Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-20 / 169. szám

1989. július 20. 4 Képújság ______________________L Háttérben a Buzogány-torony. Európa legnagyobb középkori erődrendszerének déli része. Okosan, olcsón A királyi várban A Gördülő Kő­közöttünk Chuck Berry azt mond­ta: ő az egyetlen fehér énekes, akinek néger hangja van. Európai hírű zenészegyéniség. A ma­gyar blues-zene jelképe is lehetne, csodálatos hangjával, bozontos sza­káiéval és hosszú éve­ken át vállalt kilátástalan helyzetével... A Prométheusz-gang és a Bad Company Rock Club vendége volt Deák Bili Gyula. A Babits Mi­hály művelődési köz­pontban kötetlen beszél­getés alakult ki, majd be­mutattak egy Bill-portré- filmet is. Ezek után a Bad Company Rock Club halásziéra hívta meg a neves ze­nészt a Vadszőlő vendéglőbe. Ez igy nem cikk. Hagyjuk a kincstári szöveget, gyerekek! Bármi egyébről le­het ilyen száraz, hivatalos stílusban írni - erről nem. Na, szóval itt volt a Bili, jót du­máltunk a Babitsban. Ilyen kemény em­bert keveset láttam. Kibírta, hogy tize­negy éves korában orvosi műhiba miatt levágták a bal lábát. Kibírta, hogy négy év múlva elvesztette az egyik szemét. Kibírta a rockszakmát - márpedig erről a szak­máról az a zenészközmondás járja, hogy azt aki tiz évet lehúzott rockzenészként, nyugodtan kitehetik fegyver nélkül a dzsungelbe. Túléli. Bili hatvannyolc óta énekes. Éveken keresztül eltiltották a je­lentősebb fellépésektől, azt állítva, hogy nem színpadképes. Az másodlagos volt, hogy ő a legnagyobb magyar blues-éne- kes. Ha erről kérdezed, annyit mond: egyik kutya nem harapja meg a másikat. Miután a Hobo Blues Bandtől - emberi és anyagi ellentétek miatt - megvált, má­sodik szólólemezét a Kormorán segítsé­gével adta ki. El kell oszlatni egy tévhitet: Deák Bili Gyula soha nem volt tagja a Kormoránnak. Most új együttest szervezett, a Deák Bili Blues Bandet, ami minden vasárnap este a Józsefvárosi Klubban fog játszani, de alkalmanként fellépnek majd a Rock Caféban is. Megkérdeztem, mi a véleménye a ma­gyar rock jövőjéről. Szerinte ebben az országban annyi­szor eltemették már ezt a zenét, hogy va­lószínűleg örökéletű lesz. Az ö viszonyu­lása a zenéhez: „nem adom fel". Ne is add fel, Bili! Nem sorvadhat el, válhat sekélyessé az a zene, ami húsz év üldözést, tiltást-tűrést kibírt. Nem tűrhet­jük, hogy a valódi, kemény hangú, hoz­zánk és rólunk szóló rockot olcsó dal- lamkonzervek, elektronikus ketyegések, fele cukor, fele méz jófiúk váltsák fel. Ne írják elő nekünk össznépi ricsajfesztivá­lokon, hogy mi az, ami tetszik. Persze giccsre is szükség van. Vagy legalábbis igény. De nem nekünk van szükségünk rá. Annyit el kéne érni, hogy, ha támogat­ják is a giccset, legalább ne részesítsék jogosulatlan előnyökben. Ne adjanak ki értékes lemezeket csökkentett példány­számban, ha az eladhatatlan, édeskés szörnyűségekből százezrek porosodnak a lemezboltokban. De hát - egy az ŐRI és Mohamed az ő prófétája. Negyvenéves vagy. Húsz éve énekelsz bluest. Valódi rolling stone, gördülő kő vagy, eljutottál a dzsumbujtól Koppenhá­gáig, játszottál már kocsmában és sport- csarnokban, peremvárosi klubban és rockoperákban. Ezerszer kimondtad már tíz- és százezrek véleményét, helyet­tük, helyettünk. Akkor is, ha nehéz, ve­szélyes, vagy tilos volt. Legyen ez így to­vábbra is. Énekelj „mindhalálig bluest”. Igaz, „messze Mississippi, messze ide London". De ez a zene, ez a mentalitás itt is ugyanolyan fontos, ha nem fonto­sabb. Nyomjad a bluest - és majd lesz valahogy. SZELE TAMÁS Fotó: ÖTÖS RÉKA Hangverseny Nyugat-berlini kórus Szekszárdim A Művészetek Házának legutóbbi vendége a Camerata Vocale Énekegyüttes és a Semmel­weis Orvostudományi Egyetem kamarazeneka­ra volt. A kórus karnagya Etta Hilsberg zenepe­dagógus és karmester, aki az NSZK-ban hang­képzést is tanít. Mint elmondta az együttes ere­detileg egyházi énekkarként működött, majd 1985-töl függetlenek lettek. A Camerata Vocale tagjai szinte teljes egészében egyetemi hallga­tók, diplomások, akiket a muzsika szeretete ho­zott és tart össze. Önfenntartók, némi állami tá­mogatással. Koncertjeiket maguk finanszíroz­zák. Az utóbbi években sok ismeretlen oratóriu­mot adtak elő. 1988-ban Bach: Márk evangélista c. oratóriumát mutatták be eredeti hangszerek­kel és hangszerelésben. Acapella zenét is éne­kelnek. Repertoárjukon a XVI. századtól a XX. századig keletkezett művek és német népdalok is szerepelnek. A budapesti orvostudományi egyetem zenekarának vendégeként érkeztek Magyarországra. Szentendrén volt az első fellé­pésük, majd pedig a Mátyás-templomban. Hogy mi vonzotta őket éppen Szekszárdra? Nos Etta Hilsberg egyik korábbi magyarországi látogatá­sa alkalmával meghallgatta Szekszárdon a Mad­rigálkórus előadásában a János-passiót. Tet­szett neki a koncert és a Művészetek Házának egyedülálló akusztikája. Ekkor érlelődött meg benne a gondolat, jó volna ide visszatérni saját kórusával és kapcsolatot teremteni a madrigalis- tákkal. Boldog vagyok, hogy eljuthattam Szek­szárdra - mondta. Nagyra becsülöm az itteni kó­rust és karnagyát, Jobbágy Valért. A Camerata Vocale és az egyetem zenekará­nak előadásában oratórikus müvek hangzottak el. A műsor első részében Johann Sebastian Bach: G-dúr miséjét mutatták be. A miseordina- rium hat tételéből mindössze kettőt tartalmaz, melyből a Kyrie tétel szigorú ellenpontos stílus­ban íródott, mig a Glória igazi barokk koncsertáló tétel. Hol a zenekar és énekkar, hol pedig az éne­kes szólisták és egy-egy hangszercsoport ver­senyeznek egymással. Szünet után Johann Christian Bach: Glóriája csendült fel. A mű 1760-62 között született Milá­nóban. Johann Christiant milánói Bachnak is hívják, mert hosszabb ideig ott tevékenykedett. Ez a műve már a klasszikus szimfonikus stílust előlegezi, hiszen a darab tíz tételének mindegyi­ke rövid szimfóniának is beillő bevezetéssel kez­dődik. Az indító, középső, majd zárótétel mint súlypont az ének- és zenekar előadásában szó­lal meg, a többi tételekben az énekes szólistákat halljuk szóló, duett és tercett formában, melyhez alkalmanként vonós és fúvós hangszerszólók kapcsolódnak. A nyugat-berlini énekkar jóvoltá­ból, most először hangzott el ez a mű Magyaror­szágon. Az est szólistái Tarkó Magda (szoprán), Nyilas Tünde (alt), Keönch Boldizsár (tenor) és Tardy László (basszus) voltak. Tardy Lászlóról külön is el kell mondani, hogy ő az egyetem 20 éve alakult zenekarának a karnagya, aki az ere­detileg tervezett basszus szólista akadályoztatá­sa miatt vállalta az énekes szerepét, bravúros beugrással mentve meg így az előadást. A nyugat-berlini Vocale Camerata együttes­ben jól képzett, értékes hanganyaggal rendelke­ző, igényes zenei feladatok megoldására is fel­készült kórust ismertünk meg. Előadásuk stílus­hű, hiteles volt. Az egységes pordukció nyújtotta művészi élményhez az egyetemi kamarazenekar jól alkalmazkodó játéka, a szólisták kulturált előadása nagyban hozzájárult. Etta Hilsbert ha­tározottan vezényelt, mindvégig kézben tartotta a koncertet. Mozdulatain érződött, hogy otthono­san mozog az oratórikus művek világában. A közönség melegen ünnepelte a hangver­seny közreműködőit. LEMLE ZOLTÁN Ha valaki elintézte ügyes-bajos dol­gait, netán vásárlásait a fővárosban és még nem indúl visszafelé a vonat, egy kis kitérővel is elérheti a Déli pályaudvart. Ha gyalogolni van kedve, akkor a Siklótól balra vezető meneteles úton indul felfelé és egy nagy körbástyán keresztül ponto­san ott ér fel a királyi várba, ahol egykor Mátyás király is. Ha nem.szereti a gyalog­lást, úgy álljon sorba a Siklónál - érde­mes. Fenn a palota mellett balra haladva pontosan az Árpád-kori városfal mellett megy el. Az a vár, melyet megkerül, csak nyomokban azonos a sokszázados régi­vel. A Krisztina felőli oldalon a feltárt bás­tyák mindenesetre Anjou-koriak és ha a Mátyás-kúttal díszített udvaron körülnéz, nagyjából azt a helyet látta, ahol Kontot, a kemény vitézt, vagy Hunyadi Lászlót lefe­jezték. i­Az ősi erősség egyik legrégibb bejá­rata Az Oroszlános udvarból akár liften is le lehet jutni a Krisztinába, de okosabb belépőt váltani a Történeti Múzeumban, mert ennek - részben a mélyén - rejle­nek a legrégibb emlékek. Középkori ká­polna, Mátyás egykori börtöne. Feljebb, a pompás gótikus terem, egykor királynői lakosztály volt. Odakinn az István-torony a vár legré­gibb, a gótikus Buzogány-torony pedig tán legmutatósabb része. Előbbinek ne­ve nem az államalapítót, hanem Károly Róbert kisebbik fiának nevét idézi. A királyi vár egyébként IV. Bélának kö­szönheti létét (1235-1270) és 1360-tól lett a magyar uralkodók székhelye. Most hazánk legnagyobb múzeumi együttese kapott otthont a falai között. O. I. Fotó: GOTTVALD KÁROLY Az oroszlános kapu, melyen át a legbel­sőbb udvarba lehet jutni Vallomás Cigányokról... Könyvtárról... Több okból is félve írom a cikket. Egyik ok: ha manapság az újságol­vasó megpillantja a cigány szót, és az nem bűnügyi híradásban szere­pel, legjobb esetben azt morogja; már megint ezek... és továbblapoz. A másik ok: nehéz lesz szem előtt tartanom, hogy azt írjam, ami e lap ol­vasóit mégiscsak érdekli, és ne azt, amit el szeretnék mondani, vagy legalábbis csak egy töredékét. (Tudom, hogy ez probléma az újság­íróknak is, de nekem nem muszáj írnom.) A cigányokról szóló irodalom gyűjtésének kezdete egybeesik mód- szertanosból tájékoztató könyvtárossá való emelkedésemmel. Ennek két és fél éve. Azzal, hogy megkezdtem az irodalomgyűjtést, megis­merhettem a könyvtári kölcsönzés rejtélyeit, zegzúgos útjait. Konkré­tan úgy kezdődött, hogy egy hivatalból cigányokkal is foglalkozó rend­őrnyomozó hozott egy listát innen-onnan kimásolt cikk- és könyvcíme­ket, s kérte, szerezzem meg amit lehet. Amikor már sokadszor jelentke­zett a listáival, és többször tapasztaltam a hibásan kiirt (általában önhi­báján kívül) irodalmak kérésével járó bosszúságokat, láttam, hogy „ko­molyan kell vennem a dolgot” - és becsületesen elkezdtem magam is utánanézni a megjelent és megjelenő cigányirodalomnak. No, és per­sze láttam azt is, hogy itt nem múló hóbortról van szó, hanem hosszú tá­vú munkára kell berendezkedni. Tehát minden anyagot, ami átment a kezemen, elolvastam a hivatkozásokat, rejtett bibliográfiákat kicédu- láztam. Megfordult a helyzet, s én tudtam ajánlani a következő besze- reznivalókat. így gyűlt össze a jelenlegi, kb. 1600 tételes bibliográfiám cédulán. Ennyi lenne az, amit bármelyik könyvtáros is elmondhatna, s meg­kérdezhetnék, mi ebben az érdekes. Az égvilágon semmi. Munkaköri kötelesség, szóra sem érdemes. Van viszont néhány olyan vonzata, ami talán nem általános és nem volt törvényszerű. Mivel könyvtárunk integrált intézmény a művelődési házzal, nem je­lentett gondot egy cigány nyelvtanfolyam megszervezése és lebonyolí­tása. A 30 órás tanfolyamon cigányok és nem cigányok egyaránt részt vettek (természetesen jómagam is). Oktatónk Choli Daróczi József volt. A következő esemény, amely azt hiszem, a jelenlevőknek sokáig emlé­kezetes marad, Szentandrássy István képeinek kiállítása volt. A képe­ket a könyvtár zeneműtárában helyeztük el, a kiállítást a Dombóvári Galéria rendezte. A megnyitón az alkotón kívül részt vett Choli Daróczi József, a Kaly Jag együttes és Jónás Judit. Jelenleg ott tartunk, hogy március eleje óta működik egy cigányklub, s csaknem ez idő óta el­szántan próbál egy zenekar. S ami a könyvtár szempontjából a legfon­tosabb, nyáron, július 3. és 11. között megrendezzük a megye első ci­gány olvasótáborát, ami egyben könyvtárunk első olvasótábora is lesz. (Azóta lezajlott - a szerkesztőség megjegyzése.) Most pedig visszatérek az irodalmat illető észrevételeimre. Kezdem az alapoknál. Joggal nagyrabecsült Pallas lexikonunk a cigány szócikket négy oldal terjedelemben magyarázza. Ehhez hárul a 42 oldalas (Wlislocki Henrik által irt) melléklet és a 6 oldalas szógyűjtemény (József herceg tol­lából). A melléklet fejezetei: 1. A cigány nyelv grammatikája, 2. Életmód, szokás, hiedelem, 3. Népköltészet, zene, 4. Irodalom, 5. Szógyűjtemény. Plusz a négyoldalas irodalomjegyék. S mit látunk a joggal nem becsült Új magyar lexikon megfelelő helyén? Összesen 46 sort, melyből négy és fél a következő: „A szocialista társadalmi rend lehetővé teszi, hogy a cigányok a társadalom egyenjogú tagjává váljanak. A SZU-ban a cigányok nemcsak a mezőgazdaságban, üzemekben dolgoznak, de több orvos, pedagógus, művész is került ki közülük.” Sajnálatos, hogya régi bibliográfiáktévedéseittovábbhurcoljákazújra- közlök, de ez érthető is, amennyiben nem autopszia alapján készülnek, Kertész János A cigánykérdés bibliográfiája vázlata című munkájában (1937) is vaskos elírások vannak, melyek csak hosszasabb keresgélés után korrigál hatók. De napjainkban is születnek jól használható, alapos müvek, mint a II. Rákóczi Ferenc megyei szociológiai kisbibliográfiák soro­zatában megjelenő napjaink irodalmát feldolgozó bibliográfiák. Önálló művek függelékeként vagy lábjegyzeteként is találni remek anyagokat: Ci­gányok, honnét jöttek, merre tartanak? (1983), vagy A magyarországi ci­gánykérdés dokumentumokban 1422-1985, valamint a Szociálpolitikai értesítő 1984. évi 2. tematikus számát említeném meg, mint alapműveket, s amelyek számomra a legfigyelemreméltóbbak közül valók. Ide tartozik még A magyarországi cigánykutatások története is, melyet Vekerdi József jelentetett meg 1982-ben. Találtam persze számos olyan tételt is, melyet az adott bibliográfián kívül sehol sem ismerek, legalábbis a könyvtárközi kölcsönzés sikertelensége erre mutat. Szabó István: Elmefuttatások a cigányok őserőiről (1888) vagy Haydin Imre: Adalékoka felvidéki cigányok történetéhez (1888): ezen mű­vek hollétét homály fedi. Pedig mennyivel frissebbek az általam eddig kért legrégebbi anyagnál, melynek címe: Czigányokról való História, melynek első részében „le-írattatik ennek a széles Világra elterjedett, sok jeles tse­lekedetekkel el-híresedett CZIGÁNY nemzetnek eredete, régisége, termé­szetére nézve való nemzetsége, és élete táplálásának tsudálatos módja. Második Részében elő-adattatik egy nevezetes példában, minemü pom­pás czeremóniával élnek, mikor az ő Legfőbb Vajdájoknak az hozzá hívsé- geket mutató ajándékot minden előforduló Esztendőnek első napján be­mutatják. Nyomtattatott ebben az Esztendőben.” (Azaz 1749-ben.) És a mű még ezután következett. Aztán egy 100 évvel későbbi: Legelső czigány imádságok a melly mindkét magyar hazában lévő czigány nemzet számá­ra. Fordította: Ipolysághy Balogh Jancsi, nemzeti zenekar igazgató. Eszter­gám, 1950. Ez nem más, minta Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy, tízparan­csolat stb. cigány fordítása. Más érdekes régi irományt is említhetnénk, de még Habsburg József fő­herceg cigány nyelvtanára sem akarok kitérni, mert elvesznék a részletek­ben. Inkább a maiak közül írnám le Mészáros György nevét aki a lovári és a szinto nyelvet ismertette, Papp Gyuláét a beás nyelv tudójáét Vekerdi Józsefét, aki cigány nyelvjárási népmeséket adott ki két kötetben 1985- ben, vagy Michael Stewartét, aki angol létére magyar cigányok közé költö­zött, hogy köztük élve megírhassa róluk szóló disszertációját És itt megint abba kell hagynom a már említett okból. Az egyre-másra változó politikai helyzet benne a cigányságé, naponta szolgál új eseményekkel, adatokkal, tényekkel, igazsággal, hamissággal egyaránt Már mindent leírtak a cigányokról, és leírták már mindannak az ellenkezőjét is. Lehet választani, kinek-kinek lelkiismerete szerint Lehet választani azt a Moldova Györgyöt, aki a Bűn az élet című könyvében ír a cigányokról, és azt a Moldova Györgyöt aki Tisztelet Komlónak című mű­vének egy fejezetében ír a cigányokról. Lehet megkérdezni: Mit ér az iro­dalom, ha cigány? (Kritika 1981.11.), és lehet gondtalanul dalolni a Mosoly együttessel a lángszóróval történő cigányírtás dalát (A Kritika 1983. évi számaiból vett át az Études Tsiganes című francia nyelven megjelenő pári­zsi lap is, idézve ezt a dalt és előadásának körülményeit csakúgy, mint a Kritika is tette.) És végül lehet ilyen részeimet adni egy újságcikkben: Alko­hol, emberölés, cigányság. (Szabad Föld 1989. január 13.) No comment! Itt most egy új cikkre való témába kezdhetnék bele, de nem teszem és nem is tehetem. Szent és magasztos célokat sem fogok kitűzni a jövőre nézve, eddig sem tettem. Mint mondottam, könyvtáros vagyok, bár nem ki­zárólag a katalógusszekrény és a kézikönyvtár közti úton közlekedem, munkaidőben sem. írásom minden bekezdése újabb önálló cikkben le­hetne megfogalmazható. De ezt már csak az érdeklődés feltétlen tudatá­ban merném megtenni. Akik ezt végigolvasták, azoknak azonban köszö­nöm a figyelmüket! LÁSZLÓNÉ SZILVÁSI SAROLTA (Az írás megjelent a Tolnai Könyvtáros 1989. 1. számában)

Next

/
Thumbnails
Contents