Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-22 / 171. szám
1989. július 22. TOLNATAJ - 5 A Tüzködomb egykori lakója. (Napot hatezer éve, ecsetet még soha nem látott.) te. Szellemes, okos, dumás. De roppant nehezen beszél magáról. Azért, mert senkit nem akar untatni - inkább mulattatni. * Magyar nyelvlecke haladóknak: Én nem ások. Ásatok. Én ásatok, te ásatsz, ö ásat. Ahol ásatnak, az az ásatás. Ez itt a tűzkődombi ásatás. Mórágy mellett, egy napraforgótábla közepén. Ki ásat itt? A kandidátus. Mit? Hatezeréves, csiszolt kőkorszaki települést. Mióta? Tíz éve. És most? Most újrakezdte, mert két évig külföldön volt. Mit talált eddig? 105 sirt. Este hova megy? A kocsmába. Miért? Mert végigdirigálta a napot, és megszomjazott. * Mikor kirúgtak bennünket a kismórágyi kocsmából, úgy éreztem, semmivel sem tudok többet a kandidátusról, mint egy-két órával korábban, mikor betértünk oda. (A kirúgás egyébként nem volt komoly. Nem ittasság hanem záróra miatt történt.) El- poénkodtuk, elröhögcséltük az időt, gondoltam, és semmi lényegesről nem ejtettünk szót. De ezt a gondolatomat felülbíráltam. Rádöbbentem, hogy az ilyen emberek már nem részleteket adnak, hanem totálképet. Mindig mindenről beszélnek. Anélkül, hogy bármire is dögunalmas, statisztikus, elemző válaszokat adnának, anélkül, hogy ledekkolnának egy témánál, anélkül, hogy rendszereznék, kit utálnak, anélkül, hogy felsorolnák diplomáikat, dátum szerint. Érdekesen közük a közlendőjüket. Másképp. * Az időszámítás előtti 4. évezredben, a csiszolt kőkorszakban, növény- és állattenyésztő, élelemtermelő, gazdálkodó emberek éltek ezen a tájon. Lengyel község térségében Wosinsky Mór fedezte fel - Európában elsőként - e kultúra nyomait. A tűzkődombi településhalom a lengyeli kultúra része. A lengyeli kultúra pedig szervesen illeszkedik az európai őskultúrába. Dr. Zalai Gaál István tíz éve folytat is ásatásokat. Sok mindent talált. Légifelvételeken megfigyelte, hogy a talaj egy szabályos vonal mentén elszíneződést mutat. Ott egy 3 méter mély védőárokra bukkant, cölöpökkel megerősítve, őrtoronymaradványokkal. Egy 4 méteres gödörből égett emberi csontok kerültek elő: a kultikus kannibalizmus jelei. Egy edényben gyermekcsontvázat fedezett fel: valószínűleg termékenységi áldozat. És kiásott - ásatott -105 sírt, kerámiákkal (sírmellékletekkel) edényekkel, hidegen megmunkált réz ékszerekkel, gyöngyökkel, karkötőkkel. Sok mindent talált, de többet akar. * Szaúd-Arábia, Kuvait vagy Mórágy? Ez itt a kérdés. Amerikai ásatás mesés anyagiakkal, csodás komputer- és fototechnikai felszereléssel, szakképzett személyzettel, vagy tűzkődombi lapátolás? Hívják külföldre is. Közel kétéves távoliét után most jött haza, újrakezdeni. Beleszámítva az NSZK-ban töltött 19 „ösztöndíjas" hónapot és a bulgáriai német ásatás 2 hónapját, tízévi kutatómunka áll a kandidátus mögött. Hívják külföldre is, hisz a Humboldt-ösztöndíj rangot jelent a világban. (Nagyobbat, mint idehaza.) De egyelőre marad. Marad akkor is, ha csak nyáron tud effektiv munkát végezni, hisz a differenciáltan fizethető 30-40 forintos órabérért csak vakációzó diákok fogják meg a lapátnyelet. Marad akkor is, ha feldolgozva az eddigi leletanyagot, már a világ bármelyik egyetemén megélne. Marad akkor is, ha a komputertechnikánál tart Európa és Amerika régészete, a magyar pedig megmaradt a jó öreg megnyálazott végű tintaceruzánál. Marad, mert ez az ő ásatása. *- Hoztam én is egy IBM komputert az NSZK-ból. Tudod, vittem egy igazolást, hogy nem üzleti, hanem tudományos célra kell, és elengedtek 40 százalékot az árából. Ott van egy ilyen szokás...- Milyen idegen nyelveken beszélsz?- Németül, bolgárul jól, angolul, törökül kevésbé, inkább a szakmai nyelvet tudom.- Meddig folytatod itt a munkát?- Most ez is egy nemzetközi ásatás, csak a németek még nem jöttek meg. Még tíz évig szeretnék itt dolgozni, ha lehet, külföldieket is bevonva. A most rendelkezésre álló anyag tízszeresére volna szükség.- Hogyan?- Ásatási technikusok kellenének, akikre rá lehet bízni egy-egy szelvényt („munkagödröt”), önállóan tudnak tevékenykedni, és én csak a cikisebb helyekre mennék oda. Akkor öt szelvényben is dolgozhatnánk egyszerre, nemcsak kettőben.- Segítik a munkádat?- Békén hagynak. Tudják, hogy én nem akarok főnök lenni, meg ilyesmi... Kollégáim között vannak pártvezetőségi tagok, szakszervezeti vezetők, tanácstagok - én meg régész vagyok. Nem próbálom a szakmai impotenciámat mással pótolni.- És anyagilag?- Tolna megyében a legalacsonyabb a múzeumi ásatási keret: évi 30 ezer fo- rint/koponya. A megyei tanács elnökétől külön kaptam öt évre 500 ezer forintot. Tehát évi 130 ezerből gazdálkodók. Ez a lelőhely jelentőségéhez képest semmi.- Mégis folytatod. Mért nem elég ez a 105 sir? Mit szeretnél még találni, elérni, bizonyítani?- Több leletből pontosabban analizálható a kor. (Temetkezési szokások stb... könyvem erről.) Az európai őskultúra kutatója vagyok. Hogy mire megy ki a játék? Pont erre keresem a választ. Van egy lámpa, ami a végén világit, de addig nagyon sötét az út... * A Tűzkődomb újraéled. Illendő dolog megbolygatni a múltat? Hosszú az út benne az időnk csekély. Jobb esetben rászánjuk magunkat valami hasznosnak vélt foglalatosságra, rosszabb esetben csak tétovázunk. Elveszünk, de valaki talán majd minket is kiás... WESSELY GÁBOR Fotó: SZENTE KÁROLY Három sir egy szelvényben Mókus bácsi monológja- Középcsatár. Hátvéd nem, mert hamar elkap az idegbaj.- Milyen srácnak tartod magad?- Csendes, lusta. Hogy jóképű, azt nem mondom.- Hogy érzed, bűnös vagy?- 99,9 százalékban igen. Nem voltam őszinte. Ha az vagyok, ez nem történik meg.- Mi volt a legrosszabb a két hét alatt?- Mikor egyedül voltam. Vagyis mindig.- Most hogyan tovább?- Nem érdekel a holnap, mindig csak a ma. Különben is ez tőle függ - feleli, s mutatóujjával a plafon felé mutat.- Kitől?- Istentől.- Hiszel benne?- Igen. Templomba nem járok, de nincs olyan nap, hogy ne imádkoznék.- Győrben is imádkoztál?- Minden este.- Most mit kívánsz magadnak legjobban?- Csendet, nyugalmat, békességet. Egyszer talán elmeséli Fullasztó hőség csap meg, ahogy kilépünk az udvarra, az ajtó előtt álldogáló öreg Zsiguliról majd leolvad a bordó festék. Mellette betonkeverő. Nincs még járda, kerítés is kell, hátul az épülethez meg most toldottak hozzá egy palackozott italok árusítására alkalmas helyiséget. Mellékes is kell a megélhetéshez. A házigazda szomorú értetlenséggel morfondírozik fia szökésén.- Maguknak bevallotta, miért tette? Egyszer csak elmondja nekünk is. Régebben tervezgettük, hogy elmegyünk a fehérvári stadionba együtt. Talán azért utazott oda először? Nem értem. Furcsa gyerek. Múltkor is csalt, hogy menjek ki vele a meccsre. Fáradt voltam, küldtem, menjen maga. Inkább itthon maradtam, írják csak meg, mi történt velünk. Hátha tanul belőle a többi kölyök... CSER ILDIKÓ Fotó: ÓTÓS RÉKA 40 év 4 hónap a vasútnál Kijelentettem, és kijelentem többször is: kérem szépen, a világ legboldogabb embere vagyok. Eddig huszonnégy féle betegségem volt, és ezekből meggyógyultam. Negyven év négy hónapot töltöttem el a MÁV-nál munkaviszonyban. Váltókezelő voltam a forgalomban, nagyon szerettem, mert kérem szépen békésen, balesetmentesen ennyi időn át a szolgálatot el tudtam látni. Újdombóváron kezdtem a vasutas szolgálatot 1940- ben, szeptember 4-én, és ezt tartott 1980. augusztus 3-ig. Pontosan a születésnapomig... Odakívánkozik a lelkem, ahol a vasutas nyelvet meghallom ma is, azokat a szakmatikus kifejezéseket... Ilyenkor valami a szívemet vibráltatja, ösztönöz valami, hogy a MÁV-nak a nevét kimondhassam. Voltak kritikus napok, amikor még huszonnégy órás szolgálatot teljesítettünk, utána huszonnégy órát pihentünk. Reggel nyolckor volt a váltás. Én örvendtem annak, hogy a mások testi épségére szeretettel tudtam vigyázni. A szolgálat vége felé el-elértek a betegségek, a huszonnégyféléből kilenc műtét volt. Négy sérv, toroktályog, mandulakivétel, prosztataműtét, veseeltávolítás, bélösszenövés., de volt szívizomgyulladásom, tüdőgyulladásom, arc- idegzsábám, nem is jut mind eszembe. Azt, hogy én boldognak érzem magam, különleges természetemnek és a véletlen szerencsének tulajdonítom. Ha csak a faluban tűz nem volt, vagy valami elemi csapás, valami rendkívüli esemény, nekem a pihenés volt az első. Mert, ha én a huszonnégy órás szolgálat után túlhajszoltam volna magamat, ma nem lennék ilyen állapotban. Hogy ez meddig tart, nem tudom. Mosttöltöm a hatvankilencedik évemet. Most pediglen visszapörgetem a gondolatomat egy korábbi időszakra. Amikor még a gőzmozdonyok sisteregtek, kérem, az állomásokon volt rá eset, hogy térdig érő hóban tizenöthúsz talicska tüzes salakot a vágányról el kellett távolítani. Ezt bokáig érő vízben. A negyvenes években még nem adtak lábbelit, csak egy pár cipőt, azt is csak a jegyvizsgálók a vonatkísérők kapták. Az utazóközönség előtt, ugye, tisztán kellett járni. Valamikor jártak fehér kesztyűben is... A legnehezebb a téli időszak volt. Nyáron észre se vettük, úgy telt el ez a huszonnégy óra. Én mindig igyekeztem kipihenten, tisztán, megborotválkozva szolgálatba állni, ahogyan az elő is volt írva. Ot és fél évig, 41 január elsejétől vonatkísérő voltam. Gyorsteherre Újdombóvár állomáson ültem fői, mentünk Budapestig. Ősszel megkezdődtek a háborús évek. Állomási szolgálatra 45-ben kerültem először. Addig fékező voltam. Amikor az első liberator gépek megjelentek, és elkezdtek bombázni, bizony fel- csigázódott az idegállapotunk, érünk haza, vagy sem, azt soha nem lehetett tudni. Géppuskatűzben is voltunk, légitámadásban is. Negyvennégy április 3-án bombázták meg a budapesti gyermekkórházat, én abban az időben Hajmáské- ren voltam, pontosan azon a napon szereltem le, a tiszti étkezdén voltam, a konyhán. Itt egy teljes helyőrség dekkolt. Egy katonai tábor. Hétfőn, ami április elsejére esett, viszem a létszámjelentést a konyháról, találkozók az osztályos küldönccel. Barátom, azt mondja, tudod, hogy leszerelnek a vasutasok? Április elseje van, barátom, mondom, te engem be akarsz ugratni, Nem titok, mondja, nyílt napijelentés. És azon a napon azokat, akik a MÁV-forgalomban dolgoztak fölmentették. Hajmáskérről jöttem haza Székesfehérváron keresztül: mire Sár- bogárdra értem, a pesti gyermekkórházat már lebombázták. így tértem vissza tizennyolc hónap után szerencsésen a csapattestemhez. Nem mondtam még, hogy 41-ben fölmentettek bennünket, akkor a nyolcadik tábori tüzér osztályhoz kellett volna bevonulni. 45-50-en voltunk, Szombathelyre kellett volna bevonulnunk, mikor Kaposvárra értünk, visz- szatéritettek bennünket. Ha nem így történik, az első vonalban estem volna el. Kérem, én kilencszázhúszas születésű vagyok, Nagydorogon jöttem a világra. 1940. szeptember 4-től Újdombóvár állomáson a magasfelépítménynél voltam a fenntartásnál négy és fél hónapig. Csak két-három hét fizikai munka után adtak könyvet a kezünkbe, csak azután szerezhettük meg a vizsgát. 41 január elsején kerültem ki az első próbaútra. Soha nem felejtem el, mikor a vonatvezető, Darabos György, dombóvári volt, azt mondta, most rövid hivatalos beszélgetés következik... Akkor még kézifékkel mentünk, a platón álltunk, úgy tessék elképzelni, nyitott, picurnyika kis asztallapnyi felületen - annyi volt a védőállás a hideg ellen - tettünk meg 180-200 kilométert az időjárás viszontagságai ellenében, a havasjeges kocsin... Gyorstehernek nevezték a vonatot, 1059-es volt, még most is tudom a számát, tízen-tizennégyen voltunk a fékeknél. Akkor kerültek használatba a 424-es számú gőzmozdonyok, ezeket azóta beolvasztották, de korróziómentesítés után őriznek belőlük mutatóban Budapesten, Monoron, vagy Gubocs állomáson, vagy pedig Kőbányafelsőn egy külön kis iparvágányon egyet-kettőt. Mert Európa-szerte nagyon jól beváltak. Kérem, én a német katonaforgalomban 41-ben jártam kint Szabadkán, Eszéken, Kosicén. Csapatszállítások voltak. Telje-, sítettük, kérem, az akkori kötelességünket. Nem merültünk bele a politikai kérdésekbe, ezt azelőtt tiltották is. Hát ilyeneken mentem keresztül. Ha voltak is érzelmeim, háttérbe szorítottam őket. Csak az utóbbi másfél-két évben gondolom át az ilyesmit, és remélem, hogy a józan ész zöld útra fog találni. Én most is azt mondom: nagyon szeretem nézni a MÁV-ko- csikat. Az utasok kedves zsongását, azt a bizalmat, amit a vasút iránt éreznek. Mert hiszen az utas kiben bízzon? Itt nincs az, hogy tévedhet az ember. Itt nem lehet úgy dolgozni, mint más hivatalokban, intézményekben, vagy akár az álláfij nyomdában. Hogy egy mondatot Mszúrnak, aztán megsemmisítik. Egy bankjegyen alá lehet írni, hogy javította ez, vagy az... Mi nem tévedhettünk. Engem mindig a mozdony jelző sípja figyelmeztetett a hivatásomra. Ez a negyven év négy hónap az életem. A forgalom biztonsága. Ennyi idő alatt, ha jól emlékszem, összesen kilenc új forgalmi utasítást éltem meg. Ezekből vizsgáznunk kellett. Évenként egyszer volt a rendes forgalmi vizsga és a kereskedelmi vizsga. Pécsről jött vizsga- biztos. Ehhez óriási önfegyelem kellett. Mikor Tiszapócson voltam, és bélösszenövésem volt, rosszul lettem a toronyban este fél tízkor. Mondta a helyettes főnök, hogy Feri bácsi menjen, igyék meg egy féldecit. Azt válaszoltam: helyettes főnök elvtárs, köszönöm, én nem iszom meg. Mert megbíztak bennem, és örültem, ha a józan eszem birtokában helyt tudtam állni. A váltás után, ha lejárt, nem mondom, előfordult egy-egy stampedli. Én társaságba se jártam. Engem papucsként tartottak számon a munkahelyemen. Mert nem mentem inni, meg nem dohányoztam... Amikor négy-öt vonal volt bekapcsolva a forgalmi irodába, nekünk mint az őrzőangyaloknak, úgy kellett figyelni. Vérünkké vált, hogy vigyázzunk, nehogy baleset történjen. Itt nem volt az, hogy bocsásson meg, főnök elvtárs, tévedtem. Itt selejt nem lehetett. Teljes erkölcsi felelősséggel állíthatom, hogy az én praxisomban nem fordult elő baleset. Én ezért is boldog ember vagyok. 1944. február 13-án Hajmáskérről hazautaztam eltávozásra. Másnap éjfélkor kellett jelentkeznem. Sárbogárdon fölszálltam a mo- torpótlós vonatra. Vasárnap este volt, soha el nem felejtem, míg élek. Sárbogárdon fölszállt a leendő kedves feleségem is. Nem emlékszem, a kétszemélyes pad- ülésen ki ült mellettem. A párom a háromszemélyes padülésen ült velem átel- lenben. Rámosolygok, ő visszamosolyog. Úgy éreztem: úristen, ez lesz az én feleségem. Mondtam neki: aranyos, amennyiben én önt nem sértem meg, kérem, szíveskedjék lehetővé tenni számomra az ismerkedést. Nősülési szándékból. Ha a Jóisten megengedi, és én leszerelek, akkor ezt feltétlenül végre fogom hajtani.. És így lett. Leadtam a címet, kérem szépen, két hét múlva Székesfehérváron találkoztunk. Ott szolgált a feleségem egy tüzérszázados családjánál. Mindig úgy mondta: a századosék... A mi időnkben, kérem szépen, az volt a szokás, hogy a szívek patikája fontos volt, az udvarlásoknál kikelt, kérem, a szeretet. Júniusban megesküdtünk. Szívemből mondom: akkor egy nő, az egy védőszent volt. Ez volt az élet rendje. A földes szobákban, a mestergerendák alatt, a picurnyi kis ablakocskák mögött béke volt. Háborús meg háború utáni időszakokban is. Harmonikus, biztosított, nyugodt volt az élete a családnak. Volt, hogy napkelettől éjfélig dolgoztunk. ’944. június elsején, egy szombati napon volt az esküvőnk. Ez egy különleges emlék. Május 28-án bombázták Dombóvári először. Sárszentmiklós községben esküdtünk. Akkor bombázták meg a Jiberá- torok azt a 24 vágányos állomást Újdombóváron. Sok halott is volt. Égő gépek röpködtek az esküvőnkkor a levegőben, így kezdődött a családi életem. De boldog vagyok. Egy vezér egyedül csatát nyerni nem tud. Ahhoz kell hadsereg is. Ez az egészségügyre vonatkozik. Nem csak az orvos, az osztályvezető orvos, asszisztens, segédápolónő, ápolónő, nővér, fönővér, hanem mindenki mindent megtesz, mint a vasútnál, az egészség, a biztonság érdekében... Egy mindért, mindért egy. Sokat voltam kórházban. Ki- lencszáznyolcvannyolcban a kedves párom kapott egy combnyaktörést. Bevittük a szekszárdi kórházba. Mindenki tudja, hogy ápoltam. Szeretettel, megértéssel. Tisztaság terén mindent biztosítottam. A háztartási kötelezettségeknek teljes egészükben eleget tettem. Egész nyáron javult, most az idén, január második felében már nem bírta a szíve, ez vált végzetessé. Meghalt. Én azóta naponta beutazom Szekszárdra, itt van eltemetve. A gyermekeim szeretettel fogadnak, itt is, Medinán is, Budapesten is. Mai napig akad, aki részvétet nyilvánít. Jó érzés erről beszélni, hogy több százan enyhítettek a fájdalmamon. Én, kérem, boldog ember vagyok. A világ legboldogabb embere... Elmondta: Mókus Ferenc MÁV-nyugdíjas, a törzsgárdajelvény arany fokozatának háromszoros jutalmazottja Lejegyezte: Domokos Eszter
