Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám
( TOLNA \ 2 NÉPÚJSÁG 1989. július 2. Együttműködés a kelet-európai reformok támogatásában Alapítvány Nagy Imre emlékére (Folytatás az 1. oldalról.) tett lépést - a gazdasági segélyt, aminek célja átalakítani és megnyitni gazdaságukat tartós módon (...) Egyetértünk abban, hogy együttműködünk más érdekelt országokkal és nemzetközi intézményekkel azért, hogy összehangoljuk a folyamatban lévő reformok támogatását Magyarországon és Lengyelországban, hogy támogató intézkedéseinket hatékonyabbá és kölcsönösen erősítővé tegyük... A nyilatkozat bejelentette, hogy a következő hetekben az EK brüsszeli bizottsága megteszi az előkészületeket egy ezzel kapcsolatos nemzetközi értekezlet összehívására, amire szívesen látnak minden érdekelt nyugati országot. Hozzátették, hogy Lengyelországnak sürgős szüksége van élelmiszersegélyre is. Az alig egy gépelt oldalas Kína-nyilat- kozat felszólította a kínai kormányt, hogy „haladéktalanul vessen véget az eljárásnak azok ellen, akik nem tettek egyebet, csak jogukat követelték a demokráciára és a szabadságra”. Megállapították, hogy a jelen körülmények között a Világbank újabb kínai kölcsönzéseinek megvizsgálását elnapolják, az országaikban tartózkodó kínai ösztöndíjasok tartózkodási engedélyét, ha ők úgy kívánják, meghosszabbítják. A terrorizmusról kiadott nyilatkozat megerősítette, hogy a Hetek továbbra sem tesznek engedményeket a terroristáknak és az őket támogatóknak, és összehangoltan küzdenek a merénylők ellen. Az emberi jogokról kiadott nyilatkozat leszögezte, hogy ezek „jogos nemzetközi figyelem tárgyai”. A különösen fontos emberi jogok közül kiemelték a gondolat-, a lelkiismeret-, a vallás- és az egyesülés szabadságot. Kinyilvánították azt is, hogy „minden egyénnek joga van az esélyegyenlőségre és a tulajdonra akár egyedül, akár másokkal társulva”. Végül állást foglaltak a jogállam és a pluralista demokrácia mellett, valamint leszögezték, hogy a mai nemzedéknek egészséges emberi környezetet kell hagynia utódaira. A tőkés csúcs délután a világgazdaság problémáinak, elsősorban a fejlődő országok adósságválságának megvitatásával folytatta munkáját. Várhatóan Strasbourgban ül össze a Lengyelország és Magyarország nyugati támogatásának részleteit kidolgozó tanácskozás - jelentette vasárnap a The New York Times. A szervező, az Európai Közösség, a csúcstalálkozón részt vett államok mellett képviseli majd ott többi tagállamát, és remélhető, hogy más országok is hamarosan csatlakoznak: Svédország, Svájc és Ausztria. A lap értesülése szerint a támogatásba az egyes országok saját lehetőségeiknek megfelelően kapcsolódnak majd be. A feleslegekkel rendelkezők élelmiszer- szállításokkal, elsősorban Lengyelország számára, míg mások adósságok elengedése, illetve új hitelek mellett dönthetnek. Először a támogatás terveit összesítik, majd meg kell állapodni az időzítésben: milyen jellegű, méretű reformokhoz kapcsolják a segítséget, milyen határidőket tűzzenek ki? A közös fellépés különböző előnyökkel jár egyes országok számára: így például bizonyos fokig elleplezi, hogy Nyugat-Európa minden bizonnyal sokkal több pénzt fordít majd a támogatásra, mint az Egyesült Államok. Az NSZK-t az EK keretében nyújtott segítség megvédi attól a vádtól, hogy távolodik a Nyugattól és túl barátságos a Kelettel - irta a lap. Bár számosán igénylik (Bush amerikai elnök mellett) a kezdeményezés jogát, Jacques Delors, az EK bizottságának francia elnöke tette meg a döntő lépést annak érdekében, hogy a csúcs után vigyék tovább Lengyelország és Magyar- ország támogatásának kérdését. Mégis Helmut Kohl bonni kancellár szorgalmazta a legjobban a Lengyelországnak szánt élelmiszersegélyt - így értesült a The New York Times. A The Washington Post hangoztatta: a hét ország vezetői egyetértettek abban, hogy ha most nem támogatják a jelentős lengyelországi és a magyarországi változásokat, a demokratikus reformok kudarca esetén a Nyugat lesz hibáztatható. Az a tény, hogy az Egyesült Államok hozzájárult az EK-nak a támogatásban fölvállalt szerepéhez, jelentős gesztus, hiszen Bush azzal utazott Párizsba, hogy Amerika vezető szerepét hangsúlyozza a Nyugat kelet-európai kezdeményezéseiben. MSZMPfórum Tolnán Tolnán MSZMP-fórumot tartottak. A kötetlen beszélgetés célja az volt, hogy az újfajta gondolkodásmódot első kézből ismerjék meg a résztvevők. Közvetlenül értesüljenek a megyei vezetés koncepciójáról a meghívottaktól; dr. Jánosi György első titkártól, Gazdag László és Herczig Ferenc titkároktól. A széksorok nem teltek meg. Körülbelül harmincán jöttek el, de ezek az érdeklődők valóban „érdeklődők”, tenni akarók voltak. Először a választásokra való felkészülésről esett szó. Megállapították, hogy sok még a bizonytalansági tényező. Egyik ilyen az MSZMP-kongresszus kimenetele (a pártszakadás lehetősége még mindig fennáll). A másik, hogy nem tudnak időzíteni, kampányt szervezni, programot kidolgozni, míg nem ismert a választások időpontja. Az viszont biztos, hogy helyi problémákból kiinduló, alulról felépített programot kell a választók elé tárni. Jelöltként pedig hiteles, becsületes, a megmérettetéstől nem tartó személyeket állítani. Aktívan kell részt venni a jelölőgyűléseken, nem behúzott nyakkal ücsörögni. Ez a választás politikai harc lesz, amitől, sajnos, a tagság elszokott az utóbbi évtizedekben. Gazdasági kérdésekről elmondták, hogy az MSZMP-nek is vállalkozni kell. Forgatni a pénzt, mint ahogy más országok pártjai teszik. A „repi” intézményeket bérbe kell adni vagy el kell adni, a személygépkocsipark egy része is nélkülözhető, értékesíthető. A székházak és egyéb épületek hasznosításán is dolgoznak. A munkásőrséggel kapcsolatban úgy foglaltak állást, hogy azt egy, a Miniszter- tanács alá rendelt biztonsági testületté volna jó átalakítani. Hatalmas értéke, hogy önkéntes alapon szerveződött, ezért nem lenne célszerű feloszlatni. A továbbiakban többek között szó esett még a szerkezetváltásról is, mellyel kapcsolatban a jelenlevők azt látták járható útnak, ha a politikai demokrácia némi gazdasági diktatúrával párosul. Olyan diktatúrával, amely a szellem, az ész, a szürkeállomány, a kreativitás előtérbe helyezését szorgalmazza.-VJ Glatz Ferenc művelődési miniszter a napokban fogadta Nagy Erzsébetet és férjét, Vészi Jánost abból az alkalomból, hogy Nagy Erzsébet alapítványt kíván tenni édesapja, Nagy Imre volt miniszter- elnök emlékére. Az alapítvány célja Nagy Imre emlékének megőrzése Nagy Imre- múzeum létesítésével, tudományos és politikai munkái kiadásának elősegítésével, valamint ösztöndíjak adásával azon fiatal hazai és külföldi magyar írók, újságírók, politikusok, tudósok, kutatókés művészek részére, akik Nagy Imre szellemében tevékenykedtek. Az alaptőke összege Nagy Imre műveinek kiadásából származó jogdíjakkal, Csaknem százezer nyugat-szibériai bányász sztrájkol a kuznyecki szénmedencében, jobb munka- és életkörülményeket követelve. A munkabeszüntetést hétfőn kezdő mezsdurecsenszki bányászok a hét végén felvették ugyan a munkát, de hasonló követelésekkel ekkor mára kuznyecki medence csaknem ösz- szes bányájában sztrájkba kezdtek, s Belov és Anzsero-Szudzsenszk bányászai is csatlakoztak hozzájuk. A munkabeszüntetés miatt eddig legalább egymillió tonna kiváló minőségű szénna közvetlen veszteség, ami csaknem 20 millió rubelt jelent. A Pravda arra hívja fel a figyelmet, hogy a szénszállítások leállása komoly következményekkel fenyegeti a kohászatot, hiszen az érintett vállalatok már saját tartalékaikat élik fel, s hasonló a helyzet a hőerőműveknél is. A Trúd vasárnapi helyszíni beszámolójában tudósit arról, hogy a kemerovói báA kínai hatóságok rendeletére szombaton eltűntek a külföldi lapok a pekingi szállodák újságos pavilonjaiba A külföldi sajtó betiltása láthatólag része a lakossági és diákmegmozdulásokat követő kampánynak, amely a burzsoá liberalizmusnak minősített jelenségek ellen irányul. Csiang Cö-min, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának új főtitkára pénteken egyetemi oktatókkal találkozott. Kifejtette nekik, hogy határozottan fel kell venni a harcot a nyugati eszmék valamint hazai és külföldi pártolók adományaival emelhető. A Nagy Imre Alapítvány gondozását kuratórium látja el. Az alapítványt létesítő Vésziné Nagy Erzsébet jogosult kinevezni a kuratórium tagságát, illetve jogosult a kuratóriumi tagság visszavonására. A művelődési miniszter az alappal azonos nagyságrendű összeggel egészítette ki az alapító induló tőkéjét. Glatz Ferenc személyes támogatását ajánlotta fel egy alapítványi titkárság felállítására. Az OTP V. kerületi fiókja MNB 218- 98055 Nagy Imre Alapítvány 508-13217- 4 számú számlára várják az alapítványhoz a hozzájárulást. nyászgyűléseken felbukkantak a moszkvai „Demokratikus Szövetség” elnevezésű ellenzéki szervezet képviselői. A lap szerint a bányászok hamar felfedték e szónokok szavainak szovjetellenes töltését, demagógiájukat, s egyszerűen kifütyülték őket. A hét végén qgy másik ellenzéki szervezet, a „Munkásklub” úgyszintén megpróbálta népszerűsíteni programját a gyűléseken, de a sztrájkolok tőlük is megvonták a szót, mondván, hogy a bányászoknak megvannak a maguk problémái, de ez nem ingatja meg hitüket a pártban és a szovjethatalomban. A tribünökön a „Tiszta levegőt Kuzbassz- nak!” (Kuzbassz a kuznyecki szénmedence orosz rövidítése - A tud.), „Le a szerződéses árakkal!”, „Húst mindenkinek!” jelszavak mellett megjelentek a „Szemétdombra a Demokratikus Szövetséggel” transzparensek is - írja a szak- szervezetek központi napilapja. terjedése ellen. A vérbe fojtott diákmozgalomra utalva azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek egyik legsúlyosabb hibája Kínában az ideológiai oktatás elhanyagolása volt. A találkozón részt vett Li Peng miniszterelnök is. Ó arra hívta fel a figyelmet, hogy a kínai oktatás teljes kudarca lenne, ha az egyetemekről olyan végzősök távoznának, akiknek „szakmai ismereteik jók, de ellenzik a szocializmust és eltávolodnak a néptől”. Tovább duzzadt a kuznyecki bányászsztrájk Kínában tilos a külföldi lapok árusítása Kínlódás a szószéken I. Valahogy úgy vagyunk ezzel is, mint a többi, empátiánkat előcsalogató élményünkkel, amikor részvétet érzünk a másik iránt, s magunk is átéljük keservét vagy örömét (utóbbit ugyan ritkábban és vonakodva, mert hogy a káröröm mégiscsak erősebben munkál bennünk)... Csakhogy - mert hiszen erről lesz szó az alábbiakban - a politikus kínlódását aligha kíséri aggódó szimpátiánk, amikor görcsösen markolva maga választotta vagy kijelölt pulpitusát, fül- és léleksértő akusztikai élménnyel lep meg bennünket. Nyög, unalmas, képzavarokkal fogalmaz, és több panelt használ, mintegy honi építőipari vállalat-egyszóval: hiteltelen. Ez nem empátiát kelt bennünk. Ellenkezőleg. Feldühít, s nyomban azon kezdünk el tanakodni, kinek a jóvoltából, kinek a megbízásából mérgezi gátlástalanul mindenkori hallgatóságát, mert ugye: ez is környezetszennyezés a javából. A baj az, hogy mind kevesebb az ékes beszédre termett, igazi politikus, hús-vér szónok, aki „testközelből” képes érvelni és vitázni, aki kapásból tud új vagy legalább újszerűnek ható gondolatokat megfogalmazni, mert a sablonok még nem töltötték ki a fejét. Tehát maradt hely a gondolatoknak is. A felelősség persze nagy dolog, sokan nem is kockáztatják. Helyette inkább papírról (sőt papírból) kommunikálnak, így legalább nem kell szembe nézniük a hallgatósággal, mert ha arra kényszerülnének, meglehet, eloldalognának a szószékről. Igaz, mára már olyannyira sikerült az emberekbe oltani e furcsa mintát, hogy az a feltűnő, sőt gyanús, ha valaki „fejből" beszél, így még a nem készülés ódiumát is magára vonhatja. Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy milyen kevés politikusunk vagy átlagelőadónk él a verbális, élőszavas üzenet során adódó egyéb, vizuális lehetőséggel, igy - főként - a mimika, a gesztusok kiegészítő, olykor ellenpontozó szerepével. (Eszembe jut a jelen vezető szovjet politikusának néhány, a magyar televízióban nem látható, szinte a párbeszédre emlékeztető előadása, szenvedélyes, hevesen, de nem pózolva vagy színésziesen gesztikuláló, azzal is értelmező mozdulata, az egész meggyőző hatása a részletek vegyes volta helyett; vagy ott a franciák lendületes, eredményesebb, teljes személyiséget „bedobó” érvelése - a népi karaktertől most eltekintve.) Helyettük marad a szigorú faarc, a terem mennyezetére fel-felpillantó, merev, egy pontra szegeződő tekintet, a mozdulatlan test, a zizegő papírcsomó, az eláradó unalom. Mert úgymond, most az értelemhez szólunk. S újszerűén, mert őszintén. Nem lehetne öt dekával több derű, mozgékonyság, mozgósító erő? Túl sokat hagyományozunk a csak korlátozott ideig figyelni és követni képes elmére. De akkor legalább a hang, az üzenetvivő akusztikai forrás lenne rugalmasabb, érdekesebb, meggyőzőbb! Tudom, a kellemes orgánum adottság kérdése, de ha már nincs ilyenünk, legalább próbáljunk tanulható trükkökkel javítani a hatáson, nem feledve, hogy az ún. száraz előadók is tudtak és tudnak érdekesek lenni; erről éppen nagy tudományos tekintélyek példája vall, más kérdés, hogy a tömegekre is hatni képes-e az egyes esetekben megtermékenyítő magyarázat, valamint azon is érdemes elgondolkodni, hogy ki légyen hát politikussá, avagy melyek e kiválasztottság szakmai specifikumai! A helyzet e tekintetben tehát keleten is változatlan (Remarque-ot torzítva), ennyi jut nekünk szónoki-politikusi tehetségből, színes egyéniségekből. Az átélt kudarc persze az előadót is megviseli, különösen akkor, ha maga is tudatában van ebbeli képtelenségének. Átizzadt, tönrement ingeinek és zakóinak számát tán csak a szabója ismeri. Közös a frusztrációs élmény, de legjobban maga a politika sínyli meg e kétoldalú sikertelenséget. Mostanában úgy tűnik, végre kezdjük felfedezni (vagy elismerni) az egyéniség, a személyes színezet súlyát, jelentőségét a napi és távlatos politikában, bár változatlanul meglepődünk azon, ha a konzervált tartalmaktól eltérő változatot hallunk, vagy az átlagostól elütő nyelvi forma, íz köntösében jelenik meg az. Pedig az utóbbi nem kellék. Egyénit, minősít, felemel. A politikusnak a nyelv a fegyvere, miként a költőnek, a színésznek, a pedagógusnak is. E nyelv minősége minősíti aztán az őt használót is. Az is lehet, hogy leminősíti. Mert árulkodik is a nyelv. Illyés-idézetek-helyett elég, ha arra gondolunk, hogy műveltségbeli, gondolkodásmóddal összefüggő hiányokra vagy erényekre is következtetni lehet belőle, s ez máris felér önmagunk kiadásával. Nincs többé titok: nyisd ki a szád, s megmondom, ki vagy! Sajnos, ma működő politikai elitünk és a területi apparátusi képviselet számos tagja megfogadhatná a latin bölcsességet: „Beszélni ezüst, hallgatni arany.” Egy kezünkön megszámolhatjuk azt a pár politikust, vezetőt, aki szerény és szoros kivételt jelent e színes-színtelen kavalkádban. Szögezzük le tehát: ugyan nemcsak a politikusi szakmában (mert ez is szakma, s fogásait el kell sajátítani), de ebben kitüntetett szerepe van a szónoki és beszédkészségnek, hiszen a meggyőzés a feladata, lételeme. S mivel a politika mindig személyek által, eleven emberek közvetítésével valósul meg, szó szerint megtestesül, azaz nem mindegy, kik s hogyan képviselnek, minősítenek nyelvileg is egy politikát vagy politikai szervezetet. Persze, ez a múltban és a közelmúltban is tanulságos szempont volt. Mikor M. beszélt, sok „kétkezi” dolgozó felkapta a fejét, mert az ő fejükkel gondolkodva, az ő gondolataikat kimondva szólt országos ügyekről. S bár nyelvileg nem volt minden tekintetben kifogástalan, egyénisége és szónoki indulata adta hozzá a hitelességet, s nem volt rászorulva a papír mankójára sem. Sokan éppen szókimondásáért, a kevésbé pallérozott nyelvi formáért nem lelkesedtek érte, de ez a minta legalább a jó értelemben vett néptribun modellje felé mutatott, s jelentős kimutatható hatással rendelkezett. Bárhol jelent is meg, K. minden esetben lekötötte a tömegek figyelmét. Ösztönösen jó szónok volt, ritka gondolati és nyelvi érzékkel felépített, rögtönzésnek ható, bármily hosszú beszédeit hálás egyetértés fogadta. Arra is volt érkezése, hogy apró, adoma értékű kitérőkkel újrakeltse hallgatóinak voltaképp addig sem lankadó figyelmét, s a jól időzített, csattanószerű kitérők meg a hozzájuk kapcsolódó bizalmas ösz- szehunyorítások konszenzusteremtő erőnek bizonyultak hosszú ideig. Természetesen nemcsak ez, de ez is közrejátszott a politika addig sosem tapasztalt hosszúságú folyamatosságában és e nyelvi-szónoki modell sikeres politikusi attitűddé emelkedésében, nem is volt, van, lehet egyenes ági folytatója: más a kor. Csak megjegyzem: ebben a politikusi mintában még a ritka, nyelvhelyességi berzenkedést lehetővé tevő ejtésváltozat is egyedítő elemmé, csaknem közmondásossá vált, talán tudatosan is, de nem bántóan őrizve sajátos volták. Vagy ott volt N., aki annak idején nagyhírű szónoknak számított, ám posztokat váltván - s tán ritkább alkalmakhoz jutva -, fokozatosan elszürkült e vonatkozásban. Régen nem hallottuk előadni. Ezek a közelmúlt példái, s napjaink is csak egynéhány erős szónoki alkatot voltak képesek felszínre hozni, bár nem mindenki „új arc”, meg aztán a nyelvi erő, a kifejezés és láttatás képessége és hiteles tartalma nincs életkorhoz kötve. Éppen ezért érzem gondnak, hogy különben gondolatgazdag, felkészült, lendületesen és okosan megnyilvánuló ifjabb politikusaink meglehetősen színtelenek maradnak a nyelvi formát illetően, azaz nem jutnak el gondolataik ormáig a nyelvi megoldást tekintve, nemhogy meghaladnák - mester és tanítvány viszonyában kötelezően - elődeik vagy kortársaik „bevált” színvonalát. S ha már a példáknál tartunk, Sz. és B. is kedvelt szónoknak számít s cseppet sem zavaró beszédeiket hallgatva enyhe tájszólásuk, ami talán - forma és tartalom talányos egymást erősítésének esetenként - még a hitelességhez is hozzájárul. Itt az etikai alap, ott a rögtönözve is megfontolt s olykor új - nyelvi - csapásokat Kereső forma a vélhető erősség. P. országos népszerűségét nem utolsósorban éppen közhelymentes, élvezetes, okosan építkező deklamációja adja, a kiszámíthatóság és a történelmi hitel aranyfedezetével. És vehetjük az országgyűlést is: feltételezvé - s most eltekintve a sokat hallott legitimitás problémától -, hogy ott csaknem hivatásos politikusi minőséget kellene produkálniuk a választott képviselőknek s ezzel együtt természetes módon nyelvi-szónoki minőséget is, bizony esetenként pironkodnunk kell, ha eszünkbe jutnak a reformkori országgyűlések „lánglelkű” szónokai és szónoklatai. Máig ható beszédek hangzottak el ott nagy elődök szájából, a követi méltóságból fakadó felelősséget átérezve, s ha a mai retorikai állapotot szembesítjük ezzel - a televízió jóvoltából még látjuk is időnként -, a papírral bíbelődő, látványosan kínlódó honatyák hasonlóan gyötrelmes monológjai, nyögdécselése, alkalmasint száraz-udvarias tiszteletköre, párosulva a leglehetetlenebb hangsúly-variációkkal, nem nyugtathat meg senkit. A kivétel ezért tűnik ki túlságosan is, szinte bántóan... No, nem a fülnek, hanem a kitűnni nem tudóknak. S ezzel nyilvánvalóan nem a valóban bántó, mert sértő megnyilvánulás lehetőségére gondolunk, hanem a lapos síkból kiemelkedő domb értékére. S ha már a retorikát emlegettük: e szónak ma más, furcsa módon pejoratív felhangja lett, alighanem a demagógia szót felváltó szinonimaként, jóllehet éppen az ékes beszéd tudományát jelenti eredetileg. A reformretörika így járatja le - akaratlanul - magát a reformot, s a gyújtó célzattal lelkesíteni hivatott szónoki szerepkört is, s ez: baj. A sok gondolati üresjárat eredménye, mert a tettet szóval helyettesíteni igyekvő verbalizmus mindig gyanús. Hát ne csak mondjuk, csináljuk is már végre - avagy Petőfivel: „Megint beszélünk s csak beszélünk.” (Folytatjuk.) DRESCHER J. ATTILA
