Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám

4 iMÉPÜJSÁG 1989. június 19. Csönd, illat lélekvándorlás „Félig illattá s csönddé szűrte át / a dolgok esti lélekvándorlása...” - bukkan fel emlé­kezetünkben Tóth Árpád felejthetetlen, megfoghatatlanul szép, fényköszöntő megfo­galmazása az Esti sugárkoszorúból. Nemcsak esti lélekvándorlásuk van a dolgoknak: a természet örökkön-örökké újjá­szülve önmagát a legkülönbözőbb alakzatokat hozza létre: az elhalt fatörzs nemes tar- tású bérei sast, az úszó fa-maradvány, ha úgy tetszik, krokodilt mímel - mi ez, ha nem valami egészen sajátos lélekvándorlás? S mi ez a mindenható, a mindentudó Termé­szetnek, ha nem semmiségnyi apró tréfa? Olyankor, amikor fölfedezzük a látványban a természet zsenialitását, kerülünk intim kapcsolatba vele s ilyenkor valóban félig illattá s csönddé szűrődik át a lelkünk - a Legnagyobb Csodatevőnek köszönhetően. D. E. Fotó: Gottvald Károly Tv-napló Jog és felelősség Hovatovább egy esztendővel ezelőtt és akkor, amikor neki­rugaszkodtam az addigi semminél valamivel többet megtudni egykori internálótáboraink legsötétebbikéről, Recskről, csak igen körmönfont módon és becsületszó ellenében jutottam ahhoz a Münchenben több kiadást is megélt könyvhöz, amit visszaemlékezésként Erdey Sándor írt. Minap e könyv ha­zai kiadásban kínálta már magát utcai könyvárusaink standjain egy híján kétszáz forintért. A kötetet nem vettem meg, de bizo­nyos vagyok abban, hogy elkel, amiként fölöttébb borsos áron elkelt Hegedűs András A történelem és a hatalom igézetében címmel megjelent könyve is tavaly, továbbá ez év tavaszán Ember Judit Menedékjog - 1956 című, tizenegy órás doku­mentumfilmjének szövegkönyve, mely a Nagy Imre-csoport tagjainak elrablását és romániai fogva tartását beszélteti el tíz túlélővel, hogy az amit elmondanak - ki-ki maga személyisé­gén átszűrve a történeteket - válhassék a kollektív emlékezet részévé. Ha úgy tetszik, annak a nemzeti eszmélésnek részé­vé, amit napjainkban élünk és nem a bosszúvágy, hanem a tisztázás, megbékélés vágyával-szándékával. Fogyatkoznak tehát a tabuk, noha nem csekély még ma sem azoknak a hatóképes erőknek az ellenállása, akik olykor legalább megkísérlik szentírás-rangra emelni azt a családi csetepaték alkalmával német nyelven haszált intelmet hogy „Ne a gyerek előtt!” Az „a gyerek” pedig, aki állampolgárként mi vagyunk valamennyien, keveservesen felnőtt a tények ismeretére és érett az ezzel összefüggő felelősségre is, hiszen nem akármilyen katharzisok sorozatát élte - éli - meg ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra elutasítsa visszakiskorúsítá- sát. Mint tudják, a televízió három esten át mutatta be Ember Ju­dit filmjét a közelmúltban. Igaz, nem a legkedvezőbb műsor­időben, mégis nagy dolog, hogy ezt a dokumentum értékű al­kotást a képernyő közvetítésévé! százezrek láthatták. Gondo­lom, többen is kíváncsiak lettek volna rá, ha a film tisztuló képet kínáló nagyon fontos mondandója nem a másnaphoz közelítő, vagy abba torkolló időben hangzik, illetve ér véget. A harmadik rész éppen éjfél után ötven perccel, mert a műsorszerkesztők­nek nem jutott eszébe az a lelemény, hogy a Menedékjog harmadik, zárórészének bemutatása után vetítsék azt az angol szórakoztató filmet, ami egy luxushajó fedélzetén játszódik. Megjegyzem az új koprodukcióban készült Semmelweis-film más napokra ütemezett bemutatása sem váltott volna ki orszá­gos békétlenkedést. Az sokkal inkább, hogy egyes, kifejezet­ten a tájékozódást szolgáló műsorok mind a rádióban, mind pedig a televízióban kerülnek úgy a sor elejére, meg a végére, hogy az fél garancia az alacsony hallgatottságra és nézettség­re. Nem új dolog ez, csak mind bántóbb folytatása a tájékozta­tás területén egy olyan gyakorlatnak, aminek a célja nemrégen még a kirekesztés, az állampolgár kiskorúsítása volt. Az az ember, aki meg sem tapasztalhatta mit jelent az em­berléptékű élet alapjaként a három nyolcas, de az is, aki valaha még tudta, manapság nem érez indíttatást arra, hogy bagoly- kodjon, mert fáradt. Kevesen képesek - sajnos - kivárni a 2-es csatorna akármilyen izgalmas-tartalmas Napzártáját, bekö­szöntésétől hallgatni az aktualitásával, felelős szerkesztésével hosszú idő óta hódító Vasárnapi Újságot, vagy az alkalmanként jelentkező rádiós „híd", a Bagoly adásait. Még a 168 óra című közéleti hetilap keresettsége (úgy tudom 180 ezer példányban jelenik meg) is arra vall, hogy szombaton délután négytől fél hatig is sokaknak kell másra az idő, de igényt tartanak a rá­dió e műsorának ismereteire. Sokan beszélünk mostanában egy következmkényeivel or- szágot-népet sújtó történelmi kor lezárásáról, de nagyon so­kan tudjuk már, hogy ez a lezárás deklarációkkal nem megy. Kell, hogy szembesüljünk az eddig előlünk elkonspirált tények­kel, hiszen a múlt ismerete mindenkit megillető jog. De mond­hatjuk úgy is, hogy fölismert felelősség! LÁSZLÓ IBOLYA Ugrásra kész a Känguru 1985 volt, mikor a Popmeccs szavaza­tai alapján az év legígéretesebb zeneka­ra a győri Citrom lett. Mire azonban en­nek az együttesnek a kislemeze a boltok­ba került volna, az együttes már nem lé­tezett. Időközben megszületett a Känguru. A volt Citrom-tagok; Boros Péter, Boros Csaba valamint Szigeti Ferenc, Dobi Sándor és Galambos Zoltán közreműkö­désével. Ebben a felállásban ’86 őszén kezdődtek a próbák. Az együttes ’87 má­jus 1 -jén mutatkozott be a Petőfi Csar­nokban a Bikini előzenekaraként. Ezt a koncertet néhány vidéki sportcsarnok- béli koncert követte, később önálló mű­sorok is következtek. Ekkor már dalaik szerepeltek a rádió műsoraiban, később klipjeik a televízióban. Az együttes életé­nek legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor részt vehettek az Euro-Rock fesz­tiválon Frankfurtban. Ezután kényszerű tagcserék következtek. Előbb Galambos Zoltán, majd Szigeti Ferenc szállt ki a csapatból.- Voltunk már könnyebb helyzetben is, elég hosszú ideig volt csend körülöttünk, de nem bánjuk, hiszen az új tagokkal és a rengeteg próbával, új arcot, új fazont ka­pott a zenekar. Úgy éreztük, hogy végre megtaláltuk a nekünk való hangzást, stí­lust, amiben jól érezzük magunkat, és re­méljük, sokaknak tetszeni fog a rocko- sabb, keményebb zenei irányzat - mondják a Känguru tagjai, akik Boros Péter, Dobi Sándor, Kun Péter és Boros Csaba összeállításban zenélnek most. Rockfontos - rockfontos Ismét igen sűrűn hallat magáról a svéd popipar. Újabb favoritjuk a Roxette duó, akik „Lock Sharp” című albumuk „The Look” dalával Európa sok listájának első helyén állnak. A popduó nem tartozik már az igazán kezdő korúak közé, hiszen Marie Fredriksson és Per Gessle is túl van már a harmincon. * A nyár folyamán európai turnén szere­pel több régi szupersztár, így Tom Jones, Paul McCartney és a Bee Gees együttes. A Rockpont slágerlistája 1. Roxette: The Look 2. Holly Jonson: Americanos 3. Madonna: Like a Prayer 4. Neneh Cherry: Manchild 5. Donna Summer: This Time I Know KINDL GÁBOR rCIckíom? Petőfi költészetének egyik első német fordítója Goldschmidt Izrael (Diósberény, 1849-Bad Homburg, 1924} A múlt századi magyar szabadságharc leveretésének esztendejében, 1849-ben egy Tolna vármegyei kis faluban, Diósbe- rényben született Petőfi költészetének egyik első német fordítója: Goldschmidt Izrael. Édesapja írástudó falusi boltos, aki Diósberényből 1870-ben Dombóvár­ra költözik. Érdemes fölidézni és észre­venni, hogy a kis vegyeskereskedőt - aki feleségére bizza itteni új üzletét, ő maga pedig kora reggeltől késő estéig a tudo­mányok szent tudományát: a Talmudot bújja - Dombóváron hamarosan és halá­láig (fél évszázadig még) így nevezik: a herényi Goldschmidt. Egyébként az ide­gent minden időben nehezen befogadó dombóváriak igaz becsülésük jeleként így tulajdonképpen magyar előnevet ad­nak a boltosnak. Ezenközben az öreg he­rényi Goldschmidt pedig egyre gyarapo­dik - nem földi javakban -, gazdagodik tudásban s tekintélyben. Berényi Goldschmidt öt közüli legkedvesebb gyermeke, Izrael nyári vakációk idején három-négy évenként egy-két hétre messzi vidékekről látogat haza, Dombó­várra. Ilyenkor apa és fia az Alsó utcai zsúpos kis ház udvarának terebélyes diófája alatt ül, előttük hatalmas könyv, boldogság tekintetükben, arcukon életöröm: tanulnak - együtt gazdagod­nak. Ki is ez a Kapós-völgyi pátriájába min­dig haza-hazatérő ifjú, apja oldalán? Elemi oskolázottságot szerezve alig ti­zenöt évesen, 1864-ben - akkori szójá­rással: túl a Dunáról - indul a nagyvilág­ba. Kezében, hátán batyuja, ebben min­den vagyona: egy öreg imakönyv és Pe­tőfi Sándor első edícióinak kötete. Nyu­gatra tartva száz és száz kilométereket gyalogol, kocsizik, éhezik és fázik. Két esztendő után hosszabb időre Alsó- Szászországban pihen meg. Itt Hil­desheim főiskolája fogadja be a vándort és egy itt tanuló másik szegény fiú: Her­mann Cohen szive. Egy szemináriumot járva köt életre szóló barátságot a későb­bi világhíres marburgi filozófussal, aki­nek olyan híre-neve lett, hogy nemcsak német, hanem angol, spanyol, japán és orosz diákok zsúfolódnak óráira. Éz utóbbiak között egy ismert orosz mű­vészcsaládból származó, Borisz Paszter­nák nevű, világot: botanikát, zenét és filo­zófiát velejéig megismerni, felfedezni akaró hallgató is. Ám Goldschmidt Izrael­nek a Cohennel haláláig fenntartott igaz barátsága mellett örök és leghívebb tár­sa mégis Petőfi Sándor, annak magyar földről magával vitt géniusza marad. Hil­desheimer szemináriumban a filozófiai doktori cimet is megszerezve, igy lesz képesített izraelita lelkész. Frankfurt am Main környéki kisváro­sokban: Obornik, Brisen, Weilburg és Birkenfeld szószékein, templomaiban kezdi igehirdető, gyülekezetét megtartó és irányító papi tevékenységét. Hamaro­san a környék egyik legjelentősebb gyü­lekezetének, az offenbachinak lesz rab­bija, majd főrabbija. (Offenbach ma Frankfurt am Main külvárosa.) Itt abban a közösségben szónokol, tanít haláláig dr. Goldschmidt Izrael, amelyben régebben a pajkos, s máig jól ismert opera-operett melódiák Offenbach-jának kántor apja énekelt. Hitbéli elmélyülést, tudományt, akadémiai grádust és kenyeret ez a né­met gyülekezet ad neki. A fiatal pap még­is egyre inkább érzi, valami szívbéli tarto­zása van szülőhazájával szemben. Az ezernyolcszázhetvenes évek végén kezd nagy munkájába: Petőfi Sándor költé­szetét akarja Goethe és Schiller nyelvén beszélő hívei kezébe adni. A pap - miközben nappal szónokol, nevel s imádságokat szerez - éjszakáit szánja Petőfi verseinek fordítására. E munkáját 1883-ban Weilburgban befe­jezve - „an den Ufern der grünen Lahn” - Petőfi kétszáz versét köti csokorba. A kö­vetkező esztendőben, 1884-ben a gót betűvilág, a német kultúra propagandá­jának egyik legjelentősebb műhelyében; a Reclam Universal Bibliothek-ban, an­nak egyik vaskos köteteként jelenik meg Gedichte von Alexander Petőfi címmel Goldschmidt munkája. (A munka úttörő jellegére utalva jegyezzük meg: Petőfi egyik legelső, a Neugebauer-féle német fordítás csak 115 verset tartalmazott s mindössze harminc költemény azonos a két fordításban.) A szabadságharc, a nemzeti elnyoma­tás és a kiegyezés utáni magyarságnak lelkében még a nyolcvanas évek elején is élénken él a romantikus hit: legna­gyobb költőnk s forradalmárunk Szibé­riában raboskodik. A hit nemcsak a Du- na-Tisza közén, a Kárpátokon túl is eleven minden magyarban. A Majna mentén Goldschmidt doktorban is. Ezért fordításait „An Petőfi" ódájával vezeti be, így: „lm Kampf für Freiheit, Recht und Plicht Bist von dem Schauplatz du entschwunden, Doch isf s bis jetz noch sicher nicht, Ob du den Tod auch da gefunden. Denn wie des Moses Grab nie Einer Sah auf des Nebro-Berges Höhn, Hat deinen Leichnam, dein Grab keiner Bis auf den heuf gen Tag gesehn, Zu grausam wäre das Geschik, Wenn du, der Freiheit glühndster Sänger, Fern von der Freiheit Sonnenblick Schon lebtest drei Jahrzenf und länger; Wenn mit der Freiheitsliebe Gluten, Die Hunderttausende entflammt, Zu Kerker du und russischen Knuten Wärst seit dem Freiheitsjahr verdemmt!” Goldschmidt Izrael közvetlenül a szá­zadforduló előtt fejezi be másik nagy munkáját, a verses zsidó imakönyv né­met fordítását. Ez a könyve az élete virá­gában, tizennyolc esztendős korában meghalt leánya elvesztésének megszen­telése. A frankfurti kiadó 1901-ben a né­met könyvművészet minden szépségével bocsátotta útjára nagy imádságos köny­vét, mely Európa-szerte elviszi szerzőjé­nek nevét. Nem egyszerű fordítások ezek a verses imádságok, inkább megkapó impressziói az ősi zsidó fohászok bibli­kus gondolatvilágának és hangulatának. Eme nagy sikerének verőfényében is fáj azonban valami dr. Goldschmidtnek; verses imáit nem tudja magyarul a ma­gyar hívők kezébe adni. Imádságos könyvének megjelenése után a század­elő első esztendeiben egyik magyaror­szági látogatása alkalmával keresi föl Budapesten Makai Emilt, hogy rávegye imáinak magyar költői fordítására. Tervé­vel - úgy tűnik - elkésik, mert Makai Emil ekkor a Gésák fordításának nagy mun­káját végzi, s Makai későbbi tevékenysé­gében sem leljük nyomát Goldschmidt Izrael imáinak. Hazájába s szűkebb pátriájába, Dom­bóvárra élete végéig nem sajnálja meg­tenni a hosszú, drága és fárasztó utazá­sokat. Egyszer Pesten megállva - otthoni biztatásra - fölkeresi dombóvári földijét, Hajdú (Hónig) Miklóst, a Budapesti Napló munkatársát, 1904-től A Nap felelős szerkesztőjét. A nála harminc évvel fiata­labb újságíróval - dombóvári kötődésük révén - kedves atyai-fiúi barátság alakul ki. Ezután nemcsak Pesten, Dombóváron is többször találkoznak a szülőknél. Egy ízben (1908-ban) a viziteket visszaadva Hajdú is meglátogatja öreg barátját Of- fenbachban, amikor annak „már ezüstös a haja”. Hajdú Goldschmidt egyik pesti látogatásáról írja, milyen boldog s elége­dett volt földije, hogy a Duna-parton az Izsó Miklós 1871-es mintázott vázlata alapján elkészült s 1882-ben felavatásra került Huszár Adolf Petőfi-szobra. „Petőfi Sándort nagyon nehéz ércbe önteni - mondta Goldschmidt - aminthogy nem vagy alig lehet a világ bármely más nyel­vére is lefordítani. Amikor Petőfi mását s verseinek, költészetének szoborillusztrá­cióját nézem, s látom a Duna méltóságo- san hömpölygő árját, akkor érzem, hogy az én német Petőfim is talán gyenge, halovány s erőtlen.” Egy másik alkalom­mal, Hajdúval szüleiknél, Dombóváron tett közös látogatásuk után pedig így őrzi meg szavait a pesti újságíró barát: „Gaz­dag, nagyon gazdag ország ez a Túl a Duna. Ilyenkor mindig viszek magammal a Majna partjára kis doboz kaposi földet s egy-egy drágakő szó-ékességet, agyamban-szívemben néhány magyar szót. Tudom: a föld a régi. Nem tudom: a szavak újak-e? vagy hatvan esztendő alatt csak én felejtettem el őket?” Az öreg pap, a Grossherzoglicher Rabbenerzu Offenbach a. Main a húszas évek legelején nyugállományba vonul. 1924 nyarának végén Bad Homburgba megy nyár végi kúrára. A hetvenöt esz­tendős öregúr csöndesen itt alszik el, örökre. A magyar föld, a Kapós-vidék szülöttét ragaszkodó híveinek közössé­ge Offenbachba hozatva az ottani izraeli­ta temetőben helyezik végső nyugalom­ra. Hamvai - a sors kifürkészhetetlen vé­letlen (szükségszerű?) kegyelmével - egy másik magyar mellé kerülnek, aki * nyomdászként szintén a műveltség vilá­gáért dolgozott a Majna-vidéken. Sírkerti szomszédja eg Hersch nevű, Pozsonyból kivándorolt nyomdász, aki a közeli híres­nevezetes rödelsheimi nyomda tulajdo­nosa volt. Goldschmidt Izrael távol hazájától így emelt magyar tüzű oltárt - an den Ufern der grünen Lahn - német nyelvterületen a legnagyobb magyar költő és forradal­már géniuszának: Petőfi Sándornak. A néhai dombóvári boltos, berényi Goldschmidt legkedvesebb gyermeke; Izrael igazán megérdemli tisztelgő, hálás emlékezésünket. - Tőlünk: a dombóvári előnevet. SIMON KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents