Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-12 / 162. szám
1989. július 12. TOLNA \ TíÉPÜJSÁG 3 Nagy üzlet lehetett volna? Füstbe ment terv Nem gyártanak mágneslemezt a pári asszonyok (Folytatás az 1. oldalról.) Tavaly ősszel a belga Sentinel cég eladásra kínált egy gépsort 900 ezer nyugatnémet márkáért, amellyel a számítógépek adatainak tárolásához szükséges hajlékony mágneslemezeket lehet gyártani. A gépsor teljesítménye havi egymillió darab lemez. A Sentinel vállalta a teljes technológia átadását, a gépsor beüzemelését garanciával, alkatrész-utánpótlást, a dolgozók betanítását, alapanyagok szállítását és a késztermékek 30 százalékának visszavásárlását. Az ajánlatról a Ferunion Külkereskedelmi Vállalaton keresztül tudomást szerzett a tamási Széchenyi Téesz is. Mivel a téesz mindeddig alaptevékenységből - azaz növénytermesztésből és állattenyésztésből - tartotta fenn magát, a vezetés úgy gondolta, hogy ma, a vállalkozások korában ideje, hogy ők is több lábra álljanak, különösen most, hogy egyre kisebb a mezőgazdaságban megtermelhető jövedelem. így tehát érdeklődni kezdtek az ajánlat után. Tárgyaltak a belga cég képviselőjével, gazdaságossági számításokat végeztek. Az eredmények kecsegtetőek voltak. A hazai felhasználók ma körülbelül havi egymillió darab másneslemezt fogyasztanak, amely tőkés importból származik és kát-három millió nyugatnémet márka kiadást jelent az államnak. Az üzletekben a minőségtől függően 150-300 forintért vásárolható egy-egy ilyen lemez. Figyelembe véve az alap- anyagárakat és működési költségeket, a Széchenyi Téesz a számítások szerint 50-60 forintért tudta volna ezeket darabonként előállítani, és a kiskereskedelmi ár sem lehetett volna magasabb száz forintnál. A hazai piackutatás megerősítette a téesz vezetésének azt a meggyőződését, hogy a gyártani tervezett mennyiség ilyen kedvező áron gond nélkül értékesíthető Magyarországon, és ezzel több millió márkás importot lehet kiváltani. A kis üzem működéséhez 40-50 dolgozó szükséges és éppen ennyi szabad munkaerő van Páriban, a Tamásihoz tartozó kis községben, így a téesz oda szándékozott telepíteni a gépsort. Üzleti tárgyalások Belgiumban Biztosra akartak menni, így a berendezéssel gyártott lemezeket megvizsgáltatták hazai szakemberekkel, majd február végén kiutaztak Belgiumba, hogy működés közben is megtekintsék a megvételre kínált gépet. Itt arra a meggyőződésre jutottak, hogy a kezelés nem kíván különösebb szakértelmet, rövid betanítás után a pári asszonyok is el tudják látni ezt a feladatot legalább ilyen jól. A cég vezetőivel némi egyezkedés után abban állapodtak meg, hogy a havi egymillió lemez gyártásához szükséges alapanyagokat a Sentinel 300 ezer márkáért szállítja, majd a kész lemezekből havi 150 ezer márka értékben visszavásárol. A tamási Széchenyi Téesz közben tőkés társakat is keresett, mivel egyedül nem tudta volna finanszírozni a körülbelül 50 milliós beruházást. A Budapest Bank Rt. és a tatabányai Delta Ipari Szövetkezet vállalta, hogy 30-30 százalékkal beszáll az üzletbe és ennek megfelelően szándéknyilatkozatokat írtak elá egy Kft. alapítására. Később az osztrák MUT cég is jelezte, hogy négymillió schillinggel társulnak hozzájuk, amely előnyös lett volna egyrészt a külföldi értékesítés terén, másrészt öt évig adómentességet és utána hatvanszázalékos adókedvezményt biztosított volna. A Ferunion vállalta a berendezés megvásárlásához szükséges devizafedezet biztosítását, az importliberalizálás jegyében ehhez nincs is szükség engedélyre. Májustól próbaüzem... Miután minden ilyen szépen alakult, úgy tervezték, hogy május végén indítják Páriban a próbagyártást, szeptembertől pedig már teljes kapacitással üzemelnek. A megvalósításhoz egyetlen feltétel hiányzott: havi 150 ezer márka deviza felhasználási engedélye a Kereskedelmi Minisztériumtól, a liberalizálás ugyanis idáig még nem terjedt, azaz engedélyköteles. így tehát levélben engedélyért folyamodtak a minisztériumhoz március 13-án. Pozsonyi Attila téeszelnök elmondása szerint dr. Szathmári Dénessel, az engedélyezési főosztály vezetőjével folytatott személyes megbeszélés során azt a választ kapták, hogy mivel az üzlet az országnak nem hoz devizát, sőt havi 150 ezer márka nettó importot jelent, nem engedélyezhetik. Ezek után a kereskedelmi miniszterhez fordultak levélben, kérve az engedélyét a devizafelhasználásra, majd újabb személyes megbeszélés következett Budapesten. Ezúttal Farkas Ágota minisztériumi osztályvezetővel tárgyaltak, aki értésükre adta, hogy ne számítsanak ilyen feltételek mellett pozitív válaszra. Választ azonban egyálalán nem kaptak leveleikre, sem pozitívat, sem negatívat. Április végén a Sentinel vezérigazgatója azt üzente magyarországi képviselőjén keresztül, hogy még két hétig vár a döntésükre, aztán eladja másnak a gépsort. Miután a minisztérium engedélye nélkül a téesz vezetői nem dönthettek, a határidő lejárt és a berendezést megvásárolta egy szovjet cég. A kudarc oka: tapasztalatlanság? Eddig a történet. Legfeljebb még annyit lehet hozzátenni, hogy a téesznek mindez százezer forintjába került. Természetesen kíváncsiak voltunk a Kereskedelmi Minisztérium álláspontjára is, amelyet telefonon Farkas Ágota fejtett ki. Mint elmondta, jól emlékszik az ügyre, bár több mint két hónapja történt, hogy a téesz vezetőivel tárgyalt. Sajnos gyakran fordulnak a minisztériumhoz a külkapcsolat- ban tapasztalatlan vezetők, vállalkozók olyan tervekkel, amelyek buktatóit a gyakorlott szakember gyorsan felfedezi. A minisztériumnak nem csak az a feladata, hogy az ország devizamérlegének javítása érdekében olyan engedélyeket adjon ki, amelyek legalább nullszaldósak, vagy exporttöbbletet eredményeznek, hanem az is, hogy a tapasztalatlan vállalkozókat megóvja a rossz üzletektől, csapdáktól. A tamási téesz terveivel kapcsolatban is legalább harminc észrevételük volt előnytelen vagy legalábbis további tisztázásra szoruló feltételekkel kapcsolatban. A téesz vezetőinek részéről az lett volna a helyes, ha mindjárt az elején bevonják valamelyik megbízható, tapasztalt külkereskedelmi vállalatot a tárgyalásokba. Egy több tízmilliós üzletet lebonyolítani külföldi partnerrel nem egyszerű és nem is veszélytelen dolog, a tapasztalatlanokat könnyen behúzzák a csőbe. Levélben eljuttatott kérelmekre a minisztérium egyébként sem ad engedélyt, erre megfelelő formanyomtatvány áll rendelkezésre. Ilyen kérelmet a tamási téesz nem adott be, így a választ is hiába várták. A személyes megbeszélés végén - Farkas Ágota emlékezete szerint - abban maradtak, hogy Pozsonyi Attiláék megpróbálnak a Sentinellel szemben előnyösebb feltételeket kiharcolni és majd újra jelentkeznek. Mi lett volna, ha... így tehát mindkét fél várt a másikra, csak a Sentinel nem várt, hanem eladta a gépsort másnak. Az előnyösnek látszó üzlet elmaradt, nem került korszerűnek számító technológia Páriba, megmaradtak a foglalkoztatási gondok és a számítógépeket használók továbbra is drágán juthatnak hozzá az import mágneslemezekhez. Vajon a minisztériumi bürokrácia tehető ezért felelőssé? A rosszul értelmezett exportorientáció? Vagy valóban átverés fenyegette az ilyen ügyekben tapasztalatlan téeszvezetőket? Bár a tények szerint nemcsak ők „dőltek be” az előnyös ajánlatnak, hiszen a Budapest Bank Rt., a Ferunion Külkereskedelmi Vállalat és a Delta Ipari Szövetkezet is látott any- nyi fantáziát az üzletben, hogy tőkével beszálljanak. Hogy mi lett volna, ha a téesz szerződést köt a Sentinellel, hogyan tudták volna a pári asszonyok a korszerű technikát kezelni, milyen haszonnal járt volna a gyártás a meg sem alakult kft.-nek? Ezekre a kérdésekre már nem kapunk választ. Talán engedni kellett volna, hogy megpróbálják. Ha ők a szép haszon reményében kockáztatni akarnak, miért kell ezt megakadályozni aggódó atyai gondoskodásnak álcázva? Hiszen - különösen a piacgazdaságokban - kockázat nélkül nincs nyereség. Kis beteg és kis gazdája Gyógyintézet gebinben Kórház ápolók és ápoltak nélkül A Dr. Bubóból nyert ihlet alapján úgy képzeltem az állatkórházat, hogy nyakig betakart, altatóktól, fájdalmaktól elcsigázott kutyák, tehenek, szamarak, disznók pihennek a ránc nélküli paplanok alatt, miközben a csendes és szorgalmas személyzet teszi a dolgát. A zsiráfnak összetolnak két ágyat, a kanalas gémnek beadják a kanalas orvosságot, az álmatlan mormotának felverik a pihe-puha párnát. Színes folyadékok csöpögnek az infúziós üvegekből, lábadozó százlábú sáptikál ötven mankóval, és ott tátog egy ponty is, a kopoltyújára szerelt lélegeztető készülék ütemére. * Nem egészen ilyen kép fogadott Bony- hádon, a megye egyetlen állatkórházában. Itt ugyanis nincsenek ápolók, de ami még érdekesebb, betegek sincsenek. Az intézmény vezetője, dolgozója és takarítója egy személyben: dr. Bándy Pál.- Tudnod kell - mondja (egykorúak lévén tegeződünk) -, hogy minden állatkórház ráfizetéses volt. Ezért kellett valami megoldást keresni. A kollégák más megyékben kft-ket, pjt-ket alapítottak, itt értelmetlen lett volna az ilyesmi, mert két éve egyedül dolgozom. A bérleti rendszert választottam. Július 1 -jétől magán állatorvos lettem - a megyében elsőként - és bérbe vettem az intézményt.- Hol vannak a betegek?- Mivel nincs személyzet, fekvő betegek sincsenek. Az állatok fájdalomtűrő képessége más, mint az emberé. Nem olyan érzékenyek. Behozzák őket, vagy én megyek ki, és műtét után a saját lábukon távoznak.- Milyen „egzotikusabb” páciensek fordultak már meg a rendelőben?- Papagáj, ékszerteknős, majom és voltam kinn egy oroszlánnál is, Békény- ben.- Egymagádnak azért sok lehet itt a munka.- Évente 1800-2000 eset adódik. Kisebb zökkenőkkel el tudom látni. Vehetnék fel persze munkatársakat, de nincs miből megfizetni őket. Egy alkalmazottat, aki korábban főállásban dolgozott itt - mint gépíró, ápoló, asszisztens, takarító és udvaros - mellékállásban foglalkoztatok majd augusztustól.- Megduplázódik a létszám.- Igen, vannak olyan operációk, amikhez nem elég két kéz. A rendelési időt úgy alakítom, hogy lesz két műtéti nap, hétfőn délután és szerda délelőtt. A programozható műtétekre gondolok: farkas- köröm-levágás, köldöksérv, fül-, farokcsonkítás stb... Majd igyekszem, hogy ilyenkor „négy kéz legyen jelen”.- A vadon élő állatok gyógyítását ki fizeti?- Senki. Örülök, ha behozzák a törött lábú őzeket, gólyákat. Ha pénzt kérnék érte, nem foglalkoznának velük.- Most, hogy magánállatorvos lettél, anyagiakban érzékelhető-e változás?- A gyors meggazdagodástól nem kell tartanom. Az épület bérleti díja 960 Ft/m2 évente. Az állatorvosi beavatkozások szabadárasak, de nem annyira „szabadok”, hogy az eddigi kötött és igen alacsony összegeknél jóval többet lehessen kérni.- Gondolom, ebben a szakmában is közeleg a verseny ideje.- Valószínűleg. A baj nem az, hogy többen leszünk magánállatorvosok, hanem az, hogy nincsennek kidolgozva az etikus verseny szabályai. Svájcban például szabott minimál árak vannak. Azoknál olcsóbban vállalni nem lehet. Nálunk, ha szabaddá válik a piac, lesznek akik túl sokat kérnek, lesznek, akik túl keveset, és az sajnos csak hosszabb távon derül ki - ha kiderül -, hogy ki végez jó munkát. * Az ár, az rögtön látszik, az eredmény csak később. Egy ár: 550 forint. Eredmény: ha az anyaállat megmarad. A magzatdarabolás tarifája ugyanis 550 forint. Kizárólag az anya érdekében. Meg nem születő, meg nem szülhető embriómeté- lés. Lényképződmény szétcincálása. Istállóban, trágyában, két órán át, hason fekve. Komoly szakmai és fizikai munka. Ne ezt a pályát válassza, aki frissen vasalt, jól kikeményített, divatos, fehér köpenyre vágyik! WESSELY GÁBOR Fotó: RITZEL Z. Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 59. Előkerült. A nyár elején váratlanul ismét idézést kaptam a megye- székhelyre. Ezúttal azonban nem a bíróságra, hanem a rendőrségre: a Kovács-palotába. Ez a Kovács valami régi időkbéli úr volt, akinek a házában a politikai rendőrség kapott otthont, és amely házról a legváltozatosabb hírek keringtek. A hírek közt kevés volt a jó. Kellemesen csalódtam. Egy alacsony, vékony termetű rendőr főhadnagy fogadott. Barátságosan és meglepően udvariasan. Elém tette a mező- sárosi naplómat. Ennél a naplónál érdemes megállni egy szóra. Az események idején írtam, vétkesen őszintén. Az őszinteség azonban csak egyes kollégáim elbírálása terén volt vétkes. Bácskairól, Teszákról meg jó néhány emberről akkor se volt hízelgő véleményem. Aki ezt a véleményt elolvasta, ha akart, úgy arra a gondolatra is juthatott, hogy én valamennyi gépállomási kollégámat hasonló módon lenéztem, és így a néphez fűződő kapcsolatom nem a legrokonszenvesebb. Ami a történések leírását és a hozzájuk fűzött politikai kommentárokat illeti, higgadt és tárgyilagos tudtam maradni. Valószínűleg azért, mert lélekben már nem tartoztam a múlthoz, de még a jövőhöz sem. Tárgyilagosságom főleg utólag lepett meg, mert a tárgyalások és a többi viszontagság viharában naplóm tartalmát tökéletesen elfelejtettem. Jó az emlékezőtehetségem, igy ez az agybéli defektus különösen bosszantott. A bosszúság mellé nagy adag bizonytalanság is járult, mert nem emlékezve arra, hogy voltaképpen mit írtam, alaposan rettegtem a napló előkerülésétől. Ilyesformán nem volt megnyugtató érzés, amikor az íróasztalon megpillantottam egy dossziét és rajta a piros betűs felírást: „A MEZŐSÁROSI ELLENFORRADALMI NAPLÓ ÜGYE” Az, hogy a rendőrség ebből a mérsékelt hangú írásműből „ügyet” csinált, és egy jobbra hivatott rendőrtiszt csak az én jelenlétemben munkaideje egy teljes napját szentelte ennek, nem volt szerencsés lépés és jókora adag bürokráciára vallott. Pontról pontra végigmentünk naplóm mind a tizenhét gépelt oldalán és kihallgató tisztem majdnem ugyanennyit kényszerült kézzel írni. Volt, amit helyesbítettem, volt, amit nem, egészében véve teljes jegyzőkönyve értelmetlen munka volt. Utolsó kérdésként ezt szögezte nekem:- Beismeri-e, hogy naplója ellenforradalmi szennyirodalom? Beismertem, miért ne tettem volna? Nyolc hónapra szóló ítélettel a hátam mögött és egy Legfelsőbb Bírósági tárgyalással előttem semmi okát nem láttam annak, hogy egy ilyen cseppet sem lényegbevágó kérdésben vitatkozzam egy rendőrtiszttel. Ha már ő maga nem érezte találónak helyzetemre azokat az idézeteket, melyeket naplóm végén írtam le. Az egyik gróf Bethlen Miklós erdélyi kancellár Önéletírásából származott: „Mi is tudtuk volna, mit kellene tennünk, de cselekedtükazt, mi lehetséges volt.” Egy másik sokkal közelibb személyiségtől eredt, Veres Pétertől. Nem tudom már szó szerint, de valahogy így: „Magyarországon nem úgy politizálunk, ahogy kell, hanem ahogy lehet.” Rendőrtisztem a nyolcórai jegyzőkönyvezéssel mindenesetre megszolgálta aznapi fizetését. A befejezésnél már odáig jutottunk, hogy közöltem vele, milyen kellemesen csalódtam a Kovács-palotabeli bánásmódban. Az állomásig egy volt az utunk. Búcsúzásnál megkért, hogy Pesten szerezzek neki két jegyet valamelyik közeli nemzetközi labdarúgómérkőzésre. Elvállaltam, de a jegyszerzés utóbb nem sikerült. (Folytatása következik) ÁRKI ATTILA
