Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-19 / 142. szám

1989. június 19. Képújság 3 végleges megoldást megtalálják. Szita Károly elbocsátása előtt a tmk-t irányítot­ta az üzemben. Amikor megtudja, hogy miért jöttem, rögtön kimondja sommás véleményét:- Az nem felel meg a valóságnak, amit Szita Károly leirt. Egyszerűen csak az igazgatót akarta kicsinálni és ezért ösz- szehordott ellene mindenfélét. Ez pedig azért történt mert Szabó József már ré­gebben megmondta neki, hogy alkalmat­lannak tartja az üzem vezetésére, Szita tehát csak megpróbált visszavágni. Vol­tak persze itt problémák, ahogyan azt leírta a beadványában. A normarende­zés miatt természetesen zúgolódtak a dolgozók, de ezen nem lehet csodálkoz­ni, hiszen most többet kell dolgozniuk, hogy ugyanazt a pénzt megkeressék. Az is való igaz, hogy elhasználódott a gép­park és a higiéniai, környezetvédelmi helyzet sem a legjobb, de ezért éppen az üzem volt vezetője tehetett volna a leg­többet. Egyszerűen rossz vezető volt, és a legtöbb problémáért ő tehető felelőssé.- De azt a bizonyos feljegyzést aláírta 28 dolgozó is...- Nem tudták, hogy mit irnak alá. De a legjobb, ha megkérdezi őket. Meglátja, nem sokan fogják dicsérni Szitát. Átballagunk az irodaépületből az üzembe. A délelőttös műszak dolgozik, láthatóan mindenki tudja a dolgát, sülnek a kenyerek, kiflik, kalácsok. Néhányan - akiknek a munkájuk engedi - körbeáll- nak, mondják a magukét. Szitát valóban nem magasztalják:- Aki megmondta neki az igazat, annak vége volt, előbb-utóbb megtalálta a mód­ját, hogy elintézze.- Önkényes vezető volt, piszkos esz­közöket alkalmazott velünk szemben.- A beadványát is úgy irtuk alá, hogy nem tudtuk mi a célja vele. Tartott egy rö­vid tájékoztatást, azt mondta, hogy a nor­Vita ide, vita oda, a kenyér azért marendezéssel kapcsolatban fogalma­zott egy levelet az igazgatónak. Mi per­sze, hogy aláírtuk, hiszen nagyon ma­gasra emelték a normáinkat.- Annak, hogy ez az üzem idáig süllyedt, az az oka, hogy itt rossz vezetőnk volt és a központ sem sokat törődött velünk. A központ Szekszárdon, a Tolna Megyei Sütőipa­ri Vállalat központjában Scherer Péter műszaki igazgatóhelyettessel beszélge­tünk a tamási üzem műszaki állapotáról, termelési eredményeiről.- Valóban sokkal rosszabb a géppark Tamásiban, mint más üzemekben?- Átlagosnak mondható. Sajnos, sok üzemben hasonló a helyzet. A sütőipar mindig is állami támogatásból újította meg magát, mert a szabályozók nem tesznek lehetővé akkora nyereséget, amiből futná ilyesmire is. Az állami támo­gatások pedig köztudottan leépülőben vannak. Az elmúlt években nem kaptuk meg azokat a pénzeket, amelyekből pél­dául a tamási üzem rekoncstrukcióját is el kellett volna végeznünk.- Szita Károly azzal is érvelt, hogy a termelési eredmények őt igazolják. Meg­felel ez a valóságnak?- Nem egészen. A tamási üzem szinte teljes egészében átállt az erzsébeti kenyér gyártására, amely 90 dekagrammos és 16 forintba kerül. Az igaz, hogy emiatt az árbe­vétel nőtt, de a mennyiség minden évben fokozatosan csökkent, arról nem is beszél­ve, hogy a választék kisebb lett- A volt üzemvezető is és a dolgozók is panaszkodtak a normarendezés miatt, mondván, hogy az emelés után csak 70-80 százalékra tudják teljesíteni. Eh­hez mit tud hozzátenni?- Elegendő, ha annyit mondok, hogy a normák egységesek az egész megyében és más üzemekben 90-110 százalék kö­zött teljesítenek. Vé­leményem szerint az alacsony teljesítés­nek a rossz vezetés, a helytelen munka- szervezés volt az oka. Bízom abban, hogy az üzem élére kerülő új vezető megtalálja módját, hogy mi is és a dol­gozók is elégedettek legyünk.- És mi, vásárlók is?- Természetesen, csak kisült... ÁRKI ATTILA Közérdekű bejelentés a sütőiparból Menesztették az üzemvezetőt Szita Károly, a tamási kenyérgyár üzemvezetője közérdekű bejelentést tett, amelyet írásban eljuttatott a helyi pártbi­zottságra, és amely onnét - kérésére - hozzánk került. A feljegyzés szerint a 310-es számű sütőüzemben tapasztal­ható alapvető problémák őszinte feltárá­sa rendkívül fontos, megakadályozandó a feszültségek fokozódását, a közhangu­lat romlását. A beadvány az őszinte feltárással foly­tatódik négy oldalon keresztül, pontokba szedve, kezdve a morzsagyártás körüli szabálytalanságokkal, az üzem csapni­valóan gyenge higiéniai helyzetével, az alacsony műszaki színvonallal, a norma­rendezés körüli vitákkal, a gépkocsik és gépkocsivezetők hiányával, a környezet- védelmi problémákkal, az átgondolatlan káderpolitikával és végül a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat igazgatójának - Szabó Józsefnek - aránytalanul magas fizeté­sével. Szabó József neve egyébként minden pontnál felmerül mint a problémákért fe­lelős, azokat előidéző ok. A feljegyzésből égyértelmüen kiviláglik a személyes el­lentét, az igazgató elleni támadás szán­déka. A szöveg végén az üzem 28 dolgo­zójának aláírása. Az elbocsátott üzemvezető Szita Károlyt lakásán kerestem meg, mert kiderült, hogy a szóban forgó közér­dekű bejelentés óta már felmondott neki a vállalat. Felmondási ideje ugyancsak szeptemberben jár le, de addig is fel­mentették a munka alól.- Mivel indokolta a vállalat a felmon­dást?- Alkalmatlanság címén bocsátottak el, a felmondólevélben részletes indok­lás is szerepel. Ez persze mind hazug­ság, de ha kívánja, felsorolok néhányat.- Kérem.- Az egyik pontban az szerepel, hogy nagyon sok panasz érkezett az üzem ter­mékeire, a kereskedelem és a fogyasz­tók részéről. Ez igaz, de a valódi ok nem az én alkalmatlanságom volt, hanem a gépek, az épület rossz állaga, a normák irreális felemelése és ennek következté­ben a nagy fluktuáció. Ennek alapján ért­hető a rendszertelen termelés, a rendelé­sek nem teljesítése, a hangulat romlása is. Az indoklás egy másik pontja szerint a termelésszervezés nem volt megfelelő. Ez is a normarendezésre és az ebből eredő fluktuációra vezethető vissza. Rengeteg emberünk elment és így nem tudtam kitölteni a műszakokat. Aztán van egy olyan, hogy rossz volt az üzemben a hangulat és a dolgozók nem szerettek. Az az igazság, hogy amikor én idekerül­tem, mindenki lopott. Ezért kezdetben sokat ellenőriztem és szigorúan büntet­tem, fegyelmiket osztogattam. Emiatt is elmentek néhányan, de szerintem a tár­sadalmi tulajdon védelme mégiscsak fontosabb, mint a haverság.- Ön szerint tehát inkább az igazgató helytelen döntései okozták a problémá­kat, ő alkalmatlan a munkája ellátására, mint ahogy ezt a beadványában is kifej­tette?- Igen, ez a véleményem. Egyébként a tamási üzem termelési eredményei en­gem igazolnak, a célkitűzéseket mindig teljesítettük.- Ha a felmondás indoklását ennyire megalapozatlannak tartja, akkor - gon­dolom - fellebbezett ellene a munkaügyi döntőbíróságon.- Nem. Én már pontot tettem ennek az ügynek a végére. Ha megnyerném is a fellebbezést, hogyan dolgozhatnék en­nél a vállalatnál a történtek után? Az üzemben Németh András, a 310-es számú sütő­üzem új vezetője fogad. Ideiglenes meg­bízást kapott erre a tisztségre, amíg a Demisz-MSZMP találkozó A fiatalok könnyebben váltanak A Tolna Megyei Ifjúsági Szervezetek Szövetsége ülésezett dornbori táborá­ban. Tájékoztató hangzott el a Demisz el­ső üléséről, majd a szövetség új költség- vetéséről és vagyoni helyzetéről folyt a vita, különös tekintettel az úttörőszövet­séggel jelenleg fennálló vagyonközös­ségre. Délután beszélgetésre jöttek össze a Tomisz vezetői, valamint Jánosi György, a megyei pártbizottság első titkára és Herczig Ferenc titkár. Mint azt Jánosi György kifejtette, a pártnak kulcskérdés, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a megyei pártbizottság által meghirdetett programhoz. Az MSZMP taglétszáma fogy, ezért rendkívül fontos az utánpótlás kérdése. A fiatalok láthatóan könnyeb­ben tudják elfogadni és befogadni az új politizálási elveket, ezért a jövőben felér­tékelődik az MSZMP és a Demisz straté­giai szövetsége. A politizálás mai formái hosszú távon nem tarthatók, ezeket foko­zatosan le kell építeni és a jövőben az új tartalomhoz kell a formát hozzáren­delni. - - áa ­A pb véleménye a marxista egységplatformról Csökkent az érdeklődés a tanácstagi beszámolók iránt Az MSZMP Szekszárd Városi Bizottsá­ga ülésén Kovács János városi tanácsel­nök tájékoztatta a testületet az idei ta­nácstagi beszámolók politikai tapaszta­latairól. Mint mondotta, ezeknek a fóru­moknak a látogatottsága a korábbi évek­hez képest feltűnően csökkent. Tavaly­előtt huszonegy helyen tartottak beszá­molót, azokon 898 érdeklődő jelent meg, a múlt évben harminchat beszámolóra 1658-an mentek el, míg idén a tizenhat ilyen jellegű esemény csak 578 lakost mozgatott meg. Az érdeklődés hiányá­nak több oka is van, közrejátszanak a szervezési problémák, a helyiség- és időpontgondok, ugyanakkor egyes ta­nácstagoknál fáradtság is jelentkezik. A tanácstagság érthető módon nehezen vállalja el azt, hogy a város összes gond­ját rajta próbálják számon kérni. A beszá­molókon egyébként leggyakrabbak a va­lóban feszítő hiányosságok, így egyebek mellett az iskolahelyzet, a lakásépítés-tá­mogatás, a régi városrészek felzárkózta­tásának kérdései szerepeltek napiren­den. A pártbizottság napirendre tűzte azt a felhívást, mely az MSZMP marxista egy­ségplatformjának létrehozására hívott fel. A testület - némi vita után - nem tar­totta szükségesnek, hogy állást foglaljon ebben a kérdésben. Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 42. V. Börtönben „Örömünk és büszkeségünk abban telik, hogy úrrá lehetünk a körülményeken. Nem hagyjuk magunkat lelgázni.” (Berzevlczy Gizella: Márianosztra) Soha nem utaztam még rabomobilban. Ez a régebbi típus­hoz tartozott, hátsó felszállással. A kis, rácsos ablakok mögött az őrök foglaltak helyet, az igazi utasoknak beljebb kellett hú­zódniuk. Az őröktől állatkerti ketrechez hasonlatos rács vá­lasztott el bennünket. Olyasformán zsúfolódtunk egymás mellett, mint egy gondosan lezárt konzervdobozban. Rossz volt rágondolni arra az esetre, ha a meseautó netán árokba fordulna és felborulna. Nem történt semmi ilyesmi. Ismét szó­rakozhattam azzal, hogy felidéztem emlékezetemben az út minden részletét, melyet más járművekkel már nem egyszer megtettem. A Sárporod előtti völgyhajlatra éppúgy emlékez­tem, mint arra a völgyre, mely magában a faluban van. Ez kü­lönösen idevalósi társaimat izgatta fel érthető módon, hiszen saját falujukon utaztak keresztül. Egyedül csak a megyeszék­hely közepe táján, jó 35 kilométernyi út után, vesztettem el a tájékozódást. Itt az utcának csak egy részét ismertem, azt azonban nem, hogy a börtön voltaképpen hol is van. így ami­kor gépkocsink begördült a szokásos, kevéssé romantikus kapualjba, teljesen a világtól elvágva éreztem magam. Csak a várost ismertem, de ahová vittek, a házat már nem. Egy végtelennek tetszőén hosszú folyosón állítottak sorba bennünket. A bal oldali falat sűrű egymásutánban cellaajtók szakították meg, így nem volt nehéz kitalálni, hogy a kis zár­kák világába jutottunk. Vasárnap lévén csak ideiglenesen. Vasárnap szünetel a börtön admimsztraciu, jépezete, nincs aki az újonnan érkezőket létszámba vegye es kitöltse az olyannyira nélkülözhetetlen nyilvántartási lapokat. A zárkaaj­tók sorra nyíltak és mi hármasával foglaltuk el a helyünket. Én Csepec Miskával és Tálassal kerültem együvé, akik már Bá- donyban is zárkatársaim voltak. Tulajdonképpen bádonyi méretű zárkánkat most táncteremnyinek éreztük. Érthetően, hisz míg ott nyolcán zsúfolódtunk, itt hárman kedvünkre sé­tálgathattunk. Rövidesen kiderült, hogy sétálásra szükség is van, mert új lakóhelyünk irgalmatlanul hideg volt. Ezt főleg éj­szaka éreztük, amikor a két ágyat egymás mellé toltuk, ma­gunkra halmoztuk az eléggé szépszámú pokrócot, de ennek ellenére is sorra húztuk vissza levetett ruháinkat, míg végül talpig öltözötten ért bennünket a reggel. A hideg sejteni en­gedte, hogy ezt a helyiséget már régóta nem használták. Csak évszám üresen álló szobák tudják ennyire elveszteni melegüket. Később megtudtam, hogy ez a feltételezésem helyes volt. Lakhelyünk, a földszinti 1. sz. zárka, többnyire csak rövid ideig biztosított otthont egyeseknek. Azokban az ágyakban, melyekben mi aludtunk, sápadtan, semmibe révedő szemek­kel szoktak heverni, vagy a szélükön, tenyérbe hajtott fejjel ül­dögélni. Esetleg a térdre fektetett könyvön búcsúleveket írni. Az 1. sz. zárka ugyanis a siralomház volt. Ajtónkkal átellenben egy másik nyílt, melyet külön drótháló védett. Ezen át egy kis udvarba lehetett jutni, ahol állandó működésre készen állt az örökkévalóságba vezető szállítóeszköz - az akasztófa. Elő­deinknek csupán néhány lépést kellett tenniük, ezek a lépé­sek egyben az utolsók is voltak. A kibli fölötti falrészen két felírást fedeztem fel. Mindkettő egyforma volt, de már csak az egyiken szereplő névre emlék­szem határozottan. így festett: t Horváth István 1957. január 17. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Horváth István ezen a napon vesztette életét. Később egy véletlen folytán ismét az ő ágyá­ba kerültem és hallottam egyet s mást halála körülményeiről. Ez már azután történt, hogy hétfőn végre időt szentelt nekünk a felvételi iroda. Sorban szólítottak, tollba mondtuk adatainkat egy Szeleczky-képű, feltűnően csinos lánynak, aztán felbal­lagtunk az első emeletre - ezúttal már „véglegesnek” szánt zárkáink megváltásába. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents