Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám

4(%PÜJSÄG 1989. június 13. MVJJffF ®tglá©®§ HONISMERETI mmmiMSZEKSZ^ * Sehol az országban nincs hasonló küllemű templom, mely­nek fő nevezetessége a külső falán elhelyezett három feszület A gyönyörű öntöttvas munkát kegyúri jogon 1849-ben a Je- szenszky-család adományozta a templomnak. Krisztus és a két lator az 1792-1826 közt élt Böröcz Márton plébános sírja fölé került, aki temploma tövében van eltemetve. Hol? Fotó: KISPÁL MÁRIA Beküldendő az emblémával felragasztott helyes megfejtés. Címünk: 7100 Szekszárd, Sajtóház, Liszt F. tér 3. * Rádió 7 Fényképrejtvény Felfedezzük Tolna megyét Keresni a tiszta forrást Ismét ugyanaz a titokzatos dolog: az elhivatás. Hogy lesz valaki hivő? Hogy lesz valaki pap? Annyit már tudok, bár nem értem, hogy logikával megközelíthe­tetlen a téma.- Öregem, Ádám-Éváig el kell hinni, utána már követhető - válaszolták tapo­gatózó kérdéseimre itt is, ott is, Bibliát igenlő kis közösségekben és népes gyü­lekezetekben, ahol magamat kerestem. Hegyi Imre riporter és Kovalik' Márta szerkesztő, Papnevelde című dokumen­tum-összeállítása sem vitt közelebb a ti­tok nyitjához. Vasárnap 9 órakor a Kos­suthon hangzott el ez a műsor, mely a Központi Papnevelő Intézetben készült. Huszonéves fiúk szaladgálnak az Apá­czai Csere János utcai, időtlen hangula­tot árasztó ódon épületben, tanulnak, zenét hallgatnak, fociznak, készülnek a papi hivatásra. Önként lemondanak a családról, a szerelemről, hogy a lelkek gondozásá­nak szentelhessék életüket. Most kb. 3000 római katolikus pap van Magyarországon, és évi 20-25 új szente­lés szokott lenni. Az egyik nyilatkozó a gázsit is elárulja: állami fizetése 600 Ft, egyházi 2700, havonta. Ezért csinálják? Vagy a népszerűségért? Nem, hisz a rá­diót is nehezen engedték be. Kereskedő szemmel egyszerűen felfoghatatlan: mi hasznuk van a hitből? Dr. Várszegi Asztrid az intézet rektora Így foglalja össze az egyház feladatát: nem politizálni, élni, és másokat is élni segíteni. Kevesen ásnak kutat, de a víz­ből sokan isznak, mondja. Papnak lenni pedig annyit jelent: keresni a tiszta for­rást - nemcsak magunknak.- W ­„Néha üres, néha poros” Ilii Válasz Gaálné TiH Éva június 74 cikkére Igaza van Gaálné Till Évának mind a négy tételében, amit állít. Vannak sikeres helyi érdekű és az itt élő emberek élénk érdeklődésére, szükségleteire építő ren­dezvényeink; vannak - ő most egy ilyen fölött füstölög - szégyenletes érdekte- lénségbe fulladók (ami ugyanazt jelenti: rosszul szervezettek); a közművelődési bizottságok működése is ingatag, meg a mi színpadunk is (mint a színpadok álta­lában) kiereszti magából a port, ha tán­cos lábak dübörögnek rajta. Csakhogy mi ezekért nem próbálunk meg hibáztat­ni senkit - az élet ilyen, tudomásul kell vennünk. Ha nem is értünk mindenben egyet ve­le. Mi legfeljebb megválogathatjuk, hogy az emberek érdeklődésére és kedvére való produkciókat szerezzünk be. Amit még a pénztárcájuk is elbír. De nézzük a konkrét esetet: A szervezést talán akkor hibáztuk el, amikor a művelődési központ 100 db falragaszán kívül az üzemek közművelő­dési bizottságainak titkárait (többek közt a cikk íróját) is bevontuk a szervezésbe. Május 25-én délután, amikor jeleztük a műsort nekünk Szekszárdról kiajánlók­nak, hogy elenyészően kevés az érdek­lődő (akkor még 50 Ft-os helyárral kel­lett hirdetnünk a műsort, mert felléptidij helyett vacsorával láttuk volna vendégül a bevételből az együttest), akkor megyei partnereink úgy döntöttek: legyen ingye­nes. A következő napokban így propa­gáltuk. Az ingyenes és általunk is színvo­nalasnak vélt rendezvényt várva remény­kedhettünk abban, hogy ez a műsor ugyanolyan telt házat hoz, mint pl. május 27-én délelőtt a város és városkörnyéki gyermektáncosok szakmai bemutatója, vagy a Gaálné Till Éva által is felemlege­tett nyugdíjasműsor, a május 28-i Óvo­danap bábelőadása, csoportbemutatói és az óvónők kórusának fellépése. így május 29-én nekünk is meglehetősen ki- nos volt látni, amikor a költségvetési üzem közművelődési bizottságának tit­kárával együtt (ő 50 emberét hiányolta) többen is a színházteremben keresték az általuk szervezett, ígért, idevárt nézőket - ám hiába. Most bizonyosodott be számunkra újólag, hogy ezek a bizottságok már csak tartalom nélküli formák, hiszen a titkár maga kérdezi (tőlünk?): „Jó lenne tudni, mit kell tenni...” Mi programkínálatot nyújthatunk, de az emberek maguk döntik el, mit szeret­nének. Az utóbbi évek tapasztalataiból azt látjuk, hogy a jövőben az önszervező csoportoknak, ill. a helyi igényeket kielé­gítő programoknak van létjogosultsága, nem pedig a kisebb vagy nagyobb vala­kik, hivatalok által elrendelt, felügyelt kul- túrális házifeladatoknak. Tudomásul kell venni (nekünk is, másoknak is), hogy a központilag leosztott magas kultúra iránti éhség, ma már a legnagyobb erőfeszí­téssel sem tartható fenn. Nem is baj ta­lán... Színpadunk pedig egy-egy tánc- együttes műsoránál csak akkor nem por­zik, ha előtte 2 hétig ázott (beázott!), vagy ha a táncosok lába nem érinti azt! Úgy érezzük a költségvetési üzem és a művelődési központ más más eszközök­kel ugyan, de sokat tesz ebben a város­ban a portalanításért, mégis porosodnak olykor közös dolgaink is. Gaálné Till Évának mindent összevetve szeretnénk köszönetét mondani, hiszen az ő jóvoltából jelenhetett meg a Népúj­ság hasábjain az aranyérmes jugoszláv URBAS együttes neve és a művelődési központ hét végi, többnyire helyi és sike­res, ám olykor elrendelt és kudarcot jelentő rendezvényei - még ha csak cím­szavakban is. SZAPPAN PÁLNÉ népművelő Babilon kincsei Az INA iraki hírügynökség jelentése szerint egy iraki régészexpedíció az idő­számításunk kezdete előtti első évezred­ből származó értékes kincsleletre buk­kant az egykori Bábel városában, Nabu- kadnécár király egykori függőkertjeinek helyén. A valószínűleg a királyi család­hoz tartozó asszony szarkofágjában arany- és ezüstkoronákra, tömör arany­ból készült és féldrágakövekkel díszített ékszerekre bukkantak. Az iraki kormány részletes tervet dolgozott ki az antik Ba­bilon létesítményeinek, feltárására és helyreállítására. Vöröseltolódás mérése Az amerikai Smithsonian csillagászati obszervatórium kutatóinak jelentősen si­került növelniük a színképvonalak a Föld nehézségei erőterében bekövetkező vö­röseltolódásának mérési pontosságát. Mint a korábbi hasonló kísérletek során, most is nagyon stabil adásfrekvenciájú hidrogénmézert juttattak csaknem füg­gőleges pályán mintegy tízezer kilométer magasságba. A kutatók nagyon ponto­san megmérték a mézersugárzásban je­lentkező frekvenciaeltolódást, és ezen a módon 0,007 százalékos pontossággal igazolták az Einstein általános relativitás- elméletében megjósolt értékeket. Földhözragadt fantáziánk Egy pillanatig se akarom állítani, hogy szépen bokrosodó gondjaink számát en­nél súlyosabbak nem szaporítják, újabban mégis arra vagyok kénytelen rájönni, hogy a képzelöerőnkkel sincs minden rendben. Nem kizárólag ránk, magyarokra gondolok, hanem az egész emberiségre. Általában eléggé ritkán töröm a fejemet világmegváltáson. Hogy az alábbiak mégis felötlöttek bennem azt a televíziónak köszönhetem. A hazai I. és ll.-nek éppúgy, mint a franciának, a különböző Satiknak, Chanelleknek, a szovjetnek, sőt, még a jugoszlávnak is. Amióta különösebb megerőltetés nélkül lehet portyázni az éterben, ezt a válto­zatos sci-fi adások mérsékelten elíziumi mezein is szívesen teszem meg. A sci-fi ugyebár tudományos-fantasztikusat jelent, mely téren néhai apám 94 évvel ezelőtt történt világra jöttétől az én 6 éves, legkisebb unokám születéséig nemcsak a fantázia területén történt egy s más. (Holdra szállás, űrszondák, ba- tiszkáfok, atombomba, Sabin-csepp, szuperszónik'us repülés, lézertechnika... és magyar adórendszer=APEH.) A csillagháborúk lehetősége világhatalmi progra­mok tárgya, de tárgya természetesen a legkülönbözőbb rendezésű televíziós fil­meknek is. Nemrégiben például egy nem mindennapi képzelőerővel készült japánénak, melyben az emberiség fölényes tudású maradványa az atomháború után harcolt valamilyen rejtélyes hatalom még fölényesebb tudású képviselőivel. Záporoztak a rakéták, szelték az óceán vizét már hajókra se emlékeztető vizi ször­nyek. Szuper overalloknál ódivatúbb ruhát éppúgy nem viselt senki, mint ahogy szkafandernél kecsesebb fejfedőt sem. És ezért volt földhözragadt az egész. Sci-fibeli űrutasaink ugyanis előszeretettel találkoznak a miénknél fejlettebb ci- vilizációjú hatalmakkal. Más alkalommal egy ilyennek a képviselői keresik fel ezt a földgolyót, mintha nem lennénk elégségesek magunk is kellő számú ramazurit csinálni ezen a tájon. A miénknél fejlettebb civilizációk sosem a jó terén jelesked­nek, hanem egyes-egyedül a pusztítás ámokfutó lovagjai. Mintha a szerzők már eleve lemondtak volna annak lehetőségéről, hogy a fejlődés ne az egyre tökéletesebb ölési technika irányába folytatódjék, hanem mondjuk az élet meg­hosszabbítására, a betegségek leküzdésére, vagyis arra törjön, aminek minden technikai lehetősége már ma adott a földön. Csak éppen eszünkbe se jut kihasz­nálni. ■ Tudományos fantáziánk dokumentálásának érdekében ugyanis teljesen feles­leges az égitestek világába vándorolnunk. Elég összehasonlítanunk egy újzélandi erdőlakó életét egy dán kisgazdáéval, egy nepáli sherpáét valamelyik svájci hegyi vezetőével, netán egy magyar akadémikusét valamelyik holland segédorvoséval. A jelenhez sincs fantáziánk, a jövőhöz miért lenne? Vagy legfeljebb csak földhöz­ragadt... (Ordas) A bonyhádi Völgység Múzeumban láttuk A Malonyay-hagyaték (Folytatás az 1. oldalról.) A magyar néprajzi fényképezés törté­nete megíratlan és félő, hogy még sokáig az lesz, mint ahogy várat magára egy ösz- szefoglaló magyar fotótörténet is. Biztató fotótörténeti kiállítások sorozatát láthat­tuk viszont az elmúlt években Székesfe- -hérvárott. Budapesten és Gödöllőn is. Néprajzi témájú archív kiállítást láthat­tunk már Hatvanban, a Néprajzi Mú­zeumban és Veszprémben is. A régi fényképek gyűjtése divattá vált. Mintha jobban 'megbecsülnénk értékeinket, na­gyobb gondot fordítanánk rájuk. Ez az anyag - ilyen formájában - mai tudomásunk szerint egészen napjainkig ismeretlen volt. Mint ahogy sokáig lap­pangott ORBÁN Balázs negatívanyaga is a marosvásárhelyi levéltárban, szeren­csére napjainkban is kerül elő izgalmas anyag VERESS Ferenctől vagy másoktól. Nagyon sok és zömmel ismeretlen kéztől származó, dokumentumértékú fotó van a századforduló folyóirataiban. Ezek kö­zül természetesen sok a beállított, élet­képszerű felvétel, de számos kiváló, érté­ket hordozó kép is napvilágot látott e la­pok hasábjain. Vajon ezeknek a negatív- jai hová lettek? Jó lenne tudni, mi lett az­zal a sok tízezres anyaggal, ami egy-egy ilyen szerkesztőségben felhalmozódott az évtizedek folyamán. Jó lenne tudni, hova került a „Borovszkyk” szintén több­ezres eredeti fényképanyaga? Hátha lappang valahol, valami szekrényben. Malonyayék amatőrök voltak, s azok maradtak mindvégig, mint fényképészek és mint gyűjtők is. Ez azonban csak nö­veli tiszteletünket vállalkozásuk előtt. ■Nem könnyű Malonyayék országjáró ku­tatóútjainak,a pontos történetét előzmé­nyeit feltárni. Nagyon kevés az adat a gyüjtőutakra, azok lefolyására. Ebben a katalógusban nem tudunk fényt derftehi ennek a nagyszabású akciónak minden részletére, mindössze arra vállalkozha­tunk, hogy a főbb eseményeket megem­lítsük. Úgy hisszük, nem szükséges bőveb­ben kitérni a századforduló körüli meg­növekedett népművészeti érdeklődésre. Erről számos tanulmány látott napvilágot. A kiállítás egy makettje A népművészet iránti érdeklődés alól az 1880-ban alapított Országos Magyar Ki­rályi Iparművészeti Iskola sem volt kivé­tel. Néhány tanár kapcsolatban állt a né­pies mozgalom vezéralakjaival. Furcsa szakadás volt a hivatásos nép­rajzosok és - vagy ahogy a művészek hívták őket - az akadémikusok és a nép­művészet felé forduló gyűjtők, képzőmű­vészek között. Ennek a szembenállásnak az okait jól világítja meg KRESZ Mária a „Magyar népművészet felfedezése” (ETHNOGRAPHIA 1968. 1. sz.) című ta­nulmányában. A népművésze^ htypi munkájukhoz inkább keresték a támogatást az Iparmű­vészeti Múzeumnál és Iskolánál, mint a néprajz tudósai között. Az egyes hivatalos szervek, így a Val­lás- és Közoktatásügyi Minisztériumban KORONGHY- LIPPICH Elek osztálytaná­csos személyében értő, segítő tisztvise­lőre leltek, de más minisztériumokban is támogatókra talált egy nagyobbszabású gyűjtőút ötlete, amit valószínűleg MALO- NYAY talált ki. Ezek a szervek anyagi tá­mogatásban is ré­szesítették az idő­közben egyre gyak­rabban összejáró és magát népművé­szeti gyűjtésre leha­tározott társaságot. A szellemi vezér a legnagyobb hely-és terepismerettel ren­delkező KRIESCH Aladár volt. Az ő út­mutatásai alapján állnak össze a gyűj- tőutak részletes ter­vei. Tájegységen­ként akarják felku­tatni az országot. Kezdeti szervezési, előkészületi dol­gokról nagyon ke­veset tudunk, ahogy gyakorlatilag nincs adatunk a gyűjtőu- tak lefolyásáról, az egyes munkák, részfeladatok elosztásáról sem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents