Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-14 / 138. szám
Ml U í 'V'-'-V V l ; v " ' '1~r Tj. AZ MSZMP TOLNA MEGYEI LAPJA • XXXIX. évfolyam, 138. szám ARA: 4,30 R 1989. június 14., SZERDA Ha a múltért nem is, a jövőért közös a felelősségűn Megkezdődtek a politikai egyeztető tárgyalások A Parlament vadásztermében megkezdődtek az érdemi politikai tárgyalások (MTI TELEFOTÓ) A június 10-én született történelmi jelentőségű megállapodásnak megfelelően a Parlament vadásztermében - Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének elnökletével - kedden délután megkezdődték a politikai egyeztető tárgyalások. Az asztalnál három egyenrangú fél - az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal, valamint a megállapodásban felsorolt társadalmi szervezetek - delegációi foglaltak helyet. Szűrös Mátyás köszöntötte a tárgyalás valamennyi résztvevőjét, üdvözölte a jelenlévőket, majd megnyitotta a tanácskozást, majd átadta a szót Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának, a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége vezetőjének, aki a többi közt a következőket mondotta: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. februári ülésén arra a következtetésre jutottunk, hogy békés átmenetet kell találnunk a többpártrendszeren alapuló, a pártok versengését is feltételező képviseleti demokráciába. Ez az elhatározásunk találkozott mindazok politikai törekvéseivel, akiknek képviselői most közös asztalnál foglalnak helyet. E vállalkozás sikeréért nemcsak a magyar nép, hanem a nemzetek közössége előtt is felelősséggel tartozunk. A közvélemény ma reménykedve, de aggodalommal islekint e kísérlet sorsára. Hazánkban 1988 májusa óta történelmi léptékű átalakulás van kibontakozóban. Fokozatosan, de gyorsuló ütemben távolodunk egy belső tartalékait kimerített, részleteiben már nem megjavítható hatalmi szerkezettől. Az új Magyarországért most kezdődő közös munka természetesen nem azt jelenti, hogy a kialakult gazdasági és politikai válságért közös a felelősségünk. A Magyar Szocialista Munkáspártnak vállalnia kell kormányzópárti múltját, s azt, hogy tárgyilagosan feltárja a közelmúlt politikai gyakorlatának tanulságait. E tényfeltárásnak mindenekelőtt hitelesnek kell lennie, amelyben a korábbi leegyszerűsítéseket nem válthatja fel egy másfajta, ellenkező előjelű sematizmus. Világossá tesszük tehát, hogy mi az, amit vállalunk az elmúlt időszak örökségéből, és mivel kívánunk szakítani. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a közelmúltunkkal való ilyen szembenézést éppen a mi pártunk kezdeményezte. A Magyar Szocialista Munkáspárt javasolja, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon minden résztvevő keresse a konstruktív együttműködés módozatait. Ha a múltért nem is, a jövőért közös a felelősségünk - mondotta a szándéknyilatkozat befejezéséül Grósz Károly. Ezt követően dr. Kónya Imrének, az Ellenzéki Kerekasztal szóvivőjének adta meg a szót Szűrös Mátyás. Magyarország - jog szerint - ezer esztendő óta a magyar népé. Ezen nem változtat az sem, hogy történelme során a népnek alig volt módja arra, hogy gazdaként, szabad polgárként rendelkezzen saját tulajdonával, bár időről időre megkísérelte, hogy birtokba vegye azt, ami az övé -mondotta a többi közt dr. Kónya Imre. (Folytatás a 2. oldalon.) Skalp vadászat Öngyilkos lett. Kicsinálták, leváltották, visszahívták, följelentették, fegyelmit indítottak ellene, vád alá helyezték, megbukott az első titkár, fölvágta az ereit. Tisztogatunk - nálatok, nálunk, Csongrádban és Zalában, Borsodban és Baranyában, Nagykanizsán, Szekszárdon, Szolnokon, Miskolcon és Tiszakécskén hullanak a fejek a porba. Tisztogatunk, hétfő hajnaltól vasárnap éjfélig. Össznemzeti marcangolósdi közben sebeket nyitunk, és vájkálunk bennük. S kik ma reggel még istenek voltak, azokról délre kiderítjük, hogyluciferek. Késeinket kéjesen forgatva - önmagunkat is miszlikre szedjük. A tegnapunkat dobjuk a sutba, falu széli be nem kerített szeméttelepre tesszük hajdanvolt hitünket és kapirgálunk a mocsokban, amíg rohadt anyagra nem lelünk, s nem mondhatjuk, heuréka. Kik vagytok? Nem, ti Sztálinok, Rákosik, Kádárok, hanem akik a somogyi, zalai vagy baranyai, tolnai dombok közötti pincékbe hívtátok vadpörköltre azt, ki majd intézkedik. Kiktől vártátok, hogy szerez majd pénzt útra, ígér hidat, boltba hűtőszekrényt, kultúrházba függönyt, tánccsoportnak buszt, falunak iskolát és ravatalozót - szörnyszülöttei egy kornak, vagy egy szörnyszülött kor hősei? És mi? Hisz mindannyian tudtuk, hogy Ti vagyok a kivételezettek, az érinthetetlenek. Ingyen jegyet kaptok a bemutatókra; hogy az állami kocsi csomagtartóját megrakják hússal, borral, miegymással; s azt is, hogy a vadpecsenyéhez néha lányok is dukálnak, krémes helyett. De mentséget kerestünk magunknak: mondván, ellenetek úgysem tehetünk semmit. Ezzel az ügyet elintézve, megittuk a tv-híradó előtti napi adag sörünket, s megnyugtatott lelkiismeretünkkel szuszogtunk. Mondják, nem leszámolás, de vélem mégsem csak elszámolás, mit végzünk. Rendbe kell tenni a tegnapot. De hadd szóljon értük is a harang, mert közülük sokan nem is a magánkorrupció mocskában tobzódtak, (mivel kik saját maguknak kapartak, azok jó része még mintha most is háborítatlanul élvezné e kór gyümölcseit), hanem a kor törvényei parancsának engedve tették, mint gondolták: dolgukat. Igaz ez nem mentség. De ha van rá mód, hát oldozzuk fel őket. Nem a gyilkosokat, a mészárlókat, az embert fizikailag, lelkileg megsemmisítőket, de azokat igen, kiknek bűnük bocsánatos. Fajra, nemre és vallási felekezetre, kicsinységre és nagyságra való tekintet nélkül oldjuk föl a bűnteleneket, s ítéljünk kit-kit bűne szerint, de mi meg ne öljünk senkit. És tegyük szívünkre kezünk, s ha merünk, nézzünk szembe a tükörrel, és valljuk be (legalább otthon a fürdőszobában, amikor egyedül vagyunk) minket elkerült-e a korrupt világ? Vagy a szenny bennünket is tisztátlanná tett? És Miközben mögénk nézünk, végre vegyük elő a mát, és keressünk persze új hősöket, embereket, kiknek hitük és hitelük lehet a másik ember, a nép előtt. Ha a nép tud majd bennük, s abban hinni, hogy valamikor tényleg eljön a fölszabadulás. CSEFKÓ FERENC Létszámleépítés, összevonások Átszervezések a megyei tanácsnál Változnak az idők, az emberek, sőt, olykor még a hivatalok is, gondolhatja az állampolgár, hallva a Tolna Megyei Tanácsnál folyó átszervezésekről.- A politikai intézményrendszer reformja, az alkotmányozás folyamata lendületbe hozta azokat a törekvéseket, amelyek az államigazgatás, területén meg kívánják változtatni a közel negyvenéves, beidegződött gyakorlatot - ecseteli a vállalkozások előzményeit dr. Hegedűs János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára. (Folytatás a 3. oldalon.) TÜRELMET KÉR A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az év végén dől el, hogy mi lesz a szekszárdi laktanya sorsa Hónapok óta vitatéma a szekszárdi laktanya sorsa. A város krónikus iskolagondjainak megoldásában nagy segítséget jelentene, ha átadnák a városnak. Ez ügyben tegnap Jánosi György, a megyei pártbizottság első titkára Budapesten járt, és Gábor Ferenc vezérőrnaggyal tárgyalt a Honvédelmi Minisztériumban. (Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága június 13-án, kedden ülést tartott. A testület megvitatta az MSZMP kongresszusának összehívásával és előkészítésével kapcsolatos főbb feladatokat. Javaslatait a Központi Bizottság soron következő ülése elé terjeszti, melyet június 23-ára hívott össze. A Politikai Bizottság foglalkozott a belpolitikai helyzettel és mélyreható vitát folytatott az utóbbi időszak eseményeiről. Röpül a madár - fut a koma... Vadászat - héjával (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A madártani egyesület szekszárdi tagjainak tartott diaképes vetítést a közelmúltban Lelkes István hódmezővásárhelyi festőművész, a művelődési házban. Az előadás elsősorban a tavaly Hódmezővásárhelyen megtartott nemzetközi solymásztalálkozóról szólt, de a hallgatóság - főleg diákok - ízelítőként képet kapott e vadászati mód egészéről. Hallottunk a mintegy négyezer évesre visszatekintő hagyományokról, a közeli múltról, jelenről, jövőről és a mai létjogosultságát megkérdőjelező vitákról. (Folytatás az 5. oldalon.) A dán parlamenti küldöttség látogatása A dárr parlament Erik Ninn-Hansen elnök vezette küldöttsége - amely Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének meghívására tartózkodik hazánkban - kedden délelőtt megkoszorúzta a Hősök emlékművét. A delegáció ezt követően megbeszélést folytatott Kovács László külügyminisztériumi államtitkárral és Beck Tamás kereskedelmi miniszterrel.' ARATÁSRA KÉSZÜLNEK Tegnap reggel kezdték meg Szekszárdon a KSZE termelési rendszernél 47 darab Claas dominátor szétosztását az egész ország területére. Ezek közül nyolc darab kerül a Tolna megyei gazdaságokba. A betakaritógépeket mindössze három nap alattosztjákszéj. Azelső napon még a Szombathely mellett lévő Vasaljára és Kemenesszentmártonba is vittek kombájnt Fotó: G. K. Indulásra készen I