Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-18 / 194. szám
/TOLNA \ 2 jtffePUJSAG 1989. augusztus 18. A DEMISZ folytatja az aláírásgyűjtést Az MSZMP kongresszusára készülve A bonyhádiakat Mecseki János és Szentes Antal képviseli Simontomyán nagygyűlésen választanak küldöttet A DEMISZ folytatja az aláírásgyűjtést a köztársasági elnöki intézmény felállítása érdekében. Egyebek közt erről határoztak a DEMÍSZ közjogi bizottsági ülésén csütörtökön, amelyen áttkintették a múlt vasárnapi bejelentésük óta történt fejleményeket. Kracsun Caba, a DEMISZ alelnöke az MTI munkatársának érdeklődésére elmondta, hogy továbbra is a tárgyalásos úton történő békés átmenetet szorgalmazzák. Az aláírásgyűjtést azért folytatják, mert a népakaratot szeretnék érvényesíteni. Mint mondta, egyelőre nincs pontos statisztika arról, hogy hány aláírás gyűlt már össze, de annyi bizonyos, hogy több ezer. A népi kezdeményezés benyújtásához tízezer aláírásra van szükség, de a DEMISZ százezer aláírót szeretne, hogy minél nagyobb súlya legyen beadványuknak. Ezt egyébként csak akkor terjesztik az Országgyűlés elé, ha a háromoldalú tárgyalásokon nem sikerül megállapodni a köztársasági elnöki intézmény felállításáról. Az alelnök elmondta, hogy a DEMISZ 47 tagszervezete már hétfőn megkapta a plakátokat, a szórólapokat, A köztársasági elnöki intézmény és az általános választások időpontjának kérdésében az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőit megengedhetetlen nyomás alá kívánta helyezni a DEMISZ aláírásgyűjtő akciója, és Kilényi Géza miniszterhelyettesnek az MSZMP tárgyalóküldöttsége tagjának a tárgyalások félbeszakítását és az ellenzék megosztását célzó nyilatkozata. A DEMISZ ezzel gyakorlatilag kivonult a tárgyalásokról: a harmadik olaz aláírásgyűjtő íveket. Szeretnék az augusztus 20-i rendezvényeket felhasználni az aláírások számának szaporítására. Kracsun Csaba hangsúlyozta: a DEMISZ visszautasítja azokat a kijelentéseket, amelyek megkérdőjelezik függetlenségüket. Az akció megindítása előtt sem a harmadik oldallal, sem az MSZMP-vel nem egyeztették tervüket. Ezt Pozsgay Imre legutóbbi nyilatkozata is bizonyítja, amely szerint az államminiszter is a sajtóból értesült a kezdeményezésről. Az ülésen megállapították, hogy Kilényi Gáza igazságügyminiszter-helyettes- nek - aki egyúttal a háromoldalú tárgyalások jószolgálati bizottsága MSZMP-de- legációját is vezeti - az a bejelentése, hogy az igazságügyi kormányzat mindenképp beterjeszti a választójogi, az al- kotmánymódositási és a pártokról szóló törvénytervezetet, veszélyezteti a háromoldalú tárgyalások folytatását. A DEMISZ szerint a miniszterhelyettes nyilatkozata nem is keresi a megegyezés lehetőségét. dalnak feltétlenül el kellene határolódnia ettől az akciótól. Az Ellenzéki Kerekasztal nem hajlandó ultimátum hatására változtatni felelősségteljes magatartásán. A magyar demokrácia sorsát nem szabad könnyelmű rögtönzésekkel eldönteni. A jogállamot csak jogszerű módszerekkel lehet megteremteni, s az ellenzék nélkül erre nincs lehetőség. Az ellenzék csak egyenlő félként vehet Szóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról.) foglalása magában foglalja a kormányzat véleményét is. A Minisztertanács egyébként e dokumentum megszületésében kezdeményező szerepet játszott. Bára ’68- as események értékelése a csütörtöki ülésen nem szerepelt, a szóvivő hiteles forrásokra hivatkozva közölte, hogy a miniszter- elnök augusztus 20-i ceglédi beszédében kifejti a kormányzati véleményt ez ügyben. Az újságírók érdeklődtek arról is, mi a kormányzat álláspontja a tervezett húsáremelések miatt meghirdetett figyelmeztető sztrájkokról. A szóvivő elmondta, hogy a Minisztertanács mai ülésén tájékozódott a kialakult helyzetről. A polémia lényegét öszszefoglalva hangoztatta: minden ellenkező híreszteléssel szemben e mostani áremelés benne volt az előzetes ártervekben. Valójában nem központi áremelésekről van szó, mert az intézkedések olyan áruféleségeket érintenek, amelyek szabadárasak, s jó részüknél bejelentési kötelezettség sem terheli a termelőket. Mivel a listán szabadáras termékek szerepelnek, a kormánynak elvileg sem áll módjában közbelépni. (Egyébként a számítások szerint az áremelések évente mintegy 360 millió forinttal terhelik meg a lakosságot.) Ugyanakkor a MÉM és más érintett szervezetek szeptemberben részletesen tájékoztatják a kormányt a húsellátás helyzetéről. A kormányzat addig is kész eszmecserét folytatni a szakszervezetekkel a kialakult helyzetről. részt eben a folyamatban, ezért határozottan elveti azt, hogy kívülről diktálják a politikáját. Megnyugtatónak tartjuk, hogy Pozsgay Imre nem azonosította magát az alapmegállapodást veszélyeztető megnyilatkozásokkal. Örvendetesnek tartanok, ha nemcsak Pozsgay államminiszter, hanem az MSZMP maga is elítélné a DEMISZ és Kilényi doktor kezdemnyezé- sét. (OS) Bonyhád város és a városkörnyék településeinek pártszervezeteiben augusztus 1-15-e között választották meg a kongresszusi küldötteket. A négy jelölt közül Mecseki János, a teveli Kossuth Téesz szőlészeti ágazatvezetője és Szentes Antal, a Bonyhádi Zománcáru- gyár géplakatosa kapta a legtöbb szavazatot: előbbi 59,6, utóbbi 56,5 százalékot, így az MSZMP kongresszusán ők vesznek részt küldöttként. A választáson egyébként a szavazásra jogosultak 64,3 százaléka jelent meg. * A Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusára készülve Simontomyán 1989. augusztus 23-án, szerdán 17 órai kezdettel a művelődési ház nagytermében küldöttválasztó nagygyűlést tartanak. Erre hivatalos a nagyközség valamennyi kommunistája. Az alapszervezetekböl nyolc jelöltre érkezett javaslat, velük elbeszélgetett a választási bizottság. Végül hatan vállalták a megmérettetést: Andráskó Pál, az MSZMP nagyközségi bizottságának titkára, Borbás József, az áfész főosztály- vezetője, alapszervezeti titkár, Botos János, a Simontornyai Bőrgyár szakoktatója, Horváth Kálmán, az általános iskola igazgatóhelyettese, Pál János MÁV-al- kalmazott és Perger Imre, a BSZV igazgatója. Ők a nagygyűlésen 10-10 percben mutatkoznak be, fejtik ki nézeteiket, válaszolnak a kérdésekre. Ezt követi a szavazás, melynek eredményeként a legtöbb szavazatot elérő jelölt képviseli a nagyközség kommunistáit a kongresz- szuson. Reggel 6-tól délután 15.30-ig a párt- bizottságon is lehet szavazni, de igény szerint azokhoz, akinek a megjelenése valamilyen akadályba ütközik, a választási bizottság két tagja elviszi az urnát. Az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata A SZOT sztrájkbizottságának felhívása Csao Ce-jangot bíróság elé állítják? Felhívunk minden dolgozót, szakszervezeti tisztségviselőt, akik az ágazati vagy területi sztrájkkezdeményezések részesei, hogy a vasasok augusztus 18- ára meghirdetett figyelmeztető sztrájkjához csatlakozzanak, azt szervezzék és támogassák. A sztrájk célja nem gazdasági kár okozása, hanem az, hogy augusztus 21-én és szeptember 4-én egyes húskészítmények árát ne emeljék. Ennek adna nyo- matékot a dolgozók összefogása, erejük demonstrálása. A sztrájk jelzés követelésünk alátámasztására, egyben tiltakozás az olyan kormányzati politika ellen, amely a problémák érdemi megoldása helyett rögtönzött intézkedésekkel folyamatosan csökkenti az életszínvonalat. Javasoljuk, hogy a sztrájk időtartama a helyi adottságoktól függően legfeljebb egy óra legyen, a lakosság nyugalmát minél kevésbé zavarja, alapvető szolgáltatásokat ne érintsen, a legkevesebb anyagi veszteséggel járjon. A sztrájk fegyelmezett végrehajtása elsőrendű érdek. Javasoljuk ezért, hogy a termelőegységeknél munkahelyeken hozzanak létre sztrájkbizottságokat és szervezzék meg a rendezőgárdát. Törekedjenek célszerű megállapodásra a munkáltatókkal annak érdekében, hogy a dolgozókat sztrájkból eredően anyagi hátrány ne érje. Felhívjuk a szakszervezeti tisztségviselők figyelmét, hogy a sztrájk előtt és alatt folyamatosan tájékoztassák a dolgozókat a megmozdulás céljairól. Biztosítsák a dolgozók véleményének kifejtését. A sztrájk nem a munkáltatók ellen irányul, ezért kérjük, annak fegyelmezett lefolytatását ne akadályozzák. Felhívunk minden dolgozói és munkás-érdekképviseletet, politikai mozgalmat és pártot, hogy a sztrájk céljait támogassa, annak végrehajtására lépjen akcióegységre. Budapest, 1989. augusztus 17. A SZOT sztrájkbizottsága (OS) (Folytatás az 1. oldalról.) azelőtt elhunyt reformpárti vezető - Hu Jao-pang emlékére rendezett tömeggyűlésen, amely a rendőrség és a felvonulók ösz- szecsapásával végződött. Hivatalos jelentések szerint az összetűzés során 130 rendőr sebesült meg. A kínai kormány a jelek szerint még nem döntötte el, mikor oldja fel a Pekingben három hónappal ezelőtt bevezetett kivételes állapotot. Jüan Mu kormányszóvivő japán újságKözéleti hír Szekszárdon az augusztus 20-i, sport- és szabadidőközpontban megrendezendő fórumon az FKgP vendége Nagy Ferenc, az FKgP országos alelnöke lesz. íróknak adott interjújában azt fejtegette, hogy a kivételes állapotot, amely szavatolja a pekingi nagykövetségeknek, valamint a külföldiek irodáinak és lakóépületeinek biztonságát, „előbb vagy utóbb” fel fogják oldani. Az Új-Kína hírügynökségnek az interjút kivonatosan ismertető jelentése olyan „óvintézkedésnek” minősíti a kivételes állapotot, amely elősegíti a pekingi helyzet megszilárdítását. A szóvivő kitért az egyik legismertebb A Szent Jobb kultusza Az idei Szent Istvan-ünnepén ismét körmenetre indul a Szent Jobb, a budapesti Bazilikában őrzött nemzeti ereklye. A hagyományok szerint a Szent Jobb az első magyar király mumifikált kézfeje. Mint ismeretes, a bebalzsamozott testrészt I. István szentté avatásakor, 1083- ban emelték ki a székesfehérvári sírból. Őrzésére alapították meg a Benedek- rendi apátságot. A török uralom alatt azonban keresztény kereskedők közreműködésével Raguzába került; az ottani dominikánus kolostorban helyezték el, s több mint kétszáz esztendőn át őrizték ott nagy titokban. A Szent Jobb Mária Terézia közbenjárására került vissza Magyarországra: a királynő 1771-ben Schönbrunnba, majd Budára, a Zsigmond kápolnába szállíttatta. Ezt követően, a kiegyezéstől a második világháború végéig minden év augusztus 20-án körmenet indult a Várba az ereklyével. Szent István napját nemzeti ünnepként tartották számon, s munkaszünettel, zászlódísszel, ünnepi misével, körmenettel emlékeztek az első magyar királyra. A nyilasok a kézfejet a magyar koronázási jelvényekkel együtt Németországba hurcolták. Innen került az Egyesült Államokba, amelynek kormánya Mindszenty bíboros kérésére 1945. augusztus 20-án juttatta vissza. A Szent Jobb a felszabadulás utáni években is elindult körmenetére, 1949- től azonban zárt tabernákulumban őrizték, s évenként augusztus 20-án a Bazilika szentélyében róhatták le előtte kegyeletüket a látogatók. Nyilvános tiszteletét Lékai László bíboros elevenítette fel: a pecsétekkel lezárt üveghenger ereklyetartóban elhelyezett kézfejereklye az utóbbi évtizedekben a Szent István Bazilika kápolnájában rendszeresen megtekinthető. kínai ellenzéki, Fang Li-csi asztrofizikus ügyére is. A „kínai Szaharov” röviddel a demokráciát követelő tömegmozgalom leverése után feleségével az Egyesült Államok pekingi nagykövetségére menekült. A kínai hatóságok őket tekintik a diákmegmozdulások „fő felbujtóinak” és letartóztatási parancsot adtak ki ellenük, az Egyesült Államokat pedig beavatkozással vádolták azért, mert nagykövetsége menedéket nyújtott a házaspárnak. Az újjáéledő munkás- tanácsokról (Folytatás az 1. oldalról.) érdekvédelmére kell helyeznie a hangsúlyt. Végezetül arról szólt: szerinte nem lenne kívánatos a munkástanácsok országos szervezetté válása, mert az már politikai szervezet lenne, s nem tölthetné be azt a funkcióját, hogy a bérmunkást tulajdonossá tegye. A Merkur kocsiátvételi sorszámai Trabant Limousin Hycomat (Bp.) 664 Trabant Combi Hycomat (Bp.) 103 Trabant Limousin (Bp.) 20 327 Trabant Limousin (Győr) 15 562 Trabant Combi (Bp.) 7 846 Trabant Combi (Győr) 4 927 Wartburg Standard (Bp.) 4 650 Wartburg Standard (Győr) 3 621 Wartburg Spéciéi (Bp.) 6162 Wartburg Spéciéi (Győr) 4 325 Wartburg Spéciéi tolótetős (Bp.) 17381 Wartburg Tourist (Bp.) 4 842 Wartburg Tourist (Győr) 2049 Skoda 105 S (Bp.) 42 889 Skoda 105 S (Győr) 9 636 Skoda 120 L (Bp.) 33 042 Skoda 120 L (Győr) 22 340 Lada 1200 (Bp.) 49 960 Lada 1200 (Győr) 17 830 Lada 1300 S (Bp.) 24 515 Lada 1300 S (Győr) 10 074 Lada Szamara (Bp.) 6 520 Lada Szamara (Győr) 3 242 Lada 1500 (Bp.) 18 776 Lada 1500 (Győr) 6 270 Lada Combi (Bp.) 1 914 Lada Combi (Győr) 829 Lada Niva (Bp.) 1 183 Polski Fiat 126 P (Bp.) 6 567 Polski Fiat 126 P (Győr) 4 064 Dacia Limousin (Bp.) 26 075 Dacia Limousin (Győr) 14 397 Dacia Combi (Bp.) 9 798 Dacia Combi (Győr) 4 432 Dacia TLX (Bp.) 18127 Dacia TLX (Győr) 8 030 Zastava (Bp.) 20 538 Opel Kadett (Bp.) 1 133 Volkswagen Golf (Bp.) 726 Volga Limousin (Bp.) 1 752 Volga Combi (Bp.) 1 785 Maruti (Bp.) 675 FSO 1500 (Győr) 198 A Magyar Néppárt közleményei Mit jelent az esélyegyenlőség? Mindenkinek egyformán kell megadni a gazdálkodáshoz való jogot és az anyagi lehetőségeket. Nem lehet megoldás, hogy gazdasági szorító intézkedésekkel szakadékba ejtsék a nagyüzemeket, miközben a kisgazdaságok indulásának, virágzásának alapvető feltételeit sem teremtjük meg. Amíg versenypálya sincs, addig képtelenség megmérettetésről beszélni. A Magyar Néppárt elnöksége úgy véli: az eddigi tiltakozások, például a tarlóégetés, a környezetkárosító termelési megoldások, a termelést gátló pénzpolitika, a kereskedelem ordító szarvashibái ellenében eredménytelenek voltak. Gazdasági helyzetünk romlott, felerősödött az „egy nap a világ” szemlélet, amely törvényszerűen rablógazdálkodást eredményez. És ez nem csupán a talajok kizsarolását jelenti, hanem a termelő, vállalkozó ember és vállalat kiszolgáltatottságának teljessé tételét. Példaként említhetők a gyümölcsértékesítésben, a gabonatermesztésben, a sertéstenyésztésben, a húskereskedelemben tapasztaltak. A jelenlegi adó, hitelezési és ösztönzési viszonyok alapvető féket raktak a régi és új vállalkozásokra. Az ország egészére kiható döntésekben nem kérték ki, nem vették figyelembe a tulajdonosok valódi érdekeit. Ezért tiltakozik a Magyar Néppárt is a földeladások, különösen a külföldi tőke földvásárlásai ellen. Felelősség terheli a kereskedelmi és mezőgazdasági tárcákat az agrártermékek felvásárlása, tárolása és értékesítése körüli huzavonában. Az agrárgazdaságot a világon sehol sem teszik ki a rideg piaci viszonyoknak, értékítéletnek, hiszen mindenütt fontos stratégiai, politikai kérdés az élelmiszer-ellátás színvonala. Nem lehet senkinek sem érdeke az élelmiszerhiány előidézése. Ezért a Magyar Néppárt szükségesnek tartja az ellenzéki pártok, egyesületek, szövetségek együttes fellépését. * A szeptemberi nyitásra készülő tanulókat megbiztatták, hogy a bud*apestiek alsó tagozatosai a szülők tehermentesítése érdekében ingyen kapják meg a füzetcsomagokat. A vidékiek más megítélésben részesülnek: csak az első osztályosokat illeti meg ez a kedvezmény. Kétféle állampolgár van Magyarországon? Úgy tűnik: igen! Vajon meddig tart még ez a bántó megkülönböztetés? Azért is érthetetlen ez az eljárás, mert mostanában derült ki egyre nyilvánvalóbban, hogy a vidéken élő embert éri a több elmarasztalás, munkája értékének nem tisztességes módon való megbecsülése - elegendő csupán a gabonaárakról vagy a húsgondokról szólni. Aki a társadalom megosztására törekszik ma Magyarországon, rossz úton jár, helytelen úton indul el. Ennek még a közmegegyezéshez sincs semmi köze. Az ilyen intézkedésekhez a Magyar Néppártnak nincs semmi köze, ettől elhatárolja magát.