Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-06 / 157. szám

1989. július 6. Képújság 3 Árva Ház A jakobinusok a francia forradalom idején azt hirdették, hogy a Konvent a kar, amely végrehajtja az agy, vagyis a Közjóléti Bizottságnak az utasításait. Robespierre-ék leg­alább őszinte emberek voltak, uralmukat mégis diktatú­raként emlegetjük. Kései magyarországi utódaik a Kon- ventet Országgyűlésnek, a Közjóléti Bizottságot pedig Politikai Bizottságnak hívták. A történelem vélhetően az ő rendszerüket is diktatúrának fogja majd minősíteni. A kü­lönbség csak annyi, hogy az itteniek a fent vázolt alá­rendeltséget igyekeztek tagadni. A parlament negyven éven keresztül engedelmes kéz volt az agy (a Politikai Bizottság, vagy csak egyes szemé­lyek?) szolgálatában, csakúgy, mint a kormány, a Haza­fias Népfront és egyéb társadalmi szervezetek. Képvise­lőnek lenni nem járt semmiféle kockázattal, így a kisze­meltek bátran vállalhatták az akkor még nem különöseb­ben nagy megterheléssel járó megtisztelő felkérést. A ro­busztus hatalom kellő biztonságot jelentett arra, hogy senki se merje megkérdőjelezni eme intézmény illeté­kességét. A 85-ben - némileg megváltozott keretek között - meg­választottak még nem sejthették, hogy a parlamentről ki­derül: születésénél elkövetett szándékos műhiba miatt életképtelen. Ekkor azonban a hatalmon levők még moz- díthatatlannak látszottak, ami szavatolta kiválasztottjaik sérthetetlenségét. A társadalom egyre tűrhetetlenebb válsága miatt azon­ban a dolgok kisiklottak a „rendes kerékvágásból”. Az el­lenzék a hatalmon lévők legitimitását a parlamenten ke­resztül támadták, hiszen azt a deklarációt, hogy a párt a társadalom élcsapata - képlékenysége miatt - nehezebb támadni, mint azt, hogy a képviselő a választói érdekeit szolgálja. A társadalmi elégedetlenség megnyilvánulásá­nak egyik formája lett a képviselő-visszahívási kampány. Erre a sorsra a leghűségesebb szavazók kerültek. Ekkor látszólag szembekerült egymással az „élcsapat” és a képviselők érdeke. A honatyák igyekeztek bizonyíta­ni választóik előtt, nehezebben voltak meggyőzhetők. A kormány pedig igyekezett továbbra is keresztülvinni tö­rekvéseit. A kar a fej ellen fordult? Talán a honatyák többsége is így gondolta. Valójában önkéntelenül is a hatalom kezére játszottak, amely elégedetten hirdethette az országgyű­lés szerepének, súlyának növekedését. Országnak, vi­lágnak bizonyíthatta, a parlament szuverén, amely való­ságos ellenőrző szerepet tölt be a kormány felett. Közben pedig nem kockáztatott semmit, hiszen a képviselők a vi­ták során azokra az anyagokra támaszkodhattak, ame­lyet a kormánytól kaptak. Mindezt múltidőben írhattam, mert a bújócska befeje­ződött. A rendszer által létrehozott és évtizedekig üze­meltetett parlament tehetetlenségét nem szükséges to­vább álcázni. Nem az országgyűlést alkotó személyek, hanem a mechanizmus csődjét tapasztalhatjuk. Most, hogy a hatalona legitimitását új alapokra kénytelen he­lyezni, valódi választások útján, megszűnt számára az or­szággyűlés jelentősége. Belátta: a törvényeket már nem kényszerítheti rá következmények nélkül a társadalomra, aminek segédszerve volt a parlament. A visszahívástól való félelem azonban aktívabbá, a par­lament megnővekedett szerepének sulykolása pedig ön- tudatosabbá tette a képviselőket. A politikai egyeztető tárgyalások létrejötte után, amely átvette a törvényelőkészítés jogát, most a honatyák úgy érzik, a fejük felett, helyettük döntenek. Igazuk van. Csak­hogy ez eddig sem volt másképp. Csak annyi változott: már nem egy szűk hatalmi elit, hanem szélesebb érdeke­ket megfogalmazó alakulat tárja majd eléjük politikai aka­ratukat. Ez már a második megrázkódtatás, amely a T. Házat rövid időn belül érte. Az elsőnél számíthattak a hatalom támogatására. Most azonban tekintélye csorbításában maga a hatalom is részt vesz. Alkotmányos jogaira való hivatkozással a parlament útját állhatja-e a politikai egyeztető tárgyalásoknak? Kétségkívül megtehetné, hi­szen a törvények elfogadása továbbra is az ő tiszte. Politi­kai jogosítványa viszont nincs hozzá. Mostani kiszol­gáltatottsága születéséből ered. Bölcsőjét a diktatúra rin­gatta. Ez az országgyűlés az őt alkotók szándékától füg­getlenül képtelen politikai érdekek tükrözésére. A vissza­hívások idején még hihető volt, vannak jó és rossz képvi­selők. Olyanok, akik figyelembe veszik választóik óhaját, és olyanok, akik elvtelenül kiszolgálják a hatalmat. Ez azonban felületes értékelés. Valójában egy földrajzi egy­séget képviselő honatya nem jelenítheti meg annak a te­rületnek összes gazdasági és politikai érdektagoltságát. Az ilyen típusú parlament megálmodói vagy hitték, hogy minden ember egyet akar (akkor minek a képvise­let), vagy - amit már eddig is bizonygattam - nem a társa­dalom, hanem a hatalom érdekeinek képviseletére hívták életre. A honatya eddig látszólag egy területet képviselt, való­jában a hatalmon levők akaratát szentesítette. A hatalom azonban már nem tart, nem tarthat igényt szolgálataira. Azzal, hogy asztalhoz ült az ellenzék képviselőivel, egy kvázi többpártrendszerű törvényalkotási mechanizmus jött létre. Az igazi parlamenti demokráciából már csak a társa­dalom tagoltságát kifejező parlament hiányzik, amely a szabad választások után jöhet létre. Az előbbiek következtében, a jelenlegi országgyűlés­ben a képviselők csak magukat képviselhetik. Ebben a helyzetben a képviselők felelősséggel csak egyet tehet­nek: mandátumuk lejártáig engedelmes kiszolgálói lesz­nek egy eddiginél szélesebbb alapokkal rendelkező poli­tikai akaratnak, a „nemzeti kerékasztalnak”. Érthető, ha a magukat már-már törvényhozónak érző képviselők becsapottnak érzik magukat. Az sem vigasz számukra, hogy érzésükben osztoznak velük milliók eb­ben az országban. Bárcsak hihetnénk, hogy több és sú­lyosabb áldozata nem leáz ennek a rendszernek, mint ez a 380 képviselő. PUSKAS IMRE Mindenhez érteni egy keveset? Hámori Csaba sajátságos „metamorfózisa” A Pest megyei első titkár az orvoskiubban Hámori Csaba, az MSZMP Pest Megyei Bizottságának első titkára, a Politikai In­téző Bizottság tagja 1986 tavaszáig úgy gondolta, hogy (az akkori) politikai intéz­ményrendszer javítható. Ekkor azonban, egy évvel a XIII. pártkongresszus után - ahogyan arról a szekszárdi orvosklub legutóbbi vendégeként beszámolt az ér­deklődőknek - személye sajátságos „metamorfózison” ment keresztül. 1978 decembere, a gazdasági kibontakozás meghirdetése óta ugyanis már több, mint hét esztendő telt el: ennyi idő a fejlett (tő­kés) országokban általában elegendő a válság kezeléséhez, annak megszünte­téséhez. Hasonló jelek viszont egyáltalán nem mutatkoztak hazánkban, s ez a tény több hónapig tartó számvetésre, nézetei­nek, szocializmusképének felülvizsgála­tára késztette Hámori Csabát. A már megszűnt KISZ KB egykor^első titkára a fiatalok helyzetéről szólva az évek óta tartó depolitizálódás sajnálatos voltára mutatott rá. A társadalom infantili- zálja, azaz folyamatos gyermeki létre kényszeríti az ifjúságot. Mindez főként a gazdasági helyzetből, az alacsony telje­sítményekből következik. A magyar ipar csúcsait napjainkra sikerült lerombolni - állapította meg Hámori Csaba. A két vi­lágháború között még rendelkeztünk né­hány ipari „szigettel”; igaz, manapság szélesebbek az alapok, de „az egész szürke középszer”. A gondok megszün­tetésében, de legalábbis enyhítésében - vélekedett a vendég - a folyamatos kriti­kák ellenére nagy szerepe lehet az MSZMP-nek. Ez a szervezet tömöríti azo­kat, akik adott esetben meghatározó sze­mélyiségekké válhatnak. Az MSZMP el­veszítheti a választásokat, de ez esetben ugyanaz bekövetkezhet, ami Indiában történt. Ebben az országban a Nemzeti Kongresszus Párt volt évtizedekig hatal­mon, s közben óhatatlanul elkövetett több hibát is. A választásokon ennek kö­vetkeztében az ellenzék szerezte meg a hatalmat, de alig telt el egy év, az új kor­mány máris elvesztette minden korábbi népszerűségét. Ma már ismét a korábbi párt vezeti Indiát. A meghatározó politikusoknál marad­va, Hámori Csaba három rövid jellemzés­sel szolgált az orvosklub résztvevőinek. Nyers Rezső, a Politikai Intéző Bizottság tagja, az MSZMP elnöke kompromisz- szum-készségével tűnik ki. Pozsgay Im­re, a Politikai Intéző Bizottság tagja „elkö­telezett népi felfogású ember, és az idő sok mindenben őt igazolta, nem ellenfe­leit”. Ez az „irányultság” nem teljesen el­fogadott a pártban, de a társadalomban sem. Grósz Károly, a Politikai Intéző Bi­zottság tagja, a párt főtitkára a „szöglete­sebb” vonalat képviseli, megnyilvánulá­saiban a taktikai elemek erősebbek, mint a stratégiai vonatkozások. Grósz Károly kiváló agitátor, a közönség ízlése szerint tud szólni, de nem szabad elfelejteni, hogy a politikában az agitátorság csak egy szakma. Többen érdeklődtek Berecz János, il­letve Kádár János felől is. Berecz János - mondta Hámori Csaba - az utóbbi hóna­pokat „nehezen élte meg, s van benne bi­zonyos sértettség”. Kádár Jánosnak megromlott az egészségi állapota: egyébként minden ellenkező híreszte­léssel szemben a tavaly májusi pártérte­kezleten nem történt váratlan hatalomát­vétel, mivel Kádár már korábban kérte, hogy ne jelöljék őt semmilyen tisztségre. Pártelnök végül is azért lett, mert akkori­ban sokan gondolták azt, hogy neve, két­ségtelen tekintélye Keleten és Nyugaton egyaránt jelent valamit. Végezetül Hámori Csaba - miután nagyvonalakban ismertette eddigi élet­pályáját, műszaki képzettségét, egyetemi tanárkodását, ifjúsági vezetői múltját majd jelenlegi pártfunkcionáriusi mivol­tát - önmagát a „dilettáns” szó olasz ér­telmével ruházta fel: a magyarban a dilet­táns olyan embert jelöl, aki semmihez sem ért, míg az olasz nyelven olyan „műkedvelőt” ami mindenhez ért egy ke­veset.- szá ­Információs alközpont a BHG-ból Információs alközpont prototípusa készült el a BHG Híradástechnikai Vállalatnál. Az alközpont információadásában, illetve - fogadásában érdekelt intézmények - vasút, mentők, tűzoltók, légi közlekedés stb. - rugalmasabb, hatékonyabb, gyorsabb és megbízhatóbb munkáját teszi lehetővé. A központ információs munkahelyei a nyilvá­nos postai hálózatban belül érhetők el. A minél jobb feladatok végrehajtása érdekében személyi számítógép csatlakoztatható az alközponthoz, aminek képer­nyőjén üzem közben ellenőrizhető a bejövő forgalom, a munkahelyek tevékenysége. (MTI-fotó) » Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-bőt 56. Metszőolló köszörülésről ballagtam épp a gazdasági épü­letek felől a faiskolába, amikor megláttam, hogy a központ előtt teherautó fékez. Az autóról egy rendőr ugrott le. Alakja- mozgása messziről, mintegy 100 méterről, ismerősnek tűnt.- Nem jelent semmit! - nyugtattam magamat. - Hisz nekem mostanában mindegyik rendőr ismerősnek rémlik... Mindenesetre siettem bekanyarodni a gyümölcsfák közé. Húsz perccel később az egyik brigádvezető loholt értem.- Jöjjön azonnal a központba! - ordította tapintatosan. - Egy rendőr keresi! Ismerve a rendőrhatóságoknak az évfordulók és ünnepek iránt táplált hagyományos érdeklődését, 80 százalékban biz­tosra vettem, hogy az éves jubileum alkalmából begyűjtenek. A beharangozott rendőrrel a Törökbálint felé vezető HÉV vonala felett, a hídon találkoztam össze. Bulla Ferenc volt, Mezősárosról. Ugyanaz a Bulla, akitől 11 hónappal ezelőtt disznót vettem és aki 8 hónapja olyan emlé­kezetes részt vett letartóztatásomban. Aktatáska volt a hóna alatt. Ez jó jelnek tűnt és részben önmagam megnyugtatására igyekeztem összeszedni bátorságom - külső jeleit.- Jó napot! Ismét letartóztatás? - üdvözöltem.- Jó napot! - mondta. - Nem, csak egy kis jegyzőkönyvfel­vétel... Csakugyan az volt. Leültünk az igazgatósági épület egyik üres szobájába és mintha soha nem hallott volna az ügyem­ről, újra töviről-hegyire el kellett mondanom egész októberi és azutáni szereplésem történetét. Nem szólt közbe, de enél- kül is több mint egy óráig tartott, amíg nehézkesen, egy ujjal - és mint átolvasáskor kiderült, még egy rendőr szakaszveze­tőtől is fantasztikus stílusban - legépelte előadásomat. Ezután következett a meglepetés.- Most pedig megmutatom az ügyében tetttanúvallomáso- . kát! - jelentette ki szertartásosan. Nem mindennapi olvasmány volt, bár ha meggondolom, hogy a rendőrség nyolc hónapig izzadt érte, soványka ered­mény. Bácskai Sándor aláírásával tanúsította, hogy ellenforradal­mi uszító voltam, izgattam a törvényes kormány ellen és szi­dalmaztam a szovjet csapatokat. Ugyanezt bizonyította Gás­pár József gépállomási kovács és egykori SS-katona, aki a Bácskai elleni vizsgálat idején a legjobban kardoskodott az igazgató leváltása mellett. Felötlött előttem az a kép, amint a minisztériumi bizottság előtt a szoba közepén rángatja a tulaj­don ingét és erősködik, hogy ő akkor is kiáll az igazság mellett, ha a kötél a nyakában van. A kővetkező tanú Tatár Ist­ván volt, a munkástanács akkori titkára, ekkor már (és még) elnöke. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a főkönyvelő, aki­nek egy haja szála se görbült a gépállomáson és Lakos Balázs mérnök, aki a főnökével együtt kapacitált a Kisgazda- párt megyebeli székhelyének felkeresésére. Csordás Tiva­dar, az üzemgazda, akivel egész mezősárosi szolgálatom során a legjobb viszonyban voltam, e szavakkal kezdte önke­zével aláírt vallomását: „Mindig a népi demokratikus rendszer ellenségének is­mertem...” Azt hiszem, ott, az állami gazdasági irodában, párolgott el belőlem az a kevéske idealizmus is, ami az emberekkel kap­csolatban itt-ott még megmaradt bennem. Hatása máig tart, kitörölhetetlen...- Közölje a véleményét a tanúvallomásokról és azt jegyző­könyvbe vesszük! - szólított fel Bulla. ' Gondolkoztam egy keveset, mert mindig és azóta is szere­tem a tömör megállapításokat.- Egynéhány mellékmondattól eltekintve, szemenszedett és főleg tudatos valótlanság valamennyi! - mondtam határo­zottan. Sajnos, nem szó szerint ezt gépelte a jegyzőkönyvbe. Talán túl bonyolult volt a mondatszerkezet ahhoz, hogy első hallás­ra leírja. Ennek ellenére aláírtam az aláírandókat, búcsúzás­nál pedig Bulla közölte az utolsó megnyugtatást:- Ezzel a rendőrség a pótnyomozást befejezte! Ügyének folytatása a bíróságon lesz! (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents