Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
II. évfolyam, 26. szám 1989. július 15. Kell-e nekünk német színház? Nekünk, azaz a szekszárdiaknak, ezzel is növelve városunk, megyénk jó hírét. Micsoda kérdés - hangzik a válasz - természetesen kell, de különben is, már megszületett a döntés, július elsejétől a Deutsche Bühne önálló intézményként működik, tehát úgy tűnik, hogy végre minden a maga kitaposott útján, zökkenőmentesen halad tovább. Mégis, a német színház - körüljárva, bár egyáltalán nem a teljesség igényével, sorsát - jellegzetesen „magyar” ügy. Eddigi múltjára visszapillantva ugyanis nem egy esetben felfedezhetjük azokat a különös, de mégis valahonnan ismerős momentumokat, melyek egyáltalán nem a közös cselekvés, az azonos célok irányába mutattak. Vállalkozás - nem sok reménnyel „Nemcsak a Szekszárdon és a Tolna megyében élők számára, hanem a hazánkban élő német nemzetiségűeknek is jelentős dátum 1987. március 2-a.” - olvashattuk a Tolna Megyei Népújság tudósítását az ország első Német Bemutatószínpadának avatásáról. Az intézmény a szekszárdi Babits Mihály művelődési központ egyik szárnyában kapott helyet, de mint utólag kiderült, ez a döntés sem bizonyult túlságosan Szerencsésnek. Ezért is beszél a Deutsche Bühne művészeti vezetője elismeréssel á városi tanács ezzel kapcsolatos döntéséről, mely új székháznak a Fürdőház utcai volt törökfürdőt ajánlotta fel. Más, kisstílűnek nevezhető, személyét ellehetetleníteni kívánó manőverekről már érthető módon más hangnemben, no nem feldühödve, sokkal inkább önmagán felülemelkedve, derűvel szól. Amikor revizorok jártak a nyakára, s a vizsgálatok egyetlen nagy „eredményeként” felszínre került az eléggé el nem ítélhető hiányosság: Dránovits István nem tudott számot adni néhány méter hosszú függöny hollétéről. A problémák gyökere persze sokkal mélyebben húzódik. Annak idején 1985-ben, amikor a jelenlegi művészeti vezető megkezdte gyakorlati működését, jómaga is reménytelennek látta ezt a vállalkozást.- Egy olyan városban, ahol nincs színház, sem pedig befogadói készség, ráadásul német nyelven tartani előadásokat - szóval ez az egész számomra rendkívül hihetetlennek tűnt - mondja Dránovits István. - S hogy mégis miért vágtam bele? A felsoroltak ellenére ez a színház egyfajta kihívást jelentett. Vajon képes leszek megfelelni ennek a kihívásnak vagy sem? Aztán ez nálam alkati kérdés: nem a nagyképűség mondatja velem, de sohasem azt kerestem, hogy valamit hogyan nem lehet megcsinálni. A lényeg az, hogy elkészítettem egy tervet, ha úgy tetszik, koncepciót, melynek lényege szerint a Deutsche Bühne bemutatószínpadként - azaz társulat nélküli színházként - működjön, kezdetben természetesen minimális, a lehetőségekhez igazodó programmal. A szerény célkitűzések ellenére mégsem volt világos, hogy megvalósulnak-e ezek az elképzelések. Sikerül-e felkutatni németül elfogadhatóan beszélő színészeket, lesz-e egyáltalán érdeklődés az előadások iránt? A rendelkezésre álló pár százezer forint sem jogosított túlzottan nagy reményekre. Közel egy évig tartó egyeztető tárgyalások után bebizonyosodott, hogy nem volt hiábavaló a szervezés:- Elmentünk játszani, és ha relatíve nem is nagy számban, de azért volt érdekldés. Ma is úgy hat- vantól-százhúsz főre tehető azok száma, akik megtekintik előadásainkat. A Deutsche Bühne tehát beindult - volna, ám, mint menet közben kiderült, az évi egymillió forint, az emelkedő igények mellett nem elegendő az intézmény fenntartásához. Tavaly azonban teljesen váratlanul a Pénzügyminisztérium 4 millió forintra, idén már 6 millió forintra növelte a támogatást, amelyhez a Tolna Megyei Tanács 300 ezer forintot tett hozzá. Ez az összeg elegendő a munkához, sőt a minőségi előrelépés finanszírozásához is.- Ami engem elkeserít mégis, azaz, hogy a július elsejei önállósítás legalább két évet késett - folytatja Dránovits István. - Senkit nem akarok megsérteni, de véleményem szerint az a baj, hogy bizonyos személyek részéről általános színházellenes magatartás figyelhető meg. Nem a közönségre gondolok, hanem azokra, akiknek hivatalból kellene ezzel foglalkozni. Én úgy érzem, hogy akár a megyei tanács művelődési osztálya, akár a művelődési központ, nem igazán lelkesednek a színházért. Az ellenállás másik vonatkozása a német jelzőnek szól, s ez szintén kicsinyes emberi probléma s nem szakmai kérdés. Az, hogy önállóvá váltunk, most még nem hozott számottevően érzékelhető változást a tevékenységünkben, szóval erre a lépésre már jóval korábban is sor kerülhetett volna. (Egy kis kitérő, ami jól jelzi a Deutsche Bühne- vel kapcsolatos ellenérzéseket: egyes véleméRévbe jutott végre a Deutsche Bühne? nyék szerint az intézmény puszta léte káros hatással lenne a Sárköz művészetére, azt elnyomná, de legalábbis háttérbe szorítaná. Dránovits István véleménye: ha a Német Bemutatószínpad elnyomja a Sárköz művészetét, akkor az meg is érdemli.) Megszólalni magyarul is Visszatérve a minőségi fejleményekre, a művészeti vezető nagyvonalú jövőképet vázol fel, melynek lényege az, hogy a német színház fogalmát alapvető hiba lenne mereven, szűklátókörűén kezelni.- Ilyen nincs, hogy német színház - magyarázza. - Színház van. A mi intézményünk egy olyan színház, amelyik németül játszik. A szakmai törvényszerűségek minden esetben ugyanazok, s ha tetszik, ha nem, azt tudomásul kell venni. Struccpolitikának tartom azt, ha valaki kijelenti, hogy itt csak és kizárólag német színházról lehet szó. Most éppen itt tartunk. Sarkítva fogalmazva a lényeg az, hogy a Deutsche Bühne egyelőre csak német nyelven szólalhatna meg, azaz magyar nyelvű előadásokat nem tartana. Ezt hevesen ellenzi Dránovits István, s olyan „kéttagozatú”, tehát két nyelven működő intézmény megvalósítása lebeg szemei előtt, amihez, mint mondja, „pénz és másfajta mentalitás” kellene. A másik vitás kérdés a német nemzetiségi csoportok sorsa.- Ahhoz, hogy egy színház meggyökeresedjen egy városban, nem árt köré valamiféle bázist kialakítani. Ha nevében német színház vagyunk, akkor nyilvánvaló, hogy ezt a bázist a német nemzetiségi csoportok adhatnák. Mondanom sem kell, hogy ez az elképzelés is visszautasításra talált, mondván, hogy milyen alapon foglalkozik a Deutsche Bühne például a német kórussal? Holott számomra teljesen logikus, hogy a mi munkánkban a német nemzetiségi tevékenység koncentráltan jelenik meg. Egyszerűen abszurdum ez az ellenállás. Nem árulok el titkot, de én azt szeretném, ha működne és jól működne ez a színpad. Ehhez bázis kell és lehetőség a munkához. Nagyon rossz módszer az, hogy valaki alapít egy intézményt, de rögtön elkez- ■ di a többit védeni azzal szemben, amit létrehozott. (Vida Jánosné, a magyarországi németek megyei képviselője készített egy felmérést a nemzetiségi csoportokról: a leszűrt tapasztalatok alapján a csoportok szívesen tartoznának a Bühnehez.) Vitéz Zsolt, a megyei tanács művelődési osztályának helyettes vezetője a fenntartók álláspontját világította meg.- Természetesen ismeretes előttünk, hogy Dránovits István több kérdést másképpen közelít meg, mint mi. A jelenlegi anyagi erő azonban csak a német nyelvű előadásokra elégséges. Feladatbővítésre nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz. A magyar nyelvű színházügy szervezése nem lehet a Deutsche Bühne feladata, hiszen ez a Babits Mihály művelődési központ hatáskörébe tartozik. Ebből következően semmi sem indokolja azt, hogy a Német Bemutatószínpad magyar nyelvű produkciókkal foglalkozzon.- Dránovits István azt is nehezményezi, hogy nem a Deutsche Bühne-hez tartoznak a német nemzetiségi csoportok...- A nemzetiségi feladatok ellátásáért a.helyi tanácsok, illetve azok intézményei a felelősek, jelen esetben a Babits Mihály művelődési központ. Ha a csoportokat átirányítjuk a bemutatószínpadhoz,, akkor ez a rendszer csorbát szenved. Nem is beszélve arról, hogy a Bühne rendelkezésére álló pénzösszeg nem használható fel a nemzetiség csoportok támogatására.- Mennyiben felel meg a valóságnak az, hogy az önállóság a lehetőségekhez képest később érkezett? :- A Deutsche Bühne költségvetését csak a közelmúltban emelték meg számottevően. Addig a színpad olyan nagyságrendű pénzösszeggel gazdálkodott, ami nem indokolta az önállóságot. A feltételek mostanra értek meg, az egyeztetések után valósulhatott meg ez a forma, ami elsősorban gazdasági és szervezeti szempontból jár sok előnynyel. Az általunk kidolgozott koncepció következetes érvényesítése - mellyel elkerültük azt, hogy komoly hátránya származzék a Babits Mihály művelődési központnak - magában hordja az ön- x fejlődés lehetőségét. Az valósult meg, amit terveztünk. Szeptember 30-ig kell lebonyolítani az alapi-' tással kapcsolatos teendőket, ugyanakkor Dránovits István július 16-tól megkapja az igazgatói megbízatást a Deutsche Bühne vezetésére. Ez utóbbi mondat lényege az, hogy a Deutsche Bühne - mely tetszik, nem tetszik, de Dránovits István nevével forrott össze - távolról sem biztos, hogy véglegesen a jelenlegi művészeti vezető irányításával fog működni. Az igazgatói állást ugyanis hamarosan pályázat útján meghirdetik, s elvileg valamennyi pályázó egyenlő esélyekkel indul a fontos beosztás megszerzéséért folytatott versenyfutásban. Persze, ha csak Dránovits István pályázik, akkor szerencséje van... Együttélés sziámi módra Már eddig is számos alkalommal említettük annak az intézménynek a nevét, mely hosszú ideig adott - s most is ad - otthont a Deutsche Bühne- nek. A Babits Mihály művelődési központ igazgatója dr. Say István a sziámi ikrek együttéléséhez hasonlítja a jelenlegi állapotokat, mely ikrek ugyan életképesek, csak előfordulhatnak bizonyos esetek, amikor kényelmetlen és kínos, vagy éppen határozottan gátló tényező a szoros együttlét.- A megoldás nem az egyik fél elpusztítása, mert akkor a másik is vele hal - szövi tovább a szemléletes példát az igazgató, egyúttal utalva azokra a nézetkülönbségekre, melyek kétségkívül fennálltak a két intézmény között. - Félreértés 3 ne essék - teszi hozzá - a Német Bemutatószínpad nem presztízskérdésként kezelt ügy volt. Egész egyszerűen arról van szó, hogy ugyanolyan nyomatékot kell adni Szekszárdon a lakosság művelődésének, mint a német nemzetiségi színháznak. Nem lehet valamit csupán azért, mert aktuális politikum, felnagyítani és hangsúlyosabbá tenni, mint az alapvető feladata. Sohasem mondtuk azt, hogy a német színház nem fontos, csak azt, hogy önmaga jelentőségénél nem lehet fontosabb. Az irreális elvárás, hogy a német színház azt csinál, amit akar és ehhez majd a Babits művelődési központ alárendeli magát. Ebbe én, mint jogi felelősséget komolyan megélő vezető, nem mehetek bele. Tévhit az, hogy itt valamiféle személyes villongás van, maga az intézmény kellett, hogy érvényesítse a presztízsét Szekszárd művelődése érdekében. Azt is állítom, hogy a Deutsche Bühne ezzel az új megoldással - azaz a Fürdőház utcába való beköltözéssel - egyáltalán nem járt rosszul. Elképzelhető ugyan, hogy egy önálló szekszárdi színház álma így távolabbra került, de egy német színház, továbbá német nemzetiségi centrum létrejötte sokkal közelebbre. Persze én úgy vélem - lehet, rosszul -, hogy Dránovits István koncepciójában első helyen szerepelt a színház és másodsorban a nemzetiség. Ez mindenesetre már ettől kezdve a Deutsche Bühne, illetve a megyei tanács magánügye. A nemzetiségi csoportokat illetően dr. Say István nem látta akadályát a változtatásnak, legalábbis olyan értelemben, ha ezt a megyei tanács is szorgalmazza. Addig viszont magától értetődő, hogy ezt a kötelezettségét - ami a nemzetiségi csoportok gondozására vonatkozik - a művelődési központ teljesíti. Egy elmaradt kézfogás Dránovits István természetesen nem adja fel terveit továbbra sem: a nemzetiségi csoportok elgondolása szerint a Deutsche Bühne-nél tevékenykednének a nem is olyan távoli jövőben, s a német színház adott esetben magyarul is játszana darabokat. Ismerve rámenős stílusát, nem is kétséges, hogy nehéz lesz eltántorítni céljától. Nem tart esetleg attól, hogy sok embernek nem tetszik ez a fajta magatartás? A kérdés hallatán az eddig halkan beszélő Dránovits István felemeli a hangját:- Az igaz, hogy nem beszélek mellé és a magam módján mindenkihez őszinte vagyok. Ezt úgy látszik nehezen viselik el, s ez sok embert bánt és sért. Engem viszont legalább annyira bánt a tehetetlenség. Én kikérem magamnak azt, ha valaki akadályoz a munkában, s ilyesmit épp eleget tapasztaltam az elmúlt években. Tudom, hogy kialakult rólam az a kép, mely szerint nekem nagy a szám, velem nem lehet együtt dolgozni, összeférhetetlen vagyok. Az biztos, hogy én nem álltam szépen csendben a szőnyeg szélén, mert azt gondoltam, hogy amit csinálok, az jó.- Hogyan fogadta az értesítést, hogy önnek is pályáznia kell, ha igazgatója akar lenni a Deutsche Bühne-nek?- Formailag ez jogos, de az eljárás - megmondom őszintén - egy kicsit sért. Mintha valakinek a saját gyerekéről kellene azt igazolnia, hogy az valóban az övé. Egyvalamit vártam volna: azt, hogy az első öt évre nem kell pályáznom. Nem akarok hit- bizományt, nem óhajtok egy életen keresztül abból élni, hogy itt felmutattam valamit. Ez az ötéves megbízatás egy kézfogással felért volna. Kell-e nekünk német színház? A kérdés költői, hiszen ki az, aki nyilvánosan kétségbe vonná ennek az intézménynek a fontosságát? A megalapítással mindenki egyetért, legfeljebb az oda vezető utat, annak hosszát ítélték meg néhányan egymástól eltérően. Lehet persze azon vitatkozni, hogy ez esetben a fontolva haladás vagy az akadályokat nem figyelembe vevő száguldás hoz igazi eredményt. Mindenesetre tény, hogy a szekszárdi vállalkozás kudarca esetén a Német Bemutatószínpad otthonaként Budapest és Pécs neve is felmerült. Szekszárd Város Tanácsának testületé nemrég egyértelmű döntést hozott az elhelyezés kérdésével kapcsolatban, s ez az örvendetes elhatározás bizakodásra adhat okot. Remélhetőleg a megyeszékhely - és nemcsak az, hiszen a Deutsche Bühne országszerte vállal fellépéseket - hamarosan egy olyan intézménnyel ismerkedhet meg, mely a kultúra terjesztése mellett létével egyúttal a széles körű értelemben vett másság tiszteletben tartására is emlékezteti az erről gyakorta elfeledkezőket. SZERI ÁRPÁD
