Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-23 / 119. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. május 23. A Szekszárdi Városi Kamarazenekar hangversenye Ili. országos népzenei találkozó Az együttes idei bérletsorozatának zárókoncertje, mint megannyiszor, most is különlegességekkel, zenei ínyencfalatokkal szolgált. „Északi szerzők", hirdette a Művészetek Házának közönséghívogató plakátja. Már a hangverseny e mottója is egyedülálló élményt, valami érdekeset, nem mindennapit ígért. Földesi Lajos művészeti vezetőben régóta érlelődött a gondolat, hogy ízelítőt adjanak a világ eme tájékának muzsikájából. Úgy gondolta azonban, hogy megfelelő szakmai előzmények után a zenekar fejlődésének egy optimális stádiumában vállalkozhatnak erre. Az együttes irányítója most látta elérkezettnek az időt e műsor bemutatására. A koncert őt igazolta. Színvonalas muzsikájuk kellemes estét szerzett. Az északi népek több évszázados kultúrája, küzdelme létéért és napjainkra elért társadalmi, gazdasági eredményei példaértékűek számunkra is. Ezért és természetesen a finnekhez fűződő rokoni kapcsolatunk okán is megkülönböztetett figyelemmel hallgattuk zenéjüket. A XIX. század romantikáját Edward Grieg norvég költő muzsikus neve fémjelzi. Tőle a Szívfájdalom és Áz utolsó tavasz cimű két elégikus melódiát szólaltatta meg a zenekar. Az első hűen tükrözte a darab borongós, helyenként érzelgős hangvételét. A második több derűt, népies ízű megfogalmazást, táncos karaktert közvetített a közönség felé. Ezt követően a Holberg-szvitet jelentette be Szily Lajos műsorközlő, melyet ugyancsak Grieg komponált az 1684-1754 között élt kitűnő költő, a dán-norvég irodalom egyik megteremtője tiszteletére. A jellegzetességében barokk táncokból álló, de tipikusan északi romantikát képviselő művet színekben, hangulatokban gazdagon élvezhettük a kamarazenekar előadásában. Szünet után az est kiemelkedő produkciójára került sor. Lars-Erik-Larsson svéd zeneszerző Versenymű nagybőgőre és vonószenekarra cimű darabjának magyarországi bemutatója magával ragadta a közönséget. A nagybőgöszólót Járdányi Gergely játszotta. A fiatal, tehetséges művész - Járdányi Pál kiemelkedő képességű tudós zeneszerző fia - tanulmányait Budapesten kezdte, majd tanári oklevelének megszerzése után a bécsi zeneakadémián Ludwig Streichernél szerzett művészdiplomát. Több alkalommal koncertezett Olaszországban, Ausztriában és hazánkban is. Előadásában a háromtételes bőgöversenymű úgy szólalt meg, hogy annak minden szépsége az avantgárd és hagyományos elemek megformálása, a ritmikus játékok, változó ütemek, zenei fordulatok nagyszerű megoldása a közönség osztatlan elismerését váltotta ki. Norvégiából Svédországon át az ezer tó országába kalauzolt bennünket a zenekar. Az északi szerzők egyik reprezentánsa, a finn Jan Sibelius három művét játszotta befejezésül az együttes. Sibelius muzsikája olyan nemzeti zeneművészet, mely minden ízével a finn nép, a haza, a szülőföld szeretetében gyökerezik. Az elhangzott darabok közül az első az Andante festiva emelkedett hangvételű ünnepélyességével, a második a C-dúr románc érzelmeket kifejező mélységével, a harmadik a Valse Triste (szomorú keringő) izgalmas tempóváltásaival, san- zonos elemeinek megrajzolásával nyújtott igazi élményt. A sikeres évadzáró hangversenyen a közönség tapsát a Szekszárdi Városi Kamarazenekar ráadásszámmal köszönte meg. LEMLE ZOLTÁN A bonyhádi Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központ, a Babits Mihály megyei művelődési központ, a Tolna Megyei Tanács művelődési osztálya, a Magyar Rádió népzenei rovata, az Országos Közművelődési Központ zene- és táncosztálya, a bonyhádi Pannónia Mgtsz és a Hungária Biztosító 1989. október 7-8-án megrendezi Bonyhádon a III. országos népzenei találkozót. Hagyományainkhoz híven a még kevésbé ismert népzenei előadók számára szeretnénk megméretési lehetőséget kínálni. Szeretnénk, há a verseny mellett találkozási, ismerkedési lehetőség is lenne ez a fesztivál. Várjuk tehát a hagyományhű illetve feldolgozott népzenét játszó amatőr zenekarok, valamint az énekes és hangszeres szólisták jelentkezését augusztus 1-jéig. Mivel nem a már élvonaltjpluzenészek találkozójáról van szó, a versenyben nem vehet részt az a zenekar vagy szólista, akinek az elmúlt öt év során önálló hanglemeze jelent meg vagy jelenleg van folyamatban a megjelenése. Nem foglalkozunk továbbá a citerazenekarokkal, pávakörökkel. A versenyfeladat két részből tevődik össze: egy színpadi produkcióból, melynek időtartama nem lehet több 15 percnél, valamint egy táncházi muzsikából, amely egy rövid táncrend lehet (10-15 perc). A szólisták csak színpadi műsort mutatnak be, melynek időtartama 5-8 perc lehet. A zsűri - melynek tagjai Olsvai Imre, Máder László, Marosi Júlia, Halmos Béla és Lányi Péter - e két produkció együttes értéke alapján hozza meg a döntését. A zenekarok és a szólisták külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál díjai: Zenekari kategória: I. díj 8000 Ft, II. díj 6000 Ft, III. díj 4000 Ft. Szólista kategória: I. díj 2000 Ft, II. díj 1500 Ft, III. .díj 1000 Ft. Különdíjak: Babits Mihály megyei művelődési központ 5000 forintos díj a legjobb dunántúli feldolgozásért. Magyar Rádió különdija (felvételi lehetőség a díjazott zenekarok és szólisták részére). Közönségdíj (tárgyjutalom). A Magyar Rádió felvételt készít a találkozó versenyműsorairól, és azt hangképes beszámolóban közvetíti a rendezvényt követő héten. Az első hejyezett zenekar és szólista meghívást kap a pécsi V. nemzetközi folknapok rendezvényeire. Könyv: GÖRGEY contra KOSSUTH „Háromszor álltam talpra életemben” Pályakép Dévényi Tiborról Rendkívül érdekes, a történelem kedvelői által már rég várt könyvet jelentetett meg a Helikon Kiadó. Azt a Viddinben kelt levelet, melyet száműzetése kezdetén adott közre az önmagát ismét régi rangjára előléptetett, lemondott kormányzó. Ebben Görgeyt „Magyarország gyáva hóhérának” minősítette és elvetette az „árulás” - azóta szépen kalászoló és mindmáig a köztudatban le nem aratott - vetésének magvát. Ez 1850-ben történt. Görgey, aki már száműzetésében egy mindenkit megdöbbentő, tárgyilagos remekművet alkotott szabadságharcbeli szerepéről, 1867-ben érezte idejét a válasznak. Ekkor jelentette meg a „Gazdátlan levelek” című kis füzetkét. Azóta most kerül először csorbítatlanul az érdelkö- dők kezébe. A bevezető tanulmányt Pusztaszeri László írta. Mintaszerűen. Természetesen nem foglalkozik az árulás vádjával, hiszen árulás a világosi fegyverletétellel nem történt. Pompásan jellemzi azonban a két szerző teljesen elütő egyéniségét. A romantikus, önmaga elképzeléseinek és szavainak mindig szívesen hinni kész Kossuthot, akinél ellentétesebb egyéniséget el se lehetett képzelni a rideg, tényeket és nem illúziókat mérlegelő, katonái által istenitett, személyében is a vakmerőségig bátor Görgey nél. Ha ketten ugyanazokról az eseményekről írnak, akkor az olvasónak az az érzése, mintha teljesen másról lenne szó. Ebből, tudjuk jól, tragédia is született, a szabadságharc bukásának azonban nem kettejük párharca volt az oka. Hanem az erőviszonyok. Görgey a saját - 98 éves életét már 31 éves korában végérvényesen tönkretevő - „árulás” vádjáról így vélekedett: még akkor nem tudtam, hogy sorsának talán messze jövőre kiható balfordulatáérta nép mindig csak egyeseket tehet felelőssé... éppen ezen okon némileg kötelessége minden ildomos népvezérnek, jó eleve gondoskodnia a majdan netalán többé ki nem kerülhető katasztrófának alkalmas bűnbakjáról...” Kossuth tipikusan XIX. századi ember, Görgey valószínűleg a XX. század második felében érezte volna magát otthon. A Gazdátlan levelek még a vele ellenszenvező olvasókhoz is közel hozzák, akiknek e sorok írója nem tartozik a táborába. A jelek szerint a kötetet szerkesztő Pusztaszeri László sem, aki csak a címben követett el egyetlen hibát: „Görgey contra Kossuth” van a címlapon, pedig a vád és védekezés éppen megfordítva zajlott le. Amit egyébként a szerzők köteten belüli sorrendje is igazol. nRn„e iván- Koncertek műsorvezetője, sikeres disc-jockey, jelenleg a televíziós gyermekműsorok gazdája és játékok vezetője vagy. Hogy látod, pályád valóban e három részre osztható?- Valóban így van ez. Háromszor álltam talpra az életemben. Amikor a Ki mit tud?-ot megnyertem 1965-ben, akkor felvettek a színművészetire. Két év múlva aztán eltanácsoltak. Ekkor kezdtem a pop-rock együtteseket konferálni. Akkor a rockegyütteseknél lllés-Metró-Ome- ga volt a „szent háromság”, ez öt évig nekem egyedülálló profilom volt. A következő időszakom a diszkós korszak volt. Állítólag ez is egyéni volt. Én mindig a show- ra mentem, voltak paródiák, vetélkedők. Az előző múltamat átmentettem. Közben elkezdtem a rádióban, televízióban dolgozni. Ekkor itt még olyan átütő sikereket nem értem el, hiszen egy műsorvezető sokkal nehezebben lesz sztár, mint egy szereplő, aki elénekel egy slágert. Amikor kint jártam Londonban, a BBC-nél megkérdeztem, hogy mit csinálnak a kiöregedett disc-yockey-k. Arra voltam kiváncsi, hogy amikor ennek vége, mit csinálhatnék én. Mindenki azt mondta, hogy gyerekshow-t. Ekkor megnéztem egykét olyan disc-yockey-t, akik ma már hatvan felé járnak, de a bőrükből nem tudnak kibújni, mert ugyanazok a vidám, kiabáló fickók maradtak, csak az idő eljárt felettük. Én először a TTT-ben kezdtem gyerekműsorban szerepelni. Ez tartott nyolc évig. Aztán 1985-86-ban találtam ki a Három kívánság című műsoromat. Később a MTV Pluszon, majd a TV2- ben kezdtem el a játékvezetést. így most azt csinálom, amit nagyon szeretek. Persze kritikák és támadások is érnek. De én, a gyerekek szeretetében bízom. És egyet vegyen tudomásul minden kritikus, hogy a legkritikusabb mindig a gyerekközönség. Őket nem lehet befolyásolni. Ha ők nem érzik jól magukat, akkor úgysem tapsolnak, ha valami nem tetszik nekik, akkor felállnak és elmennek. Most, hogy járom az országot, mindenhol teltek a házak. Látom, hogy a gyerekek örülnek ennek a műsornak, hiszen ők még hisznek a tündérekben.- Úgy látom a mai Dévényi Tibor népszerűbb mint bármikor. így van ez?- Valóban így van. Ám én büszke vagyok arra, hogy lentről kezdtem. Az elmúlt huszonhárom évben végigjártam a „hadak útját”. Több mint kétezer koncertet vezettem, diszkóztam éjszakákat. És én így kerültem be a tv-be. Nagyon örülök ennek a népszerűségnek, de nem bódítja el a fejem, nem homályosul el minden, mert én tudom azt, hogy ez kétélű dolog. Aki ma népszerű, az később egyik pillanatról a másikra eltűnhet. Én erre felkészültem. Azt soha nem felejtem el, amit huszonhárom év alatt megtanultam, a színpadot. Ha most nem lenne televíziózás, szomorú lennék, de nem lennék elkeseredett. Mert amíg két léggömb és cumi van nálam, addig a gyerekeket tudnám szórakoztatni. KINDL GÁBOR Robert Capa fotói Először Magyarországon a Munkásmozgalmi Múzeumban Cornell Capa, az amerikai fotószindikátus elnöke, a Magnum fotóügynökség egyik alapítója hozta el testvérének, Robert Cápának a kiállítását Magyarországra. Az a Cornell Capa, akit évek óta hiába hívtak hazánkba a magyar fotószervezetek, s aki e meghívásokra nem is reagált. Most pedig maga jelentkezett, s tavaly decemberben már járt is nálunk. Sőt fölajánlotta, hogy márciusban elhozza hozzánk testvérének fotókiállítását. Minderre azért vállalkozott, mert egy másik budapesti nemzetközi fotókiállítás nemzetközi zsűrijének tagja, Jimmy Fox, a Magnum főszerkesztője annyi jót mesélt neki Magyarországról, az itteni fotóművészetről. New Yorkban 1988 őszén nyitották meg azt a tárlatot, amely néhány európai várost is megjárva érkezett Budapestre. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban Robert Capa 200 eredeti felvétele látható. \ Robert Capa 1931-ben, 18 évesen hagyta el Magyarországot, amikor is a Horthy-rendőrség elől 24 óra alatt kellett elmenekülnie. Akkor még Friedmann Endrének hívták. Később a barátai nevezték el Cápának, mert az állandóan éhes magyar fiatalembernek olyan nagy volt a szája, mint egy cápának. Előbb Párizsba, majd 1939-ben Amerikába ment. Első sikerét alig egy évvel párizsi megérkezése után aratta, a száműzött szovjet forradalmárról, Trockijról készített felvételével. (Ez a párját ritkító portré indítja az életmű-kiállítást.) Sikeres, világhírű fotóriporter lett. Egy párizsi lap megbízásából fényképezett a spanyol polgárháborúban, egyéni látásmóddal örökítve meg a háború borzalmait, az öldöklést, a halált, és az emberi pillanatokat. Klasszikussá vált képe, a spanyol katona halála már akkor bejárta a világot. A Life Magazin tudósítójaként járta a II. világháború hadszintereit, az észak-afrikai partraszállás, aztán Szicília is fotótémája volt. (Oda ejtőernyővel ugrott le.) Majd következett a normandiai partraszállás. A partra szálló katonákkal együtt rohamcsónakba ült, s hat órán át fényképezte a heves közelharcot, a szövetségesek és a német csapatok párharcát. Életét kockáztatva 106 felvételt készített, ám ezekből mindössze 10 maradt meg, mert előhívásukkor az asszisztens túlfűtötté az előhívót. A háború után boldog volt, hogy „munkanélküli haditudósítóvá” vált. Cartier-Bressonnal, David Seymour- ral és testvérével, Cornell Cápával megalapította a világszerte ismertté vált Magnum fotóügynökséget. A háború után riportúton járt Kelet- Európában, Magyarországon is. Megörökítette az újjáépítés emelkedett'pillanatait, pesti városképeit. Ezeket most láthatja először a hazai közönség. Fényképezett az „ígéret földjén”, Izraelben, majd 1954-ben Vietnamban is. A francia katonákkal együtt a csatatérre tartott, amikor egy elaknásított területre érkezve leugrott a dzsipről, hogy fényképezzen. Rálépett egy aknára, s halálát lelte. „Ez a mindenki által szeretett, csodálatos ember negyven éven keresztül mindig a puskaropogás felé tartott, hogy végre odaérjen” - írta róla halálakor Irwin Shaw. KÁDÁR MÁRTA A milicista halála Varsó 1945
