Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-08 / 159. szám
c II. évfolyam, 25. szám 1989. július 8. ■ Alkony utca 7. (Folytatás az 1. oldalról.) Özvegy Benke Jánösné öt állami gondozott gyereket nevelt fel. Egy maradt mellette: Józsi. Most, amikor átvágunk az ici-pici, de annál elhanyagol- tabb udvaron, a városi tanács egészségügyi osztályának csoportvezetőjét és vezető szociális gondozónőjét kisérjük el abba a hajdan Benke néni által vásárolt tiázba, aminek szobáit megnagyobbította, valamikor szépítgette, s amely ma siralmas látványt nyújt.- Hány éves tetszik lenni?- Nyolcvankettő.- Kéne itt egy kis segítség - állapítja meg Süme- giné Vecsey Mariann, a városi tanács egészség- ügyi osztályának csoportvezetője. Benke néni tanácstalanul topog a bútordarabok között, nehéz lenne megállapítani, mennyit lát belőlük, mi homálylik át számára érzéíkelhetően füg- gönyös tekintetén a valóságból.- Ki szokott segíteni? - kérdem.- A Józsi - súgják a fülembe az értelmi fogyatékos fiú.- A Józsi... az egy édes fiú. Túl van már a negyvenen.- És a szomszédokkal milyen a viszony?- Hát... ha tudnának, megennének.- Miből tetszik gondolni?- Ellopnak mindent. Harminc csirkét vittek el, a tüzelőutalványt, evőeszközt...-Tetszik tudni, hogy azt bizonyítani kell, ha valakit bevádol az ember?- Ott van a bizonyíték: elvitték a harminc tyúkot, és levágták a farkukat. Le van vágva a farkuk.- A szomszédok jártak nálam az osztályon. Mondják, hogy mindig van valami peres ügyük, mindig tetszik jelentgetni őket ilyen-olyan-amo- lyan ügyekért, pedig ők nem hibásak.- ök? Nem hibásak? ők?! Ha egyet nem szólok, akkor is bántanak. Mért mondják rólam, hogy vak vagyok? Meg, hogy mért kapok segélyt?- Ezt csak a területi szemész szakorvos bírálhatja felül. És ha ilyen az állapota a betegnek, azt a járadékot bizony meg kell, hogy kapja. De Benke néni nem figyel. Magába roskadva ül a kis karosszékben. Elsírja magát.- Ne sírjon, mert az még jobban árt a szemének.- Nem lehet műteni?- Nem - ingatja a fejét. És sír.- A Józsi mit tud segíteni?- Elmegy az ebédért, a gázt meghozza, vásárol... Nincs vele baj, csak egy kicsit... gyönge. . Most épp az ebédért ment, szociális étkeztetést kapnak, az önkiszolgálóból hozza. Sokan ismerik Józsit Szekszárdon: a mozi előtt szokták látni, fiatalok belekötnek, csúfolják. Pedig ő, akit kiskorától nevelt özvegy Benke Jánosné, aki állami gondozott cigány gyerekből „egy édes fiúvá” lett, mindig levett kalappal lép be a filmszínházba. A csirkék betipegnek a szobába, ide-oda futkosnak. Az asztalon friss kalács.- Ki sütötte?- Én - ingatja a fejét Benke néni. - A Józsi olyan nagyon kalácsot akart enni... Nincs egészen egyedül: Józsin kívül körülötte nyüzsög a két malac, a tyúkok-csirkék, a tengerimalac, a négy kutya. A másik fél Kilépünk az utcára. Már sokan várnak odakint. Az időközben hazaérkezett Józsi és az öregasz- szony kikísér bennünket. Az Alkony utca kellős közepén szembesülnek a peres felek. Meghallgatjuk őket is, hiszen panaszt tettek. Hogy ok nélkül jelentgetik őket, hogy gondozatlan a házuk tája, hogy kutyatetemet dobnak ki az utcára, hogy nem lehet tőlük békében élni. Benke néninek meg az esik rosszul, hogy fel- hánytorgatják: Józsi cigány. Pedig arról senki se tehet, hogy hova születik. Mindenki egyszerre beszél. Forgatókönyv Tömegjelenet Férfi: A, ugyan már, az egész ház nem normális... Tessék, kérdezzék meg itt, ne én beszéljek, megmondja akárki. Riporter: Elnézést, a Népújságtól jöttem. Mi az ön neve? Férfi: Buci János. Riporter: Van önnek kifogása az ellen, hogy a beszélgetést felvegyem magnetofonra? Férfi: No, kérem. Mit láttak, maguknak mi a véleménye? Riporter: Mi azért hallgatjuk meg önöket is, meg a másik félt is, hogy valamilyen véleményt tudjunk alkotni. Férfi: No, kérem, hát az a baj, hogy nem csinálnak vele semmit. Voltunk a bíróságon, onnan jöttünk, azt mondták, korhaladt, akkor minek kell fölvenni magnetofonra bármit is, úgyse csinálnak önök se semmit. Kérem, én a szép szakmámból megélek, én villanyszerelő, nem utolsó ember vagyok, hangsúlyozom. Rágalmaz bennünket, mióta itt lakunk, mindig. Hol a rendőrségen, hol a bíróságon... Riporter: De hát alig tud menni. Férfi: De taxival el tudnak menni a bíróságra! Egy nő: Arra van pénz... Férfi: Elnézést, itt volt házkutatás már, három éve. Másik nő: A rendőrség ide jár, csirkéket meg tyúkokat keresnek. Nem azért dolgozunk mi... engedjen meg a világ! Férfi: Azt állította, hogy a kulcslyukon járnak be hozzá megszurkálni. És amikor rákérdeztek, hogy mutassa már, hol szúrták meg, azt felelte, hogy belső vérzése van. (Felnőtt, életerős, dolgozó emberek, férfiak, nők vesznek körül bennünket. A töpörödött, vézna, csökkent látású öregasszony pár lépésnyi távolságra áll tőlünk az út közepén, mellette Józsi. Az Alkony utca lakói hangosan kiabálnak.) Riporter: Ezt tartalmazza a feljelentés, hogy kulcslyukon járnak be? Mind: Igen! Riporter: Elképzelhető az, hogy a rendőrség ezzel foglalkozzon? Hiszen ez értelmetlenség. Nő: Könnyű testi sértés... Két-három hete volt. Mi a bíróságon voltunk, egy szerdai napon. Ott volt az élettársam is. Özvegy Zalatnik Györgyné vagyok, az élettársam meg Buchmüller László. Még a nevét se tudta megmondani, Bunker Lászlónak adta be. Férfi: A magnót kapcsolja ki, legyen szíves. Riporter: Most a hölggyel beszélek. Férfi: Ha belekerülök, önöknek is bajuk lesz. (Kikapcsolom a magnetofont, de az események gyorsan peregnek. Az emberek az öregasszony * felé indulnak. Figyelmeztetjük Józsit, hogy addig vigye be a házba özvegy Benke Jánosnét, amíg itt vagyunk.) Nő: Az embernek dolgozni köll, ez meg ingyen kapja az ebédet. Másik nő: Arra van pénz, hogy a bíróságra járjanak panaszra... Benke néni: Jobb lesz, ha visszaadják a fajegyemet, mert énnekem meg most fizetni köll. (A kakas tele torokból kukorékol bele a hangzavarba.) Nő: Mindjárt belelököm az árokba! De mindjárt belelököm! , (Ha éppen nem is teszi meg, a mozdulat lendülete, amit ugyan csak fenyegetésnek szán, bizonyítja, hogy közel áll hozzá, hogy fellökje a bukdácsoló öregasszonyt.) Riporter: Ezt már felveszem a magnóra. Nő: Engem nem érdekel! Nem érdekel! Riporter: Tehát beleegyezik abba, hogy felvegyem és leközöljem, ami elhangzik. Nő: Vegye nyugodtan. Állandóan nekünk kell járni a bíróságra miatta. Hallja, mit kiabnál most is ránk! Pedig nem bántja a rosseb se. (Hisztérikusan sikít.) Ugyanezt csinálják nap, mint nap, kiállnak az út közepére, és ezt csinálják... És a taxi hun éne- lőttem fordul meg, hun a másik család előtt, és ez így megy hetenként. A taxira, arra kerül nekik, mert tele vannak jószággal, akik meg mindennap mennek dolgozni, azoknak alig jut, épp csak a megélhetés... Hol az igazság- orvosi szempontból? Felhívom telefonon a Mikes utcai orvosi rendelőt. Dr. Balogh Ádámot keresem, aki Benke nénit kezeli, rendszeresen ellenőrzi egészségi állapotát.- A néni nagyon idős és beteg. Mintegy fél-háromnegyed évvel ezelőtt időskori jelenségek váltak ész- lelhetővé állapotában, agyi sorvadás, agyi erek szűkületére utaló tünetek. Nem minden felel meg a valóságnak, amit ő hisz, végül is nem tűnt el a lakásból semmi. Amit ő úgy vélt, hogy oldalba szúrta a szomszédja egy tűvel, nem volt más, mint izom- és lágyrészfájdalmasság, amit akár egy influenza is okozhat. Vesetájékon észlelte a fájdalmat. Görbült testtartása, mely már egy-két éve kihangsúlyozódott, az ízületek, csigolyák közti részek elmeszesedésének tulajdonítható. A leépülés elég súlyos, bár szíve, tüdeje jó. Egy vesével él, az jól működik, a másikat eltávolították. Nyolcvankét éves, keringése kompenzált el van látva gyógyszerekkel. Meggyógyítani nem tudjuk, csak a folyamatot lassítani értágrtókkal, vitaminokkal. Arról beszélünk: jelent-e veszélyt a környezet számára. Valójában nem, a vézna, töpörödött, csökkent látású, erőtlen öregasszony nem válik közveszélyessé. Arra gondolok: elköltöztetni sem nagyon lehetne saját házából, abból a környezetből, ami beitatódott a reflexeibe: egy új környezetet, amit még csak nem is lát úgy, mint egy egészséges ember, nem tudna megszokni. Józsival ketten annyira egymásra vannak utalva, hogy csak együtt létezhetnek. A felbőszült szomszédság kedvéért, akik nincsenek tekintettel arra, hogy egy súlyosanjeépült öregasszonnyal és egy szellemileg visszamaradott fiúval van dolguk, mindkettőjüket kizárni az életből és a társadalomból olyan lenne, mint.. Alig merem leírni: mintha deportálnák őket Határozat a nyomozás megtagadásáról Előttem a Szekszárdi Városi Ügyészség 1988. december 8-án hozott határozata, melyben Benke Jánosné meghatalmazott ügyvédje által tett feljelentés tárgyában a nyomozást az ügyészség megtagadja, minthogy a bűncselekmény alapos gyanúja hiányzik. Dr. Tihanyi Livia volt ebben az ügyben Bözsi néni » meghatalmazott ügyvédje. Hogyan látja a történteket?- Arra a környezetre, amelyben a néni lakik, nagyon rossz szociális körülmények jellemzők. Mindaz, ami lezajlott mondhatni tipikus esete annak, amikor a törvény nem elég ahhoz, hogy az állampolgárt megvédje, amikor voltaképpen az emberi hozzáállásnak kellene kölcsönösen elviselhetővé tennie az életet a szembenállók számára. Mint jogász a legnagyobb veszélyt abban látom, hogy a perifériára csúszott egzisztenciákat az emberek általános zsinór- mértékkel mérik, nem ébred bennük sajnálat, segítőkészség a másik iránt. A nyomozást ugyan megtagadták, a különféle perlekedéseknek ugyan nem volt eredménye, csak a mértékevesztett, értelmetlen, emberhez nem méltó ellenségeskedés, Bözsi néni helyzete mégis pillanatnyi egyensúlyfélébe jutott A gondozóközpontból valamennyi gondozóhő egy egész délután az Alkony utca hétben dolgozott: kitakarították, rendbe hozták a házat, az udvart, ablakot tisztítottak, elvitték a ruhaféléket kimosni automata mosógépen, rendet raktak a szekrényekben. Az öregasszony nyugodtan ül a székben, arckifejezése megkönnyebbülést tükröz.- Az éjszaka mindent visszahoztak - mondja szelíden. - Megmutatom, mennyi evőeszközt mennyi ruhafélét.. Minden megkerült . ' Vajon csakugyan olyan nehéz megérteni, hogy amit nem tud kitapintani, ami számára nem látható, arról úgy érzi: elveszett, elvették tőle? Mint a szerete- tet, amit annyifelé osztogatott, s ami csak Józsin keresztül sugárzik vissza rá ma már. í * Az Alkony utca a harsány életű Chicago városrész és a holtak birodalma: az alsóvárosi temető között meghúzódó demarkációs vonal. Az élő, városi társadalom legszélső pereme, amely mögöttidőtlen türelemmel várakozik valamennyiünkre az, amiből vétettünk: a föld. DOMOKOS ESZTER - GOTTVALD KÁROLY
