Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-11 / 84. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. április 11. Költészet napja, 1989 (Folytatás az 1. oldalról.) S mi van ma Magyarországon? Hiszen ha figyelmesen körülnézünk, mintha hallgatnának a múzsák. Háború volna? Nem hallatszik, szerencsére, a fegyvercsörgés zaja. Akkor meg ájult béke volna? Tudjuk, az sincs, szerencsére. Nincs béke, mert éles politikai harc folyik, amelyben végső soron mindenki egyet szeretne: felvirágoztatni az országot, de a nagy bajból odáig vezető utat sokan sokféleképp gondolják megvalósíthatónak. Éles politikai harc folyik, s egyre inkább a politika eszközeivel. Ezek egyikeként meg kell említeni a költészetet is, a magyar hagyományok tapasztalatával nem is a legutolsók között, de semmiképpen sem meghatározóként, \ A költészet akkor lép - nálunk szinte szükségszerűen - a politika helyére, ha nem lehet közvetlenül politizálni. Ilyenkor érzi a politikai hatalom a cenzúra szükségességét, s ilyenkor válhat egyetlen védtelen vers is hol vízválasztóvá, hol a megtorlás ürügyévé. Benjámin Lászlónak talán legnagyobb verse, a Vérző zászlók alatt, negyedszázada, első megjelenésekor még azon nyomban elítéltetett hibás nézetei miatt, hogy aztán alig három esztendő múltán már a Hét évszázad legszebb magyar versei között kapjon helyet. Nagy Gáspár verse 1986 nyarán még botránykő volt, s nemcsak szerkesztők rúgattak ki és kaptak fegyelmit, de a közlő lap is megszűnt gyakorlatilag létezni - s ma már csak néhány versbarát figyelne fel rá. Sokkal hosszabb időt, több mint három évtizedet kellett várnia Illyés Gyula 1952-ben írott, s először éppen 1956 őszén megjelent művének, az Egy mondat a zsarnokságról címűnek, amely újólag csak 1986-ban vált olvashatóvá. A versek kibírták, a költők is, mi olvasók is, mégis szegényebbek lettünk, mert olyan szabadságban éltünk, ahol nem mondhattuk el az egy mondatot a zsarnokságról. A politikai harcnak ma sokkal inkább van szüksége az állam-, a jog-, a politika- tudományokra, mint a költészetre. De mindezek a tudományok tudják, érzik, genezisükben és történetükben őrzik mindazt, amit a költészettől, a művészettől kaptak és kapnak folyamatosan. A költészet előőrs volt mindig, az utóbbi négy évtizedben is, s mondta a mondha- tatlant, azt is, amit civil szóval soha nem lehet igazán kimondani, csak költőivel, a világ elgörbithetetlen gyémánttengelyére függesztve figyelő szemünket, hogy átmenekíthessük „a Szerelmet a túlsó partra”; s mondta azt is, amit a mindenkori napi politika nem engedett civil szóval mondani, sőt sokszor még költőivel sem. A tudományok tudják és érzik ezt az igazságot, a gyakorló politika azonban már kevésbé „emlékszik rá”. Vagy azért kényelmetlen számára, mert még jó fél esztendeje is harcban állt ezzel a költészettel, vagy azért, mert ha az úttörő érdemekre mutatna rá, ő maga csak követő lehetne. De hát az emberiség értelmes egyedei mindig követői voltak annak a néhánynak, aki kimondta az igazságot, s aki annak szellemében próbált cselekedni. A költészet azonban régi igazságainak fényében nem pihenhet meg, félre sem vonulhat, mondván, megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Továbbra is tennie kell a dolgát, megfogalmazni azt, ami ma mondhatatlan. S én úgy látom, tudja és teszi is ezt mai nap is a magyar költészet. Majd egy boldogabb korból, mondjuk az új évezred hajnalából visszatekintve pontosabban fogjuk látni a nyolcvanas évek végének magyar líráját, s annak igazi értékeit, de az már most is látható, hogy nem a meghátrálás, nem a megalkuvás, hanem a szembenézés költészete ez. Az olvasó azonban nem ér rá ezt észlelni. Nem ér rá verset olvasni, mert a politikát olvassa, az országgyűlési tudósításokat, a pártprogramokat, a tüntetések petícióit. S ez természetes is. De soha ne feledjük, hogy Petőfi és kortársai számára a Tizenkét pont és a Talpra magyar együtt és egyszerre jelentette a megújulást, a forradalmat. Az utca embere tudta vagy legalábbis érezte a maroknyi magyar értelmiség meghatározó szerepét a megújulásban, és büszke volt rájuk. S talán hálából is: olvasta őket. Nem a politika helyett, azzal együtt. Ebben is tanulhatunk elődeinktől. Ha például ma valaki pontosan le tudná kottázni azokat a dallamokat, amelyek meghatározzák 1989 közhangulatát, s az eredményt egybevetné húsz-harminc év magyar lírájának dallamaival, az eredmény meglepő azonosságot-hasonlósá- got mutatna. A magyar költészet - ellentétben a nem művészi megszólalásokkal - azt mondta, ami volt, azt látta előre, ami ma van. Nem elismerés jár ezért: ez volt a dolga. S ha tette a dolgát - és tette -, akkor annyi azért kijár neki is, hogy beépülhessen a nemzeti köztudatba. Vagyis: váljunk olvasóivá a mai magyar költészetnek. Azért is, mert így a mai Magyarországot jobban meg tudjuk érteni. VASY GÉZA József Attila: Ars poetica Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a me$ék tején, hörpintek valódi világot habzó éggel a tetején. Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, ■ az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be poros számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván, a paraszt: engem sejdit a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübörgni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! Állandó kiállítás Szécsényben Körösi Csorna tiszteletére „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó házasságtól lelkesítve - Körösi Csorna Sándor - bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt forradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet zarán- doki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazda- gai egy árva fiún, de legyetek hű magyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.” Széchenyi István írta ezeket a drámai erejű sorokat egy kép keretére. A kép azt az emlékoszlopot ábrázolja, amelyet Körösi Csorna Sándor sírjánál emelt a Bengáli Ázsiai Társaság. Körösi Csorna Sándor sírja és tudományos tevékenységének színterei egyaránt távol vannak a hazától. Emlékezetének ápolása nyilvánvaló kötelességünk. Ez késztette a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságát, hogy Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeum 18. századi műemlék kastélyának kasznárházá- ban megnyissa a Körösi Csorna Sándor Emlékmúzeum állandó kiállítását. Noha Szécsénynek semmilyen szerepe nem volt a tudós életében (valószínűleg nem is járt a városban), a múzeumi és művészeti közéletben egyre fontosabb szerepet vállaló megyében méltó kiállítást rendeztek Körösi Csornának. Az emlékmúzeum tető alá hozataláért hazai és külföldi tudományos intézmények, múzeumok, magángyűjtők fogtak össze. Értékes dokumentumokat ajánlott fel a göttingai egyetem (ahol a nagy tudós annak idején tanulmányait folytatta), és a Körösi Csorna Társaság. Az épület homlokzatán Kő Pál szobrászművész bronz domborművé állít emléket a világhírű orientalistának. Egy feliratos székelykapu vezet abba a nyolc terembe, amelyben megkísérlik felidézni Körösi Csorna életét, munkásságát és vándorlásainak színhelyét. Berendeztek egy székely szobát, utalva Körösi Csorna szülőhelyére a háromszéki Kőrösre, amelyet azóta tiszteletére - magyarul - Csoma- kőrösnek neveznek. És rekonstruálták zanglai kolostorszobáját, ahol egy tudós lámától az akkor már 16 nyelven beszélő Körösi a tibeti nyelvet is megtanulta. Körösi Csorna Sándor még diákkoráKőrösi Csorna Sándor arcképe ban határozta el, hogy felkeresi az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait. Tanulmányozta a szláv nyelveket, megtanult törökül, arabul. Gyalogszerrel, pénz nélkül indult el. Kalandos utazása során hol álruhában, hol karavánokhoz csatlakozva, anyagi nehézségekkel és a hatóságok akadékoskodásaival küszködve, seregek, járványok elől kitérve, az időjárás viszontagságait mérlegelve váltogatja útirányát. A Balkánon át Egyiptom, Ciprus érintésével, Szírián, Perzsián és a Turáni alföldön, Afganisztánon keresztül jut el Ladákh fővárosáig, Lehig. Útjának végcélja Dzsungária volt, hogy ott feltalálja a jugar vagy jugur népet, amelyről úgy tartották, a magyarok közeli rokonai, a hunok leszármazottai. Útjában Csorna megismerkedett Moorcroft angol utazóval, politikai megbízottal. Ez az ismeretség döntő volt CsőSíremléke Darjeelingben ma életében. Moorcroft felismerte a magyar utazóban a tehetséget, rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarma- • tosítóknak nagy szükségük volt. Csorna maga is meg akart ismerkedni, mint írta „ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. S Nyugat-Tibetben, a zanglai lámakolostorban a mellé rendelt tudós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyelvet, és megismerkedett a tibeti irodalommal. Még sok lámakolostorban megfordult, tibeti könyveket, kéziratokat gyűjtött. „Egész télen át Íróasztalánál ülve tetőtől talpig gyapjúruhába burkoltan naphosszat dolgozik itt minden melengető tűz nélkül... Ilyen helyzetben, mely más embert kétségbe ejtett volna, negyvenezer tibeti szót gyűjtött össze és rendszerezett - írja Gerard doktor, a tudós utazó, aki 1827-ben Kanamban meglátogatta Körösi Csorna Sándort, aki itt újból régi tanító lámája társaságában dolgozott. (Szótárának címlapján munkatársaként tünteti fel a láma nevét.) A Bengáli Ázsiai Társaság titkárává választja Csornát, s megbízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait. így jelenhetett meg 1834-ben nagy műve, az első tudományos tibeti nyelvtan és szótár. Néhány példányt elküldött a Magyar Tudós Társaságnak, hazai könyvtáraknak... „Lássa a világ, hogy az ázsiai tudományosság kútfejei megnyitására mi is tettünk valamit.” „Sokat láttam hallottam... még többet kívánok” - írja, amikor 58 éves korában újból visszatér a magyar őstörténet forrásainak kutatásához. Lhaszába induf, hogy onnan északkeletre Kína határán találja meg az ujgurok országát. Útja során a malária ágynak döntötte, s már nem térhetett haza többé. Darjeelingben temették el, sírjára a Magyar Tudományos Akadémia márvány táblát állíttatott, s felvésték rá Széchenyi sorait. KÁDÁR MÁRTA Szekszárdon a tanítóképző főiskolán A magyar nyelv és költészet hete Tartalmas, gazdag programot ígér az érdeklődőknek április 11. és 14. között a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi kihelyezett tagozata. A hét négy napját a magyar nyelvnek és költészetnek szenteli. Április 11 -én 11 órai kezdettel nyitja meg a rendezvénysorozatot dr. Hajdú Mihály egyetemi docens előadása. Délután három órakor megkoszorúzzák a főiskola épülete előtt álló Illyés Gyulaszobrot. Ezt követően lesz a Somogy című folyóirat ankétja, ahol dr. Laczkó András főszerkesztővel és Papp Árpád költő, műfordítóval találkozhatnak az olvasók. Április 12-én délután fél három órakor a főiskolai hallgatók vers- és prózamondó versenyének lehetünk tanúi. Április 13-án 14 óra 30 perckor a nyelvi-irodalmi TDK ünnepi felolvasóülésén Ulrich Krisztina Ili. évfolyam tanító hallgató a József Attila lírájában lelhető folklórhatásokról írt tanulmánya hallható. Schauber Hedvig ugyancsak a III. évfolyamról három szekszárdi bölcsőde névanyagát vizsgálta a névadási sajátságokat célozva. Rózsa Gabriella II. évfolyamon tanuló erotikus népi motívumokat gyűjtött József Attila szerelmi költészetében. Április 14-én 15 órakor a Magyar Irodalomtörténeti Társaság dél-dunántúli tagozatának felolvasóülésén Jankovits László, Vitéz Ildikó és Drescher J. Attila dolgozatait hallgathatják a jelenlevők. Pécsi nemzetközi kórusfesztivál A Pedagógusok Szakszervezete Baranya Megyei Bizottsága, a Baranya Megyei Tanács V. B. művelődési osztálya, a Pécs Megyei Város Tanácsa V. B. művelődési "osztálya, a pécsi Nevelők Háza és kamarakórusa harmadik alkalommal rendezte meg a pécsi nemzetközi kamarakórus-fesztivált. Tizenhét együttes, közöttük hét külföldi énekkar mintegy ötszáz dalosa vonult fel a Széchenyi térre, ahol Pécs Megyei Város Tanácsának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében az elnök méltatta a rendezvény jelentőségét. Utalt a közös éneklés embert formáló, lelket nemesitő, közösséget teremtő hatására. Reményét fejezte ki, hogy a több napon át felcsendülő muzsika erősíti a népek és nemzetek közötti barátságot, a béke ügyét, a dalosok pedig szép emlékekkel térnek haza a műemlékekben gazdag, hangulatos Baranya megyei székhelyről. Az üdvözlést követően került sor a pécsi Nevelők Háza kamarakórusának nyitó- hangversenyére a székesegyházban. Utána bemutatkozás és közös éneklés volt a Leöwey Gimnáziumban. A fesztiválhangversenyeknek a Liszt-terem adott otthont. Tolna megyét a szekszárdi szövetkezeti madrigálkórus képviselte a fesztiválon Jobbágy Valér karnagy vezetésével. Igényesen összeállított műsorukon az alábbi müvek szerepeltek: Guillaume Dufay: Gloria a Missa Caput-ból, don Carlo Gesualdo: Asciugate i begli occhi, Oliver Messiaen: O sacrum convivium, Orbán György-József A.: Chansonette, Az együttes szép sikert aratott, sok tapsot kapott. A fesztivál során az éppen szabad vendégek Pécsett és a megye más helységeinek művelődési házaiban, múzeuméiban, templomaiban koncerteztek. A madrigál a szegedi ifjú zenebarátok kórusával és a komlói pedagógus kamarakórussal közösen emlékezetes hangversenyt adott a kitűnő akusztikájú Ferences-templomban. A nemzetközi seregszemlén az énekkarok által választott művek többsége barokk és reneszánsz muzsika volt, de sok nemzeti és ezek között kortárs szerző darabja is elhangzott. A kórusok szabadon választottak bármely stílusirányzat szerzeményei közül. A megkötöttség csupán annyi volt, hogy 30 főnél többen nem állhatták dobogóra és 30 percnél hosszabb nem lehetett a műsoridő. A hallottak alapján úgy tűnik - s ebben a korábban sikeresen megrendezett Europa Cantatnak is nagy szerepe van -, hogy a pécsi fesztivál rangja egyre növekszik, szakmai szempontból a mozgalom egyik legjelentősebb seregszemléjévé válik. A produkciókat nemzetközi zsűri értékelte, melynek elnöke Párkai István karnagy, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára volt. A fesztivál záróaktusára az orvostudományi egyetem aulájában került sor, ahol gálakoncert keretében átadták a különdfjakat. LEMLE ZOLTÁN
