Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-24 / 172. szám

1989. július 24. 4 tíÉPÜJSÁG Jemenben jártak Férfiak kofa szerepben. A keleti fűsze­rek mellett déligyümölcsöt is árulnak. A képen édes narancsot adnak, vesznek. Észak-Jemen az Arab-félsziget leg­kedvezőbb éghajlatú hegyvidéki or­szága. A Vörös-tenger partvidékén húzódik egy keskeny alföldi területe. Az ország zömét központi fennsík al­kotja. Agrárország. Búza, kávé, durra- köles, gyapot, déligyümölcs, dohány, burgonya terem. Juh, kecske, ló, teve, szarvasmarha, baromfi található. Je­lentős a halászata. Bányászati termé­kei: az alabástrom, tengeri só. Feldol­gozóipara: textil- és élelmiszer-, vala­mint a háziipar és a sólepárlás. Gya­potot, kávét, bőrt exportál. A fővárosa: San’ä’ (Szanaa) közel félmillió lakos­sal. Itt járt, élt három évig (1985-1988) a szekszárdi lakosú dr. Kántor János gyermeksebész, feleségével és két fiával. Az ő fényképfelvételeik alapján bepillanthatunk egy számunkra ide­gen nép építészeti kultúrájába, ruha­viseletének szokásaiba. A képek alatti szöveget, Kántorné Fülöp Erzsébet el­beszélése nyomán írta Decsi Kiss Já­nos. Ezúttal kérjük olvasóinkat, hogy akik hasonlóan távoli, számunkra kü­lönös országban jártak akár turista, vagy munkavállalóként és készítettek fényképeket, osztozzanak élményeik­ben az olvasókkal. Szándékukat szer­kesztőségünknél telefonon, levélben, vagy személyesen is jelezhetik. Cí­münk: Szekszárd, Sajtóház, Liszt Fe­renc tér 3. Telefon: 74-16-211. Naponta friss halat szállítanak a tenger­ről, a város - Szanaa - legrégibb piacá­ra. Halárus, jellegzetes fejfedővel. A mecset tornya őrhelyül is szolgált. In­nen riasztották veszély esetén a város lakóit, akik ide menekültek. A fővárostól 30 kilométerre fekszik az ősi királyi székhely, Tula. Egyik jellegze­tes épülete, lakóháza. A földszinthez kö­zel levő helyiségek, raktárak, magtárak. Az emeleteken egyre díszesebbek az aj­tók, ablakok. A legfelső emeleten a ven­dégfogadó és az asszonyok rezidenciá­ja van, a konyhával. Az ablakokat met­szett alabástrom és stukkó díszíti. Török korban épült mecset, jemeni moszk, fürdővel együtt, amit külön napokon használhattak férfiak és nők. A mai, modern épületeken tovább élnek az átmentett, felhasz­nált ősi építészeti motívumok. Nyár az Érchegységben Házigazdánk rögtön érkezésünk után az árakat firtatja.- Mennyibe kerül Magyarországon például egy kiló eper?- Úgy nyolcvan forint lehet - mondom kissé bizonytalanul, mire ő - konstatálva, hogy az bizony közel 12 márka - látható szánakozással csóválja a fejét. Az NDK-ban ugyanis mindösz- sze 4-5 márka. (Lenne, ha lehetne kapni. Ez utóbbi fél mon­datot kérdésemre kis ideges nevetéssel kísérve válaszolja, majd másra tereli a beszélgetést.)- Magyarország? Az nagyon szép... - mondja az idős férfi és felésége, akikkel az NDK egyik kedvelt kirándulóhelyén, az Érchegységbeli Sósában elegyedünk rövid beszélgetésbe. Aztán még hozzáteszik: csak nagyon drága mostanában... Nesze neked, glásznoszty, reform,.és peresztrojka... Nem kérünk belőle, hiszen ott magasak az árak - gondolkodik a természeti szépségekben gyönyörködő turista, a jókora terü­letet kaszáló paraszt és a háziasszony egyaránt. S a maga módján igaza van. Oberwiesenthaltól Schneebergig és Karl-Marx-Stadtig te­lepülések - zömében kis falvak - tucatjait bejárva mindenütt nyugalom és viszonylagos jólét az, ami az idegen szemébe ötlik. A legkisebb - nem írhatom, hogy a legeldugodtabb, lévén az úthálózat igen sűrű, s még a turistaházak jó része is autóval járható - falu sem emlékeztet halálraítélt magyar települések­re. Málló vakolat, repedt ablak legföljebb a városok egyes ré­szein fordul elő, rogyadozófélben lévő házat még ott sem lát­tam. A kétszintes-manzárdos, valódi palával fedett, fehérre meszelt, csodaszép függönyökkel és muskátlival ékes házak láttán mindenütt szinte üdülőfaluban érezhettük magunkat. A pékségekben és kávézókban hihetetlen mennyiségben kel­nek el a legkülönfélébb torták és sütemények, ellenállhatatla­nok a fagylaltkelyhek, az Eisbecherek. Két hét alatt a tagad­hatatlanul meglévő áruhiányt nem érezve az élelmiszer, ruhá­zati és egyéb üzletekben, az utcai kolbászárusoknál és az ét­termekben egyaránt a számunkra kifejezetten alacsony, de a kinti ezermárkás keresetekbűlis megfizethető árak tűnnek szemünkbe. > Az Érchegység számtalan, felejthetetlen szépségű kirán­dulóhelyén, a városok csobogó szökőkútjain, a csevegés mellett megannyi finomságot kínáló kávézókon kívül is akad a munkában megfáradt ember számára kikapcsolódási lehető­ség. Ottjártunk ideje alatt Eibenstockban kulturális napokat tartottak, Erlában a település alapításának 800. évfordulója adott alkalmat a vigasságra, Schwarzenbergben a rendőrök, Scheebergben a bányászok - s velük a városkák lakói - ün­nepeltek, Karl-Marx-Stadtban és Zwickauban zajlott a sajtó­fesztivál. Szinte minden templom ajtaján orgonakoncertre in­vitálták az érdeklődőket, s számtalan településen elkápráz­tatta zömében ifjú nézőit az Olimpia cirkusz. Kell ennél több? Úgy látszik... Előttem a bonni belügyminisztérium jelentése alapján ké-' szült újsághír. Eszerint egyedül májusban 10 640, az év első öt hónapjában pedig 31 833 NDK-állampolgár települt át az NSZK-ba. S akkor még nem szóltunk arról, hogy becslések szerint félmilliónál is több állampolgár áttelepülési kérelme fekszik a berlini hatóságok fiókjaiban. Megfigyelők szerint a közeljövőben emelkedhet a határt il­legálisan átlépők száma, mivel Erich Honecker bejelentette; a keletnémet határőrök ezentúl nem lőnek az országból mene­külőkre. Ha a kivándorlás a várt ütemben folytatódik, az NDK- ból áttelepültek és a menekülők száma elérheti év végére a 80 ezret, ami a berlini fal 1961-es megépítése óta rekordévet jelent. Pedig húsz zsemlét lehet kapni annyi pénzért, amennyiért nálunk ötöt, ünnep ünnepet követ az Érchegysében, s jó szó­rakozást kínál a cirkusz is. Akkor hát...? A katonasírokat leszámítva életemben eddig a „legegye- nebb” temetőt Sósában láttam. Hajszálra egyforma alakú és méretű sírkövek, nagyon pici és pontosan egyforma nagysá­gú sírhalmok, egyforma virágokkal beültetve. S tökéletes rend abban is, hogy azt, aki 1972-ben hunyt el, természete­sen fölösleges lenne a korábban meghaltak vagy az őt egy­két évvel túlélők között keresni. Az egyéni mindössze annyi a sírhelyekben, hogy egyik világosabb, a másik néhány árnya­lattal sötétebb szürke márványból készült, s két-három típusa található a föliratoknak is. ' Ezt leszámítva azonban tökéletes az egyformaság. A sorból semmilyen tekintetben nem lóghat ki senki. Talán ebben van a hiba...-rí­Bella , te drága! Vastagra tömött pénztárcára van szük­sége annak, aki nekivág egy római vaká­ciónak. Amikor egy liter tejért kereken egy dollárnak megfelelő lírát, kétórai par­kolásért még olykor annak dupláját fizeti ki szűkre szabott turistakeretéből a hét­köznapi magyar turista, hajlamos arra gondolni, hogy ez csak az ő zsebének sok. Hiteles adatok bizonyítják azonban, hogy nem érzéki csalódás áldozata a sok idegen, aki kicsit szívja a fogát, miközben a Via Venetón háromezer lírás (kétdollá- ros) fagylaltját nyalogatja. Idén nyáron Rómánál már csak öt vá­ros drágább a világon: Tokió, New York és Sydney mellett két európai főváros, Stockholm és Koppenhága. Az olasz ide­genforgalom nemcsak földközi-tenger­parti konkurenseivel szemben került ár­hátrányba, hanem olyan országokat is maga mögé utasított drágaság dolgában, mint Svájc, az NSZK, Franciaország, vagy Anglia. Egy nemzetközi vizsgálat ugyanazt az ötnapos nyaralást mérte össze: közép- kategóriájú szállodát, napi kétszeri étke­zést (!) és általában átlagos igényeket vé­ve alapul. Arra a megállapításra jutott, hogy a turistának Brüsszelben két száza­lékkal, Párizsban öt százalékkal, Lon­donban nyolc százalékkal, Madridban pedig csaknem húsz százalékkal keve­sebbet kell fizetnie, ha ugyanolyan jól akarja érezni magát, mint Rómában. Eu­rópában Koppenhága nem egészen két százalékkal, Stockholm viszont majdnem húsz százalékkal drágább. A milánói Corriere della Sera a minap arra figyel­meztetett, hogy magas áraikkal és köze­pes színvonalú szolgáltatásaikkal az olasz szállodaipar könnyen kiszorulhat a nemzetközi idegenforgalmi piacról. A római vakációra költött összegnek általában a 63 százalékát a szálláskölt­ség teszi ki, de a külföldiek nem veszik jó­néven, hogy drágán mérik a reggelit, mi­közben másutt az bennfoglaltatik a szál­lásdíjban, és borsosán megfizettetnek olyan szolgáltatásokat, mint a szállodai mosatás, vagy akár a telefonhasználat, noha a skandináv országokban például a turista-telefonbeszélgetéseket féláru ta­rifával számolják el. Az olasz sajtóban egyre több vád éri a múzeumokat, amelyek az európai kultúra bölcsőjének számító Itáliában jószerivel egymást érik; mégsem mondható, hogy tárt kapukkal várnák a látogatókat. A nyit­va tartási idő ugyanis teljesen kiismerhe­tetlen - szinte úgy fest, mintha akkor len­nének nyitva, amikor az alkalmazottak­nak éppen kedve tartja. Miközben sok bírálat éri az idegenfor­galom fogyatékosságait, az utazási iro­dák is ujjal mutogatnak egymásra. Egye­bek között azt panaszolják, hogy mind­hiába sürgetik évek óta az esti tömegköz­lekedés javítását, évek óta senki sem tett egyetlen lépést sem ebben az ügyben. Mert a külföldiek közérzete szempontjá­ból egyebek mellett az sem mellékes, mennyit kell sötétedés után toporogniuk a megállókban, amikor esti programjuk után szállásukra igyekeznek. Ez is egy szempont lehet a sok közül, amiért egyre kevesebb idegen keresi fel az örök várost és Itáliát - miközben az olaszok egyre nagyobb tömegben rajza­nak szerteszét a világban. A következmény egyértelmű: szétnyílik az idegenforgalmi bevételek és kiadások ollója, s ez már nem tréfa, mert kedvezőt­len a fizetési mérleg szempontjából. Ami­kor gazdasági fejlettség tekintetében Itá­lia éppen maga mögé utasította Nagy- Britanniát és a tőkés világ ötödik ipari ha­talmává lépett elő, kár lenne visszaesnie olyan területen, amely hagyományosan az ország erőssége volt eddig - figyel­meztetnek Rómában. Vers és fuvola a várban Összművész szeretne lenni Egy arc az idén érettségizettek közűi A kánikulai meleget, a belépéskor, hű­vösre váltotta a Vármúzeum kiállítóterme, Dunaföldváron. Némi várakozás után kö­szöntötték az érdeklődő közönséget Szilá­gyi Varga Katalin bemutatóján. Ezután egy fiatal lány lépett elő, kezében könyv. Szabó Lőrinc, egy alkalomhoz illő költeményét ol­vasta fel. Aztán fuvolán egy Debussy-dalt játszott el. Míg megtette a néhány lépést, já­rása, mozdulatai éreztették, hogy fegyel­mezett, összerendezett, szinte koreografált az egész lény. Florosz Zoi a neve. Vallomása szerint: „összművész” szeret­ne lenni. Zenét tanul hivatásszerűen, de ko­molyan foglalkozott a rajzzal is. Úgy érzi, fu- volázása színesebb lesz, ha például Cha- gall-festményeket néz a muzsikálás előtt. Gyermekkorból magával hozott irodalmi, képzőművészeti hatások érlelődnek ben­ne tehetségét naponta próba elé állítva. A pécsi Művészeti Szakközépiskolát is ép­pen ezért választotta - ahol idén érettségi­zett fuvolaszakon -, mert itt a zenei, képző- művészeti oktatás mellett, táncművészettel is találkoznak a tanulók, hiszen a pécsi ba­lett utánpótlását is ez az intézmény képezi. Irodalom, zene, képzőművészet, tánc. Kell-e kapcsolatot keresni közöttük? Kell-e magyarázni egymásrahatásuk lényegét? Az jelenthetné inkább a kutatás, kérdezős- ködés, portrérajzolás tárgyát, hogy mindez mennyire fejleszti az egészséges testben az egészséges gondolkodást, egészséges lelket? Szavakkal arcot rajzolni egy éppen fel­nőttkorba lépő, vonzó megjelenésű nőről, aki gondolatokat tolmácsolhat született te­hetségével a zene, a tánc, a beszéd, de a grafika nyelvén is, szóval róla szólni legin­kább lírai hangon lehet. Bátrabban teheti ezt olyan ember, akinek hatalma, lehetősé­ge is van a felfedezett talentum útrabocsá- tásához, pályára irányításához, mint az, Florosz Zoi akinek annyi adatott, hogy másokkal meg­ossza élményét, amit az idő töredékében megélt. Találkozás a szépséggel. így lehet­ne tömöríteni a néhány pillanatba szorult emléket, amit a Florosz Zoival való találko­zás jelenthet. A görögös hangzás mögött az a tény áll, hogy az édesapja görög szárma­zású művész. A délszaki temperamentum erői, még csupán lappanganak a fiatal lányban, de néha éreztetik létüket. Ma még kérdés, hogy melyik művészpálya nyílik Florosz Zoi előtt, melyen járhat, hiszen a fel­sőfokú intézmények kapui nem tárulkoztak sikeres felvételivel, ám ez nem lehet szárnyszegése egy induló életnek. Ha évek múltán esetleg egy katedrán ta­nító tanárként látjuk viszont a ma még mű­vészi pódiumra vágyót, akkor is elmond­hatjuk, hogy találkoztunk egy gazdag lelkű emberrel, anno 1989. DECSI KISS JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents