Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-21 / 223. szám

1989. szeptember 21. , TOLNÁN m NÉPÚJSÁG 3 Régi formák új köntösben Nyílt levél Tolna Megye Tanácsának elnökéhez (Folytatás az 1. oldalról.) A titkári tanács elfogadhatatlannak tartja, hogy Tolna megye több, mint másfél százezer állampolgárát érintő kérdésről az ő felhatalmazásuk hiányában, fejük felett, róluk döntsön néhány személy. Nem tudjuk, hogy a döntést hozó pártok képviselői kiktől kap­tak megbízást arra, hogy döntsenek a szekszárdiak, bonyhá­diak, paksiak, tamásiak, dombóváriak, gyönkiek, simontor- nyaiak, bátaszékiek és bátaiak - hogy csak a cikkben szereplő települések neveit soroljuk fel - nevében. Kérjük a megyei tanács vezetőit, hogy ezt az antidemokrati­kus módon hozott döntést semmisítse meg és haladéktalanul kezdeményezzen egyeztető tárgyalásokat a megye városai kö­zött. Ennek kivitelezésére a következő javaslattal élünk: Valamennyi város alakítson egy tárgyalási csoportot, amely­ben lakossági felhatalmazással vegyenek részt a városi és a vá­roskörnyéki tanácsok képviselői, a területen működő pártok, érdekképviseleti szervek, társadalmi és tömegszervezetek megbízottai. Az így létrejött öt tárgyalócsoport kezdje meg az egyeztető megbeszéléseket, és döntsön Tolna megye 4 országgyűlési képviselői kerületének létrehozásában. A tárgyalások kapjanak széles körű nyilvánosságot. Javaslatunkra adott esetleges kedvezőtlen válasz esetén az MSZMP Tamási Városi Bizottsága vállalja a fent vázolt egyeztető tárgyalás megszervezését. Ne csak szavakban ítéljük el a múlt antidemokratikus gyakor­latát, hanem tetteinkkel haladjuk meg azt! Tamási, 1989. szeptember 20. Az MSZMP Tamási város és városkörnyéki szervezeteinek titkári tanácsa nevében: FIÁTH ATTILA első titkár Állattartás tűzoltó módra Több hónapja már annak, hogy panasszal fordultak szerkesztőségünkhöz a szekszárdi Ady Endre utca lakói. Elmondták, hogy az utcájukban székelő tűzoltóság udvarán éjjel-nappal vonít egy láncra kötött kutya. A környékbeliek azt sem tudják, hogy saját magukat és családjukat sajnálják-e jobban a többé-kevésbé átvirrasztott éjszakák, a különösen hajnalban szív- és idegszaggató ebszóló miatt, vagy a sze­rencsétlen állatot. Mivel - bár érdekszövetségbe tömörültek - a tűzoltók szívét nem sikerült meglágyítaniuk, azért hozzánk fordultak, egyidejűleg panaszos levelet írtak a városi tanács igazgatási osztályának. Mondhatom, két szék között a pad alá estek. Mi nem írtunk az ügyről, mert telefonon történő érdeklődésünkre a városi tűzoltóparancsnok elmondta, hogy a helyzet napokon belül normalizálódni fog, a láncot nem tűrő kutyát valaki befogadja. A tanács illetékes osztálya pedig azzal in­tézte el a dolgot, hogy „a tűzoltóság felé eljártunk és kértük a felmerült probléma békés megoldását. ” Akárcsak mi, az igazgatási osztály is meghagyta a lehetőséget; amennyiben a panasz mégsem nyerne orvoslást, forduljanak csak hozzánk az olvasók - illetve' az állampolgárok - bizalommal. Fordultak. A tanácson a korábbi válasznak azt a passzusát ismételték meg, amely szerint jelenleg hatályos tanács- rendelet nem tiltja a tűzoltóság kutyatartását, az inkriminált udvarban. Kicsit más hangnemben. Első alkalommal ugyanis írásban és finoman fogalmazott az illeté­kes, másodszor szóban és ingerülten. Velünk sem jártak jobban az Ady utca lakói. Ismét csak nem írtunk az ügyről, mert újabb telefonon történő érdeklődésünkre a városi tűzoltóparancsnok elmondta, hogy a helyzet napokon belül normalizálódni fog. Nem, arról nincs már szó, hogy el­kerülne az udvarról máshová a kutya. De ezentúl éjszakára szabadon engedik, s úgy már nem fog vonítani. Nappal ugyan muszáj megkötniük, de olyankor nem any- nyira zavaró az állat hangos panaszkodása... Meg aztán kezdi már megszokni a láncot, komolyodik is, hiszen egyre inkább kinő a kölyökkutyakorból. Eme telefon- beszélgetésünk óta újabb hetek teltek el. Azóta szokják. A kutya a láncot, a lakók a vonítást. Kicsit nehezen megy. Cikkemet abban a reményben írom, hogy nem kell azt mondanom: a kutya sem olvassa. Mert ha legalább az az eb elolvasná, és tudná, hogy mit várnak tőle...- s-a Lélekszennyeződés Szedd magad! Alsópél. Vagy akárhol, ahol alma érik a fákon. Jómagam, te magad, vagy bárki más - aki leszedi. Ennyi szükséges ahhoz a társasjáték­hoz, aminek „Szedd magad!” a neve. Sorra érkeznek a kocsik, nyomukban kanyargó porfelhővel. Többnyire ketten ülnek bennük, hogy minél több almával lehessen terhelni a járgányt. Ládákban áll az alma a mázsálótól pár méterre. Cefrének való szilvát ömleszte- nek tartályokba. Csak délután négyig le­het behajtani a gyümölcsösbe, másképp sosem érne véget a nap. A mérésnél sorba kell állni. Az exportalmát már leszedték. Abból is áll néhány nagy ládányi az út szélén. Egy férfi vederrel a kezében sürög-forog kö­rülötte, mintegy véletlenül meg-megtölti a vedret, majd szerinte észrevétlenül a sa­játjához vegyíti. Aztán mérés, majd „szedd magad” - gyors eltűnés - igazolja az akció sikerét. Mi becsületesen játszunk. Az ilyen szerencsétlen alakok szoktak úgy járni, hogy amint megcéloznak egy almafát, odaszól nekik valaki: nem látja, hogy azon a legkisebbek az almák? Nyolc sor­ral odébb szép piros a jonatán, mit bol- dogtalankodik itt? Es közben az, aki a tanácsot adja, ví­gan szedi ugyanazt az almát. Mindig a másik fán szebb az alma kü­lönben is. Mindig más szedi le az éret­tebbjét. Mindig más jár jól. A társasjátékban mindenki nyerni sze­retne. Csak az alma fütyül a világra, ért­hetetlen közönnyel nő az ágon, megérik, lepotyog... Ha beszélni tudna, biztos azt monda­ná: Szedd magad, elvégre én nem szed­hetem le magamat. De nem beszél. Csak mosolyog. Raj­tunk. Kisstílű, önző, jelentéktelen, eszmélet­len nyerészkedhetnékünkön. DOMOKOS ESZTER hozzáférhető és mennyi pénz áll rendel­kezésre, így minden eü. vezető örül, ha nagylelkű, befolyásos emberek jóindula­tát megnyerve valamit sikerül kiharcolni, még akkor is, ha pont nem egészen arra van szükség. Ha elutasítják, fennáll an­nak a veszélye, hogy más fontos dolgot sem fognak megkapni, illetve „nem lesz rá pénz”. Csak remélni lehet, hogy az egészség- ügyi biztosítási és finanszírozási rend­szer bevezetésével a teljesitmény ará­nyos finanszírozásával megszűnik az egészségügy pénzügyi és szakmai ki­szolgáltatottsága. Ha egy közösség valóban sajátjának tekint egy kórházat, azzal a választott ve­zetőin keresztül jó gazdaként bánik, gondját viseli, felügyeli, hiszen a saját pénzét költi és a saját egészségét állíttat­ja helyre az ott dolgozó szakemberekkel, biztosan meg fog szűnni ez a torz és irra­cionális helyzet. így tulajdonképpen egészségügyi osztályokra sem lenne szükség a mai formájában, legfeljebb olyan egyeztető irodára, ahol a legszük­ségesebb adminisztrációs, illetve a ré­gen szokásos „tisztiorvosi” hatósági te­vékenység folyna, de természetesen an­nak minden jogkörével és hatalmával. Talán megvalósulna az igazán hu­mánus, emberi (beteg) érdekeket szem előtt tartó egészségügy és nem az, ahogy egyik szociológusunk mondta, hogy je­lenleg a legfőbb ember az érték, hanem amit szeretnénk, és eddig csak hirdettük, hogy a legfőbb érték az EMBER lesz. DR. TERNÁK GÁBOR oszt. vez. főorvos Mire büszkék Faddon? Már-már mindennapossá váló, sajnos többnyire cseppet se jogtalan, kesergé- seink során könnyen megfeledkezünk arról, hogy történnek ebben az ország­ban jó dolgok is. Faddon az az ötletünk támadt, hogy ez egyszer nem tanácsit kérdezünk meg, hanem valakit, aki régóta lakik a jónevű nagyközségben. Papp Ferenc- né, a gyógyszertár vezetője már majdnem negyedszázada:- A legmutatósabb minden bizonnyal a falu központjának változása - mondja. - Korábban itt minden kerítések közé zsúfolt volt, most levegős, nyílt. Főleg pedig füves és dísznövényekkel beültetett. A művelődési ház és az is­kola közötti parkocska szép, és az is szép, hogy mintha a köztisztasági hely­zet is változóban lenne. A parkosítás egy részletét igyekeztünk képünkön megörökíteni. O. I. Fotó: K. M. Reformvendéglátás? Egy vallomással kelLkezdenem. Nem vagyok egy gourmand. Krúdy csodálatos regényeiben nem a zseniálisan bemuta­tott ételköltemények keltik fel érdeklődé­sem. Persze, nem ilyennek születtem, ilyen lettem. Mert süldő gyermekkorom óta menzáról menzára járva szedtem ősz- sze a lét fenntartásához szükséges - ré­gebben néha kevesebb, aztán néha több - kalóriát. Töt}b ezer társammal elége­detten gyömöszöltük magunkba az ar­gentin marha húsz évvel korábban lefa­gyasztott, cipőtalpra emlékeztető, izetlen húsából készült ételeket, s a többi ször­nyűséget, amivel a hatvanas évek elején a műegyetem menzáin a jövő mérnökeit traktálták. Persze, már akkor is előfordult, hogy engedve az ösztönös lázadásnak, elke­rültem az egyenkaját. Főleg, mikor a bel­városban a jogászokkal, bölcsészekkel, színművészetisekkel együtt a Kárpátia feletti emeleti menzán lakmározhattunk, miután húsz, negyven métert csoszog­va elértük a leves - főzelék osztó ablakot. Akkor néha inkább a földszintet válasz­tottam, s vendéggé léptettem magam elő, Pest egyik legelegánsabb éttermében. Persze ezt ösztöndíjból nagyon ritkán te­hettem meg. Talán ezeknek a hajdani lázadásoknak emléke is okozta, örömöm leltem néha az ilyen vendégeskedésben, megajándé­kozva magam azzal a kellemes érzéssel, amit Szindbádnak is szerzett egy-egy pompás ebéd. Ám, ilyen kedvem fogyóban. S ebben a konyha művészeit felváltó, idejüket a fa­zekak mellett töltő pancserek, a rossz szakácsok, no meg az unott képű, csak a borravalót leső étekhordók a ludasak. A nyár közepén egy hangulatos va­csorához támadt kedvünk. Egy Tolna megyei város jeles éttermének Dunára néző terasza ideális helyszínnek tűnt eh­hez. Páran voltunk az egész placcon, így pár percen belül jött a pincér. Hozta az étlapot, amin három- vagy négyféle ha­lászlét is hirdettek. Sajátos neveken, ami nem új, hiszen mindegyik magára valamit adó vendéglős kreál csak reá jellemző specialitást. Itt is a nevek titkát szerettük volna meg­tudni. Ám az ifjú étekhordó megdöbbentő tudatlanságot sugárzott. Elmagyarázta, az egyik halászlé olyan - ez volt a filézett -, amiben van halfilé - tetszik tudni, hal­szelet -, a másik az csak lé, abban nincs hal. Üres lé egy százasért? Kértem, mert a kíváncsiság nagy erő. Volt benne hal. Ugyanolyan, mint a filézettnek hirdetett­ben. Viszont ami az ctcl-^ét az eb­ből is, abból is hiányzott. Pirosra papriká­zott hagymás vízben úszkáló haldarab. Borzalmas volt. Néhány hétre rá egy vendégemet egy csendes helyre invitáltam, amolyan mun­kaebédre. S mert ki akartam tenni ma­gamért, javalltam, menjünk egy erdő szé­lére, ahol pár éve, az akkor nyílt étterem­ben pompás vadétkeket ettem. Vendégem a szarvasból készített fi­nomságot krumplival kérte. Pár perc múlva a pincér kislány mosolyogva elé tette, rizzsel. Én a vaddisznópörköltet csak tologattam a tányéron, mert a hús­nak a többi vaddisznópörkölttől egészen Hamis márkajelzések a ruházati termékeken A kisiparosok által készített ruhane­műk forgalmazásának körülményeit vizs­gálták meg a közelmúltban a fővárosi és a megyei kereskedelmi felügyelőségek. Jelenleg megközelítően 14 ezer kis­iparos tevékenykedik a különféle ruhá­zati szakmákban, többségük női szabó, illetve kötő-hurkoló. Nem tapasztalható javulás a termékek kiszerelésében; változatlanul nem tünte­tik fel a gyártó nevét és címét, az anyag összetételét, a főbb jellemző tulajdonsá­gokat, a méretet, nem mellékelnek hasz­nálati kezelési útmutatót a termékekhez. A gyártóknak és forgalmazóknak csak elvétve van arról tudomásuk, hogy az új cikkeknél a forgalomba hozatal előtt kö­telező az előzetes minőségvizsgálat. Az ellenőrök a korábbiakhoz hasonlóan gyakran tapasztalták, hogy hamis már­kajelzéssel kerülnek forgalomba a kis­ipari termékek. A Boss, a Golf, a Benetton márkájúnak „álcázott” holmik ugyanis kelendőbbek, s drágábban is vevőre ta­lálnak. Az ellenőrzött kisiparosok, gmk-k, kis­szövetkezetek termékeik méretezésére általában nem a magyar szabványt, ha­nem a külföldi S, M, L jelzést alkalmaz­zák. A fogyasztók érdekeit sértő szabály­talanságokért a felügyelőségek az ellen­őrzött csaknem 400 iparosnál, kereske­dőnél, gmk-nál és szövetkezetnél 63 esetben vonták felelősségre a termelő­ket, illetve forgalmazókat, 17_esetben fi­gyelmeztették őket. Pénzbírságot össze­sen 90 ezer forint értékben szabtak ki. Szabálysértési feljelentést négy esetben tettek. eltérő, mondhatom úgy is, kellemetlen mellékíze volt. A pincér kislánynak a szinte érintetlen étel látványa nem lehetett szokatlan, mert mikor az asztalt letakarította, ártatlan mo­sollyal kérdezte, ugye, finom volt. S tette ezt ismét, mikor a számlát hozta. Balgaságomra jellemző, úgy fizettem, mintha a kiszolgálás, és az étel is osztá­lyon felüli lett volna. Mert ugye, ilyenkor választhatunk, vagy baleknak, vagy spó­rolós smucig, mindennel elégedetlenke­dőnek néznek. Ez utóbbiról pedig társadalmilag igye­keztek leszoktatni minket. Sikerrel. Mert egy délután egy kávé, meg egy pohár sör melletti csevegésre ismét odamentünk. Vagy talán azért, hogy feleségemnek megmutassam az étterem szomszédsá­gában kerítéssel övezett őzeket, szarva­sokat, vaddisznókat. Akkor a „kerthelyiségben” ültünk le. Pár asztallal odébb az étterem főnöke sörözgetett ismerőseivel. S talán neki akarta a személyzet bemutatni szorgal­mát, mert porfelhőket kavarva nekiláttak körülöttünk öszesöpörni a lehullt levele­ket. Úgy éreztük magunkat, mintha ven­dégségben a háziasszony a fotelt, ami­ben ülünk, kezdené kiporszívózni. A minap Somogyországban már meg sem lepődtem egy étteremben. Kollégám invitált a gyönyörű park szélén lévő ele­gáns vendégfogadóba. Itt a pincérhölgy rögtön hozta az étlapot, s hozzátette: gomba nincs, velő nincs, máj nincs. A pa­píron felsorolt étkek java része viszont ezzel készült - volna. így választottam olyant, amit véleményem szerint lehetet­len elrontani: sertéspörkölt nokedlivel. Társam, még egyszer megnézve a kíná­latot, megadóan bólintott, azt kért ő is. Mindketten tévedtünk. Ez is lehet ehe­tetlen. Mert a langyos nokedlira kupac­ban rátett pörkölt tetején csillogott ugyan a zsir, a felső szem hús alatt viszont fa­gyott volt, jéghideg.- Egy pillanat, libbent a kislány, s már hozta is vissza, meglangyosítva, szépen összekavarva a húst a körettel, majd a két tálacskát válasszuk ki, melyik melyi­künké, mert azt ő nem tudhatja. Utána jött a bájos mosoly; ugye, finom volt, s a céh, kétszáz forint fölött. * A vendéglátásban egyre kevesebb a vendég. S hogy az ott tevékenykedők megéljenek - esetenként az átlagosnál sokkal jobban -, az árakat emelik. S mi­közben azok az idő múlásával, fizeté­sünknél sokkal nagyobb mértékben megközelítik a nyugati színvonalat, az étel, meg a kiszolgálás, amit a pénzünkért kapunk, ettől egyre inkább távolodik. A nyáron még a bécsinél olcsóbb árak vonzották az igénytelenebb nyugati turis­tákat. Őket megkopasztva - átlag alattiért átlagost kérve - vegetál még a vendéglá­tóipar. Meg, mert néhol még igyekeznek a vendéget emberszámba venni, de ma már sajnos ők lógnak ki a sorból. Ha ebben a szakmában ez a reform, akkor én inkább visszavágyom a pár évvel ezelőtti éttermi állapotokat.- szepesi ­A közvélemény igényére Az elmúlt két hét során a tömeg­tájékoztatás különféle csatornái is­mételten foglalkoztak a lakásépítés és -vásárlás helyi tanácsi támoga­tásával. A városban nagy port kavart tá­mogatási ügyek a vizsgálat óta el­telt egy év alatt sem jutottak nyug­vópontra. A közvélemény a NEB ál­tal kifogásolt ügyek tételes felül­vizsgálatának az eredményét várja. Ezen ügyeket Szekszárd Város Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsága szep­tember 27-ei ülésén fogja tárgyalni, álláspontját közzéteszi, illetve a saj­tó képviselőinek rendelkezésére bocsátja. Addig is a vb úgy foglalt állást, hogy az 1985. óta támogatásban részesítettek és elutasítottak jegy­zékét a városi tanács hirdetőtáblá­ján szeptember 25-től egy hónapon át a közvélemény elé tárja. A támogatási ügyekről a tanács tisztségviselői fogadóóráikon (hét­fő délutánonként), ezenkívül a vb- titkár és az igazgatási osztály veze­tője folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket. Szekszárd Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents