Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-19 / 221. szám

1989. szeptember 19. NÉPÚJSÁG 3 Béres doktornak sincs Béres-cseppje A feltaláló elutazott Mária a könnyeivel küszködik. Hiába utazott több mint ezer kilométert, hogy találkozzon a Béres-cseppek feltalálójával, dolgavégezetlenül kell hazatérnie. A középkorú csehszlová­kiai tanítónő maga is beteg, de főleg nála is súlyosabb álla­potban lévő férje miatt szeretett volna beszélni Béres úrral. Megkérdezni, lehet-e tenni valamit azért, hogy szenvedő tár­sa minél tovább éljen, van-e remény arra, hogy legalábbis fájdalmait enyhítsék. A Lévához közeli településen jól fogható a magyar tévéa­dás, igy Máriáék látták a Napzártát, melyben a kutató azt mondta, szombaton reggel kilenc órától fogadja a találmány­ban bízó betegeket. Számítva arra, hogy többen is felkeresik majd a Nyíregyhá­zán túli kisvárost, Mária egy lévai és egy szekszárdi betegtár­sával pénteken délelőtt nekivágott a majd négyszáz kilométe­res útnak. Este öt órakor meg is érkeztek, de így is csak a 244. sor­szám jutott nekik. Végeláthatatlan karaván állt már Béresék utcájában, au­tókban, kempingszékeken, plédeken ezernyi felnőtt és kis­gyerek várakozott a „rendelésre.” Norvégiától az NSZK-ig fel Európa Kisvárdán volt ezen a napon. A hat órakor hazaérő idős feltaláló azonban bejelentette: nagyon fáradt, csak a tizennyolc éven aluliakkal, visszatérő kezeltjeivel és a Jugoszláviából jöttékkel tud foglalkozni. A többiek menjenek isten hírével. Előbb azonban egy alkalmi emelvényről elmondott néhány fontos tanácsot a különféle daganatos betegségben szenve­dők számára, de miután többen rákérdeztek azokra a tudni­valókra, melyeket már megemlített, elveszítette türelmét és el­búcsúzott a várakozóktól. Mária csak pityergett csalódottságában. Annál is inkább, mert ha már a vizsgálatról le is kellett mondania, legalább a cseppekből kaphatott volna egy üveggel. Béres úrnak azon­ban nincs joga forgalmazni a szert. így aztán reményvesztetten hazaindult a zarándoklók sere­ge. Elhozva a hírt, hogy a kutató szeptember 18-án külföldre utazik és csak márciusban tér haza. Addig nem is érdemes keresni.- esi ­Munkás és tulajdonos egy személyben Egy állampolgár esete az adóhivatallal Avagy: hogyan válhatunk bortermelőből bérfű részelővé Történelmi tapasztalatok cáfolják azt az előítéletet, amely szerint a munkavál­laló nem képes tulajdonosként működni - mondotta az MTI munkatársának ér­deklődésére Makó Csaba szociológus - a Magyar Tudományos Akadémia Szo­ciológiai Kutató Intézetének igazgatója -, aki most összegezte a munkavállalói tulajdonlás lehetőségeit és akadályait, gazdasági, társadalmi hatását elemző kutatásait. Hazai és külföldi, köztük az amerikai egyesült államokbeli, svéd, ju­goszláv, izraeli példák bizonyítják - hangsúlyozta - nem kizárt, hogy a mun­kavállalók, a munkáltatók, a vezetők egy­ben tulajdonosok is legyenek. A munka- vállalói tulajdonlás biztonságot ad a munkavállaló számára, hiszen ha netán kikerül a munkaerőpiacról, például mun­kanélkülivé válik, az anyagi helyzete nem rendül meg. A tulajdonos alkalmazott ke­ményebben dolgozik, jobban törődik vál­lalatával és nagyobb figyelmet szentel munkájának, mint a nem tulajdonosi stá­tussal rendelkező. A munkástulajdon­ban lévő vállalatok termelékenysége és alkalmazotfainak létszáma gyorsabban növekszik, mivel a részvényes dolgozók nagyobb nyereséget produkálnak. Ugyanakkor vizsgálatok során kitűnt az is, hogy a szakszervezeti vezetők többsége szerint a munkástulajdon mü­Ahogy romlik az életszínvonal, az emberek leszorítják ruházkodási kiadásaikat. A lakosság jövedelmé­nek csökkenő hányadát fordítja áru­vásárlásra, ezen belül a ruházati cik­kekre a lakosság pénzjövedelmének már 10 százalékát sem költötte az utóbbi években. A kevesebb pénz semmiképpen sem magyarázat arra, hogy a fogyasztó azért nem vásárol, mert valamirevaló árut alig-alig talál üzletek polcain. Vagyis - némi túl­zással - miközben lerongyolódunk, egyre inkább csak rongyokat vehe­tünk. Kinek az inge Ezt az. „inget” azonban a konfek- cionálók nem veszik magukra. Azt állítják: sokkal több divatos árut gyártanak, mint amennyit a kereske­dők kitesznek a pultokra. S emellett nehezményezik, hogy drága impor­tot mindig - vagy rendszerint - lehet kapni. A belkereskedelem pedig vissza­dobja a labdát, azt állítván: a ruházati termékek gyártói kevés divatos cik­ket termelnek, azt is rugalmatlanul. Akárhogyan van is, a Központi Statisztikai Hivatal féléves adatai szerint a könnyűipari termelés mér­séklődése lényegében a ruházati ipar több mint 10 százalékos terme­léscsökkentésével függ össze. Ezen belül a bőr-, szőrme- és cipőipar 14, a textilruházati ipar 10—11 ^ a textil­ipar pedig 8 százalékkal termelt ke­vesebbet, mint tavly az év első felé­ben. A ruházati ipar nyeresége az utóbbi két-három évben jelentősen csökkent. A tavalyi adatok is az egyre romló gazdasági helyzetet mutatják, amely szinte már a működőképességet ve­szélyezteti. Ennek egyik jele, hogy például a krónikus munkaerőgondo­kon - épp az alacsony jövedelmező­ködését kísérő érdekkonfliktusok soha­sem lesznek kibékíthetők. Elképzelhetet­len, hogy a munkás egy személyben vezető is legyen. Úgy vélik, a részvénytulajdonlás lehe­tősége csupán a tulajdon illúzióját nyújtja a dolgozóknak, a tényleges ellenőrzés reménye nélkül. A dolgozói tulajdon lét­rehozására irányuló próbálkozások olyan vezetői fogások, amelyek a szak- szervezet vállalati jelenlétének kikapcso­lására irányulnak. Ismert közgazdászok szintén szkepti­kusan nyilatkoztak a munkástulajdon életképességéről. A dolgozói tulajdon működésében megjelenő új típusú társa­dalmi és irányítási megoldásokkal szem­ben a gazdasági élet egyes kulcsintéz­ményei, például a bankok kevéssé nyi­tottak. A hitel és a bankkölcsönök általá­nosan megkövetelt feltétele a hierarchi­kus és szilárd vezetői struktúrák megléte és funkcionálása. Az igazgatótanácsban megjelenő dolgozói küldöttek, sőt a vál­lalat fejlesztéséről szavazó dolgozók ugyanis a bankok számára azt jelentik, hogy a vállalati döntésekben laikusok, vagyis nem kívánatos személyek kapnak szerepet. A munkavállalói tulajdonlás ellentmon­dásainak, problémáinak megismerése ség okán - a textilipar évek óta nem tud úrrá lenni. Rohanó árak Belföldön csökken az értékesítés, s hasonló folyamatok figyelhetők meg - igaz, más okból - a rubel­exportban. így az egyetlen lehető­ségnek a dollárexport növelése tű­nik, ami azonban ugyancsak korlá­tokba ütközik. Noha a cipőgyárak és a konfekcionálóé is elképzelhetőnek tartják a tőkésexport 10-15, esetleg 20 százalékos növelését is, ez para­dox módon a csődöt jelentené a vál­lalatoknak. Ugyanis a dollárexport után a vállalat 60-180 nap alatt jut az gazdaságunk fejlődésének jelenlegi sza­kaszában különösen fontos. Országunk­ban az utóbbi időben jobbára csak a ne­héz gazdasági helyzetbe jutott vállalatok ajánlották fel dolgozóiknak: részvények vásárlásával legyenek a vállalati tulajdon részesei. Ily módon igyekeztek javítani a vállalat gazdasági teljesítményét, meg­őrizni munkásaik létszámát. Szükséges lenne azonban, hogy egyre több vállalat­nál tegyék lehetővé a munkavállalói tulaj­donlást, mert ez nemcsak a tulajdonfor­mákat, hanem a foglalkoztatás lehetősé­gét is bővítené. Már a mostani időszak­ban is elősegíthetné az erőforrások meg­felelőbb hasznosítását, s a piacgazda­ság, a valódi verseny kialakulása után pedig még hatékonyabb eszköz lehetne. Figyelembe kell venni azonban, hogy a tulajdonformában bekövetkező változá­sok nem vezetnek jelentős eredmény­hez, ha nem következik be változás a munka szervezetében, irányításában, a társadalmi partnerek gondolkodásában, érdekviszonyaiban, az érdekképviselet­ben. Számosán úgy vélik, hogy a dolgozói tulajdon sikeres alkalmazásához szük­séges egyik legfontosabb és legnehe­zebben megteremthető feltétel: a vezetés és a dolgozók kölcsönös kockázatvise­lési képességének kialakítása. (MTI) kéknél 70, a háztartás- és lakástextí­liáknál 44 százalékos volt. A vállalati méretstruktűra a köny- nyűiparban egészen más a fejlett országokban, nemigen léteznek ilyen túlcentralizált több ezer fős, nehezen mozduló nagyvállalatok. így a szervezetfejlesztés, a részvénytár­sasággá alakulás és az egyéb kis­szervezetek alakítása a ruházati ipar sem kerülte el. De a kedvező változá­sokat nehezíti az általános tőkehiány és az eddig létrejött rt.-k és kft.-k, megalakulásukkal pótlólagos tökét csak nagyon szerény mértékben tudtak bevonni, a magán- és a külföl­di tőkét pedig ez ideig nem tudták aktivizálni. így továbbra is jogosnak tűnik a konfekcionálók panasza: a hazai mamut-alapanyaggyártók még mindig nagyon rugalmatlanok, kisszériás termelésre, a divat gyors követésére nem alkalmasak. Ma úgy látszik, hogy a termelők, az alapanyaggyártók nem is nagyon törik magukat. Inkább hiányolják a munkaerőt, a fejlesztési pénzt, mint a vásárlót. Talán az importliberalizá­lásnak a fogyasztási cikkekre, s köz­tük a ruházati termékekre való kiter­jesztésétől remélhetünk fordulatot. Azaz, hogy a piaci kényszer végre- valahára arra kényszeríti a gyártókat, hogy legalábbis megpróbáljanak a fogyasztók kedvébe járni. Bár a ci­pőipar péjdája ahol az utóbbi évek­ben jelentősen emelkedett az import - háborgott is a cipőszakma, amikor két évvel ezelőtt betódult az ország­ba az olcsó Kínából -, nem sok jóval biztat. A lábbeligyártóknak és -el­adóknak ugyanis eddig sikerült a csökkenő kereslet, a romló jöve­delmezőségű export hatását - a nö­vekvő import ellenére - a belföldi árak viharos emelkedésével kivéde­ni. Kérdés: meddig lehet sikeres az ilyen stratégia? (MTI-Press) h. Á. (Folytatás az 1. oldalról.) Történt az elmúlt év elején, hogy vevő­je, a szomszéd megyebeli kocsmáros - akarom mondani italkimérési enge­déllyel rendelkező magánszemély - tan­folyamon vett részt, az akkor vadonatúj adózási szabályokban való jobb eligazo­dás érdekében. Kiokosodva aztán azt mondta a jóféle szekszárdi borok szállí­tójának, hogy fizessen az általa eladott bor után általános forgalmi adót. H. J. eleinte tiltakozott. A jogszabály ugyanis kimondja, hogy az 500 000 forintot meg nem haladó, mezőgazdaságból (szőlő, bor) származó árbevétel áfa alól mentes. Miután azonban az adóhivatal is értesí­tette, hogy - amennyiben viszonteladó­nak bort akar értékesíteni - adószámot és csekkszámot kell kérnie az APEH-nél, illetve OTP-nél (amire aztán az áfát be tudja fizetni), nem kételkedett tovább. Minden értékesített mennyiség után rendre megfizette a 25 százalék általá­nos forgalmi adót. Fölöslegesen és szá­mára egyértelműen hátrányosan, hiszen a régebben kialkudott árból ennyivel ke­vesebb maradt nála. Azaz hogy nem csak ennyivel. Fizette ugyanis a literen­kénti 8 forint borforgalmi adót is, amit „az köteles fizetni, aki saját termelésű vagy vásárolt szőlőből, gyümölcsből bort, mustot vagy más adóköteles italt állít elő”. Csakhogy kivételt képez az italki­mérési engedéllyel rendelkező magán- személynek (esetünkben az említett kocsmárosnak) történő bor értékesítés; a neki eladott bor után nem kellett volna borforgalmi adót SEM fizetni. Arra, hogy egy éven keresztül több tíz­ezer forintot minden ellenszolgáltatás nélkül engedett át az állami költségvetés­Mire büszkék Gerjenben? Házi Lajos tanácselnök:- Egyértelműen a falu lakosságá­nak összefogására. Ha ez nincs, ak­kor hiába ad a tanács anyagot, a Rá­kóczi Mgtsz és a Paksi Á. G. itteni ke­rülete szállítóeszközöket, nem síké­nek, H. J.-t természetesen senki nem tar­totta szükségesnek figyelmeztetni. Ki tudja, fény derül-e valaha is a dologra, ha az adóhivatal mértéket tart! De nem tar­tott. Ez év márciusában fölszólította H. J.- t, hogy rendezze az állammal szembeni tartozásait. Elmaradt ugyanis a társada­lombiztosítási járulék-és adófizetéssel, pedig ilyent nem tehet egy tisztességes bérfűrészelő!!!- Bérfű részelő? Kérem, én 58 éves va­gyok... Nem mondom, hogy korábban... De most már nem kezdenék ilyesmibe - mondta huncut mosollyal H. J. Eleinte hiába mondta, hiszen az adó­szám szerint neki bérfűrészelőnek kell lenni. Szerencsére akadt ismerőse az adóhivatalban, aki igazolta: „csupán” szőlőtermelő. Ezután leírhatta, hogy té­vedésből jelentkezett be az áfa-körbe, s kérte, hogy 1989-re töröljék a nyilvántar­tásból. Mindez márciusban történt. Au­gusztusban aztán az APEH budapesti adóelszámolási irodája tájékoztatta, hogy adószámát törölték, ismét kister­melőként élheti életét. Ami pedig a túlfi­zetést illeti... Nos, azt természetesen megfelelő nyomtatványon kérnie kell, utána pedig várnia. A magas hivatal ugyanis azt írja: „kérelmében foglalt be­jelentésére a Tolna Megyei Adófelügye­lőségtől kap választ, melyet illetékesség­ből megküldtünk”. Hogy ez utóbbi mondat pontosan mit jelent, azt nem tudom. Csak remélem, hogy nem újabb fizetési kötelezettséget, hanem azt, hogy H. J. tisztességben és szőlőtermelésben megőszült szek­szárdi állampolgár hozzájuthat végre a SAJÁT pénzéhez. Már-már mindennapossá váló, sajnos többnyire cseppet se jogtalan, kesergé- seink során könnyen megfeledkezünk arról, hogy történnek ebben az ország­ban jó dolgok is. rült volna tíz év alatt 7800 méter utat építenünk. így most nincs ebben a kis, 1500 körüli lélekszámú faluban kövezetlen, vagy nem szilárd burko­latú út. Szerepelt társadalmi munka, méghozzá rengeteg a 2. Sz. Általá­nos Iskola most befejeződött felújítá­sánál éppúgy, minta római katolikus templomnál, ahol a tetőfedés valósá­gos alpinistamunka volt. További örömünk, hogy Gerjen lélekszáma nem apad, hanem gyarapszik. Talán a csend, vagy a szép táj vonzó, ezt nem tudom. Most mértünk ki 102, egyenként 200-200 négyszögöles üdülőtelket, nagyon távoli, szekszár­di és paksi vásárlóknak is. Ha né­hány év múlva visszajönnek, több mint valószínű, hogy a nyári idény­ben 4-500 lélekkel többet találnak Gerjenben, mint napjainkban. ^ Fotó: K. M.- ri ­Szabás­vonalak árbevételhez - szemben a rubel­exporttal, amelyet promt fizetnek - s eközben bankkölcsönből kell finan­szíroznia működését. A kamatok vi­szont közismerten magasak, ami egy nagyobb volumenű fizetési késede­lem esetén csődbe sodorhatja a cé­get. így a ruházati ipart a szabályo­zás a bérmunkára orientálja. Több tízmillió dolláros exportot teljesíte­nek a vállalatok úgy, hogy ebben már szinte nincs is anyag. A külföldi part­ner hozza a cérnát, de még a gombot is. A divatosságtól pedig az utóbbi években ugyancsak elszakadtak az árak. A belföldi kiskereskedelmi árindex 82 százalékkal nőtt 1980 és 1988 között, a ruházati cikkeké pedig - beleértve a cipőt is - 103 százalékkal, a fogyasztási cikkek kö­zül a legnagyobb mértében. Az ár­emelkedés a felsőruházati termé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents