Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-07 / 184. szám
1989. augusztus 7. NÉPÚJSÁG 5 Védőbeszéd egy párttag perében (Folytatás az 1. oldalról.) Aki most lehajtott fejjel itt áll Önök előtt, egészen fiatalon, saját meggyőződésből - és nem karriervágyból - lépett be a pártba, bízva abban, hogy egy előre tekintő, emberarcú társadalom megteremtésének lehet részese és élvezője. Azt gondolta, hogy közös erőfeszítéseink gyümölcseként legalább a boldogabb élet reményét tudhatjuk majd magunkénak és megalkothatjuk az általános emberi boldogulás fundamentumait az újabb nemzedékek számára. Védencem nem vitt véghez nagy cselekedeteket, csak tette a dolgát, hittel és kemény akarattal, ellenállva a könnyű előrehaladás szolgai alázat révén megvásárolható csábításainak. Mentségére nem hozhatom fel, hogy becsapták, naivitását kihasználták, hiszen módja volt megismerni azokat az erőket, akik a népboldogítás magasztos jelszavával uralkodtak(?) a kiszolgáltatottak felett. Ismerte a hatalom működésének titkosított kódjait, tapasztalhatta, hogy a szó és a tett harmóniája mindinkább felbomlik, teret engedve a demagógia tömegostobaságra alapozó szellemének. Régen rájött arra, hogy a bölcs elit, a „védettek szektája” önző módon kiiktatta azt a társadalmi regulátort, amit demokráciának neveznek. Joggal kérdezhetik tőlem: - És mondja, mit cselekedett ö a rendelkezési jog egy kis darabkájának a birtokosa - a titkos összefüggések felismerésén túl? Mit tett azért, hogy az általa is képviselt szervezet tekintélyét senki, semmilyen magasabbrendű eszmére, vagy célra hivatkozva ne mocskolhassa be büntetlenül? Lehet, hogy ő is csak azért lett párttag, mert piros könyvecskéje belépőül szolgált a hatalom kiválasztottak részére fenntartott oszlopcsarnokába? Védekezésként előadhatnám, hogy az adott történelmi szituáció kényszer szülte konformizmusát nem kerülhette ki senki, felemlíthetném, hogy az árral szemben úszni képtelenség, és azt is, hogy az izgágák és az aggályoskodók vétségük, vagy a sértett hatalmasok rangjához illően példásan megbűnhödtek. A végső döntés kimondása előtt azt kérem Önöktől, hogy az erkölcsfilozófia magasztos eszméit félretéve az elmúlt évtizedek sárba ragadt gondolatainak a valóságát használják zsinórmértékül, mert az ideák az ítéletalkotásban is megcsalhatnak bennünket. Aki ítélni akar, annak tudnia kell, hogy az egyéni ellenállás kockázatát többen önként vállalták, mert a párt - a tévedhetetlenek sugallatára - a Központi Bizottságtól az alapszervezetekig, megengedhette magának azt az öngyilkos bátorságot, hogy működésének alaptörvényévé a szervilizmust avatta. E fő törvény szerint kialakult a konszolidált bizantinista munkastílus, amiben az ellentmondóknak - pártállásuktól függetlenül - nem a feje, hanem a lelke volt a tét. Azok az emberek, akik még a „kapuk kitárása” előtt szét akarták feszíteni a szűk, levegőtlen ideológiai cellákat jórészt törvényen kívül kerültek, a gyávák és a magamutogató erőfitogtatók. Kérem, lássák be, hogy a forradalmi változásoknak titulált fordulat ellenére, a politikai színjáték forgatókönyve lényegesen nem változott, csupán a szereplők egy része cserélődött ki. A vádlott azok közé tartozik, akik egyéni sérelmeik orvoslására nem kívánják felhasználni a felszabadult, de nehezen ellenőrizhető indulatok erejét. Ebben a vonatkozásban a következetesen küzdő - de jelenleg is mértéket tartó - független ellenzéki körök tagjaitól semmiben sem különböznek. De tanúi lehetünk hősök születésének is, akik - Hazafi József szavaival élve - bátran rugdossák a döglött oroszlán kihűlt tetemét, olyan „reformhősök” akik azelőtt még szólni sem mertek, vagy ha igen, akkor a rabszolgák kórusában hallatták hangjukat, dicsérve az arra rászorulókat, akár a pártban voltak, akár azon kívül. Védencem álláspontja évek óta változatlan, pedig a pártra hivatkozó felsőbb- ség többször is kiátkozta őt, vagy ahogyan ott fogalmaznak, „megvonták a bizalmat”. Ennek ellenére, vagy éppen ezért ő válaszként nem pártjának közösségét, hanem az önjelölt néptribünök olcsó kegyeit utasította vissza. A vádlott bízott és még ma is bízik abban, hogy a sok kicsinyes, emberpusztító gáncsoskodás ellenére, a párt - legjobb szándékú, cselekvőképes erőit mozgósítva - talpra tud állni, és hisz abban, hogy ez a szervezet nem csupán a karrieristák és a balekok bólogató gyülekezete volt. Meggyőződése, hogy a kommunista illúzióktól és az annak alárendelt akarnok módszerektől megtisztított közösség tagjának maradni nem bűn, hanem bizonyításra érdemes erény lesz. Be kell vallanom, hogy jövőbe vetett hite időnként félelemmel párosul, mert fél attól, hogy a hatalmi torta újraszeletelésének folyamatában nemcsak az MSZMP tagjai tűnnek el kézen-közön, hanem az újító eszmék valósága és hitele is. Úgy látszik, nem tanultunk eleget közelmúlt történelmünk agyonhamisított leckéiből, mert az osztozkodás során leegyszerűsíteni és saját képünkre formálni igyekszünk az egyre bonyolultabbá váló társadalmi viszonyokat. Közben azon medetálunk, hogy ki a bűnös, ki a barát és ki az ellenség. De mindent megelőzően azt is kérdezni kell, hogy kit, vagy kiket illet a biró pártatlan tisztsége, ki az, aki minősít vagy ítél. Barátaink és jóakaróink arra intenek bennünket, hogy addig amíg a demokratikus társadalomítélkezés feltételei nem teremthetők meg, óvatosan vállaljon bárki is bírói szerepet. Aki ennek ellenére vállalkozni mer, az óvakodjon a hangosko- dóktól, álljanak azok bármely oldalon, ugyanis politkánk gyenge szerkezete a régen programozott törvények szerint működik. Ezért lehetséges, hogy az új, tisztességes szándékokat a régi tisztességtelen eszközökkel próbálják a küzdelem résztvevői érvényesíteni. Kíméljük meg magunkat attól, hogy ismételten az legyen a vezér aki másokat megfélemlítve a leghangosabban kiabál és a legtöbbet ígér. Régi bölcsesség, hogy a hazug szó - legyen az bármilyen hangos - gyorsan elenyészik, míg az igaz beszéd csendesen izzít mint a tűz. Védencem azt állítja, hogy a múlt hibáinak megismerése - jövőnk érdekében - szükséges és elkerülhetetlen. Ennek az önvizsgálatnak általánosnak, csendesnek és mértéktartónak kell lennie, mert másként nem léphetünk ki az üldöztetések és az azokat követő bűnbánó vezeklések ördögi köréből. Tisztelt Bíróság! Régi törvény az, hogy annak okán senki nem nyilvánitható bűnösnek, mert valamely szervezethez tartozik, vagy azon kívül áll, mert a tett minősít és nem a szó. Végezetül ismételten hangsúlyozom, hogy védencem nem követte el azokat a bűnöket, amiket neki - mint az MSZMP tagjának - tufajdonít a T. társadalom egy része DR. DALLOS TIBOR Kihívások - válaszok Az elmúlt hónapokban e lap hasábjain is sorra jelentek meg a pártok gazdasági elő- relépési programjának főbb elképzelései. A közelmúlt tapasztalatai és a leírtak alapján megfogalmazódott bennem, hogy ezek a hatalom újrafelosztásáért folyó vetélkedésben a valóságosnál felhőtlenebb, kon- fliktusmentesebb jövőképet igyekeznek felvázolni. Országos szerveik eddig közzétett információiból is az tűnik ki, hogy igazán még nem sikerült a válság elhárításához, az elmúlt évtizedek súlyos örökségének felszámolásához szükséges, nagyobb áldozatot követelő, társadalmi feszültségekkel járó s nyilvánvalóan népszerűtlen gazdaságpolitikai programokat felvázolni. Nyugtalanító: egy közelgő választási erőpróba is esetleg ígéretek és elhallgatott következmények jegyében bontakozhat ki. Az új, hároméves stabilizációs kormányprogram pedig ismét tartalmazza a belföldi fogyasztás, az életszínvonal további csökkentését Aggasztó és elfogadhatatlan, hogy a restrikciós, a belföldi fogyasztást visszafogó, a hazai piacra nem apelláló gazdaságpolitikát akarjuk továbbfolytatni. A lassan tízéves restrikciós gazdaságpolitika semmiféle eredményt nem hozottá lakosság számára, de az ország gazdaságának sem. Minden lényeges területen - az egyensúly, a gazdasági növekedés, az életszínvonal, a szociálpolitika területén - súlyos romlással járt Már régóta kényszerhelyzetben vagyunk. A hivatalos gazdaságpolitika egyre inkább elfogadhatatlanná válik, mert nem a társadalmi optimumra törekszik. Fő szempontja a nemzetközi fizetőképesség mindenáron való megőrzése. Meggyőződésem, hogy a humán korlátoknak (a létbiztonság nak, a munkaerő-minőség megőrzésének, a társadalmi tűrőképességnek) ugyanolyan kemény korlátnak kell lenniük, mint amilyen kemény korlát a fizetőképesség megőrzése. A piaci viszonyok között a tőkeáramlás, a szerkezetváltás várhatóan felgyorsul, megvalósul a vegyes gazdaság, a tulajdonosi reform; a magántulajdon szerepe, a vállalkozói profitérdekeltség pedig erősödik. Velük viszont élesen szembekerülnek a munkavállalói érdekek; a stabil, biztonságos munkahelyhez, a mai kor színvonalának megfelelő munka-és élet- feltételekhez, a normális megélhetést biztosító bérekhez és keresetekhez fűződő érdekek. Jelek alapján már ma kiszámítható, milyen következményei lehetnek, ha a munkavállalók egészségét szociális biztonságát életszínvonalát az egyoldalúan felfogott gazdasági és pénzügypolitikai törekvéseknek rendelik alá. A stabilizáció az én gondolkodásomban azt jelenti, hogy megállítjuk a folyamatos és gyors árszinvonal-emelkedést, az adósságállomány-növekedést az életszínvonal-süllyedést; feltárjuk a veszteségforrásokat a gazdasági szabályozásban és a vállalati gazdálkodásban. A mai helyzetben nem állhatunk rá arra, hogy az eredmények öt-tíz év múlva jelentkeznek, de az áldozatok már most Ma mindenki garanciákat vár. A munkavállalók szeretnék, ha az áremelkedés nem csorbítaná jövedelmüket váratlanul, kiszámíthatatlanul. Akinek háztáji vagy kisegítő gazdasága van - megyénkben ez a családok jelentős részét érinti -, szeretné, ha termékeinek értékesítése valamilyen módon biztonságosabb lenne. A kisiparos, kiskereskedő védelmet akar az utólagos jövedelembecsléssel és pótlólagos adókivetéssel szemben. A vállalat és dolgozói garanciákat akarnak arra, hogy rovásukra a szabályozókat ne változ- tatgassák egyik napról a másikra. A lakosság szeretne biztonsággal vagyont gyarapítani. Amennyire lehetséges, jövedelmi, ellátási, vagyoni és árbiztonságot kíván. Biztos jövőt akar egyén, család, vállalat. Nem sokat ér egy olyan kibontakozási koncepció, amely nagyjából mindenre felel, csak olyan alapkérdésekre nem, mint a gazdasági növekedés, az adósságkezelés és az infláció. A lassan kiformálódó új kormányzati gazdaságpolitika - ameddig ellát - nem ígér gazdasági növekedést Ebből kellene megélni a lakosságnak és ebből kell fizetni az adósságot. Az a gazdaságpolitika, amely lemond a gazdasági növekedésről, nem lehet sikeres. Nem szabad megismételni a 3-4 évvel ezelőtti - az elavult struktúrára épített - elhibázott gazdaságélénkítő politikát Én azoknak a szakembereknek a véleményét támogatom, akik szerint a gazdaság azon területeit kell fejleszteni, a növekedést ott elindítani, ahol jövedelmet termelnek. Elsősorban a szolgáltatási szférát kellene megcélozni. A mi nemzeti jövedelmünk igen kis hányada - alig egyharmada - származik szolgáltatásból, más fejlett országokban a kétszerese. Megyénkben is naponta bosz- szankodunk, mert a termelő, a humán infrastruktúránk lerobbant és rendkívüli módon ráférne egy felújítás; amely munkahely-teremtést is lehetővé tenne. Tele van a gazdaság gyorsan mozgósítható tartalékokkal. Ezek mozgósíthatók a vállalkozói szabadság és érdekeltség erősítésével, a vállalati jogbiztonság, érdekeltségi, beszerzési és fizetőképességi biztonság fokozásával, az adórendszernek a gazdaság szereplőinek reagálásrendszeréhez való igazításával. Nem igaz az, hogy hazánkban a gazdasági növekedés kifulladt. Felszíni okaként még elfogadható a nemzetközi versenyképesség romlása, a gazdasági szerkezet elavultságar de az igazi okok a szabályozórendszerben vannak. Külön érdemes lenne nagyító alá venni, hogy az elvonások évről évre történő növelése mivel járt a vállalatok életében. Itt a versenyképességükre, eszközállományuk elavulására és annak állami költség- vetési hatásaira gondolok. A korlátozott mozgásteret bizonyítja a belső felvevőpiac szűkítése önmagával. Amit a lakosságon megspórolnak, abból nem sok forrás keletkezik a kibontakozáshoz. Meggyőződésem, elsősorban a belső kínálati piac dinamizáló erejére kellene építeni, ezen belül a hiánycikkek megszüntetésére, a végtermék-kibocsátó exportágazatok beszállítóinak fejlesztésére, ésszerű importhelyettesítésre, a termelőeszköz-ellátás javításával a felhasználói készletek csökkentésére. A vállalatok unják az ösztönzést a terelést az oreintálást Szeretnék, ha az állam azt tenné ami a dolga: a lehető legjobb feltételeket nyújtaná a vállalatok munkájához; megadná nekik az érdekeltségi, a beszerzési, a jogi biztonságot Abba kellene hagyni csőddel, felszámolással, támogatásmegvonással való fenyegetésüket mert ez a jelenlegi kiszolgáltatott helyzetükben nem jelent gazdasági kényszert Inkább cinikussá, védtelenné teszi őket Összehúzódnak, védekeznek, kivárnak. Még egy alapvető probléma ide kívánkozik. A kormányzati elképzelések 1992-ig változatlanul kétszámjegyű inflációval számolnak, elsősorban a támogatások leépítése, másodsorban a forint várható leértékelése és egyéb meggondolások miatt Ez mindenki számára elfogadhatatlan. Közismert, hogy az infláció szétzilálja a gazdaságot nagy társadalmi és szociális igazságtalanságokat alakít ki, erősíti az elszegényedés folyamatát A naponta tapasztalható áremelések mellett nem tudom értelmezni például, hogy a kormány antiinflációs gazdaságpolitikája mit takar. Jól mutatja 1989 példája: a hivatalos infláció igaz hogy kétszámjegyű, amit meg a lakosság megél - tekintettel az áremelés összetételére - lényegesen több. A megdrágult - vagy azóta is folyamatosan dráguló termékek zöme rugalmatlan cikk, mivel fogyasztásukkal nem lehet takarékoskodni, hiszen enni, lakni, közlekedni kell. Itt legalább három mondatban megemlítem a reálbérek csökkenését, mert gyakran elhangzik - attól van infláció, hogy a dolgozók túl sok bért kapnak. Ez általában nem igaz, mert ilyen alacsony bérekkel, mint amilyenek nálunk vannak, nem lehet fejlett gazdaságot felépíteni. Egy szegénységi küszöb alá szorított munkavállalói rétegtől aligha várható el, hogy modem gazdaságot kezdjen el építeni. KSH alapadatokra építve óvatos becslések szerint megyénkben közel 40 000 ember él a társadalmi létminimum alatt és közülük majdnem 20000 az aktív dolgozó. Ha tovább csökkennek a reálbérek, ez a szám növekedni fog. Parancsolóan szükséges tehát a bérreform! Tudom, csak onnan indulhatunk tovább, ahol éppen tartunk. Most már nem a múlton kellene rágódnunk. Abba kellene már hagyni a bűnbakok keresését; a hibákat keressük és ne a hibást! A bizalmat kellene helyreállítani. Egyénekben, szervezetekben, testületekben megerősíteni annak tudatát hogy rájuk szükség van; megérdemlik a figyelmet a megbecsülést Ez pedig mindenkor nagy hajtóerő volt és lesz is! PETI IMRE Hozzászólás az MSZMP Szervezeti Szabályzatának vitájához Bolsevik vagy szociáldemokrata típusú párt legyen-e a jövőben az MSZMP? A párt nevéről és jellegéről: azoknak az álláspontját támogatom, akik meg kívánják őrizni a Magyar Szocialista Munkáspárt elnevezést. Véleményem szerint pártunknak meg kell maradnia munkáspártnak. Ezt nagyon fontosnak tartom. Ma, amikor pártok sokasága szerveződik, nem szabad a lényeget elfedő névvel jelentkezni. A baloldali munkásmozgalom szülötte az MSZMP. Ezt a mozgalmat pedig az őszinteség, az osztályharc felvállalása jellemezte és kell, hogy jellemezze a jövőben is. Az osztályharc nem ért véget, csak a mai komák megfelelően, módosult formában van jelen. Az MSZMP-nek tehát nem az osztályharcot kell feladni, hanem politikáját kell a kor követelményeinek megfelelően alakítani. Osztálytársadalomban a politikai pártok osztályérdekeket képviselnek. Ez akkor is igaz, ha némelyik ezt hangzatos nevekkel, demagóg célokkal és programokkal igyekszik elfedni. Teszi ezt azért, hogy többeket megtévesztve választókat nyerjen magának. Szerintem a tisztességes politikai szándék ott kezdődik, hogy egy politikai párt nyíltan jelzi szándékát. Megmondja milyen célért, milyen társadalmi berendezkedés megteremtéséért küzd. Felvázolja azokat a feladatokt, amelyeket a cél elérése érdekében meg kell tenni. A kitűzött cél, a megvalósítandó társadalmi berendezkedés mindig osztályszem pontú. Ebből adódik, hogy a társadalom különböző osztályainak és rétegeinek az érdekeit eltérően képviseli. Nyilvánvaló, hogy az adott politikai párt társadalmi bázisát azok az osztályok és rétegek adják, akiknek az érdekeit a párt programja és politikája leginkább kifejezi. Ezek közül valamelyik domináló, meghatározó, a többi szövetséges. Magyarországon az elmúlt 40 évben lényegesen átalakultak az osztályviszonyok. Jelentős közeledés történt az egyes osztályok és rétegek között. Sok jellemző vonás átalakult, sok jellemző azonos lett és sok új jellemző született. A rétegződés tovább folytatódott. Egy megújuló MSZMP-nek ezeket a változásokat természetesen figyelembe kell venni. A változások, az egyes osztályok, rétegek közeledése, a 40 év közös eredményei és hibái, az ország boldogulásának megoldandó kérdései - joggal - erősitik az MSZMP-n belül a néppárti törekvéseket. Az utolsó pár év belpolitikai mozgásai, az új politikai mozgalmak és pártok törekvései viszont jelzik, hogy az osztályok minőségi átalakulása ellenére az osztályharc nem szűnt meg. Az is látható, hogy az új törekvésekben bur- zsoá érdekek is megjelentek és egyre markánsabbá válnak. Ennek nyílt kifejezése megtalálható a Szabad Demokraták Szövetsége vagy a FIDESZ programjaiban. Mindezek azt jelzik hogy a megújuló MSZMP- nek a néppárti törekvéseknek és az osztályharcos jellegnek egyaránt meg kell felelnie. Felmerül a kérdés, hogyan lehet e két fontos jellemzőnek megfelelni? Hogyan tükrözze a megfelelést a Szervezeti Szabályzat és a program? Ezt a kérdést ma úgy is felteszik, hogy bolsevik, vagy szociáldemokrata típusú párt legyen-e az MSZMP? Akik a néppárti jelleget tartják fontosnak, azok a szociáldemokrata típusra voksolnak és úgy gondolják hogy ennek a párt programjában és szervezeti szabályzatában egyaránt ki kell fejeződnie. Szélsőséges képviselőik példaképüknek a fejlett nyugati országok szociáldemokrata pártjait tartják és úgy fogják fel, hogy ezen országok gazdasága a szociáldemokrácia sikere. Reform- elképzeléseikben és követeléseikben ezért olyan átalakulást sürgetnek, amely országunk gazdasági és társadalmi berendezkedését hasonlóvá tenné a nyugati demokráciáéhoz. Szocializmusnak tünteti fel a nyugati berendezkedést és zsákutcának, tévedésnek a szocialista országok útját. Reformkommunistának vallják magukat és nem veszik észre, hogy törekvéseikkel a kapitalizmus visszatérésének szálláscsinálóivá válhatnak. Ez pedig nem lehet kommunista célja, vagyisaz ilyen reformkommunista valójában már nem is kommunista. Ennek a felfogásnak nagy veszélye, hogy azt hiteti el a válságterheket érző tömegekkel, hogy elegendő szociáldemokratává válni és országunk máról holnapra meggazdagodik. Ez így illúzió, az pedig veszélyes. Akik az osztályharcos jellegét tartják fontosnak, azok bolsevik típusú pártot akarnak. Ök ragaszkodnak a pártszervezés lenini elveihez. Vallják, hogy az MSZMP-nek továbbra is forradalmi munkáspártként, a munkásosztály élcsapataként kell tevékenykednie. Ezt a tevékenységet a marxizmus-leninizmus elméletére alapozott politizálásnak kell irányítania. Sajnos itt is vannak szélsőséges képviselők. Ok az elmúlt 40 év politikai gyakorlatából azokat az elemeket is átmentenék, amelyekről bebizonyosodott, hogy tévesek voltak. Véleményem szerint a politikai harc éleződése a bolsevik típusú szerveződést indokolja. Továbbra is forradalmi élcsapatra van szükség, amely alkalmazza a lenini elveket de azok alkalmazását megtisztítja - az elmúlt 40 év tapasztalatai alapján - minden torz és káros elemtől, és a forradalmi munkásmozgalom hazai és nemzetközi tapasztalatai alapján a kor követelményeinek megfelelően építi be szervezeti szabályzatába. Az elmúlt időszakban a pártban kialakult válság oka nem a lenini elvekre alapozott szervezeti szabályzat volt, hanem az a politikai gyakorlat amely nagyon sok esetben csak hirdette, de nem alkalmazta a lenini elveket. Nem a vezérlő lenini elveket kell tehát a sarokba dobni, hanem politikai gyakorlatunkat - ezen belül egyéni kommunista magatartásunkat - kell méltóvá tenni ezekhez az elvekhez. A szociáldemokrata mozgalom eredményeit vizsgálni szükséges és természetesen át kell venni, hasznosítani kell szervezeti felállásuk és néppárti politikájuk eredményes elemeit A néppárti elemek, jellemzők megvalósításának helyét én az MSZMP programjában és szövetségi politikájában látom. Programunk legyen olyan, hogy a párt társadalmi bázisának érdekeit úgy tudja képviselni, hogy közben az egész magyar nemzet érdekeit is képviseli. Programunk megvalósítása, szövetségi politikánk így legyen része a nemzetközi osztályharcnak, a proletár internacionalizmusnak, a haladásért, a békéért és az emberiség globális problémáinak megoldásáért folytatott küzdelemnek. BENKŐ ZOLTÁN
