Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-19 / 221. szám

XXXIX. évfolyam, 221. szám ÁRA: 4,30 Ft 1989. szeptember 19., KEDD Középszintű politikai egyeztető tárgyalások Népfelkelés igen, nemzeti ünnep nem Tegnap délután Szekszárdon tanács­koztak az MSZMP Tolna megyei kong­resszusi küldöttei. Elsőként azt az állás­foglalás-tervezetet vitatták meg, melyet a Központi Bizottság fogadott el július 28- án a nemzeti megbékélés napjáról. A hosszas vita közben élesen vetődött fel, hogy mennyiben egyezik 1956. októ­ber 23-mal kapcsolatban a küldöttek, a párttagság, valamint a nemzet vélemé­nye. Elhangzott, hogy nincs meg a kellő történelmi rálátás ahhoz, hogy az ügyben rozhatja el, az a párt, amely eme gondo­latok alapján dolgozik. Elhangzott az is, hogy 1956-tal kap­csolatban olyan indulatok vannak még a nemzetben, hogy képtelenség a kor­szakot ünneppé nemesíteni. Július 16-án megmutatkozott, hogy senki nem akar senkivel megbékélni, éppen ezért a je­lenlegi körülmények között nem lehet meghatározni, hogy melyik nap legyen a megemlékezés napja, vagy egyáltalán nemzeti ünnep. Az MSZMP kétmilliárd forint értékű vagyont ad át a kormánynak A hétfő esti háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások plenáris ülését megelőzően, délután a Parlamentben még egy középszintű ülésre került sor, amely a szakértői bizottságok hétvégi ta­nácskozásainak eredményeit tekintette át. Az MSZMP delegációját Pozsgay Imre, az Ellenzéki Kerékasztalét Tölgyessy Pé­ter, a Harmadik Oldalét pedig Bugár Nándor vezette. Pozsgay Imre a korábbi üléseken fel­vetődött kérdésekre adott választ. Beje­lentette, hogy az MSZMP az év végéig mintegy 2 milliárd forint értékű vagyont ad át a kormánynak. A pártok finanszíro­zása ebből a vagyonból történik majd. El­mondta azt is, hogy a kormány által az új pártok számára már korábban elkü­lönített 50 millió forintos támogatás az MSZMP-nek a költségvetésből az 1989- es évre folyósított összegből származik. Szólt arról is, hogy a Btk módosítását követően, már a hatálybalépés előtt is az új törvény szellemében járnak el. Azt is bejelentette, hogy a választásokon indu­ló képviselőjelöltek támogatására erede­tileg szánt 35 millió forintot a kormány 100 millióra felemelte. Elfogadta a kor­mány azt a javaslatot is, hogy az Alkot­mánybíróság tagjait három lépcsőben kell megválasztani, előbb 5, majd 6, végül 4 alkotmánybírót választ meg a jelenlegi, illetve a kővetkező parlament. Az Állami Számvevőszéknek most csak az egyik alelnökét választják meg, aki megbízást kap majd az intézmény.megszervezésé- re. Pozsgay Imre elmondta azt is, hogy a párttörvénnyel kapcsolatban kompro­misszumos javaslat született arról: a fegyveres erők, illetve a rendőrség tagjai milyen párttisztséget tölthetnek be. A munkásőrséggel kapcsolatban bejelen­tette, hogy az a Minisztertanács alá tarto­zó, állami szabályozással működő fegy­veres szervezet, amelynek további mun­káját a védelmi reform keretében hatá­rozzák meg. Addig is az MSZMP javasla­tára a kormány elfogadta azt a bizalom- erősítő javaslatot, hogy a Munkásőrség létszámát jövőre 60 ezerről 40 ezerre csökkentsék. Megszüntetik a Munkásőr­ség fegyveres gyakorlatait, fegyvereit pedig a Honvédelmi Minisztérium fel­ügyelete alá helyezik. Bugár Nándor, a Harmadik Oldal szó­vivője kérdést intézett az Ellenzéki Ke­rékasztalhoz, miszerint igaz-e az a hír, amelyet Kónya Imre, a Független Jogász Fórum vezetője a hét végén közölt, hogy az EKA napokon belül megszűnik. Töl­gyessy Péter kifejtette: az FJSZ vezetője magánvéleményének adott hangot. (Folytatás a 2. oldalon.) dönteni lehessen, s ezt a döntést most az MSZMP ne vállalja magára. Már csak azért sem, mert ez a Központi Bizottság bármit fogad el, azt a társadalom megvé­tózza. Annak okán is, hogy eddig minden ünnepünket „fölülről” rendeltek el. Egyetértettek abban a küldöttek, hogy az 1953-1956-os reformfolyamatának kiteljesedését kellene ünnepelni, ehhez a folyamathoz ma csatlakozni lehet. Ezt azonban már csak a megújult párt hatá­Ma: ENSZ-közgyűlés Ma nyílik meg New Yorkban az Egye­sült Nemzetek Szervezetének idei köz­gyűlése. A tanácskozást derűlátás előzi meg, mutatnak rá diplomáciai körökben: a szovjet-amerikai tárgyalások, a kelet­nyugati közeledés, az enyhülés minden jel szerint jótékonyan befolyásolja majd a világszervezet ülésén folyó munkát is. Elképzelések a választási körzetekről A református községnek nem kell félni az angyaltól írásunk a 4. oldalon olvasható. A népfelkelés meghatározással a kül­döttek egyetértettek, azt azonban vitat­ták, hogy október 23-át nemzeti ünnepé kellene nyilvánítani. Végül arra a végkövetkeztetésre jutot­tak - véleményüket eljuttatják a Központi Bizottsághoz -, hogy a helyzet nem alkal­mas arra, hogy a jelenlegi Központi Bi­zottság 1956. október 23-ával kapcso­latban állásfoglalást fogadjon el.- hj ­Egy állampolgár esete az adóhivatallal Avagy: hogyan válhatunk bortermelőből bérfűrészelővé H. J. tisztességben és szőlőter­mesztésben megőszült szekszárdi állampolgár, akivel sohasem volt né­zeteltérése az adóhatóságnak. Ál­lammal szembeni kötelezettségei­nek mindig rendben eleget tett, s ezen - mert hogy addig jár a korsó a kútra... - most kis híján rajta is vesztett. (Folytatás a 3. oldalon.) Tanácskoztak a pártok képviselői Mint ismeretes, országos szintű politi­kai egyezkedések eredményeként kiala­kult a koncepció, mely szerint például Tolna megyében négy egyéni választó- kerület szükséges. Arról is beszámoltunk, hogy a Tolna megyei országgyűlési képviselők, az itte­ni ellenzéi pártok és az MSZMP helyi ve­zetése szorgalmazta a megye sajátossá­gainak jobban megfelelő öt kerület kiala­kítását. Az újabb fejleményekről kérdeztük Mátyás Istvánt, a megyei tanács általá­nos elnökhelyettesét. Elmondta, a múlt héten telexüzenetet kaptak dr. Gál Zol­tán belügyminisztériumi államtitkártól, amelyben többek között az áll, hogy a vá­lasztókerületek számának emelésére nincs lehetőség. A megyében működő pártok képviselőinek részvételével meg­beszélést tartottak. (Ezen a keresztény- demokraták nem vettek részt, kimentet­ték magukat, de előzetesen véleményt nyilvánítottak.) A Néppárt új koncepciót terjesztett elő, amelyről élénk vitát folytat­tak a résztvevők. Megállappdtak, hogy az 1. számú Tolna megyei választókerület székhelye Szekszárd, a 2-es számúé Paks, a hármasé Bonyhád, a négyesé pedig Dombóvár legyen. A vita többek között arról alakult ki, hogy Simontornya és környéke Pakshoz vagy Dombóvár­hoz tartozzon-e. A többség a Pakshoz tartozás mellett volt. .A döntetlenre végződött szavazás után a megyei tanács képviselőjére bíz­ták annak eldöntését, hogy Bátaszék és társközségei, valamint Báta Szekszárd- dal együtt alkossanak-e választókerüle­tet. Ő a vonzáskörzet figyelembevételé­vel emellett állt ki. A felosztást egyébként azok sem tart­ják tökéletesnek, akik végül is a fentebb ismertetettek szerint egyeztek meg, mert például így Tamási nem lett önálló vá­lasztási kerület, a bonyhádi választóke­rület pedig felnyúlik egészen Gyönkig. ez utóbbi tény viszont azzal az előnnyel jár, hogy a megyében élő német nemzetiség és a székelyek többsége egy kerülethez tartozik. A tárgyalások eredményéről Mátyás István tájékoztatta a Hazafias Népfront megyei vezetését, amely egyetértett a kialakult elképzeléssel. Magyarország-lzrael Helyreállított diplomáciai kapcsolatok Horn Gyula külügyminiszter meghívására tegnap rövid mun­kalátogatásra Magyarországra érkezett Mose Arensz izraeli külügyminiszter. A délelőtti órákban Horn Gyula és Mose Arensz megbeszé­lést folytatott a Külügyminisztériumban. Ezután a két külügymi­niszter aláírta és kicserélte a Magyar Népköztársaság és Izrael állam közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról rendel­kező okmányokat. Az aláírással létrejött a nagyköveti szintű dip­lomáciai viszony a két ország között. A magyar kormány az alá­írás kapcsán egyúttal kifejezte köszönetét a svéd kormánynak, amely a diplomáciai kapcsolatok 1967. június 12-én történt megszakítása óta ellátta a Magyar Népköztársaság érdekvédel­mét Izrael államban. A magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló okmányok aláírása után Horn Gyula és Mose Arensz rövid nyilatkozatot adott a sajtó jelen lévő képvise­lőinek. Horn Gyula az izraeli diplomácia vezetője felé fordulva hang­súlyozta:- Olyan nagy jelentőségű eseménynek vagyunk részesei és tanúi, amely a magyar kormány és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának döntése alapján jött létre, s amely kifejezi nemcsak a magyar társadalom nagy többségének, hanem álta­lában a magyarságnak is az egyetértését - huszonkét év után (Folytatás a 2. oldalon.) Új magyar-amerikai gazdasági egyezmény Magyarországi útjának céljairól tartott saj­tótájékoztatót hétfőn, az Atrium Hyatt Szállo­dában Robert Mosbacher, az Egyesült Álla­mok kereskedelmi minisztere, aki vasárnap este érkezett Budapestre Beck Tamás keres­kedelmi miniszter meghívására. Az amerikai miniszter látogatásának alap­vető célját abban jelölte meg, hogy feltárja az újabb üzleti lehetőségeket, amelyeknek révén sikerre vihetők Bush elnök júliusi látogatása alkalmával bejelentett gazdasági kezdemé­nyezések. Bizottsági ülések Kultúrpolitika, gyógyszer- forgalmazás, adó, vízlépcső' Az Országház szinte valamennyi ülés­terme foglalt volt hétfőn: a parlamenti szakbizottságok közül négy is összeült, hogy aktuális kérdéseket vitassanak meg. a képviselők, illetve véleményt mondjanak a szeptember 26-i ülésszak­ra beterjesztett napirend egyes javasla­tairól. Az Országgyűlés kulturális bizottságá­nak tagjait Glatz Ferenc művelődési mi­niszter tájékoztatta a tárca profiljának átalakításáról, illetve a kultúrpolitika in­tézményrendszerének felülvizsgálatáról. Ismertette egyebek között, hogy a mi­nisztériumban már megkezdte munkáját az egyházi főosztály, amelyben a négy nagy egyház, illetve a szabadegyházak képviseletében öt egyházi személy gon­dozza teljes önállósággal az ügyeket. A tárcához került nemzetiségi-kisebbségi kérdésekkel kapcsolatban azt emelte ki, hogy még ma sincs meg a kormányzati politikának a megfelelő ereje, amivel a (Folytatás a 2. oldalon.) Még egy hektár zöld A nemrégiben elkészült szekszárdi gyermekkórház egyhektáros környeze­tét a városgazdálkodási vállalat parkfenntartási üzeme telepíti be növények­kel. A megyeszékhely központjában lévő új park méltó lesz a kórház meglévő zöld környezetéhez. A terveket a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalat mun­katársa, Schváb Márta készítette. A rézsűkre 12 ezer talajtakaró cserje kerül, elültetnek 110 lomblevelű fát és lesz 54 különleges, földlabdás örökzöld is. A munka több mint 2 millió forintba kerül Fotó: GOTTVALD KÁROLY A fák között füves szigetek lesznek A növényeket a szombathelyi Kertészeti és Parképítő Vállalattól hozták

Next

/
Thumbnails
Contents