Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-29 / 203. szám

1989. augusztus 29. Mark Palmer a megyei pártbizottságon tárgyalt (Folytatás az 1. oldalról.) dunk mi is előre ezzel a folyamattal. Ezzel párhuzamosan munkálkodunk a magyar üzletfejlesztési alapítványon. Ennek létre­hozásával éppen azt szeretnénk elérni, hogy a kisvállalkozók minél előbb segítsé­get kapjanak.- Amit mi még nagyon várunk, az a mű­ködő tőke - hangsúlyozta Jánosi György. - Azt hiszem, az ilyen jellegű együttműkö­désnek is van jövője. Tolna megyének eb­ből a szempontból speciális a helyzete, el­sősorban a kisebb működő tőkét fogad­nánk örömmel. Sok itt a kistelepülés, ahol a leginkább tapasztalható a részleges mun­kanélküliség. A kisüzemek felszívnák ezt a munkaerő-többletet. Várható-e ez ügyben valamilyen fejlemény?- Óriási az érdeklődés Magyarország iránt - válaszolt a nagykövet. - Mindennap találkozom olyan amerikai üzletemberrel, akinek van pénze és érdekli isaberuházás. Két hét múlva háromszáz amerikai vállalat- vezető érkezik Budapestre egy konferen­ciára. Ami viszont hiányzik: egy olyan ma­gyar személyiség, aki dinamikus tárgyaló­fél és mentes minden bürokráciától.- Magyarországon a kisüzemek gépesí­tése megoldatlan - váltott át egy újabb té­makörre Gazdag László. - A megyében működik a KSZE, ez a vállalat világbanki tá­mogatással megoldaná ezt a problémát, a szervezőkapacitással már rendelkezik, csak el kellene indulni, el kellene indítani ezt a hitelt. A háztáji gazdálkodás megerő­sítésével elmozdul a kolhoztípusú szövet­kezet a holtpontról, s várhatóan valódi szö­vetkezetté alakul át. Ezenkívül létezik egy elképzelés, ami meglehetősen tőkeigé­nyes, mégpedig a megye, déli részén egy szalmacellulóz-gyár felépítésére. Most már ugyanis bizonyos, hogy a Szovjetunióból nem leszünk képesek megfelelő mennyi­ségű papírt behozni. A gyár kétségkívül nyereséges lenne, ehhez viszont először működő tőkére lenne szükségünk.- Sok olyan amerikai vállalatot ismerek, amelyiknek az a specialitása, hogy kisebb vállalatoknak gyártgépeket. Azt hiszen, ta­lálunk olyan embereket, akiket érdekel ez a téma. Cellulózügyben egyelőre nem tudok nyilatkozni, persze ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne ez az elképzelés - foglalta össze Mark Palmer. A nagykövet meglepődve nyugtázta, hogy két vendéglátója társadalmi munká­ban látja el feladatait. Még inkább elcsodál­kozott azon - lenyűgözőnek nevezte a je­lenséget -, hogy a helyi pártapparátus a vezetőváltás óta harmincöt főről tizenegy főre csökkent. Behatóan érdeklődött a párt-és az ellenzéki szervezetek viszonyá­ról, s elismeréssel vette tudomásul azt a tényt, hogy megfelelő együttműködést si­került kialakítani a különböző kérdések­ben. Mark Palmer a pártbizottsági uzsonna után a Dátum című folyóirat szerkesztősé­gébe látogatott, majd este az orvosklub résztvevőivel találkozott. - szá - gk ­A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Baranya megyei csoportjának vezető­sége tiltakozik a MUOSZ elnökségének augusztus 9-i állásfoglalása ellen, amely sze­rint az MSZMP által alapított lapok kiadói és fenntartói az átmeneti helyzetben csakis a megyei tanácsok lehetnek. Az állásfoglalás a megyei lapoknál dolgozó újságírók vagy képviselőik megkérdezése nélkül történt. Egyetértünk a MUOSZ Komárom megyei csoportjának javaslatával, mely szerint ha az MSZMP tulajdonosi, illetve lapgazda funkciója megszűnne, minden megyei na­pilap és kiadóvállalat váljon önállóvá. A Dunántúli Napló már korábban javasolta a vállalat önállóságát. Javasoljuk, hogy az alapítói jog fenntartásával az MSZMP adja át a tulajdonosi jogot a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalatnak, és azt maga döntse el, milyen gazdasági formában kívánja önálló kiadói tevékenységét folytatni. Bányásztiltakozás Az Országos Sajtószolgálat közleményeiből A kérdésekre válaszol: Gyulai Sándor, a Mecseki Ércbányászati Vállalat szakszervezeti bizottságának titkára (PÉCSI MUNKATÁRSUNKTÓL)- Van-e valamiféle célzatosság ab­ban, hogy a mohácsi vész évfordulójá­nak napját követően kerül sor a bányá­szok nagyszabású tiltakozására?- Nem, ez teljességgel véletlen egy­beesése az időpontoknak. Nem erre gondoltunk, amikor augusztus 30-át ki­jelöltük. Praktikus okokból a nyári sza­badságolások után a szeptemberi kor­mánydöntés előtt kívántuk megrendez­ni tiltakozó akciónkat.- Mi a véleménye arról, hogy sok szervezet is kifejezte szolidaritását s részt kín venni a bányásztüntetésen?- A tudományos dolgozók szakszer­vezete s más politikai tömörülések is valóban jelezték szolidaritási szándé­kukat. Mi azonban az augusztus 30-i rendezvényünket nem a különböző szervezetek önmegvalósító programja­ként bonyolítjuk le, hanem azért, hogy az egész ország figyeljen fel az uránbá­nyászat, a bányászok helyzetére, a be­zárási szándék indokolt voltának meg­kérdőjelezésére, s azokra az ígéretek­re, melyek megvalósítása elmaradt a kormány részéről, többek közt István- aknával kapcsolatban.- Nem vált-e majd ki ellenérzéseket, ha egyes politikai tömörüléseket szponzoráló kisszövetkezetek, kft-k reklámcéllal pavilonokat állítanak fel a tiltakozás helyszínén, a pécsi sport- csarnoknál?- Nem tudok ilyen szándékokról, de megakadályozni sem tudom. Úgy ítéljük meg, a demonstráció akkor éri el célját, ha fegyelmezett lesz, nagy tömegek jönnek az utcára s minél többen támo­gatnak bennünket, s ha ez az akció nem ellenérzést, hanem szimpátiát vált ki. De arra fel kell készülnünk a mai világban, hogy bizonyos szervezetek kérdőíve­ket, röplapokat terjesztenek. Azért lesz a 200 fős rendezőség, hogy ezeket a tö­rekvéseket eltereljék, s a mi rendezvé­nyünk legyen a hangsúlyos, a lényeges.- Hogy alakul a demonstráció lebo­nyolítása rossz idő esetén?- Sajnos, a sportcsarnokban csak 4-5 ezer ember fér be. Bízunk a jobb időben. CSEFKÓ JUDIT A pártkongresszusra készülve Pakson és környékén megválasztották a küldötteket Pártszavazással döntött kongresszusi képviselőiről Paks és környékének vala­mint a Nagydorog MSZMP-tagsága. A három küldöttet kilenc jelölt közül válasz­totta a szavazásra jogosult MSZMP-ta- gok 63 százaléka. A város környékén, mondhatnánk azt is, a falun élő párttagok többsége 201 szavazattal dr. Simon Lászlóra, a madocsai tanács elnökére adta a voksát. Balogh László, a pálfai ta­nácselnök 108, Dobos Ferenc, a Paksi Állami Gazdaság osztályvezetője 81, Szügyi László, németkéri nyugdíjas 14 szavazatot kapott. A város küldötte Faller Dezső, az MSZMP Paks Városi Bizottságának első titkára lett 237 szavazattal, míg a másik jelölt, Csizmadia Endre, az MSZMP Paks Városi Bizottságának titkára 132 párttag szavazatát nyerte el. Az Atomerőmű Vállalat küldötti man­dátumáért három jelölt versengett. Lu­kács Zoltán, a PAV osztályvezetője kapta a legtöbb -144 - szavazatot. Kiss Mihály, az üzemi szakszervezeti bizottság szer­vező titkárát 74, Bálint Ferencet, a vállalat karbantartási igazgatóságának dolgozó­ját pedig 48 MSZMP-tag támogatta. A küldöttek a városi pártbizottság tegnapi ülésén vették át megbízólevelüket. Szekszárdon több mint kétharmados részvétel a szavazáson Szekszárd városban és környékén, mint arról beszámoltunk, pártszavazás- sál választottak kongresszusi küldötte­ket. 168 alapszervezetből érkeztek be a szavazólapok. A nyilvántartott párttagok 68,7 száza­léka adta le voksát. Báli János 1275, Bar- si Mihály 1075, Benkő Zoltán 1352, Bon- fig Ágnes 1240, Csapó Károly 1624, Csa­pó Ferenc 1596, Csáki Béla 2152, Erős András 1818, Herczig Ferenc 1803, Hu­nyadi István 1679, dr. Jánosi György 2288, Letenyei Györgyné 1204, Lozsányi Sándor 1485, Scherer Sándor pedig 1000 szavazatot kapott. így a szekszár­diakat és Szekszárd környékieket dr. Já­nosi György, Csáki Béla, Erős András, Herczig Ferenc, Hunyadi István, Csapó Károly és Csapó Ferenc képviseli a kongresszuson. A szavazás végeredményét tegnap pártbizottsági ülésen ismertették. Világkiállítási népszavazást indítványoztak Pécsett (Folytatás az 1. oldalról.) szág más, válság sújtotta térségében - el­odázhatatlan feladattá vált a gazdaság szer­kezetének radikális átalakítása. Pénz azon­ban nincs vagy csak vékonyan csordogál er­re a célra. Meg kellene tehát fontolni, hogy a tízmilliárdokat ne inkább a jelenlegi gondok megoldására fordítsák-e, mint a hatévnyi messzeségben levő világkiállításra. A kormánybiztos tájékoztatása szerint a kiállítás infrastrukturális fejlesztései 60-70 milliárd forintot igényelnek, ám ennek az ösz- szegnek túlnyomó része Budapesten és az észak-dunántúli megyékben valósulna meg. Az egyik szakember emlékeztetett arra az 1986-os állami fejlesztési programra (egyik szülője éppen Somogyi László), amely há- rommilliárd forintot irányzott elő hét, halmo­zottan hátrányos helyzetű megye gazdasági felzárkóztatásának meggyorsítására, de még ez sem teljesült. A világkiállítási beruházá­sokkal még tovább mélyülne az infrastruktu-. rális szakadék a főváros és a vidék között. A Janus Pannonius Tudományegyetem egyik oktatója az ellen tiltakozott, hogy Buda­pesten az ország hozzájárulása nélkül csi­náljon világkiállítást Véleménye szerint sem a jelenlegi kormánynak, sem az „elmenőben levő” parlamentnek nincs erkölcsi joga hatá­rozni ilyen nagy horderejű, az egész kilenc­venes évtizedet befolyásoló kérdésben. Bíz­zák tehát a döntést a népre. Amennyiben a kormány nem volna hajlandó elrendelni a népszavazást, akkor állampolgári kezdemé­nyezésként gyűjtsék össze a szükséges szá­mú aláírást (Folytatás az 1. oldalról.) Már-már belemegyek az üzletbe, s kifi­zetem a szemtelenül magas viteldijat, amikor korábban moszkvai lakos útitárs­nőm oldalba bök. Igaza van, hiszen ma­gyar pénzben három-négyszáz forintnyi összeget akarnak legombolni rólunk. In­kább elvonszoljuk hát poggyászunkat a várakozó tömeg mellett és metróra szél­iünk. Később egyébként még tapasztal­juk, hogyha taxival utazunk is, magunk­nak kell bepakolnunk bőröndöt, táskát az autó csomagtartójába, a sofőr türel­mesen végignézi, míg elvégezzük a mű­veletet... Félre, nagyanyó! Gyönyörű a moszkvai metró. Több mint száz állomása csupa csillár, csem­pe, színes, festett üveg és márvány. Számtalan eligazító táblát, térképet látok míg sodor a soha nem fogyó emberára­dat - naponta ötmillió utast szállít a föld­alatti - s csodálkozva figyelem a mozgó­lépcsők végén álló kerek, kis üvegkabi­nokat. Unott arcú, egyenruhás asszony­ság vagy barázdált képű öregember ül­dögél mindegyikben. Ök állítják le a lép­csőt, ha történne valami. Fogalmam sincs, némelyik ellát-e egyáltalán húsz méternél távolabbra. Munkájuk min­denesetre van. A metrózás egyébként a legolcsóbb közlekedési mód a szovjet fővárosban, öt kopejkáért akár egész nap utazgathat az ember, ha nem jön fel a föld alól. A fo- tocellás automatákba bedobandó pénz­érme beszerzése sem gond, az állomá­sokon több, 10,15 és 20 kopejkát felváltó szerkezet is működik. A felszínre érve aztán újabb erényét fe­dezem fel a metrónak. Veszélytelen. Az úttesten való áthaladás ugyanis igen me­rész vállalkozás ebben a városban. Alig törődik valaki a jelzőlámpák színeivel, a nyolcsávos sugárutakon száz-százhúsz kilométeres sebességgel robogó autók elé minden gondolkodás nélkül lelépnek a gyalogosok. S az autósok is teljes lelki nyugalommal behajtanak a zöldön átke­lők közé. Némelyikük kajánul rá is vigyo­rog a batyujával rémülten félreugró anyókára, aki aztán a következő zebrán juszt sem várja meg a szabad jelzést. Éttermi (tor)túra Este hét óra körül még napfényben fürdik a város, s mikor itthon már éjfélt mutatnak az órák, moszkvai idő szerint tíz órakor is nappali világosság van. Meg­éheztünk, jó lenne vacsorázni valahol. A biztos siker reményében indulunk útnak, hiszen a Moszkvát bemutató útikönyv szerint a fővárosnak csaknem negyven szállodája, s ezek mindegyikében étte­rem, büfé van, már az első helyen, a Na- tionalban keserű csalódás ér. A bejáratnál posztoló adminisztrátor az emeletre irányít, ahol azonban fleg­mán elzavar a pincér. Bepillantani is alig enged az étterembe, nincs hely, mondja foghegyről, s már tovább is rohan a teli tálcával. Lógó orral távoznánk, de az „aj­tónálló” megállít. Mikor elpanaszolom, hogy jártunk, készségesen kijön’velünk az utcára, megkerüljük az épületet és ki­nyittat egy belülről beláncolt földszinti aj­tót. De az itteni pincér is hajthatatlan, ért­sük meg, nincs üres asztal, magyarázza. De hiszen látom, hogy van, mutatok a majdnem üres helyiség felé, nagyon éhesek vagyunk, hadd üljünk le, kérle­lem, de hiába. Talán ha néhány dollárral, márkával adnék nyomatékot a szavam­nak...? Segítőtársunk tehetetlenül áll mellettünk, ez a helyzet, rossz, de nem te­hetek róla, hajtogatja szégyenkezve, mi­közben oldalra lép, hogy kiengedjen az étteremből egy virágos kedvű alakot tá­mogató, erősen festett hölgyet. Az Intourist üvegajtaját csinos, szőke fiatalember őrzi. Nincs hely, felel, de pró­bálkozzunk azért az emeleten, tanácsolja ő is. A liftből kilépve kellemes esztrádze- nét hallunk, a lépcső korlátjánál áttetsző tüllbugyogóban, gyöngyökkel, fátylakkal ékesített táncoslányok kacarásznak. Társaik odabent a színpadon mulattatják a tisztelt publikumot. Itt valóban kevés a hely, de ha nagyon akarna, tudna nekünk keríteni a marcona adminisztrátor. De nem akar. Rám se néz, miközben odaveti: előre kell asztalt foglalni és kész. A mel­lette viháncoló csinibaba mintha gunyo­rosan húzná el száját.- Ha rajtam múlna, vacsorázhatnánk - szól utánunk kedvesen lent a földszinten az előbbi fiatalember. Jóindulata bosszú­ságunkat enyhíti némileg, de éhségünk cseppet sem hagy alább. Mikor a grúz ét­terem portás bácsija is közli velünk, hogy műszaki hiba miatt nem fogadnak vendé­get, végképp megelégeljük a megalázó tortúrát. Hazamegyünk, maradt még az útról pár doboz májkrém. Citrom - öt személyre Végül a legnépszerűbb orosz levest, a káposztából, zöldségekből, krumpliból készült scsit esszük vacsorára. Vendég­látóink hetvennégy éves örökifjú nagy­nénije igazán ízletesen készíti. Marha­húst is varázsolt bele valahonnan, na­gyon finom. Moszkvai vakációnk tizedik napján sem untam még, pedig minden áldott nap ez volt a menü. A többfajta fehér és barna kenyéren, vajon, sajton, túrón, tejfölön, kefiren kívül ugyanis szin­te semmit sem lehet kapni az üzletekben. Hiába a csábos felirat a kirakatban „Hús”, „Kolbász”, odabent csak halkon­zervből, karhossznyi fagyasztott halak­ból, a mi parizerünkhöz, illetve zalahú- sunkhoz hasonló felvágottakat csíphet el olykor-olykor az ember. Paradicsomért, barackért, szilváért órák hosszat állnak sorba a moszkvaiak, cukrot csak jegyre kapnak, személyenként nyolcvan dekát egy hónapra. A piacokon van ugyan zöldség, gyümölcs, de olyan méregdrá­A sorban állás mindennapos látvány Merresztrojka? (1) Moszkva parti nappalok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents