Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-04 / 155. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. július 4. Csík Zoltán a lovasiskola bejáratához kerülő sámánfejes székelykapun dolgozik lyamainak. Tanulnak egymástól, átadják tapasztalataikat, s közben jó barátokká válnak. Kezük nyomán állatfejes hinták, zsindelytetős madáretetők, sétatéri padok születnek, melyek hamarosan Szekszárd egyik lakótelepén, egy óvodában, s természetesen a szabadidőközpont környékén állnak maíd- esi - ór A barátság motívumai Mözsi Szabó István, festőművész ezúttal vésővel Gemencben a második, de az a húsz lelkes amatőr kézműves, aki múlt péntek óta napi kilenc-tíz órán át formálja, mintázza a fát, ezt az emberhez legközelebb álló anyagot, régi ismerősök. Többségük rendszeres látogatója az ország, a megye hasonló tanfoÓriás fák hús árnya, enyhe szellő, a fáradhatatlan madárdalba vegyülő kalapácsütések ősi ritmusa. Fél szavakkal, tekintetekkel adott útmutatások, pihentető kikapcsolódás, a napi gondokat messze űző önfeledt, alkotó munka. Fafaragó tábor. A nagydorogi Németh Lajos és a bonyhádi Szentesük István székely mintákat formálnak A 13 éves Balogh Bernadett édesapjával Tatabányáról érkezett Szurkolunk neked, Zsolti-Az utóbbi időben két alkalommal is sikerrel szerepeltél szekszárdi koncerteken. Először a Városi Kamarazenekarral léptél fel, majd nem sokkal ezután a „Szól a szív" alapítvány javára rendezett hangversenyen játszottál a Művészetek Házában. A tapsokból lemérhetted, a közönség élvezte muzsikádat. Úgy hallottam, a Zeneakadémia előkészítő osztályába szeretnél jövőre bejutni. Kérlek, mutatkozzál be az olvasóknak. Rosner Zsolt vagyok, 13 éves. A szekszárdi IV. Számú Általános Iskolába járok. Most fejeztem be a hetedik osztályt, kitűnő eredménnyel. Édesanyám középiskolai tanár, a szekszárdi Garay Gimnáziumban tanít. Édesapám régész a Wosinsky Múzeumban. Mindketten játszanak hangszeren. Apa hegedűn és mélyhegedűn, anya fuvolán. Házasságukat is a zenének köszönhetik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem zenekarában ismerkedtek meg. Anyai nagyanyám zeneiskolai tanár volt. Kodályt személyesen ismerte és az ő módszerét követte. Édesapám nővére a Zeneakadémia docense a magánének tanszéken. Hárman vagyunk testvérek. Bátyám az Állatorvostudományi Egyetemen tanul, nővérem közlekedési mérnöknek készül Drezdában.- Ezek szerint muzsikuscsaládba születtél, volt honnét örökölni a zenei készséget, tehetséget. Te mióta játszol hegedűn? Szüleim 6 éves koromban beírattak a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskolába, ahol akkor már a bátyám tanult hegedülni. Én a szokástól eltérően mindjárt hangszeren kezdtem. A zenei előkészítő anyagát a hangszerismerettel együtt tanárom M. Pálma Ilona oktatta számomra. Később szolfézst is tanultam. Varga József né tanárnő munkája nyomán megszerettem ezt a tárgyat. Nagy szakértelemmel, lelkiismeretesen és sok szeretettel foglalkozott velünk. Örömmel énekeltem a szebbnél szebb magyar népdalokat. Margit néni észrevétlenül lopta be a zenét a szívünkbe. M. Pálma Ilona tanítványaként közel került hozzám a hegedű és egyre boldogabban muzsikáltam rajta. Tanárom emberileg is sokat jelentett számomra. Szerettem, tiszteltem őt és nehéz volt tőle megválnom, mikor elköltözött Szekszárdról. Távozása után Gyuricza Borbála tanított tovább. Keze alatt, úgy érzem, erőteljesen fejlődött játékom. Olyan haladási tempót diktált, amit számomra elvégezhetőnek tartott. Sokat segített Földesi Lajos is, aki a Zeneművészeti Főiskola tanára és mivel a Városi Kamarazenekart - ahol édesapám is játszik - ő vezeti, így alkalmanként meghallgatott és hasznos tanácsokkal látott el. Két tanévben tanultam külön zeneelméletet és kamaramuzsikálást is. Az előbbit Thész László igazgató úrtól, az utóbbit Horváth Csaba tanár úrtól.- Mindez nem jelentett számodra túlzott megterhelést?- Bizony igen. Szétszóródott az időm. Beláttam, ennyi mindent egyszerre nem lehet igazán jól csinálni. Szüneteltetnem kellett a zeneelmélettel és kamarajátékkal való foglalkozást, hogy többet tudjak a hegedűvel és az iskolai munkámmal törődni.- Mennyit gyakorolsz naponta?- Több órán át kezemben van a hegedűm, de úgy igazából másfél órát gyakorolok. A többit inkább kedvtelésből való muzsikálásnak nevezném.- Jut időd másra is? Mi a hobbid, kedvenc elfoglaltságod?- Kikapcsolódásként lemegyek biciklizni az utcára és segítek a szüleimnek a kertben. Szeretek olvasni és élvezettel foglalkozom a halaimmal. Mint tetszik látni, itt van az akvárium a szobámban. Épp most tisztítottam ki. Aztán bélyeget is gyűjtök. A nagyapám nagy bélyeggyűjtő volt. Tőle tanultam az ehhez szükséges tudnivalókat. Ha tehetem, zenét is hallgatok. De nem a diszkózenét, hanem a régi klasszikus tánczenét, a sanzonokat kedvelem. Szívesen barátkozom, vannak pajtásaim, haragosaim nincsenek.- Visszatérve a hegedűhöz, meddig jutottál zeneiskolai tanulmányaidban és mik a további terveid?- A hatodik osztályt végeztem. Ezután már a továbbképző következik. 1988 telén meghall- . gatott Rásonyi Leila a Zeneakadémia tanára, majd ez év márciusában ismét meghallgatott. Utóbb az általa adott anyagot kellett eljátszanom. Az volt a véleménye, hogy készségeim alapján megpróbálkozhatom bejutni a Zeneakadémia különleges képességekkel rendelkezők részére szervezett osztályába. Ha ide nem vennének fel, akkor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába való jelentkezésemet ajánlja. Mindkét helyre párhuzamosan készülök. Először elmegyek az akadémiára, ahol a felvételi jövő év márciusában lesz. Esetleges elutasítás esetén a szakközépiskolába kísérelem meg a bejutást. Apuék úgy döntöttek, hogy az eredményes felkészülés érdekében az általános iskola Vili. osztályát magántanulóként végezzem. A felvételiig rendelkezésemre álló nyolc hónap kemény munkával fog eltelni.- Reméljük, minden a terveidszerint sikerül és az akadémia előkészítő osztályában folytathatod a tanulmányaidat. Szurkolunk neked, Zsolti. LEMLE ZOL TÁN ) Kőkori települések Magyarországon Kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban A Tisza-vidéken az időszámítás előtti IV. évezredben, az új kőkorban alakult ki a paraszti gazdálkodás fejlett formája. Ebből a korból valók az alföldi tellek, a dombokká magasodó, egymás feletti települések hulladék rétegeit tartalmazó halmok. Ezek mind a mai napig megmaradtak, éppen ezért furcsa, hogy régészeti kutatásuk hazánkban - egy kivételével - csak az 1-970-es évek végén, a 80-as évek elején kezdődött. Az az egy kivétel, a Szentes közelében lévő Szeg- vár-Tűzköves, Magyarország egyik legrégebben megfigyelt lelőhelye, már Römer Flóris érdeklődését is felkeltette a múlt században. De az első próbaásatást csak 1955-ben kezdte el a szentesi régész múzeumigazgató, Csalog József. Az általa kiásott páratlanul szép idolokat a világ régészeti szakirodalma is számon tartja. Öt magyarországi kőkori település életébe enged bepillantást A Tisza-vldék késői neolitikuma című kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban. A bemutatót a Hódmezővásárhely-Gorzsa, a Szeg- vár-Herpály lelőhelyeken feltárt tellek emlékanyagából állították össze. Térképek, a feltárások helyszíneit és a rekonstrukciót illusztráló rajzok, fényképek tájékoztatnak sokoldalúan a régészeti munkáról. Vitrinekben sorakoznak a késő kőkor használati és dísztárgyai, vallási és munkaeszközei: geometrikus díszítésű galléros és talpas edények, tálak, idolok, ember- és állatalakot formázó plasztikák, agyagból, csontból, kagylóból készült ékszerek. Néhány rekonstruált házmaradvány, egy-egy épületben talált kultikus leletegyüttes, sírrekonstrukciók - a bennük talált csontokkal, ékAz Öcsöd-Kováshalom település korai időszakának rekonstrukciója az épületekkel, kerítésekkel és a belső karám részleteivel szerekkel, használati tárgyakkal, élelmiszerekkel - idézik a Tisza-vidék neolit kori emberének életét. Látványos az Öcsöd-Kováshalom település korai időszakának falurekonstrukciója (épületekkel, kerítéssel, karámokkal), s egy-egy Hódmezővásárhely-Gorzsa-i ház szerkezeti rekonstrukciója. A sokszor több száz lakost is magukba foglaló falvak általában vízparton, ármentes magaslaton helyezkedtek el, kerítéssel vagy árokkal körülvéve. A falvakat olykor tűzvész vagy más természeti, illetve történelmi katasztrófa pusztította el. A települések egykori lakóinak tragikus pusztulást hozó tűzvészek a régészet számára különösen szerencsés körülményt jelentenek, hiszen a pusztító tűz szinte téglakeménységűvé égette át a házfalak vastag agyagtapasztásait, s azok lenyomataiban - negatívban - megőrizték a házak oszlopvázas szerkezetét, a mennyezet deszkaboritásait is. A legnagyobb ilyen katasztrófák rendkívüli hevességgel és gyorsasággal zajlottak, s az összedőlt falak maguk alá temették a házak teljes berendezését, mivel a lakóknak csak saját életük megmentésére maradt idejük. Az egyik ilyen teljesen leégett házban 150 teljes épségben maradt kerámiatárgyra bukkantak, a másikban asztalok, polcok és szövőgép maradványait lelték, másutt pedig vetőmagot tároló edények kerültek felszínre. Az elpusztult házak helyére vagy közelébe a katasztrófa után rövidesen újakat építettek. KÁDÁR MÁRTA Kultúra, politika, kultúrpolitika Örvendetes, hogy mind jobban kibontakozik hazánkban a politikai sokszínűség. Az MSZMP mellett új (és új-régi) pártok, pártszerű képződmények, mozgalmak fogalmazzák meg céljaikat - vagy legalábbis körvonalaznak ilyeneket. Egyetlen dologban máris jó volna egységre jutni: mégpedig abban, hogy a kultúra, a művelődés, a tudomány, a művészet az egész nemzet, az egész társadalom ügye. E területen bármely párt legfeljebb csupán a művészi s a tudományos tevékenység, az alkotó munka szabadságát deklarálhatja, valamint a művelődéshez való emberi jogot a társadalom valamennyi tagja számára. (Ami eleve cáfolata a kultúrát úgyszólván teljes egészében áruvá minősítő folyamatok létjogosultságának.) Nem mai keletű a fölismerés, amely a kultúrának bizonyos értelemben kitüntetett, sajátos helyet jelöl ki a társadalom szerkezetében; vonzó formában, meggyőzően már a romantika megfogalmazta ezt. Schiller a XVIII. század végén - az ember esztétikai neveléséről írott leveleiben - a művészet s a tudományt kivonta a hétköznapi praktikum, a külső beavatkozás - a politikai irányítás - hatálya alól. „A politikai törvényhozó elzárhatja területüket - írta Schiller, rossz eshetőségeket kockáztatva meg, és korábbi tapasztalatok alapján is -, de nem uralkodhatik rajta.” Mindez persze korántsem jelenti azt - jól látta Schiller is -, hogy a művészet s a tudomány független a kor gondolkodásának, nézeteinek áramlataitól, így a politikai fölfogásoktól, hiszen ezek „termelésében” éppen hogy oroszlánrészt vállal. A politizáló művész s a politizáló tudós nem tekinthető abszurdumnak; mindkét terület eszköze lehet politikai célok megvalósításának: gondoljunk Petőfi szabadságért^ világszabadságért kiáltó verseire, vagy a marxi elmélet politikai következményeire. Csakhogy az elmúlt negyven évben többek között - épp azért születtek súlyos hibák, mert a kultúra politikai jelentősége túlzott hangsúlyt kapott. A művésztől a közéletiséget, a milliókhoz való közvetlen szólás „demokratikus” igényét várta el a magát mindenben illetékesnek tekintő politikai vezetés, amely aztán meglepődött, amikor némelyek éltek is ezzel a fölhatalmazással, és valóban elkezdtek politizálni. Válaszul erre - a hetvenes évek közepétől - egyszeriben műveket, művészi alkotásokat kezdett követelni a politikai vezetés, de a szellemet akkor már nem lehetett visszaparancsolni a palackba. És csödöt mondott a művészetkritika rendfenntartó, néha rendőri szerepére alapozott irányítási metódus is. Most tehát újra kell gombolnunk a kabátot. A pártok ne tervezzék, hogy irányítani fogják a kultúrát vagy legalább annak valamilyen területét. Nincs tehát szükség kulturális politikára? De van. Ez tartalmazhatná azt, hogy milyen eszközökkel kívánja segíteni az illető párt a kultúrához, művelődéshez szükséges feltételek, pénz meg- és előteremtését. Tartalmazhatná azt, hogy az egységes és oszthatatlan nemzeti kultúra fejlődésén belül milyen hangsúlyokat lát fontosnak a maga szemszögéből. Tartalmazhatná, hogy mely rétegek művelődési helyzetéért érez az illető párt közvetlenebb felelősséget. Azt is, hogy a szabadon kialakított nézetek, eszmék terjesztésében mely áramlatoknak tulajdonit különös jelentőséget. Lesz párt, amely a filozófiai metarializmus talajáról szemléli a kultúra, a művelődés kérdéseit is, míg egy másik - mondjuk - a vallásos nevelés pozícióit erősíti majd. Lesznek politikai alakzatok, amelyek a művelődés közösségi, s lesznek, amelyek annak egyéni formációiért szállnak síkra. (Szeretném remélni azonban, hogy egy közösségi elvű magyar társadalom tervrajza bontakozik majd ki a kulturális elképzelések mérnökasztalain is.) Legyen a kultúra, a művelődés a társadalmi türelmesség, a másság elfogadásának, a toleranciának a terepe. S a nyitottságé, ami mindezzel egyet jelent. Engedjük be hozzánk, engedjük ki tőlünk, ami alkotmányos elgondolásainkkal ösz- szeegyeztethető, s mindenekelőtt: ami érték, egy széles merltésű viszonyítás alapján. Ám ez nem vezethet önfeladáshoz. Máris szinte jóvátehetetlen károsodást szenvedtünk az angol nyelvű tömegkultúra termékeinek gátlástalan beáramlásától, beáramoltatásától (popzene, videoklipek, akció- és horrorfilmek stb.). Az a nemzeti kultúra, amelynek gyarapítása közös feladatként hárul valamennyi pártra, egészséges azonosságtudatot feltételez, s mi hovatovább már köszönni sem tudunk magyarul (miközben az európai EN'SZ-világnyelvek tömeges ismeretével, néhány esztendővel a - máris sokat vitatott - világkiállítás előtt, aligha büszkélkedhetünk). S hátra van még egy alapkérdés. Addig, amig a kultúra, a művelődés - látszólag - merő cifraság az ország, a nemzet építményén, amig az iskolázatlanság, szakképzetlenség nem akadálya látványos, tekintélyképző, utánzásra serkentő anyagi és társadalmi sikereknek, írott malaszt marad ez az eszmefuttatás. Mert a boldogulásnak, a boldogulás mértékének valós teljesítményeken kell alapulnia, és valós teljesítmények csakis tanult, képzett, művelt embertömegektől várhatók. Ebben is egységre kell jutnia a magyarországi pártoknak, politikai szervezeteknek. Társadalmunk esélyegyenlőségét - mely immár nem művelődési, hanem általános politikai kérdés - éppen a tudás, a képesség, a képzettség szerinti kiválasztódás szavatolhatná, s ehhez a kiválasztódáshoz teremthetne bázist az egységes oszthatatlan nemzeti kultúra. KÖHÁT1 ZSOLT
