Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
6 TOLNATÁJ * 1989. június 10. Erőszakos az éjszaka megadja magát elhal a nappal játszik velem a sorsom mint néha én a szavakkal be nem járt dűlőutak vezetnek messze önmagukból emlékezetembe temetem magam de minduntalan kihantol így hát kicsavargok elhagyott öreg házak között a világból arra ahol a színésznőt sosem szeretett Szekszárd fölött a Remete-kápolna fala viiágol Nem tudom mi a titka a rácsos kapunak búcsúsok számára hányfelől futottak itt össze az utak megállók a magasba vezető lépcsősor tövében aki oltárhoz vezet érzem a Sorsom nem a férjem Ha volna mennyország oda vezetne ez a kaptató Üdv ha szükséges búcsúban biztos kapható Ámulva állok - felismerés foglya frissen lekaszált fűszáléletek halott halma a boglya Tömjén helyett itt szénáillat árad áldozatként a test áhítatának Bensőségesen pogányul szent a domb hozzátartozik a fű s a vakond a vadvirágok bocchanáliája minden istenség szimultán dicséretét kínálja A kápolna mint bármely helye a reménynek zárva Hitem láthatatlan óvatos szitakötőtáncát járja pedig a megnyugváshoz olyankor hogyha bent a lélekben zizegnek a huzalok itt a Csend a Csend amely nem a hangok hiánya mi a sors munkájában bekövetkezett szünetet harsányan kikiáltja Úgy érzem valami vagy valaki akit nem ismerek tudomást szerzett ittlétemről Bűvös erővel hív a meredek Csodával kezdődik a csoda és azzal folytatódik Aki e szent helyet kitalálta nem tisztelte az ekleziasztikus módit S hogy tévedés ne essék bárki ki arra megy jó hä tudja ez nem a Kálvária-hegy Ez a domboldal kinek-kinek saját elszámolása mindazzal ami eltekint embervoltától s porig megalázza Azt ki e domboldalon eljut a három keresztig átölelik a domb nyugodt hatalmai s többé el nem eresztik átölelik örökhatalmú öleléssel mit nem biztos hogy emlékezetedbe vésel de érvényét akkor sem veszti el ha elfeleded Érvényesebb mint múló gonoszság vagy szeretet E dombsugallta különös fohász talán az örök odatartozás naphoz és éghez göröngyhöz virághoz utókor reményéhez mit kósza hatalom átkoz Illatos lehelletéből mivel a Domb fogadott megértettem csak Ő létezik minden más halott Soha nem fogok ide jönni akkor ha búcsúsok árasztják el Márianapkor hisz nem a meggyalázott Krisztus vonzott ide ki az eltiport virágoknak csak egyike Tizennégy stációból enyém a tizenharmadik s hogy megértsem az utolsót is meg kell ismernem valakit kinek sorsa olyan mint az enyém s kit ugyanígy fogad be e dús szent televény De a Remete-lakban nem lakik remete se testvére se anyja se apja gyereke s most már tudom mért oly ismerős a Domb - a hazám mert mindig is benne laktam bennem lakott Ez a Magány. Deák István illusztrációja A nagyszalontai irodalmi kör „Nagyszalonta híres város Ott született Arany János’’- tartja a népi mondás Ám tévedünk, ha pusztán Arany János nevével próbáljuk összekapcsolni ezt az alföldi várost. Igaz, Nagyszalonta huszonötezer lakosával nem tekintheti magát metropolisznak, viszont, ha a város négyemeletes panelházainál mélyebbre nézünk, rájövünk, nem csupán az országos hírű vasgyár hatalmas légkalapácsainak taktusa veri az egyetlen ritmust, hanem itt az emberek évszázadok óta rendszeresen hallgatják a líra dallamát is. Ha a város irodalmi képeslapjáira pillantunk, azokon Arany János, Arany László, Zilahy Lajos, Sinka István mind egy-egy hatalmas felhőkarcoló. De az irodalom nemcsak múltból táplálkozik. Ahhoz, hogy megértsük József Attilát, Nagy Lászlót, Si- monyi Imrét, vagy éppen Kassákot, több kell, mint híd a múlthoz. S ennek a többnek a szerepét, immár harmincöt éven keresztül, Nagyszalontán az Arany János irodalrrti kör tölti be. Az ötvenes évek elején Kolozsvárról két írószövetségi tagsággal rendelkező író érkezett a városba: a szülőföldre hazatért Bonczos István és második felesége Nagy Ilona. Az íróházaspár a szalontai irodalmi élet felélénkítését tűzte ki elsődleges céljául. Az adódó gondokat sikeresen legyőzve 1953 őszén alakították meg, az azóta is az Arany János Emlékmúzeum gyüléster- mében székelő irodalmi kört. Az indulást követő két év eltelte után, még mindig csak Bonczos István és Nagy Ilona alkotta a kör vezetőségét, amikor 1955 nyarán hazakerült az aradi Pedagógiai Gimnázium addigi tanára: Dánielisz Endre, aki mozgatórugóként lépett be a helyi irodalom életébe. Ő, az Arany János Emlékmúzeum első igazgatója (előtte ugyanis nem létezett ez a tisztség) lett a kör titkára. Ettől kezdve szaporázták az üléseket, és egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a helyi alkotótehetségek felkutatására. így az idők folyamán olyan neveket adott a „nagyszalontai műhely" az irodalomnak, mint: a Sinka István nyomdokain induló Gábor Ferenc; a jelenleg Los Angeles-ben élő Bagdi Sándor; a ma már hat kötettel rendelkező Kenéz Ferenc (akinek Lovak a virágoskertben című válogatott verseskötete a Magvető gondozásában jelent meg 1986-ban); a szintén több kötetet birtokló Fábián Sándor; a szépirodalomban is otthonosan mozgó Székely Ervin újságíró; a versekkel induló, és Magyarországra néhány éve hivatalosan áttelepült Krasznai Júlia stb. Az évek teltek, a tagság, a vezetőség itt- ott cserélődött, de egyszer sem állt le a szalontai irodalmi élet pulzusa; sőt, 1985 óta erősödött. Ekkor K. Dénes László és Cseke S. Tibor vezetésével, az Arany János irodalmi kör égisze alatt, megalakult Romániában az első és máig is egyetlen magyar nyelvű sci-fi kör (a tudományos-fantasztikus irodalom baráti köre). Az altalános irodalommal foglalkozó ülésekre örvendetes fiatalítást hozott az 1985- ös helyi vers- és prózapályázat. (A harmincnégy pályázó közül prózai kategóriában Cseke S. Tibor, versben pedig én kaptam fődijat.) Ezen számtalan, a körben megrekedt fiatal bukkant fel sokat ígérő írásával. Ma az igényesen verselő: Pálfi Török László, Járó Ilona, Módi Tibor, Hóhády Lajos, Bagosi Imre Tibor, Erdei Ilona, Bíró László, a prózát művelő Bakos Attila, Gáli Alfréd, P. Papp László, Nagy G. Katalin és Lukács János a titkos tehetség. Az Arany János irodalmi kör jó kapcsolatot tart fenn a romániai magyar irodalom neves képviselőivel. így az utóbbi évek folyamán olyan jeles személyiségek léptek fel Nagyszalontán, mint: Huszár Sándor, Markó Béla, Kenéz Ferenc, Dávid Gyula, Nemess László, Horváth Arany, Bajor Andor, Domokos Géza, Bálint Tibor, Bállá Zsófia, Fodor Sándor, Fábián Sándor, Gál- falyi György stb. Ám a kör nemcsak a helyi tehetségek felkutatásával, nemcsak a jelentősebb irodalmárok személyes bemutatásával foglalkozik. A magyar irodalom után érdeklődőkkel igyekszik megismertetni a klasszikus, illetve kortárs szerzők szellemi vívmányait is. Zuh Imre vers- és prózamondásra hajlamos fiatalokból egy kis csoportot hozott létre erre a célra, mely irodalmi évfordulókon, ünnepélyeken, megemlékezéseken szavalatokkal szól a város gyárainak, üzemeinek, intézményeinek dolgozóihoz. Ilyenkor a versek, rövid prózák: Járó Ilona, Fekete Annamária, Botosné Boros Irén, Fazekas Izabella, Módi Tibor, Buzgó Éva, Varga Zsolt és Tóthné Borbély Irén tolmácsolásában hangzanak el. Újításnak számít Varga Zsolt (aki 1986- ban sikeresen végezte el a kolozsvári Bá- bes-Bólyai Tudományegyetem filozófia karát) folytatásos irodalomtörténeti sorozata is, mely 1987 őszén indult. A nívós dolgozatok meghajtásával és rövid megbeszélésével a köri tagok jelentős ismeretekhez juthatnak. Jelenleg a nagyszalontai irodalmi élet élén egy öttagú vezetőség áll. Zuh Imre, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója a kör titkára, aki mindig kiáll a kör érdeke mellett, szorgalmasan intézi a szervezéssel járó adminisztrációs problémákat. Mellette nagyon fontos szerepet tölt be Székely Ervin, az Ifjúmunkás című bukaresti hetilap újságírója. Ő az, aki páratlan szellemi felkészültségével, intelligens magatartásával, és nem kevésbé sajátos humorával, bármikor új színt képes vinni a kör életébe. Jelentősek a fiatal toliforgatók írásai után elhangzó szellemes vitaindítói. K. Dénes László magyar-angol szakos tanár, és főleg a mellékág, a sci-fi kör állandó szervezésével, vezetésével szerzett felbecsülhetetlen érdemeket. A másik két vezetőségi tag, a helyi irodalom két veteránja: Nagy Ilona és Dánielisz Endre. Tehát Nagyszalontán a magyar értelmiség gondolatainak összetűzésére nem a közvetlen emlékekről teker magának irodalmi fonalat, hanem rendszeresen eljár a Csonkatorony tövébe, hol az Arany János kör még mindig megpróbál a magyar irodalmi ismeretek, és az alkotási bátorítás legfontosabb töltéshordozójaként tevékenykedni.- Magyari Barna Habsburgok Személyes emlékekkel kell kezdenem. Családunk harcos negyvennyolcas volt, nem is lehetett más. Apai dédapám ott volt Budavár visszafoglalásánál, s Görgey seregében ott volt Világosnál is, anyai dédanyám pedig, akit én is jól ismertem, kislánykorában, 1852-ben látta a császárt, amiről nyolcvan év után is borzongva beszélt. Ferenc József beutazta az országot, jószerint mindenütt megfordult, dédanyám Lovas határában állt az országúton, s iszonyodva nézte a gyilkost, mert így nevezte, én pedig arra gondoltam, akár Arany versét is mondhatná Edward királyról. Engesztelhetetlen volt késő vénségében sem volt hajlandó kiegyezni. Oregapám a második világháború fegyverdörgésében is arra oktatott, hogy ezt is Deáknak köszönhetjük, vagyis az 1867-es kiegyezésnek, mert minden rosszat a Habsburgok hoztak ránk, pedig régi igazság, hogy ne higgy magyar a németnek... Diákkoromban a tihanyi bencés apátságban még megmutatták azt a szobát, ahol őfelsége, IV. Károly, a „budaörsi csatából” futva utolsó éjszakáját töltötte; a berendezés egyszerű volt ágy, asztal, régi módi mosdóalkalmatosság, porcelántállal s a sarokban egy csizmahúzó is állt, ezt gondosan megnéztem, mert ilyent még soha nem láttam. De nem éreztem meghatódást, a kegyelet inkább nevetséges volt, családi hagyományaink szempontjából mindenképp. Pedig a gimnázium felett, ha szolidan is s némileg korszerűsített formában, a Habsburg-mítosz lebegett, ugyanis bencéseink közül kerültek ki a Habsburg-gyerekek oktatói, sőt dr. Habsburg Ottóval közös tanárunk is volt a tudós Blazovits Jákó személyében, de abban biztos vagyok, hogy nem ugyanazt tanultuk tőle. A két háború között a Habsburgoknak nem volt talaja Magyarországon. Néhány elszánt legitimista főúr szőtt ugyan halvány reményeket a restaurációról, aminek jeleként a magas arisztokrácia több tagja, például a keszthelyi Festetics, nem is állt szóba Horthyval, de a dölyfös főúri ellenállást sötét önzés táplálta, politikai jelentősége nem volt Közjogilag persze érthetetlen volt, hogy „Magyar Királyságról” beszéltünk, aminek élén egy tengerész állt a császár egykori szárnysegédje, a későbbi tragédiát azonban inkább az jelentette, hogy Horthy nagyon kis képességű ember volt államfőnek mindenképp alkalmatlan. A Habs- burg-restaurációnak azonban ilyen körülmények között sem volt talaja, nem is lehetett. A legendát is szegényes tárgyaknak kellett volna táplálniok, mint a tihanyi emlékszoba, mosdótállal és csizmahúzóval. De most itt van dr. Habsburg Ottó, személyesen, Bokor Péter filmje segítségével két órán át vendégül is láthattuk otthonunkban. Meg kell hagyni, az elmúlt egy évben jó sajtója volt nálunk egy divatos pornósztárról nem beszéltek annyit mint róla, a televízió bemondóját pedig a hódolat odáig ragadta, hogy „varázslatos személyiségét" emlegette, ami felesleges, de rnég csak nem is Ízléses, viszont kétségtelen, hogy Habsburg doktor kitűnő kondícióban van, esze fürgén jár, s az is rokonszenves, hogy elfogulatlanul nézi a világot A jó nyelvtudás Habsburg-örökség, a világos észjárás viszont személyes tulajdonsága, mert ez igazán nem volt jellemző a családra, hisz megbízható adatok szerint nagybánya, Ferenc József életében a katonai szolgálati szabályzaton kívül egyetlen könyvet sem olvasott Azt én is igazolhatom, hogy a már említett Blazovits Jákó professzortól sokat lehetett tanulni, Habsburg doktor pedig az egyetemet is elvégezte, majd megpróbált bekapcsolódni a politikai életbe, ami egy detronizált és száműzött család tagjának nem is lehetett könnyű. Éppen ezért nagyon érdekes, amit elmond ezekről az évtizedekről, a róla készült filmben, ami történeti szempontból forrásértékű, bár az is igaz, hogy Bokor Péter kérdései gyakran megkerülik a lényeget Pedig interjúalanya oly leplezetlenül beszél mindenről, hogy felesleges szemérmeskedni, de még udvariaskodásra sincs szükség. Jó lenne például többet megtudni az osztrák és a magyar legitimisták meddő vágyairól, s nagyon érdekes lenne részletesen elemezni azt a levelet, amelyben 1938. március 2-án Habsburg Ottó, aki ekkor még száműzött, nem pedig európai polgár, bejelentette, hogy átveszi az osztrák kancellárságot. A megfogalmazás homályos, mögötte a remélt s ekkor még aligha feladott restauráció munkált. Az indíték lélektani vektorai lennének érdekesek, mert épp olyan felelőtlen kalandot ígért, mint apjának ismételt visszatérési kísérlete Magyarországra 1921 -ben. Azt is mutatta, hogy Habsburg Ottó és legitimista hívei nagyon rosszul mérték fel az osztrák belpolitikai helyzetet, ugyanis Ausztriában - a korabeli filmhíradók és igazolják - várták Hitler bevonulását, a birodalmi gondolatnak, az ein Volk, ein Reich illúziójának termékeny talaja volt, amiből csak arra lehet következtetni, hogy az osztrák nép elfordult az egykori uralkodó családtól, még akkor is, ha akadt egy tiroli falu, amelyik díszpolgárává választotta Ottót De arra is figyelmeztetett, hogy az európai hatalmak sem gondoltak Habsburg-restaurációra, ilyesmi a francia és az angol tervekben fel sem merült, következésképp Habsburg Ottó még csak mellékszereplő sem lehetett a második világháborúba rohanó Európa politikai életében. Ezt végül maga is belátta, s a párizsi békekötések után beérte az európai polgár státuszával, ami megtisztelő rang. „De a hazám Magyarország” - tette hozzá, s ebben felesleges lenne csupán udvarias gesztust látnunk, mert ugyan miért ne fogadnánk el hazánkfiának ezt az éles eszű, rokonszenves Habsburgot. Már hosszabb ideje szorgalmasan munkálkodik a Történelmi interjúk videotára elnevezésű tudományos vállalkozáson, ami a jövő történelemkutatásának nélkülözhetetlen forrása lesz. Történelmi személyek - de ugyan ki nem az? - vallanak életükről, tevékenységükről, testi valójukban is megjelenve mondják el, hogyan látták az eseményeket A fotográfia, a mozgókép, a hangfelvétel is csak a legújabbkori történelemben jelent segédeszközt, a vidóval pedig meg lehet szólítani a tanút s a kutató így egészen másként közeledhet a vizsgált korhoz. Miként mi is, hallgatva Habsburg Ottót, figyelve gesztusait illusztrációként korabeli képeket nézegetve, másként látjuk azt a kort, ami végképp letűnt s történelem lett, újra átélhető izgalmaival és lehetséges tanulságaival. Dr. Habsburg Ottót tanúként idézte meg a technika, s ebből a kétórás vallomásból többet tudtunk meg róla, családjáról, a korról, mintha átlapoztunk volna egy halom könyvet. Atanulság? Ma már tudjuk, hogy sok mindent másként kellett volna csinálni, de a folyamat visszafordíthatatlan, a történelem filmjét nem lehet megszakítani és a játékot újra kezdeni. Akkor pedig jobban vigyázzunk a jelenre, amelyből előbb-utóbb múlt lesz, történelem. „ = A CSANYI LÁSZLÓ Drescher J. Attila: Búcsúznak tőlünk az asszonyok míg terhüket ránkhordják az évek hószin szálakat lopnak hajunkba és szalutálnak a tegnapi képek Itt angyalarcok amott egy némber itt tiszta lelkek emléke ott per És meg is fricskáznak most már az évek roggyantott gögű k.o.-szerelmek s hogy visszavágynánk rossz tegnapokba Búcsúznak tőlünk az asszonyok s míg jelenünk fogy a böllér idő emlékeink is kiheréli Védd méltóságod - az legalább a búcsút intő asszonykezet nyeszlett vigasszal felcseréli Talán Aztárí föléd is koszorút raknak - s akit némán szerettél elhozza kedvenc virágodat Fréziaillatú lesz a föld , Majd rög fordul homok pörög - nem kutat szív se hű diák hova tűntetek fréziák S m o s t léped át a küszöböt most igazán lesz még ki néha emleget talán Búcsúznak tőlünk az asszonyok Még pillantásunk a múltba réved s azt a mutatót forgatnánk vissza rossz fogaink közt úgy szívnánk vissza átkos szavunk száz sürgetésünk - Az idő nagy úr elperli létünk Domokos Eszter: Tizennégy stáció három kőkereszttel
