Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-11 / 109. szám
1989. május 11. NÉPÚJSÁG 3 Közzétették az ’ áldozatok névsorát Sztálinista, neosztálinista restaurátorok? A „marxista” jelző, mint olcsó parasztfogás (Folytatás az 1. oldalról.) Ezek az 1945-től napjainkig elkövetett bűncselekményeket tartalmazzák. Mivel e kartonok névsor szerint, s nem időrendben vannak sorba rakva, a kiindulási pont az elítélt neve. A tájékoztatón megkérdezték: elkészül- het-e az 1956-os események áldozatainak listája is? Az államtitkár visszakérdezett: vajon ki tudna ilyet összeállítani? Mint mondotta, ő és munkatársai csak az igazságszolgáltatás rendelkezésére álló dokumentumok alapján dolgozhatnak. Borics Gyula ezt követően szólt a Nagy Imre és társai hozzátartozóival folytatott hétfői megbeszéléséről. Kiemelte: a családtagok kérésére Nagy Imre, Gimes Miklós, Maiéter Pál, Szilágyi József és Lo- sonczy Géza polgári temetése ez év június 16-án, 12.30 órakor lesz a Kozma utcai új köztemetőben. Az érdeklődők 10 órától róhatják le kegyeletüket. Nagy Imrét - leánya kérésére - külön temetik el oda, ahol holtteste 1961 februárjától eddig nyugodott. (Az egykori miniszterelnök korábban a 'Kozma utcai kisfogház udvarán volt eltemetve Maiéter Pállal és Gimes Miklóssal együtt.) A másik négy személy földi maradványait pedig a néhány méterrel távolabb kialakított sírba temetik. Egy üres koporsót is a földbe helyeznek, ezzel emlékezve a ma még nem azonosított, jeltelen sírokban nyugvókra. Ugyanitt egy leendő emlékmű alapkövét is lerakják. Mivel a temetésen nagy tömegre lehet számítani, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága mintegy 1000(BUDAPESTI MUNKATÁRSUNKTÓL) A takarékosság jegyében rendeztek kiállítást a Hiltonban! A „Korszerű anyagok, konstrukciók, technológiák '88"_ című pályázat díjnyertes munkáit a budai vár közepén lévő szállodában lehet megtekinteni. A bemutató megnyitása előtti sajtótájékoztatón Reininger Péter ipari minisztériumi főosztályvezető tájékoztatta az újságírókat arról, hogy 8 helyszín közül a Hilton volt a legolcsóbb, ezért itt mutatják be az 55 díjnyertes pályamű nagy részét. A költségek ellenére is eredményes a pályázat, hiszen - az elbírálók számítása szerint - egymilliárd 50 millió forint hozam származott, megtakarításból és profitnövelésből együttesen a honi gazdaságban. Három kategóriát bíráltak el: a nagydíjakat a Dunai Vasmű, a Hajdúsági Iparművek és a Dunai Kőolajipari Vállalat nyerte meg egy acéllemezzel, egy víztárolóval és egy gázfeldolgozó eljárással. A tájékoztatón heves vita bontakozott ki a 1500 rendezőről gondoskodik. Az államtitkár jelenlegi tudomása szerint a kormány hivatalosan nem képviselteti magát a temetésen. A szertartást egyébként a tervek szerint a Magyar Televízió közvetíti. Az egyik újságíró tudomása szerint a nyugaton élő magyarok közül is sokan készülnek haza erre az eseményre, ám van közöttük, aki nem kapott magyar vízumot. A Belügyminisztérium jelen lévő képviselője erről nem tudott. Borics Gyula végezetül utalt arra, hogy a 301 -es parcellában még a temetésig egy kőlapon feltüntetik azoknak a nevét, akikről - a rendelkezésre álló nyilvántartások alapján - tudják, melyik parcellában, sorban és sírhelyen nyugszanak. Az 1956. december 20-a és 1961. december 13-a között a bíróságok által az 1956-os eseményekkel összefüggésben különböző okok miatt halálra ítélt és kivégzett személyek névsora, amelyet a büntetés-végrehajtás adatai és a bírósági iratok alapján állítottak össze. A név után zárójelben a Tolna megyei kivégzettek születési helye és születési évszáma: Boda Sándor (Kajdacs, 1924) Führer Istvánné Csira Erzsébet (Nagydo- rog, 1934) Katona István (Öcsény, 1920) Kolonics János (Paks, 1935) Körösi Sándor (Szekszárd, 1932) Nagy Lajos (Tamási, 1933) Romvári (Reichardt) József (Nagykónyi, 1911) Szedeli János (Tamási, 1929) rendezők és az újságírók között. Elterjedt a hir, hogy a kiállítás négymillió forintba kerül, fölvetődött: a summát érdemesebb lett volna fiatal mérnökök tanulmányútjaira fordítani. Az újságírói észrevétel ellen különösen Varga István, a pályázat titkára tiltakozott mondván, kiállításra és utazásra egyaránt szükség van! Fölvetődött az is: miért kell pályázatokra költeni a milliókat, hiszen az anyagtakarékosság piaci versenyben magától értetődő. Pályádéként hétmillió forintot osztottak ki, ennek nagy része az adóhivatalba vándorol, és sok pénzt fizettek a bírálóknak is. Ezek az összegek közvetlenebbül szolgálhatták volna a magyar műszaki fejlesztést! - hangzott az állítás. A rendezők: az Ipari Minisztérium, a MTESZ, és az OMSZB emberei azonban kötötték az ebet a karóhoz. Pályázatok a piacgazdaságban is kiíródnak! - hangoztatták. Más kérdés, hogy ott vállalati profitból, itt pedig az amúgy is tetemes hiánnyal küszködő költségvetést terhelve. MOLNÁR PÁL „Nem tudják de teszik” Kari Marx Thomas Mann írta a „nemzetiszociaNs- ta” jelzőről, hogy a fasiszták olcsó parasztfogása e két fogalom összekapcsolása. Nevekkel, jelzőkkel csúnyán vissza lehet élni, tömegeket lehet félrevezetni. Megalakult Magyarországon a „Marxista-centrista platform”, amelynek nem is titkolt célja, hogy az MSZMP reformköreinek ellensúlyát képezze. Ha valaki fur- csállná, hogy miért nem a Münnich Ferenc Társaság kebelében működnek, úgy fel kell hívni a figyelmet arra, hogy e társaság túlságosan is heterogén ahhoz, hogy egyszavas jelzőkkel - fundamentalista, sztálinista, stb. - illethetnénk; megtalálhatók körükben az őszinte reformerek és a szélsőséges konzervatívok egyaránt. Arra is emlékeztetnék, hogy Münnich maga sohasem volt valamiféle „aszkétaforradalmár”, nem vetette meg az élet élvezeteit, így a szebbik nemet sem, de ezenkívül ő egy demokrata, liberális érzelmű ember volt, aki áz ’50-es években is a párt reformszárnyához tartozott. Nem véletlen, hogy a mi „marxistacentristáinknak” a Münnich Ferenc Társaság sem lehet megfelelő. Első fellépésük alkalmával semmi kétséget nem hagytak aziránt, hogy miféle „kompániáról” van szó. Szerintük az MSZMP Politikai Bizottságának „egyes tagjai" a polgári restaurációt készítik elő, „elhamarkodott” volt a többpártrendszer bevezetése (milyen finom fogalmazás!), sőt, a KB megsértette ezzel a szabályokat. Hallhattunk zavaros eszmefuttatást a tőkeimport szörnyűségeiről, arról, hogy ők mit tanultak Marx müvéből erről, stb. Ribánszki kifejti, hogy „a mostani folyamatok alapjaiban rendíthetik meg a hazai társadalmi rendet”. De mit keres itt a „marxista” jelző? Tudjuk, Isten a filozófust nem bottal veri, hanem a tanítványok következetességével. Csak kérdés, hogy itt valóban „tanítványokról” van-e szó? Ismerve Marx gondolatait a Gazdasági-filozófiai kéziratokból (1844) a szegénységet és elmaradottságot „társadalmasító”, reakciós „nyerskommunizmusról”, ami a sztálinizmus félelmetes előresejtése, ebben aligha hihetünk. Itt a „marxista” jelző olcsó parasztfogás, demagógia, hiszen a tartalom egy antimarxista, vulgármarxista zagyvalék. De ugyanígy minden korban, minden politikai mozgalom életében kedvelt parasztfogás volt a „centrum”, az arany középút pozíciójának kisajátítása. Hiszen akkor vannak jobb- és baloldali „elhajlók”, „szélsőségesek”, akikkel szemben rögtön meg lehet indítani a „kétfrontos harcotH. Általában éppen a valódi szélsőségesek (Rákosi, Sztálin, Mao, stb.) vindikálták maguknak azt a jogot, hogy a „centrum” nevében ítélkezzenek a más véleményen levők, mint „szélsőségesek” fölött. Milliók életébe kerültek az ilyen „kétfrontos” harcok, becsületes kommunisták millióinak az életébe. „Kivénhedt ordasok?” Kik ezek az ultraforradalmár urak? Szentágothai professzor úr „kivénhedt ordasai”? A Kádár-rendszer levitézlett haszonélvezői? Becsületes, de a változásokat követni képtelen kommunisták? Nyilván is-is. Gyakran egy személyben összegyúrva. Atv-ben látott korösszetétel megnyugtat. Mit ir Max Planck, hogyan terjednek az új eszmék? Nem úgy, hogy győznek a régi felett, hanem úgy, hogy a régi eszmék hívei szép lassan kihalnak. Mégis félő, hogy a csoport primitív demagógiája megértő fülekre találhat a kevéssé képzett és most súlyos helyzetbe kerülő munkásrétegekben. Sajnos sok zavart okozhatnak még, a romló gazdasági helyzet kedvez az ilyesfajta „rendpárti” fellépésnek. Ügy érzem, az MSZMP tagságának jelentős része (talán még mindig nem a többsége) már felismerte, hogy csak az események elébe menő dinamikus reformok, az ország gyors gazdasági és társadalmi modernizálása, a sztálini, neo- sztálini egypártrendszerű modellel való dinamikus szakítás vezetheti ki az országot, és világméretekben a szocializmust a jelenlegi súlyos válságból. Van egy csendes többség, ők a párt becsületes „robotosai”, akik a gyors változásokat nehezen tudják még követni, de azt tudják, hogy a változásokra szükség van. Őket kell megnyerni a reform ügyének az elkövetkezendő hónapokban. Ez a szivekért és elmékért folyó harc az alapszervezetekben fog eldőlni, oda helyeződik le a politikai küzdelem súlypontja. El kell szigetelnünk a sztálinista restauráció, a „rendpárt” híveit, mert ha ez nem sikerül, akkor az ország súlyos kataklizmának néz elébe! Marx hova sorolná őket? Történelmietlen, de érdekes kérdés. Valószínűleg a Kommunista Kiáltvány, „A reakciós szocializmus” című fejezetében szentelne nekik egy alfejezetet. Bármennyire is sodródhatnak közéjük becsületes veteránok, mégis úgy gondolom, hogy ezek az urak többségében a most letűnő hatalmi struktúra haszonélvezői, akik visszasírják régi privilégiumaikat. A Kádár-féle vezetés holdudvara, akik kihasználták a hatalom csúcsán levő Kádár Jánost, most pedig nevét kívánják zászlóként lobogtatni. Egy bizonyos, nem a 3000 forintos kisnyugdíjasok összejövetelét láttuk a televízió Híradójában... A történelem kerekét meg lehet próbálni visszaforgatni. Az elkövetkező időszak politikai felvilágosító munkájának eredményességétől függ, hogy ez sikerül-e. A küzdelem folytatódik. Bízom benne, hogy a Münnich Ferenc Társaság is elhatárolja magát ettől az alakzattól. Példaértékű lenne! DR. GAZDAG LÁSZLÓ Takarékosságról vitatkoztak flz Ellenzéki Kerekasztal állásfoglalásának visszhangja Az SZMT kész a párbeszédre és az együttm ű ködésre A Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsának nyilatkozata A napjainkban végbemenő társadalmi változások a korábbiaktól jelentősen eltérő feltételeket teremtenek, és igényeket támasztanak a szakszervezetek érdekfeltáró és érdekérvényesítő munkájában. Ennek természetes velejárója, hogy érdeklődés kíséri a megyében szerveződő pártok és -különböző mozgalmak törekvéseit. A többpártrendszer létrejötte a politikaiélet számos elemének újraértelmezését és megváltoztatását feltételezi. A szakszervezetek megyei tanácsa ezúton is^kifejezésre juttatja, hogy érdekelt egy olyan politikai intézményrendszer kialakításában, amely a valós érdekviszonyokat tükrözi és abban is, hogy ez a folyamat demokratikusan menjen végbe. A munkahelyek ne váljanak a pártpolitikai vetélkedés színtereivé. A munkavállalói érdekek képviseletének és védelmének továbbra is fő kritériuma, hogy a szakszervezetek működése elsősorban a munkahelyekhez kötődjön. Az új követelményekhez való alkalmazkodást jelentik a mozgálomban zajló jelentős megújulási folyamatok, melyek során a szakszervezeti tag ismét meghatározó fényezővé válik. Az érdekérvényesítő munka mindenkor és minden szinten feltételezi az érdekeltek együttműködését, álláspontjaik egyeztetését. Megismertük a Tolna Megyei Ellenzéki Kerekasztal állásfoglalását, a benne tömörült szervezetek programjait, kiadott nyilatkozataikat. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és az ágazati szakszervezetek megyei szervei nevében kinyilvánítjuk, hogy érdemi párbeszéd folytatására vállalkozunk mindazokkal, akik egyenrangú partnerként kívánnak velünk eszmecserét folytatni. A tagság érdekeit figyelembe véve mindenekelőtt a foglalkoztatás- és bérpolitikát, a család- és egészségvédelmet is magába foglaló életszínvonal - és szociálpolitika kérdéseiben - önálló álláspontot képviselve - készek vagyunk együttműködni mindazon politikai pártokkal és szervezetekkel, akik törekvéseikkel előmozdítják a dolgozók jogos érdekeinek érvényesülését. Arra törekszünk, hogy a szakszervezetek önálló, a politikai pártoktól független, erős érdekképviseleti és érdekvédelmi mozgalomként töltsék be hivatásukat. A megye szakszervezeti szervezeteit és tisztségviselőit arra kérjük, illetve biztatjuk, hogy napi munkájuk során a fenti elveket figyelembevéve járjanak el; tagságunk képviseletében a partneri együttműködésben a munkavállalók közvetlen gazdasági szociális érdekeit szem előtt tartva vegyenek részt. Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsa Ordas Iván: | Or az udvaron Börtönélmények 1956-57-bői 12. Kiderült, hogy Vócsa valóban itt van. Egy emelettel feljebb a Nemzeti Parasztpárt képviselőivel tárgyal közös programjuk kialakításáról. Már nem tudom, ki kerítette elő. Elég annyi, hogy nagyon rövid idő alatt megjelent a folyosón egy őszülő hajú, keskeny, intelligens arcú férfi, aki egészen odáig, míg meg nem szólalt, roppant jó benyomást tett. A modora azonban túlságosan szíves, uram-bátyám világbélien patétikus volt és nekem meglehetősen visszatetsző. Amennyire a szűk folyosó megengedte, kitárt karokkal jött elénk:- Tárgyalásban vagyunk ugyan, de mindig szakítok magamnak időt, ha hallom, hogy valahol megdobban a szív, ha vidékről keresnek! Semmi különösebb szívdobogást nem éreztem, de azért átadtam Mente sorait, váltottunk néhány szót és alig öt perc múlva már távoztunk is. Vócsa Mente levelének hátoldalára írta válaszát. A megyeszékhelyen tartandó gyűlésre hívta a mezősárosi Nemzeti Bizottság titkárát. A gyűlést november 4-re tervezték. Ezután Lakos Balázs, aki egy közeli faluba készült tovább fuvarozni a feleségét, elvált tőlünk és mi Lajossal kettesben folytattuk tovább földerítő portyánkat. A megyei újság szerkesztőségébe mentünk. Ennek már két esztendeje külső munkatársa voltam, szép számmal jelentek meg náluk karcolataim, hosszabb- rövidebb elbeszéléseim. Felettébb forradalmi hangulat uralkodott náluk. A szerkesztőséget egy Cserje Rózsa nevű újságírónő vezette, akinek nemzeti érzéseiben ugyan nem volt okom kételkedni, de szakmai hozzáértésében annál inkább. Amúgy sem túlságosan magas színvonalú megyei lapunk leggyengébb cikkeit ő és egy kolleginája produkálta. Persze nem tartom kizártnak, hogy az új szelek most az ő talentumaiknak is szárnyakat adtak, mindehhez azonban a történelem nem hagyott elégséges időt. Régi modorától alaposan elütően, meglehetősen ridegen fogadott és egy pár tájékoztató szón kívül csak azt volt hajlandó elárulni, hogy hol találom meg Gönczöl Imrét, a megyei könyvtár vezetőjét. Gönczölről már tudtam, hogy az Ady Endre adót vezeti, amely egyike volt az országszerte gombamód megszaporodott rádióállomásoknak és az Államvédelmi Hatóság egykori berendezésének felhasználásával működött. Gönczölre rendkívül sokáig kellett várnunk a stúdióban, melyet, ha jól emlékszem, a városi tanács pénAgyi osztályának néhány szobájában rendeztek be. Időközben egyedül maradtam, mert Lajos Albert valamelyik helyi gyárbeli ifjúmunkás ismerőseit indult meglátogatni. Gönczöl érdekes ember volt. Eredeti mesterségére nézve tanító, aki valamikor verseket írt, tehát félbemaradt költő. Ilyen Magyarországon ezrével akad. Később könyvtári szolgálatba került és mint a megyei könyvtár vezetőjét Munka Érdemrenddel is kitüntették. Alig egy évvel korábban megszervezte a helyi Ady Endre Társaságot, melynek magam is tagja voltam. Folyóiratot szerkesztett, egyszóval a szervezések embere volt. Semmi esetre sem olyan értelemben reakciós, hogy Horthy jöttét kívánta volna és esetleg a nagybirtokrendszer visszaállítását. Ahhoz a népi Írók által fedezett generációhoz tartozott, amely az értékek tömegét mutatta fel széles e hazában és természetszerűleg szöges ellentétben a Rákosi-féle diktatúrával. Ezzel azonban nem állt egyedül Magyarországon. Rossz tartású, beesett mellű teste fölött magas homlokú fej trónolt, akaraterővel telt szemek, melyek nem kevés ko- nokságot is kifejeztek. Mindig az volt az érzésem, hogy Gönczöl nem lehetett kellemes főnök. Munkabírásánál, intelligenciájánál és a megyeszékhelyen élvezett tekintélyénél fogva azonban alkalmas arra, hogy a megye hangjának tolmácsolására szánt rádiót vezesse. Nem sokat tudtunk beszélni, de ez a kevés, is elég volt ahhoz, hogy Gönczöl megígértesse velem, küldök majd novellát a rádiójának, mert műsorszűkében vannak. Azaz pontosabban ezt már csak kényszermegoldásként Ígértem, mert első kívánsága az volt, hogy maradjak tüstént ott és vegyek részt a munkájukban, mert úgyis kevesen vannak. Odahaza volt egy rövid elbeszélésem, „Iroda-tanya” című, melyet odáig kizárólag asztalfiókban őrizhettem, noha nem tartozott a legrosz- szabbak közé. Ha hű akarok maradni a történelmi igazsághoz, be kell ismernem: egyedül a későbbi események gátoltak meg abban, hogy ezt az írást valóban nem küldtem be az Ady adónak, aminek néhány hónappal utóbb valószínűleg beláthatatlan következményei lettek volna rám nézve. (Folytatása következik.)
