Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-06 / 80. szám
1989. április 6. ( TOLNA \ MÉPÜJSÁG 3 Szekszárd-Ért... is Az újabban gombamód szaporodó egyesületek, körök, csoportosulások, szervezetek, társaságok, olykor már születésük pillanatában is meghasonló pártok elnevezései közül számomra legrokonszenvesebb a Szekszárd-Ért. Földhözragadtságom, vagy túltengő lokálpatriotizmusomból kifolyólag-e, ezt nem tudom. Döntsék el mások. Nevében benne van a lényege, méghozzá félreérthetetlenül, amit nem minden esetben lehet elmondani. Akárcsak ha a legértelmesebb magyar vállalati rövidítésről másolták volna, ami ugyebár a Közért és semmi esetre se mondjuk a Kogellátó, vagy akár a Piért... De ne kalandozzunk el a tárgytól. Sejtelmem sincs, hogy a Szekszárd- Ért-hez hol lehet csatlakozni, ami talán nem is baj, mert úgyse vennék sok hasznomat. Szekszárd-Ért tenni vajmi keveset tudok, róla írni annyi amennyit talán még egy darabig igen. Ellene ez még sosem történt, érte már néhány százszor, tehát azzal hízeleghetek magamnak - épp úgy, mint valamennyi kollégám -, hogy belépetlenül is régóta tagok vagyunk már. Persze kár lenne a papírért, ha most ilyen önvallomási szándék gerjesztene írásra. A Szekszárd-Ért nemrégiben lapunk hasábjain egy sor okos javaslathoz kért hozzászólásokat. Itt most ilyesmi következik. A javaslatok közt az is szerepelt, hogy egy nagy közösség gondjait a kicsinyek felől kiindulva kellene megoldani. Vagyis, hogy ne a távoli városi tanácson állapítsák meg, hol, mire van szükség, hanem a kis közösségek (utcák, tömbök, terek, akár utcarészek) „indítsanak” és természetesen esetleg tegyenek is valamit. Ha van, aki irányítja, összefogja őket. Ilyesvalaki többnyire nincs. Tisztelet a_kivételnek, nem akarom - még véletlenül se - sérteni a valóban tevékeny tanácstagokat. Méghozzá a tanácstag-választási rendszer teljes elsivárosodásának, formálissá válásának okából nincs. Április 1 -jén múlt 20 éve, hogy elkezdtem ennél a lapnál dolgozni. Sokáig a városi tanáccsal összefüggő hírek, tények közkinccsé tétele az én feladatom volt. Kollégáimhoz hasonlóan mindig megírtam, hogy a tanácstagi jelölőgyűlések kongtak az ürességtől. A választókat egész egyszerűen nem érdekelte, hogy ki lesz hivatott nevükben és képük viseletében tanácsokat adni a város vezetőinek. Valószínűleg ennek eredményességében se bíztak. Hasonlóképpen mindig megírtuk, hogy a tanácsüléseken fehér hollóhoz hasonlatosan ritka az érdemi vita. Nem beszélve az esetek túlnyomó többségében, átlagosan iskolázott embernek, olvashatatlan és érthetetlen szaknyelven íródott előterjesztések közti választási lehetőségről. Választani ugyanis egy dolog (személy) közt nem lehet. Tudom, tudjuk, hogy az utóbbi években csírázott már némi változás, de azért amíg saját magunkat üstökön ragadva ki nem keveredünk a formalizmus ingo- ványából, aligha lesz érdemi változás. Forma szerint ugyanis minden a legjobb rendjén ment, amit oly kellemes elhinni. Hiszen valóban hangzottak el tanácstagi javaslatok is. A városnál valóban elkülönítettek egy külön pénzalapot ezek teljesítésére. Mindezekről pompás nyilvántartások készültek. Csak éppenséggel a város lakosságának túlnyomó többségét nem érdekelte az egész. Az újságíró nemcsak írja az újságot, hanem ha egy kicsit ért a mesterségéhez, akkor nagyjából-egészéből azt is tudja, hogy írásaiból kik, mit olvasnak el. Sokakkal együtt tudom, hogy a különböző tanácsülésekkel és a csatlakozó témákkal eltöltött óráim (20 év alatt ez néhány hétre rúghatott!) elszomorítóan nem voltak arányban azzal az érdeklődéssel, amit az ezekről szóló írásaimmal kiváltanom sikerült. Az érdektelenséggel talán igen... Nos, a közérdekű témák érdekesebbé tételének valóban nem az a módja, hogy csak építészeti képzettségűek számára érthető - nagyon szép, rétegvonalas - maketteket mutatunk be. Annák, aki odafárad megnézni. Ezt már tízegynéhány éve megírtam, örültem a Szekszárd-Ért egyetértését olvasni. Ott van azonban a városi nagyközösségi televízió. Gyerekcipőit egyszer bizonyára lerúgja, sőt majd a járókából is kikerül. Mi lenne, ha a tanácsi vezetők nem eléggé gyakorlatlan kérdezőknek válaszolnának elsősorban, hanem a képernyőn is látható helyszínen mutatnák meg azt, ami van és tennék közérthetőbbé a jövő elképzeléseket is? ORDAS IVÁN Horgászcikkek Leninvárosból Leninvárosban a Tiszai Kőolajipari Vállalattól vásárolt üzemben alakították ki a Hokév - a Horgászcikkeket Készítő és Értékesítő Vállalat üzemét, amely világszínvonalú horgászfelszereléseket készít. Az úszók, a tömör- és teleszkópos botok és a villantók minőségére garancia a dél-koreai Silstar cég technológiája. Az üzem jelentős munkahelyteremtő is. Leninváros térségében, hiszen máris 150 személynek - elsősorban nőknek - biztosít munkát, s a közös Hokév-Sils- tar Vegyesvállalat létrejötte után 350-re is szaporodhat a munkavállalók száma. Az itt készült horgászcikkekből a hazai ellátáson kivül a nyugat-európai Silstar- boltokba is szállítanak. (MTI FOTÓ) Mérlegek mérlegen Gyorsjelentés az elmúlt évről (Folytatás az 1. oldalról) A hibákat persze előbb-utóbb korrigálták, s a mérlegadatok alapján elkészült a megye 1988. évi gazdasági eredményeit összefoglaló gyorsjelentés. Csökkenő nyereség A megye úgynevezett szocialista szektorának - a mezőgazdasági üzemeket és az egyszerűsített mérlegbeszámolót készítő cégeket vették ki e körből, de szintén nem terjedt ki a vizsgálat például a nem megyei székhelyű iparvállalatokra- 59 gazdálkodó szervezete eredményének tanulmányozása igencsak tanulságos. Romlott a likviditási helyzet (kevesebb pénzeszköze van a szervezeteknek, nő a kintlévőségek aránya, romlik a fizetési fegyelem). Részben ebből adódóan, részben az általános forgalmiadó hatása miatt beruházásvisszafogás, illetve az áfa visszaigénylési rendje miatt elhúzódó beruházások voltak a jellemzőek. Az állóeszközök elhasználódtak, a nettó árbevétel a belföldi keresletcsökkenés, a szocialista exportkontingensek és - támogatásleépítések következtében, mindenekelőtt a kereskedelemben és vendéglátásban nagymértékben csökkent. Az év közben is jól érzékelhető tendenciáknál érdekesebb talán a nyereség vizsgálata. A gazdaság eredményeinek vizsgált adatai közül 1988-ban legnagyobb arányú visszaesést a mérleg szerinti eredmény mutatta. A bázisévhez képest csak 69 százalékot ért el, a bevételek már említett csökkenése, az ezt nem követő költségalakulás és a támogatások leépítése miatt. Támogatások pedig vannak! Nagyon figyelemreméltó, hogy a szóban szüntelenül hangoztatott és a gyakorlatban is megindult leépítés ellenére még tavaly is nagyon komoly támogatások kerültek a költségvetés újraelosztása következtében a vállalatokhoz. A tárgyalt körben ez az összeg 2 526 millió forint volt, ennél az összes elvonás mindössze 223 millió forinttal volt magasabb! Ha a támogatásokat levonjuk az e körben elért mintegy 1 189 millió forintos mérleg szerinti nyereségből, akkor negatív „eredményt” kapunk. Összességében- támogatások nélkül - tehát az említett 59 szervezet (zömében az építőiparnak, az élelmiszeriparnak és a vízgazdálkodásnak „köszönhetően”) mínusz 1 350 millió forint „nyereséget” produkált. A mérleg szerinti veszteség - a megelőző évben ilyen nem volt - is elérte a 13376000 forintot. Elgondolkodtató, hogy amíg a mérleg szerinti nyereségek bázisához képest többnyire jelentős visszaesést mutatnak - például az építőiparban mindössze 1,5, az iparban összesen 63,8, a fogyasztási- cikk-kereskedelemben 37,2 százalék a kimutatott nyereség az előző évhez viszonyítva - addig a támogatásból élő víz- gazdálkodásnál ugyanez az arány 176,4, a szolgáltatások bizonyos körénél 169,7 százalék! Válságban? A mezőgazdaságnak a megye gazdaságában játszott szerepét jól jelzi, hogy míg az előbb tárgyalt körben a mérleg szerinti eredmény 1 189 743 ezer forint volt, addig a rossz időjárást hozó esztendő után, az aránytalan árrendszerrel terhelt mezőgazdaságunk 1 204 741 ezer forint nyereséget ért el. Ez a szám is 20 százalékkal kevesebb, mint a megelőző időszakban volt. A megye 61 termelőszövetkezete közül 4 veszteséggel zárta az évet. Különösen a tsz-ekben jelentkeztek likviditási gondok, tőkehiány, átmeneti fizetésképtelenség. Ugyanakkor a jól gazdálkodó szövetkezeteknél megfigyelhető volt az a tendencia, hogy pénzüket a 8-10 százalékos jövedelmezőséget jelentő mezőgazdasági tevékenység helyett bankban, értékpapírokba, részvényekbe fektették, ezzel kisebb kockázatot vállalva és 20 százalék jövedelmezőséget is elérve! Hatékonyabbak Harmadik területként a kisvállalatok, leányvállalatok, kisszövetkezetek gaz- gálkodását vizsgálja a gyorsjelentés. E körben nagyon jelentős állományváltozás volt, ezért a bázisévvel való összevetésnek nem lenne értelme. Sokkal többet mond az első csoporttal - a szocialista szektorral - való összehasonlítás. Jellemző adat például, hogy a szocialista szektor nettó árbevételének mindössze 9,3 százalékát elérő kisszervezetek azok mérleg szerinti eredményének 28,5 százalékát produkáltak. Árbevételarányos nyereségük 9,8 százalék a másik csoport 3,2 százalékával szemben. Az adatok szerint hatékonyságuk jobb, súlyúknál (nagyságukhoz és számukhoz képest) nagyobb mértékben járultak hozzá a népgazdasági eredményekhez, mint a „nagyobbak”.-riVélemények, viták - közügyben A farmergazdálkodás kérdése Magyarországon (Folytatás az 1. oldalról.) Sokan nem veszik egyszerűen tudomásul, hogy Nyugaton óriási állami támogatással tartják fenn a termelési eredményeiben magas színvonalú, ám a ráfordításokhoz képest bizony alacsony hatékonyságú farmergazdálkodást. A fejlett tőkésországok évi 100 milliárd dollár dotációt nyújtanak agrártermelőiknek, gyakran nem is azért, hogy termeljenek, hanem azért, hogy ne termeljenek. Ugyanakkor Magyarországon nettó költségvetési befizető a mezőgazdaság. (Az idén akár 30 milliárd Ft- ot is elérhet ez a szaldó, amely 1985-ben közel 24 milliárd Ft volt!) A világon csupán két országban: Új-Zélandon és Magyarországon nettó költségvetési befizető a mezőgazdaság. A farmergazdálkodáshoz hatalmas töke kell, ami Nyugaton több évszázad alatt halmozódott föl. Magyarország a tőkehiányt éppen a nagyüzemi szerkezet és a korszerű nyugati technika összeötvözésével hidalta át. A farmergazdálkodáshoz vezető történelmi utak A mezőgazdaság kapitalizációjának három útja:- az „amerikai utas” fejlődés,- az „angol utas" fejlődés és- a „porosz utas” fejlődés. Az „amerikai utas” fejlődés lényege a családi árutermelő középbirtok, a farm kialakulása és meghatározóvá válása. Az „angol utas” fejlődés során maguk az angol földbirtokosok, a landlordok váltak tőkés mezőgazdasági vállalkozóvá, átálltak bérmunkára alapozott árutermelésre, illetőleg bérbeadták földjeiket tőkés vállalkozóknak. A „porosz utas” fejlődés (vagy inkább stagnálás) lényege a feudális nagybirtokrendszer és a félfeudális személyi függőség fennmaradása, továbbélése, azaz a robotmunkára alapozott árutermelés volt. Ugyanakkor az Elbától nyugatra, még az angol és a porosz utas fejlődés mellett is megfigyelhető volt egy módosabb szabad paraszti réteg kialakulása és árutermelővé válása, a feudalizmus bomlása idején. Végül Nyugaton mind az angol, mind a porosz utas fejlődés átcsapott a farmergazdálkodás kialakulásába. Angliában 1265-ben lezajlott a Watt Tyler- féle parasztfelkelés, amely a középkor egyet- leh sikeres parasztfelkelése volt. Watt Tylert ugyan megölték, miközben a királlyal tárgyalt, az általa kiharcolt jogokat azonban nem merték visszavonni vagy csorbítani. így megnyílt az út a szabad paraszt a yeoman (ejtsd: jú- men) fejlődése elő(t. Az angol landlord sokkal kisebb mértékben használhatta parasztjaival szemben a gazdaságon kívüli kényszer eszközeit, mint a kontinensen élő társai, így a na- turálgazdálkodásról át kellett térnie a valódi gazdálkodásra. Nem véletlen, hogy az angol nemesség figyel föl leginkább a gyapjú árának emelkedésére Flandriában (a mai Belgium), és kezdi juhlegelővé változtatni földjeit. Parasztjait egy nemes gesztussal önként szabadítja föl a jobbágyi függés még meglévő maradványai alól, hogy aztán kitessékelhesse őket birtokáról. Ez a „bekerítések” kora, ami végeredményben egy földosztás nélküli jobbágyfelszabadítás volt. (Hasonló folyamat ment végbe 1848-ban Magyarországon, illetve 1861- ben Oroszországban.) Később a bérleti rendszer meghonosodásával egyre több föld kerül át a latifundiumok testéből a bérlők tulajdonába, öröklés révén is aprózódik a nagybirtok, illetve az angol polgárháború idején (1642- 1649) a királypárti főurak földjeit kobozza el Cromwell és osztja föl hívei, katonái között. így ma Angliában 65 ha az átlagos birtoknagyság, bár még élnek igazi, hamisítatlan landlordok is, ódon kastélyaikban. Franciaországban más, radikálisabb utat választottak az 1789. július 14-i forradalom után. A jakobinusok guillotine alá küldték az arisztokráciát, földjeiket elkobozták és fölosztották a parasztok között. A napóleoni háborúk alatt annyira megszilárdult ez a paraszti birtok, hogy a Bourbon-restauráció idején sem mertek hozzányúlni. Napóleon legnagyobb történelmi érdeme végül is ez volt! Később a francia forradalom kisugárzó hatása (gyakran Napóleon háborúi és „hódításai” révén egészen konkrétan) meghatározta az Elbától nyugatra való térség agrárfejlődését, és mindenütt a farmergazdálkodás vált meghatározóvá. Ugyanakkor az USA-ban rögtön farmermezögazdaság jött létre, illetve ahol nem, a déli államokban, a polgárháború söpörte el a rabszolgatartó latifundiumot. Európában az Elbától keletre, sajnos, maradt a porosz utas fejlődés, a mezőgazdasági nagybirtok robotra alapozott árutermelése. Amerikai utas fejlődés Magyarországon a XVII-XVIII században A török kiűzése után (a XVII. század végén) az elnéptelenedett Alföldre nagyarányú betelepítések kezdődtek. Az újra művelésbe vont területeken általában családi birtokok jöttek létre, amelyek igen korán árutermelőkké váltak: bázisát képezték a világhírűvé váló magyar szarvasmarhaexportnak. A tőzsérek lábon hajtják az igénytelen, de jó húsú, keresett magyar szürkemarhát Olaszország, Bajorország, stb. piacaira. Magyarország jelentős marhaexportőrré válik és a kisparaszti birtok kezd megtollasod- ni. A nagybirtok, igaz jelentősen, de felfigyelt erre és igyekezett magához kaparintani a marha-nagykereskedelmet. Természetesen nem tudott versenyképes lenni a kisbirtokkal szemben, így a magyar nemesség Werbőczi törvényeire hivatkozva megtiltotta a nem nemeseknek a marhaexportot. A naturáltermelő feudális nagybirtok átalakult robotra alapozott (ezért jóval kevésbé hatékony) árutermelő nagybirtokká. Ez volt az ún. második jobbágyság. Lezárult egy nagyon ígéretes fejlődési út Magyarországon, további 250 évre meghosz- szabbítva a feudális nagybirtokrendszer minden fejlődést megfojtó uralmát. Az 1848-as forradalom sem nyúlt a nagybirtokhoz; a kiegyezés után (1867) ugyanakkor az angliai bekerítésekhez hasonló folyamat ment végbe, csak nem olyan véres formában. A századfordulóra a felszabadított jobbágyok utódaiból kialakult a földnélküli agrárproletariátus hárommilliós tábora. 1945-49 között megindult egy amerikai utas fejlődés, azonban sem idő, sem töke nem állt rendelkezésre ennek a kibontakoztatására. Eltérés a sztálini kolhoztól Magyarországon Hazánkban az 1960-as években jelentős elkanyarodás vette kezdetét a sztálini típusú kolhoztól és kialakult a vállalkozó kollektív nagyüzem sajátos modellje, amely már nem az állami utasítások szolgai végrehajtója, nem egy primitív naturáltermelő egység. Az 1960-as években lezajlott a nagyüzem „eredeti iparosítása”, a lovat felváltotta a traktor, a kézikaszát a kombájn. Nyugati mércével mérve ez még mindig elavult technika volt, de már technika; és az agrártermelés eszközeit már a műszaki tudomány írta le és nem a néprajz. Az igazi nagy fordulat az 1970-es években zajlott le, amikor az egyik oldalon beáramlott a legkorszerűbb nyugati agrártechnika, a másik oldalon kiteljesedett a melléküzemági tevékenység és a nagyüzem által integrált családi kistermelés. Az agrártermelés ebben az időszakban Magyarországon fejlődött a leggyorsabban a világon, színvonala sok tekintetben elérte a legfejlettebb országokét. Mezőgazdaságunk - kiszakadva elmaradott környezetéből - beemelődön a világ élvonalába. Nemcsak a termelési eredmények imponálóak, a közhiedelemmel ellentétben a hatékonyság terén sincs szégyenkezni valónk. A szántóföldi növénytermelésben hazánk érte el a legnagyobb eszközhatékonysági mutatót a világon. Nálunk egy traktor, vagy egy kombájn 4-6-szor annyit teljesít, mint a nyugati farmokon. Ekkora hatékonyságot csak a korszerű technika és a nagyüzemi szerkezet biztosít. Döntsön a gazdasági célszerűség! A magyar üzemi szervezet, üzemméret és tulajdonforma tekintetében döntsön a gazdasági racionalitás, függetlenül mindenfajta ideológiai dogmától, görcstől, előítélettől. (Itt nemcsak „szocialista” dogmákról van szó; ugyanígy előítéletnek tartom a „csak a magán- tulajdon, csak a farm lehet jó” elvet is.) Ahol a családi farm a hatékonyabb, ott legyen farm, mindenfajta idétlen korlátozás (alkalmazottak száma, terület, stb.) nélkül. Ahol a termelőszövetkezet a hatékonyabb, ott maradjon meg a szövetkezet, ahol pedig más formák (szakszövetkezet, szakcsoport, részvénytársaság, stb.) a müködőképesebb, ott jöjjenek ilyenek létre. Ezen túlmenően a termelőszövetkezeteket meg kell szabadítani a sztálinista kolhozszervezet minden maradványától, a tagot vissza kell emelni tulajdonosi mivoltába, ki kell őt fejteni a kvázibérmunkás viszony fojtogató kötelékeiből. Az állam és a gazdálkodó között egyetlen ’ kapcsolat legyen: az adó. (Persze, nem a mostani kretén adórendszer, hanem egy normális adórendszer!) Az állami gazdaságokat is társadalmasitani keli, pl. a helyi község tulajdonába kell adni, vagy részvénytársasággá kell átalakítani. Ez utóbbi esetben részvényeket vásárolhatnának bankok, termelőszövetkezetek, magán- személyek, stb. A lényeg az, hogy a tulajdonformák sokszínűsége, versenye valósuljon meg; és egy szerves fejlődés eredményeként alakuljon ki mindenütt az éppen optimális tulajdonforma. Ne legyenek merev határok, a tulajdonformák szabadon egymásba alakulhassanak, valósuljon meg egy természetes földpiac, szűnjön meg a termőföld mítizált fétisjellege. Én a szerves fejlődésre helyezném a hangsúlyt! Iszonyatos károkat okozna, ha jó magyar szokás szerint újra nekiállnánk az éppen fennálló szétveréséhez, a nagyüzem izzé-por- rá zúzásához, ami csak újabb gazdasági és politikai megrázkódtatásokhoz vezetne! Személyes vélevényem az, hogy egy ilyen szerves fejlődés bebizonyítaná a nagyüzemi forma, a kollektív tulajdon életképességét; és fennmaradna a komplex, vállalkozó típusú nagyüzem, mint agrártermelésünk meghatározója, alapja. Mellette nagyon jól megélhetnének az egyéb formák is, így pl. a jól működő családi farmok. Ahhoz persze, hogy fejlődés legyen az agrárszférában, radikális változásnak kell bekövetkeznie a magyar gazdaságpolitikában. Ha a mezőgazdaság, a lakossági kényszermegtakarításokkal együtt, továbbra is az elavult iparszerkezet konzerválásához, az abszurd módon túlburjánzott és kölöncként cipelt nehézipar „stabilizálásához” fog a továbbiakban is tőkeforrásként szolgálni, ha folyik tehát a jelenlegi padláslesöprés, akkor el fogunk jutni a sorban állásig, az élelmiszer- hiányig. Akkor a tulajdonviszonyok átalakítása is lekerül egy időre a napirendről... DR. GAZDAG LÁSZLÓ
