Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-29 / 151. szám
1989. június 29. NÉPÚJSÁG 3 A száztőgyű tehén . zab nélkül él... Kollektív vélemények összefoglalva (Folytatás az 1. oldalról.)- Úgy gondolom - mondotta Hahner Ferenc nem abból kell ma már kiindulni, hogy honnan hová jutottunk, mert az könnyen csapdához vezetne. Ugyanakkor a hetvenes évek töretlen fejlődése ahelyett, hogy tovább érett volna, a nyolcvanas években már egyfajta visszá- csúszáshoz vezetett. Mindez megmutatkozott a beruházási készségek szűkülésében, a romló piaci pozíciókban, az öregedő gépparkban... Ami már azt eredményezte, hogy 1200-nál több téeszünk közül több mint félezer zárta az évet veszteséggel. Az arányokat tekintsük át. 1980- ban a mezőgazdasági ágazat szaldója 10 milliárd forint volt pluszban, 1988-ban pedig már 20 milliárd, de mínuszban! Magyarán több volt a befektetés, mint amit az egész ágazat támogatásban megkaphatott. Mára már 30 milliárdot kellene kigazdálkodni? Mi vezetett idáig? Három fontos tényezőt érzek ludasnak. A legfontosabb a költségvetési gazdálkodásunkból fakad, amit a Néppárt a mezőgazdaságról vallott téziseiben jól érint. A másik lényeges bajforrás az agrárolló mérhetetlen mértékű nyitása. Az ipar nálunk soha nem volt sem kiszolgálója, de még csak szolgálója sem a magyar mezőgazdaságnak. Sőt, néha úgy lehetett érzékelni, csak arra jó az ágazat az iparnak, hogy deficitjein javítson. Az árak kérdéskörét érdemes lenne feltétlenül megvizsgálni. Piacvesztés és hazai álpiac egyszerre sok egy ágazatnak, prosperáljon az bármilyen jól, hosszú távon bukást hoz csak. A harmadik kérdéskör a vidéki parasztság helyzete. Azok, akik ma már joggal elvárnák a legkisebb településen is az infrastruktúra fejlődését, mit tapasztalnak? Nincs út, sorvadnak a falvak, elmennek az iskolák, az orvos... Évtizedek bűne nyomán hanyatlott sok település az évtizedek óta halogatott gondok lettek mára egyszerre hangosak. Mindezek persze közvetetten, de hozzájárulhatnak az ágazat haldoklásához. A vidék termeli meg ennek az országnak az életképességét, így joggal várja el, hogy gondjain először orvosoljanak, majd gyógyítsák is azokat. Mindezek alapkérdések, s ha megoldottuk őket, jöhetnek a kisebb horderejű, ám szintén lényeges kérdések, úgy mint: érdekeltségi és tulajdonviszonyok, piac és kereskedelem összhangja, termékszerkezet-váltás. Amig az agrárolló nyílik s a támogatáselvonás elvei ilyenek, hiába beszélünk mi árukereskedelemről, fejlesztésről. Nem kell csodálkozni, ha elhangzanak a modern padlásseprés jellegű észrevételek. Ma a valóságtól eltérő bemutatás, az adóterhek folyamatos növelése hamar a lehetetlenüléshez vezethetnek. Nemcsak a szakembergárda de a legegyszerűbb tag is felteszi ma a kérdést: mi lesz? Mi ugyan igyekszünk a bérek emelésével nyomon követni mindezt a téeszben, s ez a mi tagjainkat nyugtatja is, de mondjuk gépvásárlásra még nekünk, a tíz éve hitel nélkül gazdálkodóknak, az erőseknek, a jó pozícióban lévőknek is csak morzsák jutnak. Beruházási lehetőségünk akkorára szűkült, hogy a fejlesztés stagnál. Ezt majd mintegy parazita élősködés jelleg váltja, és következhet az önfogyasztás...?! Ez nem járható, annyi bizonyos. 1984-ben 13 milliót adtunk ki új gépekre, öt év alatt az árak a csillagos egekig szöktek, a pénzünk jelentősen romlott, s ma van 6 milliónk minderre. Léptünk. Hét korábbi állattenyésztő telepünkből a nyárra már csak kettő lesz, ami igen korszerű. Húsz százalékkal csökkent a létszámigény e téren, amit az új ágazat, a 110 hektár eltelepített szőlő átvett. Évi tízmillió forint bérmegtakarítás nem kis összeg, s mindez éppen az ágazaton belüli átrendeződés miatt jön ösz- sze. Bérhizlaltatjuk a hizó marhát. A vezetéssel szembeni bizalom kérdésének éreztük azt is, ne csak fizikai vonalon csökkentsük az állományt, így a középvezetők közül kilencen kerültek új munkahelyre. Költségeink között jelentős (86 millió) a bér és bérjellegű, ugye így már érthető, hogy a teljes struktúrát alaposan felülvizsgáltuk? A sok keserűséggel összehozott nagyüzemek ma feltétlenül a jövőt jelentik mezőgazdaságunk vonalán, de új tervet kell kapjon az ágazat s különösen azok, akikben a jávőre nézve még van fantázia. A gyengéknek pedig el kell bukniuk. A földet nehogy elhagyja a parasztság ez legyen a cél. Ne az, hogy műveletlen holdak mellett pénzbefektetéssel, bankügylettel gyarapodjon a mezőgazdaságban hitét vesztett gárda. Művelje meg kiválóan, de gyarapodjon is belőle. A termelésbe befektetett milliárdok nem lehetnek hosszú távon veszett pénzek, még akkor sem, ha a pénz termeli a pénzt, aminek a kamatszemlélete ma 20- 22 százalékos. A stagnálásnál a fásultságérzetből fel kell ocsúdni, s ehhez a kormányzati döntéseknek kell utat mutatniuk. SZABÓ SÁNDOR Mini sörfőzde Az 1985-ben alakult HBH-Skála Bajor-Magyar Sörfőzde Előállító és Forgalmazó KfL újabb mini sörfőzdével gyarapodott. A szentendrei városháza használaton kívüli pincéjében a helyi tanács aktív közreműködésével felavatták az új sörfőzdét, amelyhez a 30-as évek hangulatát idéző étterem is párosul. Az ötlet megszületésétől a nyitásig alig hat hónap telt el. A belső építészeti munkák Zo- bor László és Gergely László tervei nyomán készültek el, a Csömöri Ipari Kisszövetkezet generálkivitelezésében. (MTI-fotó) Visszhang Egy hír margójára! A Tolna Megyei Népújság az 1989. június 15-i számában híreket közölt a Független Kisgazda és Polgári Párt életéből, „KF" tollából. Meglepetten olvastuk a hírek között az alábbi sorokat: „Ne lehessen az, hogy a tsz-ek elkezdik kiárusítani a tagok tulajdonát, mint ezt éppen a szekszárdi tsz akarta tenni, és az így kapott pénzt Skála-részvényekbe fektetni, mondván, hogy a részvény kamata több jövedelmet biztosít, mint a föld hozama. Pártunk bátor fellépése a tsz elnökét meghátrálásra tudta kényszeríteni, legalábbis egy elfogadható földtörvény megjelenéséig.” A fenti állítás azért lepett meg, mert annak igazságtartalma vajmi kevés. Mert nézzük csak, a fenti hír mögött mi az igazság. Igaz az, hogy a szövetkezet a szétszórt, nagyüzemileg nem művelhető és jelenleg bérleményként hasznosuló területeit a jogszabály adta lehetőséggel élve vételre felajánlotta a jelenlegi bérlőknek. Tette ezt azért, mert számtalan bérlő fordult olyan kéréssel a szövetkezethez, hogy az eddig bérelt földterületet - mivel azt szőlővel betelepítette, tanyát épített rá - szeretné megvásárolni. Ez korántsem a tagok földterületének kiárusítása, mert a szövetkezet csak a tagok földtulajdonának mértékén felüli földterület terhére adhat el földet. Az, sajnos, igaz, hogy a „SKÁLA”-rész- vények hozadéka jóval nagyobb, mint a termőföld hozadéka, de ennek semmi köze nincs a földértékesítéshez. Az meg enyhén szólva a közvélemény félrevezetése, hogy a párt bátor fellépése a tsz elnökét meghátrálásra kényszerítette. A szövetkezet ugyanis nem vonta vísz- sza a vételi ajánlatát, a vásárlási szándékukat kinyilvánító bérlők felé folyamatosan értékesíti jelenleg is a szétszórt parcellákat. Mindezt azért kívántuk a közleménnyel kapcsolatban megjegyezni, mert minden szervezet számára veszélyes, ha óhajait tényként közli, a közvéleményt félreinformálja, mert könnyen elveszítheti szavahihetőségét, és a közvélemény bizalmát. DR. SZŰCS LÁSZLÓ tsz-elnök Nyílt levél a Történelmi Igazságtétel Bizottságához Tisztelt Történelmi Igazságtétel Bizottsága! Megelégedéssel vettük tudomásul az Önök meglátásait és eddigi tevékenységüket az elmúlt időket illetően. Alapszervezetünk tagjai elítélik a sztálini, Rákosi-rendszerből adódó önkényt és törvénytelenségeket, és hívei vagyunk az új, valóban demokratikus Magyarország megteremtésének. Olyan világot akarunk mi is, ahol félelem nélkül lehet élni, és elítélünk mindenfajta visszarendeződési kísérletet. $ Éppen ezért megdöbbenéssel hallgattuk június 16-án Nagy Imre és mártírtársainak a végtisztessége alkalmából mondott egy-két szónoki beszédet, amelyek nem illettek bele azon előzetes nyilatkozatokba, amely szerint a gyász- szertartás politikai és antidemokratikus megnyilvánulások nélküli kegyeletes aktus legyen. Legyen ez a nap a megbékélés napja. Sajnos ez az óhaj nem teljesült. Mélységesen elítéljük Rácz Sándor és Orbán Viktor beszédeinek azon részét, melyben szinte újabb harcra hívtak a kommunisták ellen. Elítéljük annál is inkább, mert Nagy Imre is kommunista volt és valóban reformot akart, mint annyi sok társa. Elítéljük ezen szónokokat azért, hogy mindezt a nép, az ifjúság nevében tették. Ehhez nem volt joguk. Biztosak vagyunk abban, hogy a nép nem azt akarja, hogy folytassuk 1956-ot. A nép valóban szabadon akar élni, dolgozni, de az említett uszító beszédek csak megzavarják gondolkodását. A jelszó június 16-án a megbékélésre volt, sajnos egyes személyek erről megfeledkeztek. Miért? Ezek az emberek nem akarnak megbékélést. Ezen emberek további „leszámolást" akarnak és mindenáron a nemzeti széthúzást tűzték ki maguk elé. Merjük remélni, hogy az Önök szándéka továbbra is a megbékélés szándéka és nem azonosulnak a „leszámolást” követelőkkel. Éppen ezért követeljük, hogy a Történelmi Igazságtétel Bizottsága egyértelműen határolja el magát a szélsőséges megnyilvánulásoktól, ami megítélésünk szerint felért egy kegyeletsértéssel. 'MSZMP városi III. körzet tagsága Dombóvár Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-böl Az ügyész befejezésül közölte:- Én most szabadlábra helyezem magukat, mert a nyomozásnak nem sikerült annyi adatot produkálnia, hogy bíróság elé kerülhessenek. A rendőrség azonban kérte közbiztonsági őrizetbe helyezésüket, ezt én nem tagadhatom meg. Azonban ne féljenek, ott is ügyészi felügyelet alatt lesznek! Már menni készültünk, amikor engem még visszaintett:- Maga még egy-két napig itt marad! Egy újabb bejelentés érkezett, azt még ki kell vizsgálnom! Soha nem lehetek eléggé hálás dr. Szultánnak ezért a vizsgálatért. Az újabb bejelentést néhány nappal előbb a saját szememmel láttam. Annak a jegyzőkönyvnek a másolata volt, melyet velem együtt valamennyi munkástanácstag aláírt és amelyben Bácskai igazgató leváltását kértük. Az ügyészi szobát takarítani rendeltek fel éppen, amikor az egyik íróasztal sarkán megpillantottam ezt az iratot és mellette a feleségem jellegzetes betűit egy levélen. Ez a beadvány csak enyhítő körülményeket tartalmazhatott velem kapcsolatban, így különösebb izgalom nélkül vártam a hátralévő napok múlását. Zárkánk időközben majdnem kiürült, április 17-én, amikor végérvényesen kinyílt előttem az ajtó, Csermely Imre szinte egyedül maradt benne Dr. Szultán - egész biztos, hogy jól átgondolt, segítő szándékú - halogatása jóvoltából elkerültem azt, hogy a rendőrség tüstént a kapuban letartóztasson. Tulajdonképpen ennek köszönhettem, hogy 52 napi fogság után ekkori élményeim első szakasza lezárult. VI. Hányódás... A börtönkapun kilépve az űzött vad félelme hajtott. Semmi módon sem ismét bekerülni! Csak nem bekerülni! Az első ember, aki szabadulásomat látta, Kaiser elvtárs volt, a járási párttitkár. Egy héttel október 23-a előtt ugyanennek az utcának a másik végén egy asztalnál ebédeltünk, miután mindketten hivatalosak voltunk a községben rendezett értelmiségi nagygyűlésre. Elég hosszan beszélgettünk, ilyesformán jól ismertük egymást. Most azonban én nem siettem üdvözölni és ő sem igyekezett elsőként tolmácsolni szerencsekívána- tait kiszabadulásom alkalmából. Az ügyészség kapuja előtt beszélgetett valakivel. Én mindenesetre rossz ómennek éreztem, hogy egyáltalán látom és igyekeztem minél gyorsabban magam mögött hagyni. Természetesen óvakodtam kikanyarodni az autóbusz-megállóhoz, ami pontosan Tóth Gyula ablaka alatt volt. Átvágtam a kastélyparkon és már eleve elhatároztam, hogy az állomást elkerülöm. Sárporodra akartam átgyalogolni. Szilárd meggyőződésem volt, hogy ha rendőrökkel akadok össze, azok ismét visszavisznek. Hosszú távon ez a hit nem is volt alaptalan. Azt azonban nem tudtam, hogy a közbiztonsági őrizetre vonatkozó határozatot Bádonyból előbb még a megyeszékhelyre is fel kell terjeszteni és csak a megyei főügyész szignójával lép érvénybe. Ez az örvendetesen magyar bürokratikus halogatás biztosította később szabadságomat Valószínű azonban, hogy ha mindezt előre tudom, akkor is elkerülöm azt a két rendőrt, akit épp a faluból Sárporodra vezető út elején pillantottam meg. Biológiai undorom volt az egyenruháktól. Sietve bekanyarodtam a szántóföldek közé és hatalmas, tán két kilométeres vargabetű árán csak a szőlőhegyek tövében tértem ismét vissza a kövesútra. Utólag meggondolva, szédületes iramban haladhattam. Egy magányos kerékpáros közölte velem, hogy csak komoly megerőltetés árán tudott utolérni. (Folytatása következik.) *»
