Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

1989. július 1. TOLNATÁJ - 5 Államosítás, téeszesítés és egyéb nyalánkságok Benke bácsi, Benke bácsi, aki nem látja, kiváncsi A molnár, fia megharagszik, meg is békái Túl a nyolcadik X-en A tehetségtelen emberek egyik jellem­zője, hogy tehetségtelen és kisstílű mód­szerekkel igyekeznek pénzt csinálni. A legkisebb ellenállás felé haladva, a „leg­kézenfekvőbb” lehetőséget választják. Az első ilyen: elvenni azoktól, akiknek van (vagy megdolgozott érte, vagy örö­költe, de van neki, tehát el kell venni, és akkor nekünk lesz - pl. államosítás). Finomabb formája a magas árak, ma­gas adók, alacsony bérek elve. (Orszá­gon belül megoldani a problémát: minél kevesebb moslékkal minél dagadtabbra hizlalni a disznót.) Hogy mi Európa, sőt a Föld társbérlői vagyunk, és esetleg be kéne kapcsolód­ni a folyamatokba, és esetleg „nyelveken kéne szólani”, az sosem azoknak jut eszébe, akik cselekedhetnének is. Ez az igazi Nagy Magyar 22-es Csapdája: aki tenné, nem teheti - aki tehetné, nem teszi. Na, de talán majd most. Az ember min­dig reménykedik, és igyekszik nem túl szkeptikusan lapozgatni a történelem- könyveket. A szocializmusból a szocializmusba való átmenet korát éljük. Szakítunk azzal, ami rossz, megőrizzük azt, ami érték, féltő gonddal bábáskodunk az új születésé­nél. Nem történhet művi hiba! Már isme­rünk minden buktatót. Benke József élete és kora Élete: viszontagságos. Kora: 80 esztendő. Élete továbbá: kalandos, sanyarú, dol­gos, szorgos, kicsikart örömökkel tűz­delt. Kora: az elmúlt 80 év történelme, ami a vidék kisemberéhez lecsurgott a fenn kavart kásából. Paksi ember, de 45 óta Kölesden él. Hét éve özvegy. Három fia, egy lánya, tizenegy unokája, és két déd­unokája van. Vízimolnár volt, míg mást nem rendelt a sors.- Emeletes úszó malma volt Schön- weiz Miklósnak, Pakson. Ott horgonyzott a Duna közepén, ladikkal hordtuk be az őrölnivalót. Nála voltam segéd. Később Pécsett a mesterlevelet is megszereztem. 1937-ben a nagy áradás kisodort egy malmot a partra. A Hattyú utcánál megfe­neklett. Megállapodtam a gazdájával, ha vízre teszem, felesben használjuk. Csőrlővel, beszappanozott gerendákon húzattam vissza a folyóba. A lyukakat mohával tömködtem be, és hagytam, hogy félig el­merüljön. Mikor megdagadt a moha, ki­mertük a vizet, a malom feljött és szépen úszott. *- Gerhard Wagner SS katona felmászott egy fenyőfára. így nem fogták el az oro­szok. Ez már Györkönyben volt, 45-ben. Pakson ugyanis az egyik őszön olyan ala­csony volt a vízállás, hogy nem tudtunk beállni a telelőbe. Hét malmot összetört a tavaszi jég. Az enyémet is. Akkor vettem ki bérbe a györkönyit. Feljelentettek, hogy rej­tegetek egy idegen állampolgárt. A német fiú a szomszédban bujkált, de már rég to- vábbállt, mire kijöttek a házkutatásra. Még a kptlósok alá is benéztek. Pont a varrógép fiókját nyitogatta az orosz tiszt, mikor szól­tam a tolmácsnak: mondja meg neki, hogy oda nem fér be egy idegen állampolgár. A tisztet először elfutotta Szent Antal tüze, az­tán megveregette a vállamat: látom, hogy tiszta a lelkiismereted, mondta, s elmentek. Megtudtam, hogy a faluparancsnok jelen­tett fel, aki korábban vécépucoló volt. Nem maradtam tovább Györkönyben. Kölesdre jöttem. A visszavonuló németek felrobban­tották a kölesdi hidat. Az ott lévő malom is tönkrement. Én helyrehoztam. Az alapot megerősítettem, az ablakokat pótoltam, szíjakat a Simontornyai Bőrgyárból szerez­tem, lisztért. Egy Pintér nevű rendőr törzs- őrmester parancsolgatott itt akkoriban. 50 kiló nullás lisztet vigyek ennek a komájának vagy elvtársának, 25-öt amannak. Beintet­tem. Nem csoda, hogy engem államosítot­tak először a községben, mikor kjött a ren­delet. *- Ferenc Jóska idejében születtem, 1909-ben. Dolgos, jó kötésű gyerek voltam világéletemben. Levente koromban ötezer és tízezer méteren veretlen. Nem féltem én soha senkitől. Pintértől sem. Mikor kivonult hozzám a bizottság, mondom, nem úgy van az! Az emberek leadták őrlésre a gabonát, fel van öntve a garatra, azt még be kell fe­jeznem, mindent visszaadni a jogos tulaj­donosának, aztán állami tulajdonba vehe­tik a malmot. Mennyi idő kell magának eh­hez? Egy huszonnégy óra. Megadták. S mert én is olyan molnár vagyok, aki a saját malmá­ra hajtja a vizet, mindent leőrlettem, elhor- dattam, leszereltettem, a szíjakat eladtam Gyönkre, Kajdacsra... Pintér ordított, én meg odadörgöltem az orra alá a számlákat: csak azt értékesítettem, ami a sajátom. El­bánok én még magával, üvöltötte, és mi lett a sorsa? Belekeveredett valami­Benke bácsi segédlevele be, paraszt kocsin, megbilincselve vitték el. Még intettem is neki: Szevasz, Pintér, el­mész? Négy malom volt akkor Kölesden. Bérbe vettem egy másikat. Azt meg két év múlva téeszesítették. Kiküldtek egy szám­lát, hogy valami bérszámfejtési hiba miatt visszamenőleg fizessek be 6000 forintot. Nagy pénznek számított ez akkor. Az egész malom nem ért annyit. Mit csináljak, mit csi­náljak? Józsi bácsi, mondták, lépjen be a téeszbe, és rögtön törlik a tartozást. így let­tem a téesz könyvelője. Olyan szegénység volt a szövetkezetben, hogy nem tudtak mit etetni a jószágokkal. És akkor 13 mázsa ta­karmányért visszavásároltam a malmomat. Nekiálltam, lebontottam, csak az alapkő maradt meg belőle. Ezt már még egyszer nem veszitek el!- Sokat dolgoztam, ezért kevés a nyugdijam. Sok volt a megszakítás, sokat maszekoltam. Elszámolható, folyamatos munkaviszonyt keveset tudtam igazolni a hatóságnak. A könyvelősködés után nyolc évig vol­tam gazdasági felügyelő, aztán magtáros lettem Középhidvégen, és onnan men­tem nyugdíjba. Egy időben én adtam ki a fakitermelőéi engedélyeket. Meg volt szabva, hogy egy személy hány fát vág­hat ki. Borjádón az öreg Nyerges Gábor jócskán túl lépte ezt. Le akarták csukni. Mondom neki: Gábor bácsi, termelt maga életében dohányt? Nem? Most fog. Mert a dohány- termelők korlátlan mennyiségű fát fel­használhatnak. Kezdjen pajtát építeni! Hálálkodott, s mivel rímfaragó ember volt, küldött két verset. Az egyikre még emlék­szem: Benke bácsi, Benke bácsi aki nem látja, kíváncsi se nem elnök, se nem titkár gordiuszokat oldott már kérve kérem a tanácsot: hogy adjon engedélyt rája hosszú jegenye sudárra! így lesz pajtám élő fából kérvény író: Nyerges Gábor A molnárdiploma (írtam törvényes embernek nyolcadikán, decembernek) A tehetségtelen ember jellemzője az is, hogy példátlanul tudja sajnálni és sajnál­taim magát. Siratja a múltját, meg nem valósult álmait, elúszott léhetőségeit. Fe­lelősöket, bűnösöket keres saját sikerte­lenségéért. Hiszi, ha másként alakultak volna bizonyos esmények, ölébe hullt volna mindaz, amit most ő szegény nél­külözni kénytelen. A tehetségtelen em­ber haragszik. Benke bácsi senkit sem okol. Nekik akkor az volt a dolguk, mondja. Ilyen egy­szerű lenne? Akkor mit hepciáskodunk itt mi tizmillióan, hétszázmillióan, ötmil- liárdan? Annyi fontos, szép, nemes fel­adat elvégzését keríthetnénk sorra, hogyha a sok kakaskodás után végre le- bírkóznánk magunkban a bosszút. Marcus Aurelius szerint „minden izga­lom a belső felfogásból fakad”. Tanulhatunk az öreg molnártól, ha úgy tetszik: megbocsátani. WESSELY GÁBOR Tallózás a 32 évvel ezelőtti megyei sajtóban Amikor egy pisztoly is végzetes lehetett A siatáriális tárgyalások kantete j (Folytatás az 1. oldalról.) A megyei bíróság akkori elnöke január 10-én nyilatkozott a bíróság munkájáról, s többek között elmondta, hogy „az októ­beri események miatt volt egy átmeneti időszak, amikor nem volt célszerű ítélete­ket hozni, és az adottságok nem is voltak meg hozzá. Közben megteremtettük az összeköttetést a központi szervekkel és hozzáláttunk a további folyamatos mun­ka alapjainak lerakásához. Sikerült is „ rendes mederbe terelni a munkánkat, és az a célunk, hogy minden ügyet a lehető legsürgősebben elintézzünk. Ugyanis az októberi események során és azután el­szaporodtak a különféle törvényellenes dolgok, az emberekben bizonyos felelőt­lenség lett úrrá, és ha most azt látnák, hogy nem torolják meg a bűntetteket, csak tovább szaporodnának”. Ugyanezen lapszám egyik írása már azt is kilátásba helyezi, hogy „statáriális tárgyalás lesz Szekszárdon”. A megyei rendőrkapitányság közölte a szerkesztő­séggel ezt a hírt, s a katonai bíróság fegy­verrejtegetési, valamint emberölési ügyeket tárgyalt az elkövetkező napok­ban. Január 12-én „Fegyverrejtegetés - tíz év” címmel jelent meg az alábbi tudó­sítás: „A kecskeméti katonai bíróság csütörtökön tárgyalta Szekszárdon F. Ist­ván és B. I. János bogyiszlói lakosok bűnügyét. A rendes tárgyalásoktól elté­rően az ügyész röviden felolvasta a vá­dat, mely szerint F. István egy 6,35-ös pisztolyt kapott egy ismerősétől. (...) Ki­hallgatták a vádlottakat, F. elismerte a fegyverrejtegetést. F. Istvánt 10 évi bör­tönbüntetésre ítélte a bíróság, és egyes állampolgári jogainak gyakorlásától öt évre eltiltotta. B. I. Jánost felmentette a bí­róság bizonyítékok hiányában. Azt hihetnénk, hogy nehéz lenne túltel­jesíteni elrettentésben az ilyen ítéletet, de a január 27-i lapszámhoz érve rögtön ki­derül ennek az ellenkezője, ahol is egy még drákóibb verdiktről olvashatunk. „Fegyverrejtegetés - 13 év". Ezúttal egy szekszárdi lakosnál, T. Györgynél talál­tak két pisztolyt, 125 darab lőszert és egy kézigránátot. „A fegyverekhez az októbe­ri események után jutott hozzá, ugyanis T. György nemzetőr volt. Ügyét a statáriá­lis bíróság tárgyalta és miután megállapí­totta a vádat, 13 évi börtönbüntetésre és egyes jogaitól való 5 évi eltiltásra ítélte.” Persze, ahhoz, hogy valaki ezekben az időkben akár az életével is játszadozzon, nem kellett fegyvereket rejtegetnie. Elég volt, ha nem tartotta be az érvényben lévő kijárási tilalmat. Egy halállal végződő tragédia bonta­kozik ki a január 30-i újság egyik írásá­ból, mely Kovács Sándor, a Gyógyszer- tár Vállalat gépkocsivezetőjének esetét tárta fel, „az erre legilletékesebb hatósá­gok” verziójában. „Kovács Sándor a kijárási tilalom idején ment hazafelé kissé ittas álla­potban. A szekszárdi hármashídnál talál­kozott a járőrrel. Kovács Sándor az igazolást megtagadta. Benyúlt a zsebé­be, mintha igazolványt venne elő, de he­lyette vasboxert húzott a kezére és ezzel az egyik járőr felé ütött. Ezután Kovács futni kezdett a Rákóczi út felé. A járőr többször rákiáltott, hogy állj, de ő tovább futott. Erre riasztólövést adott le. Erre sem állt meg. Utána gépkarabéllyal rövid sorozattal rálőtt Kovácsra, aki két lövést kapott. Amikor a mentők a helyszínre ér­tek, még élt, de mire beértek a kórházba, már meghalt.” Január 31 -én egy híradást találunk ar­ról a Romvári Józsefről, akinek a neve szerepel az 56-os eseményekben való részvétel miatt kivégzettek listáján. „Egy 9 milliméteres pisztolyt találtak nála töltényekkel együtt, ezenkívül egy kézigránátot, Tolna megye részletes tér­képét és a népi demokrácia ellen izgató röplapot.” Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, Romvári a vádirat szerint valóban követett el kisebb-na- gyobb törvénybe ütköző cselekedetet, de még csak könnyű testi sértést sem okozott senkinek. Később 14 évre, illetve a fellebbezés után halálra ítélték és kivé­gezték. Végezetül, egy olyan bírósági esetet idézünk fel a több mint három évtizeddel ezelőtt megjelent újságokból, mely bizo­nyos vonatkozásokban eltér az előzőktől. Bár a bűntett a korábbiakhoz képest sú­lyosabb, az ítélet mégis enyhébb. Az 1957. február 7-i lap Sz. Jenő ügyével is­merteti meg az olvasókat. A vádlott egy korábbi összeszólalko- zást követően találkozott ismét harago­sával, P. Ferenccel, akit fejszével agyon­ütött. „A bíróság a körülményeket mérle­gelve, nyolcévi börtönbüntetésre ítélte Sz. Jenőt.” Fegyverrejtegetésért tíz, vagy akár ti­zenhárom évet is lehetett kapni ebben az időben, mig az emberölést - adott eset­ben - meg lehetett úszni nyolc évvel. A számunkra különös eltérés oka minden bizonnyal a politikai jellegű bűntettek a köztörvényesnél akkor a hatalom számá­ra veszélyesebbnek tartott mivoltában rejlik. Persze, ez csak jelen sorok írójának feltételezése. Összeállította: Szeri Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents