Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-13 / 111. szám

1989. május 13. TOLNATÁJ - 5 „Örömmel, röpülve mentem a határba” Évek, évtizedek- Mözsön Nézegetem a meghívó bal felső sarká­ban a sárga-zöld-piros ' emblémát: a pajzs közepén egy bokros krumplitő, alatta gazdag terméssel, krumpligumó­val, Ha Mözs, akkor Tolna megye kony­hakertje, zöldségtermő körzet, burgonya, paprika, paradicsom, korai káposzta, uborka, s mindenféle zöldség, ami a Du­na öntéstalaján megterem. Azaz csak te­remhetne, hisz a költségek mára oly ma­gasak lettek, hogy nem érdemes Kertma- gyarország egyik legszebben dlszlő konyhakertjében zöldséget termelni... A meghívót a mözsi téesz fennállásá­nak 30 éves jubileumi ünnepségére hoz­ta a postás. Szentes-Nándor, a szövetkezet elnöke óriási könyvben sárgára fakult lapon mu­tatja: mit is kaptak természetbeni jutta­tásként 1951-ben a két évvel korábban 18 taggal és 12 családdal megalakult téesz tagjai. Mit is? Félcipőt, pár bakan­csot, ruhaanyagot, mákot, túrót, tojást, szalonnát, lisztet, pálinkát és petrót. A 20 forintnyi munkaegység felét - termény­ben, élelemben, a háztartás nélkülözhe­tetlen, legfontosabb dolgaiban, azért, hogy élni és dolgozni tudjanak. A ma már nyugdíjas gyalogosok egyi­ke Bácsmegi Gáborné, aki világéletében mezőgazdasági munkás volt, s akinek elég csupán megnézni agyondolgozott kezét: a gyötrelmes paraszti munkáról árulkodik a kezének pirosas színe, s kis­sé görbült formája.- A szövetkezetben 1959 óta dolgoz­tam, s ebből hét évet gyalogmunkásként. Akkoriban az ilyen öregfajta népek, mint én is, kapáltunk főleg krumplit, naprafor­gót, kukoricát, és répát egyeltünk. Min­den egyes tagra ki volt mérve a része, ku­koricából, napraforgóból egy hold, répá­ból 400 szögöl jutott ránk. A burgonyát közösen műveltük, heréltük a krumplit, vagyis kivágtuk, ami nem odavaló volt. Nem nyolc órát dolgoztunk, az esti nyolc órát úgy harangozták ránk.- Felvidékiek, székelyek, svábok és magyarok dolgoztak együtt itt a téesz- ben. Jól kijöttek egymással?- Békességben és nagy-nagy szere- tetben éltünk. Néha csipkelődtünk ugyan, de talán az-tartott bennünket leg­inkább össze, hogy szegények voltunk s. örültünk egymásnak és a közösségnek. Ha valaki nem jött dolgozni, szalasztottuk a vízhordót: „eredj hamar, nézd meg nincs-e valami baja, kell-e a segítség". Pedig akkoriban 160-180 gyalogmun­kás túrta a földet - három brigádban. A kezdeti években 320 munkaegységre 150 forintot kaptam, s ez még sok is volt a többiekhez képest.- Nagyon nehéz volt a fizikai munka?- Nem. Egyáltalán nem volt nehéz. Szerettem kapálni, örülve, röpülve men­tem a határba, alig vártam, hogy kivirrad­jon. Elfáradtam, de fiatal voltam és bírtam a munkát. Hozzászoktam, hisz azelőtt Bi- harnagybajomban az urasági szérűn markot szedtem, egy hónapig a kereszt tövében aludtunk. Azt se tudtuk, hova bújjunk, ha jött a hirtelen zápor. Mikor az Új Élethez szegődtem, elhatároztam, hogy innen megyek nyugdíjba. S így is lett. Bár 1974-ben jobbra fordult a sor­som: konyhalány lettem a téesz konyhá­jában.- Mennyire változtak az étkezési szo­kások a téeszben?- Talán több volt annak idején a hús, mint mostanában: 12 dekát számoltunk egy személyre. Igaz, most is jó a koszt, bár én nem járok ebédelni, s nem is ho­zom el. Télen ugye úgyis tüzelek, s ha már tüzelek, hát főzök is. Meg hát a nyug­díj sem olyan sok: most 4000 forintot ka­pok. Spórolni kell, ahol lehet.- Min tud spórolni?- Sokszor nem veszek tejet, ha zsírom, lisztem van, már van mit enni. Az ember azért tudja, honnan indult, s megtanulta a beosztást is. Mostanában sokat beszél­nek az ötvenes évekről - a fiatalok el sem hiszik, de úgy volt, ahogy mondják: nél­külöztünk. Most sem élhet nagylábon az ember: elromlott a tévém, s ki sem me­rem hívni a Gelkát, mert biztosan elkér­nek a javításért 1000-1500 forintot.- Hogyan készül a hétfői egész napos téeszünnepre?- Pünkösd másnapján tartjuk az ünne­pet, s igen nagyon készülök rá. Agitálom itt a nyugdíjasokat is: jöjjenek, s ha van mit mondaniuk, hát mondják is el. Mert legalább most meghallgatnak bennün­ket, figyelnek ránk. Hogy készülök? Hát fodrászhoz nem megyek, most voltam Takács Ferencné nemrégiben hajat csináltatni. Felveszem a fekete szoknyám, a fehér blúzom, s a kar­digánt, ha hideg lenne éppen. * Bauer Ferenc eredeti szakmája szerint autószerelő és karosszérialakatos - a téeáz műhelyében gépszerelőként dolgo­zik.- A Népújságban olvastam a hirdetést 1987 nyarán: szerelőt kerestek a téesz- be. Egykori katonapajtásöm, jóbarátom helyébe kerültem, és igazán mondom, nem bántam meg. A Volánnál 12 évet húztam le, igaz közben fél évig maszekoskodtam. A maszek világ nekem „nem jött be”, ketten csináltuk, és ahogy mondani szokták: kö­zös lóhak túrós a háta.- Jól érzi magát a gépműhelyben?- Ilyen helyem mint itt, még soha nem volt, ez egy külön világ. Mindig mindenki mindenre vigyáz, érzik az emberek, hogy övék a föld és övék a gép. Meg kell gon­dolnunk azt is, ha beépítünk egy alkat­részt, az állami vállalatoknál az a szokás, hogy mindent kicserélnek, s az a legfon­tosabb, hogy mielőbb kitolják a gépet a műhelyből az udvarra. Jó a csapat, most is már majdnem minden munkával vé­geztünk.- Melyik géppel volt a legtöbb gond a téli nagyjavításnál?- Egy idős Rába traktoron igen sokat dolgoztunk. Megcsináltuk. S ami fő: itt nem kell várni hónapokig egy-egy alkatrészre, az anyagbeszerző addig megy, míg előbb­Bauer Ferenc utóbb csak rátalál. Megszervezik a munkát, nem kell totyogni. Egész évre be van oszt­va, mit kell csinálni, mindig előre dolgo­zunk, s azt végezzük, ami a legfontosabb.- A kollégái a fényképezésnél igencsak cukkolták: „ne a két ujjad közé fogd a kul­csot, Feri."- Nagyon rendesek a kollégák, ismer­tem már korábban is valamennyiüket, ha máshogy nem, látásból.- Mennyi a keresete?- Most emelték: 41 forint az órabérem. Havonta 10 ezer forintnál többet viszek haza. Saját házunk van, építkeztünk. Nyolc éve lakunk a házban a feleségemmel és a két gyerekkel. Mióta felépültünk csak most tudtunk előrébb lépni: a háztájiból és a nyereségből bútort vettünk. Egyszóval, mióta a téeszben dolgozom, jobban tudunk gyarapodni.- Innen is megy nyugdíjba?- Ha továbbra is így lesz minden, ahogy most van, akkor igen, innen megyek nyug­díjba. * Esik az eső, fúj a szél, a fólia alatti lan­gyos melegben asszonyok kapálják a pap­rikát. Takács Ferencné 1981 -tői dolgozik a kertésaetben, a tolnai téeszből jött át a mö­zsi Új Életbe.- Közelebb volt a mözsi téesz, és több lett a pénzem is. Tolnán a szőlőben kellett dolgozni, ami nehezebb is, meg messzebb is esett. Januárban, februárban magvakat vetünk, aztán tűzdelünk, ültetünk, kapá­lunk, s aztán szedjük le a termést. A korai Bécs-Budapest-Gyönk Az eredmény őszintesége becsületbeli kérdés A nemzetiségi kutatótáborrói Károly Gaál professzorral A bécsi egyetem - Institut für Volks­kunde der Universität Wien - néprajzku­tató tanszékének professzora Károly Gaál, a bemutatkozás első percében családja szekszárdi kapcsolatára hivat­kozik, fia - Gaál István, jelenleg Hum- bold-ösztöndíjjal az NSZK-ban tartózko- * * dik, a szekszárdi múzeum munkatársa. Gaál Károllyal Gyünkön beszélgetünk, ahol a bécsi és a budapesti egyetemek néprajzos hallgatóinak nemzetiségi ku­tatótábora volt az elmúlt napokban.- Olyan kérdést vizsgálnak az osztrák és magyar egyetemisták - kezdi Gaál Károly professzor - ami Európában még napjainkban is nyugtalanságot okoz. A nemzetiségek életét kutatjuk, de nem a különbözőségeket, hanem az azonossá­gokat, hogy mennyire állnak közel egy­máshoz.- Az osztrák-magyar kapcsolatokról napjaink­ban szinte minden órá­ban szó esik. Hogyan alakult a néprajz a mo­narchia szétesése után?- A létrejött új államok­ban ez a tudomány nem­zeti, néha nacionalista lett. Romániában, Csehszlovákiában, Ju­goszláviában ma is érez­ni. Szerbiában egy kutató nem megy Horvátország­ba, mert „az más kultúra”. Mi úgy tekintjük, hogy Magyarország és Auszt­ria is az európai kultúra egy régiója, tája. Ha itt Gyönkön ezt a kutatást befejezzük, akkor az eu­rópai kultúra egy részét világítjuk meg.- Milyen szempont szerint választották éppen Gyönköt a ku­tatásaikhoz?- Gyönkön többnyelvű a lakosság, en­nek révén több az érték is. Az itt élők fele német anyanyelvű, betelepített szé­kelyek is vannak és magyarok. Azt vizs­gáljuk, hogy a kialakult közös kultúrájuk­ban, a kezdeti nehe' zségek után vannak- e kulturális konfliktusok. Másik szem­pont, hogy a falu három vallású. A több­ség evangélikus és kálvinista, a kisebb­ség katolikus. A burgenlandi magyarok­nál állapítottam meg, hogy a vallásnak legtöbbször nagyobb szerepe van az el­különülésben mint a nyelvnek. Ez az ösz- szetartozásban is így van.- Több kis településen elhalt a német anyanyelv, Gyönkön viszont kétnyelvű gimnázium működik. Mi a véleménye, itt miért tudott megmaradni a nyelv?- A német anyanyelvűek is jobban tud­ják a magyart, ám a megmaradásra azt lehetne okként említeni, hogy a kitelepí­tett svábok rendszeresen járnak haza. így a gyönkieknek van alkalmuk velük beszélgetni. A kint élők feladták már a gyönki dialektusukat, átvették az osztrá­kot és így befolyásolják a gyönkiek nyel­vét is. Ezt komoly kutatási eredménynek tartjuk.- Hasonlót bizonyára az élet egyéb te­rületén is észlelhetünk.- Természetesen. A lakáskultúrát em­lítsük csupán. A rokoni látogatások be­szélgetései nyomán a gyönkiek igyekez­nek olyan környezetet teremteni, össz­komforttal, ami az ideérkezők otthonaira hasonlít, ha nem éppen olyan. Vizsgáljuk továbbá a táplálkozás-, öltözködés-, a kommunikációkultúrát. Ezen a területen is értékes tapasztalataink vannak. Miért szükséges megmaradniuk például a kis üzleteknek, boltoknak? Mert itt más az emberek kommunikációkultúrája, mint a hatalmas áruházakban. A gyerekek kom­munikációja a kis iskolákban mérhető. Káros volt megszüntetni Ausztriában és Magyarországon is a kistelepülések is­koláit. Gyönkön szerencsére megmarad­tak ezek, ahol a gyerekjátékokban önma­gukat fejlesztik a gyerekek. Felsőbb szin­ten, a gimnáziumban, érettebb formája található a kommunikációnak és mivel ez két nyelven történik, még értékesebb.- Figyelve a nemzetiségi tábor hu­szonkét hallgatójának kommunikációját, a nyelvi különbözőség nem akadály.- Nem, valóban nem gond. Aki nem beszél németül, vagy magyarul, az az an­golt találja közös nyelvnek. Ezért peda­gógiai szempontból is jelentősnek minő­sítem ezt a tábort, hiszen az idegen nyelvtudás szükségességére mutat rá. Ki-ki a saját életében tapasztalhatja ezt. Az országon kívül csak úgy hathat a tu­dományával, ha más nyelven is megérteti azt. Most tanítási idő van. Huszonkét em­ber elhelyezése egy faluban azt hiszem, problémát jelent, hiszen nincs szállodája a községnek.- A település kiválasztásakor éppen ez Bácsmegi Gáborné káposzta már beérett, azt már lehet szedni. A fehér paprika, majd a hegyes következik ezután, ha meg nincs munkánk, a burgo­nyatárolóban dolgozunk.- A fólia alatt most csak asszonyok vannak.- Mos igen, de ha nehezebb a munka, idevezénylik segítségül a férfiakat is. Saj­nos kevés a primőr, mert drága a ter­mesztése, most csak krumpliprogramunk van.- Mivel jár dolgozni?- Biciklivel. Ha esik akkor is, legfeljebb esőkabátban, vagy esernyővel.- Mennyit keres itt a kertészetben?- Öt-hatezer forintot, ami igazán nem számít rossz keresetnek. Mellette persze háztájim is van: krumpli, hibrid kukorica, vöröshagyma. Kilenc órát dolgozom a téeszben, utána háztájiban, s néha az uno­kát is hozni-vinni kell az óvodába.- Nem fáradt el 46 éves korára?- Kicsit. De a megélhetésért mindent meg kell tenni.- Hogyan készülnek a 30 éves jubileu­mi ünnepségre?- Hát azt el sem lehet mondani. Készü­lünk, várjuk, kiváncsiak vagyunk. Ajándé­kot kapunk, meglepetéseket, s együtt ebé­delünk. Már három vagy tán négy he­te is egyébről sem beszélünk, mint a tészünnepségről. Itt lesznek az alapítók, s mindenki, aki a téeszben valaha is dol­gozott, és dolgozik. Végre együtt leszünk - mindannyian. D. VARGA MÁRTA FOTÓ: KISPÁL MÁRIA I volt az egyik szempont. Már az elmúlt évi táborunkban, novemberben is családok­nál helyeztük el a hallgatókat. Ez azért lé­nyeges, mert amikor egy család befo­gadja, nyitottá válik a kutatás szárhára az a kis közösség. A szomszédok, rokonok erről tudomást szereznek, ők is alkal­mazkodnak és így a hallgatóinkat szinte kézről kézre adják. Itt meg kell jegyezni, hogy a falu intézményeinek vezetői, olyan Önfeláldozó segítséget tanúsítanak irántunk, amit kevés helyen tapasztaltam még. Név szerint csak azért nem említem őket, hátha kifelejtek valakit.- Ez az elszállásolási mód nyilván gazdasági szempontokból is lényeges. Mennyibe kerül egy ilyen kutatótábor?- Mi nem ingyen kívánjuk a szállást. Fizetünk érte, ám ennek ellenére akadtak olyanok, akik azt mondták, vendégtől nem fogadunk el semmit. Nekik azért ajándékot vittünk. A mi költségvetésünk nem haladja meg a húszezer forintot. Is­merve'más, hasonló jellegű táborokat, ezt nem tartom soknak.- Mi lesz a gyűjtött anyag sorsa?- Mindkét egyetemen lesz az archí­vumban egy-egy példány, így két doku­mentációs központ van. A rendszerezés után, ugyancsak két nyelven akarjuk publikálni, közkinccsé tenni. Nagyon lé­nyegesnek érzem a magyarországi nép­rajzi változásokban, hogy már a kuta­tók teszik fel azokat a kérdéseket, ame­lyekre ideológiai és politikai befolyásolt­ság nélkül, ők maguk keresnek választ. A valóságot adhatják vissza. A kutatás eredményének őszintesége becsületbeli kérdés. DECSI KISS JÁNOS Fotó: KISPÁL MÁRIA Gaál Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents