Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-23 / 119. szám

1989. május 23. ( rOLN*\ 2 "KÉPÚJSÁG Az MSZMP reformkörök első országos tanácskozásán, Szegeden az MTA Bioló­giai Központjában a bonyhádi reformkör képviselői is jelen voltak, s részt vállaltak a reformplatform kidolgozásában. A so­káig antireformerként is emlegetett, köz­életi lemaradását önmaga fekélyeként cipelő Tolna megyéről ez a tanácskozás a nyilvánosság előtt is elismerően szólt - felemlegetve a „tolnai modell” példate­remtő értékét. A szegedi tanácskozáson gyűjtött tapasztalatairól, észrevételeiről kérdeztük Vanya Györgyöt, az MSZMP Bonyhádi Városi Bizottságának titkárát, a bonyhádi reformkör vezetőjét, dr. Tóth Györgyöt, a Lengyeli Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettesét, valamint Pogátsa Alajost, a bonyhádi Vö­rösmarty Mihály Általános Iskola igazga­tóhelyettesét.- Szegeden a válságba jutott, s e miatt a működésképtelenség mind gyakrab­ban megnyilvánuló tüneteit mutató társa­dalmi-gazdasági állapotainkból kivezető utat kellett keresni. Az előrelépésért ön­ként tenni kész, gondolkodó reformkori tagok tanácskozása az ország különbö­ző területein felhalmozódó tapasztalatok kertelés nélküli közreadására több tucat­nyi javaslat, indítvány, felhívás, felduz­zasztott hatalmas folyamának éppen csak megindult gátszakadására emlé* keztetett engem. Az elképzelések szélesen hömpölygő áradatából érzékelhető volt, hogy a re­formkörök önkéntes, horizontális kap­csolata a válságból kivezető út megoldá­saként - képes minőségileg új választ adni. A tanácskozás kinyilvánította, hogy a mai válságból van kiút, s ez csak mo­dellváltással vihető végbe. A despotikus, ázsiai államszocialista társadalmi-gaz­dasági alakulat posztsztálinista rendsze­rét kell felszámolni egy valóban demok­ratikus jogállam intézményeinek, garan­ciáinak kiépítésével. A gazdaságban összehangolt radikális reformlépésekre Uránbányászat A Janus Pannonius Tudományegye­tem TDDSZ csoportjának állásfoglalása az uránbányászat megszüntetésről ho­zott kormánydöntésről. A JPTE TDDSZ egyetemi csoportja fel­háborodását fejezi ki a pécsi uránbányá­szat leépítéséről és a baranyai-tolnai szénbányászat visszafejlesztéséről ho­zott ipari-kormányzati döntés miatt, és szolidárisnak nyilvánítja magát az érintett bányásztársadalommal. Bár világosan tudatában vagyunk a gazdasági szerkezetátalakítás elenged- hetetlenségének és az elodázás várható katasztrofális következményeinek, nem támogathatjuk e helyes célkitűzés lebo­nyolításának olyan módját, amely e dön­tést megelőzően nem dolgozta ki a vár­ható negatív következmények elhárításá­nak teljes eszközrendszerét. van szükség. Kulcsfontosságú az állami tulajdon dominanciájának megszünteté­se, plurális tulajdonszerkezet kiépítése. Érdekeltek vagyunk a válságból kivezető, békés, erőszakmentes átmenetben, ami a társadalom valamennyi progresszív erejének, csoportjának, szerveződésé­nek konszenzusát, összefogását teszi szükségszerűvé. A reformkörök ezt ké­szek erősíteni az MSZMP-n belül is és szorgalmazzák az ellenzékkel folytatan­dó kölcsönösen őszinte, hiteles és az egyenrangú alapon álló konzultációt. A reformkörök platformja a válságból bé­késen kivezető útnak, az európai felzár­kózásnak a platformja. A lakosság döntő többsége érdekelt a sikerben, amiért ér­demes küzdeni. (Vanya György összegezte így a kong­resszusról alkotott véleményét.) * Dr. Tóth György: - Megnyugtató érzés volt tapasztalni, hogy az országból 400 olyan párttag gyűlt össze, akik a magyar társadalom és az MSZMP jelenlegi hely­zetét hasonlóképpen látják, valamint a kiút lehetőségében is lényegében azo­nos nézeteket vallanak. Csak vázlatpont- szerűen, és összegző jelleggel: Le kell bontani a pártállamot, többpártrendszer keretein belül kell az önszerveződő, mo­dernizált társadalmat létrehozni az egye­temes emberi értékek tisiteletben tartá­sával. Az autonóm szellemi tevékenység­nek kell teret biztosítani a kultúra, az ok­tatás, a tudomány és művészet terén. A szociálpolitikában esélyegyenlőséget kell teremtenünk, meg kell szüntetni az önkizsákmányolást. Társadalmi esély- egyenlőség kell! Hamis elképzelés a ter­melés-gazdálkodás elsődlegességére hivatkozva elodázni a környezetvédelmi intézkedések egyik sorát. Meg kell találni a termelő egységek és az állampolgárok megfelelő érdekeltségi rendszerét. A magyarságnak be kell költöznie az Hősök napja A Magyar Demokrata Fórum szombat- helyi szervezete a hősök napjának meg­ünneplésére készül. Az utóbbi évtizedek­ben feledésbe merült ünnep (az 1924. évi XIV. te. szerint május utolsó vasárnapja) felújításával a két világháborúban elesett hőseinkre, az 56-os forradalom hős har­cosaira és vezetőire, a jobb- és baloldali ■ önkényuralomnak, a Holocaust áldoza­taira kívánnak emlékezni. A megemlékezés 1989. május 28-án, vasárnap este 7 órakor kezdődik a püs­pöki székesegyházban, ahol dr. Sill Fe­renc esperes, a főplébánia plébánosa celebrál gyászmisét. Utána fáklyás felvonulás lesz a Jáki útra, a hősök temetőjéhez. Itt Ádám Ká­roly, az MDF Szombathelyi Szervezeté­nek elnöke mond ünnepi beszédet. „európai nagy házba”, ami csak egész­séges nemzettudattal és internacionaliz­mussal valósítható meg. A magyar társa­dalom válsághelyzetének megszünteté­sében kulcsszerepet kell vállania az MSZMP-nek, de hatékonyan csak akkor képes erre, ha elhatárolja magát a posztsztálinizmus személyi és strukturá­lis megnyilvánulásaitól. * Pogátsa Alajos így vélekedett: - Örü­lök, hogy részt vehettem Szegeden. Az eredménnyel is elégedett vagyok. Nem vártam, hogy kialakul a reformkörök kész platformja, ez még hosszú munka ered­ménye kell, hogy legyen. Alapvető kérdé­sekben sikerült megegyeznünk, és ez si­ker. Milyenné akarjuk tenni a pártot? - kér­dezte a szekciónk. Úgy vélem az MSZMP vagy a jogutódja nélkül az ország problé­maköre megoldhatatlan. Az MSZMP most nem párt, ahhoz, hogy újra párttá váljon kongresszusra, és főként kong­resszusi előkészületekre van szüksége. Ez kikényszeríti, hogy a párton belüli irányzatok elkészítsék# maguk platform­ját, s ezeket megvitatva alakul majd ki a párt programja. A kongresszus tehát víz­választó lesz. Kiderül, megváltoztatha- tó-e a párt, vagy újat kell létrehozni. Az el­fogadott nyilatkozatot az olvasók már is­merik. Miben változott a véleményem? Korábban úgy véltem mielőbb meg kell tartani a tanácsi és országgyűlési válasz­tásokat. Most úgy látom, erre csak akkor kerülhet sor, ha az új szervezetek is fel- készülten indulhatnak ennek. Nem a szervezetek miatt, hanem azért, hogy az emberek érdemben tudjanak választani. Másik tanulság: a reformköröknek hatá­rozottabban kell nyitni a párttagság és a lakosság felé, és minél több embert meg kell nyerni, hogy azonosuljanak szándé­kainkkal. Lejegyezte: SZABÓ SÁNDOR Földmegváltás A Magyar Néppárt megyei szervezetei­nek értekezlete felhívja az érintett tsz-ta- gokat, hogy a postástól se vegyék át a tsz-beli földjük megváltási összegét, vár­ják meg az esedékes megváltással az új földrendezést. Csatlakozott az értekezlet a Hajdú-Bi- har megyei Veres .Péter Társaság állás- foglalásához, hogy a falu alatt hasítsanak ki egy táblában földeket megvásárlás céljára, ugyanígy a falvakból az iparba szakadt, s visszakényszerülő ipari mun­kások rendelkezésére. Az ilyen emberek ne válhassanak ta- lajtalanná, előlegezze meg számukra az állam a nekik juttatandó föld ellenértékét. Bármilyen juttatás vagy eladás csak a földosztást követő tulajdonviszonyok alapján történhet. A KSH fölmérése alapján Képviselő-visszahívás A Magyar Demokrata Fórum csepeli szervezete a XXI. kerületi FIDESZ és SZDSZ szervezetekkel közösen aláírás- gyűjtési akciót nyitott dr. Bölcsey György országgyűlési képviselő, csepeli tanács­elnök parlamentből történő visszahívá­sára. A fenti szervezetek és a csepeli közvé­lemény egy részének megítélése szerint dr. Bölcsey György az elmúlt, fokozott ér­deklődést kiváltott parlamenti idősza­kokban országosan lényeges kérdések­ben (például adótörvény, Bős-Nagyma­ros) sorozatosan a választópolgárok megkérdezése nélkül szavazott, ugyan­ekkor felszólalásai éppen erre hivatkoz­va valótlan, demagóg kijelentéseket tar­talmaztak. Közéleti hír A szekszárdi reformkör ma esti össze­jövetelének vendége Jánosi Ferenc köz­gazdász lesz. A rendezvény 17 órakor f kezdődik az MSZMP-székház második emeleti társalgójában. Horn Gyula Jugoszláviába utazik Horn Gyula külügyminiszter Budimir Loncsar szövetségi külügyi titkár meghí­vására május 23-24. között hivatalos, baráti látogatást tesz a Jugoszláv Szo­cialista Szövetségi Köztársaságba^. Bonyhádi reformerek Szegedről Ahol dicsérték a „tolnai modellt” Mire számítanak a gazdálkodók? (Folytatás az 1. oldalról) Inflációs várakozás A Tolna megyei vállalatok, szövetkeze­tek többsége 1989-ben - folyó áron - növelni kívánja bruttó termelésének di­namikáját. A termelés volumenét tekintve azonban többen szinten tartást vagy csökkenést terveznek: emögött a már végrehajtott vagy esetleg tervezett ár­emelések húzódnak meg. Az értékesítési árakkal kapcsolatban egyetlen ipari gazdálkodó sem számit csökkenésre, sem belföldön, sem kül­piacon. Ezért tervezhetik a termelés volu­menének alakulásától kissé elszakadva az árbevételek növekedését. A megkérdezett szervezetek közül hét érintett rubelelszámolású exportban, kö­zülük öten válaszoltak az erre vonatkozó kérdésekre. Ketten értékben is, mennyi­ségben is fokozni kívánják ilyen arányú szállításaikat, ketten a múlt évi szinttartá­sát, egy pedig erőteljes csökkentést ter­vez az exportban. Konvertibilis piacra a megkérdezettek többsége növelni kíván­ja eladásait. Lét(szám) biztonság A megye iparában 1988-ban jelentő­sebb létszámleépítés egy szövetkezet­ben volt. Idén a vizsgált vállalatok és szö­vetkezetek több mint fele az elmúlt évi, vagy annál magasabb létszámmal kíván dolgozni. Ez nem jelenti a fluktuáció mér­tékének csökkentését: a gazdálkodók munkaigénye elsősorban a magasabb képzettségű dolgozók iránt jelentkezik. Három cég jelzett szervezett létszámle- épitési szándékot, de ez mindössze 15-20 főt érint a tavalyi közel 150 fővel szemben. Aligha meglepő a felmérésnek az az eredménye, mely szerint a dolgozók ke­resetét szinte minden egység növelni kí­vánja, ennek tervezett mértéke 2 és 12 százalék között szóródik. A beruházások értéke folyó áron idén közel 20 százalékkal lesz magasabb, mint 1988-ban. Nagyobb részük várha­tóan az élelmiszeriparban realizálódik - akkor is, ha a Szekszárdi Húsipari Válla­lat folyamatban lévő hűtőházi beruházá­sát leszámítjuk. A gépek, berendezések körében a belföldi beszerzés lesz meg­határozó, a külföldi importban pedig a konvertibilis piacról történő vásárlások játszanak nagyobb szerepet. Emelkedni fog a hitelből megvalósítandó beruházá­sok aránya-. A pénzügyi, fizetési feltételek javulásá­val - főleg a hitelek szűkössége és ma­gas kamatai miatt - a gazdálkodók nem számolnak. Csupán két megkérdezett szervezet számításai utalnak arra, hogy fizetési nehézségeik nem lesznek. Ennek ellenére valamennyien azt mondják, hogy nem kell szanálási eljárást indítani ellenük. Gátak A gazdálkodók minősítették a műkö­désüket, termelésüket gátló tényezőket. Besorolásuktól, piaci helyzetüktől stb. függően eltérő véleményeket alkottak. Elsődlegesen a hazai anyag- és alkat­részellátást jelölték meg a legfőbb terme­lést akadályozó tényezőként, a második helyen a piaci keresletet említették, majd a rubelelszámolású import hiányát. Az exportot gátló tényezők közül szin­tén a hazai anyag- és alkatrészellátást emelték ki, a termékek műszaki színvo­nala és a nem rubelelszámolású import- beszerzések előtt. Az ipari szervezetek véleménye szerint a megjelölt akadályokat a gazdálkodás kötöttségeinek a föloldása javítaná. Eb­ben - a vállalati mozgástérben - csak ke­véssé történik idén véleményük szerint kedvező változás. A szabályozórendszer gyakori válto­zása miatt az ipari gazdálkodók nagyobb hányada nem rendelkezik az 1990-es évek elejére átfogó fejlesztési koncep­cióval. Azok, amelyek rendelkeznek ilyennel, mind azt állítják, hogy e koncep­ciók átdolgozására lesz szükség ebben az esztendőben. Az Országos Sajtószolgálat közleményeiből PANORÁMA Egyesületté akar alakulni a Német Nemzetiségi Bizottság (Folytatás az 1. oldalról.) meg és működnek helyi testületek. Váralján és Páriban már léteznek a nemzetiségi érdekképviseleti cso­portok -, hallhatták a jelenlevők. Bonyhádon még nem alakult meg a helyi csoport, mondta Rittinger Antal, az ő véleményük az, hogy először alakuljon újjá a megyei népfront-bi­zottság, és ezután majd ők eldöntik, hogy akarnak-e a jövőben a nép­front-mozgalom keretén belül mű­ködni, avagy nem. A hozzászóló vé­leménye szerint nincsenek elkésve a helyi nemzetiségi érdekképviseleti csoportok megalakításában. Elkép­zeléseik is vannak, amit helyileg szándékoznak megvalósítani, így többek között hetente fogadóórát kí­vánnak szervezni német nyelven.- fké ­BUDAPEST - A Varsói Szerződés tagállamai - a Bolgár Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, a Lengyel Nép- köztársaság, a Román Szocialista Köz­társaság, a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége, a Cséhszlovák Szo­cialista Köztársaság - az Észak-atlanti Szövetség csúcstalálkozójának küszö­bén azzal a felhívással fordulnak annak tagállamaihoz, hogy mérlegeljék a mo­dern világ új realitásait, és használják ki a „hidegháború” európai és nemzetközi következményeinek teljes felszámolásá­ra most megnyitó esélyét - tűnik ki a töb­bi közt a tagnap nyilvánosságra hozott közleményből. PEKING - Az előző két nap vészter­hes feszültsége után hétfőn - a változat­lanul érvényben levő, de megvalósítha­tatlan rendkívüli állapot harmadik napján - oldottabb volt a hangulat, gyakorlatilag megszűntek az utcai tömegtüntetések Pekingben. Ennek magyarázata az, hogy megbízható források szerint a fővárost gyűrűbe záró katonai alakulatok pa­rancsnoksága biztosította a diákok kép­viselőit: semmiképpen nem vonulnak be a hadsereg egységei Pekingbe azért, hogy erőszakot alkalmazzanak a diákok és a lakosság ellen. BELGRAD - Jugoszláviában a szlo­vén képviselőház 30 évvel ezelőtt fogad­ta el a tagköztársaság vegyes lakosságú vidékein bevezetendő kétnyelvű oktatás­ról szóló törvényt, amit a gyakorlatban az 1959/1960-as tanévtől kezdtek alkal­mazni. A törvény a magyar és az olasz nemzetiséget érintette. BERLIN - Három jelentős dokumen­tum aláírásával ért véget hétfőn délután Berlinben Wojciech Jaruzelski lengyel államfő egynapos baráti látogatása. Ja­ruzelski és vendéglátója, Erich Honecker jelenlétében a két ország külügyminisz­tere: Oskar Fischer és Tadeusz Ole- chowski irta alá az Odera torkolatában húzódó határról és területi vizekről szóló szerződést. A dokumentum az érdekek kölcsönös figyelembevételén alapuló kompromisszum, amely véget vet a két ország között 1984. óta ismételten vitára okot adó incidenseknek. Az NDK öt évvel ezelőtt tizenkét tengeri mérföldre terjesz­tette ki területi vizeinek határát. E lépés nyomán lengyel hajók részben csak az NDK területi vizein haladva tudnak befut­ni Szczecin és Winoujscie kikötőjébe. A lengyel fél már régóta indítványozta a fel­ségvizek határának oly módon történő meghúzását, hogy az említett kikötő köz­vetlen kijáratot kapjon a nyílt tenger felé. ÚJ-DELHi - Indiában hétfőn első íz­ben hajtottak végre sikeres kísérletet kö­zepes hatótávolságú föld-föld osztályú ballisztikus rakétával. Az indiai szakértők által kifejlesztett „Agni” (tűz) elnevezésű rakéta hossza 19 méter, súlya 75 tonna, hatótávolsága pedig 2500 kilométer. A rakéta egy tonna súlyú terhet képes szál­lítani. A hétfői kísérletet megelőzően egy hónap alatt kétszer is megpróbálták fel­bocsátani az „Agni” rakétát, de mindkét esetben műszaki hiba miatt meghiúsult a kísérlet. India az utóbbi két évben három különböző típusú, 30-250 kilométer ha­tótávolságú föld-levegő, illetve föld-föld rakétát fejlesztett ki integrált rakétaprog­ramja keretében, amelynek célja, hogy önellátóvá tegye az országot e fegyverti- pusok terén. A védelmi minisztérium kilá­tásba helyezte, hogy az „Agni” rakétákat megpróbálják külföldön is értékesíteni, hogy ily módon megtérüljenek a fejlesz­tésre fordított kiadások. Az indiai vezetés deklarálta, hogy rakétái kizárólag békés célokat szolgálnak. Valuta­(bankjegy és csekk) árfolyamok Érvényben: 1989. május 23­tói 30-ig Pénznem vételi eladási árf. 100 egys. Ft-ban angol font 9656,72 10 254,04 ausztrál dollár 4528,31 4808,41 belga frank 145,11 154,09 dán korona 778,94 827,12 finn márka 1365,88 1450,36 francia frank 898,87 954,47 görög drachma a/b 35,80 38,02 holland forint 2694,55 2861,23 ír font 8122,31 8624,73 japán yen (1000) 430,84 457,50 kanadai dollár 5122,47 5439,33 kuvaiti dinár 20 668,25 21 946,69 norvég korona 843,61 895,79 NSZK márka 3038,60 3226,56 olasz líra (1000) 41,82 44,40 osztrák schilling 431,42 458,10 portugál escudo 36,93 39,21 spanyol peseta 48,65 51,65 svájci frank 3400,26 3610,58 svéd korona 903,39 959,27 USA dollár 6113,67 6491,83 ECU (közös piac) 6328,85 6720,33 jugoszláv dinár csekk (1000)/b 4,70­a) vásárolható legmagasabb bank­jegycímlet: 1000-es b) bankközi és vállalati elszámolások­nál alkalmazható árfolyam: görög drachma 36,87 36,95 jugoszláv dinár esek (1000) 4,82

Next

/
Thumbnails
Contents