Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-05 / 156. szám

1989. július 5. IRÉPÜJSÁG 3 Periodikus rendszer II. Egy új gazdasági modell, periodikus tulajdonlás fix prospektiv adózás mellett Amikor az ember kezd egy picit bele­menni ebbe a tulajdonkérdésbe, a leg­furcsább, a legszélsőségesebb megol­dást is képes felsorolni, a legkülönbö­zőbb variációt. 1. Minden magyarnak kell adni egy gyárat. A gyár működéséhez szükséges munkásokat egy idegen bolygóról kell importálni. 2. Ha másik bolygón nem találunk, ak­kor egy másik országból, amelyben ed­dig még semmit se tudnak se a kizsák­mányolásról, se a szakszervezetről, se a politikáról. Sok rabszolgatartó társada­lomban ezt csinálták, és milyen szép eredményeket tudnak ma felmutatni!... 3. De ha ilyet se sikerül találni, akkor bajban vagyunk. Nem marad más megol­dás, mint a magyarokat két részre oszta­ni: rabszolgákra és rabszolgatartókra. Pardon, akarom mondani alkalmazottak­ra és gyártulajdonosokra. Itt komoly elvi és gyakorlati probléma jelentkezik: mi lesz a válogatásnál a krité­rium? Hányán, kik, mikortól meddig és hol lesznek tulajdonosok illetve munka- vállalók? Mert a társadalom szempontjá­ból nem mindegy, hogy hányán és kik, stb.:.. ahogyan már mondtam. A történelem ismétlődik A magyar történelemből ismert, hogy a honfoglalás után a magyarok, amikor már nem tudtak tovább menni, a vezetők kezdték maguk között szétosztani, amit meghódítottak. Azt is tudjuk, hogyan és milyen eszközökkel. Hogyan viselkedtek a saját harcostársaik és a saját népük el­len. Hát itt vagyunk most. Építettük, amit építettünk, és most úgy látszik, valami­lyen módon osztozni kell a gyárakon és a földeken. Vannak, akik István királynak képzelik magukat, a többiek más fejedel­meknek. Szóval a történelem ismétlődik. Az utóbbi 2-3 évben ebbe az irányba nagyon-nagyon rafinált formában tettek ilyen erőfeszítéseket. Ittemlitem meg pl. a társasági törvényt, az érdekegyeztető bi­zottság létrehozását, a személyi jövede­lemadó bevezetését, azt a rendeletet, amelyik lehetőséget teremt a vállalati vezetőknek, hogy saját magukat premi­zálják, az átalakulási törvényt, szóval dol­goznak ebbe az irányba... A pénzügyi világ kedvencei Az átalakulási folyamat... egy folyamat. Mindegy, hogy minek nevezzük, átmeneti időszaknak, konszolidációnak, vagy mit tudom én. Most ez a folyamat úgy tűnik elakadt valamin, mégpedig a tulajdon kérdésén, amely minden társadalomban kulcsprobléma. Bonyolult dolog, és ha­tásai az ország határain túlra is kiterjed­nek. Külföldön is sokan megkérdezik, jó jó, de kinek lesznek most a gyártulajdono­sok? A pénzügyi világnak erre vonatko­zólag is van már egy régen kész recept­je, egy jól kifőzött terve és azt is tudja, ho­gyan fogja azt a magyarokkal megetetni. Megvannak hozzá az eszközei, meg az emberei js. Vajon kik ezek az urak, akik odáig jutottak, hogy egy szocialista állam vagyonára rátegyék a kezüket? Melyik politikai pártba tartoznak? Nem érdemes ezzel a kérdéssel foglal­kozni, hogy melyik párthoz tartoznak azok az urak, akik odáig jutottak, hogy egy szocialista állam vagyonára ráte­gyék a kezüket. Mert végeredményben ez a megkülönböztetés, hogy jobboldali, centralista, vagy baloldali stb. nemcsak tudománytalan, hanem gyanús is. Tudo­mányosan csak két kategória létezik. Az egyikbe tartoznak azok, akik saját izzad­ságukkal keresik a kenyerüket, a másik­ba, akik a többek izzadsága árán. Hiába hiszi valaki magáról, hogy jobb­oldali vagy baloldali, nem biztos, hogy az... Valamikor le kell szokni e fogalom használatáról. A külföldi tőkések azokat az embere­ket keresik, akik a második kategóriába tartoznak, (vagyis mások izzadságából akarnak élni) de nem minden válogatás nélkül. A legjobb partnerek az ő koncep­ciójuk szerint azok a magas rangú karrie­rista vállalati vezetők, akik történetesen a párt emberei, ha lehet pártfunkcioná­riusok, minden esetre megfelelő egzisz­tenciával bírnak, akik 8 millió prémiumot adtak maguknak, akik mint vegyes válla­lat igazgatói hagyják magukat megvesz­tegetni néhány millió dollárral. A nemzet­közi pénzügyi világ ezekben az emberek­ben bízik, és nem a többiekben, akik tilta­koznak azért, mert egy tanácselnök te­lekhez jutott... Nem azért, mert nagyon szimpatikus neki, nem azért, mert bízik a képességeiben, stb. Más terve van, még­pedig nem gazdasági, hanem politikai jellegű, de ezt néhány úr nem vette észre. Azt hiszik, itt a szép alkalom gyártulajdo­nosnak lenni, vagy földesúrnak, az átala­kulási folyamat lehetőséget teremt erre talán. De én azt mondom, hogy akkor lesz a legnagyobb veszélyben a magyar gazdaság, amikor ezek az urak magán­kézbe fogják venni a gyárakat, akkor fog­ja őket tönkretenni a pénzügyi világ. Az átalakulási folyamat azonban olyan erős hatású, hogy néhány ember megva­kult, elfelejtették a származásukat is. Ta­lán ez a folyamat nemcsak a szerkezetet képes megváltoztatni... hanem az embe­reket is? Marx valahol arról Irt, hogy a pápa megbocsátja, ha valaki valamilyen szent Írásnak a 40 paragrafusa közül megszegi a 39,-ket, de soha nem bocsátja meg, ha egy fillér hiányzik a kasszából. Napjainkban is egy hasonló jelenség­nek vagyunk tanúi, de sokkal fejlettebb formában. Sok vezető szívesen megsze­gi a saját 40 ideológiai paragrafusa közül a harminckilencediket, ha ezen nyerhet egy gyárat vagy egy szép darab földet. Nem így van? De. Már kezdik ehhez megteremteni az új ideológiát is ......akinek nincs pénze, az n e vállalkozzon”, és mindent megtesz­nek, hogy a többieknek ne is legyen, ...az átalakulásnak lesznek győztesei és v esztesei...”, és úgy gondolják, hogy ők a győztesek között lesznek majd, hogy „a kizsákmányolás nem valami objektiv tény, hanem nagyon szubjektív dolog, hogy pszichológiai vetülete is van, ame­lyet lehet érezni is, meg nem is”. Vajon hányán lehetnek? Szerintem nem több, mint 5000 ember, akiről szó van. Közöttük vállalati, intézményi veze­tők, vegyes vállalatok vezérigazgatói, új­ságírók, orvosok és persze politikusok. Vannak persze naivak is mellettük, de őket nem szabad számításba venni, mert nem sokáig maradnak naivak. De vajon mit gondolnak, hogy a többi 10 millió nem fog reagálni? Nem reagál majd a 200-300 ezer munkanélküli, amikor fel­vonulnak munkát és kenyeret követelve, és azt látják, hogy a gyár, amely 40 éven keresztül kenyeret adott nekik, most X vagy Y úré? Ezek az urak ráadásul az ő pénzükből kaptak kedvező feltételekkel kölcsönt, hogy a vállalatokat az államtól potom pénzért (féláron) megvásárolhas­sák. Itt tiltakoztak az emberek - és jogo­san - amikor egy.tanácselnök „törvénye­sen” telekhez jutott, nem fognak tiltakoz­ni, amikor egy másik úr szintén „törvé­nyesen”, a tőzsdén keresztül egész gyá­rakhoz fog hozzájutni? A legfélelmete­sebb és kiszámíthatatlanabb módon fog­nak reagálni. A történelemből is megtanulhattuk hogy a nép igazi felkelései nem azért tör­tek ki, mert a tömeg elszegényedett, ha­nem mert egyesek meggazdagodtak a többiek nyomorúságán. Vagy mindenki­től kérünk áldozatot, vagy senkitől sem. Az urak ilyenkor azt szokták mondani, hogy a népnek adunk demokráciát, adunk történelmi igazságszolgáltatást, csak az a fontos, hogy nálunk maradja­nak a részvények. De én azt mondom, hogy ebből csak tragédia lesz. Úgy látszik, hogy erkölcsi tőzsdét hoz­nak létre, ahol kezdenek játszani olyan dolgokkal, amely miatt sok ember gyá­szol a barikád mindkét oldalán. Uraim ez nem tisztességes dolog! Van tisztessé­ges megoldás, van kiút: A periodikus rendszer bevezetése, ami nem más, mint a periodikus tulajdonlás, fix, prospektiv adózás mellett. Erről a következő. írásban bővebben. DUNAI DÖMÖTÖR Amit egymástól tanulhatunk Osztrák farmerfiatalok Tamásiban Jószándékúsága mellett egyben jellemző az az „üzenet”, amit a Tamási és környéke me­zőgazdasági üzemeit megláto­gató osztrák fiatalok küldtek az utánuk következő csoportnak": mindenesetre kevesebbet egyenek-igyanak, így talán könnyebben elviselik az itt ural­kodó klímát. A tréfás jó tanács persze nemcsak azt jelzi, hogy az Alpok környezetében talál­ható Aspach valamivel hide­gebb éghajlatú, hanem azt is, hogy a vendéglátók ismét to­vább öregbítették a magyaros vendégszeretet jó hírét. Az Ausztriából érkezett öt ifjú- két lány és három fiatalember- a KISZ Tamási Városi Bizott­sága meghívására jött röpke tíznapos szomszédolásra, pon­tosabban tanulmányútra, hi­szen valamennyien farmergaz­dák lévén, elsősorban a nagy­üzemi mezőgazdasági terme­lésre voltak kíváncsiak. A kör­nyék állami gazdaságai, téeszei örvendetes módon jó partnernek bizo­nyultak a kezdeményezés felkarolásá­ban: egyebek mellett a hőgyészi, ireg- szemcsei, magyarkeszi, ozorai és termé­szetesen a tamási egységek támogatása tette lehetővé, hogy az aspachiak bepil­lantást nyerjenek a szakmai „műhelytit­kokba”. , A tapasztalatok pedig - még ha leszá­mítjuk az ilyenkor szokásos udvariasko­dást, akkor is - számunkra mindenkép­pen kedvezőek. A huszonnégy éves Josef Gattringer - aki otthon szüleivel együtt harminc hek­tár szántón és tizennégy hektár erdőn gazdálkodik - meglepetten látta a hatal­mas, de mégis szépen művelt területeket.- Elsősorban az érdekelt, hogy miként lehet igy termelékenységre ösztönözni, illetve a termelést megtervezni és ellenő­rizni - mondja a fiatal farmer, akinek a szeme Aspachban a kisebb parcellák­hoz szokott. - Mint megtudtuk, a termés­átlagok igen magasak, s nem lehet pa­nasz az állattenyésztésre sem. A dicsérő szavak persze nem feledtet­hetik azt, hogy a vendégek az osztrák tájat a mienknél tisztábbnak tartják, s ez a Az aspachi fiatalok a Tamási Állami Gazdaság húsüzemében kritika nem is elsősorban a szemetelésre vonatkozik.- Nálunk nincsen kihasználatlan terü­let - veszi át a szót Anton Hamminger. - Minden kis földdarabot bevetünk, meg­művelünk, szóval nem vész kárba semmi. Ez itt másképp van. Bár, lehetséges, hogy környezetvédelmi szempontból ez a szerencsésebb megoldás. A két ország közti - mezőgazdasági vonatkozású - további eltéréseket rész­letezve, kibontakozik előttünk az Auszt­riában élő fiatal farmer jellegzetes képe. A magángazdaság általában három fős családi vállalkozás, ez a háfom személy felelős a munka megszervezéséért, ők könyvelnek, ők dolgoznak a földeken és az istállókban, s a szinte teljes gépesí­tésből következően ők javítják a meghi­básodott gépeket is. Egyébként beszél­getőpartnereink mindegyike magától ér­tetődőnek tartotta, hogy rendelkezik traktorvezetői engedéllyel. Idénymunká­sokat csak a legritkább esetben fogad­nak fel, mert drága az utána fizetendő szociális juttatás, a biztosítás. A megter­melt áru értékesítése csak a gabona és a tej esetében megoldott, a felvásárlást az állam biztosítja, más vonatkozásban viszont komoly önmenedzselő tevékeny­ségre van szükség. Nem véletlen tehát, hogy mindegyik gazda az egyre jobb mennyiségi és fő­ként minőségi mutatók elérésére törek­szik, nagy a konkurenciaharc, s manap­ság már jellemző a fiatalok körében egy második szakma megszerzésére való tö­rekvés. Ám - hangoztatták a vendégek - ha a farmerfiatalok megfelelő és hatékony mezőgazdasági képzést kapnak, akkor minden reményük megvan arra, hogy biztosítsák saját jövőjüket. A szakmai programok mellett az ans- pachiak természetesen megyénk szá­mos nevezetességével, látnivalójával is megismerkédtek, sport és ifjúsági ren­dezvényeken vettek részt. Csak jót mondhatunk Magyarországról - han­goztatták elutazáskor a fiatalok, s két­ségkívül már ezért is érdemes volt létre­hozni ezt a kapcsolatot Aspach és Tamá­si között. " - szá ­Fotó: RITZEL ZOLTÁN Ordas Iván: Őr az udvaron ~ Börtönélmények 1956-57-ből 53. Úgy képzelem, hogy minden emberben van bizonyos erő­tartalék, melyet a természet nem várt megpróbáltatások ide­jére tárol. Én ennek a tartaléknak jelentős részét feléltem ab­ban, amikor a börtönben vigyáztam arra, hogy el ne veszítsem az arcom. A maradékot a teljes bizonytalanság tette tönkre. Mint mondottam, valószínűnek hittem, hogy személyem csak gépállomásunk környékén érdekes a rendőrség részére. A közbiztonsági őrizetbe helyezési szándékot azonban közöl­ték velem, az erre vonatkozó határozatot önszememmel lát­tam, így nem lehettem igazán biztos a dolgomban. Nemcsak akkor, hanem azóta is; pedig ma már csakugyan semmi okom rá; minden éjszaka felriadok, ha a folyosón keményebb léptek kopognak végig. Közvetlenül a börtön után, Ballaiék- nál, jóformán minden váratlan látogató jöttére, egy-egy köze­ledő autó motorjának zúgására végigfutott hátamon a hideg. Féltem? Igen! Kétségtelenül féltem attól, hogy visszakerülök a rendőrségre és egyáltalán nem voltam annyira biztos ma­gamban, hogy másodízben is újra megállóm a helyem. Ballai Barnabással való szakításomnak meglepő oka tá­madt. A közeli Hunyad-ormon Valamelyik filmgyár készült külső felvételekre és ennek érdekében szükség volt némi te­reprendezésre. Még az elmúlt háborúból egy légvédelmi lö- vegállás helye éktelenítette el az ormot. Ezt kellett betemet­nem, helyébe egy kis mesterséges halmot létesítenem, azt begyeptégláznom úgy, hogy a környezet alkalmassá vál­jon (az egyébként megbukott) film nagyjelenetének felvételé­re. A sztori szerint a század eleji szerelmes kalauz csókjának itt kellett egy cseppet sem század eleji szeretkezésbe átfor­dulnia. Háttérben a főváros panorámjával. A munkát, egy nőismerőse révén, Ballai szerezte nekem, csábító honorá­riumért, ami 800 forint volt. Az összeget ő alkudta ki, ami na­gyon kedves volt tőle és méreteiben ijesztő, hiszen az egész művelet - borsosán számítva - nem ért többet 200 Ft-nál. Én mindenesetre elvégeztem, sőt, máig állítom, hogy tisztessé­gesen végeztem el a feladatot és vártam a pénzt. A pénz nem jött, mire én vagy 10-12 napi várakozás után elég éles hangú levelet írtam a filmgyárnak és kértem a kialkudott összeget. Ezután már megkaptam, de megkaptam Ballai Barna haragját is, aki személyes sértésnek érezte követelőzésemet egy olyan munka dija iránt, melyet az ő nőismerősének közvetíté­sével kaptam. Míg vele szemben valóban kénytelen voltam hálát érezni, az egyébként se pénzszűkében lévő filmgyárral szemben ennek szikrája se volt bennem. Annál kevésbé, mert a nyugta, amelyiket aláírattak velem, magasabb összegről szólt, mint amennyit csakugyan kézhez kaptam. Szó szót követett és egy feszélyező beszélgetés után Ballai úgy vélte, hogy viselkedésemmel eléggé felhívtam a figyelmet magamra ahhoz, hogy ő többé ne vállalhassa azt a kockázatot, ami,a nekünk nyújtott aziliummal járt. Akkor már törvényesen beje­lentett állandó pesti lakos voltam, igy ennek valójában nem volt semmilyen kockázata... Az ilyesfajta kiutasításnak természetesen nem lehetett elle­ne mondani, tehát elköltöztünk. A család szétszóródott. Fiam már korábban Sárporodon maradt. Feleségem és kislányom most keresztanyáméknál kapott ideiglenes otthont, én pedig visszaköltöztem édesanyámékhoz, ugyanabba a kis cseléd­szobába, ahol valamikor gimnazista és egyetemi éveimet töl­töttem. Később a Csirib-majori Állami Gazdaságban volt rövid üzemszervező-felmérői munkám, majd egy Buda környéki gyümölcstermelő gazdaságban sikerült szakmunkásként el­helyezkednem. Az 5,50 forintos órabér nem biztosított ugyan magas jövedelmet, de nem sokkal utóbb feleségem is állást kapott. így kínnal bár, de ki tudtukfizetni 1957 augusztusában szerzett albérleti szobánk (akkor) csillagászati bérét. Albérle­tünk anyámékkal egy házban, az ötödik emeleten terült el. Ez nem a legrosszabb kifejezés, mert a szoba valóban szép, nagy, világos és teljesen bútorozatlan volt. Tulajdonosa egy mérnök özvegye - szemforgató, úriasszony jelmezbe öltözött uzsorás - 400 forintot kért érte havonta és még 20 forintot a gáz és villany használatáért. Szakmai munkám a nekem oly kedves őszibarackmet­szésből és az ugyancsak szép és élvezetes faiskolázásból állt. Már-már azt hittem, hogy sikerül lassan összeszednem magamat, anyagilag éppúgy, mint idegileg. Aztán elkövetke­zett az emlékezetes évforduló, 1957. október 23-a. Ez a nap ezúttal se múlt el nyomtalanul fölöttem. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents