Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-11 / 109. szám

- 1989. május 11.-4 NÉPÚJSÁG Középiskolában - felsőfokon Négy évtizede Székely napok Szekszárdon A jövő század magyar olvasója minden bizony­nyal nagy érdeklődéssel lapozza fel majd az 1988-89. esztendők sajtóját. Tolna megye sajtó­története is új szakaszába lépett a „Dátum" meg­jelenésével. Nem kevésbé érdekes a 40 évvel ezelőtti helyi újságírás időszaka sem. A mai megyei lapok jogelődjének az 1945. február 13-án Szekszárdon megjelent „Szabad­ság” című politikai hetilapot tekinthetjük. Mivel Budapesten is megjelent ilyen nevű újság, már­cius 6-tól, a 11. számtól kezdve „Tolna Megyei Néplapéként jelent meg, felelős szerkesztője a szociáldemokrata Román Béla volt. A szerkesz­tőbizottságban az MSZDP mellett a Magyar Kommunista Párt, a Független Kisgazda és Pol­gári Párt és május 20-tól pedig a megalakuló Nemzeti Parasztpárt is képviseltette magát. 1946 augusztusáig egyértelműen a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, aztán a Baloldali Blokk or­gánuma, s a '47-es választásokig még tükrözi a pártok közötti erőviszonyok alakulását. A földkérdés megoldása a megyében össze­kapcsolódott a telepítéssel. Erről a tényről az új­ság először a május 1 -jéről szóló tudósításában számolt be, amikor is Cser Sándor főispán be­szédét idézte, hogy megkezdték a bukovinai székelyek letelepítését. Sorsuk hosszú kálvária. Kétszáz évig éltek a soknemzetiségű Bukovinában. 1941 -bena„visz- szatért” Bácskába kerültek. Innen sodorta őket a második világháború vihara 1944 októberében az országút szélére. Szekéren, a legszüksége­sebb holmikat magukkal vive menekültek. A Du­nántúlon szétszóródva vészelték át a háborút, óriási megpróbáltatásokon mentek keresztül, 18 000-ről 13 000-re apadt e népcsoport. Fehér István A magyarországi németek kitele­pítése 1945-1950.'kötetében tévesen 13 000 bukovinai magyar családot emlit 47 500 fővel.(l) Hibásan közli Bodor György felhatalmazását is, mert nem az Országos Földbirtokrendező Ta­nács, hanem az Országos Földhivatal és Erdei Ferenc belügyminiszter megbízásával érkezett, és április 28-án létrehozta a Telepítési Hivatalt és megkezdte a székelyek telepítését. A földbirtok­rendező tanács már azért sem vezethette a ki- és betelepítést, mert erre a Népgondozó Hivatal jo­gosult, mint ahogyan Fehér István könyvének dokumentumgyűjteményében olvasható a 191-193. oldalon. Csak a Minisztertanács 1946. április 9-én kelt rendelete adta át az irányítást az OFT-nek. A Bodor szervezte telepítés ennek elle­nére a Telepítési Hivatal hatáskörében maradt. Június 16-ig 25 községben kb. 2500 család ka­pott házát, földet és 600-700 család letelepítése maradt feladat. Bodor „kormánybiztos” eljárása valóban törvénytelen volt, mert a német csalá­dokra rátelepítette a székelyeket, és csak ké­sőbb született, a 600-as rendeletre hivatkozva az elkobzási határozat, ezt ő maga is elismerte. Jog­ellenes volt a németek internálása, a lengyeli in­ternálótábor felállítása is. Nem vitatom a „forra­dalmi törvényesség" nevében történő kollektív büntetés igazságtalanságát sem, de a történelmi igazság - és nem a „tudományos igazságszol­gáltatás” - megkívánja, hogy hangsúlyozzuk: a székelyek azért „kóboroltak 8 hónapon át", 1944 őszétől (!) 1945 májusáig, mert nem akartak le­lépni Magyarország térképéről. Hazát kerestek Magyarországon. Egyetértek a szerzővel, való­ban a törvényes megoldás szükségessége, a bosszú látszatának elkerülése nélkül kellett vol­na megoldani sorsukat, hogy ne kényszerülje­nek immár másodszor a más házaiba, a más földjeire. Az internált németek visszaköltözésével a la­kosság megkettőződött. A földek kiosztásáig a székelyek a Völgységi Telepesek Központi Szö­vetkezetében gazdálkodtak, mely szervezet ér­dekvédelmi feladatokat is ellátott. A Nemzeti Pa­rasztpártba való kollektív beléptetésük pedig a pártpolitika göröngyös útjain a nacionalizmus megbélyegzésével együtt e népcsoport ilyen címkézéséhez vezetett. Az 1946/IX. törvénycikk, az ún. telepítési tör­vény megerősítette a földhözjuttatottakat földtu­lajdonukban, de 1948. a telekkönyvezés lezárá­sa sem hozta meg a várva várt nyugalmukat... A székelyek letelepedése viharos körülmé­nyek között - egy másik népcsoport, a németek diszkriminációjával, kitelepítésével párhuzamo­san - történt. Törvényszerűen maga után vonta, hogy a megyei népfrontlap - bár sok írás olvas­ható a téma kapcsán - kezdetben igen óvatosan foglalt állást. Ez összefügg a pártok eltérő állás­pontjával is. A lap 1946 januárjában ír először ar­ról, hogy kik is ezek a bukovinai székelyek. Magyarországon élű, német nemzeti­ségi írók, költők műveit jelentette meg a közelmúltban a Baranya Megyei Művelő­dési Központ - magyar nyelven. A vállalkozás régóta meglévő hiányt pótol, hiszen a hazai nemzetiségek iro­dalmából ritkán szerkesztenek antoló­giát, a művek csak alkalomszerűen jelen­nek meg. Mint ahogy arra sincsenek még megbízható adatok, vajon mennyien ír­nak közülük, s azt sem tudjuk, milyen ér­deklődés nyilvánul meg a kisebbségi iro­dalom iránt. A korlátozott példányszám­ban megjelent szerzői kötetek s az anto­lógiák hamar elfogytak a könyvesboltok­ból. Az „Útbán a csönd felé” c. kötetet tizen­két költő, prózaíró műveiből szerkesztették. Az alkotók közt a legidősebb majd nyolc­van, a legfiatalabb épphogy húszéves. Az idősebb nemzedék az otthon iránti kötődé­seit fogalmazza meg történeteiben. A fiata­labbak a körülöttük zajló világot ragadják meg, a modern verses érzés és gondolat burjánzásaiban fellelhető a szerelem, csa­lád, magány csakúgy, mint a világ sorsáért való aggódás, vagy egy nagyszerű Kocsis Zoltán portré - versben megrajzolva (Koch Valéria: Triptichon). A megye főispánja hívta össze január 19-re a megyeháza nagytermébe a bukovinai székelye­ket. A cikkből megtudhatta az akkori újságolva­só, hogy a völgységi intenzivebb gazdálkodás­hoz képest alacsonyabb a mezőgazdasági kul­túrájúk. Néhány utalással jelzik - Németh Kál­mán bátaszéki esperes plébános beszéde alap­ján - a bácskai négy évet és annak közvetlen előzményeit. A február 2-i két fél hasáb már többet is elárul róluk. Utal arra a fontos lépésre, hogy a szabad- művelődési ügyosztály 1945 őszén bonyhádi központtal külön szabadművelődési hivatalt ne­vezett ki, és vezetésével Kovácsy Pált, volt ko­lozsvári népművelési titkárt bízta meg. Az írás eredményekről számol be: az ismeretterjesztő előadások mellett 10 helyen méhészeti tanfolya­mot tartottak, és 170 méhészt szövetkezetbe tö­mörítettek. A gazdatanfolyamok, irás-olvasási felzárkóztató foglalkozások okát nem kutatja, az utóbbi szükségességét sem magyarázza meg a magyar falvak román nyelvű oktatásával. Kiemeli az újságíró tanitóik áldozatos munkáját, a népi játékok szervezésében a hagyományőrzés fenn­tartásában, a dalárdák vezetésében. Aszékelyek a nagygyűlésen könyveket és jó tanítókat kértek a megyei vezetéstől. Csak 1947 tavaszától olvashatunk újabb érté­kelő sorokat róluk, kultúrájukról a „Hírek” rovat­ban. - 1947. március 9. - „A bonyhádi székely műkedvelők előadása. A bonyhádi székely ifjú­ság szombaton (március 15-én) mutatta be az MKP kultúrbizottságának rendezésében a Ve­reshajú c. népszínművet. Előadás előtt dr. Koncz István mondott ünnepi beszédet. A Központi Szálló színháztermében összegyűlt közönség előtt a székely fiatalok nagy sikerrel szerepeltek."-1947. április 7. - „Székelynap Szekszárdon. ' A szekszárdi 48-as ifjúsági bizottság június hó 5- én székelynapot (!) tart. A székelynapra a kör­nyék több községéből érkeznek be a székely kultúrcsoportok.”- 1947. május 28. - „Székely napok Szek­szárdon. ... Székely népművészeti és képkiállítás lesz a vármegyeház nagytermében 3-4-5-én de. 9-12-ig és du. 4-6-ig. A kiállítás anyagában szerepel többek közt a székely fafaragásos Kál­vária, amelyet Németh Kálmán esperes az al­sóörsi állomáson talált meg. Június 5-én du. 4 órai kezdettel a vármegyeház udvarán, kedve­zőtlen idő esetén a nagyteremben mutatják be tudásukat a megye székely kultúrcsoportjai.” A június 4-i szám híre még közli a székely est időpontjának változását, az iskolai ünnepélyek miatt 4 óra helyett 6 órakor lesz. A székelység vezetői igyekeztek megismer­tetni népüket a széles közvéleménnyel. A lap en­nek ad publicitást május 28-i számában. Ko­vácsy Pál Május 16-án a szabadmüvelödés so­rozatában előadást tartott a székelyekről. 183 év alatt is megőrizték Bukovinában nyelvük szépsé­gét. Népművészetük is a nemzet gazdagodását jelenti, fafaragó tudásukat emelte ki...” a híreszte­lésekkel ellentétben szeretik a földet, jó állatte­nyésztők és kertészek. A szőlészet terén felada­tok vannak hátra, a gyümölcstermesztésben is gyengébbek... A Tolna megyei székelyek máris erős kedvet mutatnak a minőségi termelés iránt, különösen a dán példa iránt érdeklődnek..." Jel­lemző a székelységre a nagy gyermekáldás, ritka ahol csak 3-4 gyerek van, az átlag 6-8, vagy még több gyermek... A székely gyerekek az isko­lában éleseszűek, értelmesek, még a kisebbek is • jó eredményt mutatnak. (Az újságíró erősen na­cionalista fajmagyarkodó megjegyzéseit kiemel­tem az idézetekből.) A június 11 -i eseménytudósítás a székely na­pok fénypontjának, az úrnapi népi műsoros dél­utánt tekintette:... Az egész stílust a népművészet frissessége hatotta át, csak egy helyen éreztünk oda nem illő ízeket: a fonójelenetben volt túl sok a „mű-magyarság”. Ez azonban egyetlen árnyol­dala az esetnek. A többi számok többet nyújtot­tak a vártnál. A bátaszéki Székely-kórus Deme József ve­zetésével Bárdos népdalátirataiból adott elő, újabb fejlődésről és a karmester nagy hozzáérté­séről tanúskodva. Szakács Antal népballada előadása, a táncok méltóságteljes szépsége, Szabó Ágnes népdalai színes csokrot alkottak, melyet dr. Páll Sándor tréfái fűztek egybe. ...A műsor legtöbb erőt sugárzó száma a szavalókó­rus volt, Petőfi: A nép nevében című versét adták elő a székely fiatalok. Választóvíz: ez volt a széke­lyek háromnapos bémutatkozása. Egy kis társa­dalmi vizsga. SZÖTS ZOLTÁN „A faluban mindig beszéltünk, a vidá­mak és a komolyak, a szomorúak és a beszédesek. A beszéd volt a lélek élete” írja Ludwig Fischer, aki három évtizede szakadt a városba. Este a toronyházban belehallgat a csendbe, a múltba, s hallja a falu hangjait. Sokuknak hiányzik min­dennapjaiból a megszokott sváb beszél­getés, az otthoni arcok, hangok. S e hiány megfogalmazódik - általában az anyanyelven. 1974-ben jelent meg először a hazai német irodalom válogatott kötete néme­tül a szövetség gondozásában. Ezt to­vábbi kiadványok követték német nyel­ven. Az „Útban a csönd felé” című kötet ma­gyar nyelven ismerteti meg az olvasót az etnikai kisebbség érzés- és gondolatvi­lágával, a hazai német irodalom repre­zentánsaival. Furcsa gondolataim tá­madtak az antológia címének olvastán. A szerkesztők szimbolikus véleményét ta­karná netán? Vagy a véletlen müve, hogy éppen a csöndet, az elhallgattatást, a né­maságot idézi a szókép nyomán elénk táruló gondolat? Reméljük, a jövő törté­nései nem ezt a sejtést igazolják.-csefkó­(Foiytatás az 1. oldalról.)- Két németül is oktató iskola in­dult tavaly, Mezőberényben, Moson­magyaróváron az eredeti, ötéves koncepció szellemében, s ezekhez csatlakozott az idén Nagykálló - mondja Bedő Éva -, Gyönkön és Miskolcon azonban működik négy­éves, hasonló profilú,'tehát néhány közismereti tárgyat is német nyelven tanító gimnázium, melyek vagy a ta­gozatos általános iskolai anyagra, vagy a nemzetiségi nyelvi tudásra építenek.- Angolból még színesebb a kép - teszi hozzá Nagy Edit. - Tavaly Sá­rospatakon és Budapesten indult ötéves képzés, az idén Balatonalmá­diban. De vannak négyéves iskolák is négy helyen, ezek most szeptem­berben kezdtek, az ötödik, a pécsi, azonban már a harmadik évfolyamot oktatja. A spanyol és az olasz nyelvvel aZ eredeti koncepció szerint dolgoznak egy pesti és egy pécsi iskolában; francia képzést - az ötéves formá­ban - összesen három iskolában ve­zettek be eddig.- A viták eddig főként a felvételik körül folytak. Vissza is térünk még erre a kér­désre, de először az érdekelne, hogy a koncepció, az eredeti tervek a gya­korlattal szembesülve hogy állták meg a helyüket?- Megvan a gondos előkészítés eredménye - válaszol Bedő Éva. - Az egyéves nyelvtanulás után megírt - többnyire nemzetközileg kidolgo­zott - nyelvi vizsgát, mely csak egy kevéssé volt könnyebb a nálunk el­fogadott középfokú vizsgánál, a gye­rekek 82 százaléka teljesítette.- A felvételin nem is a nyelvtudást mérik, hanem azt, várhatóan meny­Fiatal dalosok országos találkozója Az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete, Székesfehérvár Városi Tanácsa, a Velinszky László Ifjú­sági és Úttörőház 1989. június 30-án és július 1-jén ti­zenhetedik alkalommal rendezi meg Székesfehérváron a Fiatal dalosok országos találkozóját. A rendezvény célja az új dalmozgalom népszerűsítése, eredményeinek áttekin­tése, a fiatal dalosok tapasztalatcseréje. Nevezni lehet kizárólag olyan amatőrök­nek, akik nem rendelkeznek állandó ŐRI, illetve Filharmónia működési engedéllyel- saját szerzeményű közéleti, „közér­zeti” dalokkal, valamint feldolgozásokkal,- megzenésített versekkel,- a népzenét alkotó módon felhaszná­ló szerzeményekkel,- mindennapjainkkal, örömeinkkel, gondjainkkal foglalkozó városi népzené­vel, illetve mai dalokkal. A felsoroltak nem vonatkoznak már megírt zenei művek, dalok, népzene vál­tozatlan reprodukálására. Együttesenként, szólistánként legfel­jebb 10 perces komplett müsorösszeállí- tásokkal lehet nevezni. A találkozót ka­zettapályázat vezeti be: az előadni kívánt produkcióról készített magnófelvételt el­bíráló zsűri véleménye alapján kaphat­nak az előadók meghívást Székesfehér­várra. Akusztikus vagy elektromos hang- szerkiséret egyaránt alkalmazható. (A rockzenekarokat kérjük, hogy az orszá­gos amatőr pop-rock találkozóra nevez­zenek.) A legjobbak jutalomban részesülnek. A nevezési lapok és a kazetták bekül­dési határideje: 1989. május 20. Cím: Országos Közművelődési Köz­pont Tánc és Zenei Osztály (Budapest, Corvin tér 8. 1251) A borítékra kérjük ráírni az FDT jelö­lést! nyíre bírják majd a gyerekek a rájuk váró terhelést.- Bizony, nem csekélység, amit tő­lük kíványnk: egyéves nyelvtanulás után anyanyelvű tanár előtt kell majd megmutatniuk, mit tudnak matemati­kából, földrajzból; és idegen nyelven tanulják a történelmet, földrajzot is, igaz, többnyire magyar anyanyel­vűek ezek a tanáraik - teszi hozzá Paál László. - Szerintem azonban ennél jobb megoldást kellene talál­nunk.- A történelemtanárok között ugyanis többen vannak akiknek má­sik tárgya a szükséges idegen nyelv. De a földrajztanárok között elvétve akad, akinek nem okoz nehézséget az idegen nyelvű tanítás, és ezen édeskeveset segített a felkészülés­ként az anyaországban eltöltött né­hány hét. Ez a gond csak fokozódni fog jövőre, amikor a másodikosok­nak belép az idegen nyelvű biológia. Bedő Éva véleményét egészíti ki Nagy Edit, amikor a négyéves formá­ban tanító iskolákról beszél: *- Gyakorlatilag ezekben az isko­lákban azt a tárgyat tanítják idegen nyelven, amelyikhez tanárt tudnak szerezni. Szolnokon a bioiógiaórát tartják angolul, Zalaegerszegen a történelmet és a földrajzot...- Mosonmagyaróvárott pedig egy osztrák tanár jár át a határon túlról földrajzot oktatni - teszi hozzá Bedő Éva. - Természetesen a lefordított magyar könyvből, de olyan gazdag szemléltető eszköztárral, mely na­gyon növeli az oktatás színvonalát. Minden nyelv pedagógiai intézeti szakértője egyetért abban, hogy ez a kavarodás, kapkodás előbb-utóbb mind a szaktárgyak, mind a nyelvta­nulásának színvonalát rontani fogja. Javulásra pedig nem számíthatnak, Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi, a szekszárdi tanítóképző főiskola oktatói és pedagógusai 1989. május 10- én 9 és 11 óra között figyelmeztető sztráj­kot és egyidejűleg gyűlést tartottunk, amelyen a kővetkező állásfoglalást alakí­tottuk ki: 1. Mélyen egyetértünk dr. Raft Miklós államtitkárnak az Ön nevében a mezőfal­vi Petőfi Sándor Általános Iskola és Nap­köziotthonos Óvoda nevelőtestületének küldött levele azon részletével, miszerint „a nemzetünk jelenlegi nehéz helyzeté­ből történő kilábaláshoz, s a jövőt illető kibontakozáshoz elengedhetetlenül szükséges az oktató-nevelő tevékeny­ség társadalmi rangjának radikális növe­lése, s e terület dolgozóinak ehhez méltó anyagi és erkölcsi megbecsülése. A kor követelményeit kielégítő oktatási színvo­nal'elérése a pedagógusi pálya vonzóvá tétele nélkül nem lehetséges. Olyan kö­rülményeket kell _ tehát teremtenünk, amelyek megszüntetik a kontraszelek­ciót, s biztosítják a legértékesebb neve­lők pályán maradását.” Örülünk annak, hogy a „Kormány eltö­kélt szándéka a kialakult torzult érték­rend, s az ennek megfelelő gyakorlat fel­számolása, többek között az anyagi megbecsülés növelése révén.” Az eddigi intézkedések azonban nem támasztják alá ezt a deklarált szándékot. Ezért csat­lakozunk a mezőfalvi pedagógusok felhí­vásához, és a legmesszebbmenőkig tá­mogatjuk béremelési követelésüket. 2. Tűrhetetlennek és az ország alapve­tő érdekeivel ellentétesnek tartjuk a fel­hiszen négyéves kéttannyelvű kép­zést gyakorlatilag bármelyik iskola bevezethet, míg az ötéves formának jóval több a feltétele.- Igaz, ezek olyan feltételek, me­lyek egy része iskolán kívüli megol­dást kíván. Hiszen kollégium kell, la­kás az anyanyelvű lektornak, ezért aztán nem az iskola, hanem a tanács pályázik, s előfordult olyan is, hogy tanári kapacitás, jó színvonalú iskola akadt volna, de a tanács nem vállalta a feltételeket.- Az ellenkezője is előfordul - mondja Nagy Edit -, lehet, hogy ka­csalábon forgó, szép iskola van, de nincs tanár. Sárospatakon, Nagykál- lóban például ilyen nehézségekkel küzdenek. Az utóbbi helyen egy családi kap­csolat mentette meg a helyzetet: Ma­gyarországra jött férjhez a későbbi anyanyelvi lektor.- Nem tudjuk azt sem, mi lesz az érettségivel és a végzős gyerekekkel - mondja Paál László. - Az ötéves gimnáziumban már rendezték a nyelvi érettségi ügyét, a 4-es, 5-ös osztályzat felsőfokú nyelvvizsgának felel meg, a 3-as és 2-es még mindig eléri a középfokot.- Hogy ez a négyéves képzésnél hogy alakul, nem tudjuk, pedig a nyelvi érettségi itt is lehetne sokkal magasabb színvonalú a szokásos­nál. És még egy nagy kérdés: pá- lyázhatnak-e angol, francia, spanyol, olasz nyelvterületre, egyetemre rög­tön érettségi után a kéttannyelvű is­kolákban végzettek? A tudásuk meglesz hozzá, ez biztos. És már most el kellene kezdeni a szervezést ahhoz, hogy erre legyenek majd ide­jében megfelelő - hivatalos - for­mák is. MOLNÁR GABRIELLA sőoktatásban dolgozók alacsony bére­zését. A közzétett adatok, miszerint a fel­sőoktatásban az átlagbér 12 000 forint körül van, a közvélemény félrevezetése, emögött ugyanis egy viszonylag szűk, idősebb oktatói réteg áll, sajnos a fiatalok egyre kevésbé tudják vállalni azt a „luxust”, hogy a felsőoktatásbn dolgoz­zanak. A mi intézményünk ebben a tekin­tetben halmozottan hátrányos helyzet­ben van, nálunk az átlagfizetés nem éri el a 9000 forintot sem. Ebben a helyzetben megalázónak tartjuk a tervezett bérem­elés alacsony mértékét, különösen más értelmiségi rétegek jövedelméhez ké­pest. Megítélésünk szerint jövedelmünk reálértékének megtartásához legalább 50 százalékos, az értelmiségi lét minimá­lis szintjének biztosításához pedig legke­vesebb 100 százalékos fizetésemelésre lenne szükség. Belátva azonban, hogy „az évek hosszú során felhalmozódott problémahegy azonnali eltakarítására a Kormány nem vállalkozhat” (idézet dr. Raft Miklós leveléből), most csak fizeté­sünk 50 százalékos azonnali megemelé­sét követeljük, 1990. január 1-jétől vi­szont olyan új fizetési rendszer bevezeté­sét, ami reálértékben a mostani bérünk kétszeresében állapítja meg a felsőokta­tásban dolgozók fizetését. Ez szüntetné meg a sokat idézett torzult értékrendet, visszaadná az oktatás, a tudás, a peda­gógusmunka társadalmi jelentőségét. Ez az egész nemzet érdeke! Szekszárd, 1989. május 10-én­A szekszárdi tanítóképző főiskola oktatói és a gyakorlóintézmények pedagógusai Útban a csönd felé Visszaszerezni a pedagógusmunka társadalmi jelentőségét Kétórás figyelmeztető sztrájk a főiskolán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents