Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
6 - TOLNATÁJ 1989. július 15. Egy 32 évvel ezelőtti tragédia nyomában A bonyhádvarasdi katona Minek bolygatni a múltat - harminckét év után? ezzel a kérdéssel fogad Szakács Józsefné, az elhunyt fiatalember idős édesanyja. Először nem is nagyon akar beszélni erről a szemmel láthatóan és érthető módon fájdalmas esetről, ám kisvártatva már kéretlenül - könnyeivel küszködve - meséli a történetet.- 1955. november 11-én vonult be a fiam Budapestre katonának. A következő év májusában kapott kimenőt, vagy három-négy napra meglátogatott bennünket itt Bonyhádvarasdon. Hogy sirattam, amikor vissza kellett mennie. A busz kalauza vigasztalt is, ne sírjon, visszajön majd a fia. Nem így történt. Budapesten kitört a felkelés, Szakácsék hosszé ideig semmi értesítést nem kaptak Gáspárról. Néhány bonyhádi katona, aki ugyancsak Pesten szolgált, visszatérőben beszámolt a harcokról, néhányan látni vélték Szakács Gáspárt, amint sebesülten félrehúzták az út szélére. Szakács Józsefné, aki addig félve és megrettenve követte a véres fővárosi eseményeket, határozott: lesz, ami lesz, Budapestre megy és felkutatja katonafiát.- Voltam vagy tiz kórházban, de mindenütt azt mondták, hogy ilyen nevű ember nincs beírva a könyvbe. Egy tiszt szerint meg hazaengedték. Végül is ahhoz kerültem, aki az elesettekkel foglalkozott. Ott adta oda egy nő a fiam igazolványát.- Ö a maga fia? - kérdezte.- Ö, persze - válaszoltam - és megcsókoltam az igazolványképet.- Budán halt meg a körúton... Szakács Józsefné ma is gyászol Amikor én ezt meghallottam, ott a székben elájultam... A beszélgetés itt félbeszakad, Szakács Józsefné megtörli szemeit Majd saját életéről mesél, gyermek- és fiatalkora színhelyéről, a bukovinai Hadikfalváról. A 14-es háborúban menekülniük kellett az ellenséges csapatok elől, 1918-ban bevonultak a románok, még imádkozni sem engedték őket magyarul, a Miatyánk román szövegére ma is emlékszik. Aztán eljött 1944, amikor is az egész család felkerekedett, s Magyarország felé vette útját.- Nem volt semmink, amikor ide érkeztünk. Tiz újságíró sem tudná leírni azt, amin mi keresztülmentünk... Ismét nehéz visszatéríteni az idős asszonyt eredeti beszélgetésünk témájához: a harminckét év előtti emlékek felidézése máig begyógyítatlan sebeket tép fel. Elcsukló hangon beszél arról a vaskoporsóról, amit 1957. május 17-én szállított egy zárt kocsi a házuk elé.- Hiába kértem, hogy nyissák fel, nem lehetett... így azt sem tudom biztosan, hogy ki nyugszik a koporsóban. Mindegy, akárki az, én becsülöm. A tiszt, aki eljött hozzánk, felajánlotta a katonai tiszteletadást, én azonban ragaszkodtam az egyházi temetéshez. Amíg tudtam, minden héten kétszer, háromszor kimentem a temetőbe. Hetvenhét éves vagyok - kulcsolja össze a kezeit - most keresnek fel? Ha segíteni akarnak, írják meg, hogy máig milyen kevés segélyt kaptam a fiam után. Két-háromezer forintokat. Hánynak adnak és mennyi pénzt... Persze azoknak, akik nagy emberek. Illés Piuszt Szakácsék ajánlották figyelmünkbe, mivel Budapesten az 56-os események idején katonatársa volt Szakács Gáspárnak. A volt bányász készséggel kalauzol a templom melletti dombra, ahol a sír található.- Ismertem őt fiatal korában is - mondja Illés Piusz. - Nagyon rendes gyerek volt. Katonaság előtt a bonyhádi Zománcgyárban dolgozott, majd együtt vonultunk be a budapesti Stromfeld Aurél laktanyába, a légvédelmi tüzér fegyvernemhez. 1956. október 23-án, amikor megkezdődtek az összecsapások, kivezényeltek bennünket az Országos Légvédelmi Parancsnokságra, s ezen a környéken járőröztünk. Fegyvert használni nem volt szabad senkinek sem. Gáspárról ekkor alig tudtam valamit, mert ha jól emlékszem, őt konyhai munkára osztották be. November 4-én aztán bejöttek az oroszok, leverték a felkelést s pár nap fogvatartás után elengedtek bennünket. Gáspárral együtt hazafelé vettük az utat, persze akkor még sok helyen lövöldöztek, nem volt veszélytelen a nyílt utcákon sétálni. Egymás mögött mentünk, úgy tíz méterre tőlem maradt le Gáspár. Akkor hallottam a lövés zaját... valószínűleg aknavető lehetett. A derékszíja felett hatolt be egy szilánk... A szomorú hírt Illés Piusz is csak később tudta meg, hiszen bajtársát akkor kórházba szállították, majd hosszú ideig semmiféle felvilágosítást nem adtak Szakács Gáspárról. Egészen addig, míg Szakácsnő fel nem utazott - több alkalommal is - Budapestre. A gépjárművezetői igazolvány Távozásunk előtt még egy utolsó pillllés Piusz, az egykori katonatárs lantást vetünk a sírra. Látszik - a frissen festett kerítésről, a nem hervadó virágokról,.a gondozott környezetről - hogy a hozzátartozók nem felejtenek. Nem felejtik el azt a kiskatonát, aki áldozatául esett egy olyan eseménynek, melyből valószínűleg keveset értett, s amelytől minden bizonnyal a legszívesebbeit távol tartotta volna magát. S hogy mindez másokkal - sok száz emberrel - is megesett, egyáltalán nem csökkenti, sőt növeli a máig élő tragédia súlyát. SZERI ÁRPÁD Fotó: RITZEL ZOLTÁN A bogyiszlói horgásztanyák ügye Megoldás kerestetik ||||||||||l;gi||||;i^ Tanácskozás, tamáskodás l§gf Áthozott a sógornőm kocsival, így nem kellett buszra várnom. Fél órával korábban érkeztem bogyiszlóra. Bámészkodom, figyelem, hogy gyülekeznek a tanyatulajdonosok a kultúrház előtt. Szombaton 9-re hívták be őket, hogy megbeszéljék a rendezetlen Duna-parti horgászüdülők, tanyák, viskók ügyét. Kara- szi-fok, Bóni-fok, Bogyiszlói-rév, Dorom- lás és a Homoki-telep gazdái, bérlői vannak jelen. Közel kétszázan. Áldatlan állapotok uralkodnak a tulajdonviszonyokban. (Nem is tudom következetesen használni a tulajdonos, kezelő, használó, bérlő szavakat - hisz mindenki minden - csak egymás szinonimáiként.)- Mit akarhatnak a tanácsiak? - kérdezem az egyik karászi gazdát, Hereiig Jakabot.- Biztos, hogy pénzt. Üdülőövezetté akarják nyilváníttatni, az egyszerű ember meg fizessen. Mindig a melós zsebéből húzzák ki a rávalót. Pedig ez nem a Római-part! Itt azok ütöttek össze valami kis bungalót, akinek máshol, másra nem tellett.- Magának a nevén van a tanya?- Nincs, de én a sajátomnak tekintem. 68-ban vettem, 11 ezer forintért. Zavart, hogy nincsenek rendezve a papírok. Egy hét szabadságom ment rá, jártam a hivatalokat, potyára. Aztán azt mondtam, majd elintézi, aki akarja, nekem így is jó. Volt, aki tovább hajtota, annak a nevére került.- Milyenek az épületek ott kinn?- Mindenfélék, a buszkarosszériától a szintes házig. De nem a szintes házak vannak többségben. Egyszer úgy volt, hogy le kell bontani, aztán hogy maradhat, aztán hogy ideiglenesen maradhat: 500 forintos engedélyt adtak, aztán kijöttek, hogy csúnya ez így, de aki szebbre cserélte - pl. a szomszédom faházra a buszkasznit - megbüntették... Mindenféle verziót kipróbáltak rajtunk. Nézze, nem mehet mindenki a Balatonhoz! Nekünk ez jutott.- Milyen régiek ezek a telepek?- Álltak itt tanyák már akkor is, mikor téesz még sehol sem volt. Most meg minden a téeszé. Fizetünk a téesznek, fizetünk a tanácsnak, csak azt tudnám, hova megy el ennek a 2-300 embernek a pénze évek óta? A hallgatóság bevonul, 9 óra. Ajó indulattal elhanyagoltnak, rossz indulattal ra- matynak nevezhető színházteremben 120 szék van. Akinek jut hely leül, a többiek állnak. A plafonon kosz- és beázásfoltok. Az elnökségi asztal innenső felén nagy az érdeklődés, a túlsó oldalon már kevésbé. Nem azokkal van baj, akik jelen vannak, az a döbbenetes, hogy menynyien hiányoznak. Tartalékos a csapat. A bogyiszlói tanácselnök külföldre ment, így az intézményt dr. Sümegi Zoltáa.vb- titkár képviseli. Becsülettel. A megyei tanács építési és vízügyi osztályának vezetője is „mást küldött maga helyett”: Jóföldi István főelőadót. Kovács András, a szekszárdi horgászegyesület elnöke az egyetlen profi, ő az, akit vártak. Szervezési hiba vagy érdektelenség miatt nem küldött képviselőt a többi horgászegyesület, a Vízmű, az erdőfelügyelőség, a földhivatal, a tolnai tanács, és ami hihetetlen, nincs itt senki a téesztől. Ez a 200 ember pedig jórészt a Dunagyöngye' Téesz bérlője! * Zsebszerződések, nem legalizált adásvételek, az illeték elbliccelése, engedély nélküli építkezések. Szó mi szó, a tanyatulajdonosok lelke sem hófehér. A vb-titkár jó szándéka kétségtelen: nem büntetni, nem elodázni, megoldani!- Ez az értekezlet 20 évet késett - mondja Nagy Zoltán a homokiak szószólója. - Itt tudomásul kell venni, hogy nem összelopott épületekről van szó, hanem egyszerű emberek összespórolt sekrestyéiről. Sok gazdája volt már a térségnek, más-más hozzáállással, más-más fenyegetésekkel. Most próbáljunk megoldást találni! Prajda Vendel a Bogyiszlói-révtől erőteljesebb hangot használ.- Szokjunk le a feudális alázatoskodásról! Mi egy kis közösség vagyunk, s mint ilyen elvárjuk az illetékesektől, hogy tegyék rendbe ezt az ügyet! Jön a hatóság és azt mondja: nem közlekedhetsz a töltésen! Te jó Isten! A saját tanyámhoz! Akkor építsenek utat! Megérdeklődtem egy vizügyes ismerősömtől: azért nem mehetek a töltésen, mert akkor 6-7 mm-t kopik évente. Nekünk itt nincs nemzeti színházunk, uszodánk, nem száguldozhatunk metróval a föld alatt, de van egy Dunánk! Ugyan engedjék már meg, hogy egy kis kikapcsolódást, megnyugvást találjunk a partján, és két téglára állított bográcsban megfőzhessük a babot vagy a halat a családnak. , * Az új idők játékszabályai szerint a kalyibák, kulipintyók, buszkasznik használóinak, tulajdonosainak is joguk van az érdekvédelemre. Méltányolják dr. Sümegi hozzászólását, aki a tanácsi munka szolgáltató jellegét hangsúlyozza, és kellemes meglepetés számukra, hogy ez az ember semmit nem akar nekik „megparancsolni”. Választanak. Nyolcfős érdekképviseleti csoportot hoznak létre, amely majd tárgyalhat a nevükben a hatóságokkal. Szó esik a terület újrafelméréséről és térképezéséről, ami 230 ezer forintba kerülne, a szemétszállítás, villamosítás, ütés csatornagondokról. Mind pénz, pénz, pénz. Van, aki a bürokratikus ügyintézéshez, van aki a vízügyi, csatornázási feladatok megoldásához ajánlja fel tapasztalatait, segítségét. Szállingózik a társaság. 11 óra körül már mindenkinek jut ülőhely. Aztán csak' egy maroknyi csapat marad. Aztán senki. * A bogyiszlói kultúrház öreg falai ismét elnéptelenednek. Nem marad más köztük, csak régi cimborájuk, az Idő. A 214 számozott tanya tulajdonosa vegyes érzelmekkel hagyta el a helyszínt. Van, aki bízik abban, hogy papíron is övé lehet az övé, van aki nem. Megoldás egy kérdésben sem született. Nem is születhetett, itt és most. Az érdekképviselők megválasztása viszont mindenképp hasznos, helyes lépés volt. Mostantól övék a dicsőség - s a munka! W. G.
