Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-25 / 121. szám
1989. május 25. KÉPÚJSÁG 3 Visszhang Egy hozzászólás a vadászati törvénytervezethez Akinek puskája van, még nem vadász Felháborodással olvastam az 1989. május 20-án megjelent „Demokrácia inkognitóban” című, Bonyhádvarasdról szóló cikket. Annál is inkább igazságérzetemet sérti a cikk minden sora - ezért is ragadok tollat, Lendvai Józsefné vagyok, jelenleg nyugdíjas pedagógus - mert 1948. október 26-án helyeztek ide a községbe, akkor friss diplomával, amit a székesfehérvári tanítóképzőben szereztem. Azóta élek itt a községben, tanítottam, tehát nem „képzetlenül”. Kikerültek a kezem alól mérnökök, iskolaigazgató, óvónők, tanárnők - ki-ki képessége szerint. 1971-ben körzetesítettek bennünket a teveli iskolához.- Az alsó tagozat még pár évig itt működött, utána még 8 évig Tevéire jártam én is tanítani. Még 3 évig alkalmaztak nyugdíjazásom után is. Úgy az igazgató, mint a nevelők olyan légkört teremtettek a tanulóknak és nekünk pedagógusoknak is, hogy nagyon megszerették, megszerettük az iskolát. Ha megkérdeznék őket, egy se jönne vissza a faluba, még ha lehetősége volna is. nünk az elvtelen „szanálgatások” gyakorlatát, a szent tehenek társadalmi költségen történő eltartását. A magyar gazdaságnak ténylegesen be kell kapcsolódni a világpiacba, mert annak jótékony hatását semmilyen „szabályozórendszer” sem képes helyettesíteni. A szerkezetátalakítás terén a szavak és fogadkozások korszakából át kell lépnünk a cselekvés korába. A Németh-kormány sajnos eddig nagy csalódást hozott e téren. Az az ország, amely évente nemzeti jövedelmének egynegyedét fordítja veszteséges tevékenységek, vállalatok, ágazatok támogatására, reménytelen helyzetbe hozza magát a nagy nemzetközi versenyfutásban. (Ezt az évi 250 milliárd Ft-ot kitevő egynegyed részt nyugodtan le lehet vonni a nemzeti jövedelemből, ennyivel kevesebb áll ugyanis hasznos célokra rendelkezésre!) „Előbb a veszteséges vállalatok helyzetét rendezzük, azután lesz pénz a kiugróan jók fejlődésének segítésére.” Ez bizony ostobaság! A világ legfejlettebb országainak sem sikerült még. Hogy ne lehessen a nemzeti jövedelem egynegyedét elvonni a jól dolgozó vállalatoktól és ne lehessen ebből fönntartani a gazdaság szent teheneit, elengedhetetlen a politika és a gazdaság szétválasztása. Ha nem változtatunk jelenlegi gazda-' ságpolitikánkon, a XXI. században egy XIX. századi gazdaságszerkezettel fogunk átkullogni. Ez nemcsak ránk vonatkozik! A szocialista világrendszer áll vesztésre a versenyfutásban! Lassanként megszűnik az eddigi hármas felállás a világban:- fejlett tőkés országok,- közepesen fejlett európai szocialista országok,- harmadik világ. A világ kétpólusúvá válik, mert a középső csoport lecsúszik a harmadikba és periferizálódik. Tajvan gépexportja a fejlett tőkés országokba háromszorosan felülmúlja a KGST ilyen irányú exportját. Egyre csökken a szocialista világ részaránya a nemzetközi kereskedelemből. (Magyarország részaránya az 1960. évi 0,9%-ról 1985-re 0,44%-ra csökkent!) A Szovjetunió gazdasági potenciálja nem áll arányban a szovjet általános technikai színvonallal; ez utóbbi messze alulmúlja a kívánatosat. 1980 óta könyvtáros vagyok, köteteink száma 3800. A beiratkozott olvasók 154- en vannak. Tehát van élet a faluban. A kultúrházról írtak sem fedik a valóságot - most lett tatarozva, gyönyörűen kifestve. A KISZ-klub is működik, kéthetente diszkó van a fiataloknak, zenegép, magnó, lemezjátszó felszerelés. A vezetőkkel kapcsolatban sem értek egyet, ugyanis nagyon sokat tettek a faluért, az egész községben járda, kövesút, ravatalozó is van, és olyan korszerű óvoda, amilyen a környéken sincs. Ezenkívül nagyon szép orvosi rendelő, várók és még lehetne sorolni. Bírálatként közlöm, hogy az újságíró kartársnő kereste volna fel a falu megbízott vezetőit is - népfrontelnök, titkár, párttitkár - akkor nem lett volna ilyen egyoldalú a cikk, ami a faluban általános felháborodást keltett. Végezetül csak annyit, ez a kis falu olyan csendes volt, az emberek békésen éltek, mindenki tette a kötelességét, munkáját, és most egy ember hóbortosA szocializmus történelme óta mindössze egyetlen nagy innovációtartalmú fogyasztási cikk indult el e szférából világhódító útjára: a Rubik-kocka. Ez bizony sovány eredmény. Ma már nem lehet a történelmi elmaradottságra, vagy a ránk kényézerített katonai terhekre hivatkozni. A fogyasztási cikkek gyatra színvonalának például semmi köze a fegyverkezéshez. Az elmúlt évtizedben az emberiség fejlődésének súlypontja újra a fejlett nyugati országok szférájából tolódott át, mi pedig kikerültünk a fejlődés fő áramából. Az idő sürget, a szociáliz- mus nagy történelmi kihívással néz szembe napjainkban: be kell bizonyítania életképességét. Korunk alapegyenlete: életképesség = megújulási képesség Az a társadalom, amely erőforrásait arra fordítja, hogy a meglévő struktúrát és viszonyokat megőrizze, előbb utóbb kénytelen lesz szembenézni a lét és nemlét kérdésével. Ma a stabilitás legfőbb biztosítéka éppen a változásra való hajlam. A fejlett nyugati országok bámulatos megújulási képességről tettek tanúbizonyságot az elmúlt évtizedben. Olyan grandiózus változások zajlottak le a világgazdaságban, amelyek csak a nagy világgazdasági korszakváltásokhoz (tűzfeltalálása, ipari forradalom, stb.) hasonlíthatók. A szocialista társadalom kimaradt ebből az átalakulási folyamatból. Ha a létező szocializmus be akarja tölteni világtörténelmi szerepét, radikális megújuláson kell átmennie, mégpedig igen rövid idő alatt. Lehet hogy csak nagy társadalmi megrázkódtatások fognak bennünket elindítani a változások útján. Ezt elkerülhetjük, ha a marxi tudatos jövőbelátás szellemében képesek leszünk időben megérteni a kort, amelyben élünk és képesek leszünk tudatos cselekvések láncolatával a kívánt változásaikat kieszközölni, végrehajtani. „Én mondom, még nem nagy az ember, De képzeli hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: A szellem és a szerelem!” (József Attila) . GAZDAG LÁSZLÓ ságán fölbolydult. Mire kell ez? Az ilyet le kell állítani. Tisztelettel: Lendvai Józsefné * Örömmel olvastuk kedves levélírónk sorait, mert szinte minden szavával megerősítette azt, amit magunk is sejtetni kívántunk riportunkban. Sajnálatos, hogy elkerülte figyelmét, mikor beszéltek a falu lakói, s mikor maga az újságíró. Én magam ugyanis sem a pedagógusok, sem a vezetők érdemeit, sem a település komfortosságát nem vontam kétségbe - sőt, utaltam arra, milyen szép, rendezett házakban élnek a bonyhádvarasdiak -, az ön által kifogásolt kritikák az ott lakó, megkérdezett emberek szájából hangzottak el. (Azt is érzékeltetni igyekeztem, hogy gyakran csak meghívónk unszolására.) Itt jegyzem meg, hogy a község vezetőit nem felejtettük ki, hiszen nyilatkozott a vb-titkár, s maga az elöljáró is. Ami pedig a szétválás iránti igényt jelenti, úgy vélem, szintén egyétértünk abban, hányán is akarhatják igazán. Nem véletlenül került írásunk két címének végére is kérdőjel. CSER ILDIKÓ Január óta módositgatják a vadászati törvénytervezetet. Az őszi Országgyűlés elé akarják bocsátani megvitatásra és elfogadtatásra. Addig előzetes állásfoglalásokat, javaslatokat kérnek az érintettektől. A tervezet legkényesebb, legtöbb vitát, konfliktust kiváltó pontja: kié a vad? Eddig az államé volt a vadállomány. Az állami erdőgazdaságok adták bérbe a területeket a vadásztársaságoknak. A változást úgy szeretnék, legyen azé a vad, akié a föld (téeszeké, vízügyi társaságoké, magánszemélyeké). A Szakszervezeti Vadásztársaság vadászmestere Csabai János. Ö nem ért egyet ezzel az elképzeléssel. - A vad mozgásterülete óriási - mondja. - Egy vaddisznó 20 km-t is megtesz egy éjszaka. A szarvas néha 40-et is. Ma itt van, holnap ott. Ha belép a területemre, lelű- hetem?! Ezt nem gondolhatják komolyan. Félek, hogy a téeszek csak a veszteséges ágazatok megsegítésének szerepét szánják a vadászatnak. Tönkreteszik, amit a háború óta elértünk. Ök semmit nem tettek eddig a mai vadért, a mai vadászátért. A tarlóégetésekkel, vegyszerezéssel, meliorációs munkákkal csak pusztították az állományt, az élőhelyeket. Előfordult, hogy egy búzatáblában 100-120 őz pusztult el a kemizálás- tól. Huszonnégy óra alatt elbomló szer volt, s ha szólnak, a vadászok riasztással távol tartották volna a vadat. A Szakszervezeti Vadásztársaság összterülete 12 700 hektár, hozzávetőlegesen Szekszárdtól - Ófaluig húzódik. Az öt vezetőségi tag (elnök, titkár, vadászmester, környezetvédelmi-, és gazdasági felelős) társadalmi munkában látja el a feladatokat. Van még négy hivatásos vadászunk is. A létszám: 40.- Nálunk repivadászat nincs - folytatja a vadászmester. Gazdálkodó egység vagyunk. Évi 350-400 nagyvadat ejt el a társaság. Ezek egy részét külföldi vadászok lövik, más részét mi, kereskedelmi cégeknek adjuk el, akik devizáért értékesítik. A befolyt pénzeknek kb. 2/3-a marad nálunk, forintban. Fizetnünk kell a vadkárt (zöldkárt), a hivatásos vadászok bérét (5-6000 forint) a magaslesek, etetők, vadászati létesítmények készítését, felújítását és a takarmányokat. Télen- nyáron etetünk. Az állatok zölden elfogyasztanak évente 10-12 tonna terményt, szemes takarmányból 350-400 mázsát, szálasból 150 mázsát, és télen 3-400 mázsa silót. Az államnak nemigen kell semmit ráfordítani. A vadásztársaságok mindent elintéznek, és valutát hoznak. Ez a mostani forma jól működik. Mért kellene változtatni rajta? Csabai János, ahogy mondani szokás „foglalkozására nézve” gépkocsivezető, de a társaságnak vannak tagjai a társadalom minden rétegéből, a segédmunkástól az orvosig.- Az én véleményem jelen esetben az - összegez a vadászmester -, hogy a mi területünkön, Szálkán lőtték az első világrekorder gimet, 1891-ben. Az állomány azóta is ismert, jól ellátott, gondozott. De most egy nem hozzáértő réteg kezébe kerülne az irányítás, akik vagy csak üzletet látnak benne, vagy csak saját szórakozásukat akarnák előtérbe helyezni. Szakmailag nincsenek felkészülve. Akinek puskája van, még nem jelenti azt, hogy vadász. Meg kell nézni a téesz- területeken álló kastélyokat! Azokkal se foglalkoztak, a vadakkal se lenne más a helyzet. Egy vaddal nemcsak annyi a „dolog”, hogy lelőjük! Akadtak köztünk is olyanok, akik több kárt okoztak, mint hasznot az állománynak is, a vadászok hírnevének is. De akik véleményt mondanak az ország 40 ezer vadászáról, azok ne abból az 500-ból induljanak ki, akik visszaéltek a helyzetükkel, e lehetősé- „geikkel! Az igazi vadász féltő gonddal végzi a dolgát. WESSELY GÁBOR Porleválasztási kísérletek a műegyetemen Az ipar számos területén egyre több gondot fordítanak a szűréstechnikai kutatásokra. A Budapesti Műszaki Egyetem Járműgépészeti Intézet munkatársai most egy ipari porleválasztó berendezésen végeznek sorozatvizsgálatokat. A kísérlet folyamán zeolitot és bentolitot - púderszerü anyagokat - szűrnek a laboratóriumban felépített berendezés segítségével. A munka egyaránt szolgálja a tudományos célokat és közvetlen üzemi felhasználás révén a népgazdasági érdekeket. Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-ből 22. A minisztériumi bizottság megállapította, hogy Bácskai Sándor bőségesen elég hibát követett el ugyan egy fegyelmi eljárás lefolytatásához, annyira azonban nem vétkes, hogy ezért el kellene mozdítani az állásából. De mert a gépállomáson olyan a helyzet, hogy a személyes torzsalkodások nem teszik lehetővé a tisztességes munkát, az igazgató leváltására tesznek javaslatot a miniszternek. Amíg az erről szóló határozat meg nem érkezik, Bácskai igazgató marad. Később, a tulajdon megyei bírósági tárgyalásomon megtudtam, hogy ez csak afféle mézesmadzag volt, amit elhúztak a felhevült munkástanácstagok orra előtt. Tabi Antal, a megyei gépállomások igazgatója, tudatosan elfektette Bácskai ügyét, várva a kedélyek lecsillapodását. Örök időkre rejtély marad előttem, hogy erre mi szükség volt. Azt mindannyian - Tabi is - látták, hogy Bácskai lejáratott pojáca, akire senki sem politikai természetű okokból haragszik, hanem egész egyszerűen emberileg játszotta el a tekintélyét, aminek a beosztásával kellett volna járnia. Még csak azt se lehetett mondani, hogy egy munkáskádert védtek a felbőszült reakciósok támadása ellen. Hiszen az igazgató inkább lumpen- proletár-káder volt, a munkástanácsban pedig kilenc volt MDP-tag is ült. Noha ezek kiválasztása egyáltalán nem volt tudatos, utóbb kiderült, hogy - szerencsémre. A minisztériumiak jelenlétében a munkástanács tökéletesen egységes volt. Gáspár József a tulajdon ingét marcangolta szónoki hevében és Tatár István is a legkonokabban követelte az igazgató leváltását. Később mindketten a lehető legterhelőbb vallomást tették a rendőrségen - ellenem. Amit aztán, kemény jellemük újabb bizonyságaként, a többi tanúval együtt, majdnem kivétel nélkül, visszavontak. A munkástanács decemberi tevékenységébe alig avatkoztam be. Elment a kedvem az egésztől. Politikai ostobaságom fényes bizonyítéka volt, hogy .egyáltalán szerepet vállaltam benne. Több mint egy hónappal október után, amikor már minden tisztán gondolkodó ember tudván tudta, hogy a legkeményebb visszahatás időszaka következik, én akkor kezdtem el - korlátoltan bízva a formális jogszabályok erejében - az elképzelhető legapolitikusabban bekapcsolódni a munkástanácsok tevékenységébe. Egy olyan szervébe, mely szemmel láthatólag a párt kikapcsolásával akarta irányítani a tömegeket, abban a hitben, hogy a tömegek egyáltalán tudják önmagukat iranyítani. Jószándékú voltam és ostoba. 1957. január 7-én lemondtam munkástanácstagságomról és ezzel lehetőséget nyújtottam az igazgatónak, hogy a létszámcsökkentési, úgynevezett „racionalizálási” rendeletet rám is kiterjessze. A mezőgazdászokat sorra bocsátották el, mert a körzetünkbe tartozó termelőszövetkezetek vagy felbomlottak vagy olyannyira csökkent a területük, hogy szak- irányításukhoz lényegesen kevesebb ember is elegendő volt. Megkaptam hatheti fizetésemet, a szolgálati lakásban megmaradtam, és egész egyszerűen nem volt mit csinálnom. Valahol az ország másik végében kínálkozott ugyan egy laboratóriumvezetői állás, eggyel Kecskeméten is biztattak, de lényegében nem történt semmi. A faluban egyre sűrűbben fordult meg a karhatalmisták teherautója, de mi a feleségemmel valahogy kívül éltünk a világon. Mintha azzal, hogy a gépállomás kötelékéből kiváltam, egyszeriben meg is szűntem volna a részére. Sajnos nem így volt. Ha nyomban elköltözünk, vagyis ha lett volna hová költöznünk, akkor talán igen. Ilyesformán azonban állandóan szem előtt voltunk. Naponta látni kényszerültem Bácskait, de ami sokkal rosszabb - ő is engem. Sokkal nehezebben viselte el ezt az élvezetet, mint én. Természetesen légüres térként keresztül néztem rajta, ő hasonló módon, ilyesformán jókora szálka lehettem a szemében. Ezt a szálkát utóbb igen alaposan kihúzta. Február 14-én ütött vissza először. (Folytatása következik.)
