Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
1989. július 15. 5 - TOLNATÁJ Csillogó emlékek Az aranyból, ezüstből készült ékszerek, kultikus eszközök, dísztárgyak, érmek, pénzek, a drága- és féldrágakövek a múzeumok gyűjteményében azok az értékek, amelyek a közgondolkodás minden szintjén feltétel nélkül elismertek. Ebben nem a történeti, esztétikai megítélés tudományosan bizonyított tételei a meghatározók, hanem az anyag, s az abból következő egyértelmű csereérték. A különböző anyagok kincsként való megbecsülése ugyan társadalmi közmegegyezés eredménye, de ez a közmegegyezés a múzeumra is érvényes, s nem befolyásolja a tárgyak funkcióját, történetét feltáró elemzés sem - írja a katalógus előszavában Bereczky Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója annak a kiállításnak az apropóján, amelyet a magyar vidéki múzeumok anyagából állítottak össze. A kiállítás címe: Aranyleltár (ez egy mu- zeológiai szakkifejezés, számokat és megnevezéseket tartalmazó dokumentum, a műtárgy kincsként való kezelését tanúsító „írott bizonylat”). Egy-két kivétellel szíves örömest kölcsönözték erre az országos bemutatóra kincseiket a vidéki múzeumok, élve a lehetőséggel, hogy megmutassák, milyen gazdag anyagot őriznek. • Gondosan védve, vastag üveg alatti tárlókban, vitrinekben sok száz aranyból és nemesfémből készült műtárgy látható, többségükben olyanok, amelyek ritkán vagy egyáltalán nem szerepelnek kiállításon. Debrecenből kölcsönözték az időszámítás előtti 3. évezredből származó, hat aranylemezes korongos csöngőkből álló együttest, a hencidai kincset, amely a legrégibb hazai aranylelet. Az i. e. 1500 körüli évekből való az a kincslelet, amelyet a Jászdózsa-Kápolna-halom bronzkori település feltárásakor leltek. Az 1929-ben előkerült velemszentvidi kincs - aranylemez diadém és négy aranykorong - egy késő bronzkori király jelvényeihez tartozott. A római kort egész sor gyűrű, medaillon, ezüsttárgy, jáspis és karneol gemma képviseli, zömében a tatai Kuny Domokos Múzeumból. A ritka hunkori fejedelmi lelet (Pécsüszögről) 53 tárgyát Pécsről, a Janus Pannonius Múzeumból adták kölcsön. S a hazánkban ismert leggazdagabb hunkori fejedelmi leletből (Szeged-Nagyszéksós) is láthatunk 134 tárgyat. Az 5. századi keleti germán temető néhány fontos leletét (kapol- csi lelet) a veszprémi Bakony Múzeum jegyzi. Alighanem az egyik első salzburgi térítő püspök - talán Theodericus - tulajdona volt az az aranyozott bronz, illetve vörösréz kehely, amely Petőházi kehely néven vonult be a szakirodalomba,.és a Ezüst feszület (1837-ből) soproni Liszt Ferenc Múzeum tulajdona. Számos aranykincs, ékszer, lószerszám, övveret, meg az újonnan feltárt karosi temető 136 tárgya (a miskolci Herman Ottó Múzeumból) tanúskodik honfoglaláskori kultúránkról. És itt van az az elefántcsont kürt, amely mai ismereteink szerint a 10. században készült Bizáncban, s amely mint Lehel kürtje vált a Jászság szimbólumává. Aranyozott ezüst kehely (18. század) A későbbi évszázadokból is bőséges az aranyleltár. Egyházi relikviák, fejedelmek kincsei, kardjai, céhedények, főúri és kisnemesi családok aranytárgyai teszik változatossá a látványt. Bécsi, olasz, spanyol, német, magyar mesterek munkái, s egy ezüstkanna, a legnagyobb magyar ötvösművésztől, Szentpéteri Józseftől. A 19. századot íróknak, művészeknek, politikusoknak, egyesületeknek adományozott, nevükkel jelzett tálak, díszkely- hek idézik. Kiállították Erkel Ferenc jubileumi aranykoszorúját, Munkácsy Mihály ezüstkoszorúját, amelyet szülővárosától kapott 1882-ben. Kossuth szenátusi beszédének emlékére készítették Washingtonban azt a gömbös végű arany nyakkendőtűt, amelynek belsejében Kossuth Lajos mikrofotója látható. Figyelmet érdemel valamennyi aranyezüst tárgy, hiszen ezek a műkincsek nemcsak szépen csillognak, hanem múltunk megannyi emlékét őrzik. Az áutusztus 20-ig nyitva tartó tárlat teljes bevételének negyedét a Magyar Nemzeti Galéria és a kiállító múzeumok a Pethő-alapítvány javára ajánlották fel. Bronz szobortöredék (római kori) A szeged-nagyszéksósi lelet ruha- és övkapcsai (V. század) Kádár Márta Schéner Mihály világa A magyar képzőművészet derékhadához tartozó, nagy népszerűségnek örvendő Schéner Mihály művészi irányzata magányos és korszerű. Nem a görcsös divatban maradás vágya vezérli, mintany- nyi más kortársát. Természetesen ő is átesett a kor jellemző stílusváltásain. Azonban viszonylag hamar kialakította a maga jellegzetes világát, melyben garabonciás játékmester módjára a modern európai irányzatokból és a népi, paraszti kultúra hagyományaiból megteremtette a magyar pop art sajátos változatát. A Békés megyében, Medgyesegyhá- zán 1927-ben született festő gyermekkorát falun töltötte, ahol még változatlanul éltek a népszokások. A hetipiac és a vásárok jelentették a ritmikusan ismétlődő, mozgalmas újdonságot, a népi ünnepek egy vidám fajtáját - pecsenyesütőkkel, mézeskalácsosokkal, pékekkel, a mutatványosok bódéival, a céllövöldével, a hajóhintával és a ringlispillel. Ezt az élményanyagot soha nem felejtette el. Ez az az alapréteg, mely évtizedek múltán is inspirálja műveit, amelyből létrehozta a maga több jelentésű, nemcsak a gyermekeknek szóló pseudo-já- tékvilágát. Sok humorral, groteszkséggel telített, több műfajra kiterjedő, népdaltisztaságú munkássága valójában leginkább egy magyar Disney-land létrehozására alkalmas. Már főiskolás kora óta kiállító művész. Tanulmányait Budapesten, Rudnay Gyulánál kezdte. Első, 1962-es Csók Galéria-beli kiállításán koloritgazdag, expresszív képekkel jelentkezett. Művein a formát szétfeszítve forró indulatok burjánoztak. Művészi fejlődése nyomon követhető kiállításain. 1969-ben ismét a Csók Galériában, 1968-ban Kaposvárott és Medgyesegyházán, 1970-ben Vácott, 1974-ben Pécsett és Cegléden, 1975- ben Szegeden, Hajdúszoboszlón és Békéscsabán, 1976-ban Egerben, Dunaújvárosban és Kecskeméten, 1977-ben Veszprémben, 1983-ban Szegeden volt többek közt tárlata. Művei országhatárainkon kívül, Varsóban, Párizsban és Londonban is sikert arattak? A hatvanas évek elején lírai, önvallo- másos, expresszív korszaka véget ért. Szigorú rendre vágyott, konstrukciókat keresett, színvilága puritánná vált. „Úgy éreztem, hogy a formák a maguk puszta megnyilvánulásukban is elegendők, hogy érzéseket keltsenek... Olyan stílust kerestem, és igyekeztem megteremteni, ami kommunikációt jelent köztem és a közönség között” - vallotta. A festészetről áttért a szobrászatra. „Festő vagyok, de úgy éreztem, hogy a festészetnek ki kell költöznie a síkból. Rádöbbentem, hogy ha a festészet bármennyire is igyekszik, nem tudja mind a három dimenziót ábrázolni. Nem tudja a dolgok hátsó, rejtett oldalát megmutatni. A plasztika viszont erre is képes, sőt ezen túl: térszituációkat tud teremteni.” Ebbe az irányba indult, s ma már a képzőművészet határait a szcenikus művészetekig terjesztette ki a Gyalogcsillaggal, Csukás István mesejátékának formába öntésével, melyet a'Békés megyei Jókai Színház művészeivel hívott életre. Először a hagyományos népművészet elemeit olvasztotta munkáiba a jellegzetes technikákkal együtt, a mézeskalács-ütőfa faragást, a .spanyolozást, a tülökvésést a pásztorfaragás egyéb formáival, de a formaképzésben a konstruktivizmus szervezési irányelveit követte. Színvilága fokozatosan élénkült, amint az új téma és motívumkör, á praszti és vásári élményvilág megkövetelte. Műtárgyegyüttesein azonban nemcsak az egykori paraszti kultúra él tovább új, humorral telített, modern formában, hanem a magyar költészet is pártfogóra talál. Schéner-műfajban, médiumban sokrétű műegyüttesei a nézők beleérzőképességére építenek, miközben egy különös, népi mesejáték szereplőjévé avatják. Brestyánszky Ilona Schéner Mihály Budapest című festménye
