Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-02 / 180. szám
'1989. augusztus 2. ( TOi-NA \ ■népújság 3 Eddigi életemben csak dolgoztam Megérdemelt érdemrend Másodlagos az energia? Nem mindegy, hogy fogpiszkálót vagy deszkát gyalul a gép (Folytatás az 1. oldalról.) Milyen egy mai magyar középüzem gépparkja, s sok, vagy kevés energiát használnak fel? Erről a kérdésről Keszthelyi Mártonnal, a Gemenc Ipari Szövetkezet műszaki vezetőjével beszélgettünk, aki mellesleg korábban energetikusként is dolgozott.- A fafeldolgozás nagy teljesítményű, magas energiaigényű, Szovjetunióból származó gépekkel történt nálunk korábban. Ezek a négy-öt fejes gyalugépek frekvenciaátalakítóval működtek, s teljesítményükhöz képest túlméretezettek voltak. Ilyen gépet lehetett kapni, hát megvettük, bár nem kifejezetten ilyen gépre lett volna szükségünk. Ezek a gépek ma a felsőnánai téeszben dolgoznak, mert ahhoz, hogy hosszabb távon működtessük, ki kellett volna cserélni a transzformátorunkat. Ez viszont nem olcsó játék.- Mennyi az üzem energiafelhasználása?- Villamos energiából a legmagasabb a nappali felhasználás -, mi ugyanis két műszakban dolgozunk. A nappal tehát hozzávetőleg 180 kilowattóra mennyiséget használunk fel, az esti csúcsidőszakban a lekötött teljesítményünk 130 kilowattóra.- Ez az energiafelhasználás - ha az egyszerűség kedvéért forintban nézzük - akkor sok, vagy kevés?- Sok, igen magas az energiafelhasználásunk. Azt, hogy mennyi teljesítményt vehetünk le az országos hálózatról szerződés rögzíti. Pedig lassacskán, közel két éve már cserélgetjük le a gépeinket, olyanokra, amelyek megfelelnek a mi profilunknak, s amelyeknek viszonylag jó a fajlagos energiafelhasználásuk.- Hozzá lehet-e ma jutni, s mennyire könnyen vagy nehezen ilyen faipari feldolgozó gépekhez?- Lehet venni gépeket, csak sajnos nem minden esetben forintért -, pedig a jó külföldi gépek alacsony fajlagos energiafelhasználással működnek.- Számolták-e, hogy mennyi az egységnyi termékre eső energiaköltség?- A korábbi gépeinknél ezt nem kellett kiszámolni, hisz olyan nagy volt az aránytalanság, hogy egyszerűen értelmetlen volt számitgatni. A négyfejes gyalugép egyetlen kést befogó feje 38-42 kilós volt - a jelenlegi gépeknél a fej összsúlya nem haladja meg a négy kilót ami persze visszahat az energiafelhasználásra is. Az új gépek - 6-8 célgép, maró- és csapológép - a korábbi energiakeretünkbe beférnek.A fajlagos energiafelhasználásunk csökkent, s a jelenlegi növekmény nem érint bennünket exponenciálisan. Egyébként a legjelentősebb költség az alapanyagár - a szállítás, s az energia költsége ehhez képest nem túl magas. Bár mindenki, aki felhasználó, drágállja, akkor is, ha a világpiacon relatíve olcsó az energia. Mindenesetre tény, hogy fölösleges nagy teljesítményű gépeket beállítani akkor, ha fogpiszkálót, és nem deszkákat gyalulunk.- A gépvásárlásaiknál meghatározó tényező-e az energiafogyasztás?- Nem ez az elsődleges szempont, hanem az, hogy milyen műveletek elvégzésére képes az adott gép. Természetesen a prospektusok, technikai katalógusok precízen tartalmazzák a gép minden egyes paraméterét, s ha két azonos típusú gép közül lehet választani, inkább az alacsony fogyasztásút vészük meg. A csúcs- technológia a világon mindenütt drága, de nekünk nem kell feltétlenül a szupergép; apró lépésekkel kell közelednünk a csúcstechnológia felé úgy, hogy közben fel kell számolnunk az elmúlt évek hiányosságait. Szerencsére mára már eljutottunk addig, hogy nem egy gépet kapunk, hanem több közül választhatunk, azt vesszük meg, amelyiknek alacsonyabb a fajlagos energiafelhasználása. Hisz az senkinek sem mindegy: mennyi fillér gurul ki a zsebéből.- Lehet-e ma takarékoskodni az energiával?- Nemcsak lehet, hanem kell is, hiszen ez a termék árát befolyásolja, s nagyobb a haszon ha kevesebb az energiafelhasználás. Mi zömmel a tőkés piacra szállítunk gyermekgarnitúrákat, festőbakokat, gyerekrácsot, az asztalosipar perifériáján lévő termékeket, amelyek már nem számítanak kempingcikknek, de távol állnak a bútortól. A tőkés piac igen kényes, tehát a fa megmunkálásának alaposnak kell lennie, s ebből a szemszögből nézve nem a gép energiaigénye, hanem az általa végzett munka precizitása a döntő. D. VARGA M. Juhász János a MÁV kocsirendezője Dombóváron. Az idei vasutasnapon magas kitüntetésben részesült. Nem a szavak embere. Munkás. 52 éves, jövőre nyugdíjba megy. Hét év kor- kedvezmény!- Tudja, ha valaki ilyen munkahelyen eltölt 35 évet, az megérdemli.- Most már azért más a vasút, mint régen!- Mikor vonatkísérő voltam, 55-től 67-ig, az volt a keserves. Ott az idő viszontagsága marta az embert.- Kinn kellett lenni?- Télen-nyáron kinn a féken. Ha egy darabárus vonat elindult Dombóvárról, Döbröközön elkezdte szedni az árut, és Ferencvárosig ezt csinálta... képzelheti!- És kézzel fékeztek, azzal a tekerővei?- Dehogy! Légfék volt, mi csak azért ültünk ott, hátha meghibásodik.- Meghibásodott?- Egyszer-kétszer, az se volt vészes. Erős, egészséges, zömök férfi. Mikor a fényképezéshez készülődik, nyakán és hasán nehezen gombolja be az inget. Segítek feltűzni a kitüntetést.- A megyéből csak maga kapott?- Ilyet csak én. A miniszter adta át, Derzsi, Pesten.- Kiváló Munkáért Érdemrend. Pénz járt vele?- 5000 forint.- Korábban is részesült valamilyen elismerésben? Behoz több mint egy tucat műanyag és műbőr tokba csomagolt jelvényt. Szétteríti a konyhaasztalon. Akad itt minden: Kiváló Dolgozó, 25 éves törzsgárdatag, 50-szeres véradó stb...- Még ennyi kinn van.- Nem fog hiányozni a vasút, ha nyugdíjba megy?- A munka nem, azt itthon is megtalálom a házban, a kertben. De a társaság hiányozni fog. Néha olyan egyedül érzi magát az ember.- Többet lehet a családjával, többet utazhat.- Az biztos, mert én eddigi életemben csak dolgoztam. Nem voltam Harkányban, de még Gunarasban sem.- A szabadságait is itthon töltötte?- Most is szabadságon vagyok. Méghozzá a tavalyról megmaradt napjaimat vettem ki. Van négy unokám, kettő itt játszadozik, vigyázok rájuk, és a ház körül is akad mindig tennivaló. Aki bérházban lakik, az egy kulcsfordítással bezár mindent. A családi ház más.- A felesége?- Azt az életet élte, amit én. Nem voltak külön útjaink. Ahol én, ott ő.- Biztosan neki is köszönhető, hogy ilyen eredményesen tud dolgozni.- Persze. Lassan 30 éve élünk együtt... sokat számít a család.- Ezt a kitüntetést most konkrétan miért kapta?- A MÁV-nál dolgozom 34 éve, és még soha nem késtem el. 12-24-es váltásban hárman csináljuk a gépkí- sérő-kocsirendező munkát. Személyvonatok összeállítását. Ittas, másnapos, fáradt ember itt nem állja meg a helyét, mert oda kell figyelni, különben baj lesz. Wessely Fotó: Ritzel Upton úr késekkel lett milliomos... _ _ A sheffieidi gyár titka A gazdasági megújulás útjait keresve szinte mindennap és minden újságban találunk valamit a külföldi tőke becsábításáról, a nagyvonalú monetáris, fiskális és adóreformokról, a nyugati szakértők bevonásáról, a Világbank szerepéről, de igen kevés szó esik, hogy a munkaerő szellemi vagyona, munkamorálja rejti magában a legnagyobb kihasználatlan tartalékunkat. Erre a Tv-hlradó egy csepeli riportja hívta fel a figyelmemet. Magam is meglepődtem, hogy mennyire szakmai tolvajnyelven folyik nálunk a reformvita, hogy szó sem esik arról, ami a dolgozókat érinti, ami rajtuk múlik. Nálunk még a legradikálisabb reformokban is mindig van valamiféle arisztokratizmus, a reform az értelmiség, az egyetemi ifjúság ügye, akik majd tálcán hozzák az egész nép javára. Ez az út még járható volt 1848-ban, de nem járható 1989-ben. Korunkban minden kudarcra van ítélve, amiben a lakosság többsége nem vesz aktívan részt. Márpedig a lakosság többségét csak olyan reformokba lehet bevonni, amihez ért, amiben látja saját szerepét. Szomorúságom csak fokozódott, amikor a híradó után egy cikket olvastam a világ egyik legigényesebb hetilapjában, a Ecomistban. Már az is figyelmeztető, hogy nem egy munkáspárti tömegújság, hanem egy szakmai elitnek Irt hetilap mutat rá arra, hogy a legnagyobb tartalék a dolgozók aktív bevonásában rejlik, sokkal nagyobb, mint a közgazdasági elméletekben vagy a legkorszerűbb technikában. Mindezt egy sheffieldi vállalat eredményeinek ismertetése alapján bizonyltja. A vállalat csak késeket gyárt, tehát nem óriáskombinát. A 70-es években még 50 millió forint volt a termelése, most kétmilliárd. A haszna pedig 200 millió. Mind a termelési értéke, mind a nyeresége átlagosan 25 százalékkal nőt évente olyan iparágban, amelynek a termelése közben stagnált. A felsorolt adatok és tények egy londoni közgazdasági egyetem által kiküldött bizottság jelentésén alapulnak. Már ez is tanulság. A világhírű egyetem kiküldi professzorait tanulni egy sikeres vállalathoz, hogy az ott szerzett tapasztalatok alapján korszerűbbet tudjanak tanítani. Nálunk, sajnos, csak a tanulmányutakon és nemzetközi konferenciákon illik tanulniuk a professzoroknak. Még furcsább a számunkra a kép, ha megtudjuk hogy kitől tanultak az angol professzorok. Upton úrtól, akinek nincs diplomája, még középiskolai végzettsége sem, soha nem járt szemináriumokra. Amit tud, azt a gyakorlat során szedte fel. Nálunk az ilyen ember karrierje előtt el van zárva az út, hiszen hivatalosan még értelmiséginek sem számít. Ha véletlenül ilyennel találkoznánk, megbot- ránkoznánk: miért képezünk drága pénzen okleveles mérnököket és közgazdákat, ha képzettség nélkül is lehet valaki gyárigazgató? A hazai szakma botránkozása csak nő, ha kiderül, hogy a vállalat kereskedelmi igazgatójának nincs diplomája, a vállalatnál gépíróként kezdte munkáját. Az Upton úr által alkalmazott módszerek némelyike is szokatlan volna nálunk.- Minden levelet az érkezés napján meg kell válaszolni. Addig tart a munkaidő, amíg ez meg nem történik. Minden telex válaszára egy órán belül kerül sor. A vevők minta- példány igényét két napon belül kell kielégíteni.- Upton úr, a milliomos tulajdonos minden telefon visszahívást soron kívül intéz, maga tárcsázza a hívott számot, hogy ezt tegye a vállalatánál mindenki.- A vállalatnál az előmenetel garanciája a tehetség és nem a képesítés vagy az alkalmazkodás, mondja Upton úr. A vállalat fő gondja, hogy lehetőleg minden megrendelői igényt kielégítsen. Van is erre egy jó példa. A világ legnagyobb kiskereskedelmi cége, az amerikai Sears, száznál több szállítójához fordult levéllel, hogy olyan kést szeretne, amelyiket nem kell soha élesíteni. Minden válasz lényegében így hangzott: „Nem gyártjuk. Más sem gyártja. Ezért nem is lehet csinálni”. Kivéve Upton urat, aki nekifogott. Maga a cég készítette el a szükséges szerszámokat, a hullámos élhez és a speciális anyaghoz szükséges köszörűket is. A vállalat legfőbb feladatának azt tekinti, hogy minden szállítását lehetőleg határidő előtt, kiváló minőségben teljesítse. Ez megköveteli, hogy túlórázások legyenek. Ez mindenkire egyformán kötelező. Máskor viszont rövidebb a munkaidő, vagy szabadságot kapnak, akikre nincs éppen szükség. Mindezt a legendásan erős szakszervezetű Angliában úgy, hogy minden dolgozója szakszervezeti tag. Ezt azzal érte el a cég, hogy mindenkit időbérben fizetnek, méghozzá a szakmán belül jól. Upton úr azt mondja, hogy nincs a vállalatnál olyan fegyelmi előírás, ami rá ne volna kötelező, és nincs olyan munka, amit ő rangon alulinak tartana. Ezért tudja megkövetelni másoktól is a fegyelmet és a jó munkát. Az Economist beszámolóját így zárja: Hány diplomás mondhatja el ugyanezt? Én sem tudok a cikk olvasása után jobb kérdést feltenni. K. S. Dr. Kovács Zoltán: Rekviem Ahogy én láttam és átéltem a második világháborút (9. rész) A kis falunkban voltak menekültek több országból is. így Lettországból stb. Az én lakásadóm is kötelezve lett arra, hogy a szegény menekült középkorú asszonyt és kisgyermekét eltartsák. A nő németül elég gyengén beszélt. A bajorok nyelvét elég nehéz volt egyébként is megérteni. Különböző tájszólásokkal beszéltek. így a bécsi stb. menekülteknek idő kellett ahhoz, hogy egymást megértsék. A házigazdám, már említettem, jómódú volt, és bírta ezt a terhet is, az eltartásokat. Bakáim között voltak mesteremberek, így szabó - Érdi Bandi bonyhádi jó barátom -, cipész és fodrász is. Ők a lakosságnak dolgoztak. Hagytam őket. Örültem, hogy dohányért - az volt akkor a fő cikk és nem a márka - dolgozhattak és megfelelően kerestek. Nem kellett a földekre menni dolgozni. Igencsak megbecsülték a falubeliek őket. A mi kis falunkban azt gondolták, hogy én ott parancsnok vagyok felettük is. Fenét! Én sohasem viselkedtem úgy, hogy annak lássanak. De az „amik” mindig engem kerestek, ha ellenőrzésre jöttek. Ebből gondoltak valamit talán! Egyik alkalommal rohannak hozzám, hogy az egyik házban a vénlány megőrült és konyhakéssel zavarja a lakásban az apját és már meg is szurkálta. Kérték, hogy menjek oda és valahogy segítsek sürgősen. Gyáva nem voltam, de presztízskérdés volt az, hogy helyt állok-e, vagy közlöm, hogy menjenek orvosért - a faluban nem volt. Mégis odamentem. Kivágtam a lakás ajtaját és elkezdtem ordítani németül, olyan zagyván, amiért sokszor ki is nevettek a németek a faluban. A kb. 35 éves, erőteljes nű meghökkent és megállt egy pillanatra. Erre én elkaptam a kezét, jól rávertem, hogy a kés kiesett a kezéből - nagy konyhakés -, és mint volt versenybirkozó egy karlerántással a földre vittem. A nő csak hápogott és ekkor zokogni kezdett. Odaintettem az anyját, és mutattam, hogy most vegyék gondjaikba, mert valószínű, hogyaroham megszűnt. Még vagy negyed órát ott tartózkodtam. A kést persze jól eldugták a szülök. Tényleg, a beteg nö lecsendesedett, s én nyugodtan távoztam. De az ablakoknál a fél falu tanúja volt ennek - szerintük - a nagy eseménynek. Ennek az eredménye az lett, hogy a faluban kezdtek túlbecsülni. A nőt, úgy tudom, másnap visszaszállították az elmeklinikára. Az amik részéröl az ellenőrzések nem maradtak el. Egy alkalommal, amikor nem voltam a lakásomban - civil ruhámban csatangoltam a falvakban, tájékozódtam - az amik ellenőrzést tartottak. Minden házba bementek és ahol magyar katonák laktak, végigkutatták a szobájukat, táskájukat. És ahol értékes tárgyat - órát, gyűrűt stb. - találtak, azt elvitték. Szóval raboltak. Nálam is voltak, de az asztalfiókomban lévő pisztolyom nem kellett nekik - biztosan ócskának találták. Tőlem nem vittek el semmit. A lakosság körében mély undort váltott ki a rablás. Később tudtam meg, hogy ez az egész egység két napra rá már Japánba lett vezényelve. így előre tudhatták, hogy tettüknek már nem lehet következménye. Vissza nem tarthatták őket fegyelmi okokból. Hiába mentem volna panaszra. Érdekes volt az amik életfelfogása. Dzsippekkel jöttek a mi falunkba is, és kihirdették, hogy itt és itt este bál lesz. Aki el akar jönni, azokat hozzák, viszik és gondoskodnak arról, hogy táncoljanak és ingyen kosztoljanak is. Minden nagyobb egységüknél saját egyenruhába bujtatott zenekaruk volt. Feladatuk volt a pihenőben lévő egységeiket vidítani, szórakoztatni - sikerrel. Persze, csak a fiatal nők jöhettek szóba a meghívásnál. Kint megismerkedtem egy Magyarországból menekült sváb családdal. A családban volt egy 20 éven felüli csinos leányzó is. Hamarosan kellemes barátság szövődött köztünk. Érdekes dolgokat mesélt az életéből. Ez az idill azonban nem soká tartott, mert ő is rájött arra, hogy én a megszokottnál többet adni nem tudok. Neki pedig jólét kellett, tehát hamarosan szerzett egy „ami” katona barátot és többet rám sem nézett. Hiába, a gyomor volt a legfontosabb. Az „amik” dzsippekkel járták az utakat, még a dűlőkre is kimentek és nagyobb igazoltatásokat végeztek. Első volt, hogy a német emelje fel a karját, keresték az SS-re előírt jelzést a vércsoporthoz a hónaljban. Akinél ilyent találtak - persze már civillé vedlettek -, azokat feldobták a kocsira és elvitték táborba. A zászlóaljnál lévő orvos barátom mesélte, hogy egy ilyen SS nagy pént stb-t ígért, ha kivágja a jelzést a hónaljából. De nem merte megtenni! Ha az ellenőrzés során magyar katonával találkoztak az „amik” a kijárási tilalom után -10 óra után -, úgy feltették az illetőt a kocsijukra és elvitték vagy 100 km-re is és ott letették. Mondták, most mehet horgászni - ugyanis a hadnagy úr azt mondta, hogy horgászni volt. Gyalogolhatott vissza a szállására, mert nemigen akadt autó vagy más jármű, amin haza(?) utazhatott volna. A németek nemigen vették fel az idegeneket a kocsijaikra. Még nem beszéltem a háziakról. Emeletes faházból állt a cs- ládi otthon. Két vén legény, nőtlen és az idős anya és egy szolgálóból állt a család. Nagyobb gazdaságuk volt, saját kisebb cséplőgéppel. Sok disznót tartottak. Ide villany is volt vezetve. Saját áramfejlesztőjük volt. Tartottak marhákat, borjút, 1 pár lovuk volt - megtudtam, hogy elbitangolt magyar lovak voltak ezek - vetőgép, fűkaszáló. Még a WC-t is úgy oldották meg, hogy a nagyobb aknájukba eresztették be az állati és az emberi ürüléket, majd vízzel feltöltötték és egy speciális szórógéppel permetezték vele a legelőt is. (Folytatjuk.)
