Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-19 / 195. szám
6 - TOLNATÁJ 1989. augusztus 19. Nyisztor Miklós: Naphimnusz Megszállottak alázatával hívlak, érleld meg kenyerünket végtelen asztalunkra, életünk aranymadara; táguló pólusainkkal isszuk a véred takarod csontjaink zöld simogatással csorbítatlan égi dicsőség, méltóbb utódokon derülhetsz, fegyvertelen testük szabadon táncol mezítlen fényben tetőtlen fázós mindenség alatt. A szent korona státusáról vagy Fehérvár mellett törnek lándzsát. Ki-ki gondoljon erről, amit akar, a magyar királyi koronázási rend egyik fontos pontja az volt, hogy a koronázás Fehérváron történjék. A másik fontos pontja pedig, hogy a szent koronával koronázzák meg a leendő uralkodót. A szent korona, amely önmagában ilyen sok gyakorlati és eszmei feladatot foglalt össze, nem maradhatott biztonságos őrzés nélkül. István király az általa alapított fehérvári Nagyboldogasszony- templom prépostjára, mint magánkápolnájának vezetőjére bízta ezt a kényes feladatot. A koronát, a koronázási jelvényeket az istváni bazilika egyik tornyában őrizték. A fehérvári prépost és az általa kiválasztott őrkanonok őrizte a szent koronát Árpád-házi uralkodóink idejében. Az Anjouk tették át az őrzés helyét pompásan kiépített visegrádi palotájukba. Zsigmond Budán őriztette, saját palotájában. Habsburg Albert királlyá koronázása után előbb Esztergomba, majd a visegrádi Salamon-toronyba került a korona. Ettől kezdve a szent korona vándorlásának kalandos történetét már nem akarom követni 1978-ig. Jogtörténészek feladata annak elbírálása, hogy az elmúlt évezredben a szent koronát ki, mikor és milyen joggal bírta, vagy bitorolta. Szent István fehérvári bazilikáját, igaz, hogy romjaiban, mindenesetre ismerjük. FÜLÖP GYULA A „szent” és a „szentség” olyan fogalmak, amelyekkel hétköznapi életemben jómagam, lévén megrögzött materialista, nemigen tudok mit kezdeni. A megnevezés: Szent István, Szent László, Szent Ferenc, Szent Korona... mégis természetes módon cseng a fülemben. Természetes módon használom őket én is, azért, mert őseink is így mondták az általuk tisztelettel adományozott jelzővel. A szent koronával első ízben a Nemzeti Múzeum kiállításán találkoztam, diákként, valamikor a 60-as években. Nem is fogtam fel, hogy az csupán másolat, az eredeti egy távoli országban túszul ejtve rejtőzik. Nagy élmény volt egyetemi éveimben László Gyula professzorom előadássorozata a koronázási jelvényekről. Ekkor tudatosodott bennem, hogy amiről beszélünk, amiről vizsgázunk, az valójában „nem létezik”. Remélem, nem árulókéi hadititkot, hogy sorkatona (honvéd) voltam amikor két őrség között a televízió képernyőjén találkoztam először a szent koronával. 1978. január 6-án a Tv-Híradó közvetítette a korona ünnepélyes átadását Vance külügyminiszter úr kezéből a magyar népnek. Harminchárom év után újra, végleg itthon! Természetesen a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításának nyitása után az elsők között rohantam megtekinteni nemzeti szimbólumunkat, igaz némi csellel, szünnapon. A hazatérése óta eltelt évtizedben egész szép termése keletkezett a róla szóló cikkeknek, vitairatoknak. Nem akarok e helyütt sem egyetérteni, sem vitatkozni a különböző készítési hely- és idővariánsokkal. Nem érdekel most, hogy ez volt-e Szent István koronája. A fontos, hogy amióta ez a korona kétséget kizáróan a magyar királyi koronával azonosítható, azóta ez a korona viseli a szent melléknevet. István nagyfejedelmet a II. évezred első napján királlyá koronázták. A koronázás diplomáciai előkészítésének előzményei és az akkori aktuálpoliti- kai következményei most érdektelenek számunkra. A lényeg, hogy az ország, Magyarország, királyi koronát szerzett. Az István által kapott korona az állami szuverenitást fejezte ki, hiszen azt az Isten első hűbérese, a pápa, s nem világi uralkodó adományozta. Már ekkor megjelenik a korona különleges jogállása. István király fiához, Imre herceghez írott Intelmeiben a koronáról már mint a királyságot szimbolizáló elvont fogalomról ír. A korona eszmei tartalma tehát hamar kialakult, II. Ince pápa egyik levelében (1198) a székesfehérvári bazilikában különös gonddal őrzött koronáról azt írja, hogy Magyarországon ebből ered a „haza becsülete”. A korona egyrészről az ország területi jelképévé vált, másrészt az államot szimbolizálta, és az alattvalók tiszteletét mindezek iránt. Ezt a korai, arisztokratikus eszmét szélesítette ki Werbőczy a kisnemesség tagjaira is. A XX. század második felében demokratizálódott az értelmezés. Hol koronázták meg István királyt? Sem korabeli, sem későbbi forrás nem említi a helyet. Az utódok és a maiak lokálpatriotizmusuk szerint Esztergom Katona Judit: Ima a fény istenéhez Ömlik a búzák meleg vére, könny folyik árvák kenyerére, a tarló koszorúkkal ékes: gyorsan issza a verítéket. Fény istene, védd meg a földet, enyhítsd éhét az éhezőknek! Gép iramlik a mag szívének, porrá zúzódik az élet. Esők szárnya, erős, hatalmas, az éhezők élni akarnak: vedd el kínját a gyermekeknek, teljenek búzatárlók, vermek. Nincsen számadó. Nép a gazda: kenyere sül piros-magasra, naptól gyötört föld méhe hordta: legyen megáldott minden morzsa! István király intelmei A latinul irt Intelmek - Morum Institutio - kódexekben maradt ránk, mint Szent István király törvényeinek első darabja. Pedig nem törvények, hanem fiához, Szent Imre herceghez, a magyar trón várományosához intézett, tanító célzatú erkölcsi magatartási szabályok, amelyek megtartása sikeresebbé teszi az uralkodást. Talán maga István írta, de lehet, hogy az udvarában élő valamilyen tudós bencés szerzetessel vettette papírra. A legújabb kutatások szerint valószínűbb, hogy Asztrik - szerzetesi nevén Anasztáz - esztergomi érsek az Intelmek szerzője. Régebben úgy tartották, hogy az Intelmekben a kor nagy szellemi mozgalmának, a cluny-i reformnak a befolyása tükröződik. Felfogásán a 847. évi mainzi zsinat hatása ismerhető fel. Újabban úgy vélik, hogy egy nyugati feudalizmusban nevelkedett pap nem képzelhette el úgy az uralkodást, ahogyan az az Intelmekben olvasható. Ha tehát Asztrik érsek írta is ezeket az erkölcsi tanácsokat, azokon feltétlenül István király sugalmazása és a hely i speciálisan magyar viszonyok ismerete látszik. A mű tehát a szerző személyétől függetlenül a korabeli magyar társadalmi és szellemi viszonyokat mutatja, s ezért - függetlenül az esetleges nyugati források felhasználásától, bedolgozásától, a Pseu- do-lzidor és Benedictus Levita-féle joggyűjteményektől - magyar munka. Magyar fordításban először 1738-ban, majd 1808-ban, harmadszorra 1899-ben jelent meg. A XX. században már többen is lefordították. Az Intelmek bevezetésből és tíz fejezetből áll. István király szóhasználatával, amint fiához címezve írja: ...miként égi serege (ti. a Királyok Királyának, tehát Istennek) áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból...” A tíz fejezet vagy parancs a következőkről szól: I. A katolikus hit megőrzéséről; II. Az egyházi rend becsben tartásáról; III. A főpapoknak kijáró tiszteletről; IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről; V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról; VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról; VII. A tanács súlyáról; Vili. Arról, hogy a fiák kövessék az elődöket; IX. Az imádság megtartásáról; X. A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről. A pontokba foglalt jó tanácsok hasznosságáról István király saját uralkodásából merített gyakorlati tapasztalatokat. Egyénisége legjellemzőbb vonásának jó szivét, kegyességét, igazságszeretetét tartották. A merseburgi püspök szerint „a legyőzőitekkel kegyesebben senki sem bánt nála”. Udvara valósággal menhelye volt üldözött rokonainak és más királyi sarjaknak. Lengyel földről és Velencéből száműzött uno- kaöccsein kívül itt talált oltalmat sógora, az augsburgi püspök, itt leltek új otthont Edward és Edmund angolszász hercegek. Kegyelmes volt az elbukottal, jó lelkű a gyámoltalannal szemben és ilyennek kívánta fiát is nevelni. „Ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet...” Írja az V. fejezetben. AIV. fejezetben a főemberekröl és vitézekről szólván azt tanácsolja, hogy „uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyülölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és gyülölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog...” István meg van győződve igazáról, uralkodási módszereinek, stílusának helyességéről - és joggal. A Vili. fejezetben ezért hangsúlyozza, hogy „...kedves fiam, apád rendeletéi, vagyis az én rendeleteim mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed...” Gyakorlatias tanácsokban bővelkedő Intelmeiből csupán egyet idézünk a III. fejezetből: „Ha valamelyik... kárhoztatásra méltó vétekbe esik, dorgáld meg őt háromszor, négyszer is négyszemközt...” Valósággal megható, ahogyan a X. fejezetben szinte kedveskedve esedezik fiához, a magyarok leendő királyához:...szere lmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szere- tetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és rokonságodhoz, vagy a főemberekhez avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul...” Bár István király az Intelmeket kifejezetten Imre hercegnek címezte, mindenki máig érvényes, megszívlelendő erkölcsi szabályokat találhat bennük. Bárcsak az államok mai vezetői is olvasnák és megfogadnák. CSONKARÉTI KÁROLY Molnár C. Pál metszete
