Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-08 / 106. szám
1989. május 8. TOCNA \ NÉPÚJSÁG 3 Betekintő kitekintés - Felsőőrött (Folytatás az 1. oldalról.) Rendező és meghívó az EPMSZ volt, mely rövidítésről az olvasók jelentős része aligha tudhatja, hogy az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem rejtezik mögötte és ezzel a találkozóval ünnepelte fennállásának 20. esztendejét. A legszínvonalasabb, mindig mértéktartó, a hazai tényekkel ha nem is okvetlenül egyetértő, de azokat tudomásul vevő magyar kulturális egyesület ez, irigylésre érdemes könyvkiadással. Gondozásában olyan szerzők'művei jelentek már meg, mint Cs. Szabó László, Domahidy András és Miklós, Sütő András, Bibó István (4 kötetben), vagy Szabó Zoltán és Mikó Imre: - hogy csak néhányat említsünk az ismertebbek közül. Az akadémiai napoknak nevezett rendezvénysorozatnak nagyjából úgy ösz- szegezhető a célja, hogy a kint élők kicserélhessék véleményüket - olykor nem jogtalanul aggódó véleményüket - a magyarság helyzetéről, az itthoni szellemi életről, és történjen ugyanez megfordítva is. így aztán Kende Péter szociológus (Párizs) arról beszélhetett, hogy „Mi a magyar ma - nyugatról nézve?”, a résztvevők pedig megfogalmazhatták a maguk kiegészítő, egyetértő, vagy éppen ellentétes gondolataikat. A felvidéki magyarság sorsát András Károly (München) elemezte. Erdélyről a budapesti Magyarságkutató Intézetből jött Balogh Júlia beszélt, Kárpátaljáról a müncheni Skultéty Csaba: - a legnagyobb elismerés hangján. Délvidék a szegedi docensnőnek, Sajti Enikőnekjutott. Legnagyobb érdeklődést talán a Románia USA-beli elítéltetéséért sokat tevő Magyar Emberi Jogok Alapítványát képviselő Hámos László előadása váltott ki. Cigány Lóránt irodalomtörténész előadásában joggal hangsúlyozta, hogy a magyar irodalom egységes, annak a nyugati csak öntörvényű tudatú része. Felsőőrött és Alsóörött is jelentős magyar kisebbség él. Mindkettő könyvtáraiban és eklézsiáin örömmel fogadták megyei könyvtárunk ajándékba vitt saját kiadványait. Azt a tényt nem kevésbé, hogy az EPMSZ - részben csere útján érkezett - kötetei az országban talán mindenkit megelőzve, itt kerültek először akadálytalanul az olvasók kezébe. Az előadásokhoz hosszú autóbuszos kirándulás csatlakozott, a táj, a helyiek, és egymás megismerésének szolgálatába állítva. ORDAS IVÁN Történészvita a Nyilvánosság Klub rendezésében Az elmúlt 45 év történetének kutatásával foglalkozó Nagy Imre Intézet létrehozására tett javaslatot Varga László történész a Nyilvánosság Klub, a Hajnal István Kör ésa Történelmi Igazságtétel Bizottság történészvitáján, amelyet szombaton rendeztek meg a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Kifejtette: szükség van az eltelt több mint négy évtized, ezen belül 1956 történelmének szakmailag korrekt feltárására, a kutatás intézményes feltételeinek megteremtése. Ezért fontos egy olyan nemzeti tudományos kutatóintézet, amely független az MSZMP-től és a többi pártoktól, mert a nemzet történelmének kutatása nem lehet politikai harcok színtere. Ezenkívül ennek a szakmai műhelynek függetlennek kell lennie az államtól is, kutatómunkáját össz- nemzeti kontroll alá kell helyezni, beleértve a határon túl élő magyarságot is. Varga László indítványozta, hogy hozzanak létre alapítványt, amelynek célja egy ilyen intézet megteremtése. Egyúttal javasolta: az intézetet egy 31 éve elhunyt akadémikusról, a néhai miniszterelnök Nagy Imréről nevezzék el; az alapítvány kuratóriumának pedig Benda Kálmán, Kende Péter és Litván György legyen a tagja. Az indítványt a rendezvény tagjai egyhangúlag támogatták. Kosáry Domokos akadémikus, az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke hangsúlyozta: a történelemtudománynak nemcsak az a feladata, hogy összegyűjtse és rendszerezze a felhalmozott ismeretanyagot, hanem kötelessége a kutatások eredményeit a nyilvánosság elé tárni. Telkek Tahitótfalun erdélyi menekülteknek Hatvanegy erdélyi menekült családnak adták át szombaton ünnepélyes keretek között a Pest megyei Tahitótfaluban a letelepedéshez szükséges telkeket, illetve azok okmányait. Az eseményre a társadalom és a határainkon túl élő magyarság összefogásával kerülhetett sor. Mint az akció szervezői - Janka Ferenc ügyvéd, a fővárosi 30-as Számú Ügyvédi Munkaközösség tagjai, Lévai Gézáné, a Tahitótfalui Tanács elnöke és Nagy Zoltán, a Magyar Hitel Bank Rt. Ingatlanforgalmazási Leányvállalat igazgatója - az MTI tudósítójának elmondták, a szombati esemény előzménye, hogy az NSZK-ban élő Tóth László és gyermekei budapesti örökségüket, egy rózsadombi ház értékét az erdélyi menekültek megsegítésére ajánlotta fel. A ház értékesítéséből származó 3,1 millió forint volt az alap, amelyhez a menekültalapból hozzáadva még 2 és fél millió forintot és a személyek adományait, a tanács megvásárolhatta a telkeket. Önállósult a Dunakeszi Hűtőház Kivált a Hűtőipari Vállalatból, és április elseje óta önálló vállalatként működik a Dunakeszi Hűtöház. Az önállósodást azért kezdeményezték, mert a Hűtőipari Vállalattal nehezen tudták összeegyeztetni érdekeltségi rendszerüket, s ez már hátrányosan érintette az üzletpolitikát és akadályozta a fejlesztési törekvéseket. A dunakeszi üzemnek mostantól lehetősége lesz arra, hogy saját kockáztatására megvalósítsa elképzeléseit, a piaci igények rugalmasabb követésére adnak lehetőséget. A hűtőház termékeinek zömét tőkés piacra szállítja. Tavaly mintegy 4 millió dollár értékű mirelitcikket exportált, s az idén is hasonló forgalomra számít. A nyereség egy részét technológiai berendezések fejlesztésére költi, hogy lépést tartson a külpiaci igényekkel. (MTI-fotó) Viták a platformszabadságról Gondolkodni nem tilos, hanem kötelező (Folytatás az 1. oldalról.) A klasszikusok persze nem azért vannak, hogy jegyen kikre hivatkoznunk, ha saját érv nem jut eszünkbe, de Lenin nézetei a jövendő forradalomról és az azt vezető pártról mindenesetre jelentősen eltértek a korabeli európai és orosz szociáldemokraták nézeteitől. Mondhatni, egyedül állt akkoriban a saját platformján, teljes kisebbségben. A történelmi tények annyit mindenesetre bizonyítottak, hogy vezetésével és egy avantgárd párttal győzött a forradalom Oroszországban. Az ezt követő sztálinizmust most hagyjuk. A francia baloldalnak már 1980-ban szembe kellett néznie azzal a lehetőséggel, hogy ha a választásokon ötvenegy százalékos többséggel győznek, akkor tudják ugyan, hogy a nép fele mellettük áll, de azt is, hogy a másik fele viszont nem ért egyet a győztes programmal. * Az MSZMP az idén jutott el odáig, hogy vitára bocsátotta a plátformszabadságról szóló anyagot, amelyet az alapszervezeteknek nem volt kötelező megvitatni, a testületek viszont maguk is állást foglalhattak. A szekszárdi városi pártbizottság több menetben és többórás vitában elemezte a témát. Az összegzéshez már rendelkezésre áll az alapszervezetek mintegy egyharmadának véleménye is. Olyan pártszervezet egy sem volt a pártbizottság működési területén, ahol elvileg elutasították volna a platformszabadság gondolatát, vagyis.azt, hogy a jövőben az egyes párttagnak, azok csoportjainak nem tilos önállón gondolkodni és ennek eredményéről másokat is meggyőzni. Az egyik érv e mellett - á sok közül - épp az elején már említett történelmi tapasztalat, hiszen az új gondolatok, a forradalmi, a társadalmi haladást szolgáló eszmék - és nemcsak a szocialisták - először mindig kisebbségként jelentkeztek. A másik érv pedig maga a demokrácia volt, hiszen annak működése el sem képzelhető a különféle vélemények, álláspontok és javaslatok nyílt ütközése nélkül. Majdnem minden vitában azt is hozzátették, hogy az egyetlen központi „hivatalos” állásponttól eltérő nézetek, vélemények mindig is jelen voltak a pártban, csak éppen nem kerültek napvilágra. Arra is emlékszik a párttagság, hogy azok, akik „más” gondolataikat megpróbálták közkinccsé tenni, vagy megválni kényszerültek a párttól, ha nem adták fel nézeteiket, esetleg úgy zárták ki őket, hogy most csak az utóbbi harminc év eljárási módjainál maradjunk, mellőzve a hivatkozást a bezárásra és más korábbi „vitamódszerre”: Mindezek miatt a párttagság nagy részében félelmek, görcsök és aggodalmak is vannak a platformszabadságot, illetve annak megvalósíthatóságát illetően. Félnek mások türelmetlenségétől, a címkézéstől, az elszigetelődéstől, a vitakultúra hiányától, és még a megtorlástól is. A félelem mellett van féltés is. A párt úgynevezett egységének a féltése, ami alaptalannak minősíthető, hiszen a valóságos egység csak a sokféleség összhangja lehet. Ha viszont a platform frakcióvá változik, akkor valóban megbénul a cselekvési egység. Egy modern, választási programpártot is cselekvésképtelenné tehetnek az állandó viták és harcok. Ennek elkerülése érdekében a részletes kimunkálása szükséges annak, hogy mit nevezünk frakciónak és mit platformnak. A pontos körülhatárolás mellett is szükség lesz egy etikai kódex kidolgozására, és pártbiróság, illetve egyeztető bizottság működtetésére. Egyes vélemények szerint ennek állandónak kellene lennie, mások szerint pedig alkalminak egy-egy nézet, illetve az ahhoz kötődő csoport működésének a megvizsgálására. Az elméleti tisztázás mellett persze türelem is kell, hogy a platformszabadság igazi megvalósulásához és működéséhez szükséges normarendszer és gyakorlat magában a mozgalomként létező pártban is kikristályosodhasson. Szinte mindenütt felvetődött a kérdés, hogy korai avagy már elkésett a téma vitára bocsátása, és vajon aktuális lesz-e még „két hét múlva”. Mit mondjunk? A társadalmi, politikai változások valóban olyan gyorsak, hogy alig lehet követni őket. Azóta, hogy a vitaanyag megjelent, eltörölték a „négyek” kizárását, volt országos reformtanácskozás, naponta szaporodnak a reformkörök és véleményeik napvilágot is látnak. Egyre sürgetőbb igénnyé válik ennek kapcsán is a párttagság részéről az ideiglenes szervezeti szabályzat, hiszen a régit alapul véve, a tagság egy részét ki kellene zárni. Ezzel kapcsolatban határozott igény, hogy azok az alapszervezetek, és az ön- kormányzati szervekkel azonos szinten működő pártbizottságok önállóságát és a politizálásnak a lakóterületre történő átvezetését szolgálja. Az is nyilvánvaló mindenki számára, hogy nélkülözhetetlen a demokratikus centralizmus elvének az újragondolása. Ma ezzel kapcsolatban is megoszlik a párttagság véleménye. Vannak, akik teljes eltörlését javasolják, míg mások szerint nem az elvvel, hanem az eddigi gyakorlattal van a baj. A szekszárdi városi pártbizottság állásfoglalásában megfogalmazódott az is, hogy a platformszabadságnak feltételei is vannak, nagy kérdés, hogy ezek menynyi idő alatt alakulnak ki, vagy teremthetők meg. Mindenekelőtt átfogó és konkrét ismeretekkel kell rendelkezniük azoknak, akik a vitákban részt vesznek. A pillanatnyilag többségben lévőknek minden szempontból, tehát nemcsak elvileg, de technikailag is támogatni kell a más platformot képviselőket, hogy azok fórumokhoz juthassanak. A platformszabadság éltető oxigénje a nyilvánosság. Ha egy megkezdett vita lényege nem a helyes út megkeresése, hanem személyes vagy csoportérdek, ha vélemény szempont lehet az érvényesülésben, ha az álláspontok értékét nem annak tartalma határozza meg, hanem megfogalmazójának a pozíciója, úgy a platformszabadság nemcsak értelmetlen és nem azonos önmagával, hanem káros is. * Marx, Lenin saját platformjaik védelmében irgalmatlan mennyiségű vitaanyagot, újságcikket írtak, de nem azért, hogy legyőzzék a másként vélekedőket, hanem azért, hogy meggyőzzenek mindenkit saját felfogásuk helyességéről. Ha biztosak voltak igazukban, a szakítás és önálló párt gondolatától sem riadtak vissza. Ihárosi Ibolya Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 10. A pénzt hiánytalanul felvettük. Tulajdonképpen a nézelődésen és némi vásárláson kívül más dolgunk nem is akadt. A főmérnökkel ketten felmentünk az Állami Mezőgazdasági Gépállomások Megyei Igazgatóságára, amely kongott az ürességtől. A megyei igazgatót, Tabi Antalt, azonban benn találtuk. Mellén öklömnyi kokárda. A megyebeli gépállomási állapotokra valamennyire következtetni lehetett abból, ami az első kérdése volt:- Bácskait elzavarták-e a dolgozók? Megnyugtattuk, hogy nem, és azt is, hogy nálunk a gépek jelentős része dolgozik a határban. Alighanem mi lehettünk a mintagépállomás, legalábbis erre következtettem öröméből, ami jókora adag csodálkozással Volt elegy. Az utcán alaposan felszereltem magam a legkülönbözőbb újságokkal. Ezek túlnyomó része Pesten jelent meg és csak az ég tudja, hogyan jutott ide, azonban épp eléggé érdekes volt maga a megyei lap is. A elmén kívül a tartalma is alaposan megváltozott és rögtön a fejlécében büszkén hirdette, hogy „a Megyei Nemzeti Bizottság” lapja. Mind odáig a megyei pártbizottságé volt. A sajtó láthatólag valóságos orgiáját ülte annak, hogy minden megkötöttség nélkül irhát és jelenhet meg. Ma már egyetlen cikket se tudnék felsorolni belőlük, de arra emlékszem, hogy sűrűn szerepeltek különböző számú pontok, melyek mind bizonyos követeléseket tartalmaztak és ezek a követelések javarészt nem is tűntek irreálisaknak. A gépállomásra visszatérve, mint afféle önkéntes hírharang, a hozott újságokból egyet kiszögeztem a nagy műhely hirdetőtáblájára. A műhelybeliek úgy döngték körül, akár cukrot a légy. Később kiderült, hogy ez nem hiba volt, hanem egyenesen bűn. Aztán még később ugyanennek az ellenkezője... Október utolsó napján a faluban már teljes erővel tombolt a vásárlási Iá2. Egyébként se túlságosan erős valutánk hitelében már senki se bízott. Az élelmiszerboltokat éppúgy megrohanták, mint a ruházatit vagy a vaskereskedést. Azok a parasztok, akiket éveken át hallottam sírni a termelőszövetkezetben és azon kivül nyomorult anyagi körülményeikért, szemrebbenés nélkül vaskos köteg százasokat tettek le a pultra. Nemegyszer a legcéltalanabb dolgokat összevásárolták csak azért, hogy anyagot lássanak otthon és ne pénzt. Ezekkel mi, készpénzből élők, még gondolatban se kelhettünk versenyre. Az én fizetésemet ugyan épp ebben a történelmi hónapban emelték 150 forinttal (összesen 1450 forintot kaptam), de néhány kiló cukor, liszt és némi só beszerzése után már nyugodtan ülhettem laboratóriumomban. Dolgom kevés akadt, ha jól emlékszem, épperi írogattam, amikor bekopogtatott hozzám egy különös kettős. Lajos Albert volt és Lakos Balázs. Előre kell hocsátani, hogy nemcsak a traktorosok utálták a mérnököket, hanem azok ketten is egymást. A főmérnök, aki az értelmiségiek közül egyébként csak Csordás Tivadarral, az üzemgazdásszal és velem tegeződött, konokul „elvtárs”- nak titulálta vele azonos végzettségű beosztottját. Utóbbi ott intrikált ellene, ahol csak tudott. Valószínűleg úgy okoskodva, hogy ő legalább mezőgazdasági gépészmérnök és valamit ért is a mi masináinkhoz, nem úgy, mint a főnöke. Egyébként Lakos volt az az ember, akinek értelmiségi létére egyetlen könyve sem volt a lakásán. Még egy Olcsó Könyvtárkötet vagy akármilyen füzet es rémregény sem. A két mérnök szinte csak szolgálati ügyben érintkezett egymással. Illő meglepetéssel bámultam tehát rájuk, amikor láthatólag a legnagyobb egyetértésben bukkantak fel nálam. Évek távolából természetesen nem emlékszem, de a lényegét teljes történelmi hűséggel adom vissza. A főmérnök kezdte:- Csakugyan be akarsz menni hölnap a megyeszékhelyre?- Csakugyan - mondtam. - Ott talán még jobban lehet vásárolni valamit. Lenne még néhány száz forintom és ezt nem akarom itt, Mezősároson elvesztegetni.- Igazad van - bólintott Lajos. - Gondolkoztam rajta én is, ha kedved van, beviszlek motorral. Természetesen volt kedvem, és Lakos bejelentése se hangzott különösnek, hogy egy másik motoron, feleségestől, ő is velünk jön.- Nosza! Legalább többen leszünk! A mérnökök azonban ezzel még nem végeztek. Némi habozás után végül Lakos bökte ki:- Mit gondolsz, mi lesz itt? (Folytatása következik.)
