Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

1989. május 15. NÉPÚJSÁG 3 Helyi önkormányzat In memóriám teho Pák Albert tollából ajánlom a fenti so­rokat ?zon párt- és tanácsi vezetőknek, akik komolyan gondolják - és tesznek is érte - az Európához való felzárkózást, s feltételeinek megteremtését: a jogállami­ságot, demokráciát, önkormányzatot (legalább!). Remélhetően nem sok időnek kell el­telni ahhoz, hogy ne csak lakói, hanem polgárai is lehessünk szűkebb hazánk­nak, annak a településnek, ahol minden­napi életünket éljük. Tudom, ez rajtunk, választópolgárokon is múlik, de meggyő­ződésem szerint - ma - nagyobb mér­tékben azokon, akiknek a - nemcsak a pénzügyi - feltételeket kell ehhez megte­remteni. E gondolatsor körül bontakozott ki közel háromórás vita május 8-án Szek- szárdon, az V. Sz. Általános Iskolában hat választókörzet együttesen megtartott tanácstagi beszámolóján. Nem a tudósítást vállaltam fel, hanem a helyi önkormányzat minél gyorsabb ki­alakítása érdekében - ezt segítve - a ta­nácstagi beszámoló(k) tanulságának csokorba szedését, hozzáfűzve a ben­nem azóta még megfogalmazódott gon­dolatokat. A tanácstagi beszámoló úgy kezdő­dött, ahogy évek (vagy talán nem is évek­ben kellene számolni) óta mindig. A ta­nácstag - ezúttal a hat közül az egyik - a központi beszédvázlat alapján elmondta, milyen eredményeket ért el a városi ta­nács, miért nem tudta a különböző beter­vezett feladatokat megoldani az elmúlt évben (egy részét több éve). Ez utóbbi „alaposan” indokolható: nem volt rá pénz. A felmerült kérdésekre ugyancsak hosszú évek jól bevált gyakorlata alapján az apparátus jelen lévő képviselői igye­keztek válaszolni. Mindaddig, amíg nem szóltunk közbe: a jelen lévő tanácsta­goktól várjuk a válaszokat. Annál is in­kább jogosan hangsúlyoztuk ezt az igé­nyünket, mert elsősorban nem a költség- vetés szerinti tanácsi gazdálkodásról szerettünk volna hallani, hanem a testü­leti munkáról, az érdekképviseleti - érvé­nyesítési lehetőségekről, ezek gyakorlá­sának eredményességéről. A vitában a jelen lévő tanácstagok kö­zül négy nyilatkozott „a múltról”, jelenről és kevésbé a jövőről. Ezúttal ne menjünk bele nnak az elvi vitának az elemzésébe, amely a múltról szólva minduntalan a joggal lebontásra ítélt hatalmi struktúra - különböző tanácsi és egyéb testületek, szervek - önállóságot gátló mechaniz­musát hangsúlyozta. Sokat beszélünk erről napjainkban. Számomra elfogad­hatatlan érvelés, hogy a „múlt” hatalmi struktúrában egyik oldalon volt a készte­tés, a másik oldalon pedig csak az elvise­lés lehetősége. A tanácstagi beszámolón a sok részp­robléma mellett - tanácstagi körzeten­ként változó - kardinális kérdésekben azonos volt a megközelítés, az álláspont. (Szűk partikuláris érdekeken is felül­emelkedve.) Technikai kérdésnek tűn­het, pedig nem az - aminek hangot is ad­tunk hogy szabad-e vagy sem össze­vonni egy éves munkáról számot adó ta­nácstagi beszámolón a körzeteket. Mi úgy ítéltük meg, hogy elfogadhatatlan. Minősítettük a mozgósítást is, hivatkozva a korábbi időszak pozitív példáira. Ez év elején, úgymond zsúfolásig meg­telt az említett iskola ebédlője - erről a Népújságban olvashattak. Akkor két megüresedett helyre tanácstagjelölteket állítottunk és megvitattuk tanácsi vezetők előterjesztésében a lakótelepünk köze­lében „épülő” ABC-áruház tervét. Ott az általunk felvetettek megvalósítására ígé­retet kaptunk. Teljesítésükről vagy az el­maradás okáról azonban nem, vagy csak hiányos tájékoztatást. Valószínű, a május 8-i gyér megjelenés okai között ezek is felsorakoztathatók, nem pedig a közöm­bösség. (A kifejezést azok használják szeretettel, akiknek kötelességük ellene tenni.) Hogy milyen városi tanácsot szeret­nénk? - ez sokunk részéről megfogal­mazódott. Olyant, amelynek tagjai gon­dolkodásában nem személyi számok halmaza, nem pusztán lakosok, hanem a város polgárai vagyunk. Olyan városi tanácsot, ahol nem hivatalnokok, hanem várospolitikusok irányítják a várost. Sze­retnénk, ha stabil intézmény lenne, s a helyi politika olyan Intézményes garan­ciái alakulnának ki, amely nem ad lehető­séget jogtalan külső beavatkozásra. Ha a tanácstagi beszámolók panasznap jelle­ge végképp eltűnne. Ha a demokratiku­san választott tanácstagok a tanácsban a nyilvánosság előtt képviselhetnék és egyeztethetnék az adott választókörzet partikuláris érdekeit. Talán ez a nem is olyan távoli jövő képe. Addig is olyan városi tanácsot szeretnénk, amely maga is szorgalmazza egy önkormányzati tör­vény megalkotását, a választójogi tör­vény minél előbbi elfogadását, s az elfo­gadott törvények alapján a demokratikus elvek figyelembevételével az elbürokrati- zálódott tanács helyett valódi helyható­ság létrejöttét. Mottó: ”A népet, melynek pártolására szá­mítunk, ne nézzük öntudatlan nyers tömeg­nek, melynek jóindulatát üres szemfényvesz­tés által szabad kizsákmányolni.” Jogosan vetik fel a tanácstagok az ér­demi munka feltételeinek megteremté­sét. Mi viszont az érdemi állampolgári politizálás feltételesek megteremtését kérjük. A tanácstagnak és nekünk is le­gyen mindig elegendő információnk. Akiket választottunk, azoknak az objektív döntés meghozatala érdekében, nekünk pedig, hogy azt segíteni tudjuk. Legyen lehetőségük a tanácstagoknak, hogy szakértői csoporthoz fordulhassanak, időben kapják meg az írásos előterjesz­téseket. Legyen lehetőségük, hogy a vá­ros állampolgáraihoz fordulhassanak helyi népszavazást kérve a választóikat egyformán érintő kérdésekben. Indokolt lenne egy városi lap megjelentetése, amely nemcsak az információk áramol­tatásában, hanem közéleti fórumként is fontos szerepet tölthetne be. Érdemibb lenne az a tanácstagi beszámoló, amely előtt írásban lehetne olvasni a teljesített és nem teljesíthető költségvetési tétele­ket, egy-egy akció tervét, a kihirdetett ta­nácsi határozatokat. Segíthetne a lap megismertetni a tanácsi vezetők egyéni arculatát, a tanácsülések vitáit stb. Ehhez a kábeltelevízió nem elégséges, több ok­nál fogva sem. A május 8-i összevont tanácstagi be­számolón elhangzott: olyan tanácsi ve­zetést tudunk elfogadni; akik a testület irányítása mellett megkísérlik a helyen­ként elhibázott városfejlesztést helyre­hozni, a valószínű ráerőltetett giganto- mániás törekvéseket visszaszorítani. Olyan vezetőket szeretnénk, akik ember- léptékű - így talán az infrastruktúrát jobban lehetővé tevő az új lakótelepek alapellátását szem előtt tartó, a városi el­szegényedés megállításában közremű­ködő, a lakónegyedek önkormnyzatát is szorgalmazó, a művelődésügyet, az oktatást nem egyszerű demográfiai hullámként felfogó várospolitikát folytat­nak. Meggyőződésem, hogy egy várospoli­tika esetében is fontos a világos, egysze­rű, a közösség által megfogalmazott, megvitatott és elfogadott rendezőelv, az éves és hosszú távú program kialakítása. A tanácstagi beszámolókon nem elegen­dő a kérdező, javaslattevő, véleményt mondó nevét és lakcímét felírni, arra vá­laszt is kell adni. S 'ennél is fontosabb: intézkedni és cselekedni kell. SIFTER JÓZSEF Nem szeretem a hivatalos leveleket, mert azokban biztosán „kérnek” - leg­többször pénzt -, és közük a nem teljesí­tés esetén alkalmazandó szankciókat. Mostanában különösen nem széVetem a hivatalos leveleket, hiszen igaza van népművelő ismerősömnek, aki szerint manapság egyre többen belenyúlnak az állampolgárok zsebébe és sokszor úgy tűnik, egymás kezét fogják, akik abban kotorásznak. Nos, a tényhez tartozik, hogy a nyaka- tekert megfogalmazással küldött iro­mánynyal nem is sokszor zavartak. A ta­nács is csak - három év alatt - kétszer. Igaz, mindkétszer teho ügyben. Az első alkalommal azt közölték - külön-külön levélben -, hogy a feleségemnek ezer fo­rint túlfizetése van, nekem viszont ugyan­annyi tartozásom. Amikor felkerestem az illetékest, sikerült végül is meggyőzni egymást arról, hogy nem a gép, hanem az, aki betáplálta az adatokat, az tévedett. A gép nem más, mint az ember agyának meghosszabbítása. Nem gondolkodik, hanem azt végzi el gyorsan, megbízha­tóan, amit már tudunk. Tehát bizonyos funkcióban segíti az embert. Meggyőz­tem arról is a derék hivatalnokot, ha a gép hülyeséget „dob ki”, akkor azt mi, emberek tápláltuk bele. Az eset óta eltelt jó néhány hónap, köz­ben megyeszékhelyünkön is megszűnta teho. Nem így a levelezés. Engem is érte­sítettek - igaz, lassan két hónapja -, hogy az adatgyűjtő lapomon 175 forint '1988. évi hátralékot találtak. Noha nem vagyok pénzügyi szakember, rögtön tudtam, hogy ez lehetséges, mivel a tavalyi tehót csak a második félévben fizettem be. Természetesen kértek, a mellékelt utal­ványon fizessek, írjam fel személyi szá­momat a könyvelés és a feldolgozás se­gítése érdekében, ugyanakkor tájékoz­tattak, ha nem tartom be a határidőt, akkor mi történik. Volt még egy furcsa mondat a levél végén. Idézem: „Amennyiben fizetési kötelezettségének időközben eleget tett, felhívásunkat tekintse tárgytalannak!” Ejha! Itt elbizonytalanodtam, ugyanis rájöttem, nem látó vagyok, hanem.csak egy szürke állampolgár. És mivel nem én találtam meg a hátralékot, így nem is tud­hattam, mennyivel tartozom. Szívet me­lengető azonban éz a bugyuta gesztus! A felhívás után ne higgyék, hogy ro­hantam a postára. Nem. Kivártam, míg megkezdődik a pénzügyi osztály levele utáni második hónap - így ugyanis töb­bet tudtam fizetni a köz javára -, és csak akkor adtam fel az összeget. Természe­tesen üzentem a hivatalnak is. Kitöltöttem - az alábbi módo'n - „A feladónak az ösz- szeg rendeltetésére vonatkozó közlemé­nye” rubrikát: Tisztelt HIVATAL! Csodálatos, gratulálok! Most nem úgy, mint tavaly, megtalálták a létezőt. Ezzel is igazolták szükségességüket. A pontos könyvelés érdekében köz­löm: 1988. évi hátralékom 175,-Ft. Adópótlék április 15-ig (2%) 3,50 Ft. Adópótlék április 26-ig (2%) 3,57 Ft. Hátralék összesen: 182,07 Ft. = 182,10 Ft. Felhívom figyelmüket, hogy amennyi­ben - rossz számolásom miatt - túlfizeté­sem lenne, úgy azt május 15-ig fizessék vissza. Ugyanakkor tájékoztatom önöket, hogy a határidő elmulasztása havi 2% + az infláció - a bevallott most 15-16 százalék - visszatérítés felszámolását vonja maga után. aláírás személyi szám * Mai megjegyzésem mindehhez csu­pán annyi, eltekintek a visszafizetéstől, felajánlom az esetleges különbözeiét az osztály dolgozóinak, ha a most már fejlő­dőképes apparátus megtalálja azokat, akiknek nincs hátralékuk, mivel eddig egyszer sem, vagy éppen egy-egy év ki­hagyással fizettek tehót. Mi, állampolgá­rok ugyanis tudunk ilyenekről. ÉKES LÁSZLÓ Háromezer „trónkövetelő” a faddi libateJepen Cél a törzstenyészet megújítása A szokatlanul enyhe tél és az áprilisban hirtelen beköszöntött meleg kissé megzavarta a faddi Lenin Termelőszövetkezet törzslibatenyészetének életét is, ami a tojáshozam csökkenéséban mutatko­zott meg. Mint azt Kapinya Józseftől a keltetőüzem- riek és törzsliba-tenyész- telepnek a vezetőjétől megtudtuk, mindennek az- lesz a következménye, hogy a tervhez, valamint az előző esztendőhöz viszonyítottan körülbe­lül 10 százalékkal kevesebb tojásból bújnak ki a pelyhes kislibák. így a legfontosabb feladatnak ezúttal a törzstenyészet állományának meg­újítása bizonyul. Törzspótlást hajta­nak végre, ami abból áll, hogy a há­rom esztendőnél idősebb gúnárokat és az öt évnél idősebb tojókat most háromezer vegyes ivarú gyorsan nö­vő libával váltják ki. A faddi téesz li­batelepén általában kilencezer ve­gyes ivarú törzstenyésztésbe fogott libát nevelnek, s jelenleg nyolcezer- hatszáz a tenyészállatok száma. A keltetöüzemben három műszakban 12 asszony dolgozik, míg a telepen három gondozó látja el az állatokat. Abban bíznak a faddiak, hogy a kel­tetésből és a törzstenyé­szetből származó egymás­sal szorosan összefüggő árbevétel ezúttal ugyan ke­vesebb pénzt hozott a na- posliba-értékesítésből, de a jó minőségű toll eladásá­nál ezt a kiesést majd pótol­ni tudják. Állategészség­ügyi gondjaik nincsenek, s úgy ítélik meg, ez a jövő szempontjából feltétlenül biztató lehet.- szs - Fotó: Kispál Ordas Iván: Őr az udvaron Börtönélmények 1956-57-bői 14. A péntekre virradó éjszakától kezdődően megindult a Duna felől a harckocsik és egyéb páncéljárművek áradata. Amennyire a különböző híreknek és részben a menetirány­nak hinni lehetett, ezek a Románián át Magyarországra érke­zett hadosztályok lehettek. Megállás nélkül robogtak át a fa­lun, de éjjel-nappal jöttek, olyan lenyűgöző tömegben, hogy minden különösebb katonai hozzáértés nélkül sejteni lehe­tett: itt vagy a III. világháború robban ki, vagy egyszerűen elfújják ezt a forradalminak indult tíz napot. Időközben meg­tudtuk, hogy a magyar légierő, mely korábban még fennen hirdette, hogy bombázni készül a szovjetek tiszai átkelését, gyakorlatilag megszűnt, mert a páncélosok valamennyi re­pülőterére akadálytalanul befutottak. A szemünk elé táruló látvány tragikomikus kettősségben volt a belföldi rádióból hallott hírekkel. A kormánylistát a leg­gondosabb jegyzeteléssel se tudtam már követni, olyan tüne­ményes gyorsasággal változott. A pártok egymás után jelen­tették be a legkülönbözőbb nagygyűléseket. A tényekre fü­tyülni és folyvást csak beszélni, infantilis dolog, a tények pe­dig itt dübörögtek, csörömpöltek a kertek alatt. Egyik trakto­rosunk, aki benn lakott a faluban, egyetlen éjszaka közel hat­száz harckocsit és páncéljárművet számolt össze, amint nyu­gat felé vonultak. Valószínűleg ez egymagában több volt, mint amivel az egész magyar hadsereg rendelkezett. Mindszenty ígért „szózatát” végül is hosszabb halogatás után november 3-án délután közvetítette a rádió. Az elképzelhető legsikerületlenebb beszéd volt, egyene­sen arra kínálkozó, hogy belekössenek. Mert az, hogy a her­cegprímás következetesen „a bukott rendszer képviselőiről" beszélt, még nem állt távol a valóságtól, hiszen Nagy Imre - a kommunista egyetemi tanár - valóban a bukott Rákosi-rend- szer utolsó képviselője volt. Kétségtelenül igaza volt Mind- szentynek abban is, hogy ha az egyháznak biztosítják régi nevelési befolyását, valószínűleg a'jelenlegitől alaposan elté­rő ifjúság alakult volna ki. Részben szerencse, részben sajná­latos, hogy nem így történt. Jómagam gimnazista korom első öt esztendejét Gödöllőn töltöttem, a premontreieknél, és ezt soha nem volt okom megbánni. Fő balfogása „az ősi intézmé­nyeink visszaadásának” sürgetése volt. Én az intézmények alatt - azt hiszem, logikusan - az iskolákat értettem. De a nyelvileg kevésbé iskolázottak, akik különben is hajlottak arra a gondolatra, hogy a papok előbb-utóbb meg akarják kapa­rintani birtokaikat (gépállomási körzetünk fele 12 éve még a nagyhírű cisztereké volt!), minden megerőltetés nélkül a föl­dekre vonatkoztatták ezt a balszerencsés kifejezést. Bácskai Sándor igazgató tüstént a térdére csapott:- Már a földet is vissza akarják kapni a feketeszoknyások! Meddő dolog lett volna vitatkozni vele, hisz valamennyi je­lenlévő hasonlóan értelmezte az elhangzottakat. Egy nappal később pedig már bármi egyébről is felesleges lett volna vi­tatkozni. Az október 23-tól november 4-ig tartó eseménydús idő­szaknak Mezősároson egy rövid ágyúsortűz vetett véget. Ez november 4-én hajnali két óra tájban riasztott fel bennünket. A dunakövári laktanya irányából hangzott, és mély álmomból ébredve sokkal nagyobb jelentőségűnek tűnt előttem, mint amilyen valóban volt. így kerülhetett akkori naplómba „ne­héztüzérségről" szóló bejegyzés, ami másfél évvel később alaposan felháborított egy egyébként jószándékú rendőrtisz­tet a megyei kapitányság politikai osztályán. Nem, a valóság­ban csakugyan kb. 7,5-es harckocsilövegek voltak, melyeket a napok óta közelben tanyázó szovjet csapatok fordítottak a laktanyának. A becsapódások helyét később láttam, de ak­kor a dunakövári laktanyában már nem volt egyetlen magyar katona sem. 1956. november 4-ének reggelére ébredtünk. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents