Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-04 / 155. szám

1989. július 4. “KÉPÚJSÁG 3 ■ ■ ■ ■■■■■* rv rr Mohazold házőrző Kutya ugyan nincs a háznál, mégis merész vállalkozás lenne hívatlan vendégként belopakodni az udvarra. A zöld szárnyú, kék farkú, fekete fejű Nandaj ugyanis azonnal éktelen kia­bálásba kezd, mihelyt idegen közelít birodalmához. A marcona papagáj Cziner János, madártenyésztő egyik büszkesége. Rajta kivül számos ritka fajta él bé­kességben a kalitkában, volierek- ben, ha rázendítenek, olyan a kert, mintha egy trópusi őserdőbe csöp­pentünk volna. Minden itt lakó egy- egy egyéniség. A piros Rozella mél­tóságteljesen totyog megszokott fa­ágán, a kis Sándor farkasszemet néz a rács túlsó oldaláról ólálkodó fekete cicával. Bent az üvegház kellemes melegé­ben, ékfarkú-, aranymellű-, korall- csőrű pintyek, rácsos szárnyú Aszt- rildok, szürke kardinálisok, apró vö­rösbegyek őrködnek. A Renova Kisszövetkezet műveze­tője tizenhat éve hódol költséges és sok fáradságot igénylő hobbijának, s kedvenceivel rendszeresen bemu­Cziner János, többszörös kiváló te­nyésztő tatkozik a díszmadár-kiállításo­kon. S hogy a szépséges kis szárnya­sok jól érzik magukat bonyhádi ott­honukban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most is öt fészekalja fióka cseperedik az odúkban. esi Fotó: Ótós Réka Barátságban a sárga torkú és a nimfapapagáj Periodikus rendszer I. |§y aj '"gazdasági inode«, periodikus talaj dón las Um prospektiv pflózás mellett (Folytatás az 1. oldalról.) Ez azt is jelenti, hogy a gazdálkodás eredményéből mindenki fizesse meg az adót, de ami ezen felül megmarad, az az övé. Ez a megállapodás, amelynek értel­mében az adón felül megmaradó jöve­delem az egyéné illetve a vállalaté, olyan óriási erkölcsi, közgazdasági, politikai je­lentőségű, hogy túlzás nélkül állíthatjuk: az alkotmányban is rögzíteni kell. Ami a megállapított adó befizetése után meg­marad a gazdálkodóegységnek, azt se isten, se ember el nem veheti, menet közben ezen módosítani nem lehet. Ez lesz a társadalmi presztízs, a legfonto­sabb mérce. Az új adórendszernek lesz saját filozófiája, saját etikája, arculata, sőt saját története is. Ha már a történeténél tartunk azt mondom, hogy azonnal meg kell állítani mindenféle adóhivatal építke­zését, mert nehéz lesz megmagyarázni a jövőben, hogy ezeket az épületeket azért építették akkor, mert a pénzügyi világ csapdájába estünk. A (D) hányados létrehozása után vizs­gálatunkat a tulajdon kérdésére is kiter­jesztjük, mert ahogyan látni fogják, az adó a tulajdonviszonyok és termelési vi­szonyok fejlettségi fokának természetes velejárója és pozitív kifejeződésével a gazdaság működésének mozgatóereje. Vissza a kereszteződésbe Van egy felfogás, hogy elméletileg már minden tisztázott, a bajok oka a rossz gyakorlatban keresendő. Ez nagy téve­dés. Az elméleti fejlődés egy folyamat, nincs végállomás. A gyakorlati élet min­dig új és új kérdéseket vet fel, amiket el­méletileg is fel kell dolgozni. Ez a helyzet a tulajdon kérdésével is. A termelési esz­közök tulajdonának a fogalma a szocia­lizmusban sem statikus, állandó válto­zásban van. Tehát ahogyan Hegedűs A. az „Ember, munka, közösség” című írá­sában irta, „...a szocializmusban kialakult tulajdonviszonyokat - társadalmi jelle­gűnek tekintve - sem az állami, sem a szövetkezeti szektorban nem tekinthet­jük véglegesen kialakultnak”. „A tulajdon különféle formáiban az osztályoknak, csoportoknak a termelési eszközökhöz való viszonya nyilvánul meg. A termelési mód változása a tulaj­donformák megváltozásához vezet. Az egyik formának a másiktól való különbö­zősége a társadalom gazdasági érettsé­gének a szívonalától, a munkaerő és a termelési eszközök egyesítésének a jel­legétől függ.” (Filozófiai kislexikon) 1982-ben véletlenül fedeztem fel, hogy Marx nem beszélt közös tulajdonról, ha­nem egészen másról beszélt... „A kom­munizmus végül a megszüntetett magán- tulajdon pozitív kifejeződése, először is az általános magántulajdon. Amikor a kommunizmus ezt a viszonyt általános­ságban fogja meg, 1. első alakjában csak annak általáno­sítása és kiteljesítése... a munkás meg­határozást nem szüntetik meg, hanem minden emberre kiterjesztik...” Marx a kommunizmus első szakaszáról ^lapí­totta meg mindezt. De vajon mi az általá­nos magántulajdon? Más dolog a közös tulajdon és más az általános magántulaj­don? Hát persze!... A közös tulajdon kifejezésnél jelen van a tárgy, a dolog, de hiányzik a szubjek­tum. Az általános magántulajdon kifeje­zésnél nemcsak a tárgy és terjedelme meghatározott, hanem jelen van a szub­jektum is, mint konkrét lény. Az első esetben úgy néz ki a dolog, hogy annyira mindenkié, hogy senkié. A második esetben ez nem így van. Ebben a marxi gondolatban még két nagyon ér­dekes mozzanatot fedeztem fel: Marx a megszüntetett magántulajdon pozitív ki­fejeződéséről beszél. Ez feltételezi, hogy létezhet a megszüntetett magántulajdon negatív kifejeződése is. Vajon mire gon­dolt a nagy öreg? Másrészt: „...a munkás meghatározást nem szüntetik meg, ha­nem minden emberre kiterjesztik”. Ezzel szemben mi történt? Nem a mun­kás meghatározást terjesztették ki min­den emberre, hanem a tulajdonos meg­határozást. Minden emberre és minden dologra is. Itt van a kutya elásva! Ha ilyen szempontból nézzük a mpltat, akkor azt látjuk: Hiba volt 1945-48-ban azt mondani, hogy „ez a gyár a tied”, vagy „az a föld a tied”. Azt kellett volna monda­ni, hogy ez a gyár már nem a Ganz Ábra­hámé vagy Weisz Manfrédé, vagy hogy az a föld már nem a Festeticsé vagy az Esterházyé, nem az egyházé. Ez sok­kal igazabb és tisztességesebb, valósá­gosabb állítás lett volna, és semmi esetre sem kisebbítette volna a tények történel­mi jelentőségét. Hogy ki a tulajdonos, az nyitott kérdés, amit a jövőben fogunk tisztázni. Ki is derült, hogy előbb-utóbb tisztázásra szorul. Az általános magántu­lajdon megvalósítására még nem láttunk markáns történelmi példát. Azokban az országokban, ahol győzött a szocialista forradalom, rögtön a közös tulajdont pró­bálták megvalósítani. A közös tulajdonon alapuló rend működésében megmutat­kozó hibák talán abból is erednek, hogy a magántulajdon általánossá válásának szakasza valahol elsikkad. Most azonnal kell egy eligazodást végezni. Vissza kell menni az 1945-48-as kereszteződésbe! Ha egy picit jobban megvizsgáljuk a je­lenlegi szocialista termelési viszonyokat, azt látjuk, hogy nem mások, mint a tőkés rendszer egyszerű antitézisei, nem pedig tézisek. Ebben látom sok bajnak a forrá­sát. Mit értek az alatt, hogy a mostani ter­melési eszközök közös kapitalista jelle­gűek? A szocializmusban a termelési eszkö­zök közös tulajdona azt jelenti, hogy min­den ember születése pillanatától kezdve haláláig egyenlő mértékben tulajdonosa a termelési eszközöknek. A közös tulajdon fogalma a magántu­lajdon antitézise. A mindén ember kifeje­zés az egyes ember antitézise. Az egyen­lő mértékben kifejezés az egyenlőtlen mértékű részesedés antitézise. Úgy van. És ezen a téren kell valamit változtatni, nemcsak elméletileg, hanem gyakorlati­lag is, mégpedig minél hamarabb, mert ebben a ködben, ami a tulajdonviszo­nyok területén most uralkodik, ugrásra készen várakoznak a különféle farkasok. (Folytatjuk) DUNAI DÖMÖTÖR rr Ordas Iván: Or az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 52. Mihamarabb bizonyossá vált, hogy igazolványomért sze­mélyesen kell leutaznom. Nem kellett sok annak megsejtésé­re, hogy ez a látogatásom aligha hosszú tartózkodássá nem válik, hacsak ki nem eszelek valamilyen megfelelő ellenrend­szabályt. Úgy okoskodtam ugyanis, hogy személyem valószí­nűleg csak helyi, pontosabban járási érdekességű és amíg nem mutatkozom a járás területén, addig annyira-amennyire békén hagynak. Később kiderült, hogy ez a feltételezés csak részben volt igaz. I Lebecsültem Tóth Gyula egyéni ügybuzgalmát annak ér­dekében, hogy a megyebeli ellenforradalmárok elítélendő sorát az én személyemmel is szaporítsa. Tervem kezdeti részét azonban siker koronázza. Ennek lényege abban állt, hogy feltételeztem bizonyos las­súságot a bádonyi rendőrség részéről. Legalább is olyan esetekben, amikor szokatlan feladattal kerülnek szembe. így a hajnalban célba érő vonattal leutaztam Mezősárosra, a kö­vetkező - visszainduló - reggelivel pedig már Bádonyban voltam. Azonban nem egyedül, hanem kézen fogva négyéves fiamat. Abban bíztam, hogy ha az én helyben marasztalásom nem is okoz különösebb problémát, hisz csak egy fogdaajtót kell kinyitni a tiszteletemre, ugyanez már lényegesen körül­ményesebb, ha egy kisgyerek hazajuttatásáról is kell párhu­zamosan gondoskodni. A feltételezés bevált, de azért hazugság lenne tagadni, hogy a hideg verejték csörgött a hátamon, amíg a bádonyi ka­pitányság folyosóján a személyi igazolványomra vártam. Közben találkoztam nem túl karakán egykori kollégámmal, Átky János rendőr hadnaggyal is. Csillogó lovaglócsizmáit nem a kezén viselte, így semmi­lyen elfogadható ok nem gátolta egy szívélyes kézfogásban, amin kénytelen-kelletlen túl is esett. A boldogító dokumen­tum birtokában olyan szaporán siettem az állomásra jutni, ahogyan egy kisgyerekkel csak lehetett. A déli vonattal már Mezősároson voltunk és én délután - aznap immár a negye­dik szerelvénnyel - tüstént visszatértem Budapestre. Nem sokkal később rendőrjárőr kérdezősködött utánam gépállomási otthonomban. Természetesen nem nappal, ha­nem késő éjszaka és nemcsak szóban, hanem olyan tüzete­sen, hogy még a padlásra is felmentek azt megnézendő, hogy nem rejtezkedem-e ott... Rövidesen feleségemet is kitették a gépállomási lakásból. Bútoraink anyósomhoz kerültek Sárporodra, mi magunk pe­dig Ballai Barnához. Én havi 800 forintért, teljes ellátásért és lakásért kertgon­dozó segédmunkásként. Feleségemet, kislányommal együtt a büszke „házvezetőnő" címmel fogadták be, de tulajdonkép­pen szakácsnő és szobalány volt, fizetség nélkül, kosztért és fekhelyért. Nem voltam jó munkás. Az sosem jutott eszembe, hogy bármilyen munkát szégyelljek, de a munkaütemet nem ismer­tem és valószínűleg ma sem ismerem. Olykor rendkívüli teljesítményekre vagyok képes, aztán hu­zamosabb ideig roppant gyatrán produkálok, majd isméttisz- tességesen dolgozom. Mindehhez társult még nyakas, egois­ta természetem és az az érzés, hogy a munkalehetőségért há­lásnak kell lennem. Ennek a sok összetevőnek eredménye az lett, hogy semmi­vel se dolgoztam többet, mint amennyit a kapott bér megér­demelt. Üres időmben meglehetősen sókat ittam is. Ballai Barnabás munkateljesítményem miatt hosszú időn át nem adott hangot semmilyen elégedetlenségnek. Talán meg­sejtette azt, amit akkor még én magam sem, hogy természete­met minden ellen lázadóvá, jól-rosszul leplezett gyűlölködővé formálta a börtönélet visszahatása. (Folytatása következik.) Fülemüle-lak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents