Tolna Megyei Népújság, 1989. április (39. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-22 / 94. szám
II. évfolyam, 14. szám 1989. április 22. Nézem a Bogdán család névsorát, mellettük a születési évszámokat. - Ha egy évvel előbb születik - mondom a gazdának akkor az első világháború kitörésének évében látja meg a napvilágot, és akkor maga is olyan nevezetes esztendőben születik mint a felesége, aki amint látom 1919-es, és a Tanácsköztársaság évében jött világra.- Arra viszont nagyon jól emlékszem, bár még kisgyerek voltanvamikor a románok bevonultak tizenkilencben Nagykerekibe, ahol laktunk. Apám cipész volt és azt követelte a román tiszt, hogy készítsen a katonáknak korbácsokat. Valami hétágú korbácsról volt szó. Apám mondta, hogy ő olyant még életében nem csinált, ez nem tartozik a mesterségéhez. A tiszt azt mondta, őt az nem érdekli, megszabta a határidőt: „Ha nem csinálod meg, akkor majd az én korbácsom megtanítja a hátadnak, hogy hogyan kell megfonni.” Apám elment a bíróhoz, hogy most mit csináljon. Na elég abból annyi, sikerült találni egy olyan embert, aki értette ezt a mesterséget. Elkészültek a munkával, így aztán apámat nem verték meg a románok.- Aztán az esküvőjük dátuma is nevezetes - szomorúan az. - 1939-ben kezdődött a második világháború.- Hát igen. Volt is miatta eiég bajunk. Különben ebben az esztendőben született az első fiunk, a Géza is.- Hogyan ismerkedtek meg a feleségével?- Hogyan? Ecsekfalván a bátyám színdarabokat rendezett. Az egyikben én olyan gazdalegény szerepét játszottam, aki a szolgálólány körül le- gyeskedik. A szolgálólányt ő játszotta - mutat a felesége felé. - Na addig legyeskedtem, addig le- gyeskedtem, míg házasság tett belőle.- A következő fiú a Pista. Ő 1941-ben született. ‘ Ha valamilyen történelmi dátumot akarnánk választani, sok kínálkozik, de talán a legrosszabb: Magyarország hadat üzen a Szovjetuniónak.- Én már akkor katona voltam. Először az orosz frontra kerültem, mint vasútbiztosító. A vasútvonalak mentén őrködtünk, hogy a partizánok ne robbantsák föl a síneket. Máig sem értem, hogy miért, de minket magyarokat nem bántottak a partizánok. Többször találkoztunk velük és még azt is megmondták, hogy hol vigyázzunk, mert oda telepítették az aknákat. Én az első vonalba soha nem kerültem. Amikor megfordult a front és megkezdődött a visszavonulás, minket hazahoztak Magyar- országra. Karcagon voltunk, és itt kaptunk műszerészi kiképzést. Egyszer aztán bejelentették, hogy vonulunk Ausztriába. Aki akarja, a feleségét, meg a Aranylakodalom családját is magával viheti. Hazaengedtek, és mondom az asszonynak mi a helyzet.- Megyünk - mondtam az uramnak. - Összepakoltam a két gyereket, akkor már a Géza meg a Pista megvoltak. Ha halni kell, akkor haljunk együtt.- Kaptunk egy autót, olyan forma volt mint amilyen egy Zuk. Abban laktunk. Na azt lefényképezhetted volna. Benzinünk nem volt, ló húzta. Sok család indult el így. Na aztán Burgenlandban estünk szovjet fogságba. Az egész család.- Csepregre vittek minket. Azt mondták, hogy mindenki igazolja magát, aztán mehetünk haza. Nekem már gyanús volt, hogy minket nőket, meg a gyerekeket különválasztanak a férfiaktól. Sikerült valahogy a férfilágerhoz jutnom. Persze be nem lehetett menni, a kerítéstől kiabáltam be. Közben látom ám, hogy kopaszra nyírják az embereinket. Az uram észrevett engemet és kiabált: „Visznek minket Oroszországba! Próbálj minél előbb hazajutni.” Én aztán fogtam a két gyereket, nem kérdeztem senkit, semmit, hanem elindultam Pestre.- Minket is bevagoníroztak, és lementünk Kons- tancába. Ott hajóra pakoltunk át és a Fekete-tengeren keresztül érkeztünk meg a Szovjetunióba. Hogy hol kötöttünk ki azt már elfelejtettem, csak arra emlékszem, hogy újra vonatra raktak minket és Jerevánba szállítottak bennünket. Itt aztán emeletes házakat kellett építenünk. Voltunk ott 2300- an. Annyi jó volt az egészből, hogy kitanultam a kőművesszakmát. Mostanában, hogy olyan sok képet mutatnak Jerevánról a földrengés meg a tüntetések miatt, nézem nagyon a tévét, de eddig még nem ismertem föl azokat a házakat amiket mi építettünk. Ha ott járnék, biztosan megismerném őket.- Meddig volt fogságban?- Ezerkilencszáznegyvenhét szeptember elsején jöttünk haza. Na ez megint érdekes volt. Akkor voltak Magyarországon a választások. Minket Debrecenbe vittek, és azt mondták, hogy mindenkinek le kell szavazni a kommunista pártra. Mindegy, hogy milyen érzelmű. Mit lehetett csinálni, ott voltak az őrök. Leszavaztunk. Aki leszavazott, kapott húsz forintot, aztán isten veled. (1947. au-' gusztus 31-én voltak a választások. A szerző.)- Egy napon jön be hozzám, az egyik szomszédasszony, „Te Bözsi, ott az utca végén jön erre egy ember, olyan mintha a te Gézád volna”. Az nem lehet, mondom, hát biztos, hogy írt volna. De azért kimentem. Ő volt, de alig ismertem meg.- Voltam vagy ötven kiló. Alig tudtam enni, de nem is nagyon akartam, mert hallottam, hogy sokan a nagy koplalások után elkezdtek itthon zabál- ni és belehaltak. Én szépen lassan gyarapítottam magamat. Közben sokat dolgoztunk. Míg nem voltam itthon, a feleségem kapott tizenöt hold juttatott földet, az apósom szerzett egy pár ökröt, azzal műveltük a kis birtokot. Nem sokáig, mert ott a mi vidékünkön nagyon hamar elkezdték szervezni a téeszeket, a nádudvariak hatására. Én is beléptem. Ez negyvenkilenc, ötvenben volt.- Közben negyvennyolcban megszületett a Karcsi. Ezt az évet meg úgy szokták emlegetni, hogy fordulat éve.- Hogy hogyan emlegetik, azt nem tudom, csak ötvenkettőben, a három fiú után megszületett az első lány, az Erzsiké.- Ötvenkettőben alakult meg a Rákosi-kormány.- Engem az sem érdekelt. Én a lányomnak örültem. Emlékszem rá, hogy a konyhában a tejesköcsögöket mosogattam, amikor a szobából hallom a gyereksírást. Kiszól a bábaasszony: „Géza, kislányotok született.” „Ha látom elhiszem. Mutassa meg." Megmutatta. Az volt. Én örömömbenakkorát rúgtam a sajtárba, amiben mosogattam, hogy a köcsögök szerteszéjjel röpültek. Hát az akkora öröm volt nekem... Hát ha most is rágondolok... - látom, hogy a zsebében a kendő után kotorász. Nézem tovább a névsort.- Aztán jött a Marika, ötvennégyben. Akkor meg már a Nagy Imre kormánya működött. Majd ötvenhatban meg az Irénke született.- Na akkor megbolondultak az emberek. Hordták szét a termelőszövetkezetből amit bevittek. Ne vigyétek nagyon messzire, mondogattam nekik, mert már lehet, hogy holnap vagy holnapután hozhatjátok vissza. Azt hiszitek, hogy az orosz olyan bolond, hogy bekötött szemmel nézi, amíg ti elhordjátok azt amit már megszerzett. Nem adja az olyan könnyen. Úgy is lett. Közben meg én is bajba keveredtem. Beválasztottak a nemzeti bizottságba. Én megmondtam, hogy nem vállalom, de mégis valaki több papírra is aláírta a nevemet. Vallatásra kellett mennem. Szerencsére ismerős volt a tiszt és lehetett vele értelmesen beszélni. Az írás- szakértő meg aztán kimutatta a hamisságot. Amíg folyt a vallatás, egyszer nyílik az ajtó. Jön a feleségem. Akkor volt gyenge betegágyas az Irénkével. Felkelt a gyerek mellől és eljött utánam. „Én addig innen el nem megyek, amíg az uramat el nem engedik” - ezt mondta a tisztnek. Az megnyugtatta, hogy bántódás nélkül, együtt mehetünk el. Úgy is lett. Hogy mikor jöttünk el Ecsekfalváról? Ötvenkilencben. Akkor elkezdték a téeszeket összevono- gatni. Ez nem tetszett nekem. Érdeklődtem a nővéremnél, hogy milyen a helyzet Decsen. ö itt volt férjnél. Körülnéztem. Sikerült munkát szerezni a Vízügynél, kinéztem egy kisebb házat - a téglás Molnár Jóska-félét -, azt megvettem. így kerültünk Decsre. Ha itt.nem jön össze a dolog, akkor Komlóra megyünk, mert ott az Imre bátyám segített volna minket elhelyezkedni. Végül aztán beálltam a decsi téeszbe, amikor egyesültek, és onnan mentem nyugdíjba. Az asszony meg Szekszárdra járt dolgozni. Már ő is nyugdíjas. *- Bogdán Géza kijelenti-e, hogy megerősíti a Tóth Erzsébettel ötven évvel ezelőtt kötött házasságot?- Igen - jő az anyakönyvvezető kérdésére a válasz.- Tóth Erzsébet, kérdezem, megerősíti-e a Bogdán Gézával ötven évvel ezelőtt kötött házasságot?- Igen. - Az orrok vörösödnek, fátyolosodnak a szemek. Egyre több dolguk van a zsebkendőknek. A „vőlegény” férfiasán nyeldesi a meghatódott- ság nedveit, de egyszer csak neki is ott fehéredik bütykös ujjai között a kis fehér keszkenő.- Akkor nem volt ekkora lakodalom, mint most. Talán ha húszán voltunk. Most meg hetvenen vigadnak a téeszkonyhán, amit kibéreltünk erre az alkalomra. Akkor néhány baromfit vágtunk, most a tyúkok mellé még egy disznót is. - A kis családi házban fiák, lányok, vejek, menyek rakodnak, takarítanak.- Nagyon jó gyerekeink vannak nekünk. Mindennap látogatnak minket. De a menyekre, meg a vejekre se lehet panasz. Mikor jönnek és valamit csinálok, veszik ki a kezemből a szerszámot: „Ülj le papa, majd én csinálom.” Jönnek mindig az unokák is. Én ugyan kevesellem a hat gyerek után a tíz unokát, de azért így sincs olyan napunk, hogy gyerek nélkül lennénk. CZAKO SÁNDOR Az ünnepelt, aranylakodalmas pár Lányok, fiák, vejek, menyek, unokák. Középen a „menyasszony” nyolcvannégy éves nagynénje.
