Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-29 / 177. szám

1989. július 29. TO."* \ _ NÉPÚJSÁG 3 Péter Szigfrid magáról, a pártról „A szélsőségek majd letisztulnak...” Nem volt kapitány, csak őrmester Beérett a szőlő A négy évtizedes kutatási és nemesitési múlttal rendelkező egriek új, a hagyo­mányos fajtáktól korábban érő, minőséget adó szőlőfajták előállításán fáradoz­nak. Munkájukat általában siker koronázta: Az Egervin Borgazdasági Kombinát szőlészeti, kutatási és fejlesztési központja kőlyuk-tetöi telepének üvegházai­ban beérett a Bornemissza és a Gárdonyi Géza szőlőfajta. Nyári csúcsüzem a konzervgyárakban- Előttem van egy kép. Április 29-én, a szekszárdi művelődési központ színpadán ketten ülnek: Lukács János, a KEB elnöke és Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának akkori első titkára. Velük szemben, a nézőté­ren a megyei pártértekezlet több ' száz küldötte, vendége. Körülöttük csak a színpad üressége. Jelenle­gi helyzetében, jelenlegi helyzeté­re jellemzőnek tartja-e az akkor sokak által szimbolikusnak vélt ké­pet?- Szerintem sem az akkori, sem a jelenlegi szituáció nem ilyen „éles”, a kép sokkal árnyaltabb. Nyilvánvaló volt, hogy a megye MSZMP-tagsá- gának egy része elismeri, más része kevésbé ismeri el azt a munkát, amit az addigi megyei pártvezetés vég­zett. Ezért is nem indultam a vá­lasztáson. A szituáció persze megvi­selt, de akkorra már rendeztem ma­gamban ezeket a dolgokat. Azóta a kapcsolataim bizonyos értelemben szűkültek, azokkal lazultak, akik el­sősorban a funkciómhoz kötődtek, csapódtak. Ez persze nem nagy baj. Az is természetes, hogy vezetőként sokszor kellett nemet mondanom, olyan intézkedést hoznom, amely sértette valakinek az érdekeit. Az ilyen emberek kerülnek. Ezen a téren azonban vannak fordított folyamatok is. Jó néhányan korábban, még a lát­szatát is kerülendő a hízelgésnek, bi­zonyos távolságot tartottak, most vi­szont szívesen veszik a társaságo­mat. Magam is elcsodálkoztam, ami­kor meghívtak a „veterán” téeszelnö- kök találkozójára, számos olyan volt vezető, szakember, akiről feltételez­tem, hogy ferde szemmel néz rám, az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot. Persze érnek, hogy úgy mondjam, kellemetlen meglepetések is. Itt van például az a cikk, amely a Dátum cí­mű lapban jelent meg „A kapitány Péter Szigfrid - Badacsonyi csúnya csínyek” címmel. Nem kevesebbet állít, mint hogy ötvenhatban harcko­csizó századparancsnokként jár­őrözés közben ellenforradalmárok keresése ürügyén bort kértem, vet­tem el - olykor erőszakkal - a pin- césgazdáktól. Nos, nem voltam sem századparancsnok - őrmesterként mindössze egyetlen harckocsiért fe­leltem sem bort nem rekviráltam. Az ominózus napok jó részét Keszt­helyen, a Festetich-kastély parkjá­ban állomásozva töltöttük, mi taga­dás ott volt bor is, kártya is. De nem járőröztem és nem kényszerítettem senkit arra, hogy bort adjon. A cikkel kapcsolatban egyébként a szüksé­ges jogi lépéseket megtettem. Vá­daskodásra nem akarok vádasko­dással válaszolni, de úgy gondolom, ez a húzás összefügg országgyű­lési képviselői voltommal. Az ezzel járó feladataimat egyébként most is igyekszem ellátni. Olykor nehézsé­get jelent, hogy most a pártbizottsá­gon nem kereshetnek föl a válasz­tóim, mivel ott ritkán járok, itthon vi­szont nem mindig vagyok megtalál­ható. Az ügyfélforgalmam, ha szabad ezt a kifejezést használni, ennek elle­nére a régi. I- Említette, hogy nem jár be a pártbizottságra. Sértődöttségből?- Egyáltalán nem. Én a vezetővál­tást is, a megújulási törekvéseket is természetesnek tartom, és bízom abban, hogy ez sikerül. Remélem, a szélsőségek előbb-utóbb letisztul­nak és a párt végre tudja hajtani, amit vállalt. Az áprilisi megyei pártérte­kezlet után a jelenlegi vezetők el­mondták, hogy ezután is szivesen meghallgatják a véleményemet, a ta­nácsaimat. De azt is tudom, nem utolsó sorban a magam példáján, hogy nem mindig szerencsés, ha kí­vülről, ráadásul esetleg a szükséges információk hiányában beleszólnak a dolgokba. I- Májustól nem tölt be funkciót az MSZMP-ben. Jelenleg - jobb szó híján - mi a státusa?- A felmondási időmet töltöm és várhatóan decembertől korkedvez­ménnyel nyugdíjba megyek. Sokat olvasok, gyakran vagyok Óbányán a vikendházunkban. Tervezem, hogy veszek egy telket, amelyen majd el­kertészkedem. I- Jó pihenést, eredményes „gazdálkodást” kívánok és köszö­nöm a beszélgetést. GYURICZA MIHÁLY Csúcsidőszakhoz érkeztek a konzerv­ipar üzemei, naponta több 10 ezer tonná­nyi termést fogadnak, s ezért a legtöbb helyen három műszakban, éjjel-nappal, hétvégeken is megállás nélkül dolgoz­nak a gépek. Folyamatosan érkeznek a földekről, gyümölcsösökből az újabb nyersanyag-szállítmányok. Alapanyag­ból az utánpótlás képe az idén meglehe­tősen felemás, amíg gyümölcsökből álta­lában jó a termés, addig egyes zöldsé­gekről ez nem mondható el, a kedvezőt­len időjárás miatt jelentősek a kiesések. Éppen ezért a vállalatok az eredetileg szerződött mennyiségeken felül igyekez­nek mindenütt nagyobb tételeket felvá­sárolni, hogy a kieső mennyiséget pótol­ják. A többletfelvásárláshoz a MÉM kez­deményezésére a Kereskedelmi Minisz­térium az úgynevezett intervenciós alap­ból hiteleket nyújt a tartósítóipar üzemei­nek. Vásár után Kötöttek-e üzletet a Pécsi Ipari Vásá­ron? - kérdeztük Kiss Róbertét, a Bara­nya és Tolna Megyei Téglaipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettesét.- A Pécsi Ipari Vásáron nem üzletkötés céljából vettünk részt, hanem azért, hogy vállalatunk új arculatát mutassuk be a nagyközönségnek. Igényeket elégítünk ki és ugyanakkor igényeket kívántunk befolyásolni. Célszerű, olcsó szerkezeti megoldásokat ajánlottunk, praktikus le­hetőségeket, melyek felhasználásával az épületek igényesebbek, értékesebbek lesznek. Leendő vevőinket orientáltuk azzal, hogy legújabb termékeinket mu­tattuk be és a vásáron műszaki szakem­bereink ezekről részletes tájékoztatást adtak. Információkhoz jutottunk a ve­vőoldalról és mivel sokan megfordultak nálynk, az érdeklődők is információkat kaptak tőlünk, tanácsadással is az épít­kezők rendelkezésére álltunk.- Külföldi üzletre sem gondoltak?- Nem, hiszen olyan jellegű a tevé­kenységünk, hogy a szállítás jelentősen megnövelné a téglaipari termékek árát. Tájékozódni és tájékoztatni kívántunk, ezért vettünk részt a vásáron. CSEFKÓ JUDIT Szabálytalan húsfeldolgozás Továbbra sem javult a tőkehúsok mi­nősége, mivel feldolgozásuk során igen sok szabálytalanságot követnek el az érintett vállalatok - állapítja meg a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző Intézet el­ső félévi jelentése. Az intézet a tőkehúsok minőségét, ipa­ri és kereskedelmi bontását 17 megye és Budapest 230 kereskedelmi egységé­ben vizsgálta. Az ellenőrzés során mint­egy 84 tonna hasított félsertéshúst és több mint 25 tonna negyedelt marhahúst vizsgáltak. A sertéshús 67,1 százaléka, a marhahús 72,4 százaléka felelt csak meg a szabványoknak. A kereskedelmi tevékenység ellenőr­zése során az intézet munkatársai a tő­kehúsok bontását és azok forgalmazását vizsgálták. Hetvenkilenc helyen tapasz­taltak a szabványtól eltérő húsbontást, ami minden esetben a vásárlók megká­rosításával járt. Országosan gond, hogy a pacalt nem tisztítják ki rendesen, így az sok esetben szalma- és takarmánydarabokat is tartal­maz. Ennél kirívóbb, hogy nem egy eset­ben tüdő- és májdarabokat hagytak benn a bontásnál, a gerincvelőt pedig hiányosan távolították el. A jelentés név szerint is megemlít egyes húsipari, kereskedelmi vállalato­kat. A Tolna Megyei Húsipari Vállalat szekszárdi gyárában a húsbontásnál az oldalason rendszeresen otthagyják a vállhúst, amely alatt esetenként 2 centi­méter vastag zsírréteg húzódik meg. Az oldalason hagyott húst és zsiradékot, így magasabb áron értékesítik. Kirívóan rossz minőségű sertéshúsokat értékesí­tett a Fejér Megyei Húsipari Vállalat. He­ves megyében a sertéshúsok 35 száza­lékát felületesen zsírtalanították. Az Óbu­dai Közért Vállalatnál az értékesítésből visszamaradt, rothadásnak indult húso­kat - árumentés címén - engedély nélkül sózták, füstölték. Az ország különböző területein az eladásból visszamaradt hú­sokból kolbászt gyártanak. A KERMI az év első felében mintegy 2000 kilogramm sertés-, illetve marha­húst vont ki a forgalomból, mivel szakem­berei felületi rothadást, elszíneződést ta­pasztaltak. A romlás fő okát az ellenőrök a szak­szerűtlen árukezelésre, a hűtők silány ál­lapotára vezették vissza. A KERMI munkatársai a marha úgyne­vezett vastag húsának értékesítése so­rán súlyos hiányosságokat tapasztaltak, ezért azt javasolják, hogy a Kereskedelmi Minisztérium javasolja az Országos Árhi­vatalnak e húsféleségek árának egysé­gesítését. (MTI) Dr. Kovács Zoltán: Rekviem Ahogy én láttam és átéltem a második világháborút (6.) Magas vezetőnk úgy döntött, hogy nem kerüljük meg Bécset, hanem átmegyünk a városon. Micsoda buta gondolat volt. Ko­csisaink többségben cigányok voltak. Én is egy ilyen ponyvás kocsi első ülésén ültem. Mutogatták ám a bécsiek és nevetve mondták „cigájner”...stb. Ez nagy gyászmenet volt, nem egy hadsereg és egy országot megmentő csapategység. Stockerauba értünk. Itt is két napra táboroztunk, majd Hol­lenbrunn kiképzőtáborba vittek bennünket, SS kísérettel. Ez a tábor a hegyekben volt, a községtől pár kilométerre. Nagy bara- kok, lőállások, bunkerek és minden segédeszköz megvolt, ami a katonai kiképzéshez kell. Még puskákat is adtak, lőszerrel. A kiképzést német nyelven irányították és mi tolmács útján adtuk tovább a legénység felé. Gyalogsági kiképzés folyt, elég sok lőgyakorlattal. Egyik nap kapom a parancsot, tudták, hogy veterán katona vágyok, hogy futártiszt leszek és heti 3-4 alkalommal lepecsé­telt és lezárt postát kell Bécsbe vinnem a magyar főhadiszállás­ra. Vonattal kell Bécsbe vinnem az anyagot, de útközben négy helyen adnak át még ilyen lepecsételt levelet. Engedélyt kértem, hogy németül jól beszélő János - kereszt­nevét tudom csak - legényemet magammal vihessem tolmács­nak. János mórágyi sváb legény volt. Ő volt a második legé­nyem! De, hogy jól beszélt volna németül, az sajnos túlzás. így aztán heteken át majd minden másnap kaptam a paran­csot és vittem a postát. Négy vasútállomáson már várt a hírvivő és adta át a vonat ablakán a lepecsételt leveleket. Megmondom őszintén, nem is érdekelt a tartalma. Micsoda irkálások lehettek abban! Legyen egy kis kikapcsolódás a háborúból. Egyik ilyen utam alkalmával a vonaton megismerkedtem egy fiatalabb asz- szonnyal. Máriának hívták. Valamit azért már én is tudtam né­metül és hamarosan beszélgetni próbáltunk. Nekem a hölgy nagyon tetszett. Mondotta, hogy Bécsbe utazik és most vissza­megy megnézni, hátha talál valamit, amit még használni tud az ingóságai közül. Vidékre menekült 5 éves fiacskájával. Egy távoli rokona fogadta be. Férje elesett a szovjet fronton, tiszt volt. Hát ebből igen kedves barátság lett. Én elmondtam, hogy min­den másnap megyek Bécsbe, mert egy rokonomat keresem. Mária legtöbbször már várt és így együtt mentünk Bécsbe. Én a lakására nem jutottam be. De ahogy a város akkor már kinézett, az szörnyű volt. Előző nap, amikor bent voltam, még állt pl. egy hatemeletes épület és amikor másnap bent jártam legényem­mel, egy láncos bomba kettévágta. Az amerikaiak naponta úgy 11 óra körül - abban az időben - kezdték bombázni a várost. így a lakosság nem kifelé, hanem a ^áros belsejébe jött, hozta ma­gával a kis motyóját és az összehajtható székét - akinek volt -, és a templomok alatti katakombákban bújtak meg, menekülve a bombázások elöl. Bennünket sehol sem engedtek be a temp­lomi őrök. Nem volt itt barátság. Egy-egy kapualjban bújtunk most már meg hármasban is többször, mert Mária inkább ve­lünk matadt. De úgy hallottuk, hogy ezek a láncos bombák még a pincéket is áttörték és akik az alagutakban voltak, azok közül sokat a lég­nyomás pusztított el. Tehát teljesen ez sem volt biztos óvóhely. Máriával Stockeruában többször találkoztunk. Nekem meg­volt a kerékpárom - amit Szencen kocsira tettem fel és még egy öltöny civil ruhámat is magammal vittem -, és így ketten kerék­párommal többször elvittem a rokonaihoz, ami kb. 15 km-re le­hetett a várostól. A búcsúzás igencsak szomorú volt. Közben a kiképzötáborunkat felfedezték az amerikai felderítő repülők és szétbombázták. Valahogy mégiscsak összekapar­tak bennünket és a fegyvereket leadva, elindították a zászlóalj­szerűséget gyalogmenetben nyugat felé. Minél távolabb a harc­vonaltól. El sem lehet képzelni, hogy utáltak bennünket az osztrákok itt is, de főleg Németországban. Ugyanis elterjesztették rólunk, hogy miattunk vesztették el a háborút, mert mi Budapestet nem tudtuk megvédeni. Közben sokat hangoztatták a németek, hogy van új fegyverük, melyet még be fognak vetni és még nem vesz­tették el a háborút. Ezt igen sok helyen komolyan vették. Pedig már akkor a szovjetek Berlin kapujánál voltak. így tudták fanati­zálni a német népet Hitlerék. Kiss őrnagy, a zászlóalj parancsnoka már a második nap ma­gához hívott és kérte (!!!)- és nem parancsolta -, hogy vállaljam el a szálláscsinálást az egység részére. Tehát menjek előre pár emberemmel és jelezzem, hogy melyik községben adnak egy- egy napra szállást és valami ételt is. Na én ezt is elvállaltam. Ta­lán a kalandvágyam vitt erre! Igencsak izgalmas volt a feladat. Valahogy 3 kerékpárt szereztünk. így már négyen voltunk kere­kesek. Hárman közülünk tudtak németül beszélni. De nagyon leégtem velük, mert a zamatos mórágyi stb. sváb tájszólással itt nem sokra mentek. Idő kellett, amíg megértették egymást a polgármesterekkel, a „bürgermeiszter” urakkal. Sajnos, közép­iskolai angol-német tudásomnak nem sok hasznát vettem. Lus­ta voltam és hanyag. Pedig megtanulhattam volna középfokon a nyelveket, itt milyen nagy hasznát vehettem volna. A szálláscsi- nálás aránylag rendben ment. Mindenhol befogadtak, ha nem is lelkesen. Persze hogy voltak viták, alkudozások. Mi tisztek kint márkában valami csekély zsoldot is kaptunk, hisz bevetésre ké­szítettek bennünket elő. Tehát pénzért is vásárolhattunk élel­met. A lebombázott községeket, ipartelepeket messze elkerül­tük. Csak a kis falvakat kerestük, ahol még volt valami élelem is. A legjobb szállást nekem szerezték a legényeim. De az őrna­gyom is igencsak meg volt velem elégedve. Útközben olyan jelenetnek is tanúi voltunk, hogy több száz le­rongyolódott, kiéhezett szovjet foglyot kisértek a német kato­nák. A fogolykísérők nem is tudták, mit csináljanak ezzel a sok emberrel. Aki kidőlt a sorból, azt ott agyonlőtték a németek. Na­gyon elszomorító látvány volt. Ilyen a háború és ilyen a vég. Itt győztesek nem voltak akkor! Egy hónapig meneteltünk Németország belseje felé. Elértünk egy nagyobb községet, ahol a lakosság izgatottan fogadott bennünket. Megtudtuk, hogy Berlin elesett és az amerikaiak pe­dig már közel vannak a faluhoz. , (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents