Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

1989. június 17. TOLNA \ "RÉPÜJSÁG 3 gedjük el többé egymás kezét! Mert óriá­si feladat áll előttünk. Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha volt. Csak a különbözőkép­pen gondolkodók és cselekvők kölcsö­nös türelme és engedékenysége, az elő­legezett bizalom szellemében ragadhat­juk meg a kivételes, biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a történelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba. A múlt tanít és kötelez. Ne maradjunk a szavaknál. Ne ígérgessünk, ne fogad- kozzunk! Hisz 33 esztendeje éppen erről a térről indultunk el Nagy Imrével a szó­szegés és árulás áldozataiként kálváriá­- Engedjenek, kérem, előre ben­nünket! Most a csendes felszólítás is megtette a hatását, a tömeg en­gedelmesen szétnyílt, s a három férfi így eljutott egészen a koporsók közelébe. Mindenki megértette, mi­ről van szó, ugyanis két fiatalabb rendező támogatott egy idős, bottal járó bácsikát. Az ősz hajú ember szemeit előre szegezve botorkált a virágesövel elborított lépcsők felé, s talán megelevenedtek előtte a több, mint három évtizeddel ezelőtti események... juk utolsó stációjára, miután alig néhány héttel korábban a Rajk-temetésen ünne­pélyes fogadalom hangzott el, hogy ilyen szörnyűség soha többé nem fordulhat elő. A gyász és a visszaemlékezés szivszo- ritó perceiben a társadalom kész a meg­békélésre, mert így kívánja az ország ér­deke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a bé­kés magyar nem felejt, és türelmetlen meg nyugtalan is. Tettekre vár, gyors, ha­tározott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazsá­gos és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében megálmo­dott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa lesz. Ismét sorsfordulóhoz érkeztünk. A hő­si halál évfordulóján támasszuk fel a mártírok szellemi hagyatékát. S így zár­junk le végleg egy keserves korszakot, hogy új fejezet nyíljék nemzetünk törté­nelmében. Rácz Sándor beszéde Ezután Rácz Sándor, a Nagy-Buda­pesti Munkástanács egykori elnöke em­lékezett elhunyt társaira. Az 1956-ban a munkások által megválasztott és a ma­gyar nép által megbízott képviselet nevé­ben jelentette a halottaknak és mind­azoknak, akik a magyar haza földjében el vannak temetve. Tisztelettel, hűséggel, becsülettel megőriztük 1956-os forra­dalmunk szellemét és továbbra is küz­dünk minden apró igazságáért. Az 1956- os magyar forradalom bebizonyította a világnak, hogy csak egy tisztességes po­litika létezik, az, amely a népből magából szakad, és amelyet fel is vállal a nép. Har­minckét év kellett ahhoz, hogy ezt a na­pot megéljük. Nem hiába imádkoztunk szerte a világon mi magyarok, hogy meg­élhessük ezt a napot. Szólnak a harangok szerte a világon, hirdetik a nagy-nagy magyar gyászt, de egyben azt is hirdetik, hogy a magyar nép újra föltárnád. - Vajon megvan a le­hetősége ma annak, hogy a magyar hő­sök véréből felvirágozzon a magyar sza­badság? Nincs meg a lehetősége ennek, mert nagyon sok akadály van még a ma­gyar társadalom előtt. Az első és a legne­hezebben kezelhető akadály a szovjet csapatok jelenléte Magyarország terüle­tén. Jelenlétüknek ezek a koporsók az eredményei, és a megkeseredett mai életünk is. Ezért kérjük a világ vala­mennyi becsületes emberét, közösen segítsük hozzá a Szovjetuniót, hogy mi­nél hamarabb kivonhassa csapatait ma­gyar hazánk területéről.- A második akadály a kommunista párt, amely görcsösen ragaszkodik a ha­talmához, holott a napnál világosabb, hogy az amit nem tettek meg 43 éven ke­resztül, az többé már nem tehető jóvá. Rajtuk múlott, hogy milyen volt ennek a 43 évnek a magyar élete. A magyar nép­nek csak el kellett viselnie, és ebbe rop­pant bele a magyar társadalom.- A harmadik akadálya az a szétfolyó társadalmi erő, amely a magyar társadal­mat jelenti. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar sorskérdést csak összefogással tudjuk megvalósítani. Ezért minden ma­gyarnak felhívom a figyelmét: első köte­lességünk, hogy fogjuk össze és ne millió pártba osszuk el a nemzet erejét.- Bizom az egyetemes magyarságban, hogy felülemelkedik apró érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar társadal­Fehér gyász mat, összefogunk magyar hazánk érde­kében. A Magyarországon lévő kommu­nistáknak még nagyon sokáig kell önma­gukat rehabilitálni azért, hogy vissza­nyerjék hitelüket. De nekik sincs szen- tebb kötelességük, mint a magyar sza­badság visszaszerzése. Álljanak közénk és küzdjünk ezért a szent célért együtt, hogy megvalósuljon ezeknek a halottak­nak a parancsa. Ezért haltak meg, az ő utolsó kívánsá­guk a szabad, demokratikus Magyaror­szág volt.- Öt perc nagyon kevés idő ahhoz, hogy egy ezeréves magyar nép történe­tét, fájdalmát el lehessen mondani - mondotta Rácz Sándor, s ezért arra kérte a háromnegyed 1 -kor már mintegy 250 ezerre gyarapodott tömeget, hogy együtt énekeljék el a Boldog asszony anyánk című magyar egyházi éneket. Elhangzása után Rácz Sándor így foly­tatta: - Ma a világ politikai közvéleménye szimpatizál a magyar törekvésekkel. De ebben a véleményben van valami kis fals is; nem a magyar nép jogos politikai igé­nyeiből táplálkozik. Ezért arra kérem kül­földön élő magyar honfitársaimat, hassa­nak oda, hogy az eredeti, a magyar nép számára megfelelő politikai igényeket tá­mogassa a kultúrvilág. Befejezésül annyit: Ez a gyász, ezek a koporsók vala­mennyiünknek azt parancsolják, hogy soha egyetlen nap ne múljon anélkül, hogy ne emlékezzünk Nagy Imrére, már­tírtársaira, és a 301 -es parcella névtelen hőseire, a pesti srácokra, akik nélkül nincs forradalom és akik nélkül nincs szabadság. Mécs Imre beszéde Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtársainak nevében szólt. Nem tudok elfogódottság nélkül be­szélni; magam is hosszú ideig voltam ha­lálra ítélve, és az üres koporsó 90-100 olyan társamnak az emlékét őrzi, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt ültünk. Több száz embert temetünk ma. Mi­niszterelnököt, honvédelmi minisztert, ál­lamminisztert, értelmiségieket, sok-sok munkást, parasztokat, katonákat és civi­leket, keresztényeket, zsidókat, ateistá­kat, kommunistákat, cigányokat és na­gyon egyszerű embereket együtt. Zöm­mel fiatal gyerekeket és fiatal felnőtteket, néhány idős emberrel. Temetjük a forra­dalmárokat, a népharag és a népakarat megtestesítőit, a mártírokat és az áldoza­tokat, akik sokfelől jöttek, de a magyar szabadságért harcoltak és vállalt sor­sukban váltak eggyé. Temetjük a felkelőket, a „szent suhan- cokat”, akik szembeszálltak a világ leg­nagyobb hadseregével és egyszer ki­szorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a második ag­resszió csapásait testű kkel próbálták fel­fogni. Temetjük azokat, akik a szívükkel poli­tizáltak, akik jellemesek voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett öntuda­tunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lop­va és befelé nyelve könnyeiket gyászol­tak, s akiknek kései elégtételt kell adni. De velünk gyászolnak a határokon túl nemcsak a magyarok, hanem lengyel barátaink, a lengyel Szolidaritás, cseh és szlovák barátaink, a Charta, 77 - amely üdvözletét is küldött -, román barátaink, s nemcsak az erdélyi magyarok, hanem román ajkúak is, a Romania Libera. S bí­zom abban, hogy sok orosz, ukrán, észt és a Szovjetunió népei közül sokan má­sok velünk gyászolnak most. Gyásznap a mai, amikor a nemzet ön­maga elvesztett 33 évét veszi számba. Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akko­ri vezetői nem fojtják vérbe forradalmun­kat! Nemcsak bűnt, óriási történelmi hi­bát követtek el, amikor brutálisan mega­kadályozták, hogy a magyar nép a saját útját járja. Kárt okoztak ezzel saját né­peiknek is, hatalmas kárt! A történelem csavarmenete kiásta eltemetett igazsá­gainkat. Itt az ideje, hogy a Szovjetunió magára találó, magára ébredő népei ítél­jék el a Szovjetunió akkori beavatkozását - mondotta a többi közt. Zimányi Tibor beszéde Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek nevében szólalt fel. A többi közt hangsúlyozta: Történelmi időben igazságot hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie. El kellett jön­nie, mert a kétezer éves tanítás igaz: nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lep- leződnék, és olyan titok, amely ki ne tu­Amikor följajdultak az autódudák, némák maradtak az ajkak. A tagolatlan duda­beszédnek, harangzúgásnak anélkül, hogy a nyelvi kifejezés eszköze lenne, volt alanya. És volt állítmánya. Amit az autódudák, gyárkürtök, harangok június 16- án elmondtak, nem magyarázó mellékmondat volt, nem szónoki fordulat. Fö- mondat, amit egy nemzet, egy társadalom egyetlen szó nélkül ejtett ki. A temető bejáratánál Nagy Imre családja dódnék. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják meg­ölni! A lélek az igazi eleven erő. Ez az erő, a megölhetetlen lélek, hozott itt össze bennünket. Király Béla beszéde Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok ne­vében mondott beszédet, ^ A második világháború alatt a moszk­vai rádió magyar adásaiban Nagy Imre szavaiból a nemzet sorsa iránti aggoda­lom sugárzott. Első miniszterelnöksége alatt a „kis magyarok” műveltségének fo­kozására kívánt iskolareformokat beve­zetni. 1956-ban a nemzeti függetlenség apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: ha- zaszeretetet! A fordulat évében tiltakozott a paraszt­ságnak nyájként kolhozokba terelése, az emberi jogok tömeges megsértése, szakszervezeti és koalíciós pártok meg­semmisítése ellen. Nagy Imre arra tanított, hogy a szom­szédos nemzetekkel Európa szabad és semleges zónáját képező konföderáció­ban egyesüljünk, aminek az előfeltétele az idegen uralom alatt élő magyar milliók ma elnyomott nemzeti, polgári és emberi jogainak visszaállítása lehet csak. Egyesek azt állítják, hogy 1956-ban az „utca” sodorta Nagy Imrét olyan „szélső­ségekbe”, amelyekbe egyébként soha nem lett volna hajlandó elmenni. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy 1956 nem vaktában elkövetett tévedések sora, hanem a magyar nemzet őszinte akarat­megnyilvánulása volt! Nagy Imre már 1956 júniusában kije­lentette: „Egyet nem vállalok: meggyőző­désem elvtelen feladását.” Ehhez az ál­láspontjához még a katasztrófa árnyéká­ban is ragaszkodott. Nem árulta el a nemzetet, a vértanúságot vállalta. A szónokok sorában utolsóként a ma­gyar fiatalok nevében Orbán Viktor (FI­DESZ) mondott beszédet, majd fél kettő előtt néhány perccel befejeződött a Hő­sök terén á megemlékezés. A mintegy ötórás gyászszertartáson mintegy 250 ezer ember rótta le kegyeletét: a magyar nép búcsúzott mártírjaitól, elhelyezve a megemlékezés koszorúit és virágait. A tiszteletadás végeztével felcsendült Erkel Ferenc Ünnepi nyitánya. A koporsókat és velük együtt a mérhetetlen mennyiségű koszorút, virágokat autókra rakták, s a menet elindult a temető felé. Nézzük a gyászszertartást a déli órákban az újságíró-szövetség Népköztársaság úti székhazában, a társalgó televíziójának képernyő­jén. Beszélgetünk közben, lapokat forgatunk, telefonálunk, adjuk le tu­dósításainkat. A tévében fölcsendül déli fél egy előtt két perccel a lélek­harang, s ebben a pillanatban néma csend telepszik a teremre. Ülünk to­vább, majd mikor megszólal nem­zeti Himnuszunk, letesszük a ká­véscsészét, eltoljuk magunktól a széket, s némán, állva hallgatjuk a Himnuszt. A pincérnö is mégáll fut­tában, bal kezében tálca, rajta üveg ásványvíz és pohár. Lebben a füg­göny, odakinn megszólalnak az autódudák, egy mentőautó sziréná­ja élesen vijjog. Elindult újra az éle­tünk - tovább. Az 1956 utáni megtorlások áldozatai­nak végső nyughelyére - a sírkert 300- as és 301 -es parcellájában - már csak a hozzátartozók, az egykori sorstársak szűk köre kísérhette e| a mártírokat. Az áldozatok életének kioltásáról egy- egy fáklya lángjának kioltásával emlé­keztek meg a szertartás résztvevői. A ne­vek elhangzásakor a volt rabtársak mondtak néhány szót, így például több­ször felhangzott: Velünk maradsz!, Kö­zöttünk élsz!, Nem távozol!, Közöttünk vagy!. Az egyházi szertartást kérő hozzá­tartozók kívánságára a katolikus, az evangélikus, a református egyház, a sza­badegyházak és az izraelita felekezet papjai szentelték meg a sírokat a napok­ban felállított kopjafák tövében. * Amikor a névsorban a Nagy Imre-per áldozatait említették, a katafalkokra - a jelképes ravatalra - elhelyezett koporsó­kat a sírhoz vitték, ahol a család által fel­kért személy mondott búcsúbeszédet. * A családi gyászszertartást követően megnyíltak a rákoskeresztúri Új Közte­mető kapui. Helyszíni tudósítóink voltak: Szeri 4 Árpád, D. Varga Márta, Gottvald Ká­roly, Bakó Jenő. Fél egykor egy percre Szekszárdon is leállt a forgalom; este pedig gyertyák ég­tek az ablakokban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents