Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-01 / 127. szám

1989. június 1. 4 NÉPÚJSÁG Pufajka helyett bermuda 3 Fényképrejtvény Felfedezzük Tolna megyét! * Egyik középületének belsejét díszíti ez a gyönyörű, kovácsoltvas kapu. Hol van? Fotó: Kispál Mária A megfejtést az emblémával felragasztva címünkre - Szekszárd, Sajtóház, Liszt Fe­renc tér 3. - kell beküldeni a megjelenést kővető hét csütörtökéig. * A 612-es számú tag Pénzt vagy érmeket! Éppen húsz éve, 1969-ben alakult a BÉÉ (Budapesti Éremgyüjtők Egyesüle­te), majd 1971 -ben országos szervezetté vált MÉE (Magyar Éremgyüjtők Egyesü­lete) néven. A Tolna megyei kör 1984- ben jött létre. Titkáruk, Király József el­mondja, hogy a megyében 40 fő tagja a csoportnak. Öten vezetőségi tagok: Va­dász Tibor (elnök) Mácsik Zoltán (pénz­táros) Fáik József, Berta József és ő ma­ga.- Minden hónap második vasárnapján szoktunk találkozni a Babitsban. Szíve­sen látunk kívülállókat is. A tagság egy- harmada egyébként 30 év alatti, nem­csak öregurak „sportja” az éremgyüjtés. Király József tagja a választmánynak is. 2-3 évente tartanak közgyűlést a gyűj­tők, s a közbülső időben a választmány intézi az egyesület ügyeit.- Én a 612-es számú tag vagyok - foly­tatja a titkár - A sorszámnak azért van je­lentősége, mert a Magyar Nemzeti Bank az általa kiadott emlékveretekből gyak­ran nem bocsát annyit az egyesület ren­delkezésére, hogy mindenkinek jusson. Ilyenkor azt mondják, hogy pl. 2000-es sorszámig elő lehet fizetni. Én beszedem a pénzt, s ha valaki visszamondja, nem kéri közülük, akkor jöhetnek a többiek. Az országban kb. 7-8000 gyűjtő van, de a sorszám 9000 fölött jár. Akik meghaltak vagy kiléptek, azoknak a száma is ott ma­rad a sorban. A közvetlen utód egyéb­ként örökölheti a sorszámot. Itt egy tavaly felvett tagom: ő lett a 8865. A magyar éremgyűjtők kétharmad ré­sze a budapesti csoport tagja. Az egye­sületi- és választmányi tevékenységet minden vezető társadalmi munkában végzi. Ezért néhányan Széchenyi Fe- renc-jutaloméremben részesülnek. Ta­valy 23 darab ilyen érem I., II., vagy III., fo­kozata került kiosztásra. Minden esztendőben tartanak vándor- gyűlést. Az ez évit Nyíregyházán. Várják a tagokat, várják az érdeklődőket, hisz a pénzt a legjobb pénzbe fektetni! -W­(Folytatás az 1. oldalról.) A filmek, a hivatalos sajtó mind-mind azt igyekezett elhitetni - magukkal az érintettekkel is -, hogy egyetlen gondjuk a haza védelme, a munkában való hősies helytállás, a gyereknevelés, s hogy egy szocialista családanya vagy egy elvhű komszomolista nem is lehet más, mint egyszerű, minden hívságot, divatot, sminket, pláne csábos erotikát mellőző. A legelső szépségversenyre is csak most, 1989-ben kerülhetett sor, s mint a moszkvai televízió kétrészes egyenes adásában elhangzott, nem kevés vita előzte meg az eseményt. Bizonyára szép számmal akadtak, akik erősen ellenez­ték, hogy tizen-huszonéves honleányaik bájaikat mutogatva sétafikáljanak nézők milliárdjai előtt, de a peresztrojka úgy lát­szik e területen is korszakos változásokat hozott, mert a helyi „selejtezők” után vé­gűt a fővárost publikum elé kerülhetett a harmincöt legesélyesebb csinibaba. Volt köztük észt és ukrán, orosz és ka- zah, többségük határozottan bájos. Először csak szemüket, arcukat, hébe- hóba lábukat is látni engedő népviselet­ben, aztán kényelmes hétköznapi öltözé­kekben (bermudanadrágban, miniben), majd fürdőruhában vonültak végig a kez­detleges reklámszövegekkel teleagga­tott függöny előtt. Ki szolid kacérsággal, ki hódító eleganciával igyekezett elnyerni a győzelemhez segítő pontokat a zsűritől, melynek elnöke mellesleg szintén nő, Makszomova, a híres balerina volt. A persze többségben lévő férfi ítészek bi­zony kapkodhatták a fejüket, mert a leg­újabb módi szerint szabott fürdőruhák között nem egy olyan is feltűnt, amelyik­ből majdhogy ki nem buggyantak a lá­nyok keblei. S a kis-, közepes és nagyes­télyik között is felbukkant néhány sokat sejtető... A szupermodell, vagyis a leginkább manökennek való hölgy kiválasztása után a „kinosansz”, tehát a filmszerepre legalkalmasabbnak tartott szépség díját ítélték oda, melyhez némi színészi alakí­tást is kellett nyújtaniuk a jelölteknek. „Szeretlek”, aztán meg „Tűz van” kellett előadniuk szabadon választott stílusban. Hogy miért pont e két szituáció volt a pró­bakő, a csuda tudja, mindenesetre egé­szen eredeti vallomásokat, segélykiáltá­sokat is hallhattunk. Az egyik leányzó még pajzánul bele is kacsintott a szaba­don pásztázó kamerába. Választottak a szakértők „miss fotót”, „miss effektet”, „miss luxot”, és minden­féle más misszeket, sőt - ha lúd, legyen kövér - a nézőtéren gyanútlanul üldögé­lő nők közül is a porondra cipelték a leg­vonzóbbakat. A konferanszié ugyan érthetetlen okokból egyfolytában sürgette a szpon­zoráló cégek - köztük a magyar Hélia D - képviselőit, miközben szétosztották aján­dékaikat, de ez láthatóan nem rontotta el az örömmámorban lubickoló szovjet lá­nyok kedvét. Hiszen kaptak Moszkva- Tokió repülőjegyet, méregdrága bundát, Washington-Miami utazást, egy zsákra való piperecikket, s - szép fogsor, hosz- szú comb ide vagy oda, egy lány legyen házias - hazai gyártmányú mosógépet is. No meg reményt arra, hogy később film­szerepekre, reklámokra, hírnevet s némi jövedelem kiegészítést hozó feladatokra kérjék fel őket. Egyszóval volt minden, amit csak kí­vánhatott az ilyen programokhoz nem szokott publikum. S ha a rendezők nem tűzdelték volna tele balalajka- és harmo­nikatrióval, néptánccal és dalegyveleg­gel a többórás műsort, talán észre sem lehetett volna venni, hogy Európa legke­letibb országának szépségbörzéje zajlik. Na, de majd legközelebb. CSER ILDIKÓ Amennyire a szóelemzés bogozgatni se­gít, úgy látom, hogy a „kibli” szó a hasonló je­lentésű német „Kübel”-böl származik. A ger­mán eredetű szavakat különösen szívesen torzító népnyelv facsarhatta kiblivé, az ide­genül hangzó „űrcsöbör” börtönszerte elfo­gadott változatává. Tapasztalataim szerint azt a kb. 12-15 liter űrtartalmú, két füllel, dupla peremmel és az ebbe illeszkedő, ugyancsak füllel ellátott fedelű vastartályt, mely a rabok anyagcseretermékeinek befo­gadására és a zárkában történő tárolására szolgál, a letartóztatási intézetek jelentős ré­szében kiblinek nevezik. Ez használatos Szombathelyen, de megbízható értesülé­sem van arról, hogy Szentgotthárdon, Ka­posváron, Veszprémben, Szekszárdon és úgy tudom, hogy a nevezetes Gyűjtőben is. A távoli, különcködő hajlandóságú Sátoral­jaújhelyen ugyanezeket a csöbröket (vajon a MNOSZ milyen szabványa szerint és hol gyártják?) kissé cigányos akcentussal „kut- rinak" nevezik. A „kutri’’ szó eredeztetésére nem vállalkozom, nyelvészek részére azon­ban biztosan vonzó és érdekes feladat lehet. E két szó felvetésének leple alatt foglal-' kozni szeretnék egy olyan tárgykörrel, me­lyet a börtönélettel preventive ismerkedni akarók a fogházregényekben sajnálatos módon hiába keresnek. A finoman került, de a valóságban mindenkinek nagyon fontos anyagcsere-forgalommal ugyanis. Nem ér­zek perverz gyönyörűséget e kloákaszagú téma megpendítésekor. Ugyanakkor azt se tudnám letagadni, hogy az emberi bélrend­szer és vizelet kiválasztó szervek működé­sének elhanyagolását, ami irodalmunkban általános, méltánytalannak és igazságtalan­nak érzem. Szappo óta a kötetek százezreit töltötték meg a férfiak és nők, sőt az egyne­műek vonzódásának taglalásával, a vitatha­tatlan testi gyönyörűség és a hozzá gondolt lelki örömök részletezésével. írtak szerelmi levelezőket, ABC-ket is, melyek az örömöket adó források feltárásának módjára oktatnak. (Lásd: Kámaszutra) Botrányosan kevés szerző értekezik azonban olyan nem cse­kély értékű gyönyörökről, mint amilyet pél­dául egy hosszú székrekedés megszűntekor mindenki érez. Talán szentségtörő, vagy ép­pen a megszokott Ízlés határait áthágó az a véleményem, hogy egy ilyen egészséges megkönnyülés adott pillanatban okozhat olyan értékű kielégülést, mint egy únt szeret­kezés. Ezzel természetesen nem akarom magamat végérvényesen az excrementu- mok irodalmához kötni és az árnyékszékek apostolaként undorítani embertársaimat. Az emberek többségének anyagcsere-forgal­ma rendben van és nem szorul bővebb tag­lalásra. Tüstént megváltozik azonban a hely­ezet, ha valaki szabad mozgásában tartósan akadályoztatva van. Kevésbé jogi nyelven és magyarul: - egyszerűen becsukják. Sokan és sokat írtak már a szabadság el­vesztése által okozott gyötrelmekről. Említ­hetném Edmont Dantés börtönéveit If várá­ban, a Readingi fegyház balladáját, Tolsztoj Föltámadását, vagy Dosztojevszkij halhatat­lan Feljegyzéseit a holtak házából. Távolról se büszkélkedhetek olyan fényes börtön­ügyi praxissal, mint Dosztojevszkij, Oscar Wilde, vagy netán Silvio Pellico, mégis sze­retnék néhány sort irni a börtön más jellegű szenvedéseiről. Ezek, tájékoztassunk min­denkit előre, éppen az anyagcsere-forgalom rendes ütemének megbomlásából adódnak. Még a legedzettebb, többszörösen bün­tetett bandita is ideges, amikor újra börtön­be kerül. Ezt a természetesnek hangzó meg­állapítást a látszat nem mindig igazolja. Egy kis önuralommal, mely mögött okvetlenül hiúság rejtőzik, sokan úrrá lehetnek feszült idegállapotukon. Ök a karakánok, a belevaló fiúk, akik a bezártságot minden látható lelki zökkenő nélkül elviselik. Ezek társasága a legkellemesebb, hacsak nem hangsúlyoz­zák túlságosan a tényt, hogy őket a börtön, ügyész, bíróság egyszerűen nem érdekli. Ez ugyanis közönséges hazugság. Kellemes azonban, hogy nyűglődéssel, nyafogással nincsenek társaik terhére és igy nem szapo­rítják azt az amúgy is szépszámú probléma­tömeget, amit egymás elviselése okoz. A leg­rátermettebb börtöntöltelék se tagadhatja meg azonban a tulajdon gyomrát. Ez itt az idegállapot pontos szeizmográfja. Aki újonnan érkezik a börtönbe, az feltű­nően keveset eszik. Kinti táplálkozásának emléke és részben a szervezetében felhal­mozódott értéke visszatartja a néhány rosz- szul elkészített étel váltogatásából álló rab­menü élvezetétől. A régiek ilyenkor csak mo­solyognak. Hiszen nyilvánvaló, hogy hosz- szabb-rövidebb idő elteltével az új, a „Zu­wachs" is éppen úgy tömi majd magába a teli csajka C-rizst, mint ők. Rászorítja az unalom és az éhség. , Az újonc úgy véli, hogy eleinte csak a csökkentett táplálkozás tartja vissza a kibli- től. A kibli ott áll a - mondjuk 4,5x2 méteres - zárka sarkában, ahol három ágyon és az in­nen este lerakott szalmazsákokon tizenegy ember szorong. (1949-es és 1957-es adat.) A hazánkban megszokott, de talán világ­szerte se egyedülálló higiénés viszonyok­nak hála, a tizenegy között egy sincs, aki szükségét odahaza a szobában végezte vol­na. V. bácsi, a cukorgyári fővegyész, rendel­kezésére angol WC állt. G. G., egykori basa­paraszt, csapott tetejű, patyolattisztára me­szelt deszka építményt emelt az udvara vé­gébe. Sásból font árnyékszék búslakodott K. I., a nincstelen agrárproletár düledező há­zacskája mellett. Még O. P., a barna bőrű ko­lompárnemzetség sarja is messzire járt a putritól, ha könnyíteni kívánt magán. Ezt a műveletet a börtönön kívüli életben senki nem kísérte figyelemmel. Sőt, ha véletlenül valaki a szabad ég alatt érte ilyen foglalatos­ság közben embertársát, sietett az ellenkező irányba nézni és őrizte a látszatot, mintha nem vett volna észre semmit. Kivétel persze a fogolytáborok, olykor sírrá is váló latrinája, de ez ismét más életforma. A tevékenység természete megszokottá tette, hogy szüksé­gére ki-ki egyedül megy. Kivéve talán a min­dig párosával félrevonuló mezei munkáslá­nyokat, azonban ennek egészen más, szexuális biztonság jellege van. Az egyedül­lét e téren annyira megszokott, hogy az újon­cok többsége képtelenségnek érzi, hogytíz­tizenkét, vagy még több szempár előtt kupo­rodjék egy vascsöbör fölé. Ami engem illet, Szombathelyen, Sátoraljaújhelyen, Adony- ban és Székesfehérváron két felvonásban , élvezett börtönnapjaim utolsó órájáig se tudtam megszokni a nyilvánosságot és igye­keztem a végzendőkön olyan gyorsan túles­ni, amennyire csak lehetséges volt. Orvossal még nem beszéltem erről a témáról, de lai­kus szemmel valóságos csodának számit az a teljesítmény, amire egyesek a csöbör elke­rülése érdekében képesek. Négy-Öt napi megtartóztatás egyáltalán nem kirívó. Tudok példát arra is, hogy valaki tizenkilenc napi sötétzárka során mindössze háromszor ürítette ki a bélrendszerét és ak­kor is jellegzetes, szorulásos tünetek között. Az .emésztési zavarok itt összeolvadnak az anyagcsere-lehetőségek helyének és módjának gátló hatásaival. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezek a gátlások csak az úgy­nevezett „intelligencia” képviselőit sújtják. Ismertem egy két méter magas, csupa izom fuvarost, akinek arcvonásai messzire hirdet­ték fejének ürességét, de aki tökéletes fizi­kuma ellenére is csak a legnagyobb kínló­dás, csaknem negyed órás igyekezet árán tudott huszonhét zárkatársa szeme láttára vizelni. A szabad életben ilyen problémái so­sem voltak. Sz. l.-t, az említett fuvarost, testi ereje és szobaparancsnoki tekintélye megóvta az ilyen megpróbáltatások, próbálkozások egyik nem éppen indokolatlan kísérő jelen­ségétől, a zárkatársak haragjától. Különbö­ző foglalkozású, modorú, intelligenciájú és idegállapotú férfiak nem egyformák a kelle­metlenségek elviselésében sem. A hosszú időn át nyitott kiblitető egyike a legingerlőbb kellemetlenségeknek. A csöbrök tartalma napközben alaposan felgyülemlik. Reggeltől estig, illetve estétől reggelig a zárkában van és minden nyitásakor új és új bűzhullámok­kal szennyezi az amúgy is fojtó, elhasznált levegőt. A kiblik kihordása, melyet szaknyelven a tőszóból képzett „kiblizés”-sel, vagy „kikib- lizni” igével jelölnek, csak napjában kétszer történik. Éppen ezért a zárkatörvények egyik, rabok alkotta, Íratlan tétele éjjel csak végszükség esetén engedélyezi széklet cél­jaira használni a kiblit. Az alvók levegőjét, legalább az alvókét, kímélni kell. Az éjszakai vizelést eltiltani már lehetetlen, mert - ez ugyancsak helyi jellegzetesség - van, akit egyetlen éjszakán ötször-hatszor is kiblihez hajt a szükség. Magától értetődő ezek után, hogy a „kibli- zés” a nap egyik fontos eseménye. A tapasz­talt rabok minden különösebb megrendülés nélkül ragadják fel a társaik anyagcsere-ter­mékeivel tele, súlyos csöbröt és ügyesen egyensúlyozva viszik a megfelelő helyre. Ez a megfelelő hely börtönönként változó. Szombathelyen és Sátoraljaújhelyen a fo­lyosó végén megbúvó WC. A kiblik teteje, a kettős falú vájat ellenére, nem mindig zár tö­kéletesen. így a helyes egyensúlyozás külö­nösen fontos, mert egy sikerületlen mozdu­lat bármely pillanatban bűzös zuhannyal ön­tözheti meg a kibliző ruháját. Vagy, ami sok­kal nagyobb szerencsétlenség, a börtön fo­lyosóját. Gyakorlott kiblizők szívesebben dolgoznak egyedül, mivel két ember téptét, egyensúlyérzékét nehéz összehangolni. A rab szempontjából előnyösebb a Székesfe­hérváron (az én időmben) alkalmazott mód­szer. Itt a kibliket csak a zárka elé teszik ki. On­nan a kiöntőig és vissza már házimunkások feladata a szállítás. Ezek igy egy-egy alka­lommal egy kisebb istálló kitrágyázásával felérő munkát végeznek el, futólépéshez kö­zeli tempóban. Egy folyosó kiblijeinek ki- és visszahordása kb. ezer kiló trágya megmoz­gatását jelenti. Hozzászámítva természete­sen azt a sajátos tulajdonságunkat, hogy az ember rövid edződés után undor nélkül ta­karítja el az állati trágyát. Azonban még a legöregebb emésztű- gödör-tisztitók is pálinkával billentik helyre gyomruk egyensúlyát, amikor az emberi anyagcsere-termékek eltávolításával foglal­koznak. Mondani sem kell, hogy a házimunkások többsége a polgári életben nem emésztőgö- dör-tisztltóként kereste kenyerét. Szombathelyen a mi időnkben, kedvez­ményként, napjában egyszer engedélyezték az angol WC használatát. Ezt a kedvezményt azonban a szűk keresztmetszet miatt meg kellett szüntetni. A művelethez szükséges felkészülés már a fülke előtt, a WC előteré­ben megtörtént. Ki-ki gombolt, vagy félig letolt nadrággal várta a kéjes pillanatot, amikor az anyagcse­reügyekért felelős házimunkás engedélyez­te az egy, azaz összesen egyetlen perc mű­ködési időt. Ilyenkor derült ki, hogy az idő mennyire elasztikus valami. Aki kellő számú cigaretta árán jó diplomá­ciai kapcsolatokat teremtett Tibivel, a szar­mesterrel, az esetleg három percig is kupo­roghatott az örömök sokak által irigyelt tró­nusán. A várakozók ugyan zsongtak, de csak szordinóval, mert a Tibi nevű házimunkás keze között nyugodott az egész emelet anyagcseréje és sérelmeit a legérzéke­nyebb helyen torolhatta meg. A protekciós tiszta WC-csészéhez került, míg a lázongó esetleg nyolcadiknak, vagy ki­lencediknek foglalhatott helyet és kénytelen volt szükségét félig állva végezni. Leöntés ugyanis vízhiány miatt csak minden nyolca­dik látogató után következett és a hivatalos hatalom egyedül Tibiről ismerte el, hogy tud nyolcig számolni. Ilyen épületes részletekkel talán a börtönt még nem jártak előtt is sikerült érthetővé tenni, hogy a zárka falain belül óriási tere van az álmodozásnak. Természetesen nem a szabadulásról. Erre jobb keveset gondolni, mert amennyit akaratlanul töpreng felette az ember, az az elégnél jócskán több. De miért ne álmodozzék például a rab egy parkettázott, hideg-meleg folyóvízzel és ter­mészetesen angol WC-vel ellátott zárkáról? A falon törülközőtartó, kis asztalkán rádió. Mindenkinek külön fekhely. Nem vaságy és szalmazsák, hanem leg­alább epedarugós pamlag... Mindaddig azonban, amig a fejlődés olyan börtönvi­szonyokat nem teremt, ahol a büntetés a szabadság hiánya, az utasítások szerint végzett, kötelező munka és nem az élet­módon keresztül történő kínzás lesz, tájé­koztatásul talán nem felesleges az ilyen jel­legzetes és a börtönön kívül sehol nem talál­ható részletekről is megemlékezni, mint: - a kibli és kutri. Ordas Iván: Kibli és kutri

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents