Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-10 / 83. szám

1989. április 10. NÉPÚJSÁG 3 Hol a felemelt fő eszménye? Magyarok Szlovákiában (2.) A Csemadok, a Csehszlovákiai Ma­gyar Dolgozók Kulturális Szövetsége 1949 óta működik. Kizárólag a kulturális élet néhány terén igyekszik egybefogni a magyarságot, érdekvédelemről, politikai indíttatásról szó sem eshet. Az 1969-ben megindult demokratizálási folyamatban tekintélyt szerzett kulturális szervezetet 1987-ig kirekesztették a Nemzeti Front­ból, így a legutóbbi időkig képviselet nél­kül maradt a kisebbség. Ma Sidó Zoltán, a kulturális szövetség vezetője egyre nö­vekvő tekintéllyel, valamicskét változott politikai légkörben igyekszik a magyar- • Ságot képviselni. „Most kell kiszorítani belőlük, amit csak lehet, mondják meg a Sidónak, ha találkoznak” - súgta egy hangulatos étterem pincére a tejfölös gombaleves és a knédli között. Az üzenetet nem adhat­tuk át, de a meglehetősen rossz állagú székházban, a Csemadok szervezési osztályának vezetőjével találkozva nem is jutott eszünkbe. Sorjáztak az adatok, 94 ezer 798 a taglétszám, 544 alapszer­vezet, 13 járási és két városi bizottság. Ünnepi gyűlések, előadók... Ifjú, Szívek, Szőttes együttesek, fesztiválok, fellépé­sek, rendezvények... És természetesen a 40 éves évfordulóra emlékező beszá­molók, amelyek alig különböznek. Egy régi, máig megtűrt struktúra, rövi­desen talán új formát találó szervezet elemei, amelyek persze - a bántó bírálat szándéka nélkül mondhatjuk - a kisebb­ség egyetlen létformáját is jelentették és jelentik. A hangsúlyok persze különbö­zőek, Dunaszerdahely járásban például, Véletlenül találtuk nyitva a pozsonyi koronázó templomot, ahol már csak szlovákul miséznek ahol majdnem ki­lencven százalék a magyar lakosság aránya, nemigen merül fel ma a nem­zetiség megőrzésé­nek kérdése. Maga a város ál­dozatául esett az új­kori építkezési láz­nak, alig száz régi épület maradt, mondja dr. Mag Gyula, a Csallóközi Mú­zeum igazgatója. A múzeum a régiek ta­lán legszebbikében, a Sárga kastélyban kapott helyet, amelyet Kondé Miklós nagyváradi püspök építtetett. A püspök arról híres, hogy Martinovics Ignácot ő fosztotta meg papi méltóságától, mielőtt világi kézre adta. A járásban fellelhető néprajzi, természeti kincseket gyűjtötték itt egybe, még az egykori aranymosás eszközei is megtalálhatók. Az új épület­szárnyban galériát rendeztek be, Gerst- ner István képeit láttuk ottjártunkkor. A párkányi festő szülőföldjét, az Ipoly, a Garam, a Duna összefolyásának területét álmodja újra, képein mindig két part tűnik fel, a már eltűnőben lévő táj őrződik: Bős, Esztergom - dokumentumértékűek. * Ami a csallóközi magyarok óriási lehe­tősége, az egy kicsit a vesztük is.- Jobban összefognak ott az emberek, ahol kevesen vannak, létükben veszé­lyeztetik őket mondja a nagylúcsi népművelő, Gerő Béla. A Kis-Lúccsal együtt 730 lélek­számú településen mindent a helyiek építettek társadalmi munkában: az isko­lát, a kultúrházat, boltot, vendéglőt, meg a ravatalozót. A lélekszám nem fogy, de a lassú pusrfulás, az értel­miség elvándorlása megállíthatatlan. Aki pedig marad, nem lehet próféta a hazájában, másutt dolgozik. Igaz, a mezőgazdasági üzemen és az isko­lán kívül nem is tud­na hol elhelyezked­ni. Ritkábban, mint a városban, de itt is előfordul, hogy szlovák iskolába adják a gyerekeket, „miniszter lesz be­lőlük, azt hiszik” - mondja Árpád bá­Gyökerek és hagyományok... Lipcsei György Bartók- szobra a Csallóközi Múzeum udvarán. A Csemadok pozsonyi székházában... esi, aki agronómusként ment nyugdíj­ba, gyerekeit kitaníttatta - magyarul. Jó­módú középparasztként gazdálkodott amíg lehetett, és átélte a jogfosztottság, üldözés időszakát.- Nem kell gondolkodni rajta, a so­vinizmust a magyaroktól vették át a szlo­vákok mondja a maga egyszerűségével. - Ennek a bosszúvágynak egyszer el kell múlnia.- Mostanában? - kérdezem.- Ejnye-ejnye, nem most lesz az. Mon­dok egyet: még 38 előtt idetelepitették a faluba a Nemesei Gusztit, az apja szlo­vák volt, magyar asszonyt vett magához és 22 katasztrális holdat művelt. 38-ban aztán kidobták egy pár lóval, menjen a szlovákokhoz. Azok meg elzavarták. Ott „...a magyar”... itt meg a „büdös tót” volt. Hát ez a felvidék tragédiája. Halomba rakott HVG mellett ül, eleven tekintettel beszél, egyszercsak csend­ben így szól: bent jártam Szerdahelyen és egy fiatal páron láttam kokárdát. Be­mentek egy boltba, vártam, amíg kijön­nek, meg akartam kérdezni, hol vették, nem adnák-e nekem. De nem szóltam. Most már bánom.- Csallóköz egy külön királyság, a ma­gyarok legerősebb bástyája. Ha szlovák ember kerül ide, biztosan megtanulja a nyelvünket - a református tiszteletes asz- szony, Kis Csáj Ferencné Dunaszerda­hely és Hodos gyülekezetének pásztora. A férje Abony és Patony közösségeinek lelkésze. A „natio et religio” elvét erősíti meg, a nemzetiség a vallásban, az egyházban találhat támaszt. Közülük is a református egyház nevez­hető igazán nemzetinek a 150 ezerre be­csült hívő. közül mindössze húszezerre teszik a szlovák anyanyelvűeket. Az egy­házmegye súlypontja is Dél-Szlovákiára esik. Ellentétben a katolikusokkal, ahol már a teológusképzés nyelve is szlovák..., és a katolikus papokat magyar nyelvterüle­ten nagyon gyakran nyelvismeret nélkül helyezik el. Ott aztán megtanulnak ma­gyarul...- Az otthoni eseményeket, visszhangot figyeljük. Budapest műsorát nézzük, hallgatjuk, folyóiratot, könyvet vásárolunk, de fájó pontunk, hogy nagyon drágák a behozott magyar könyvek. A tiszteletes asszony többször hozzá­teszi, „margón kfvül beszél”, nem szeret­ne kellemetlenséget, hiszen baráti köre, fiatalkori fellépése miatt nem egyszer ke­rült ilyen helyzetbe. Fel kell mérni a lehe­tőségeket, még az egyetemen azt tanítot­ták nekik: - Legyetek szelídek, mint a kígyók és szívósak, mint a galambok... Eszerint él.- A barackfát hiába ültetik rossz talaj­ba, nem hoz termést, én sem tudnék má­sutt dolgozni. Élni sem. Európát bejárták, s nővére Svédor­szágban él, 68 után kényszerült külföld­re. - Én még soha nem sírtam úgy, mint a testvérem. És nem is fogok. (Vége.) TAKÁCS ZSUZSA KAPFINGER ANDRÁS Eredményes tőkés export Faipar a fémiparban A Bátafém készül az önálló külkereskedésre A húsiparban mindenütt használják vi­lágszerte - nálunk is - a lánckesztyűket, -kötényeket. Érdekes a szövet, amiből készülnek, a sok egymásba kapcsolódó apró fényes acélkarika. Bonyolult gép le­het, ami ilyet tud szőni.- Bonyolult és igen drága - mondja Farkas Lajos, a Bátaszéki Fémipari Szö­vetkezet elnökhelyettese. - Nincs ilyen gép Magyarországon, de az egész vilá­gon is csak néhány helyen gyártanak láncszövetet. Mi az NSZK-ból vásároljuk évi 300-350 ezer dollár értékben, hogy keresett, világszínvonalú húsipari vé­dőeszközöket készítsünk belőle. Ma­gyarországon egyetlen gyártóként kielé­gítjük a hazai igényeket és jelentős tőkés exportot bonyolítunk le ezekkel a termé­kekkel. Az NSZK Munkavédelmi Minősítő Intézete vizsgálta és engedélyezte, így forgalmazhatjuk ezeket a Közös Piac tag­országaiba. „- Rendelkeznek önálló külkereskedel­mi joggal?- Nem, több külkereskedelmi vállala­ton keresztül bonyolítjuk le a külföldi üz­leteinket. Egyesekkel sok problémánk volt az utóbbi években, gyakran 10-12 millió forinttal tartoztak nekünk és későn fizettek. Egyébként készülünk az önálló .külkereskedésre, de ennek előbb meg kell teremteni a személyi és tárgyi felté­teleit.- A KGST-országokkai milyenek a kapcsolataik?- A tőkés exporthoz képest elenyésző, mindössze 1,7 millió forintos exportunk volt tavaly a szocialista piacon. A tőkés kivitelről még annyit, hogy itt egyenes ex­portról van szó, nem árucsereügyletek­ről, vagyis ténylegesen devizát hozunk az országnak.- Az önök szövetkezetébe 1986-ban beolvadt a Kádár- és Faipari Szövetke­zet. Mi volt ezzel a céljuk?- A fúzió mindkét fél számára előnyös volt. Mi Bátaszék központjában, lakóhá­zakkal körülvéve, túl zárt helyen vagyunk, terjeszkedni itt nem lehet, és bizonyos környezetvédelmi problémák is felmerül­tek az utóbbi időben. Nekünk tehát szük­ségünk volt egy tágasabb, a község pe­remén fekvő telephelyre és a Kádár- és Faipari Szövetkezet telephelye éppen megfelelt a céljainknak, ők viszont pénz­ügyi gondokkal, leromlott állapotú gép­parkkal küszködtek, szükségük volt az egyesülés által létrejött nagyobb anyagi biztonságra. Azt tervezzük, hogy a magas zajszintet produkáló forgácsoló üzemün­ket áttelepítjük erre a külső telephelyre.- De azért nem szándékoznak meg­szüntetni á faipari tevékenységet?- Nem, sőt fejlesztjük, és szép eredmé­nyeket érünk el. Tavaly 40 milliós ered­ménnyel zárt a faipari részleg, és gyakor­latilag a teljes termelés tőkés piacokra ment. Tapétázóbakokat, fűrészbakokat, euroraklapokat szállítottunk Ausztriába és az NSZK-ba 1 millió dollár értékben.- Szinte minden félkész- vagy készter­mékgyártó a rossz alapanyag-ellátásra panaszkodik. A Bátafém is csatlakozik ezekhez?- Mi mást tehetnénk. Ez a valóság. Az általunk felhasznált acél-és színesfém alapanyagok minősége gyakran csapni­valóan rossz, az áruk egyre emelkedik, ráadásul beszerzésük sem könnyű, néha lehetetlen. Ezért igen magas készletek­kel vagyunk kénytelenek dolgozni, hogy a folyamatos munkát biztosítani tudjuk. Ez pedig - különösen a mai magas ka­matok mellett - drágítja a termelést, tehát csökkenti a nyereséget. Valóban csők-' kent is, a tavalyi 198 milliós árbevétel mellett 11 millió volt a nyereségünk, szemben a ’87-es 20 millióval.- A szövetkezetek többsége kisszövet­kezetté alakult, de a Bátafém szövetkezet maradt. Miért?- Biztosak voltunk benne, hogy előbb- utóbb egységesíteni fogják a szövetke­zetekre vonatkozó szabályozást, mint ahogy ez meg is történt. Természetesen mi is osztottunk, szoroztunk, de végül úgy döntöttünk, hogy nem változtatunk. Az eltérő adózási feltételekbőladódó egy, másfél millió forintos várható haszon nem állt arányban azzal a tortúrával, amit az átalakítás jelentett volna, mert nálunk a 366 fős összlétszámból több mint há­romszázan szövetkezeti tagok. Azt gon­dolom, a tagság érdeke kívánta úgy, hogy szövetkezet maradjunk. _ áa ­Fotó: Kispál Mária ­Müller Jakabné zsírzó közdarabokat fúr A szerelőműhelyben vízleeresztő szelepeket szerelnek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents