Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-04 / 155. szám
2(tíÍÉPÜJSÁG 1989. július 4. P A honismereti akadémia ünnepélyes megnyitója Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról.) szeretnék erről szólni, mert sokféle ön- marcangolás, gyötrődés és gyötrelem után is hajlamosak vagyunk önmagunk feladására, az önlebecsülésre, az öniróniára, ami nem rossz tulajdonság sikerek idején, de káros a küzdelmek időszakában. A honismereti mozgalomnak azzal a különlegesen érdekes jelenséggel is szembe kell néznie, hogy a magyarság a Kárpát-medencében olyan történelmi előzmények és események után, amelyek ezt a népet sújtották, magyarként sajátos kultúrával, jelenével és alkotóképességével fenn tudott maradni, egy olyan korszakban, amelyben népek tűntek el, úgy hogy némelyiknek már nevét sem emlegetik. Olyan korszakban, amelyben ugyan más népek, nemzetek fennmaradtak, de még nyelvet is változtattak ahhoz, hogy az európai kommunikációba valamiképpen bekapcsolódhassanak. Nos ebben az ezer évben a magyarság önnön nyelvét megőrzőén és európai közlekedésre^ alkalmassá téve, sajátos kultúrával és nemzeti öntudattal, önmeghatározó képességgel itt van és vójra szerepért jelentkezik Európa köze- péh. Erről a jelenségről nem szólni, mielőtt jelenünkről, s jövőnkről beszélnénk, azt hiszem történelemhamisítás lenne. Erről a jelenségről szólva, a nemzeti büszkeség érzését is megérthetjük anélkül, hogy kihívást intéznénk bármely más nemzet fiainak képviselői ellen. Hogy a magyarság ezt az ezer esztendőt ily módon, alkotóképességének teljében - még ha néha megroggyantották is képes volt túlélni és új szerepre vállalkozni, azt én éppen annak tulajdonítom, hogy nem elzárkózó, hanem befogadó típusú nemzet vagyunk, voltunk és ezért önmeghatározásunkban erős a befogadási hajlam, integrációs képesség. E tájnak a szülötte, Illyés Gyula volt az, aki szerint magyarlak lenni nem származás, hanem választás, vállalás kérdése. Ez azért fontos és azért érdekes, ebben az európai útkeresésben, mert ez nem kizáró ok arra, hogy mások másként határozzák meg ezt. Vagyis, bár minket is megérintettek előítéletek, mi is hajlamosak voltunk néha az elváltozás vonzási körébe kerülni, azért az uralkodó eszme és szellemi magatartás ebben a térségben az volt, úgy meghatározni magunkat, hogy másoknak ettől ne kelljen félnie és rossz közérzettel élni. Amikor ezek a rossz közérzetek előjöttek, akkor szinte mindig fölfedezhető külső hatalmi beavatkozás és nagyhatalmi ambíciók megjelenése ebben a térségben. Amikor a sorsunk felőli döntés ránk bízatott, akkor többnyire megtaláltuk az együttélés és együttműködés lehetőségeit, formáit más népekkel, nemzetekkel, kisebbségekkel, nemzetiségekkel. Én ezt tartom az egyik legfontosabb tanulságnak, amelyre azért érdemes visz- szapillantani még akkor is, ha az önmar- cangolásnak is megvannak a történelmi okai ennek az országnak az élettörténetében. S így azt a szabad légkört és demokratikus nyíltságot e tekintetben is meg lehet teremteni, amely azt követeli, hogy senki ne adhasson nekem nevet, én nevezhessem meg magamat. Akkor magyarnak, németnek, szerbnek, hor- vátnak, románnak vagy szlováknak lenni nem elkülönülést jelent, hanem egy olyanfajta önmeghatározást, amely egyszersmind a kapcsolat lehetőségeit is tartalmazza. Ezt úgy hívják - és itt már Európánál tartunk -, türelem, tudálékosabban kifejezve tolerancia. Itt is hadd idézzem azt a nagyon lényeges történelmi tapasztalatot, hogy Európa határai nem ott húzódnak, ahol a geográfusok azokat kijelölték, hanem ott, ameddig a türelem, a tolerancia magatartása terjed. Ez az, ami kulturálisan, lelki alapokban és sokféle tulajdonságunkban összeköt Pozsgay Imre előadását tartja bennünket Európával. Mit jelent ez az európaiság? A szemnek azt jelenti, hogy Toledóban vagy Esztergomban, Szegeden vagy éppen az Északi-tenger partján a templomok freskóin, stílusán az emberek egymás közötti érintkezésében fölismerjük a közös vonásokat. S már ez sem csak a felület. Már ez is történelmi reform. Ennél azonban valami többről van szó. Egy olyan sajátos teljesítményről, amely a világnak csak ezen a részén díszük, egy olyan európai kontinentális kulturális magatartásról és eszmekörről, amelyet sem a felfedezett új világban, sem a más hagyományokat, kultúrákat létrehozó egyéb kontinenseken soha, a történelemben nem tudtak felmutatni. Azt a fajta kulturális közösséget, amely lényegében a gőtög, a zsidó és keresztény kulturális kör nemzeti feldolgozásából és kulturális emlékek feldolgozásából alakult ki, vagyis amelyik nem zárja ki a nemzeti azonosságtudatot és az Európával való együttműködés lehetőségét. El kell gondolkodnunk azon, hogy valóban egyetlen lépcsőfokon beléphetünk-e Európába vagy visszaléphetünk- e Európába? A magyarság léte és a magyarság föl- emelkedése csak akkor képzelhető el, ha európai képviselőjeként tudja meghatározni önmagát és nemcsak magyarként. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni Közép-Európába, mégpedig a kulturális és politikai értelemben vett Közép- Európába, vagyis abba a század eleji gondolatkörbe, amely a „Mittel-Európa” eszmét valamiféle német vonzáskörnek tekintette. Német hatalmi vonzáskörnek. Nekünk itt újra kell rendeznünk a viszonyunkat a németséggel, Svájccal, Ausztriával, Olaszországgal, Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Lengyelországgal. Egy olyan térséggel, amelyben az európai kultúrán belül is sajátos kulturális kör jött létre. Tehát, az én szememben az Európához közeledés nagyon lényeges és nagyon- fontos követelménye, újra meghatározni Közép-Európát, és Közép-Eu- rópát nem álomnak, hanem valóságn&k tekinteni. Gyakran barátainkkal, mai vagy leendő partnereinkkel tárgyalva föl- hánytorgatják, hogy nehéz a mi beköltözésünk ebbe a Közép-Európába azért, mert túl nagy a válságteher a vártunkon, és Európa nem fogja jókedvvel vállalni ezt a terhet. Elhárítják, nagyon gyakran ellenállást tanúsítanak Magyarország, Lengyelország, Jugoszlávia válságterhei iránt. A legfrissebb tapasztalataink is igazolják, mely szerint Európa úgy véli, hogy a közös biztonság stabilitása csak akkor várható, ha nem létezik a hátában egy hosszas, válságba sodródó, destabilizált övezet. Mondhatnám azt is, hogy Európa kifizeti tartozását velünk szemben, mert ez még olcsóbb, mint egy újabb katasztrófa terhei. Ezt a gondolkodás és ezt a fajta megközelítési módot kell közép-európai belépőül az európai intézményekbe való belépésnél is számításba venni. Ezekről az ügyekről államférfiakkal, politikusokkal tárgyalva világosan ki kell mondani, hogy Magyarország immár nem tekinti múlandó és kitörölhető emléknek a Kelet-Európához való tartozást, a természet és geográfia szabta rendszerre való elkötelezettséget, nem kíván egyoldalú kezdeményezéseket tenni a nemzetközi viszonyok megváltoztatására mert Európa biztonsága és az enyhülés irányvonalának megtartása alapvető célkitűzéseink közé tartozik. Ezért nem tekinti ma közvetlen ügyének a katonai tömbök rendszerével foglalkozni, hanem nyitni kíván Közép-Európába belépve, tájékozódni az európai intézmények iránt. Most magunkról, nem nemzetközi ösz- szefüggésekről, külpolitikai dolgokról szólva itthon és a nagyvilágban élő magyarság helyzetéről szeretnék valamit elmondani. Mindenekelőtt az új kormánypolitika jegyében kimondani, hogy Magyarország ezen, 93 ezer négyzetkilométeren élő népessége, magyarok és nemzeti kisebbségek egyaránt alkotói ennek a hazának, s valamennyiük felelős kormányzata az, ami most működik, s amely nyilván megerősödik egy szabad választás által. Amiért ezt újra meg újra deklarálni kell, annak az az oka, amire itt a bevezető előadásban is utaltam már, hogy még itthon, ebben a hazában nemzeti és kisebbségi politikát úgy kívánunk folytatni, hogy az az emberi jogok követelményének és a kollektiv emberi jogok követelményének egyaránt megfeleljen. Nálunk ennek a politikának a folytatása nem nemzetközi alkudozások tárgya. Nemzetiségi politikánk, kisebbségi politikánk nem függ és nem függhet attól, hogy más országban milyen magatartást tanúsítanak az ott élő nemzetiségek iránt. Ebből kiindulva és ezt leszögezve szabad csak kimondanom azt, hogy a magyar kormány elismeri az itt élő nemzetiségeket, de egyszersmind a magyar kormány felelősséggel tartozik a világban élő magyarsággal szemben. Ebben a világban mi lojális állampolgárokként kívánjuk látni magyarjainkat határainkon kívül, de érezzük, tudjuk, hogy történelmük, kultúrájuk közössége alapján ide is tartoznak. Ezért a magyar kormányzat ezt a felelősséget vállalja. A másik nagyobb körét a világban élő magyarságnak nem túl szerencsés kifejezéssel szórványnak nevezzük. Itt egy nagyon jelentős politikai fordulatról számolhatok be. Ennek a lényege, hogy Magyarország, amely a jogállam felé, első lépéseit már elkezdte, nos, ez a Magyarország úgy vért, megszűntek azok a politikai okok, amelyek miatt évtizedeken keresztül a szórványban élő magyarság jelentős részét politikai emigránsként kellett számon tartani. A lapokból már értesülhettek róla, hamarosan törvény is készül az emigrációról, a lakhelyváltoztatásról, én azonban most ebből a szempontból, és itt a honismereti mozgalom gondolataira is utalva, azt tartom a legfontosabbnak, hogy megszűnjék a politikai emigráció. Úgy vélem, ez a legnagyobb tettek egyike, amellyel kapaszkodván, küzdvén európaiként határozhatjuk meg magunkat, ismét középeurópai lépcsőn az európai házba juthatunk el. Az ország gazdasági problémáival szembenézve ki kell mondani, hogy még hosszú-hosszú időn át e tekintetben az európaiság elsősorban program lesz, a felzárkózás, az utolérés programja. S valahol e tekintetben már a politikumban is hasonló eljárás kívánkozik. Nos e tekintetben be kell vallani, hogy a modernizációnak és a gazdasági felzárkózási programnak az a formája, amely 1948 óta ilyen-olyan erőszakolt reformkezdeményezéseken keresztül, de végig tartósan megmaradt, alkalmat ad arra, hogy bennünket Európához közelítsen. Azzal a vaskos ténnyel is számolnunk kell, hogy gazdaságilag a kooperáció gyengülésével, a tőkemegtérülés lelassulásával és az újításra való ösztönző erő szunnyadásával együttjár, hogy leszakadó nemzet lettünk, és a fölzárkózás, a modernizáció ismét mint program áll előttünk, és nem mint közeli realitás. Ezt a leszakadó irányt Magyarország nem segélypolitikával, hanem önön megújhodásával, európai, amerikai működő tőke bevonásával és egyben saját öntudatának emelésével tudja csak megvalósítani. A 70-es években keletkezett adósságcsapdából, ami a jelenlegi válságot okozta, kilábalni csak vállalkozással lehet. Új államiság kell, önrendelkezésre képes magyar honpolgárok. Szükséges az új alkotmány, a szabad választásokon való megmérettetés, új parlament, mert csak ez vezethet el egy alkotó ereje teljében lévő, öntudatos magyarsághoz. A Szekszárdon niegrendezendö XVII. honismereti akadémia résztvevőinek lesz lehetőségük ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására is - fejeződött be az előadás. Pozsgay Imre előadását követően a résztvevők kérdéseket tettek fel az állam- miniszternek. Szorltkozhat-e a honismeret csupán a lokálpatriotizmusra? Eleget tesz- e a kormány, a mai vezetés annak a jogos igénynek, hogy a magyarság eredményeit jobban megismerje Európa? Mit tehetünk a romániai magyarság helyzetének javítására? Mennyiben van meg az előadásban ecsetelt európaiságnak a feltétele, mi a szerepe ebben a honismereti mozgalomnak? Mint Pozsgay Imre rövidre szabott válaszában elmondta, nem lehet életképes egy olyan nemzet, amelynek polgárait alattvalóvá teszik, ahol nem vállalják a ha- zafiságot, a nemzetiséget. Sokat adott ez a nemzet Európának az autentikus műveltség területén, ezt jobban kellett volna propagálni és nem „sompolyogva, szemlesütve vállalni csak hosszú éveken keresztül magyarságunkat”. A politikai tömböknek való elkötelezettség dolgában nem Magyarország dolga lépéseket tenni, hanem a nagyhatalmaknak. Nekünk lehetőségünk a közép-európaiság felé közelíteni csak a tömblogika fölé emelkedve, az országhatárokat, mint közgazdasági akadályokat leküzdve lehet. A romániai és csehszlovákiai magyarság sorsáért ez a kormány felelősséggel tartozik - mondta az államminiszter -, de jelenleg még nincs olyan erő, amely a nemzetiségi jogokat kikényszerithetné. A XVII. országos honismereti akadémia ma plenáris üléssel folytatódik. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY A megnyitó közönsége ,A mosolytalan ember” halála (Folytatás az 1. oldalról.) nőtt: tagja lett az SZKP KB Politikai Bizottságának, előkészítője nem egy fontos és a világpolitikában fordulatot hozó látogatásnak, tanácskozásnak, döntésnek. Az elegáns, angolul kitűnően beszélő - nemegyszer a hivatalos tolmácsot kiigazító - szovjet külügyminiszter bejárta az egész világot. A három évtized, amelyet a kormányzatban töltött, az az időszak volt, amikor a Szovjetunió immár katonai és egyben diplomáciai nagyhatalomként lépett fel a nemzetközi porondon - s ezeket a törekvéseket Gromiko képviselte. S mivel e korszakban, a békés egymás mellett élés politikájának minden pozitív, előremutató lépése mellett, sok volt az elutasítás, a gyanakvás, a bizalmatlanság, Gromikónak kellett kimondania a nemet sok alkalommal - így lett belőle Mr. Nyet. Pedig legalább ilyen gyakran mondott igent is, ha országa érdeke úgy kívánta, hiszen másképpen nem jutott volna el a világ abba a szakaszba, amelynek egyik eredménye ma már a Gorbacsov által elővezetett „új szovjet gondolkodás”, a szovjet világpolitikai koncepció, a diplomácia új korszaka. Andrej Gromiko helyére ebben a szakaszban már új ember került. A szovjet vezetésben azonban még továbbra is volt helye. A nyugati sajtó annak idején azt Irta, része volt abban, hogy a párt élére Mihail Gorbacsov került, s ha politikai kezdeményezéseit nem is mindenben osztotta, az új vezetés kész volt arra, hogy a nemzetközi életben szerzett nagy tekintélyét még továbbra is felhasználja, a Legfelsőbb Tanács elnökének akkori, többnyire csak formális, de mégis államfői feladatot jelentő posztján. Visszaemlékezései, amelyek tavaly láttak napvilágot, nem sokban vittek közelebb emberi arcának megismeréséhez: a szakképzett és nagy tudású diplomata feljegyzései - de egyben egy hosszú korszak dokumentumai is. Ez a korszak már korábban lezárult, új szakasz kezdődött. Andrej Gromiko ennek már nem lehet résztvevője. KIS CSABA, MTI Panoráma Színre lép az Új Nemzedék (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tegnap délelőtt tartotta Budapesten a Petőfi Csarnokban első sajtótájékoztatóját az Új Nemzedék politikai tömörülés. A szervezet megalakulásának ténye bizonyos szempontból a DEMISZ szakadását is jelenti, hiszen az Új Nemzedék vezetője, Gyurcsány Ferenc a DEMISZ irányító apparátusából válik ki. Minthogy sokan azonosultak a Gyurcsány-féle nézetekkel, így nem kevesen ma a DEMISZ apparátusába kettős tagsággal rendelkeznek: az Új Nemzedék híveként ma még a DE- MlSZ-től kapott fizetésből élnek. Természetesen ez az átmeneti állapot nem tart sokáig, mint ahogy Gyurcsány, úgy hfvei is „civilpályán” keresnek foglalkozást, s a politizálást - egyelőre - nem kenyér- keresetnek tekintik. Teszik ezt azért is, mert ma még kevés a finanszírozó cég, mely a szervezetet támogatná és így tőkével sem rendelkeznek. Mit akar az Új Nemzedék - tehetnénk fel a ma oly divatos újságírói kérdést. Gyurcsány Ferenc ezt a zsurnalista fordulatot megelőzve részletekbe menő alapossággal tájékoztatta a megjelent újságírókat a csoport terveiről, elképzeléseiről. Az általuk meghatározott perspektíva reális abban az értelemben, hogy nem kívánnak a hatalomból közvetlenül részesedni, azt csupán befolyásolni szeretnék. Túl rövid az idő a választásokig, hogy tömegeket tudjanak maguk közé sorakoztatni, de ma már „két képviselő is elég nagy ribilióttud kelteni a Parlamentben", s a jelenlét elérése nem vágyálom. Az ifjúság 2000 konferencián világossá vált, hogy a legtöbb politikai szervezeteknek nincs közvetlen kapcsolata a fiatal nemzedékkel, érdekei felvállalásával. Ama magyarázattal bújnak ki ez alól, hogy az ifjúság helyzete csak egy majdani új társadalmi politikai modell szerepében gondolható végig. Az Új Nemzedék politikai magatartásával a tolerancia, az egyenlőség, a szolidaritás értékeinek érvényesítésére törekszik. Szeretné, ha nemzeti érdekeink megjelennének és képviseletet nyernének a magyar politikai életben, a helyi társadalmakban. Ma a szervezet nyitott kapu, melyen át az új nemzedék belépését várják. Alakuló ülésük Zsámbékon, a tanítóképző főiskolán lesz július 9-én. CSEFKÓ JUDIT