Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-04 / 103. szám

1989. május 4. TOCNA \ rfÉPÜJSÁG 3 A megújulás tervei „Európa műszaki múzeuma vagyunk” Mit akar a MTESZ? Sok a vitás kérdés a tagegyesületek és a MTESZ között Kerekasztal-beszélgetés a műszaki oktatásról Mit akar a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége? Termé­szetesen azt, amit minden más szervezet is: megújulni. Úgy látszik, mincjen szerve­zetben voltak, vannak olyan rossz be­idegződések, hibás struktúrák, a gyorsu­ló időben hirtelen túlhaladottá vált néze­tek, folyamatok, mechanizmusok, ame­lyekkel most le kell számolni, újra kell értelmezni. Melyek ezek a MTESZ eseté­ben? A vezető testületekben túl sok a nyug­díjas és a vezető állású tisztségviselő, nagy azon személyek száma, akiknek nincs közvetlen érdekeltségük a tudo­mányos és gazdasági tevékenység ered­ményességében. Nem érvényesül elég­gé az egyesületek anyagi érdekeltsége és a gazdasági önfenntartás kényszere. A központi apparátus nyugati utaztatása nagy összegeket emészt fel, ugyanakkor a területen dolgozó szakembereknek nincs lehetőségük külföldi tapasztalat- cserére. Az egyesületek nem érzik ma­gukénak eléggé a szövetséget, önállósá­gukat növelni kívánják. Ezek a törekvé­sek belső működési zavarokat okoznak. A szövetség vezetésében nem megfe­lelő az egyesületek részvétele, ezért ér­dekeiket sem tudják kellő mértékben érvényesíteni. A MTESZ rendelkezésére álló devizakeret nem elegendő az igen fontos nemzetközi kapcsolatok ápolásá­ra. A szövetség 22 állandó bizottságának munkája, eredményessége, működésük magas költsége ismétlődő kritika tárgya. Az egyesületi bevétel szövetségi elvoná­sa túl nagy, a szövetség pénzújraelosztó szerepe a továbbiakban tarthatatlan. A tagság és a széles közvélemény infor­málása nem megfelelő. Lehetne még so­rolni a problémákat, de ennyi is elegendő ahhoz, hogy lássuk: van alapjuk a meg­újulási törekvéseknek. A gondok feltárása és megfogalmazá­sa már megtörtént. Tervek is születtek a megoldásukra a MTESZ megújulásának irányelveiről szóló előterjesztés formájá­ban. Az alábbiakban e tervek egy részé­ről esik szó. A szövetség munkájában az eddigiek­nél nagyobb teret kell biztosítani a reálér­telmiség szakmai, etikai érdekvédelmé­nek. Az egyesületek feladata tagságuk kiszolgálása, a szövetségé pedig az egyesületek szolgálata. Erősíteni kell az egyesületek önállóságát, el kell érni, hogy a tagok érezzék: az egyesület értük van. A MTESZ vezető testületéi a szövetsé­get létrehozó egyesületek képviselőiből álljanak, tükrözzék a tagság nem és kor szerinti összetételét. Megválasztásuk de­mokratikus formában történjen, nem ki­zárva a nyilvánosságot. A vezető testüle­tek megváltoztatására irányuló elképze­lések szerint az eddigi kb. 800 fős kül­döttközgyűlés funkcióit egy kb. 300 fős választmány venné át, amelynek tagjait az egyesületek delegálják. A nemzetközi kapcsolatok fenntartá­sára és az ország területén dolgozó szakemberek közvetlen információellá­tásának javítására indokolt kezdemé­nyezni a devizabevételek MTESZ-nél maradó hányadának 50 százalékra tör­ténő felemelését. Célszerű a MTESZ összes állandó bi­zottságának feloszlatása, helyettük konkrét feladatok megoldására eseti bi­zottságokat kell alkalmazni. A területi szervezetek munkájában is az eddiginél jobban kell érvényesíteni a szövetségi jelleget. Ezek vezetése az adott megyé­ben működö egyesületek vezetőiből áll­jon. A megyei szervezetek gazdálkodási vonatkozásban is legyenek önállóak. Ugyanez vonatkozik országos szinten az egyesületekre is," azaz érvényesíteni kell az önfenntartás követelményét. Ugyanakkor az egyesületek törekvése, hogy megváltozzon a befizetések eddigi rendje, a bevételek 18 százalékának szö­vetségi elvonása helyett a tagegyesüle­tek fizessenek nagyságuknak megfelelő fix összegű évi tagdíjat a szövetség köz­ponti szervezetének fenntartására. A MTESZ megújulási törekvéseit jól il­lusztrálják a tervezett lépések köréből ki­ragadott példák. Végső döntést a követ­kező, XV. küldöttközgyűlés hozhat, amelynek időpontjáról még nem született döntés.- áa ­Romlanak a munka- körülmények A szakszervezeti munkavédelmi ellenőrök a közelmúltban felhívásban emeltek szót amiatt, hogy romlanak a munkakörülmények. Sólyom Ferenc, az Országos Munkavédelmi és Mun­kaügyi Főfelügyelőség vezetője elmondta: a gazdálkodás nehézségei visszahatnak a mun­kavédelemre is, 1988. óta érzékelhetően rom­lanak a munkakörülmények. A munkahelyi balesetek száma 1985-88 között stagnált, ta­valy viszont emelkedett, 94 570 baleset tör­tént. Javulás az idén sem tapasztalható, sőt a balesetek gyakorisága fokozódott. Az általá­nos pénzszűke megmutatkozik a munkakörül­ményekben is, a gépek átlagéletkora 12,4 év, igen sok a nullára leírt berendezés is. (Folytatás az 1. oldalról.) A műszaki értelmiség helyzetéről, a Tolna megyei műszaki oktatás kérdései­ről folyó kerekasztal-beszélgetés mint­egy húsz résztvevője között ott voltak a témában érdekelt középiskolák és válla­latok, intézmények képviselői. A beszél­getést Kováts Balázs, a paksi Energetikai Szakképzési Intézet, és Babai Zoltán, az 505. Sz. Szakmunkásképző Intézet igaz­gatója indította. Egyikük a - magyar vi­szonyok között - XXI. századi iskolát képviselte, ahol folyamatos a műszaki fejlődés, ahol a hallgatók gyakorlati okta­tása tökéletesen biztosított, ahol az okta­tók mindennapos gyakorlati tapasztala­tait adhatják át tanítványaiknak. Másikuk az elhangzott megfogalmazás szerint egy XIX. századi körülmények között dol­gozó kollektívát képviselt, ahol még a gyerekek leültetése is gondot jelent. A két igazgató nézetei sok ponton eltértek egymástól. Kováts Balázs például úgy vélte, hogy jó szakembereket kell képez­ni, s ezeknek legyen ára. Azaz az őket al­kalmazó vállalatok járuljanak hozzá anyagilag a képzéshez, de cserébe szól­hassanak is abba bele; mondhassák meg pontosan, hogy mit igényelnek. Az anyagi terhet viselő vállalatot védené - a futballból ismert mintára - az „átigazolási pénz”. Babai Zoltán azt a paradox hely­zetet emelte ki, hogy az iskolának szak­mára kell oktatnia írni-olvasni sem tudó gyerekeket, s a fölvett létszámnak - bár­milyen keveset produkálnak is - legföl­jebb harmada morzsolódhat le. Külön gond - mondta - hogy a vállalatok sem tudják pontosan, mire is van szükségük. Mondják meg a cégek, hogy például egy esztergályostól ezt és ezt várják! Döntsék el, hogy mi a jövő: az olyan szak­munkás-e, aki tud falazni, vagy az olyan, aki tud gondolkodni is? Többen - köztük a BHG igazgatója - hangsúlyozták, hogy önmagában az ok­tatás megreformálása nem hoz megol­dást. A társadalmi viszonyoknak kell vál­tozniuk úgy, hogy motiváljanak a tanu­lásra, minőségi kiválasztódás valósuljon meg. Elhangzott, hogy a szakmunkás meg­vétele nem járható, mert „árát” a termé­kek árában nem lehet érvényesíteni. Nem lenne jó az „átigazolásos” rendszer sem, mert a fiatalok valamiféle röghöz kötését jelentené. Nem tudják a vállalatok pontosan megmondani, hogy milyen ismereteket igényelnek, hiszen ez 1 -2 év alatt nagyot változhat. Abban a hozzászólók többnyi­re egyetértettek, hogy általános szakmai tudásra van szükség, ami a munkában viszonylag rövid idő alatt speciális tudás­sá fejleszthető. Nyitott embereket kell ne­velni, általános műveltséggel, konvertál­ható tudással - hangsúlyozták mások is. Volt, aki úgy vélte: éppen ez kerülne ve­szélybe - „szakmai gettó” alakulna ki - ha az iskola a vállalat igénye szerint ké­pezne. A Tervező Vállalat igazgatója szerint változást hozhatna, ha lenne mérce, ha nem adnánk mindenkinek a statisztika kedvéért papírt. A bizonyítvány hiánya egzisztenciális gondokat okozna, s ezért fölértékelődne a tudás. Abban a hosszas beszélgetés során egyetértettek a résztvevők, hogy az okta­tásnak is alapjainál, az általános iskolák­ban, sőt, a családi nevelésben kellene először megváltoznia, de még ez is csak a felszín: igazában ennél mélyebb társa­dalmi változásokra kell törekedni. Ez vi­szont egy hosszadalmas folyamat ered­ménye lehet csak. Csáki Béla kérdésre válaszolva elmondta, hogy ebben az MSZMP szerepet vállalhat úgy, hogy nyomást gyakorol a hatalmi struktúra változtatása érdekében, fórumokon az itt elhangzott véleményeket képviseli, igyekszik a vállalatok és iskolák nézeteit kerekasztal-beszélgetések szervezésé­vel egyeztetni. Akkor most mivel állunk föl innen? Az­zal, hogy jól kipanaszkodtuk magunkat? - tette föl a kérdést a BVK igazgatója. En­nél azért szerencsére tovább jutottak a beszélgetés résztvevői, s megállapodtak abban; a napi problémákra - például ar­ra, hogy jövőre legyen elegendő iskola­pad - azonnal megoldást kell találni. Csáki Béla azt mondta, hogy föltétlenül el kell érni 1991-re egy új középiskola megnyitását, de többet kell tenni annál, hogy leültetjük a gyerekeket. Oktatni kell őket! A SZÜV igazgatója a pénzszerzés fon­tosságát emelte ki, célszerűnek találná alapítványokat „hívni” a megyébe. A megyei tanács munkatársa az okta­tásra szánt pénzeknek a megyében tar­tását szorgalmazta. Vele értett egyet a mezőgazdasági szakközépiskola igaz­gatóhelyettese. A vállalatok ne a köz­ponti műszaki fejlesztési alapba fizesse­nek be, hanem közvetlenül az iskolák­nak, kétoldalú megállapodás alapján - vélekedett. Végül is a hosszú, s időnként csupán a helyzetelemzésre vállakozó beszélgetés gyakorlati haszna valószínűleg abban fo­galmazható meg, hogy közelebb hozta, megismertette egymással az iskolák és a vállalatok nézeteit és érdekeit, Csáki Béla pedig a városi pártbizottság nevében föl­vállalta a helyben befizetésre kerülő pén­zek és helyi fölhasználók „összehozá­sát".-ri­Vámkezelt, korszerű, nyugati személygépkocsikat árulnak Valutás autópiac Bonyhádon Ordas Iván: Őr az udvaron | Börtönélmények 1956-57-bői Kínálat nyugati gépkocsikból Közel két esztendeje alakult egy gaz­dasági társaság, melynek tagja a szek­szárdi Tszker, a szekszárdi áfész, a mő- csényi Völgység Népe Termelőszövetke­zet, amelyek ez utóbbi gesztorságával haszongépek árusítását kezdték meg Bonyhádon. A hazai piacon kapható sze­mélygépkocsik, mezőgazdasági gépek (traktorok) bizományosi átvételével és eladásával foglalkoztak. A kedvezően- alakult vámrendelkezések lehetővé tet­ték az idei évben, hogy nyugati gyártmá­nyú, korszerű személygépkocsik forgal­mazását is megkezdjék. A sok engedély begyűjtése két hóna­pot vett igénybe, melyet követően szer­ződést kötöttek egy nyugatnémet autó- kereskedővel valutáért forgalmazott au­tók eladására. A nyugati kereskedő vál­lalta, hogy saját kockázatára Magyaror­szágra hozza az eladásra szánt személy­gépkocsijait, amiért a téesznek 6 száza­lék közvetítési jutalékot hajlandó átadni. Amennyiben a behozott nyugati kocsik nem találnak vevőre, a kereskedő saját költségére vissza is szállítja azokat 'ÍErre esetben is sor kerül... A bonyhádi telepen lévő hat autó keveset futott (15-40 ezer kilométer között) középkategóriájú, s 6- 11 ezer nyugatnémet márkába kerülnek. Van egyéves Citroen is, de a többi autó is csupán 2-3 esztendős. A kereskedő által kínált autók olcsóbbak, mint a magán­úton hazánkba kerülők, mert a behozatal idejére kötött biztosítás, és a benzinkölt­ség sem a vevőt terheli. Gépjárműven­ként így közel ezer márkás megtakarítást is magáénak mondhat a szerencsés ve­vő. Kívánság szerinti márkájú, árfekvésű és korú autót is behoznak rövid időn be­lül. Tervbe vette a mőcsényi téesz azt is, hogy olcsóbb árfekvésű Lada típusú személykocsikat is behoznak, amit egye­lőre szintén valutáért kínálnak majd. Amint forint értékesítésre engedélyt kap­nak, árukonpenzációval igyekeznek majd „Ladás-üzletet” is lebonyolítani. A Tszker kérelmét egyébként éppen ez ügyben egyszer már az illetékes hatósá­gok elutasították, árualaphiányra hivat­kozva. 7. A falon még frissen csillogott egy odacsapott tintásüveg tartal­ma. Halászné, egy érzéki szájú, erősen kifestett asszony, elbe­széléséből tudtuk meg a történteket:- A varacsi úton jöttek - kezdte. - Zsúfolt teherautóval, aligha­nem újvárosiak. Csupa idegen, egy se falubeli. Éppen csak, hogy ki tudtunk menekülni az udvarra és a hátsó kerítésen át be a plébános zöldségesébe, máris elözönlötték a szobákat. Fel­döntögették az asztalokat, a begyűjtési csoport iratait kiszórták az utcára, az adókönyveket szintén, és felgyújtották. A begyűjtési iratokért valószínűleg nem ejtett könnyet senki, az adókönyvek felgyújtása azonban ostobaság volt. Adózás mindig volt és bármilyen rendszer következik, valószínűleg még nagyon sokáig lesz. Az persze más kérdés, hogy az igazságos­ság milyen fokán és milyen mértékben. A közhangulatra azon­ban éppúgy jellemző volt, mint a városi és falusi lakosság közötti temperamentumbéli különbségre. A falubeliek csak körülbelül egy héttel később, a termelőszövetkezetek feloszlató taggyűlé­sei idején, fejtettek ki döbbenetes aktivitást, de fegyelmezetten, mindenki szavát meghallgatva, kilengés nélkül. Minden más olyan ténykedés, melyre az illegális pártküzdelmek irodalmából ismert „akció” jelző alkalmazható, a városból - minálunk Újvá­rosból - jött ismeretlen személyekhez fűződött. Október 28-án, vasárnap, volt ugyan egy viharos hangulatú falugyűlés, melyen a tanács vezetőit félreállították, de tettlegességre itt sem került sor. Amikor több mint egy esztendővel később, nem éppen ideg­nyugtató körülmények között, szemtanútól értesültem ennek a gyűlésnek a lefolyásáról, éppen az a viszonylagos mérséklet je­lentette számomra a legnagyobb meglepetést, mellyel az egész zajlott. A mi falunk utolsó évei se peregtek másként, mint az or­szágban egyebütt. Amennyiben egyáltalán elfogadható a bosszú létjogosultsá­ga, cseppet se lett volna meglepő, ha a sokszorosan megtiport parasztság indulatai az első adandó alkalommal fejszét ragadó, fejbeverő őrjöngésben robbannak ki. Csak az évszázadok ed­zette óvatossággal, a maga kárán tanult paraszt minden városi hordópolitikusnál fejlettebb valóságérzékével tudom magyaráz­ni, hogy nem igy történt. Ami részben a mi - nem túl nagy közszeretetnek örvendő gép­állomásiak - szerencsénk is volt... Nem tudnám megmondani, hogy kinek az indítványára és tu­lajdonképpen miért választottunk egy nappal később, 29-én, hétfőn úgynevezett „ideiglenes” munkástanácsot. Valószínűleg a rádióból szerzett értesülések és a közeli Újváros példájának hatása egyformán szerepet játszott abban, hogy a délelőtti órák­ban összecsődült a nagy szerelőcsarnokban 60-70 dolgozó. Egy részüket vontató hozta a távolabbi brigádszállásokról, és épp ez a rész a legnagyobb mértékben részeg is volt. Literes fe­hér üvegben pálinka járt kézről kézre, akaratlanul is idézve a Mikszáth Kálmán által megörökített régi magyar választások em­lékét. A választások másik kellékében, a nemzetiszinekben se volt hiány. Szomszédasszonyom egy régi, iskolai magyar ruhá­ról fejtett le talán háromméternyinél is több nemzetiszínű pántli­kát. Egész gombostűkészletét feláldozva bámulatos gyorsan ké­szítette el a kokárdák tucatjait. Ezeket azután én gyűjtöttem a ka­lapomba és vittem át a műhelyben összegyűltek közé. Meglepő közönségsikerem volt. A jelenlévők megkokárdásitását nem számítva nekem ezen a napon nagyobb szerepem nem volt. Maga a gyűlés olyan érdek­telenül, emellett olyan közönségesen és részegen zajlott, hogy ép ízlésű ember igazán nem nyithatta ki ott a száját. A gépállomá­si életet, környezetet nem ismerők számára azonban e nap pél­dája talán alkalmas lesz némi jellemzésre. Ami a szájak kinyitását illeti, ezt a pálinka bátorságot teremtő hatására megtették maguk a traktorosok. Az egész szeszbűzös délelőttnek voltaképpen nem volt más értelme mint, hogy végre mindenki akadálytalanul a világba üvölthette a véleményét azokról, akik mint a gépállomás vezetői, idáig bírálhatatlanok voltak. Nevezzem az egészet a szólás- szabadság iránti igény sajátos, tájjellegű megnyilatkozásának? Ta­lán... Mivel a jelenlévők többsége műszaki volt és épp a műszakiak vezetői azok, akiket a legtöbb okkal lehetett gáncsolni, senki nem csodálhatta a két mérnökünk körül tomboló vihart (Folytatása következik) azonban nem valószínű, hogy egyetlen- szs - gk -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents