Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. május 13. Egyesületeink 1945-1949 között- Martonvásár. A név ismerősen cseng, valamilyen növénynemesítéssel foglalkozó kutatóintézet és a Brunszvik kastély illetve család valamint ehhez kapcsolódóan Beethoven jut eszembe róla. Mindenesetre elég messze van Szekszárdtól. Nem véletlen, hogy éppen Martonvásáron jöttünk össze beszélgetni, de erről majd később. Először önmagáról mondjon néhány szót.- Parasztszármazású vagyok, a Bácskában nevelkedtem, szüleimnek volt szántóföldjük, szőlőjük és tenyészállatokat neveltek. Édesapám jó gazda, vállalkozó szellemű ember volt, sok díjat nyert különböző kiállításokon. Innen a pálya iránti indíttatásom. Persze a háború után a szüleim kuláklistára kerültek, emiatt nehézségeim támadtak a továbbtanulással kapcsolatban. De végül azért sikerült elvégeznem a gimnáziumot és a kertészeti egyetemet. Aztán visszatértem a szülőföldemre, a Bácsalmási Állami Gazdaságban dolgoztam az egyetemet követő 18 éven keresztül. Végigjártam alulról kezdve a ranglétra minden fokát, közben persze tanultam is. Végül főosztályvezetői beosztásban a napraforgó-termesztési rendszert vezettem, amelyet én hoztam létre ott, és amely ma már európai hírű. I- Mégis eljött Szekszárdra '79-ben, pedig ezek szerint Bácsalmáson jelentős szakmai sikereket ért el.- Igen, elcsábított Lakatos Csaba, a KSZE igazgatója, aki ismerte a termelési rendszer kialakításában végzett munkámat. Igazgatóhelyettesként dolgoztam itt 85-ig, amikor egy súlyos közlekedési balesetet szenvedtünk kollégáimmal. Két vezetőtársam meghalt, egyedül én maradtam életben. I- De, gondolom, nem ez volt az oka, hogy ezután a mezőgazdasági kombináthoz került.- Természetesen nem. A KSZE országos viszonylatban kiemelkedően sikeres cég volt, amihez talán az én ténykedésem is egy kicsit hozzájárult, de az évek során rájöttem valamire, amit odakerülé- semkor még nem láttam át. A KSZE olyan fejlődési pályán volt kezdettől fogva, amit hosszú távon nem tudtam az elveimmel összeegyeztetni. Közben megkeresett a martonvásári kutatóközpont igazgatója, hogy menjek hozzájuk igazgatóhelyettesnek, amit én el is fogadtam. Ezzel egy időben zajlott Szekszárdon a KSZE és a mezőgazdasági kombinát jogi szétválása. A martonvásári dolog kitudódott és Bállá Antal, a kombinát akkori vezér- igazgatója a baleset után többször meglátogatott a kórházban, végül meggyőzött, hogy maradjak Szekszárdon a kombinát vezérigazgató-helyetteseként. Tulajdonképpen nem változtattam munkahelyet, hiszen a KSZE a kombinát része volt, és amikor önálló lett, akkor én egyszerűen a kombinát alkalmazottja maradtam.- Most, alig néhány évvel később mégis itt van Martonvásáron. Annak ellenére, hogy már sok minden kötötte Önt és a családját Szekszárdhoz, szakmai sikereket is elért és gondolom anyagilag is megbecsülték, mégis eljött, vállalva azt a nem kis tortúrát a családdal együtt, amely egy ilyen költözéssel, munkahelyváltoztatással jár. Miért?- '87-ben új vezérigazgató - Asztalos Antal - került a kombinát élére és egy idő után úgy éreztem, hogy én nem férek bele abba a csapatba, amelyet maga körül kialakított. Nem volt személyes ellentét közöttünk, de miután láttam, hogy hosz- szú távon nem tudunk együtt dolgozni, azt gondoltam, jobb ha távozom, még mielőtt kenyértörésre kerülne sor közöttünk. Szerencsémre éppen akkor kerestek meg ismét Martonvásárról, most a kísérleti gazdaságtól, hogy jöjjek ide igazgatóhelyettesnek. Ezek után nem volt nehéz dönteni, hiszen nyilván jobb olyan helyen dolgozni, ahol kívánatosnak tartják a jelenlétemet, ahol építenek a tudásomra, képességeimre, mint egy olyan helyen, ahol a bukott, a kiközösítés előtt álló ember látszatát keltettem. Úgy éreztem, hogy megvan bennem még az az energia, elszántság, ami a váltáshoz, az újrakezdéshez szükséges. I - Tehát békés elválás volt?- Igen. ■ * I- Az Alföldről jött és egy évtized után elhagyta Tolnát. Hogyan tátja most, kicsit már kívülállóként Tolna megyét?- Kevés hasonló terűiét van Magyar- országon, amely olyan komplexen hasznosítható lenne mezőgazdasági szempontból, mint Tolna megye. Úgy gondolom, hogy a valójában hasznosítottnál lényegesen nagyobb értékei vannak. Nem csak az intenzív szántóföldi termesztést, a történelmi borvidéket, vagy az erdő- és vadgazdálkodást értem ezalatt, hanem azt is, hogy nagyon szorgalmas, igyekvő emberek lakják.- Sokan mondják, hogy Szekszárd nagyon álmos kis város. Majdnem mindenkinek van kertje, szőlője, hét végeken szinte kiürül a város, az emberek a saját kis birtokukat ilyenkor művelik. Hogyan sikerült ebbe az életformába beilleszkedni?- Azt hiszem jól. Eleinte kicsit furcsa volt, de aztán a családommal együtt megkedveltük ezt az életmódot. Azt nem tapasztaltam, hogy álmos lenne Szekszárd. Unatkozni soha nem volt időm. Nagyon élveztük például a város igényes zenei életét, ami itt Martonvásáron biztosan hiányozni fog. Igaz, közel vagyunk a fővároshoz, innét könnyebben eljutunk az Operába vagy hangversenyekre.- Mint a mezőgazdasági kombinátban szőlőtermesztéssel is foglalkozó szakember, milyennek látja a kistermelők munkáját? Mennyire felel meg a korszerű követelményeknek ez a fajta termelési kultúra?- Országos szinten kiemelkedően magas színvonalú ez a kistermelés, meglepően magas ilyen irányú szakmai felkészültséggel, műveltséggel rendelkeznek az emberek. Az ország más történelmi borvidékei közül feltétlenül kiemeli még Szekszárd környékét a fejlett infrastruktúra. A kiépített csapadékvíz-elvezetőkre, utakra, vezetékes víz- és villanyhálózatra gondolok, amelyek az elmúlt egymásfél évtizedben létesültek. Ezek olyan előnyök más borvidékekkel szemben, amit a szekszárdiak biztosan kamatoztatni tudnak hosszú távon.- Sokan mondják, hogy a mezőgazdaság is válságos helyzetben van. Olyan nagyok az elvonások, hogy már az újratermelést, a mezőgazdasági üzemek létét veszélyeztetik. A kistermelők sem lehetnek elégedettek, hiszen a földnek nincs értéke, a földforgalmat erős korlátozások sújtják, nem megoldott az érdekképviselet, nem is beszélve a tovább nyíló agrárollóról. Folyik az MSZMP agrártézisének vitája, amely talán változásokat hoz mkjd. Ön mennyire látja aggasztónak a mező- gazdaság jelenlegi helyzetét?- A világnak alig néhány olyan országa van, ahol a mezőgazdaság a költségvetés nettó befizetője és nem haszonélvezője. Bár nálunk is sok támogatást kap, de a befizetései lényegesen nagyobbak. Az ország jelenlegi helyzetében nem tudom elképzelni, hogy a mezőgazdaságra nehezedő teher lényegesen csökkenthető lenne. Az 50-es években a lakosság és a mezőgazdaság terhére létrehozták ezt a mai szemmel nézve torz iparszerkezetet. Az ennek megtartására irányuló törekvések jelenleg még erősek, szintén a fakosság és a mezőgazdaság terhére. Az egész gazdasági szerkezet megváltoztatására van szükség, ehhez azonban határozott nagypolitikai döntés kell. Meggyőződésem, hogy ez a döntés már nem halasztható sokáig.- Lehetséges, hogy a földforgalom felszabadításával a mostani mezőgazdasági nagyüzemeknek konkurenciát jelentő magángazdaságok, farmok keletkeznek. A magántőke nyilván oda áramlik, ahol a legnagyobb nyereséget érheti el. A gabonatermesztés pedig most nagy nyereséget hoz, hiszen az itthoni áraknak közel duplája a világpiaci ár.- Logikus gondolatmenet, de nem helytálló. Magánkézben nem jöhetnek létre belátható időn belül akkora birtokok, amelyek a mostani mezőgazdasági nagyüzemekhez hasonló hatékonysággal termeszthetnének gabonaféléket. Véleményem szerint legalább 100-150 hektár földterület szükséges ehhez, aztán még meg kell venni a munkagépeket, gazdasági épületeket, munkaerőt, vetőmagot, műtrágyát, növényvédő szert, stb. Mindez olyan nagy összeget igényelne, amely szerintem nincs magánkézben. Arról nem is beszélve, hogy szektorsemleges gazdaságban természetesen a magángazdálkodókat is ugyanúgy sújtanák a nagy elvonások vagy az agrárolló, mint az állami vagy szövetkezeti nagyüzemeket. A nehézségeket nagyon jól mutatja az a tény, hogy a körülbelül 1300 termelőszövetkezet közül 400 felett van azoknak a száma, amelyek még egyszerű újratermelésre sem képesek, hanem fokozatosan felélik a saját vagyonukat.- A szövetkezeti tulajdon is lényegében állami tulajdonként funkcionál. Most erős törekvések vannak olyan irányban, hogy a szövetkezet tagsága valódi tulajdonosa legyen a vagyonnak, vagyis teljes joggal, korlátozások nélkül rendelkezzen azzal. Ha ez megvalósul, akkor elképzelhető, hogy sok tsz eladja a földjeit vagy legalábbis felhagy a művelésükkel és az ipari termelés felé fordul, amit most melléküzem- ágként folytat.- Én ezt egyáltalán nem tartom bajnak, hiszen egy ilyen döntést nyilván gazdaságossági számítások motiválnak. Össztársadalmi szinten az ilyen mozgások, átrendeződések mindenképpen hasznosak. I- Végül beszéljünk egy kicsit Martonvásárról, az itt folyó tevékenységről. Tulajdonképpen kutatóintézet ez vagy termelőüzem?- Két, jogilag önálló akadémiai intézmény van itt. Az egyik az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete, amely a Brunsz- vik-kastélyban működik, a másik pedig - •ahol én is dolgozom - a kísérleti gazdaság, amely egyértelműen termelőüzem. Ennek fő profilja a vetőmag-előállítás. Persze, szoros kapcsolatunk van a kutatóintézettel, első kézből hasznosítjuk az ott elért eredményeket. Szántóterületünk kisebb, mint a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombináté, a termelési érték viszont nagyobb, tehát intenzívebb, belterjesebb gazdálkodást folytatunk. Ez nagyon érdekes munka, úgy érzem, hogy jól választottam, amikor idejöttem. Bízom benne, hogy itt hasznát látják tapasztalatomnak, képességeimnek. I- Ehhez további jó munkát kívánok, és köszönöm a beszélgetést. Sokan vitatják, hogy Magyarországon is kialakultak a polgári átalakulásnak olyan hagyományai, amelyek intézményesült formában hatást tudtak gyakorolni a helyi társadalom önigazgatására, a polgári demokratikus vonások fejlődésére. Az egyesületek hazai történetének kutatása azt mutatja, hogy nemzetközi összehasonlításban - különösen a nyugat-európai, angol és skandináv szokásokhoz viszonyítva - megkésett, a kiegyezés után, majd a századfordulón fellendülő egyleti mozgalom létrehozott olyan értékeket, amelyek átmentése nem akadályozta, hanem szervesebb fejlődését segíthette volna a népi demokratikus és szocialista irányú átalakulásnak 1945 után. Hogy mégsem így történt, annak több olyan oka van, amelyek megyénkben is magyarázzák a folyamatosság hiányát. Közülük vizsgáljunk meg néhányat. 1945. február 26-án jelent meg az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak az a rendelete, amely többek között á Nyilaskeresztes Párttal, a hungarista mozgalommal együtt feloszlatta pl. a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületét is. Ezzel kezdetét vette az egyesületek felülvizsgálata és a tagságot érintő igazoló eljárás. Melyek voltak a június végéig lefolytatott ellenőrzés főbb szempontjai?- Milyen tárgyú és milyen irányú működést fejtett ki az egyesület 1939. január 1 -je óta?- Működésében érvényesültek-e politikai szempontok?- Kik milyen tisztséget viseltek az egyesületben? Magatartásuk sértette-e a nép érdekeit?- Saját hatáskörében mit tett az egyesület annak érdekében, hogy működését a demokratikus szellemmel összhangba hozza és a nemkívánatos vezetőket vagy tagokat eltávolítsa? Az átvizsgált alapszabályokat egy 1922-ben kiadott belügyminiszteri rendelet alapján minősítették, amely lényegében az 1875-ben hozott szigorú intézkedéseket erősítette meg. Ezzel nem fejeződtek be az igazoló eljárások, 1945 szeptemberében egy olyan rendelet jelent meg, hogy minden község „az alakulóban lévő új egyesületek vezetőségének, (alapító) tagjainak erkölcsi és politikai előélete • megállapítására minden esetben bizalmas nyomozást folytasson le és ezzel kapcsolatban új nyilvántartásokat készítsen.” Tolna vármegye alispánjának a rendelet végrehajtása során kb. 900 egyesületről kellett elszámolnia. Újak ekkor még alig alakultak, bár a korabeli statisztikák megtévesztöek lehetnek, ha figyelmen kívül hagyjuk;hogy pl. a MADISZ, a KALOT-és más ifjúsági szervezetek is az „egyesület” kategóriába tartoztak. Megyei nagyságrendjük az 1840-es évektől alakult ki, 1945-ös céljaikat illetően a következő megkülönböztetések tehetők: 1. Szakmai és érdekvédelmi egyesületek: pl. iparoskörök, tanítók, jegyzők, orvosok, kereskedők egyletei; 2. Társasági és kulturális körök: pl. kaszinó, olvasókör, közművelődési egyletek, különböző műkedvelő körök, „Bokréta” stb.; 3. Sport- és testedző egyesületek: pl. tornászklub, vadásztársaság; 4. Karitatív és önsegélyező egyesületek: pl. nőegyletek, Vöröskereszt, önkéntes tűzoltók, rokkantakat és. nyugdíjasokat gyámolítók, temetkezési egyletek; 5. Gazdálkodásra, vállalkozásra szerveződött egyesületek: pl. gazdakörök, állattenyésztők, kezdetleges szövetkezetek; 6. Politikai célzattal, esetleg deklaráltan is ilyen programmal fellépő egyesületek: pl. Levente Egyesület, Volksbund, Frontharcos Szövetség, MADISZ, SZÍT; 7. Egyházak által kezdeményezett és fenntartott egyesületek: pl. KALÁSZ, KÁLÓT, KIÉ, Rózsafüzér Társaság stb. Tolnában kb. 80 fajta egyesületet tartottak számon 1945-ben mintegy 60 ezer taggal. Ez nem jelenti azt, hogy minden ötödik polgár tagja volt valamely egyesületnek, ugyanis a közéletben aktívabbak gyakran több helyen is tagságot vállaltak. Bár igaz az, hogy az egyesületeknek az érvényben lévő rendelkezések szerint az alapszabályukban politikamentességet kellett vállalniuk, közismert tény, hogy pl. az 1925-1945 között tevékenykedő Levente az ifjúság testi nevelését egyesületi fedőnéven folytatott katonai előképzéssel és a nacionalista ideológia terjesztésével kapcsolta össze. Politikai célzatúnak kell tekintenünk azokat is, amelyek 1945-1948 között a különböző pártok ifjúsági szervezeteiként működtek. 1946-ban zárult á felülvizsgálat első nagy hulláma. Tolna megyében kereken 500 egyesület szűnt meg, köztük olvasókörök, segélyegyletek, az egyházak karitatív szervezetei, gazdakörök és az ifjúság társas művelődését segítő egyesületek. Törekvéseiket jól mutatják az alapszabályokban előforduló célok: közművelődés, hazafias érzés ápolása, társas együttlét, olvasás, szórakozás és játék, hasznos ismeretek terjesztése, a gazdálkodás fejlesztése, szövetkezés, szakmai és rétegérdekek védelme, a rászorulók és egymás segítése stb. Az ilyen célokat önként felvállalók együttműködése képes volt arra, hogy létrehozza a szükséges feltételeket, közösséget teremtsen, hagyományokat alakítson ki és példát mutasson. Természetesen voltak értéktelen, közlelkesedéssel életre hívott, formálisan működő, majd lassan kimúló egyletek is. Tolnai források azt mutatják, hogy a rendeleti úton történő 1945-46-os beszüntetések után még fennmaradt és életképes egyletek a megmaradás lehetőségében biztak. Rendezték tagsági és anyagi viszonyaikat, kifejezték beilleszkedési szándékukat és nem egy helyen ingatlant vásároltak. A két munkáspárt egyesülése után, a múlttal való radikális szakítás és az új hagyományteremtés szándéka már ’48 őszén politikailag megkérdőjelezte a még fennálló tradicionális egyesülési formákat. Ennek sajnos áldozatául estek a munkásművelődés hagyományos szervezetei, a falusi ön- kormányzatot segítő érdekcsoportok és a bizalmat vesztett értelmiség egyesületei is. Csak egy település, Tolna példáját idézve, ekkor szűnt meg többekkel együtt - a Magyarországi Epitőmunká- sok helyi csoportja (alakult 1903-ban); Amikor 1939-ben a MÉMOSZ illegalitásba került, a kormány elrendelte a székházuk elárverezését, de a tolnai építőmunkások később visszavásárolták.- A Magyarországi Textilipari Munkások és Munkásnők csoportja ‘(alakult 1905-ben);- A Tolnai Iparosok Olvasó Egylete (alakult 1870-ben); 1946-ban Müller János elnök közgyűlésen emlékezett meg az egyesület 75. évfordulójáról, sajnálva, hogy „nem lehet úgy megünnepelni, ahogy azt elődeink, apáink tették a 25 és 50 éves évfordulókon. Ezt betudjuk a háborúnak...” 1948-ban a feloszlatások hírét hallva az elnök „kéri a gyakrabban Pestre járó tagokat, hogy érdeklődjenek az egyesületek sorsáról...”- A Katolikus Olvasókör (alakult 1894- ben) 1949 januárjában még a működés engedélyezését kérelmezte;- A Chevra Kadisát (Szent Egylet, alakult 1850-ben) és az Izraelita Nőegyletet (alakult 1895-ben) a belügyminiszter 1944. június 16-án rendeletileg betiltotta, de végleges megszüntetését az alispán rendelte el 1949-ben. Ezek a jótékony célú egyesületek alig pár tagot számlálva mentették át magukat a háború utáni időkre. 1949 tavaszán fejeződtek be megyénkben a vizsgálatok, az egyesületek száma az 1945-ben számlált-900-ról - a közben alakulókat is figyelembe véve - kb. 370-re csökkent. Ez a nagyarányú csökkenés azonban nem írható teljesen a sok kárt is okozó adminisztratív intézkedések rovására. Az egyesületek egy része már a háború éveiben szüneteltette működését és azután sem folytatta. Több községben az egyesületek teljes tagságát érintette a német ajkú lakosság kitelepítése. Voltak olyan egyleti törekvések, amelyek elvesztették aktualitásukat és a felülvizsgálat során törölték azokat is, amelyek még a nyilvántartásokban szerepeltek ugyan, de már a háború előtt megszűntek. Mindezekből más egyletbe olvadt a megszűnők 2%-a, már nem működött 18%, magától megszűnt 20%-uk és az alapszabályát nem hosszabbíthatta meg, vagy a feloszlatását kimondó határozatot kapott 60%. Nem volna helyes az egyletek szerepét túlértékelni, de tény, hogy egy közösségben, egy településen megvolt a maguk jelentősége, társadalmi, filantropikus, kulturális és gazdasági funkciója. Az alulról szerveződő helyi társadalom demokratikus megnyilvánulási formáinak tekinthetjük őket, az érdekkifejezés és a közélet részének. Tény, hogy létezésük óta a hatalom mindig szigorúan ellenőrizte és ha szükségét látta, korlátozta is az egyleti önkormányzatot és autonómiát, de olyan méretű adminisztratív beavatkozásra, mint az 1945-1949 között történt, nincs korábbi példa. Ezekben az években politikai rendszerünkben az érdekközvetítés folyamata alapvetően átrendeződött. Az egyesületek száma és a formai változatosság csökkent, funkciójukat illetően pedig a helyi önigazgatásra gyakorolt hatásuk helyett a központi törekvések végrehajtása került túlsúlyba. Sajátos érdekközvetítő és feladatmegoldó szerepük részben megszűnt, részben pedig a klasszikus egyesületi formától idegen jelleget öltött. 1945-ben egy szigorú működési feltételekhez kötött egyesületi gyakorlatot örököltünk, amelynek megengedőbb szabályozásra váltását az alkotmány is deklarálta. A politikai gyakorlat azonban mind távolabb került ettől, nem tolerálta a különbségeket, hanem igyekezett azokat egységes, fölülről vezényelt keretek közé terelni. KACZIÁN JÁNOS Perczel Mihály és Árki Attila a mezőgazdaságról Hétvégi ibe||éitgetes!:
