Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
4 “NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 7. Vendégkönyv Kik járják végig a régi szobákat? A szabadtér rejtelmei Sok vagy kevés a nyári program? Babits Mihály utca 13. szám. Emeletes, fehér ház, ablakaiban muskátli. A szekszárdi várostérképen, a Béla király téren jelölik az épületet. De nincs egy útbaigazító tábla, egy nyíl, amely mutatná, merre kell mennie annak, aki el akar látogatni a Babits család hajdani otthonába. Márciusban 498-an járták végig a régi szobákat, 7 iskolás csoport és egy más jellegű; április hónapban 2088 látogatót fogadott az emlékház, 52 iskolás és hét másik csoportot; májusban tovább nőtt a látogatók száma: az 5014 fő nagy részét a 125 iskolás csoport képezte, 16 más csoporton kívül: júniusban visszaesett a látogatottság 2588 főre (40 iskolai, 20 egyéb csoport), júliusról még nincsenek összesített adatok. Belenézünk a vendégkönyvbe: „Nagyon érdekes a kiállítás!” (január 20.) ...Nagyon összeszedett és elre ndezett a múzeum. Csodálatosak az élethű és eredeti tárgyak is. Jó érzés... azokon a szobákon végigjárni, ahol Babits élt.” (Febr. 26.) „Az emlékek szépek, ma már nincsenek ilyen gyönyörű tárgyak.” (Március 21.) Nyugodtan elbeszélgethetünk a teremőrökkel, a Babits-emlékház- ban most nincs egyetlen látogató sem. Csönd van, tisztaság, nyugalom, ilyenkor élik a tárgyak, a bútorok irodalomtörténeti életüket, a pesti szalonban egyedül tartózkodik Babits Mihály, aki a portré keretén át egy kétdimenziós világból veti elgondolkodó tekintetét a vendégekre váró bőrgarnitúra háromdimenziós világára, a síkban kígyózik a dohányfüst, az asztalon üres a hamutartó...- Július hónapban inkább családok, magányos látogatók tekintették meg a múzeumot. Tavaly ilyenkor sokkal többen jöttek. Bepillantok a látogatók nyilvántartására szolgáló füzetbe. Július elsején senki nem járt itt. 2-án délelőtt csak hárman, délután öten; 3-án, hétfőn zárva volt az emlékház. 4-én az országos honismereti akadémia 115 résztvevője tekintette meg a kiállítást. Meg egy 15 főnyi vándortáborozó gyermekcsoport. Ötödikesek. 5-én, 14,6-án 47,7-én 13,8-án a si- kondai tehetséggondozó táborból 44, a pécsi fiókbankból 30 látogató jött. 9-én, vasárnap csoport nem volt, összesen 18 látogatót jegyeztek. Persze, önkényesen választottuk meg július elsejét, de azért el lehet gondolkodni rajta, hogyha tavaly sokkal nagyobb volt az érdeklődés, a látogatottság csökkenése minek tulajdonítható. Lehetséges, hogy a társaskirándulások árának emelkedése befolyásolja a látogatók létszámát? Július 26-án, szerdán a bala- tonboglári kertészeti szakközépiskola 38 fős csoportjának Horváth József tartott előadást. Valószínű, hogy Mindig jelen a Babits-ház „midentudójának”, Vendel Mohay Lajosnénak, az országszerte ismert irodalomtörténésznek betegség okozta hosszas távolléte is magyarázatul szolgál a csoportos látogatások megritkulá- sára. Pedig a Szekszárdi Műsor 1989. június-július-augusztusi összevont nyári száma most is közli a vendég- hívogatót: „Állandó kiállítás a költő szülőházában, családjának egykori otthonában eredeti enteriőrökkel, relikviákkal, szekszárdi vonatkozású dokumentumokkal.” DOMOKOS ESZTER Fotó: ÓTÓS RÉKA Nagyon kellemes, mi több: élvezetes dolog kánikulai napok alig hűvösödő estéin kiülni évszázados fák alá vagy viz partjára és - művészi produkciókban gyönyörködni. Aki pedig mindezt nem hiszi - nem szükséges utána járnia, mert maholnap a szabadtéri színpadok mennek a közönség után. A legkevésbé sem kritikaként: se szeri, se száma mostanság a legkülönbözőbb műfajú és színhelyű szabadtéri színielőadásoknak. Csupán ízelítőül: operát adnak a két hajdanvolt pesti rendházudva'ron: a karmelitáknál „hagyományosat”, a Bajazzó- kat, a domunikánusoknál vígoperát, Ci- marosa Párizsi festőjét. Aki viszont a prózát szereti, bőven jut abból is, Pirandello vígjátékától a Vidán Színpad (a program szavai szerint) nyári, zénés bolondozásáig. Talán nem sértődik meg a többi, ugyancsak igyekvő megye, ha a Gyulai Várjátékokat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat illetjük a „legjelentősebb” jelzővel. Válogathat a nagyérdemű vidéken is. Fejér megyében az agárdi strand, Győr- Sopronban a barlangszínpad, Komárom megyében a Tatai-tó melletti szabadtéri színpad, Miskolcon a kalsszikus nevű Akropolisz, Egerben a Vár romkertje a nyári játékok színhelye. S a felsorolás korántsem teljes, alig-alig van olyan megye vagy jelentős város az országban, ahol a helyi (vagy éppen az országos) művelődési és szórakoztatási „illetékesek” ne találtak volna helyet-módot valamilyen szabadtéri játékra. Általában azzal az egyáltalán nem titkolt szándékkal, hogy legalább valamelyest segítsenek a kultúra manapság oly sokat emlegetett - és csökkenni nem akaró - anyagi gondjain. S ezt a nemes törekvést csak pártolni illenék, ha nem rontaná az összképet némely hiányosság. Például mindjárt az, hogy sajnálatosan kevés szabadtéri programot kínál - ismét, sokadszor - a Balaton mindhárom L0LL0BRIGIDA Több mint hatvan filmben játszott az igazán gazdag - esetenként viharos - négy évtizedes pályafutása során, de lassan két évtizede már mindinkább a fényképezés tölti ki az életét. A 62 éves Gina Lollobrigida neve az egész világon egykor a szépség és a báj szinonimája volt - a híres barna szemek most büszkeségtől csillognak, amint házának falán fotókat mutogat. Egyik se „A római lány”, a „Trapéz” vagy a „Királylány a feleségem” című filmjeiből készült: az egyik egy dél-afrikai acanybányászt, egy másik New York-i csavargót ábrázol, a sok-sok képet mind ő maga készítette. „A fényképezés az életem - nekem ez a luxus. A többi, a filmek - az a munka. Azért dolgozom, hogy fényképezhessek” - mondta nemrég egy interjúban. „Egy filmben a közönséget kell szolgálni, de az ember érettebb korában már kimondhatja: a pokolba az egésszel, azt akarom csinálni, amit szeretek - s ha persze a fotóim ráadásul tetszenek is, az dupla öröm”. Első híres fotóalbumát 1971-ben adták: az „Italia mia” (Az én Itáliám) Lollobrigida szemével, nagyon is személyes szemszögből láttatja Olaszországot. Annak idején szabályszerű álöltözeteket kellett viselnie, amikor gépével bejárta az országot: különben lépten-nyo- mon felismerték volna. Ma is azt vallja, hogy az „Italia mia" döntő szakasz volt életében: „Tudtam, hogy fontos lesz, de amikor igazán hozzáláttam és valóban éreztem, milyen komoly dolog a fényképezés, akkor élet és halál kérdése lett - mint az első szerelem”. A fényképezést azóta sem hagyta abba. Házának alagsorában jól felszerelt műterme van. Egymás után kapta a megbízásokat, reklámfotókat is készített és színes albumban mutatta be a Fülöp-szigetek életét. (ami a megyékhez tartozást illeti) partja. Merthogy a Balaton partjain immár - a rohamosan csökkenő hazai életszínvonal „jóvoltából” - túlnyomórészt külföldiek nyaralnak. Egyáltalán nem biztos, hogy egyetlen beat-, pop-, vagy bármilyen modern együttes vándorműsora kielégíti igényeiket, bármilyen tehetségesek legyenek is egyébként a muzsikusok. Még szerencse, hogy van - no, nem Gábriel, hanem - zenés sétahajó. Méghozzá több hajóállomásról. Habár - azokon is egyeduralkodó a diszkó. Tisztes osztrák, nyugatnémet, holland és egyéb nemzetiségű nagypapák és nagymamák számára is kellene - nem: parancsolóan kell! - találni programot esős délutánokra, de meleg, nyári estékre is. Bár igaz: Budapesten sem sok ilyennel dicsekedhetünk. A Vidám Színpad legalább - a jelek szerint - megtalálta a szükséges kompromisszumot: az erősen politikai, s ennélfogva csaknem kizárólag a hazai tájakon élők számára érthető próza mellett ugyanabban a műsorban ad egy kis „malacságot” is, ami mint tudjuk, egyformán érthető mindenféle anyanyelvűek számára. Ugyancsak kívánni való, hogy a szabadtéri színpadok jobban gondoskodjanak arról, amit úgy szoktak leírni: „rossz idő esetén”. Mert egyelőre alig-alig lehet találni még „esőnapot” is (ami a szabadtéri színpad zsargonjában bizonyára azt jelenti, hogyha egyik napon esik az eső, helyette a másikon tartják az előadást), hát még olyat, hogy - urambocsá’! - tartós rossz idő esetén valamilyen fedett helyen adják elő az esedékes darabot. Mindezekkel együtt - van változatosság, sokféle program, lehet választani, kiülni egy-két estére, megnézni a szabadtéri színpadok valamelyikének (vagy akár többnek is) az idei produkcióját. Csak pénztárca kell hozzá. De arról igazán nem a szabadtéri színpadok irányítói, szervezői és művészei tehetnek. VÁRKONYI ENDRE Legfrissebb terve: kiadni az elmúlt tíz év válogatott képeit „Ártatlanság” címmel. Az egész világon készült felvételek a gyerekek és állatok kapcsolatáról szólnak: Lollobrigida tulajdonképpen különféle fotókat másolt egymásra, s így alakult ki egy vidám, képzeletbeli, meseszerű játszótér, gyerekekkel, állatokkal. Az egyiken gyerekek lovagolnak egy zsiráf nyakán - egymás alatt, szép sorjában. A másikon egy kisfiú és egy leopárd öltögeti egymásra szemtelenül a nyelvét. A harmadikon a rózsaszínű tollú flamingóra pattan egy rózsaszín napernyőt pergető-forgató kislány. A könyvből származó jövedelmet Lollobrigida jótékony célra adja. Lollobrigida egy Rómához közeli kisváros, Subiaco bútorasztalosa négy lányának egyike. Maró Costa filmrendező 1946-ban egy római utcán „fordult meg utána” - s máris beindult egy filmkarrier. Akkoriban Lollobrigida festészetet és éneket tanult. Éppen képzőművészeti hajlamai miatt vonzódott a fotózáshoz. Mostanában megint készít különleges rajzeszközeivel portrékat is. Készített magáról önarcképet is: ez római házának falán lóg. Itt él együtt Lollobrigida 31 éves fiával, Milkóval - és a kertben 600 egzotikus madárral. Férjétől, a jugoszláv származású Milko Sko- fictól 1969-ben elvált - azóta sem ment férjhez. Lollobrigida az elmúlt 15 évben rend- szertelenül játszott: szerepelt amerikai televíziós sorozatban és készült egy színpadi szerepre is a Broadway-n, de a darab producerének halála miatt elmaradt a bemutató. „Nem arról van szó, hogy már nem játszom - de egyre nehezebben fogadok el új szerepeket, mert nem akarok egyszerűen még egy újabb filmet csinálni - ha már csinálok valamit, az jó film legyen” - mondja. Úgy látszik azonban, hogy a legnagyobb szerelme a fényképezés - ezt az első helyet a színjátszás már soha nem fogja veszélybe sodorni. Üres a hamutartó A csend lépcsőfokai
