Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-29 / 100. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. április 29. Az északi csoda megmentéséért Az ősi faépítészet emléke a Kizsi szigeten A világnézet nem lehet kényszer Faépítészeti remekmű Megmarad-e a világ faépítészetének remekműve, az Onyega-tavon lévő Kizsi szigeti 22 kupolás Preobrazsenszkij- székesegyház? A nemzetközi múzeumi tanács tagjai a szocialista országok műemlékvédelmi és restaurációs munkacsoportjával együtt azért érkeztek Pet- rozavodszkba, a Karéliai Autonóm Köztársaság fővárosába, hogy választ adjanak erre a kérdésre. , A csaknem 300 éves templom sorsa nemcsak a Szovjetunióban, hanem az egész világon aggasztja a hozáértőket és laikusokat egyaránt. Arról van szó, hogy a világhírű műemlék az idők folyamán annyira megrongálódott, hogy fennálhaz összeomlás veszélye. A sajtóban sok figyelmeztető írás jelent meg, melyben fel-, szólították a restaurátorokat, hogy a nemes cél érdekében ne sajnálják se erejüket, se idejüket, se az anyagi eszközöket. Hogyan reagáltak a felszólításra az illetékes szervezetek? A többség a várakozással ellentétben olyan döntést hozott, hogy a templomot - megmentése érdekében - le kell bontani. Pontosabban szét kell szedni az utolsó kis gerendáig, majd újra össze kell rakni. Eközben a régi faanyag korhadt részeit újjal kell kicserélni. A műemlék természetesen komolyan beteg, és gyógyításra van szükség. EbHányan dolgoznak a Vatikánban? A kíváncsi kérdést az emberarcú pápának, XXIII. Jánosnak is föltették, aki állítólag lakonikus rövidséggel azt válaszolta: „Körülbelül a fele.” Csakugyan nehéz is lenne pontosan meghatározni, hogy hány emberből áll az az apparátus, amely a Szentszék egyházi és világi ügyeit intézi a falakon belül és a falakon kívül. Hivatalosnak nem tekinthető adatok szerint több mint 3000 embert foglalkoztat a római kúria, ezeknek azonban csak kis része lakik a városállam területén, ben a szakemberek egyetértenek. A templomot már több évtizede vizsgálják, de mind a mai napig nem úgy, ahogy kellene. Erről tanúskodik a faanyag állapotának különböző értékelése. A templom szétszedésének egyik ellenzője Dmitrij Lihacsov szovjet akadémikus. Úgy véli, hogy átgondoltabb döntésre van szükség. A PreobrazsenszkijA munkaadó szempontjából azonban ennek nincs jelentősége, amint ez a jogviszonyt szabályozó régebbi és újabb előírásból is kitűnik. Az előbbiről annyit jegyezzünk meg, hogy az 1968-ban érvénybe lépett Általános Szabályok (43 oldal, 130 cikkely, 3 függelék) pontosan rögzíti a legfontosabb jogokat és kötelességeket a munkaidőtől kezdve az előléptetés feltételéig. Például azt, hogy a tisztviselők heti 33, a világi segéderők számára 39 órás a munkahét, s „A hivatalosan előírt időt híszékesegyház Kizsiben világhírű műemlék, mely az UNESCO felügyelete alá tartozik. Ezért megérdemli, hogy megmentésére a legjobb tudósok fogjanak össze. A muzeológusok most abban bíznak, hogy a templomot hosszú évekre meg fehet menteni a faanyag vegyszeres kezelésével, és a belső díszítések megbízható megerősítésével. (APN - MTI-Press) ven ki kell tölteni oly módon, hogy a megjelölt órában minden személynek a munkahelyén kell lennie és felettese rendelkezésére kell állnia.” Most azonban változnak a dolgok azzal, hogy megkezdi munkáját a Szentszék Munkaügyi Hivatala, egyszerűbben szólva a Munkaügyi Minisztérium. Feladata, amint ezt II. János Pál az erről kiadott főpapi dokumentumban megjelölte: a vatikáni dolgozók munkafeltételeinek javítása és az esetleges ellentétek feloldása. Egészen pontosan: „az erőszakos követelések módszerének alkalmazása nem járható.” Vagyis: sztrájkolni pedig nem lehet! Az idén decemberben várhatóan az Országgyűlés elé kerül a lelkiismereti szabadságról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvénytervezet. Ennek kapcsán kérdeztük dr. Pozsonyi Lászlót, az Állami Egyházügyi Hivatal titkárságának vezetőjét; mi tette szükségessé az új törvény megalkotását, hogyan értelmezzük ennek tükrében a lelkiismereti szabadságot, a vallásszabadságot?- Az utóbbi harminc évben a Magyar Szocialista Munkáspárt és a kormány olyan egyházpolitikát folytatott, amely világszerte feltűnést keltett és elismerést váltott ki. A magyar állam és az egyházak közötti rendezett viszony stabilizáló eleme volt és maradt a magyar belpolifiká- nak, nemzetközileg pedig hozzájárult az ország kedvező megítéléséhez.- E téren inkább mi voltunk szerények, amikor állandóan azt hangsúlyoztuk: nem kívánunk modell lenni...- Tény, hogy a magyar egyházpolitika egy olyan történelmileg igazolt gyakorlatot alakított ki, amely páratlan volt, s több szempontból maradt is a szocialista országokban. Ennek lényege: nem szükségszerű a harc a szocialista állam és az egyházak között, lehetőség van a konstruktív együttműködésre. Az elvi alapja ennek a gyakorlatnak az volt, hogy mindkét fél megőrizte a maga világnézetét, tiszteletben tartotta a másik meggyőződését, s azt kereste, milyen közös pontokon tud együttműködni a közösségért. Ezen az alapon lényegében érvényesült a lelkiismereti szabadság és a vallás szabad gyakorlása.- Ha ez így van, akkor mi szükség van az új törvényre?- A kettő nem mond ellent egymásnak. Az 1980-as évek közepére ugyanis világossá vált, hogy az addig érvényes jogszabályokat túlhaladta az élet, meghaladta a gyakorlat. Hiszen ne felejtse el, a vallásszabadságot csupán alsó szintű jogszabályok deklarálták, mindenekelőtt az 1895-ös 43. törvény, amelynek nagy részét ugyan hatálytalanították 1947- ben - s ez elég nagy hiba volt -, de amelynek 7., 8., és 18. szakasza továbbra is érvényben maradt. Általános szabályozásról viszont nem beszélhetünk. Ezt felismerve kedvezményezte az Állami Egyházügyi Hivatal, még 1986-ban egy új, átfogó jogszabály megalkotását.- Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy kodifikálunk egy addig is meglévő gyakorlatot.- Arról is, meg erről is szó van. Egyrészt az új törvénynek tartalmaznia kell a már eddig is érvényesülő vallásszabadságot, másrészt viszont egy múlt századi törvény, amelynek alapján e gyakorlat folyt, értelemszerűen alkalmatlan már arra - bármilyen haladó volt is -, hogy a mai körülmények között megfeleljen. Hogy mást ne említsek, csupán a Helsinki Záróokmányt 1975-ből, amely ajánlásokat fogalmazott meg a vallás szabad gyakorlásának biztosításával kapcsolatban. Ezeket az ajánlásokat mi elfogadtuk, támogattuk. De megemlíthetem más nemzetközi szerződések erre vonatkozó részeit is. Például a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, amelyhez mi is csatlakoztunk, s amellyel ugyancsak összhangban kell lennie az új törvénynek.- S mindezek között gondolom, az új alkotmánnyal is.- így van, bár alighanem a lelkiismereti és vallásgyakorlási törvényt előbb fogják elfogadni, mint az új alkotmányt.- Nem okoz ez gondot?- Az alkotmány csak általánosságban mondja ki a lelkiismereti szabadságot és a szabad vallásgyakorlás jogát, ez a törvény viszont sokkal konkrétabb kell legyen.- Mielőtt erre rátérnénk; manapság sok vád éri a korábbi évtizedek egyház- politikáját. Sokszor indokolatlanul, de az emberben mégis kétségek ébrednek.- Ha nagyobb gondok lettek volna, akkor aligha játszhatott volna a magyar külpolitikában olyan pozitív szerepet az Egyházügyi Hivatal, mint amilyet játszott. A mi delegációnk látogatása alapozta meg a nyitást Kínával, Izraellel. Bennünket hívtak meg először Genfbe, a Nemzetközi Egyházi Szervezetek Központjába. 1980-ban az afganisztáni események miatt teljesen befagyott nemzetközi helyzetben mi jártunk az Egyesült Államokban. S viszont: 1987-ben itt járhatott, mert eljött Billy Graham prédikátor, 1987-ben szocialista országban először rendezett ülést a Zsidó Világkongresz- szus, s 1984-ben a Lutheránus Világszövetség. Az utóbbi időszak eseményei között megemlíthetném a pápa meghívását és közelgő látogatását. Szovjetuniói vita a vallásról Kubai egyházak Ingyen adják a bibliát Példa nélküli vita folyik a szovjet társadalomban, s tükrözi ezt a sajtó: a társadalom életének megújulási folyamata elérte az állam és az egyház viszonyát, lehetővé tette a lelkiismereti szabadságról szóló törvény előkészületi munkáit, a tervezet széles körű megvitatását. A szovjet állam ezzel a lépéssel - amint a Moszkovszkije Novosztyi című lap értékelte - közelebb került ahhoz, hogy megszűnjék a szavak és tettek között itt-ott még tátongó űr. A népszerű hetilapban közölt adatok szerint egy év alatt számokkal is érzékeltethető változások mentek végbe az egyházi élet, a vallás szabad gyakorlása terén. Néhány kiragadott adat is mutatja a változások óriási léptékét. Tavaly 1610 felekezeti egyesület volt bejegyezve - egy évvel korábban számuk még csak 104 volt. A múlt esztendőben 143 új vallási épület felépítésére adtak engedélyt, szemben az 1987-es 17-tel. Ma a Szovjetunióban 16 egyházi oktatási intézmény működik; ezekben 2884-en tanulnak. Sokkal többről van azonban itt szó, mint arról, hogy az egyházak ezentúl szélesebb körben tevékenykedhetnek. Nem is a törvénytervezet vitája, hanem az elmúlt egy-másfél év eseményei érzékeltetik igazán, hogy itt merőben új helyzet van kialakulóban. A múlt év második negyede, amelynek legkiemelkedőbb belpolitikai eseménye az SZKP 19. országos értekezlete volt, egy kicsit az orosz ortodox egyház jegyében is zajlott. Már önmagában az a tény, hogy a pártértekezleti készülődés mellett is széles nyilvánosságot kapott az egyház, fontos jelzés. Tavaly júniusban tetőzött az ortodox egyház ünnepségsorozata: ekkor emlékeztek meg a keresztség felvételének millenniumáról, s a megemlékezés korántsem minősült csupán egyházi és egyházpolitikai ügynek. Ezt támasztotta alá az a találkozó, amely a szovjet állam történetében szintén példa nélkül áll: a párt főtitkára találkozott az ortodox egyház legfelsőbb vezetőivel. Összejövetelük nem puszta formális gesztus volt, hanem annak kifejeződése, hogy az ország vezetése a mai szovjet belpolitika szerves részének tekinti a még mindig hatalmas tömegeket maga mellett tudó egyházat. Hasonlóan vélekednek saját szerepükről az egyházak is, hiszen mindegyikük azt keresi, hogyan tud bekapcsolódni az egész országot átfogó megújulási folyamatba. Figyelemre méltó esemény zajlott le a szovjetunióbeli muzulmánok hitéletében. A közelmúltban tartották negyedik kongresszusukat Közép-Ázsia és Kazahsztán muzulmánjai, s e tanácskozást is áthatotta a megújulás, a demokrácia szele. A korábbi hitélettel szembeni elégedetlenség is megfogalmazódott abban, hogy idő előtt hívták össze a kongresszust, amely fiatal, harmincas éveinek végén járó új elnököt választott. Ö a Moszkovszkije Novosztyi hasábjain arról ír, milyen javulás tapasztalható egy év alatt egyházuk életében, s arról, milyen aktívan akarnak bekapcsolódni az erkölcsi átalakítás munkájába. Utalva a térség gyakran feszültségeket teremtő nemzetiségi gondjaira, a mufti így ír: - Ha egy muzulmán hívő rossz szándékkal viseltet más vallású embertársa iránt, ez elhajlás az iszlámtól, s a hiba az illetőben, nem pedig vallásában rejlik. A törvénytervezet vitájában megszólalók a legfontosabbnak azt tartják, hogy a hívőknek a jövőben nem kell titkolniuk lelki hovatartozásukat, s hívő a nem hívővel teljesen egyenjogú állampolgár lesz. Vannak, akik arra tartanak igényt, hogy az egyháznak ne csak nevelni legyen joga, de kapja meg a jogot az erre kedvet érzők oktatására is. Megint mások azt szeretnék, hogy az egyházi szervezetek jogi személyként tevékenykedhessenek a jövőben. Alekszij metropolita, aki egyike a szovjet történelemben először képviselővé választott néhány egyházi személyiségnek, arról beszélt, hogy az államnak és az egyháznak közös programot kellene kidolgoznia a társadalom életében felhalmozódott sok probléma együttes megoldására. Az átalakítás, a nyilvánosság és a demokratizálás szabadabbá tette a társadalmi élet levegőjét, s így az egyházak és a hívők is szabadabban lélegezhetnek. A mai szovjet vezetés nem megsemmisítendő ellenséget lát a különböző felekezetekben, hanem olyan együttműködésre kész partnereket, akikkel hosszú távra is érdemes partneri viszonyt kiépíteni. E hozzáállással történelmi adósságot is törlesztenek az egyházi intézményekkel, s végül is a hívő állampolgárokkal szemben. Sok templomot újítottak fel az állam hozzájárulásával, sok templom azonban ma már csak múzeumként működik. Miként a szovjet hatalmi központként emlegetett Kremlben is. Ám senki sem bánja, ha sokan jelképet látnak abban, hogy a Kreml vörös falain belül békésen néz egymással szembe a bástyák tetejének vörös csillaga és a hagymakupolák kettős keresztje. SZÁNTÓ ANDRÁS (MOSZKVA) A legutóbbi időkig keveset tudhattunk a kubai forradalom és az egyház viszonyáról. Úgy látszik, lassan minden országban eljön annak az ideje, hogy a tabukról lerántsák a leplet. Vagy ahogy ebben a kérdésben a kubai vezetők nyilatkoznak: „Nem a párt és a kormány politikája változott meg, hanem maga az egyház.” Tény, hogy a forradalom első éveit és az utóbbi esztendőket összehasonlítva gyökeres a változás, amiről II. János Pál pápa is elégedetten nyilatkozott Vatikánban az új kubai nagykövet fogadásakor. Azt mondta, hogy „a két fél közötti párbeszéd a jobb megértés szelleméről tanúskodik, s ez a folyamat az utóbbi években megerősödőben van.” A Kubai Kommunista Párt KB titkárságának irányításával külön kabinet foglalkozik a vallási kérdésekkel. Értékelése szerint több nagyobb szakaszra bontható a párt és az egyház kapcsolata. A forradalom győzelmével kezdődött az az első periódus, amelyben az egyház nyílt támadásokat is indított a forradalom vívmányai ellen, s jelentős szerepet vállalt magára az 1961-es ellenforradalmi események előkészítésében. Erre a szakaszra tehető az állam és a vallás szétválasztása, amelyet az alkotmányban is rögzítettek, valamint az oktatás államosítása. A forradalmat követő években hozzávetőlegesen 300 pap hagyta el Kubát, s a kormány nem gördített akadályt a távozás útjába. Ekkor fordulhattak elő olyan paradox esetek, hogy amíg az egyház bezárta templomainak egy részét, addig a párt levette a lakatot róluk, így akarván kifejezni, hogy nincs szándékában megsérteni az emberek vallási érzelmeit. Ezután következett egy hosszabb periódus 1969-ig, amikor a kubai egyház teljesen visszavonult, nem hangoztatta tovább a „Vallás vagy forradalom” jelszavát. A hallgatást a püspöki kar . bejelentése szakította meg, amikor az egyház is fellépett a Kuba elleni amerikai gazdasági blokád politikájával szemben. A legújabb szakasz kezdetét pedig az jelentette, hogy 1985- ben az ország pártós kormányvezetése, Fidel Castróval az élen tárgyalóasztalhoz ült az egyház vezető személyiségeivel. A kapcsolatok rendezésében ezt nevezhetjük a formális nyitásnak, amely után egyre több tartalmat kapott a párbeszéd. Kubában ma nem tudják felbecsülni a hívők számát, a fent említett kabinet szerint azonban rohamosan csökkent az egyház szerepe a fiatalok életében. Jelenleg az országban 500 katolikus és 700 protestáns templomban zajlik naponta ceremónia, de összesen 54 egyház és vallási szekta tevékenységét ismerik el. Két katolikus és több protestáns szemináriumban tanulnak a leendő papok, évről évre fogyatkozó létszámban. Kubában is jelentkezett az a probléma, ntjként szolgáljanak az adventisták, akik nem hajlandók fegyvert venni a kezükbe. A kompromisszum itt is megszületett: a katonaévek alatt az adventisták soförködnek, szakácsként dolgoznak. De a jó akarat más jeleivel is találkozhatunk. Az országban például nem tiltják a biblia terjesztését, tavaly egyetlen fél év alatt 40 ezer példányt kaptak a latin-amerikai egyházaktól, mivel Kubában úgy ítélik meg, hogy a nyomdai kapacitás másfajta irodalomhoz szükséges. A külföldről behozott bibliákért viszont egyetlen pesót sem kérhet az egyház, ingyen kell a hívőknek juttatnia. (A forradalom előtt 20- 25 pesóba került egy biblia.) A helyi hatalmi szervek hatáskörébe tartozik a templomok restaurálása, esetleg újak építése. Noha a templomokat soha nem „államosították”, az állam macára vállalta fenntartásuk valamennyi költségét. így ezek a különbizottságok döntenek róla, hogy az adott évben mennyi pénzt tudnak áldozni az egyházra, mert a hívői adományok összege meglehetősen csekély. Ugyanakkor azt sem tagadják, hogy több pénz kellene a.fenntartásra, de a jelenleginél nem áll módjukban többet áldozni. Napjainkban szó van arról, hogy ismét növekszik az egyházak szerepe az oktatásban, a tiltásokat itt is megszüntethetik. A legfrissebb hírek közé tartozik - amelyet nemcsak gesztusként kell értékelnünk hogy a kubai kormány engedélyezte a katolikus egyháznak, hogy nyomdát létesítsen. Mivel az utóbbi időkben egyre jobb a Vatikán és Kuba kapcsolata, az sem elképzelhetetlen, hogy valamikor a szigetországba látogat a pápa. A kubai kormány mindenesetre kifejezésre juttatta, hogy a pápai út ellen nincs semmiféle kifogása. Az időpont egyeztetéséhez azonban még nem fogtak hozzá. SZERDAHELYI CSABA Sztrájkjog a Vatikánban Egy templom Guanabacoa településen
