Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-28 / 202. szám

1989. augusztus 28. ' TOLNÁN ^rféPÜJSAG 3 „Nem lesz iskolát rengető változás” Dr. Kelemen Elemér miniszterhelyettes az új tanévről Az iskolákban hamarosan megszólal a csengő: új tanév kezdődik. Dr. Kelemen Ele­mér művelődési miniszterhelyettest nem a tanévkezdésről kérdeztük, hanem az isko­lák állapotáról, a fejlesztés irányairól és lehetőségeiről. Diagnózis- A közoktatás fejlesztésének alapkérdése az általános iskola helyzetének rende­zése - mondta. - Az általános iskolák működési zavarai nagyrészt azzal magyarázha­tók, hogy az elmúlt évtizedekben súlyos hátrányok halmozódtak fel. Még ma is 3500- zal kevesebb az általános iskolai tanterem, mint ahány általános iskolás tanulócso­port van. Igenmagas - 8 százalék körüli - a szükségtantermek aránya, ugyanakkor még igen sok nagy létszámú osztály, csoport is működik. Az iskolák 30 százalékában nincs tornaterem. Állandósult - itt most nem kifejthető okokra visszavezethetően - a képesítés nélküli tanítók száma. Az ellentmondást fokozta, hogy az általános iskola tartalmi fejlesztése az elmúlt évtizedek során, de különösen a hetvenes évek végén - az átfogó tantervi reform időszakában - elrugaszkodott a valóságtól: túlméretezett tantervek, túlzsúfolt ismeretanyag, egyoldalú intellektualizmus jellemzi, és ez hozzájá­rul ahhoz, hogy néha a gyerekek és a pedagógusok számára is elviselhetetlen a fe­szültség, a hajsza, a versenyfutás az elsajátítandó tananyagért. Ugyanakkor riasztó mutatók jelzik, hogy romlik az általános iskola teljesítménye: szociológusok 20-25 százalékra becsülikaz általános iskolát megfelelő tudás nélkül elhagyó gyerekek szá­mát. Ez pedig súlyos egyéni, társadalmi problémákat sejtet, hiszen a társadalmi mun­kamegosztásba való beilleszkedésnek ma már feltétele az, hogy középiskolát végez­zenek, szakmához jussanak: ennek híján a munkanélküliek növekvő táborának után­pótlását jelentik. A kistelepülések iskolája- Mi lesz az aprófalvak egykor volt iskoláinak sorsa? Ezek az iskolák az elmúlt évtizedekben nagyrészt eltűntek, megszűntek. A megszű­nés hátterében azok a nagy gazdasági, társadalmi folyamatok állnak, amelyek a váro­siasodással, a kistelepülések elnéptelenedésével, a munkalehetőségek, a gazdálko­dószervezetek, a tanácsi szervek evakuálásával függ össze. Ezek nyomán - de a falvak állapotának további leromlását önmagában is előidézve - számolták fel az iskolákat. A kistelepülések regenerálódásával egy időben ugyan­akkor ma sok helyütt erős és jogos az igény az iskola visszaállítására. Ezt feltétlenül tá­mogatandó folyamatnak tartom, de körültekintő mérlegelés döntheti el, hogy valós igényekről, reális szükségletekről van-e szó, és milyenek a feltételek ennek a megte­remtéséhez. Magunk is szorgalmazzuk, hogy a következő tervidőszakban olyan kor­mányzati program készüljön, amely az önhibájukon kívül rossz helyzetbe került és önerejükből a szükséges lépéseket megtenni nem tudó községek, települések, ön- kormányzatok számára alakítsunk ki valamilyen állami segélyrendszert, támogatási lehetőséget. Számolni szeretnénk természetesen az önkormányzatok helyi erőfeszí­téseivel, törekvéseivel is. Célszerűnek tartanánk, hogy ennek a nagy programnak - egyfajta nemzeti adósság is ez - a megoldására, végrehajtására ne csak központi, ha­nem területi, megyei céltámogatási rendszerek is kialakuljanak. Ugyanez a vélemény a hátrányos helyzetű iskolák kérdésében. Szakmát és érettségit Minden iskolatípusban túljelentkezés van, kivéve a középiskolát, s ez később ko­moly gondok forrása lehet. Mi erről a véleménye?- A magyar közoktatás egyik legfájóbb, legkritikusabb pontja a középiskoláztatás optimálisabb feltételeinek a kialakítása. Ez hosszú időn keresztül csak a jelszavakban jelent meg, és lényegét tekintve tabu témának számított, mert összefügg az iskola- rendszer struktúrájával. Magyarország elmaradását a nálunk fejlettebb országoktól a gazdasági és egyéb tényezőkön kívül a teljes fokú középiskoláztatás, az érettségizők aránya is jelzi. Nálunk fele annyian érettségiznek, mint a fejlettebb európai országok­ban. A fiatalok mintegy 40 százaléka részesül teljes fokú iskolai érettségit nyújtó kép­zésben, a fejlett országokban 80, a legfejlettebbekben pedig közel 100 százalékuk. Nemcsak Nyugat-Európában vagy Japánban van így, a közelmúltban találkoztam egy dél-koreai oktatási szakemberrel, aki elmondta: náluk a teljes érettségit nyújtó szak­közép-iskoláztatás aránya 94-96 százalékos.- Reális volna ma kitűzni nálunk ezt a célt akkor, amikor a középiskolák - főleg a gimnáziumok - iránt csökken az érdeklődés?- Ha nem azt tesszük, akkor óhatatlanul nagy mennyiségben „termeljük” az ala­csony képzettségű vagy képzettség nélküli munkaerőt. A kérdés megoldásának na­gyon rugalmas módját kell kitalálnunk. Nem elég az, ha a gimnáium alapvető funkció­ját, a felsőoktatásra való felkészítést tartjuk csak szem előtt, mert akkor a felsőoktatás­ba be nem jutó gyerekek csak papírt - érettségi bizonyítványt -, és nem munkára jo­gosító dokumentumot kapnak. Meg kell találni ennek a valaha népszerű iskolatípus­nak a differenciált fejlesztési módját. Arra kell törekedni, hogy a gimnáziumi érettségi mellé a munkamegosztásba való belépést jelentő szakmai végzettséget is kapjanak a fiatalok. Minőséget szolgáló intézkedés- A nyelvoktatás ma kétszeresen is időszerű téma, különösen azóta, hogy a szabad nyelvválasztás lehetővé vált. De megvannak-e hozzá a feltételek?- Egy negyvenéves történelmi időszak után az idén lehetőség nyílt arra, hogy az is­kolák szabadon válasszák meg az általuk oktatott nyelveket Ez a választási lehetőség azonban ma még inkább elvi jelentőségű, hiszen köztudomású, hogy az elmúlt évtize­dekben a kizárólag kötelező orosz nyelvoktatást a pedagógusképzés gyakorlata is szolgálta. Az általános iskolák 15-16 százalékában folyt az elmúlt tanévben az orosz mellett más idegen nyelv oktatása is szakosított tantervi osztály, fakultációs program vagy nyelvi szakkör keretében. Ez a lehetőség azonban a 3-8. osztályos tanulóknak alig több mint 5 százalékát érintette. A számok mögött a szakos ellátottság közismert gondjai állnak: kevés az idegennyelv-szakos tanár, és azok egy része sem az iskolák­ban, hanem az iskolán kívül keresi a boldogulását. Az intézkedés tízéves programot indított el, s ahhoz, hogy ez eredményes legyen, a tanárképzést, az átképzést, s nem utolsó sorban a pedagógusok élet- és munkakörülményeit egyszerre kell fejleszteni, javítani.- Mit tart ön a szeptemberben kezdődő iskolaév legnagyobb újdonságának?- Egy változást említettem már: a feltételektől függően és a szülők véleményének ki­kérésével lehetőség nyílik más idegen nyelvek oktatására is. Kisebb mértékű változás várható a történelemoktatásban is: az 1945 utáni korszakot nem a régi, rossz tan­könyvből - hanem különböző átmeneti megoldások segítségével, egy készülő szö­veggyűjtemény felhasználásával - tanulhatják a gyerekek. A legnagyobb esemény­nek azt tartom, hogy nem lesz igazán nagy, iskolát rengető változás. Változásnak tartom viszont, hogy sok száz iskolában részben központi kezdemé­nyezésre, részben az iskolai törekvések markánsabb megjelenésével megkezdődik, folytatódik vagy kibontakozik a közoktatás jövője szempontjából talán a legfontosabb önfejlesztő folyamat. Rugalmas óraterv Száznál több iskola részvételével szeptembertől rugalmas óratervvel kísérletezünk. Ebben nagyon különböző iskolamegújító, korszerűsítési törekvések jelennek meg. Széles a választék az új tantervi programok kísérleti kipróbálásától a helyi tantervek, rugalmas óratervek kidolgozásáig. A közoktatás-fejlesztési alap országos pályázatá­ra csaknem 500 iskola - nagy részük általános iskola - nyújtotta be anyagát, és a ku­ratórium a pályázó iskolák felét a benyújtott program alapján érdemesnek tartotta ar­ra, hogy támogatásban részesítse. Ennek az innovációs pályázatnak a keretében a legkülönfélébb helyi törekvések fogalmazódnak meg. Valamennyi olyan, amelyek meggyőződésem szerint az iskolai önállóság erősödését, a szakmai igényességet, a pedagógusok vállalkozó kedvét bizonyítja az elismerten nehéz körülmények elle­nére is. KERCZA IMRE Pálfán az öreg elnököt kell keresni A parasztember hiú a szép lovára A pihenő a lovaknak legalább annyira jár, mint az embereknek. Tímea, Léda és Dejó, a háttérben Orgona - a „kicsik” társaságában. (Folytatás az 1. oldalról.) Az 1959-ben megalakult, majd egy év­vel később egyesült két pálfai szövetke­zet a kezdeti küszködés után szépen gyarapodott a tagok által bevitt földre, jó­szágra, lovakra alapozva. Mert azzal a néhány lóval kezdődött az értékek át­mentése, ami akkor közös tulajdonba ke­rült.- Ne higgyék, hogy nehéz dolgom volt - mondja Lakos József. - A cselédek és parasztok is látták ezeket az értékeket. Szerették a lovat, büszkék voltak rá. A parasztember hiú arra, ha az övére mu­tatva kérdezik; Kié az a szép ló? Ez a hiúság összetartó és hajtóerő volt a fejlődéshez. Az egykori mezőgazdasá­gi miniszterhelyettes, Gergely István kez­deményezésére 1967-ben hoztak létre Pálfán egy Kisbéri félvértenyészetet. Azóta is 16-17 törzskancája van általá­ban az Egyetértés Termelőszövetkezet­nek. A jelenlegi nagyon szép állomány is 16 kancából áll, mellettük két állami mén. A Maxim anyaságú, a Ramszesz apasá­gé Sütvény méltósággal tűri az istálló­ban, hogy megszemléljük. A másikat a Maxim tisztavért éppen jártatja a lovász, ami elengedhetetlenül hozzátartozik az ápoláshoz, na és az apaállat megfelelő termékenységéhez. Amíg gyönyörködünk az állatokban, Lakos József mérgesen mutatja a maga után kívánnivalót hagyó rendet, fölemel a földről és a szögre akaszt egy kantárt. Bi­zony nem könnyű ma olyan munkaerőt találni, amelyik tisztaságot, rendet tart, szíwel-lélekkel és igazi szakértelemmel közeledik az állathoz. A drága, tenyész­tett lovakkal nem lehet akárhogyan bán­ni, türelmet, gondoskodást igényelnek. Nem titkolja az öreg elnök, hogy ő ezt mindig meg is követelte.- Nem volt könnyű mellettem, ugye? - kiált oda az istállóhoz érkező kocsisnak, K. Németh Józsefnek, aki 26 éve foglal­kozik itt Pálfán a lovakkal.- Nincs is itt már senki a régiek közül, csak én magam - jön csöndesebben a válasz, miközben Tímea, a legidősebb - 14 éves - kanca és fogatbeli párja, Léda az itatóvályúhoz megy. Mivel az ebédidő a lovaknak legalább annyira jár, mint az embernek, megérkezik egy másik kocsi is, előle az országos mezőgazdasági kiállításra készülő Orgonát, és Dejót fog­ja ki a fiatal kocsis. Itt nemcsak legelésznek a tenyészálla­tok, mértékkel munkára is fogják őket. Három lova van egy-egy embernek, hogy egyik mindig pihenhessen, ne kelljen soha hajszolni őket. Aki pedig az utcán ütné meg az állatot, az bizton számíthat Lakos József kérdésére. A magadéval is így bánnál? A kíméletes bánásmóddal együtt is hasznot hoz a lovak dolgoztatása, a tete­mes összeg pedig a 3-4 éves csikók el­adásából származik. Évente tizenöt körü­li az értékesített lovak száma. Legtöbb az NSZK-ba kerül, de más nyugati orszá­gokból és természetesen itthonról is ér­keznek vevők. Manapság 120-130 ezer forintot is lehet kapni egy szép, az alapo­kat már tudó - tehát nyereg alá és kocsi­ba is szoktatott - csikóért. Lakos József pontosan, fejből sorolja, hogy hová, kinek, hány darab, mennyi idős lovat adtak el, s mit írnak, telefonálnak az elégedett vevők miként érdeklődnek újabb vételi lehetőségek felől. Idén azonban már csak heréit, továbbtenyésztésre nem alkal­mas állatokat adnak el.- Az elnök leállított - mondja -, mert eléggé leapadt az állomány. Május végén Esztergomba egy vevő­jük elvitt 10 csikót. Ezzel már teljesült is az ágazat éves bevételi terve, a 850 ezer forint, de azóta már a két és fél milliónál tartanak... Eladtak az idén született 13 kiscsikó- ból is hármat. Sajnos - mondja Lakos Jó­zsef, de ezt csak a szive mondatja vele. Hiszen a néhány hónapos csikóra még alig fordítottak valamit, mégis 30 ezer volt a vételár darabonként, s ugyanannyi utá­na a támogatás.- Nem is tudom, miért mondja a Vas Pista Dalmandon, hogy nem éri meg lovat tenyészteni? - teszi hozzá. Az anyagi haszon mellett persze nem elhanyagolható az erkölcsi sem. A pálfai ember - akárcsak régen - ma is büszke lehet szép lovaira. A szövetkezetéire és a magáéra egyaránt, hiszen 15 ló maszek tulajdonban is van a faluban. Ezeknek a fedeztetését is megengedik a két kiváló vérvonalú állami ménnel, mert sokat javul így a minőség. A tsz jó kondíciójú, ápolt törzskancái - mivel nincsenek agyonerőltetve, nem testi vagy alkati hibásak - mind fölvételt nyertek az országos kisbéri törzstenyé­szetbe, melybe a közelmúltban válogat­ták az állatokat a minősítéssel foglalkozó szakemberek. A környező négy, lóte­nyésztéssel is foglalkozó gazdaság állo­mánya közül az ittenieket mondták leg­szebbnek. Valami azért hiányzik... Hintó, lószer­szám van, hiszen pár évvel ezelőtt is jár­tak még a pálfaiak versenyekre, lovas rendezvényekre. Itt, Pálfán is gyakran rendeztek kettesfogat-hajtó országos bajnokságokat, volt úgy, hogy ötezerre becsülték a lovaspályán megjelent ér­deklődők számát. Ez hozta meg a hírne­vet az itteni lónak! De ma már ilyen nincs. Nincs kocsis se, meg aztán...- Erre ma már nem áldoznak. Talán igaza van az elnöknek... - mondja az öreg elnök a fiatalról. Lakos József, fiáról, La­kos Gyuláról. ROSTÁS ILONA Fotó: GOTTVALD KÁROLY Két-három éves csikókat mutat Lakos József. Közülük kerül majd ki a törzstenyészet utánpótlása A munkások érdekében? (Felytatás az 1. oldalról.) „A kétkezi dolgozó emberért!” Képze­letbeli zászlajára alighanem ezt a - lé­nyegében szimpatikus - jelszót hímezné az új párt - ami azért nem is olyan vado­natúj. Ez év tavaszán Magyar Kommunis­ta Párt néven alakult - aztán most átke- resztelkedett. Már a névváltoztatás is a kétkezi dolgozó ember ízlésének megfe­lelően történt, mert - mint Petres Sándor elmondta - tapasztalatuk szerint a kom­munista és a szocialista kifejezés e kör­ben többé nem szalonképes. Sajátos nézeteket vall a párt - vagy a pártelnökség tagja - a többpártrend­szerrel kapcsolatban is. Sohasem gon­dolta volna - tudhattukmeg az interjúból hogy ennek lényegét valaha így fél­reértik, s hogy lesz Néppárt, Független Kisgazdapárt meg „ilyen hülyeségek”, amelyek ráadásul mind az értelmiségre támaszkodnak. A többpártrendszer föl­fogása szerint ugyanis azt jelenti, hogy több kommunista párt harcol egyidejű­leg, eltérő módszerekkel, ugyanazért a célért. S hogy mi a cél? Kétségtelenül magá­val ragadó. Az olló a szegények és a milliomosok között ne nyíljon - mondta, és indulattal említette az aranylánctól roskadozókat, az éjszakai élet királyait, s velük szemben a kisembert. Nem az állampolgárt kell adóztatni, a hús árát emelni - mennydö­rögte. Tessék megtisztelni azt az embert, aki még pisilni sem mehet el, ha valaki nem helyettesíti, tessék megtisztelni a kétkezi dolgozót, aki az értéket termeli. Ez a párt nem akarja az ötvenes évek dik­tatúráját, de nem akarja a kíméletlen ka­pitalizmust sem, amelyben csak azok ér­vényesülnek, akiknek pénze van, ami újabb pénzt fial - zárult a nyilatkozat. Ki tudna mindennek ellenállni? Ha be­legondolunk, hogy hányán élnek ma bor­zasztóan nehéz körülmények között, szaktudás, munkalehetőség, lakás, meg­felelő élelmezés nélkül Magyarországon, vagy robotolnak csak létük puszta újra­termeléséért, a legkisebb esély nélkül a fölemelkedésre, akkor talán még sze­rény is volt Petres Sándor, mikor 230-250 ezerre tette csak az MSZMP- ből „átlépők” számát. De ha jobban belegondolunk... Elte­kintünk-e attól az említésre méltó apró­ságtól, hogy a célhoz eszközöket is kelle­ne rendelni, a megvalósítás mikéntjéről is illene beszélni, ahhoz, hogy a szó hiteles legyen? De ilyesmiről nem hallottam az interjúban... Nagyvonalúan elsiklanék efölött, ha nem félnék rettenetesen attól, hogy a már járt úton próbálja a Munká­sok Marxista-Leninista Pártja a kétkezi dolgozó ügyét fölkarolni. Évtizedekig a munkások szent nevében történt nálunk minden. Sikerült is ama bizonyos ollót rendesen összecsukni, s megvalósítani a szegénységben az egyenlőséget. Az „ér­téket termelő” munkás került a kormány­ba, a pártirányításba, Csepelre figyelve a legfontosabb áremelést is elhalasztottuk. Előnyben részesítettük az egyetemi föl­vételinél az „F”-es fiatalt. Föltöltöttük bá­nyásznapon a komlói üzleteket színes tv- vel és bundával. Semmibe vettük a peda­gógust, gondosan ügyelve rá, hogy a mérnök úr ne érezhesse úrnak magát, elengedtük - vagy elkergettük - a legte­hetségesebb embereinket. S közben százszor is elátkoztuk a kapitalizmust. A munkások érdekében? Csöppnyi józan ítélőképességgel be­látható, hogy mindezek a munkásdema­gógia jegyében végrehajtott tetteink legföljebb ideig-óráig szolgálták a mun­kások érdekeit, „mellékhatásként” a csőd szélére segítették juttatni az orszá­got. Ahonnan kedvező irányba aligha lesz elmozdulás, azáltal, ha - ahelyett, hogy perspektívát nyújtanánk neki és gyermekének, azzal „tiszteljük meg a munkást”, hogy - megint nemkívánatos­nak minősítjük az értelmiséget, jelsza­vakkal vagy sztrájkokkal akarjuk leküz­deni az inflációt, és büdösnek mondjuk a pénzt... a kétkezi dolgozó emberre hivat­kozva. (rostás)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents