Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

4 "NÉPÚJSÁG 1989. május 15. Fecsegjünk a nőkről I. Csak úgy általában fecserésszünk, csevegjünk, hogyan öltözködtek, miként divatoltak, viselkedtek hajdanában-da- nában, amikor még nem találták föl a két műszakot, nőnap tájékán nem olvasgat­ták az újságokban, hogy „ne csak nő­napkor, hanem az év minden napján fi­gyeljünk rájuk, becsüljük meg őket”, nem vették át a szakszervezettől a hóvirágot, a bonbont, mert még nem találták föl a szakszervezetet, nem volt nőnap sem. Csak nők. Azok persze voltak minden­nap. Különben most hol lennénk? Induljunk hát az időben visszafele, az­zal a hátsó gondolattal, hogy csakis a szépet villantgatjuk föl, mindenféle sanda megjegyzések nélkül. Az akkori tudósí­tóktól, hírlapíróktól (csak még nem így nevezték őket) kobzosoktól, regölőktől, írástudóktól szemelgessünkezt-azt. Hát­ha kicsikét többet értünk meg a maiak­ból. Kezdjük a székely népballadák egyik gyöngyszemével, a Bíró szép Anna című­vel. Miként öltözött fel szépre Anna? íme: „... felöltözködöm innepi gúnyámba, Innepi gúnyámba, vont-arany szok­nyámba, Kajszén katrincámba, szép piros csiz­mámba. Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre, Kevés költőpénzem tegyem a zsebem­be.” Az arannyal majd még a későbbiekben is találkozunk, úgy tűnik, ez örök divat. A kevés költőpénzt egyébként kár volt Bíró szép Annának magával vinnie, mert a há­rom egyén, kivel útnak indult vala, éppen emiatt megölé. Nem beszélve arról, hogy útnak indulni is veszélyes volt három ide­gen férfiemberrel. Otthagyni maga mö­gött mindent. Ma már szerencsére ilyes­mi nem fordul elő. Sem az, hogy valakit megöljenek költőpénzéért, sem az, hogy egy nő útra keljen idegen férfiakkal. Menjünk kicsinyég messzebbre idő­ben, térben, menjünk a mi rokonainkhoz, édes testvéreinkez, a finnekhez, nézzünk bele csodás-irigyelt eposzukba, a Kale­valába, miként öltöztek, viselkedtek ak­kortájt a hölgyek. Mármint az eposz szü­letésekor. Azért is érdekes ez, hiszen majdhogynem azt is mondhatnók: akár­csak magunkat látnánk! Szükséges any- nyit elmondani, hogy minden idők nagy kovácsa, llmarinen feleségért indul Poh- jolába, Észak Úrasszonyához, méghozzá hogyan! llmarinen, minden idők nagy ko­vácsa szél fúvásán, Holdnak hátán, Nap­nak alján, Göncölszekér oldalán érkezett Pohjola udvarára, úgy, hogy „nem hallot­ták őt kutyák sem, nagy ugatók nem fi­gyelték”. Erre is kellett hát ügyelnie, ami­ről néhány nótánk is említést tesz. Már­mint a kutyákról, meg irigyekről, ilyes­mikről. De maradjunk csak Észak Úrasz- szonyának udvarában, aki a legény jöttét látva emígy szól kislányához: „Vedd most a jobbik ruhádat, ve*dd fel a fehér ruhádat, a melledre fényesebbet, a kebledre ékesebbet, nyakadba szépségesebbet, homlokodra díszesebbet, pirosodjék most az arcod, szépsége megmutatkozzék!” A lánynak persze nem kell kétszer mondani, mert: „Akkor Észak ékes lánya, földnek, víznek híressége veszi választott ruháit, legragyogóbb öltözetét; öltöződik, cifrázódik, fejékével ékesedik, rézszalagot köt magára, aranyévet ölt magára. Jön a házba kamrájából, a járása ringatózó, szép a szeme csillogása, füle íve felnövése, orcája gyönyörűsége, meg is megpirosodása; fényes arany függ a mellén, ezüst villog a hajában.” Hát bizony! Nem csodálható, ha llmari­nen, minden idők nagy kovácsa még a Göncölszekért is igénybe vette, hogy elérjen ebbe az udvarba!... De hát nem eszik olyan forrón a kását! Észak Úrasz- szonya, miután bemutatta gyönyörűsé­ges lányát, megkérdé llmarinent, vajh' tud­na-e szampót ácsolni? Mármint azt a cso­damalmot, mely mindenféle jókat őröl. Még hogy ő ne tudna? Húzhatta ki magát min­den idők nagy kovácsa. Ha egyszer ez az ára a lánynak! Csak nézzék meg azt a szampót! Meg is csinálta (aki nem ismeri, olvassa már el a Kalevalából, mert csodás, és itt nincs hely az idézésére), és ment a lá­nyért. Aki elámult. Ha ö innen elmenne, hogy is lenne? És rákezdi: „Már akkor nálunk jövőre, jövő nyárra, harmadévre kakukkmadár kinek szólna, kis madár kinek dalolna, ha én más vidékre mennék, bogyó, idegenbe jutnék! Ha a kis tyúk útra kelne, boldog madár elrepülne, elmenne anyám gyümölcse, kicsi piros áfonyája: minden kakukk útra kelne, minden madár elrepülne, mind elhagyná ezt a dombot...” Hát ekkora katasztrófa következne, ha elmenne a szampó megkovácsolójával! így hát llmarinen a szép lány helyett csak búslakodását vitte haza, miután a.pohjo- lai asszony etette, itatta, majd csónakba ültette, és rábízta a szelekre. Minden idők nagy kovácsára mai, ordenáré kifejezés­sel azt mondanék; át lett verve. Átdobták. Minő szerencse, hogy már ez is csak a régi időkben történhetett meg! PRISKA TIBOR (folytjuk) Dallal, tánccal Burgenlandban I. Szekszárdi gyerekek a közös Európáéit (Folytatás lapunk 1. oldaláról) Jois főterén pattogós induló szól tisz­teletünkre, miközben a hosszú utazástól kissé gémberedett tagjainkkal lekászáló­dunk'az autóbuszról. A ragyogó napsü­tésben meg-megcsillannak a hangsze­rek, megkönnyebbülve sóhajtunk: meg­érkeztünk. A közelben egy kapu előtti kispadon idős nénik üldögélnek, mintha csak vala­melyik magyar faluba jöttünk volna, s nem a határtól húsz kilométernyire, Ausztria legkeletibb tartományában, Burgenlandban (a várak földjén) len­nénk. Az utcanevek, a német nyelvű köszön­tő azonban eloszlatják a pillanatnyi ér­zést. Vendéglátóink frissítővel kínálnak, igyekeznek beszédbe elegyedni a kissé félve megszólaló magyar gyerekekkel. Néhány szekszárdi kislány gyorsan le­szakít pár pitypangot, s a sárga virágból aranyló koszorút fonnak. Hamarosan ki­ki elindul ideiglenes otthonába. Nagy pillanat ez, hiszen a magyar pajtások tol­mács nélkül maradnak, mostantól hazul­ról hozott nyelvtudásukra kell támasz­kodniuk. Az esti fellépés előtti élménybe­számoló során aztán kiderül, gyakran kevésnek bizonyul az órán, táncpróbán elsajátított szókincs. Kézzel-lábbal is be kellett segíteni, hogy megértsék egymást vendégek és vendéglátó családok. Ausztria legnagyobb szőlőtermesztő vidékén vagyunk. Több házhoz saját bor­palackozóüzem is tartozik, melybe teher- lift emeli fel a pincéből a finom nedűt. Az italt már hajnalban teherautóra rakják, s a termelő nevével is ellátott szép címkéjű üvegek útra kelnek Graz, illetve az ország más városai felé. Rokon tehát Jois és Szekszárd, bár a magyar nevén Nyúlás­nak ismert kis településen magyar szót nemigen hallani. Csupán egy kétéves kislány édesany­ja szól ránk: magyarul beszéljünk Móni­kához, az az anyanyelve. Az anyuka csak három éve került feleségnek Joisba Győr-Sopron megyéből. Susztertánc a vendéglőben Alkonyatkor a Gasthaus Rauschban találkozunk. Finom eleganciával beren­dezett különteremben készülődnek a táncosok, rojtdiszes selyemernyőjű lám­pák világítják meg a faburkolatú, rögtön­zött öltözőt. Lázas izgalommal csinosítják magukat a kislányok, hol Julika, hol Éva nénihez szaladnak segítségért: szépen álljon a kendő, ne lógjon ki a keményített alsószoknya. Bent a nagyteremben egyetlen üres szék sincs... Nagy tapssal fogadnak bennünket, kezdetét veszi az ismerkedési est. Elő­ször a fiatal joisi fúvósok lépnek fel Ru­dolf Tschany vezényletével, majd a tizen­négy éves Ronald Kiss veszi át a marsall- botot, s ö dirigálja virtuóz társait. A bordó mellényes, fekete szoknyás helyi gyer- mektánccsoport követi őket, akik pro­dukciójukkal méltán elnyerik a vendégek elismerését. De Így van ez fordítva is. Már akkor felcsattan a taps, mikor kis bemon­dónőnk, Cseh Julika németül konferálni kezd. A szekszárdiak teljes műsorukat előadják, repertoárjukon versek, tréfás jelenetek, dalok, susztertánc, molnár­tánc, svábbál is szerepel. Óriási siker a negyedikes Hochsteiger Ákos és hatodi­kos bátyja, József harmonikaduója. A késő estig tartó összejövetel végén Rudolf Tschanyival és a táncosok két ve­zetőjével, Maria Fischbachhal és Katha­rína Valenzával beszélgettem. A karmes­ter elmondta, hogy két éve zenélnek együtt a fúvósok, akik közül ez alkalom­mal nem is láttunk mindenkit. A faluban megtartott rendezvényeken, ünnepélye­ken, s mint most is, vendégek fogadása­kor szoktak szerepelni.- Három gyermektánccsoportunk van, a legkisebbek csak január óta próbálnak - hallottam a bájos, fiatal Mariától. - A na­gyobbak többsége a zenekarnak is tagja, hagyományos néptáncokat tudnak. Van még hét táncospár', akik már tizenöt éve­sek. Ök kevésbé lelkesek, mint a kicsik, több rábeszélés kell nekik.- Az igazi osztrák népi táncokban a férfiaknak volt vezető szerepe, de ezek a fiúk még éretlenek erre - fűzi hozzá Kat­harina. A két barátnő egyébként főhiva­tású háziasszony, mintegy önmegvalósí­tásként vállalták a kultúrcsoport irányítá­sát. A hagyományőrzés sajátos formáját választották, mivel az idősebbek nem na­gyon segítenek nekik. Kiadványokból, könyvekből próbálják feleleveníteni elő­deik népművészetét. (Folytatjuk) CSER ILDIKÓ Zenés köszöntő Jois főterén Jellegzetes osztrák vendéglő Lányi Péter zongoraestje Mint ismeretes Szekszárdon sok kitűnő zenei együttes és szólista működik. A közönség szempontjából ez igen jó, mert kialakult egy valóságos versenyhelyzet, amely arra kényszeríti a szereplőket, hogy alaposan, jól felké­szülve lépjenek a dobogóra. Lányi Péter felkészülten, kitűnő formában játszotta végig a műsorát. Elsőnek Chopin 4 impromtuját adta elő. A zeneköltö e műveit nem szerves, összefüggő egységnek képzelte. Különböző időkben keletkeztek 1834 és 1842 között, más-más opusszám alatt. Inkább a kiadók koncepciója fűzte össze ezeket egy kötetbe. Leginkább az köti össze, hogy mind remekmű. Heinrich Heine a kortárs köl­tő Chopint hallva többek között így ír: „Igazi költő-muzsi­kus, semmi sem hasonlítható ahhoz az élvezethez, ami­ben akkor van részünk, amikor improvizál a zongorán. Ezekben a percekben elfelejtjük, hogy lengyel, francia vagy akár német az ország ahonnan jött: Mozart, Rafael, Goethe országa. Igazi hazája: a költészet világa.” Erről a témáról Gide pedig így vélekedett: „Azt mondják Chopin a zongoránál mintha mindig rögtönzött volna; vagyis szüntelen kereste, feltalálta és lassanként ki is tárta gondolatát. Ebben láttam annak okát, hogy legpompá­sabb darabjai közül néhánynak ezt a címet adta: improm- tu”... A művek ismerőit meglephette Lányi Péter azzal, hogy saját improvizációival vezette be, fűzte őket egybe. Ezek az improvizációk színvonalasak, szervesen készí­tették elő a darabokat és jó ízlésről tanúskodtak. Maguk a müvek teljes szépségükben tündököltek és előadójukról elmondhatjuk, hogy vérbeli Chopin-játékos. Finom, szép pasztelszínek, szép billentés és varázsla­tos hangulatok jellemzték a szünet előtt előadott 2 De­bussy prelűdöt. Kár, hogy egy-két elnagyolt részlet is tar- kítota a képet. Szünet után Muszorgszkij a modern zenei realizmus megalapozójának egyedülálló remekművét az Egy kiállí­tás képei-t mutatta be, amelyben Dosztojevszkijhez ha­sonlítható mélységben tárul ki az orosz nép, az emberi lé­lek költészete. Lányi Péter csúcsformában remekelt. A 10 képből álló zongoraművet nagy erővel és költői szárnyalással mutatta be. Nehéz egyes részleteket ki- •emelni, mert szinte végig lankadatlan intenzitással fogta össze a darabot. Robbanással feszült légkörével szinte megdöbbentett mindjárt az első kép a gonosz, sötét indulatú törpe ábrá­zolásával. Viziószerűen tűnt fel a Bydlo, az ökrösfogat bá­natos éneke a kegyetlen tájba helyezése. A katakombák képe pedig az egész mű egyik legszebben formált része volt. Az orosz népmese hangulata szólalt meg a Baba- Yaga boszorkányok és ördögök őserejű táncának tom- bolásában. Talán csak A kijevi nagykapu záróképe tűnt kissé szür­kének. Ebben a diadalmas fináléban a fáradtság jelei mu­tatkoztak. Összevetve a mű egészét, egy-két dekoncent- rált pillanatot leszámítva, régen hallottuk előadónkat ilyen költői, szenvedélyes, átélt zongorázását. A tapsokat Debussy: Ondine című prelűdjének előadá­sával köszönte meg. HUSEK REZSŐ Kazettagyártó bonyhádiak Dél-Dunántúl egyetlen lemezek, illet­ve kazetták kiadásával foglalkozó kis­szövetkezete Bonyhádon található.- A megalakulással már 1987 márciu­sában kezdtünk el foglalkozni. Működé­si engedélyünket egy évvel később, 1988-ban kaptuk meg - mondja a Primo Kisszövetkezet elnöke, Neubauer János.- Eddig négyféle műsoros kazettát je­lentettünk meg - egyelőre a „lakodalmas rock” műfajban - most azonban más stí­lusokkal is szeretnénk foglalkozni. így került szóba, és jelenleg tárgyalásaink folynak az ismert Tolna megyei zenekar­ral, a Spirállal. Velük egy maxi lemez vagy egy LP megjelenését tervezzük.- Milyen nehézségek jelentkeznek egy-egy kazetta kiadásánál?- Nagy gondot jelent számunkra, hogy országunk Budapestcentrikus. De nem­csak ez jelent problémát. Főként a ki­adással kapcsolatos járulékos tevékeny­ségekként jelentkező nyomdai munkála­tok, a különféle alapanyagok beszerzése is gondot okoz. De ide sorolhatnám a ter­jesztési problémákat is. Jelenleg hat ügynökünk dolgozik, ám tervezzük a me­gyénkénti egy-egy személy foglalkozta­tását.- Hallottam, hogy a Budapesten léte­ző kisebb kiadók közül többen komoly anyagi gondokkal küzdenek. A Primonál mi a helyzet?- Minket nem fenyeget a csőd, de a piacért nap mint nap meg kell küzdeni.- Milyen tervei vannak a Primonak?- A későbbiekben szeretnénk támo­gatni a népi, nemzetiségi együtteseket, és mivel ipari szolgáltató kisszövetkezet vagyunk, más, szellemi termékek kiadá­sát is tervezzük. Szeretnénk a megyében élő és dolgozó pop-, rockzenekarokkal, énekesekkel is foglalkozni. Ezért döntöt­tünk úgy, hogy közreműködésükkel egy műsoros kazettát jelentetünk meg. Várjuk jelentkezésüket a következő cí­men egy-egy demokazetta leadásával: Primo Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet Bonyhád, Rákóczi u. 5. Pf: 96. A Rockpont slágerlistája 1. Donna Summer: Thistime I know... 2. Madonna: Like a Prayer 3. Kon Kan: I beg Your Pardon 4. Panla Abdul: Straight up 5. Hally Johnson: Love Train KINDL GÁBOR R®CKi©MT Mónikának magyar az anyanyelve Fellépés előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents